Új Szó, 1983. december (36. évfolyam, 284-309. szám)

1983-12-30 / 308. szám, péntek

OJí szú 5 1983. XII. 30. Gyarapodó Medvesalja EREDMÉNYES ESZTENDŐ A FALUFEJLESZTÉSBEN Újbást (Nová Bašta) közigazga­tási körzetébe jelenleg már hat község - Óbást (Stará Bašta), Hidegkút (Studená), Vecsekló(\/e- čelkov), Tajti (Tachty) és Bakóhá­za - 2500 lakosa tartozik. A polgá­rok ügyes-bajos dolgainak ellátá­sán kívül a körzetesítés elsősor­ban a falufejlesztés terén jelent komoly feladatot a nemzeti bizott­ság vezetőinek és a választott tes­tületek képviselőinek. Amint azt Pillár László, a hnb titkára elmondotta, a jelenlegi vá­lasztási időszak egyik legfonto­sabb feladatának Újbáston az utak, járdák építését tekintik. A biztonságos gyalogos- és jár- múkôzľekedést veszélyeztető föld­omlás megszüntetése érdeké­ben már a korábbi időszakban megkezdték a támfalépítést, en­nek során az idén több mint félmil­lió korona értékű munkát végeztek el a polgárok. A választási prog­ramban nem szereplő akciók kö­zül meg kell említeni az iskolakör­zetesítés után kihasználatlanul maradt iskolaépület átépítését, il­letve bővítését. A kerület okta­tásügyi szervei 13 millió koronát hagytak jóvá a beruházásra. Befe­jezése után mintegy 100 fogyaté­kos gyermek elhelyezésére nyílik lehetőség. A többszakaszos beru­házásnak még a legelején tarta­nak, de mindent elkövetnek mi­előbbi befejezése érdekében. Az egyik legnépesebb társköz­ségben, Tajtiban az elmúlt évben szintén tatarozták az iskolát, töb­bek között központi fűtést is beve­zettek. Óbáston tavaly 800 méter­nyi utat portalanítottak, s folyamat­ban van a művelődési ház javítása is. Hidegkút hagyománytisztelő la­kosai Mag Elvira vezetésével medvesaljai tájházat rendeztek be a szintén megüresedett iskolaépü­letben. A közlétesítmények mellett a választási program egyik legfon­tosabb feladatnak a szolgáltatá­sok bővítését, az itt élő emberek életszínvonalának javítását hatá­rozta meg. A nyugdíjasok számá­ra napközi otthont létesítettek Ve- cseklőn, ahol 25 idős ember tölti el napjait, s innen látják el a környe­ző falvak mintegy 80 nyugdíjasát is meleg étellel. Megnyugtató mó­don - mozgó begyűjtőkkel - sike­rült megszervezni néhány alapve­tő lakossági szolgáltatást, s a helyi kisüzem segítségével megoldják az emésztőgödrök tisztítását. Ugyancsak a kisüzem végez el néhány jellegzetes falusi szolgáL- tatást - így a tűzifa fűrészelését, a kukorica darálását stb. Az igazán szép eredmények el­lenére az elkövetkezőkben is sok lesz még a tennivaló a medvesal­jai községekben. A legégetőbb gond a lakosság vízellátása, hi­szen a legutóbbi vizsgálatok sze­rint jóformán már nincs kifogásta­lan minőségű víz a községek kút- jaiban. A szennyezettség különö­sen a csecsemők egészségét ve­szélyezteti. Központi vízellátás je­lenleg csupán Hidegkúton van, s többi községben az építést ha­marosan megkezdik. Tajtiban nagy szükség lenne egy központi autóbuszgarázsra, hiszen a község nem kevesebb, mint hat autóbuszjárat végállomá­sa, s különösen a téli időszakban sok gondot okoz a személyszállító eszközök zavartalan üzemelteté­se és karbantartása. A tervek már elkészültek, csak a felettes szer­vek jóváhagyására van szükség. A közeli másik nagyközség, Aj- nácskő (Hajnáčka) is számos nagy értékű létesítménnyel gaz­dagodott a jelenlegi választási idő­szakban. Amint azt Varga Miklós, a hnb titkára elmondotta, már ta­valy átadták rendeltetésének a korszerű egészségügyi központ egy részét, mely magába foglalja a körzeti orvos rendelőjét, vala­mint a nőgyógyászati és fogászati szakrendelőket is. A második sza­kaszban gyermekorvosi rendelő és orvosi lakás épül, ennek átadá­sát 1985-re tervezik. Az említetteken kívül folytatódik v a művelődési ház építése, s rövi­Hajrá nélkül - pontosan Év végi mérleg a somorjai (Šamorín) Kožatexben December végén, az év utolsó napjaiban általában minden gyár­ban, üzemben, ugyanaz a kép fogadja a látogatót: szinte szünet nélkül fut a szalag, búg a gép, megállás nélkül dolgozik a kéz, mert ugye, a lemaradást be kell hozni. Ott, ahol év közben gondok voltak az anyagellátással, vagy műszaki hibák miatt akadozott a termelés, decemberben lázas hajrá vár mindenkire. A somorjai Kožatexben most elmaradt az év végi kapkodás, nem kellett túlórázni, de még csak ráhajtani sem, hiszen az üzem dolgozói az év minden munkanap­ján annyit termeltek, amennyit a terv előírt. Jozef Bilik üzemveze­tő elégedetten szögezte le, hogy a megszabott 41 millió 879 ezer koronás érték helyett 42 millió 437 ezer korona értékű árut termeltek.-Tavaly és tavalyelőtt sokkal több gondunk volt, mint az idén - mondta - és ezt természetesen a gazdasági mérleg is jelezte. Eb­ben az évben mindössze annyi bajunk volt, ha ez egyáltalán baj­nak számít, hogy éppen ezekben a hetekben kezdtük el gyártani az NSZK számára legújabb típusú kofferjainkat. Az alapanyagot ma­ga a megrendelő küldte, ezzel nem is volt elakadásunk; nehéz­séget az okozott, hogy egy egé­szen új árucikk gyártását kellett elsajátítanunk. És ez ugye, időbe telik.- Az idei év az exportot tekintve is eredményesebb volt, mint a ta­valyi?- Igen. Termékeink 65 százalé­ka külföldi piacra készült - a Szov­jetunióba, Lengyelországba, az NDK-ba, a tőkés országok közül pedig az NSZK mellett Jugoszlá­viával, Ausztriával, Franciaország­gal és Angliával vagyunk kereske­delmi kapcsolatban.- Honnét kapták a legtöbb rek­lamációt?- Külföldről egyetlenegy rossz visszajelzésünk sem volt, a hazai piacról azonban igen. A reklamá­ciók valójában nem is minket illet­nek, hanem azt a gyárat, ahonnét az alapanyagot kaptuk. Mert an­nak, hogy a műbőr színt enged, nem mi vagyunk az oka. A hibát a rossz festési eljárásban kell ke­resni, nem pedig nálunk, ahol kész alapanyaggal dolgozunk. Én most azzal vigasztalom magam, hogy szerencsére idejében figyelmez­tettek bennünket és a kétezredik darab után leálltunk a fekete kézi­táska gyártásával.- Ezek szerint ha az áru minő­ségét vesszük figyelembe nem mindig vesszük fel a versenyt a konkurenciával.- Ha eltekintünk ettől az egy árufajtától, akkor nyugodt szívvel állíthatom, hogy igen is, helytál- lunk a piacon. A brnói, a varsói és a moszkvai vásáron évről évre felhívjuk magunkra a figyelmet, hi­szen a nálunk készült kofferok, kézi- és iskolatáskák, retikülök mindenütt vásárlóra találnak. Elek Gizellával, az üzem tech­nológusával a futószalag mellett beszélgettem.- Hajrá? Év végi ráhajtás? Néz­zen csak körül, ilyennek képzeli? Itt az év minden napján ugyanez a látvány fogadta volna. A terv napokra le van bontva és azt janu­árban ugyanúgy szem előtt tartot­tuk, mint nyáron vagy az év másik felében. Az, hogy futkosnom kel­lett a szalagok között, többször is megesett, hiszen egy új táska gyártása új gondokat, új nehézsé­geket hoz magával. Ilyenkor napi­renden van a kérdés: most mit tegyek, hogyan csináljam, de két- három hét elteltével már minden simán, különösebb zökkenő nélkül megy. Ennyi idő alatt még azt is elfelejtjük, hogy az első napokban mennyire idegenkedtünk a terve­zők legújabb ötletétől vagy a meg­rendelők szokatlan igényétől. Ha valamiben gazdag volt ez az év, akkor tapasztalatban biztosan. Volt idő, amikor három-négyhe- tenként álltunk át egy táska vagy egy koffer gyártására. Hiába, ha tartani akarjuk a lépést a divattal, úgy látszik ezt is meg kell szok­nunk. A vevőt sosem érdekli, hogy milyen körülmények között állunk át egy új árucikk gyártására, neki csak egy a fontos, hogy tetszetős, praktikus táskák között válogat­hasson. (szabó) amelyeket a továbbiakban teljesí­tenünk kell annak érdekében, hogy gazdasági céljaink elérésé­vel szüntelenül szilárdítsuk dolgo­zóink szociális biztonságát, békés, boldog életük feltételeit. Az egység, az alkotó munka és a béke jegyében ünnepelte meg hazánk népe május elsejét. A fel­vonulásokon és nagygyűléseken országszerte sok millió állampol­gár tett hitet kommunista pártunk politikája és a világbéke megvédé­sének ügye mellett. Prágában Gusták Husák elvtárs, Bratislavá- •ban Jozef Lenárt elvtárs szólt az ünneplőkhöz. ,,Május elseje a dol­gozók igazi ünnepe, a felszabadult munka ünnepe lett... Ezen a na­pon még inkább átérezzük, hogy minden, ami új életünket alkotja és betölti, a munkások, a mezőgaz­dasági dolgozók, az értelmiségiek, a dolgozók legszélesebb rétegei­nek törekvéséből származik" - emelte ki beszédében Husák elvtárs. Az év elején a pártalapszerve- zetek évzáró taggyűléseivel kez­dődött meg pártunk életének az a jelentős időszaka, amikor a kommunisták összegezték az eltelt évben kifejtett munkájuk eredményeit és az elkövetkező időszakra kitűzték a pártmunka fő feladatait. Az alapszervezetek ta­nácskozásait a külfönféle szintű pártkonferenciák tárgyalásai kö­vették és az értékelés időszaka a kerületi és a prágai meg a brati­slavai városi pártkonferenciák tár­gyalásaival tetőzött. A prágai kom­munisták küldötteinek konferenci­áján megjelent Gustáv Husák elv­társ, a CSKP KB főtitkára is. Be­szédében egyebek között rámuta­tott: „Az évzáró taggyűlések és a konferenciák is azt tanúsítják, hogy a kommunisták igényeseb­bek lettek önmagukkal, saját mun­kájukkal szemben. Egyre eltökél­tebben dolgoznak és harcolnak programunk, céljaink és kongresz- szusi határozataink megvalósítá­sáért. „örömmel állapíthatjuk meg, hogy dolgozóink széles réte­gei támogatják pártunk politiká­ját... a belpolitikai helyzet szilárd, szocialista államunk erős és kon­szolidált“. Csaknem hatszáz fiatal találko­zott hazánk ifjúságának képvisele­tében a prágai várban pártunk és államunk vezetőivel. Gustáv Hu­sák elvtárs kiemelte, hogy a fiata­lok döntő többsége munkájával, magatartásával támogatja Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának, a Nemzeti Frontnak politikáját, megérti e politika helyességét éá hasznosságát, érzi, hogy ehhfez kapcsolódik mai élete és a jövő perspektívája. Gyorsabban alkalmazzuk a tu­domány és a technika vívmányait - ezzel a címmel közöltük június derekán a CSKP Központi Bizott­sága 8. ülése tanácskozásának első napjáról kiadott közleményt. A cím velősen fejezi ki a tárgyalá­sok lényegét. A központi bizottság elnökségének beszámolóját Miloš Jakeš elvtárs, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, a KB titkára ter­jesztette elő. A beszámoló a többi között rámutatott: „Az eddigi hely­zet értékelése azt mutatja, hogy bizonyos pozitív eredmények elle­nére sokkal nagyobb nyomatékkai kell megvalósítani a CSKP XVI. kongresszusának irányvonalát, vagyis az intenzifikálás útján nö­velni kell a gazdasági hatékonysá­got. Ennek meghatározó feltétele a tudomány és a technika gyors alkalmazása a termelésben“. Az ülés határozata e feladat követke­zetes teljesítésére kötelezi a kom­munistákat társadalmunk életének minden területén. A határozatnak a Szlovák Szocialista Köztársasá­got érintő feladataival szeptember 12-én és 13-án foglalkozott az SZLKP Központi Bizottsága. El­nökségének a tudományos-mű­szaki haladás hatékonyabb érvé­nyesítésének kérdéseit részlete­ző beszámolóját Miloslav Hruško­vič elvtárs, a CSKP KB Elnöksé­gének póttagja, az SZLKP KB tit­kára terjesztette elő. Június 21-én kezdődött meg desen elkészül a ravatalozó épü­lete is. Jövőre kezdődik a vízveze­tékhálózat építése. Az előkészüle­teket már megkezdték, s folyamat­ban van a helyi vízforrások feltárá­sa. Eddig két bővizű forrásra akadtak a kútásók, s remény van újabb tiszta vizű források feltárá­sára is. A község sokak által irigyelt sportkomplexuma is bővül a jövő évben, mégpedig egy salakos fut- ballpályával. A feladatok tehát jelentősek, s megvalósulásuk, során éppúgy számítanak a lakosság közremű­ködésére, mint a múltban. HACSI ATTILA A Nové Mesto na Métují-i Kelet­csehországi Konzerv- és Szesz­gyárból kikerülő Malvin szörp megfelel az ésszerű táplálkozás alapelveinek. Ez év második fe­lében kezdték meg a sűrített al­maléből készülő szörp gyártá­sát, mely nem tartalmaz semmi­lyen vegyi tartósító szert, sem szintetikus ízesítő és színező anyagot. A felvételen Hana Mo- rávková és Marie Jandová ellen­őrzi az automata töltősor műkö­dését a vállalat žiželicei üzemé­ben. (Felvétel: ČTK - Petr Josek) hazánk fővárosában az a történel­mi jelentőségű nemzetközi ese­mény, amely az egész világ köz­véleményének figyelmét felkeltet­te. A prágai béke-világtalálkozón földünk minden tájáról összegyűl­tek azok az emberek, akik az élvo­nalban küzdenek az atomkataszt­rófa elhárításáért, a világbékéért. A békefórum egyhetes tanácsko­zásának végén a százharminckét országból egybegyült békehar­cos felhívással fordult az emberi­séghez, amelyben közös összefo­gásra szólítanak fel mindenkit a nukleáris világégés megakadá­lyozására. Június végén Gombaszögön került sor a csehszlovákiai magyar dolgozók XXVIII. országos kultu­rális ünnepségeire. A rendezvény keretében megrendezett nagy­gyűlésen Jozef Lenárt elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára szólt a megjelentekhez. Beszédében hangoztatta: „Ez a seregszemle egyben hagyományosan a béké­nek, a munkának, népünk szabad életének az ünnepe is. ... a szo­cialista építőmunka évei során szerzett tapasztalatok megtanítot­tak bennünket arra, milyen nagy jelentőségű céljaink valóra váltása szempontjából nemzeteink és nemzetiségeink egysége. Éppen ezért ezt az egységet őrizni és szilárdítani fogjuk, mint a sikeres munka egyik feltételét, hogy előre haladhassunk, s nem engedjük meg, hogy ezt az egységet bárki vagy bármi megbontsa“. „Szlovákia a szocialista Cseh­szlovákia keretében szüntelenül gyarapodik és fejlődik. A szlovákiai dolgozók országépítő aktivitá­sának eredményei egyre jobban erősítik hazánk gazdasági poten­ciálját“ - mutatott rá Gejza Slapka elvtárs, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a bratislavai városi párt- bizottság első titkára a Szlovák Nemzeti Felkelés 39. évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülésen. Hazánk népe antifasiszta harca legjelentősebb eseményéről az évforduló alkalmából országszerte megemlékeztek. Október 25-én közölték a napi­lapok a csehszlovák kormány és a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak megállapodását és a CSKP KB Elnökségének ezzel kapcsola­tos állásfoglalását. Ezekben arról tájékoztattak, hogy mivel az Ame­rikai Egyesült Államok és a NATO- tömb folytatta az új amerikai köze­pes hatótávolságú atomrakéták telepítésének előkészületeit egyes nyugat-európai országokban, szükségessé vált a megfelelő ellenintézkedések foganatosítása. Csehszlovákia és a Szovjetunió kormányának megegyezése alap­ján hazánk területén megkezdik az előkészítő munkákat hadmüve- leti-taktikai célú rakétakomplexum kifejlesztésére. A hazánk és a szocialista közösség biztonsá­gának megvédésére és a nukleá­ris erőegyensúly megőrzésére irá­nyuló feltétlenül szükséges intéz­kedések megtétele állampolgára­ink egyöntetű helyeslésével talál­kozott, amint azt az országszerte lezajlott békegyűlések határozatai tanúsítják. Csehszlovákia Kommunista Pártja Közpíonti Bizottsága no­vember 23-án és 24-én megtartott 9. ülésének napirendjén a CSKP KB Elnökségének a jelenlegi nem­zetközi helyzetet elemző és a CSSZSZK gazdasági és szociá­lis fejlődésének 1984. évi állami tervéről szóló beszámolói szere­peltek. Az előbbit Vasil Bil’ak elv­társ, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, az utóbbit Svä­topluk Potáč szövetségi miniszter- elnök-helyettes, az Állami Tervbi­zottság elnöke terjesztette elő. A beszámolók megtárgyalása után záróbeszédet Gustáv Husák elvtárs mondott. „A mai nemzet­közi helyzet megköveteli, hogy po­litikai, gazdasági és katonai téren megszilárdítsuk a szocialista kö­zösség országainak egységét. Az emberiséget fenyegető háborús veszély ellenére a Szovjetunió, a szocialista országok, az imperia­listaellenes erők, köztük a reálisan gondolkodó politikusok erőfeszíté­sei eredményeként békében élünk és dolgozunk. Erőfeszítéseink ar­ra irányulnak, hogy megsokszo­rozzuk országunk gazdagságát, boldog és békés életet szavatol­junk a mai és a jövő nemzedékek számára“ - emelte ki többek kö­zött Vasil Bil’ak elvtárs a beszámo­lóban. Svätopluk Potáč elvtárs egyebek között hangoztatta, hogy az 1984. évi terv fő vonása a haté­konyság és a munkatermelékeny­ség növelése s a nyersanyagok hatékonyabb hasznosítása. Eh­hez elsősorban a tudományos- műszaki fejlődés eredményeit használjuk fel. A központi bizott­ság a határozatban rámutat, hogy az 1984. évi terv alapvető célja az elért életszínvonal megtartása és javítása olyan módon, ahogyan azt a XVI. pártkongresszus kitűz­te. November utolsó napján tartott ülésén az SZLKP Központi Bizott­sága mélyenszántóan foglalkozott Szlovákia gazdasági és szociális fejlődése jövő évi tervének javas­latával és határozatában ezzel összefüggésben kitűzte a kommu­nisták, a pártszervezetek és -szer­vek feladatait. December 14-én tartott együt­tes ülésén fogadta el a Népi Ka­mara és a Nemzetek Kamarája a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság 1984. évi állami költségve­tését. A javaslat megindoklásában Leopold Lér szövetségi pénzügy- miniszter előadói beszédében hangoztatta, hogy a jövő évi pénz­ügyi politikának és gazdaságpoli- kánk céljai azonosak, koncepci­ónk alapja a fejlesztés intenzifiká- lása, az újratermelési folyamat ha­tékonyságának növelése, gazda­ságunk belső és külső egyensú­lyának szilárdítása. Csakis így gyorsíthatjuk meg a gazdasági fej­lődés dinamikáját, növelhetjük a nemzeti jövedelmet három szá­zalékkal, így teremthetjük meg a feltételeket a lakosság életszín­vonalának megtartásához. GÁL LÁSZLÓ \

Next

/
Thumbnails
Contents