Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-25 / 8. szám
*• ÚJ szú 1983. II. 25. TUDOMÁNY ...................•■■■■......................... , • •••••I""**”*"’"'”*....................................................... :: .... TECHNIKA hullott -s-Eera’ tartóhántás-sörán gyobbítcfészébenkihasználaflHhüf A mezőgazdasági szakemberek, főleg az agronómu- sok és a gépesítek gyakran tanácskoznak arról, hogy a 7-8 tonnás hektárhozam elérése után milyen lehetőségek vannak még a gabonafélék hektárhozamának további növeléséhez. A legújabb nagy hozamú búzafajták potenciális termőképessége ugyanis már a hektáronkénti 10 tonnát is eléri, de az agrotechnikában, a betakarításban és a termelés kezelésében előforduló fogyatékosságok miatt ez a szint nehezen érhető el a széles körű termelési gyakorlatban. A gabonafélék tárolása és feldolgozása közben keletkező veszteségeket világviszonylatban 10 százalékra becsülik, de még ennél is nagyobb arányú a betakarítási veszteség, a termésnek az a hányada, amely a tarlón, a kicsépelt szalmában marad, vagy szállítás közben szóródik el. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága által jóváhagyott Élelmiszerprogram például az őszi búza esetében 8-9 tonnás potenciális termőképessé- gú fajták termesztésével számol, s a veszteségek csökkentése érdekében nagy súlyt helyez a betakarítási gépek és a tárolási technika tökéletesítésére. Érdekes gondolatokat vetett fel ezzel kapcsolatban Konsztantyin Alekszandrovics Borin, a Szocialista Munka Hőse, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa a Tyehnyika Mologyozsi szerkesztőjével folytatott beszélgetésében. K. A. Borin 1933-ban a Kubány- ra költözött, hogy a párt hívására részt vegyen a szűzföldek megműveléséért indított mozgalomban. Itt húsz éven át élenjáró kom- bájnosként dolgozott, számos technikai újítást vezetett be a gépek teljesítményének növelésére, s javaslatai alapján tovább tökéletesítették a kombájnokat a Roszt- szelymas mezőgazdasági gép- gyárban. Összesen 35 újítási javaslatát hasznosították a különböző típusú betakarítási gépek gyártásánál. Már a háború kezdete előtt elkezdte tanulmányait a Tyimirjazev Akadémián, de csak 1946-ban tudta folytatni, amikor visszatért a keleti frontról. A nyarakat azonban továbbra is a kubányi mezőkön töltötte, hogy a gyakorlati tapasztalatokat szorosan összekapcsolja a tudományos kutatással. Tanulmányai befejezése után ugyanis a Tyimirjazev Akadémián maradt, ahol előadóként hasznosítja sokéves ismereteit és tapasztalatait. K. A. Borin napjainkban is bővelkedik egyrészt közvetlenül hasznosítható, másrészt pedig előrelátó, ma még fantasztikusnak tűnő javaslatokban. Ezek főleg a kombájnok szerkezeti felépítésére vonatkoznak, amelyek, mint mondotta, a harmincas és a negyvenes, de még az ötvenes években is technikai csodának, a műszaki haladás élenjáró képviselőinek számítottak. Azóta azonban sokat változtak a velük szemben támasztott követelmények. A kubányi Gorkij Kolhoz,'áhol K. A. Borin is dolgozott, az ötvenes években vetőmagszaporító gazdasággá vált. Itt főleg az okozott gondot, hogy a szokványosán kicsépelt szemeknek mindössze 75 százaléka őrizte meg a csíraképességét, míg a többi mechanikus sérülések következtében elvesztette azt. A kárt ráadásul még az is fokozta, hogy elsősorban a legértékesebb vetőmagot képző a kalászok középső részében található nagyobb méretű szemek sérültek meg. A kicsépelt termés mechanikus tisztítása, osztályozása ezért további tetemes energia- és munkaerő-felhasználással jár, az elszenvedett minőségi veszteséget azonban már ezzel sem lehet helyrehozni. „Elasztikus“ csépléssel A kalász középső részében található magvakat a természet is vetőmagnak teremtette, hiszen ha a tenyerünkben morzsolgatjuk az érett kalászokat, először ezek a magvak peregnek ki. Ez a megfigyelés Borin kombájnost és társait arra ösztönözte, hogy olyan eljárást dolgozzanak ki, amelyben először ezt az értékes részt különítik el, s gyakorlatilag fölöslegessé teszik a nehéz tisztítási és osztályozási munkákat. Bevezették tehát az „elasztikus“ cséplést. Ez abból áll, hogy egy alacsonyabb fordulatszámú - percenként 250-300 fordulatú - előcsép- lö egységet szereltek a gépbe, pontosabban a vágószerkezet mögötti felhordó felső szakaszába. Az előcséplöben kipergett mag, az egész termésnek körülbelül a 75 százaléka, egy rostán átthullva egy kiegészítő szállítószerkezetbe kerül, amely azt a kombájn mellett haladó tehergépkocsiba viszi, míg a 25 százaléknyi termést tartalmazó szalma tovább folytatja az útját a kombájn hagyományos cséplöszerkezeté- be. K. A. Borin azonban sajnálattal állapítja meg, hogy habár a laboratóriumi vizsgálatok szerint az elasztikusán kicsépelt mag nem szenvedett semmiféle mechanikus károsodást, s teljesen megőrizte csíraképességét, ez az eljárás mégsem terjedt el, nem vált általánossá a gyakorlati termelésben. Most azonban, különösen a vetőmagtermesztésre háruló minőségi feladatokkal kapcsolatban, újból fel kellene eleveníteni az „elasztikus cséplés“ gondolatát. Kevesebb szalmát csépelve Egy másik érdekes kérdés azzal kapcsolatban merül fel, hogy a jelenleg alkalmazott kombájnok nem gazdaságosak, sok üzemanyagot pazarolnak, hiszen a motor teljesítményének nagyobbik részét a nagy tömegű szalma mozgatása, rázása és „nyúzása“ emészti fel. A Szovjetunió egyik mezőgazdasági kutatóintézetében ezért A. P. Sztukalov mérnök B. V. Fedoszejev tudományos kutató irányításával olyan kétszintes vágószerkezettel látták el az SZK-4- es kombájnt, amely műszaki szempontból ezt a problémát is megoldotta. Az alsó és a felső vágószerkezet közötti távolság 30-40 cm között volt állítható. A vágószerkezetek közötti részből a gabona alsó szára a tarlóra könnyedén beszántották. Csép- lésre csak a felső vágószerkezet fölötti kalászos rész került, ami jelentős mértékben növelte a kombájn teljesítményét, javította a cséplés minőségét és gazdaságosságát. Ezzel az eljárással a gyommagvak mennyisége is csökkent a kicsépelt gabonában, mert ezek többsége alacsonyabb szinten helyezkedik el. Első pillantásra ideális megoldásnak tűnik a kétszintes aratás. Gyakorlati kivitelezése azonban számos akadályba ütközik, a kalászok például nem helyezkednek el egyenlő magasságban, megdőlés esetén pedig számításba sem jöhet. Ezért a kombájngyárakban eleve a szalma teljes mennyiségének a befogadására tervezik a kombájnokat. A feltételek azonban az említett szempontokból is változnak. Az újabb, nagy hozamú fajták egyik jellegzetessége például a kiegyenlített kalászmagasság, ami tökéletes agrotechnikával és tápanyagellátással nagytáblás méretekben is biztosítható. Ami pedig a megdőlést illeti, ez részben az időjárás függvénye, részben pedig ennek is megvannak már az ellenszerei. A kétszintes, energiatakarékos aratásnak tehát reális esélye lehet a gyakorlati alkalmazásra. K. A. Borin szerint az lenne az ideális, ha a mezőgazdasági üzemek egyaránt rendelkeznének kettős vágószerkezettel ellátott, valamint hagyományos kombájnokkal, s ezeket az aratás adott feltételeihez alkalmazkodva használnák ki. Feltételezhető, hogy a kettős vágószerkezettel ellátott kombájnok részaránya az évek során szerzett tapasztalatok, a biológiai alapanyag és az agrotechnika tökéletesítése alapján állandóan növekedne. A „kévekötő kombájn“ a jövő technikája? K. A. Borin azonban nem áll meg ennél a fejtegetésnél, mert szerinte a kétszintes aratás sem jelent optimális megoldást. Főleg azért, mert ezt is a gabona teljes érettségének az idején, s ezért rendkívül szűk határidőn belül kell elvégezni. Ehhez nagyszámú gépre van szükség, s az év naheverő gabonakombájnok szintén rontják a termelés gazdaságosságát. Szerinte az optimális megoldást a kévés kétmenetes aratáshoz való visszatérés jelentené, s asztalán már meg is jelent a „kévekötő kombájn“ tervrajza A szerző abból indul ki, hogy a betakarítás legősibb módja volt a legtermészetesebb és legcélszerűbb, s valamilyen formában ehhez kellene visszatérni a gépesítés nyújtotta lehetőségek maximális kihasználásával. A gabonát ugyanis ősidőktől fogva sarlóval aratták, kévékben még útóértelték, sokszor asztagokban is tárolták, néha évekig is, s csak akkor csépelték ki, amikor már szükség volt rá, ha a magtárak készletei kifogyóban voltak. Az ősi eljárás modifikált változatainak lehetett tekinteni a kévekötő aratógépekkel történő betakarítást, valamint a kétmenetes aratást, amikor — nem is olyan régen - magasra hagyott tarlón, rendre vágva ériették be a szemeket, s csak ezután került sor a rendfetszedős kombájnokkal való cséplésre. A kévekotös módszer - minden egyéb előnye ellenére - a munkaigényesség miatt ment ki a divatból, a kétmenetes aratás pedig egyéb megfontolások következtében szorult a háttérbe. Főleg az időjárás szeszélyei miatt, mert a rendre vágott gabonában esős napokon komoly károk keletkezhetnek, sót a benővés veszélye is fenyegeti a tartón hagyott rendeket. AK.A. Borin fejében megszületett „kévekötő kombájn" a kétmenetes aratás minden előnyét megőrizné, az említett veszélyeket pedig kizárná. Ez a gép a tervrajz szerint mindvégig függőleges helyzetben kezelné a gyökér fölötti szinten levágott gabonát, s kb. 1 méter átmérőjű, hordóalakú kévéket készítene, az eső ellen még fóliasapkát is húzna a kéve tetejére, vagyis a kalászokra. Egy-egy ilyen kéve körülbelül tízszer nagyobb lenne a hajdani kévéknél. A kévéket ezután mezei szérűbe hordanák össze, és asztagokba rakva tárolnák, akár több évre is, ahogy azt az őseink tették. A cséplést tehát bármilyen csúcsmunkán kívüli időszakban el lehet végezni, stabil, nagy teljesítményű. a hagyományoshoz talán nem is hasonlító cséplőgéppel. A gyakorlati szakemberek előtt talán bizarmak tűnik K. A. Borin ötlete, de tény, hogy ekjondokoz tató. Persze, figyelembe kell venni, hogy a Szovjetunió feltételeiből indul ki, ahol nincs olyan „helyszűke“, mint nálunk, például a mezei szérűk számára. A neves szovjet mezőgazdasági szakember az erőltetett, törö-zúzó és rengeteg energiát fogyasztó mechanikus eljárások helyettesítésére törekszik, s javaslatai főleg a vetőmagtermesztés. a nagy termőké pességú biológiai alapianyag hasznos tulajdonságainak tömeges megőrzése szempontjából értékesek. Az „elasztikus cséplés“, vagy a „kétszintes aratás“ koncepciójára például a hazai mezőgazdasági szakemberek, elsősorban a vetőmagtermesztő gazdaságokban tevékenykedő komplex radonalizádós brigádok tagjai, a mezőgazdaság gépesítésével foglalkozó kutatóintézetek dolgozói, valamint az újítók és a feltalálók is odafigyelhetnek. (aí) VÉDELEM A CSÖVEKNEK A hőszállító távvezetékek csöveinek korrózió eF leni védelmére dolgoztak ki eredeti módszert kazah mérnökök. A hagyományos bitumen- és lakkréteg helyett rendkívül vékony atu- miniumhártyával vonják be a csöveket Az alumíniumbevonatú csöveket árkokba fektetik és nem vasbeton tartószerkezetekre. Az új módszerrel sok ezer tonnányi acélt és cementet lehet megtakarítani, és a tízszeresére gyorsul a föld alatti A Nyitrai Állattenyésztési Kutatóintézet genetikai és sertéstenyésztési szakosztályának tudományos dolgozói azt vizsgálják, hogy a nagyüzemi termelésben a sertések genetikai tulajdonságai és a stresszhatások között milyen összefüggés van. Eközben a halotan-féle tesztet alkalmazzák, amely- lyel a 70-napos malacokat vizsgálják. A teszt alapján kiválasztott ellenálló egyedeket törzstenyésztésbe sorolják, s ezzel hozzájárulnak a nagyobb termelőképesség eléréséhez és a jobb minőségű hús előállításához egyaránt. A fenti felvételen Gustáv Charvát (balról), Frantiáek Koét’ál és Jozef Bulla mérnök, kandidátus a halotan-módszerrel vizsgálják a sertés stresszérzékenységét. A jobb oldali képen Ján Kucera vérmintát vesz a kiválasztott sertéstől (Felvétel: ŐSTK - Amand Absolon) MILYEN LESZ A JÖVŐ KOMBÁJNJA? A A
