Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-04 / 5. szám
Lady „nem“ Miért hozott létre atomfegyvert a Szovjetunió? A KÉRDÉS ELŐTÖRTÉNETE- Nézzük meg - javasolta a TAS2SZ tudósítójával folytatott beszélgetése során Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, szovjet honvédelmi miniszter hogy a valóságban ki a fegyverkezési verseny kezdeményezője? Ki hozott létre először atomfegyvert és alkalmazta azt Hirosima és Na- gaszaki lakossága ellen? A feltett kérdésekre válaszolva, a miniszter a történelmi tények alapján azt a következtetést vonta le, hogy ,,éppen az Egyesült Államok provokálta a Szovjetuniót több mint három évtizeden keresztül“. A megoldatlan vagy vitás problémák háború utáni rendezése során, gyakorlatilag minden esemény vagy bonyolult nemzetközi helyzet megközelítése alkalmával az Egyesült Államok abból kiindulva határozta meg álláspontját, hogy atomfegyver-arzenállal rendelkezik. így érlelődött és alakult ki az amerikai erőpolitika és „atomdiplomácia“, amely számos hivatalos doktrínában öltött testet. Ezeknek a doktrínáknak és az Egyesült Államok egész külpolitikájának lényege végeredményben abban foglalható össze, hogy az atomfegyverre támaszkodva, uralkodó helyzetet foglaljon el a világban, és akaratát, követeléseit rákényszerítse más országokra és népekre. Emellett hangsúlyozni kell egy fontos körülményt: az Egyesült Államok, amikor ellátta magát atomfegyverrel, mindent megtett avégből, hogy megőrizze gyártásának monopóliumát. E fegyvernek Japán lakossága ellen történt alkalmazása után, amely több mint 200 ezer ember elpusztításához vezetett, az Egyesült Államok megkétszerezte erőfeszítéseit az atombomba monopóliumának megőrzése érdekében. Az ENSZ-közgyűlés 1946-os ülésszakán például atombizottságot alakítottak, és Washington ezen keresztül szándékozott megakadályozni a Szovjetunióban folyó atomfegyvergyártás kibontakozását. De Moszkva milyen álláspontra helyezkedett? Olvasóink figyelmét a következő tényre hívjuk fel: a Szovjetunió már akkor hajlandó volt lemondani az atomfegyver önálló megalkotására irányuló munkálatokról, azzal a feltétellel, ha gyártását teljesen megszüntetik az Egyesült Államokban vagy bárhol másutt, és valamennyi rendelkezésre álló készletét megsemmisítik. Ez a követelés logikus volt. Az atomprobléma ilyen megoldása azonban az Egyesült Államok számára elfogadhatatlannak mutatkozott. Az a kérdés - vajon miért? Washingtonban azt remélték, hogy a Szovjetunió még csak nagyon sokára hoz létre saját atomfegyvert, eközben pedig az amerikai uralkodó körök zsarolhatják Moszkvát. Hogyan kellene eljárni ebben a helyzetben? Megvárni, amíg az amerikai bombák a szovjet városokra zúdulnak, amint 1945 augusztásában Hirosimára és Nagaszakira zúdultak rá? Ez a saját biztonság kérdésének nem az állam érdekeit szem előtt tartó megközelítése lett volna, hanem ténylegesen kapituláció Amerika előtt. A szovjet kormány ebbe soha nem egyezett bele, és a jövőben sem egyezik bele. 1949-ben a Szovjetunió végrehajtotta az első atomrobbantást, s ezután az Egyesült Államok már nem volt többé monopolhelyzetben az atomfegyver birtoklása terén. Még rövidebb ideig tartott az Egyesült Államok monopóliuma a termonukleáris fegyverrel kapcsolatban - csupán egy évig. Az Egyesült Államok 1952-ben robbantotta fel az első hidrogénbombát, a Szovjetunió 1953- ban. AZ ATOMZSAROLÁS ESZKALÁCIÓJA Az atomfegyvernek az Egyesült Államokban történt létrehozása azzal a következménnyel járt, hogy egész sor olyan katonai doktrínát dolgoztak ki, amely közvetlenül ezzel a fegyverrel függött össze vagy teljesen ennek alkalmazásán alapult. Valamennyi agresszív irányzatú volt, mint például a ,,Dropshot“ (Ejtett labda) terv, amely a Szovjetunió meglepetésszerű megtámadását és 60 városának megsemmisítését irányozta elő. Az amerikai atomdoktrinák agresszív lényegét egy ideig a ,,visszaszorítás" szakkifejezéssel álcázták. Azután ez a terminológia úgyszólván kiment a divatból, és azóta a dolgokat nyíltan, a maguk nevén nevezték - „ első csapás“, ,, megelőző csapás “ dokt rí - nájának stb. A katonai hadászati doktrínák középpontjában azoknak ,,a változatoknak a keresése“ állt, amelyek lehetővé tennék az Egyesült Államok számára azt, hogy háborút indítson, túlélje azt és győzzön. Ezek a doktrínák a Szovjetunió ellen indítandó atomtámadásra és a szovjetország romhalmazzá változtatására vonatkoztak. Az ilyen doktrínák és az atomháborúra való konkrét anyagi felkészülés mögött rejlő reális veszélyt még azok is észreveszik, akik katonai téren nem szakértők, és ezt a Szovjetunió nem hagyhatja figyelmen kívül. Moszkva éppen ezért hozta létre és tökéletesíti atomfegyvertárát. AZ ATOMFEGYVER BETILTÁSÁÉRT Miután egy amerikai lőtéren felrobbantották az első atombombát és atombombázást hajtottak végre japán ellen, az Egyesült Államok teljes kapacitással megindította az atomfegyver gyártását, és annak tökéletesítésével foglalkozott. A szárazföldön és a Csendes-óceánon történt atomkísérletek konkrétan igazolták az Egyesült Államoknak azt a szándékát, hogy az atomfegyvert a diktátumának más országokra való rákénysze- rítésére irányuló expanzionista tervei végrehajtására használja fel. A háború utáni években a Szovjetunió az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben állandóan harcolt ennek a barbár fegyvernek a betiltásáért és megsemmisítéséért. Az ENSZ megalakításának időpontja óta a Közgyűlésnek egyetlen olyan ülésszaka sem volt, amelyen a Szovjetunió ne vetette volna fel az atomfegyver betiltásának kérdését, ne javasolta volna korlátozását, csökkentését és felszámolását. E harc történelmi jelentősége az, hogy a világközvélemény mozgósítása révén megbízható sorompót emeltek azzal szemben, hogy az Egyesült Államok saját önző céljainak elérésére használhassa fel az atomfegyvert. A Szovjetunió jelenleg minden tőle telhetőt megtesz, hogy elhárítsa az atomháború veszélyét. És mint vezetői nemegyszer hangsúlyozták, a szovjet katonai doktrína kifejezetten védelmi irányú. Nézzük a jelenkor fő problémáját - az emberiség megszabadítását az atomháború veszélyétől, vagyis egész bolygónk megmentését a pusztulástól. A Szovjetunió már kötelezettséget vállalt arra, hogy elsőnek nem alkalmaz atomfegyvert. Ez kivételes, rendkívüli lépés. Hiszen ha az atomfegyverrel rendelkező többi hatalom is ilyen kötelezettséget vállalna, akkor ez az atomfegyver alkalmazásának általános betiltásával volna egyértelmű. És bár ez nem következett be, a Szovjetunióban úgy vélik, hogy előbb-utóbb mégis megtörténik, minthogy a katonai fölényhez fűzött számítások teljesen kilátástalanok. Az, hogy a szovjet vezetőség világosan és józanul felismeri: egy ilyen konfliktusban lehetetlen győzni. - szintén komoly érv amellett, hogy le kell mondani az atomfegyver elsőként történő alkalmazásáról. Ha az atomfegyver birtokában levő nyugati hatalmak fővárosaiban is hasonlóképpen gondolkodnának, akkor ez valóban arra vezethetne, hogy ők is ilyen kötelezettséget vállalnának. A józan belátásra ebben az irányban azonban egyelőre csak Moszkva ad példát. Helyénvaló feltenni a következő kérdést: van-e reális lehetőség arra, hogy megszüntethető a világban fennálló, ennyire veszélyes katonai szembenállás feszültsége? A Szovjetunióban úgy vélik, hogy van ilyen lehetőség, és a szovjet katonai doktrína kinyitja ennek az ajtaját: ez pedig a hadászati fegyverzetek korlátozásáról és csökkentéséről folytatott becsületes, konstruktív tárgyalások. A szovjet békekezdeményezések, például az a javaslat, amely szerint a tárgyalások idejére be kell fagyasztani a hadászati fegyverzeteket, azonban itt is beleütköznek abba, hogy az Egyesült Államok nem kívánja ezt hasonló intézkedésekkel viszonozni. Áz európai közép-hatótávolságú atomfegyverzetekről folytatott tárgyalásokon az Egyesült Államok, úgy látszik, szintén nem szándékozik a Szovjetunióval közösen előrehaladni. Itt ténylegesen így vetődik fel a kérdés: vagy a Szovjetunió egyoldalúan leszerel, vagy zsákutca keletkezik a tárgyalásokon, amelynek célja az, hogy elodázzák őket, és megvalósítsák a NATO „pótfegyverkezésének“ elhatározott célját. Nézzünk szembe az igazsággal - a Szovjetunió egyoldalú leszerelésre nem lesz hajlandó, és mindenkor arra törekszik majd, hogy megakadályozza az Egyesült Államok katonai fölényének létrehozását. VLAGYIMIR KATYIN, az APN politikai hírmagyarázója ÚJ SZÚ 5 Világszerte fokozódik a tiltakozás a Reagan- kormányzat militarista politikája ellen. Az Egyesült Államokban is egyre szélesebb méreteket ölt a nukleáris háború veszélyének elhárításáért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért síkra szálló mozgatom. Mind több hír érkezik arról, hogy a lakosok tömeges megmozdulásokon, béke- tüntetéseken követelik a fegyverkezés esztelen növelésének megszüntetését. A Berkeley ben levő Kaliforniai Egyetem diákjai az amerikai kormány fegyverkezési politikája ellen rendeztek tüntetést. A rendőrség durván közbelépett, száz fiatal tüntetőt letartóztatott és többet megsebesített. (CSTK-fetv.) Kevés nő tud olyan határozott ,,nem"-et mondani, mint Margaret Thatcher brit kormányfő. Szemléltetésképpen idézzük a brit parlament január 19-i ülésén elhangzott kijelentéseit. ,,Nagy-Britannia nem rendeli haza egységeit a Mal- vin-szigetekről, nem tárgyal Argentínával a szigetek hovatartozásáról és nem hátrál meg a konfliktus diplomáciai úton történő rendezését sürgető közvélemény előtt." Az újabb harcias beszédhez a miniszterelnökasszony abból a jelentésből merített erőt, melyet az általa kinevezett parlamenti bizottság állított össze a tavalyi argentin-brit miniháborúról. Ennek fedezékében Thatcher váltig erösitgette - ámint azt a kiadvány szerzői is állítják - ö nem felelős az Argentínával vívott háborúért és a történtekért. A szerzők érveit átvéve azzal mentegette magát, hogy ő elsősorban politikus és nem jövendómondó. A Malvin-szi- getek elleni argentin inváziót ugyanis nem láthatta előre, tehát következésképpen nem is akadályozhatta meg azt. A szigetek elleni argentin akció hírét éppen április 1-i számukban közlő lapoknak az olvasók nem is adtak hitelt, afféle bolondos áprilisi tréfának vélték. A brit lapok e napon ugyanis többször meglepték már őket ilyen ,,csemegékkel", majd másnapi számukban felfedték a turpisságot. Az olvasó tehát valójában nem tudta, hányadán is áll. De a Downing Street 10-ben tudni kellett a részletekről is, hiszen a szigetek brit kormányzója idejében értesítette a kormányt a történtekről. Tehát minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy Londonban időben és ésszerűen cselekedjenek. Tudjuk, a brit kormány azonban mégis - egykori gyarmattartóként egyik utolsó bástyáját érezvén veszélyben - a katonai kaland mellett döntött. A tavalyi csaták mozzanatairól a napi hírekből értesültünk, arról, hogy brit és argentin katonák százával lelték halálukat a tenger hullámaiban. És ezek a tragédiák Margaret Thatcher újabb és újabb ,,nem"-jeiböl eredtek. Január elején a szigetek múlt század végi brit elfoglalásának évfordulóján esedékes volt a kormányfő útja a Malvin-szigetekre. Január 3-át nem tartották megfelelő időpontnak, ezért London a látogatást elhalasztotta. Alig pár nap múlva a távirati irodák gyorshírben közölték, hogy Thatcher már megérkezett a Malvin-szigetek fővárosában Puerto Argentinoba. Illetve a szigeteket magukénak valló britek szerint Port Stanleybe. A titkolózás is jelezte, hogy az egyébként katonásan viselkedő, rendíthetetlen nyugalmáról és szívósságáról ismert Margaret Thatcher - ahogy Reagan elnök nevezte, „a legjobb brit férfi“ - tartott az úttól. Szó, ami szó kockázatos volt a vállalkozás, hiszen a konfliktusban Argentínát pártoló latin-amerikai országok légiterében a brit kormányfő gépe ellenséges gépnek számított. Provokatív, arrogáns, arcátlanságra valló látogatás - így vélekedtek Buenos Airesben Thatcher titkolt útjáról. A miniszterelnökasz- szony kishíján ráfizetett a látogatásra, hiszen amíg távol volt a hazájától, a londoni börzén alaposan csökkent a font ádotyama. Azt rebesgették ugyanis, hogy Thatcher útja már a választási kampány kezdetét jelenti és hamarosan idő előtti választásokat ír ki. A kormányfő személyesen volt kénytelen cáfolni a híreszteléseket. „ Választások semmi esetre sem lesznek" - tett határozottan pontot a találgatások végére. A Malvin-szigeteken tett látogatásához hozzáfűzte: ,,Nem teszünk Argentínának engedményeket". Egyetlen egy kérdésre felelt igennel: ha Argentína provokál, igen, azt tesszük, amit tavaly ..." P. VONYIK ERZSÉBET 1983. II. 4. iiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiii
