Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-11 / 6. szám
Az idei januári tavaszban eleget tettem egy disznóölési meghívásnak G.-be. Bár a mondás azt tartja, hogy ,,A disznótor otthon, a lakodalom máshol jó“, engem ez azért túlságosan nem aggasztott. Korán keltem, akár a házigazda, hisz ilyenkor a disznóölés reggelén mifelénk, a Mátyusföld szélén az volt a szokás, hogy még egyszer körülnéztünk minden kéznél van-e, amire szükség lesz. Megnyugtattak: - Ferenc hozza a késeket, akár kettő is jut majd belőlük mindegyikünknek. Nemsokára jött is Ferenc, a disznóölő, akinek - bár közelebb van már a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez - nem nagyon lehetett alkalma elfelejteni egykoron tanult szakmáját, amelynek történetét - ahogy ő mondta - disznóvérrel írják... Terepszemlét tart, megakad a szeme egy vadonatúj - igaz vékonyka - kötélen:- Mi az?! Selyemzsinórt szántok a disznónak? Mi van, ha nem tudja hogyan kell használni...?!- Erős az! - erősködik a gazda meg a fia, de az öreg nem tágít:- Az enyém meg szabadalmaztatva van, kérdezzétek a disznókat, amelyek már kipróbálták. Azzal ugyan nem sokra mennénk, de elfogadjuk az érvelést, hogy az ö kötele kerüljön a disznó lábára.- No, ki köti meg? A gazdának dukálna... Egyébként ahogy szoktuk: a jobb mellsőre, egy hurok, meg egy csomó. Amíg kivezettük az udvar betonos részére, a szőlőtövek között térdig süppedt szegény pára utolsó útján. Szalma helyett propán-bután. A pör- zsölésnek már csak az illata a régi- Ha kirántom a lábát, öcskös, te ugorj rá, ne tudjon fölkelnil Ez nekem szólt, és igyekeztem úgy helyezkedni, hogy megfeleljek az elvárásnak. Csak másodszorra sikerült ledönteni, mert először alighogy kirántottuk alóla a jobb mellső lábát, fölpattant. Ezután megkötöztük mind a négy lábát, a többi már könnyen ment.- Nem fog már elfutni, abban biztos tehetsz - szólt az ítéletvégrehajtó, miközben alaposabban szemügyre vettem az élettelen négylábút. - No de mi lesz?! Az első felvonásnak vége, s elvégre nem döglik meg disznó bor nélkül... Most se!- Azért jó, hogy nincs szarva a disznónak, ugye? De farka azért lehetne - fűzi tovább a szót a böllér, kezében a borospohárral - mert majd pörzsölés közben nehéz lesz forgatni.- Le kell nekik vágni, mert különben az istállóban leharapdálnák egymásnak, ha sokan vannak. Márpedig sokan vannak - magyarázza a fiatalabbik gazda, aki zootechnikus, s akivel mi vagyunk a csapatban az ifjabbik generáció. Pörzsölés. Ebben a műveletben is színre lép a technika, ugyanis gázpalackot állítunk a melegvizes hordóba, hogy nagyobb legyen a nyomás a palackban, a láng meg az égőben, hogy hamarabb és jobban meglegyen a pörzsölés.- Jobb ez, mint szalmával, ugye? - kérdezzük az öreget, akinek legalább hatvan éve rendszeres téli elfoglaltsága a disznóölés is.- Csak éppen kevesebb a romantika... - mdfídja, miközben lecsavarja a disznó egyik lábáról a körmöket. A mosás következik. Cirokkefével súroljuk a disznó barnára pörkölődött bőrét, s az előbb sárga, majd egyre világosabb lesz a súrolás nyomán, a végén pedig késsel vakarjuk csaknem fehérre. A meg- perzselődött bőr párolgó illata nyomán összefut a szánkban a nyál.- Te se voltál még ilyen tiszta - simogatja Ferenc bácsi, majd fölvágja a hátsó lábain a boka fölött a bőrt a disznónak, kiszabadítja az inakat: Ezeken lóg majd az „akasztófán“. Néhány másodperc, s a függőlegesen hintázó sertést szemlélve mindenki mond egy számot, hogy szerinte milyen nehéz az áldozat.- Ha leérne a feje a betonra, meglenne vagy kétszázhúsz, így csak száznyolcvanöt - mondja a disznóölő, és fogadást is ajánl, de inkább elhisszük neki. Fogja, megfeni kését és hozzálát: a belső részeket szabadítja ki sorban. A belek egy nagy fazékban, azt majd az asszonyok veszik kezelésbe. A máj, a tüdő, majd a fej is egy hordóban áznak, ám előbb megfeleződik az imént még szép kerek négylábú a bárd nyomán. A gerinc-akár vonalzó mellett — kettéhasítva; a gerincvelő, a velő, meg a vesék egy tányérba kerülnek - vesevelőnek.- Ha most kellene összerakni... - szól kajánul az ifjabbik házigazda, s az öreg megütközve nézi:- Mi vagyok én, sebészprofesszor?! Legföljebb böllér...- De köztük akár professzor is lehetne ...- Nagy ügy... Ennyi év után... Egyébként jegyezd meg, hogy sosem azon múlik a böllér jó híre, hogy hogyan szedi szét a disznót, hanem, hogy mit csinál belőle... Ezután pedig már az következik, amit csinálni kell belőle: kolbász, disznósajt, májas hurka, véres hurka. Ez utóbbit még kifőzni is külön művészet, magyarázzák is türelmesen, de bármennyire vigyázok, Felezés kénytelen vagyok tapasztalni, hogy nem hiába mondják, megszakadt, mint a véres hurka... Amikor már minden elkészült, s csak az olvasztás van hátra, terepszemlét tartok. Azt hiszem, nem túlzás állítani, hogy a kellemes látványok közé tartozik, ahogy egymás mellett sorakoznak felakasztva a húsok, vagy a kihűlésre váró hurkák. Tetszik a látvány Cézárnak, a kutyának is.- Valamelyik gyereket ki kelleni hívni- hallom a mészárszékké előlépett garázsból - nehogy a kutya kárt tegyen a hurkában!- Ne is! - hallatszik újra a böllér szava- mert még valaki megálmodná, nagyanyám szerint valami álmoskönyvben az áll, hogy hurkát lopó kutyát látni álomban, házasságtörést jelent... Ezen aztán derülnek, de biztos, ami biztos, Cézár aznap nem kóstol hurkát!- Nem kár a filmért? - kérdi a gazda, miközben újabbat fűztem a gépbe. - Kép is lesz belőle, vagy netán újságba kerül?- Lehetséges...- Szegény disznó! Ha ezt megérhette volna... Bár ha tudná a disznó, mire nevelik, bújában is megdöglenék... S talán még sajnálja is, miközben megy, hogy az ólat kitakarítsa. Mert nem ól az ól, ha üres, s az újabb lakót már kiszemelték. MÉSZÁROS JÁNOS Készül a disznóölési csemegék egyike, a disznósajt (A szerző felvételei) ÚJ SZÚ 9 szerettem a falut, az itt élő becsületes embereket. Amikor idekerültem, bevallom, nem tudtam magyarul. Viszont tudtam, hogy ha eredményesen akarok dolgozni, s ha azt akarom, hogy a betegek bizalommal legyenek hozzám, az ö nyelvükön kell szólnom nekem is. S ma vidáman folyik a társalgás közöttünk, igaz Ágika? - szólt a belépő Horina Ágnes nővérhez. - Az orvos jó munkájához nélkülözhetetlenül szükséges a jó nővér, és nekem szerencsém van ebben is - mondta megelégedéssel, majd így folytatta: - Talán hihetetlen, de én főiskolás koromtól mindig körzeti orvos szerettem volna lenni. Ez a vágyam teljesült. Persze, az ember egy szép és jól felszerelt rendelőt is elképzelt .. A felszerelésünk jó, csak szűkösen vagyunk. Nagyon kellene még egy helyiség. Ugyanis a betegeinknek itt helyben infúziókat is adunk és ugye ez fekve történik. De addig hol rendeljek, vizsgáljam a betegeket? Hát erre kellene még egy helyiség. Gondolom, hogy a kolléganőim már megszokták, hogy egy négyzetméternyi területű fülkében öltöznek négyen, persze ha lenne egy pihenő szobánk, azt is ki tudnánk használni. Az átépítéshez, bővítéshez hozzájárulna a szövetkezet - de valahogy nem áll össze az egész. Lehet, hogy több utánajárással többre mennénk, de nekem a betegekkel kell törődnöm. Azt szeretném, ha itt is, falusi ViszonylatVizsgálat közben (Gyökeres György felvétele) ban is tovább lépnénk, hogy mindenki megkaphassa azt a segítséget, amilyenre a huszadik században képesek vagyunk. A házam kapuja mindig nyitva áll, akárki akármikor ha szüksége van segítségre, bejöhet. Inkább napjában többször megyek valamelyik fekvő betegemhez, nehogy egyszer késő legyen. S ha éjjel jönnek értem, akkor is szó nélkül megyek. Nem lehet nem elmenni, azt mondani, hogy ott az éjszakai ügyelet. Én szeretem és ismerem a betegeimet. Ha nem mennék el, amikor hívnak, én lennék ideges, hogy vajon mi történt az illetővel. S ha végképp nincs más munkám, akkor a kertet művelem, virágot, fát nevelek, nagyokat beszélgetek az ötödikes lányommal, vagy nyelvet tanulok és ha itt az ideje, eljárogatok vadászni is. Igaz, a lövöldözés helyett inkább a természetet csodálom. De most már lássunk munkához - szólt a nővérnek, s ez a felszólítás nekünk is szólt. Felbáron nem szokták a beteget várakoztatni - jutott eszünkbe búcsúzás közben. A váróteremben már összegyűlt néhány páciens, de senki sem volt türelmetlen. A betegek tudták, hogy ha a doktor úr ajtaja be van csukva, akkor annak oka van. Ez a bizalom, a szeretet jele - gondoltuk - igaz, hogy ez is kölcsönös. PÉTERFI SZONYA 1983. II. 11. %>. %' **■;**®í:~*
