Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)

1983-11-30 / 283. szám, szerda

A CSKP Központi Bizottsága 9. ülésének vitája JUSTÍNA AMBROŽOVÁ elvtársnonek, a CSKP KB póttagjának, a Spolana Neratovice raktárosának felszólalása A tudományos és a műszaki eredmé­nyek hatékonyabb felhasználását a ter­melésben és az új eljárások bevezetését a neratovicei Spolana vállalatnál már a hetvenes évek második felében meg­kezdtük a CSKP KB 1974. májusi ülésé­nek határozatai alapján. Akkor új petrol­kémiai üzemegységeket adtunk át, s ugyanezen beruházás keretében nö­veltük egész vállalatunk teljesítőképes­ségét és hatékonyságát. A nyersanyagok és az energiahordozók világpiaci árának az emelkedése azonban elegendő figyel­meztetés volt arra, hogy ne szüntessük be hagyományos könnyúvegyipari ter­melésünket, amely elsősorban a mező­gazdaságot, az autósokat és a háztartá­sokat szolgálja. Éppen ezen a területen használjuk fel nagy mértékben a kutatási eredményeket. Kezdettől fogva szorosan együttmű­ködtünk a vállalatunkon kívüli tudomá­nyos kutatási alappal. Lényegesen bőví­tettük kapcsolatainkat a prágai Vegyé­szeti Technológiai Főiskolával és a Csehszlovák Tudományos Akadémia kutatóintézeteivel, amelyekkel az idén nyáron tudományos-termelési társulást alakítottunk. A társulás várható haszna a 7. ötéves tervidőszakban 140 millió, a 8. ötéves tervidőszakban 750 millió korona lesz. Ezzel elérte tetőfokát a több mint húszévi együttműködés, amely ko­rábban csak részkérdések megoldására terjedt ki. Ennek az útnak a helyességét és sike­rességét és oestrofan gyártása bizonyít­ja. Olyan készítmény ez, amely biztosítja több gazdasági haszonállat ivarzásának azonos időpontját, s ezzel befolyásolja az állattenyésztés hatékonyságát. Ebből to­vábbi termékeket is kifejlesztettünk, ame­lyeket széleskörűen alkalmazhatnak a gyógyászatban. Az oestrofan gyártásá­nak igényességét bizonyítja, hogy egy kilogrammjának áira 16 millió korona, de ez még mindig sokkal kevesebb, mintha devizáért vásárolnánk. A vállalat tovább folytatja a könnyű- vegyipari termelés fejlesztésének megkez­dett útját, további négy korszerű világ­színvonalú termék gyártásának megkez­désére készül. Ezek közé tartozik a sze­lektív ionométer, amelynek nagy jelentő­sége van az atomenergetika továbbfej­lesztése szempontjából a KGST-tagor- szágokban. Ez új perspektív fejlesztési programot jelent a Spolana vállalatnál, mivel gyorsan realizálja a szakemberek munkájának eredményeit az iparban. Az elmúlt 15 esztendőben vállalatunk meg­kétszerezte a könnyúvegyipari termelé­sét. A 7. ötéves tervidőszak végén az évi termelés értéke csaknem 600 millió koro­na lesz. A tudományos és a műszaki eredmé­nyek gyakorlati alkalmazásának legfon­tosabb tényezőjét maguk az emberek jelentik. Nélkülük a legjobb technika s a legjobb tudományos és kutatási ered­mények is papíron maradnak. Az egyre jobb eredmények tartós elérésére nálunk széles körű szocialista brigád-mozgalom bontakozott ki, s a komplex racionalizáci­ós brigádok is aktívan tevékenykednek. Fontos szerepük van ebben az üzemegy­ségek pártszervezetei által rendezett mű­szaki-gazdasági konferenciáknak is. A pártalapszervezetek bizottságai és taggyűlései rendszeresen foglalkoznak a dolgozók kezdeményezése kibonta­koztatásának és az ésszerűsítésnek a kérdéseivel. A jövő év januárjában és februárjában tartandó taggyűlések előké­születeinek szerves részeként nagy súlyt helyezünk a párttagokkal és a tagjelöltek­kel folytatott beszélgetésekre. Ezeken ér­tékeljük minden párttag és tagjelölt hoz­zájárulását a döntő feladatok teljesítésé­hez, s új pártfeladatok kiosztásával irá­nyítjuk politikai és munkaaktivitásukat. A szakszervezeti tagkönyvcserét is teljes mértékben kihasználjuk a dolgozók to­vábbi aktivizálására, egyéni felajánlások tételére és a következő időszak politikai és gazdasági feladatai teljesítésének biz­tosítására. A dolgozók érdeklődését a tudomá­nyos és a műszaki eredmények gyakor­lati alkalmazása iránt azzal is igyekszünk növelni, hogy alkalmazzuk a munkaszer­vezés és javadalmazás brigádformáit. Ezt hosszan tartó előkészület előzte meg. Egy tapasztalt, 50 tagú kollektívát sze­meltünk ki. Tapasztalhattuk, hogy e for­ma előnye a kollektíva rendkívüli munka­aktivitása és politikai nevelő munkája, amely segíti a munkacsoport összeková- csolódását. A kutatási részleg és a szá­mítóközpont dolgozóival együttmúködve tanulmányoztuk a technológiai fogyaté­kosságokat. Ezután ráfordítás nélkül lé­nyegesen javítottuk a technológia meg­szervezését. Az is hasznos, hogy az ellenőrzések során a termelők, a kutatók, a számítóközpont dolgozói és a karban­tartók szoros kapcsolatba kerültek egy­mással. A jövőben kiterjesztjük és még tovább fejlesztjük az önálló elszámolás rendsze­rét. Nagy súlyt helyezünk a dolgozók képzettségének növelésére, hogy két- három szakmát is elsajátítsanak. Az önálló elszáimolási rendszert alkalmazó kollektíva tevékenységét a párt-, a gaz­dasági és a szakszervezeti szervek folya­matosan kiértékelik. Kerületünk másik fontos vegyipari vál­lalata a kralupyi Kaučuk. Ebben az évben felhívást tett arra, hogy a dolgozók lega­lább három nappal szárnyalják túl a terv­feladataikat anélkül, hogy növelnék a rá­fordított nyersanyag mennyiségét. A fel­hívás nagy visszhangra talált, a mozga­lomhoz eddig 268 vállalat és szervezet csatlakozott. Ambrožová elvtársnó felszólalásának befejező részében a világbéke megőrzé­sének fontosságára hívta fel a figyelmet. Megállapította, hogy e kérdés a dolgozók döntő többségének ügyévé vált. KAREL CAIS elvtársnak, a CSKP KB tagjának, a Plzeňi Magasépítő Vállalat szerelőüzeme vezetőjének felszólalása Az idei év az építők számára nem volt egyszerű. A felmerült problémák és ne­hézségek ellenére azonban az évi fela­datokat teljesíteni akarjuk. Dolgozóink ezzel egyértelműen támogatják pártunk politikáját, s egyúttal választ is adnak az Egyesült Államok reakciós köreinek a po­litikájára. Teljes mértékben egyetértek azokkal a döntésekkel, amelyeket a csehszlovák és a szovjet kormány hozott a szocializmus védelmére. A Szlo­vák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójának, valamint Csehszlovákia szovjet hadsereg által történt felszabadítása 40. évforduló­jának tiszteletére dolgozóink olyan kez­deményező vállalásokat tettek, amelyek­ben kifejezésre jut a világbéke megőrzé­séhez való hozzájárulásuk. A nyugat-csehországi kerület építőipa­rának legfontosabb feladata a folyamat­ban levő szerkezeti változások végrehaj­tásának a biztosítása. A következő évek­ben növekvő feladatok hárulnak ránk a prágai és az észak-csehországi építke­zésekhez nyújtott segítségben. A párt vezető szerepének érvényesíté­se pozitívan hatott kerületünkben az épí­tőipar feladatainak teljesítésére. Ez főleg annak köszönhető, hogy erősödött a pártcsoportok szerepe az építkezése­ken, s a legfontosabb építkezéseken, mint például a sokolovi akrilkémiai komp­lexum építésén épitöhelyi pártbizottságot létesítettek. Az épitöhelyi pártbizottság­nak döntő szerepe volt annak a közös kötelezettségvállalásnak a kidolgozásá­ban és végrehajtásában, amely az épít­kezés első szakaszában a próbaüzeme­lés határidőben való beindítására irányul. E közös kötelezettségvállalás teljesítésé­ben az együttmúködö lengyel üzemek dolgozói is aktivan részt vettek. Kerületünk építőipari dolgozói különö­sen jó eredményeket érnek el az állami terv kiemelt feladatainak a teljesítésében. Ezen a szakaszon az év első kilenc hónapjában 7 százalékkal javult a terv teljesítése az előző év hasonló időszaká­hoz viszonyítva. Azonban nem minden­hol kedvezőek az eredmények. Adósak maradtunk például a komplex lakásépí­tés területén, ahol főleg az építők műsza­ki ellátottsága okoz gondokat. Hasonló a helyzet a lakásépítés kor­szerűsítésében, ami arra vezethető visz- sza, hogy az építőipari munkák szerkeze­te lassú ütemben alkalmazkodik az új követelményekhez. Ezekkel a problé­mákkal birálóan fogunk foglalkozni a kö­vetkező évi taggyűléseinken. Az építő­anyagokat gyártó vállalatoknak szintén nehézségeik vannak az évi terv teljesíté­sében. A Nyugat-csehországi Téglagyá­rakban és a Nyugat-csehországi Kerámia­ipari Művekben értékesítési problémák­kal küzdenek, ami a kereslet csökkené­séből következik, de azt is látni kell, hogy az említett vállalatoknál nem elég rugal­masan alkalmazkodtak a beruházások szakaszán kialakult helyzethez. Tudatában vagyunk annak, hogy az előirányzott feladatok teljesítésében dön­tő szerepe van a tudományos-műszaki haladásnak. A CSKP KB. 8. ülésének határozatait lebontottuk üzemeink saját feltételeire. A Plzeňi Magasépítő Vállalat technikusai és munkásai már eddig is kedvező eredményeket értek el a haté­kony technológiai eljárások és épület­szerkesztési rendszerek fejlesztésében, főleg a munka- és az anyagigényesség csökkentésében. Megvalósítottunk pél­dául egy húsz lakásegységes kísérleti építkezést, ahol az egy lakásra számított munkaigényességet 250 munkaórára csökkentettük. Nagy kár azonban, hogy a Prefa vállalat még nem valósította meg a térelemek gyártásához szükséges be­ruházásokat, ami fékezi a vállalatunknál kifejlesztett korszerű és hatékony építke­zési eljárás szélesebb körű alkalmazá­sát, habár ez a rendszer az építőipari szervezetekben alkalmazott hagyomá­nyos módszerekhez viszonyítva 20-30 százalékkal csökkenti az anyagfelhasz­nálást, 26-56 százalékkal pedig az ener­giaszükségletet. Az elért eredmények arra serkentik a dolgozóinkat, hogy ezt az új építkezési rendszert más területeken is alkalmaz­zák, főleg a lakótelepi járulékos beruhá­zásoknál. Ennek érdekében tovább töké­letesítettük a technológiát, s kifejlesztet­tük a 7,20-9 méteres, vékonyfalú meny- nyezeti panelek gyártását. Ez a szerke­zeti elem lehetővé teszi a járulékos beru­házások tömeges kivitelezését. Beveze­tésével hatszorosára növekszik a befeje­ző vakolási munkák munkatermelékeny­sége, ami lényegesen meggyorsítja az építkezést és csökkenti a befejezetlen építkezések számát. Emellett a hagyo­mányos építkezési eljárásokhoz viszo­nyítva 25-30 százalékkal csökken a fel­használt betonacél és beton mennyisé­ge. Az általunk kifejlesztett új épületszer­kesztési rendszert az építőipar minden területén lehet érvényesíteni. Vállalatunk ezt a technológiai eljárást alkalmazza a plzeňi főiskolai építkezéseknél, s tervbe vettük az alkalmazását a prágai Motol városnegyedben a kórház építésének második szakaszában, s más építkezé­seken. Az említett épületszerkezeti rendszer kifejlesztését a CSKP KB 8. ülésén elfo­gadott határozatok értelmében valósítot­tuk meg. A CSKP kerületi bizottságának védnöksége alatt komplex racionalizáci­ós brigádot hoztunk létre a plzeňi és a prágai építőipari tervezőirodák, a Sko­da konszernvállalat és a Plzeňi Magasé­pítő Vállalat legjobb szakembereiből. Biz­tosak vagyunk benne, hogy vállalatunk idei feladatainak teljesítésével jó feltéte­leket teremtünk a jövő évi és az egész ötéves tervidőszakra előirányzott felada­tok teljesítéséhez is. Alkotó munkánkhoz azonban békére és nyugalomra van szükségünk. A mi munkánk igazán szép, hiszen a környezet tartós formálásával közvetlenül hatunk polgártársaink életé­re. Céljaink világosak, ezért továbbra is arra fogunk törekedni, hogy minél jobb eredményeket érjünk el a munkánkban, a beruháizások terén kihasználható tarta­lékok mozgósításában. VLADIMÍR PIROŠÍK elvtársnak, a CSKP KB tagjának, a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkárának felszólalása Kerületünkben egészében véve sikerül biztosítani a fejlődés gyorsabb ütemét, amit a hatékonyság növelése kísér. A párt központi bizottsága elnökségének tanácskozását követően augusztusban elemeztük a kerület idei gazdasági tervé­nek teljesítését. A kerületi és járási párt­bizottsági szinten intézkedéseket hoz­tunk, amelyek a gazdaság fejlődésében az év eleje óta mutatkozó pozitív vonások megőrzését és elmélyítését célozták. Az eddigi fejlődés megerősíti az elfogadott intézkedések hatékonyságát. Az év eleje óta valamennyi mutatóban teljesítjük, sőt túlteljesítjük a tervfeladatokat. Ugyanak­kor az előző év hasonló időszakához viszonyítva jelentős növekedésről van szó. Ezt az irányzatot kisebb anyagkölt­séggel, a termelés műszaki színvonalá­nak javításával, újításokkal és a pénzfor­rások létrehozásának magasabb dinami­kájával érjük el. Az állami, gazdasági és szövetkezeti szervezetek eredményei az egyes ágazatok termelékenysége szem­pontjából nagyobb kiegyensúlyozottsá­got mutatnak, s így van ez' a pénzforrá­sok, a költségek, a hasznosság, a hitelek és a készletek terén is. A kerületben a beruházások terén há­romnegyed év alatt a jelentős építkezé­seken az évi feladatok több mint 80 százalékát valósítottuk meg, s egészé­ben véve kielégítő a helyzet a többi építkezésen is. Nem becsüljük túl az eddig elért pozitív eredmdényeket. Tudatában vagyunk an­nak, hogy az eredmények mögött különfé­le problémák és hiányosságok rejtőznek, mert az év eleje óta a kerület tizennégy vállalata nem állítja elő saját termelési értékét. Nem sikerült következetesen teljesíte­nünk az exportfeladatokat, főleg a nem szocialista országokba, növekszik a ne­hezen értékesíthető kész termékek rész­aránya, s jelentős hiányosságok mutat­koznak a szállítói-megrendelői kapcsola­tokban is. A felsőbb gazdasági szervek­kel együtt keressük a nehézségek leküz­désének módját. A mezőgazdaságban a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére egészében véve sikerült pozitív eredményeket elérni. A 6. ötéves terv évi átlagával összeha­sonlítva ebben az évben csaknem 13 százalékkal növekedett a mezőgazdasá­gi termelés - a növénytermesztés növe­kedésével. A 7. ötéves tervidőszak há­rom éve alatt sikeresen teljesítjük a döntő fontosságú növény- és állattenyésztési termékek felvásárlási tervét, itt elsősor­ban a húsra, a tojásra, a tejre, a gaboná­ra és a burgonyára gondolunk. Fontos, hogy kiegyensúlyozottan teljesítjük az ál­lattenyésztési termékek előállításának és felvásárlásának feladatait, ami kedvező­en hat lakosságunk szükségleteinek ki­elégítésére. A tervezett gabonatermesz­tést a szövetkezeti és állami gazdasá­gokban 9,6 százalékkal emeltük. Ezzel lényegesen csökkent az első két évből származó adósságunk, és reális feltéte­lek születnek az egész ötéves tervidő­szak feladatainak teljesítéséhez. Az elért eredmények reális értékelése alapján megköveteljük a kommunistáktól, a párt, az állami és a gazdasági szervek­től, valamint a nemzeti bizottságoktól, hogy szüntelenül és birálóan értékeljék a termelés javítására hozott intézkedése­ket, hogy tárgyszerű, konkrét, politikailag hatékony és szükség szerint káderintéz­kedéseket hozzanak a gazdasági fejlő­dés kedvező irányzatának erősítésére. A jövő évre szóló terv előkészítése során szerzett eddigi ismeretek azt mu­tatják, hogy bizonyos eltérés mutatkozik a fölérendelt szervek feladataitól. Ahogy a korábbi években, a vállalatok most is nagyobb igényeket támasztanak a forrá­sokkal szemben. Ezért az üzemi pártbi­zottságokat és a pártalapszervezeteket arra irányítjuk, hogy a vezető szerep és az ellenőrzés jogának érvényesítésével a jövő évi terv kidolgozásakor biztosítsák valamennyi döntő mutatóban a társadal­mi igények maximális kielégítését. Az üzemekben dolgozó kommunistáktól megköveteljük, hogy a tervekbe belefog­lalják a KB 8. ülésének határozatait. Értékes felhívást tettek a Dubnica nad Váhom-i Nehézgépipari Üzemek dolgo­zói, amikor arra szólították fel a vállalato­kat, hogy az ez évi tervhez viszonyítva jövőre három százalékkal csökkentsék az energiafogyasztást, ami fél százalékkal több, mint ahogy azt a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom 10. kongresszusa és a kormány meghatározta. A felhívás több mint 150 vállalatnál és üzemben talált visszhangra. Ennek köszönhetően október végéig megtakarítottuk a tüzelő­anyag, az energia és a nyersanyag 3,7 százalékát. Természetesen nem egysze­ri akcióról van szó, hanem arról, hogy a takarékossági intézkedések továbbra is valamennyi munkakollektíva figyelmének középpontjában álljanak. Közeleg a Szlovák Nemzeti Felkelés és hazánk felszabadításának évforduló­ja. Kerületünk munkakollektívái számos kezdeményezést tettek a jubileumok tisz­teletére, amelyek célja, hogy a 7. ötéves tervidőszak utolsó két évének feladatait határidő előtt teljesítsék. A párt gazdaságpolitikájának teljesíté­se során abból indulunk ki, hogy a szo­cialista építés igényességével növeksze­nek a pártszervek és -szervezetek meg­ismerési és megvalósítási képességével kapcsolatos igények. Ezért a pártszer­vekben és -szervezetekben különös fi­gyelmet fordítunk a párt egységének to­vábbi megszilárdítására, az irányítómun­ka hatékonyságának növelésére, vala­mint a tagállomány fejlesztésére és mi­(Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1983. XI. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents