Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-03-04 / 9. szám
ÚJ szú 3 1983. III. 4. A nők társadalmi felszabadítására vonatkozó marxista -leninista tanítás összekapcsolódik a munkásosztály felszabadításának forradalmi elméletével. A múlt században Marx és Engels műveiben feltárta a nők társadalmi és családi egyenjogútlanságának okait. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után Lenin a szovjet állam legfontosabb feladatai közé sorolta a nők felszabadítását és egyenrangú bevonását a társadalmi, termelési és kulturális tevékenységbe. „Alacsonyabb rendű, bűnös lény“ Az osztály harc történetében mindig sajátságos szerepe van az egyháznak és a vallásnak. Az egyház természetesen befolyásolja a nők kérdésének megoldását és a családi nevelést is, miközben kitart régi dogmái mellett, melyek szerint a nők alacsonyabb rendű, bűnös lények. Különösen szembeötlő a nők megaláztatása a muzulmán vallásokban. A Korán azt állítja, hogy a nő nem ember, hanem isten által, a férfiak szolgálatára teremtett tárgy. Az iszlám megáldja a többnejűsé- get, a menyasszonyok eladását és vásárlását és a nők méltóságát sértő embertelen szokásokat. Mit hirdet a nőkről és a házasságról a Biblia és a kereszténység? Elegendő, ha megemlítjük, hogy az egyházat évszázadokig foglalkoztatta az a kérdés, vajon van-e a nőknek lelkűk és tulajdonképpen emberek-e. A nők megalázását nemcsak a filozófiai és a hittudományi művek tükrözték, hanem az egyház gyakorlata is, így például az inkvizíció és a boszorkányüldözés. A történelmi ismeretek súlya alatt az' ilyen túlkapások mai védelmezői (mint pl. Anton Hlinka, a klerikális emigráció egyik képviselője) is igazolni próbálják a gyengébb nem elleni legszennyesebb szent háborút. Tény marad azonban, hogy az Isten földi helytartói több millió ártatlan asszonyt és lányt égettek meg a máglyákon, egyes adatok szerint a katolikus és protestáns inkvizíciónak 9 millió nő esett áldozatául. Meg kell említenünk, hogy a katolikus egyház évszázadokon keresztül hű maradt azokhoz a középkori állításokhoz, melyek szerint a nők biológiailag alacsonyabb rendűek, nem tudnak, nem képesek dolgozni a társadalomért, helyük a tűzhely és a bölcső mellett van. XIII. Leó pápa például azt állította, hogy ,,a férfi, a nő feje, ugyanúgy ahogyan Krisztus az egyház feje“. Egyik pásztorlevelében, 1891-ben elítélte azt, hogy a nők a termelésben dolgozzanak. A XIX. század végén a marxizmus keletkezésével és a proletariátus osztályharcának fejlődésével párhuzamosan a nők a történelmi folyamat aktív tényezői lettek. Csatlakoztak a pártokhoz, szervezeteket alakítottak, beléptek a szakszervezetekbe és részt vettek az osztályharc egyes formáiban, így pl. a sztrájkokban. Tekintettel a nők részvételére a forradalmi munkásmozgalomban, a Vatikán kénytelen volt felülbírálni álláspontját a nőkérdésben, mivel továbbra is meg akarta őrizni a rájuk gyakorolt befolyását. Kísérlet a befolyás vi sszaszerzésére A második világháború után a katolikus egyház egész tevékenységében, így tehát a nőkérdésben is arra kényszerült, hogy reálisabb irányvonalat válasszon, így akarta megmenteni befolyását és hatását, mert a hívők előtt több ízben lejáratta magát azzal, hogy nyíltan antikom- munista álláspontra helyezkedett, szorosan együttműködött a fasizmussal. Ezzel kapcsolatban emlékeztetnünk kell arra, hogy az emberiség békés jövőjéért folytatott harc, az agresszió és a milítarizmus elleni küzdelem történetében nem volt olyan időszak, amikor a nők nem vettek volna részt a harcokban. A második világháború folyamán a nők óriási áldozatokat vállaltak a fasizmus legyőzéséért. A frontokon és a hátországban hozzájárultak a győzelemhez, az emberiség békés és igazságos jövőjének kialakításához. XXIII. János pápa új, reálisabb álláspontra helyezkedett a nőkérdésben. A N 0 K TARIADALOM 1963 évi pásztorlevelében leszögezte, hogy ,,a nők beléptek a társadalmi életbe“. Az ö irányvonalának szellemében tárgyalt a második vatikáni zsinat, amelynek/egyik dokumentuma megemlíti a nők hasznos munkáját is. VI. Pál - XXIII. János utódja - gyakorlatilag minden évben állást foglalt a női emancipáció kérdéseiben. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés: miért tanúsít a Vatikán a hetvenes években olyan érdeklődést a nőkérdés iránt? Bizonyára nem azért, mert annyira érdekli a nők teljes emancipációja, hiszen ha ez így lenne, akkor ennek már előbb tanújelét adta volna. A Vatikán nem a nők egyen- jogútlansága miatt aggódott, s'bkkal inkább vallásosságuk csökkenése okozott számára gondot. Ezért 1975-ben, a nők nemzetközi éve alkalmából figyelmét arra összpontosította, hogy ezt a rendezvényt ,,a nők vallásos megújhodására“ használja fel. Már 1973-ban a Vatikánban különbizottság alakult a nőknek a társadalomban és az egyházban betöltött szerepének tanulmányozására. Később különbizottság foglalkozott a nők nemzetközi évével is. Ugyanebben az esztendőben a Vatikán dokumentumot adott ki A nők szerepe az igehirdetésben címmel, amely többek között leszögezi: „Sokat tehetünk még azért, hogy a hatalmas női tartalékokat teljes mértékben kihasználjuk, az isteni hatalom érdekében...“ Ezt a célt jól szolgálta az egyház szent éve, (1975 is), amelyet maximálisan fel akartak használni a nők és a családok vallásosságának felújítására. VI. Pál így fogalmazta meg a szent év fő gondolatát: ,,Az ember megbékélése az Istennel és az ember megbékélése felebarátaival... A lelki megújhodás célja, hogy az ember őszintén térjen vissza az Istenhez... Tudatosítanunk kell, hogy korunk nagyon komoly, az életkörülmények napról-nap- ra nehezebbek, egyre súlyosabb teher nehezedik ránk. E teher alatt a reménytelenséget, a kétségbeesést, a gyilkosságokat és öngyilkosságokat, az üldöztetést, a kulturálatlanságot, a társadalmi igazságtalanságot, a meg nem születettek és az öregek meggyilkolását stb. értjük“. A megállapítások szerzője azon- s ban megfeledkezett arról, hogy ki okozza e súlyos terheket, és elsősorban kire nehezedik, kit sújt a megpróbáltatás. A CSKP KB 15. ülésén 1980. márciusában Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára kijelentette, hogy ,,a reális szocializmus, a marxiz- mus-leninizmus növekvő vonzerejével szemben az Egyesült Államok az emberi jogok platformjával lépett fel. Teljesen logikátlan, hogy ezt a szerepet éppen az amerikai imperializmus képviselői vállalják, annak az amerikai imperializmusnak a képviselői, amelynek lényege a legalapvetőbb emberi jogok sárba tiprása, az erőszak, a nemzetek elnyomása, a faji megkülönböztetés és minden haladás üldözése“. Ludovit Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, az SZLKP KB ülésén is felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy ,,a nagy bizonytalanság, az attól való félelem, mit hoz a holnap, a munkanélküliség, a gazdasági válságok, az infláció, a társadalmi és a nemzetiségi elnyomás, a faji megkülönböztetés, a kultúra hanyatlása, a kábítószerélvezet, a mély ideológiai-politikai válság, a bűnözés emelkedése, a művelődési lehetőségek hozzáférhetetlensége, mindez a mai tőkés társadalom anta- gonizmusát és életmódjának kilátásta- lanságát jellemzi“. VI. Pál konzervatív irányzata Miután Karol Wojtyla, lengyel bíboros került a római katolikus egyház élére, a nökérdésben is kísérletet tettek arra, hogy visszatérjenek a hagyományos konzervatív irányvonalhoz. Ez megnyilvánult a katolikus egyházon belül a tradi- cionalisták és a „zsinati megújhodás“ képviselői közti harc kiéleződésében is. Ezzel összefüggésben találóan jellemzi a pápát Adalbert Krims, osztrák szerző Wojtyla - a pápa programja és politikája címmel 1982-ben megjelent könyvében. Bevezetőjében megállapítja, hogy II. János Pál megjelenésével és főleg televíziós szerepléseivel sok katolikusban ro- konszenvet keltett. Ugyanakkor a pápa az egyházi és erkölcsi kérdésekben konzervatív állásfoglalásával kiváltotta, hogy a kritikus liberális katolikus körök szemmel láthatóan kisebb rokonszenwel viszonyulnak a pápához. II János Pál több ízben beszélt a nőkről és alapvető kötelességükről - szolgálni az Istent és a családi tűzhelyet. 1979 áprilisában a katolikus nők egyik olaszországi szervezetének országos kongresszusán szinte dicshimnuszokat zengett a nők háztartási munkájáról, amelyre szerinte nem szabad úgy nézni, mint rabszolgaságra és kényszerre, hanem „öntudatos és szabad választásra, mely lehetővé teszi, hogy a nők teljes mértékben kamatoztassák képességeiket“. A latin-amerikai püspökök puebloi konferenciáján II. János Pál záróbeszédében ezekkel a szavakkal fordult a papokhoz, szerzetesekhez, apácákhoz, szeminaristákhoz és a mexikói néphez: „Tegyetek meg mindent a családok vallásosságáért, tudatosítsátok, hogy ez elsőrendű feladat, mivel a vallásosság jövője elsősorban az egyháztól függ.“ A Vatikán hivatalos politikájának kon- zervatizmusát tanúsították a püspöki kar 1980. októberében megtartott tanácskozásának eredményei. Az egész világból érkező mintegy 200 püspök a Vatikánban Hazánkban a nők megbecsülésének egyik megnyilvánulása párt- és állami vezetőink hagyományos nőnapi találkozója az élenjáró nődolgozókkal (CSTK felvétele) a keresztény család mai szerepéről tárgyalt. A tanácskozáson két irányzat alakult ki. Az első képviselői figyelembe vették a reális életet, a nők, a házasság és a család kérdését a valóságból kiindulva ítélték meg. A másik, konzervatív irányzat megpróbálta megőrizni a nők családi, egyházi és társadalmi szerepére vonatkozó középkori dogmákat. A tanácskozáson jóváhagyott dokumentum végül a konzervatívak - elsősorban II. János Pál nézeteit tükrözte: „A család, a társadalom és az egyház alapsejtje, amelynek az a feladata, hogy megvalósítsa az isteni szeretet küldetését. A házasság szent, örök és megbon- tathatatlan“. Ez a dokumentum kifejezi a Vatikán hivatalos álláspontját a nők, a család és a házasság kérdésében. A történelmi gyakorlat azonban bebizonyította, hogy a vallás helytelen, tudománytalan világnézetet formál a nők körében, rombolja szellemi életüket, erkölcsi eszményeiket, csökkenti a társadalom és a kultúra iránti érdeklődésüket, kivonja őket a társadalom építéséből. A vallásos erkölcs megbékélésre, alázatosságra ösztönzi a nőket, szentesíti a nők egyenlőtlen helyzetét a családban és az egész életben. A templomlátogatás, az ima, az egyházi szertartások a nők figyelmét belső gondolatvilágukra irányítják, ami nagy mértékben csökkenti azt a lehetőségüket, hogy összekapcsolódjanak a társadalom haladó erőivel. A nők pótolhatatlan szerepe Ma, amikor a háború és a béke kérdése létkérdéssé vált, bolygónkon ádáz harc folyik minden erőért, tehát a nőkért és a nők mozgalmáért a reakciós konzervatív és a haladó erők között.. Ezért nemcsak a burzsoázia, az egyház szentel figyelmet a nőknek, a nők szervezetének, politikai tevékenységüknek, hanem ugyanígy a kommunista és a munkáspártok is, amelyek értékelik az egyenjogúságukért, a békéért és a társadalmi haladásért folytatott harcukat. A kommunista pártok a marxizmus-leni- nizmusból indulnak ki, amely fontos szerepet tulajdonít a nőkérdés megoldásával kapcsolatos elméleti és gyakorlati feladatoknak, ugyanúgy, mint a munkásosztálynak a társadalom forradalmi megváltoztatásáért és a szocializmusért, a kommunizmusért folytatott harcának. V. I. Lenin hangsúlyozta, a felszabadító mozgalmak tapasztalatai tanúsítják: a forradalom sikere attól függ, milyen mértékben kapcsolódnak a harcokba a nők. A kommunista és munkáspártok abból indulnak ki, hogy a nőkérdés megoldásában a legnagyobb akadály maga a tőkés rendszer. Lenin hangsúlyozta, hogy a nők igazi felszabadítását csak a kommunizmus teszi lehetővé. Pártunk és szocialista államunk nagyra becsüli a nők munkáját, ezt a CSKP XVI. kongresszusa is kiemelte: „Elismerést és tiszteletet érdemelnek a nők nemes anyai küldetésükért, a gyermekek nevelésében betöltött pótolhatatlan szerepükért, példamutató munkaeredményeikért és a közéletben való részvételükért. Ezen a téren érdemleges munkát fejt ki a Csehszlovák Nőszövetség. A nők egyenjogú társadalmi helyzete a szocializmus egyik általánosan elismert vívmánya. Ez az elv sem érvényesül azonban önmagától. Ezen a területen is le kell küzdeni a különféle csökevényeket és tovább kell szilárdítani a nők társadalmi helyzetét. Sokat tettünk azért, hogy a nők jobb körülmények között dolgozhassanak családjukért és a társadalomért. Azonban még mindig sok az olyan fogyatékosság, főleg a szolgáltatásokban, a kereskedelemben, a közlekedésben, amely megnehezíti a nők életét, s melyeket az illetékes szerveknek és szervezeteknek határozottabban kell kiküszöbölniük.“ A reális szocializmus gyakorlata megerősítette Clara Zetkin, a bátor forradalmár, a békéért, a szocializmusért, a haladásért és a nők egyenjogúságáért küzdő harcos szavait, miszerint a társadalmi élet nem válhat teljessé és gazdaggá, amíg a nők nem kapcsolódnak be szabad, fejlődő, egyenrangú személyiségekként minden területen a társadalmi életbe. Doc. MILAN SCIRANKO kandidátus
