Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)
1983-11-29 / 282. szám, kedd
Jó alap a csehszlovák-lengyel együttműködés fejlesztéséhez Vélemények Jurij Andropov nyilatkozatáról (Folytatás az 1. oldalról) A szocialista országok béke- szerető külpolitikájának változatlan orientációja a nemzetközi feszültség enyhítésére, az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésére, a leszerelésre és a széles körű nemzetközi együttműködésre tett erőfeszítés marad. Tekintettel az imperializmus militarista politikájára, a Varsói Szerződés tagállamai nemegyszer nyilvánosan kifejtették: nem engedik meg a meglevő nemzetközi hadászati erőegyensúly megbontását, s országaik biztonsága és a béke megőrzése érdekében megfelelő ellenintézkedésekre kényszerülnek. Ezt konkrétan Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége Elnökének november 24-i fontos nyilatkozata fejezi ki, amelyet teljes mértékben támogatunk. Ezen intézkedések közé tartozik a hadműveleti-harcászati rakéták Csehszlovákia területén való telepítésének meggyorsított előkészületei, amelyek a csehszlovák kormánynak és a Szovjetunió Minisztertanácsának megállapodása alapján az elmúlt hetekben kezdődtek meg. Nemzeteink nem feledik az 1938. évi müncheni események és hazánk fasiszta megszállása idején szerzett keserű tapasztalatokat. Ezekből a tapasztalatokból népünk azt az egyértelmű következtetést vonta le, hogy a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés többi tagországával való szilárd egység, barátság és szövetség országunk biztonságának legmegbízhatóbb záloga az újabb, imperialista fenyegetéssel szemben. A jelenlegi nemzetközi helyzet súlyossága ellenére is meggyőződésünk, hogy a béke megőrizhető, s gátat lehet vetni az imperializmus agresszív törekvéseinek. Ez azonban megköveteli a világ békeerői küzdelmének további fokozását, a szocialista közösség politikai, gazdasági és védelmi erejének, egységének és összeforrottságának megszilárdítását. A csehszlovák-lengyel együttműködés fejlesztését fontos hozzájárulásnak tekintjük e cél eléréséhez. Kérdés: Milyen feladatokat tűz ki a CSKP az ideológiai és a propagandafront elé azzal kapcsolatban, hogy az imperializmus erősíti a szocialista országok elleni propagandahadjáratát? Válasz: A jelenlegi időszakban Csehszlovákia is ki van téve a külföldi imperialista propaganda fokozott támadásának, amely az imperializmus agresszív politikájának része és eszköze. Az ellenséges propagandaközpontok céljaikra mindent kihasználnak, amit csak tudnak: az ifjúság politikai tapasztalatlanságát, a hazafias érzést a vallásos hitet, a gazdasági fejlődés szükségszerű nehézségeit. Minden koholmány, minden provokáció megfelel nekik arra, hogy a hazugságot igazságnak és az igazságot hazugságnak próbálják feltüntetni, bizalmatlanságot és bizonytalanságot keltsenek az emberek körében, félrevezessék őket, bomlasszák a szocialista országok népeinek egységét, felforgassák társadalmi rendszerüket. Ezért a mindennapi pártmunkában nagy súlyt helyezünk arra, hogy a dolgozók széles rétegeinek az eseményekre reagálva az igazságnak megfelelően megmagyarázzuk azokat a feladatokat, amelyeket a társadalom fejlesztése során meg kell oldani, feltárjuk a sikerek forrásait s egyúttal azon nehézségek és akadályok okait, amelyeket le kell küzdeni ahhoz, hogy gyakorlati eredményekkel bizonyíthassuk a párt politikájának helyességét, erősíthessük az embereknek a fejlődés szocialista perspektívájába vetett bizalmát. Egyúttal arra is törekszünk, hogy a közvélemény előtt leleplezzük az imperializmus igazi arculatát, felelősségét a nemzetközi feszültség kiéleződéséért és a lázas fegyverkezésért, propagandájának képmutatását és módszereit. Abból indulunk ki, hogy minél jobban megismerik az emberek politikánk értelmét és céljait, annál nagyobb mértékben vesznek részt az országépítés müvében, annál inkább saját tapasztalataikon győződnek meg az általunk követett út helyességéről, annál gyorsabban átlátják az imperialista propaganda minden mesterkedését. Alapvető jelentőséget tulajdonítunk a rendszeres nevelésnek, főként a fiatal nemzedék szocialista hazafiasságra és internacionalizmusra nevelésének, a szovjet néphez, a Lengyel Népköztársaság és más szocialista országok népéhez fűződő testvéri kapcsolatok megszilárdításának és elmélyítésének. Kérdés: Wojciech Jaruzelski- nak, a LEMP KB elsó titkárának, a lengyel Minisztertanács elnökének tavaly tavasszal Prágában tett látogatása és Önnel, főtitkár elvtárs, folytatott megbeszélései után tovább fejlődött pártjaink és államaink együttműködése. Hogyan értékeli az együttműködés idei eredményeit, és milyeneknek látja távlatait? Válasz: Testvérpártjaink és -államaink együttműködése meggyőződésünk szerint pótolhatatlan tényezője a sikeres szocialista fejlődésnek, a szocialista közösség egysége szilárdításának, a békéért és a haladásért folytatott közös küzdelmünk sikerének. Ezért őszintén örülünk annak, hogy Wojciech Jaruzelskinak, a LEMP KB első titkárának, a lengyel Minisztertanács elnökének 1982. évi prágai látogatását követően ez az együttműködés megélénkült és fejlődött. Azóta gyümölcsöző találkozókat tartottak pártkormány- és gazdasági személyiségek, társadalmi, tudományos, kulturális és sportintézmények képviselői, bővülnek a gazdasági kapcsolatok, növekszik az árucsere-forgalom, helyreáll és fejlődik a gyártásszakosítás és kooperáció, valamint a tudományos-műszaki együttműködés. Mindez kedvező alapot teremt ahhoz,, hogy együttműködésünk ne csak elérje, hanem fokozatosan túl is szárnyalja a korábbi szintet. A második világháború óta eltelt csaknem negyven év alatt meggyőződhettünk arról, hogy minél szorosabb az együttműködésünk, annál sikeresebben haladunk előre, és építjük a szocializmust, annál nagyobb tere nyílik az együttműködésnek. Ezekből a tapasztalatokból, népeink érdekeinek és céljainak egységéből, a két nép rokonságából és földrajzi közelségéből, a szocializmus építése során megoldott feladatok hasonlóságából törvényszerűen adódik, hogy a csehszlovák-lengyel együttműködés előtt jó, reménykeltő távlat nyílik, és hogy a jövőben még nagyobb mértékben hozzájárul mindkét ország felvirágoztatásához. A csehszlovák-lengyel barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés és internacionalista kapcsolataink szellemében szüntelenül ezen fogunk munkálkodni. (Folytatás az 1. oldalról) datokat a szövetségnek a tudományos és a műszaki eredmények gyors felhasználásához való hozzájárulása terén. Ezt követően bé(Folytatás az 1. oldalról) zetőségi tagja, 1981 óta a klub alelnöke volt. 1974-től a CSKP KERB alelnö- keként dolgozott. 1977-ben megválasztották a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnökévé. Az 1968-1969-es válság idején Miroslav Čapka elvtárs eszmei elvhűségével, becsületes helytállásával és munkájával aktívan hozzájárult a jobboldali opportunista és az antiszocialista erők vereségéhez. A párt és a szocializmus nagy megpróbáltatása során egész tevékenységét áthatotta a marxizmus-leninizmus, a proletár internacionalizmus iránti hűség, s a Szovjetunióhoz és népéhez való forró kapcsolat. Miroslav Čapka elvtárs jelentősen hozzájárult a pártmunka fejlesztéséhez és tökéletesítéséhez, főleg a CSKP ellenőrző szerepének elmélyítéséhez. Gyakorlati tevékenységében Lenin eszméit érvényesítette. Mindig arra törekedett, hogy a CSKP ellenőrző és revíziós bizottságai következetesen betöltsék szerepüket a pártalapszabályzatnak megfelelően, és aktívan előmozdítsák szocialista társadalmunk fejlesztését. Minden ismeretét és tapasztalatát e bizottságok munkájának további javítására fordította. Alkotó módon érvényesítette a szovjet kommunisták tapasztalatait. Munkaaktivitásával és áldozatkészségével elnyerte munkatársainak tiszteletét. Érzékenyen és figyelmesen viszonyult az emberekhez, igényes volt mind önmagával, mind pedig másokkal szemben. Párt- és állami tisztségekben kifejtett sokéves céltudatos és áldozatkész tevékenységéért, a szocialista társadalom építéséhez való jelentős hozzájárulásáért Miroslav Čapka elvtársnak a Győ(ČSTK) - Jurij Andropov csütörtökön közzétett nyilatkozata továbbra is foglalkoztatja a közvéleményt Európában és a tengeren túlon is. MOSZKVA - Rendkívül nagy jelentőségű Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének nyilatkozata, mondotta a TASZSZ hírügynökség szerkesztőjének Vlagyimir Satalov, a szovjet űrhajósok parancsnoka. Hangsúlyozta, hogy ez a dokumentum választ ad mindazoknak a számára, akik a tárgyalások ürügye alatt mindenáron katonai fölényre akarnak szert tenni a Szovjetunióval szemben. NEW YORK - Az új amerikai közepes hatótávolságú rakéták nyugat-európai telepítésének leállítására szólított fel Alan Cranston szenátor, az Egyesült Államok neves politikai személyisége. A CBS televíziós társaságnak adott interjújában hangsúlyozta: szégyenteljesnek tartja, hogy az Egyesült Államok kezdeményezőEGK-ülésszak (ČSTK) - Brüsszelben hétfőn megkezdődött az Európai Gazdasági Közösség miniszteri tanácsának rendkívüli ülésszaka, amelyen a Közös Piac kül- és pénzügyminiszterei vesznek részt. Az ülés feladata lenne megoldani a tagországok közötti éles ellentéteket, továbbá áttekinteni az EGK kapcsolatait Japánnal és az Egyesült Államokkal. Ez az utolsó kísérlet a Közös Piacon belüli kritikus helyzet tisztázására az Athénban december 6-án kezdődő csúcstalálkozó előtt. kenyilatkozatot hagytak jóvá, amelyben fenntartás nélküli támogatásukról biztosítják a Szovjetunió megfontolt és elvhű békeerőfeszítéseit. zelmes Február Érdemrendet adományozták, kétszer megkapta a Munka Érdemrendet, s érdemeit más állami kitüntetésekkel is méltányolták. Miroslav Čapka elvtárs népünk emlékezetében mindörökre szerény és példás emberként marad meg, aki mindig a párttag és tisztségviselő nagy felelősségtudatával járt el. Egész életében fáradhatatlanul munkálkodott a szocialista haza továbbfejlesztésén, erejét és képességeit a munkásosztály, Csehszlovákia népe boldogságának és jólétének megteremtésére fordította. Tisztelet munkásságának és emlékének. Miroslav Čapka elvtárs, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága elnöke, a Népi Kamara képviselője temetésének megrendezésére különbizottság alakult, amelynek tagjai: Miloš Jakeš, Jindrich Poledník, Eugen Turzo, Václav David, Václav Šípek és Václav Šubrt elvtársak. Az elhunyt búcsúztatása december 2-án, pénteken 14 órai kezdettel a prága-strašnicei krematórium nagy szertartástermében lesz. Részvétnyilvánítási íveket a következő időpontokban tesznek ki a CSKP KB és a Szövetségi Gyűlés székházában december 1-én, csütörtökön 13 órától 18 óráig, december 2-án, pénteken 8 órától 12 óráig. Orvosi jelentés Miroslav Čapka elvtárs haláláról: Miroslav Čapka elvtárs 1983. november 27-én 13 órakor hosz- szan tartó, súlyos betegség után, a máj- és szívműködés megszűnése következtében halt meg. Dr. Pavel Pudlák, kandidátus, a prágai állami szanatórium igazgatója. jévé lett a fegyverkezési hajsza további fokozásának. A Pershing-2 rakéták és a földi indítású robotrepülőgépek nyugateurópai telepítésével szintén szembehelyezkedett Robert McNamara volt amerikai hadügyminiszter, a Newsweek hetilapban megjelent cikkében. BÉCS - Az európai nukleáris rakéták korlátozásáról folyt genfi tárgyalásokon az Egyesült Államok igyekezete - minden nyilatkozata és állítása ellenére - elsősorban nem a szovjet rakéták számának korlátozására, hanem saját rakétáinak nyugat-európai telepítésére irányult, állapítja meg az osztrák kommunisták lapja a Volksstimme. Az Egyesült Államok a Szovjetuniónak a rakéták lényeges csökkentésére vonatkozó minden javaslatát elutasította. Peter Colotka látogatása az NSZK-ban (ČSTK) - Néhánynapos nyugat-németországi látogatásra tegnap Bonnba érkezett Peter Colotka, az SZSZK kormányának elnöke. A látogatás Hans Koschnick- nak, a brémai tartományi kormány (szenátus) elnökének meghívására valósul meg. A bonni repülőtéren a szlovák miniszterelnököt a brémai szenátus képviselői fogadták. Jelen volt Dušan Spáčil, Csehszlovákia bonni nagykövete. Peter Colotka röviddel megérkezése után Bonnban az első megbeszélésen találkozott vendéglátójával, Hans Kosch- nickkal. Nyugat-németországi tartózkodása során Peter Colotka megbeszéléseket folytat az NSZK politikai és gazdasági életének vezető személyiségeivel. BANGLADES Betiltották a politikai pártokat (ČSTK) - A bangladesi katonai hatóságok a fővárosban, Daccá- ban 14 órás kijárási tilalmat rendeltek el. Az intézkedést azt követően léptették életbe, hogy tegnap mintegy 25 ezren vettek részt egy viharos kormányellenes tüntetésen. A felvonulók ellen bevetett rendőrség gumibotokat és könnygázgránátokat használt. A kijárási tilalomra vonatkozó rendelettel egyidőben ismét betiltották a politikai pártokat, s ezáltal a 19 hónappal ezelőtti állapot állt vissza a politikai életben. Japán Feloszlatták a képviselőházat (ČSTK) - Nakaszone Jaszuhiro japán kormányfő tegnap feloszlatta a képviselőházat - a parlament alsóházát és december 18-ára idő előtti általános választásokat írt ki. A parlament mandátuma csak fél év múlva járt volna le. A választási kampány december 3-ári kezdődik. A kormányt erre a lépésre az kényszerítette, hogy az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a törvényhozásban. Ebben azzal vádolják a kormányt, hogy igyekszik eltussolni a Tana- ka-botrányt és el akarja érni, hogy a Liberális Demokrata Párt egyik vezetőjét s a volt miniszterelnököt felmentsék. A CDU-CSU hivatalos elnökjelöltje (ČSTK) - Helmut Kohl nyugatnémet kancellár mint a CDU elnöke tegnap Bonnban bejelentette, hogy a CDU-CSU hivatalos jelöltje a szövetségi elnöki tisztségre Richard von Weizsäcker, Nyugat-Berlin jelenlegi főpolgármestere, Kohl egyik helyettese. Ezzel véget ért az a hatalmi harc, amely azt követően robbant ki, hogy Karl Carstens bejelentette, nem kívánja jelöltetni magát a következő megbízatási időszakra. Jókívánságok Jugoszláviába (Folytatás az 1. oldalról) veszélyének elhárításáért folytatott közös küzdelem érdekeit szolgálja. E jelentős évforduló napján további sikereket kívánunk Önöknek, tisztelt elvtársak, a jugoszláviai kommunistáknak és az egész népnek a JKSZ XII. kongresszusa határozatainak megvalósításához, a szocialista társadalom építéséhez. ¥ * * Jugoszlávia nemzeti ünnepe, a köztársaság napjának 40. évfordulója alkalmából Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök Milka Planinc- nak, Jugoszlávia Szövetségi Végrehajtó Tanácsa elnökének gratulált. Táviratában nagyra értékeli azokat a sikereket, amelyeket Jugoszlávia népe a szocializmus építésének negyven éve alatt elért, és kifejezi azt a meggyőződését, hogy a csehszlovák-jugoszláv kapcsolatok a jövőben is sikeresen fejlődnek a béke, a biztonság és a nemzetközi haladás javára. Ugyanebből az alkalomból Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke táviratban gratulált Vojo Szrzentics- nek, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Szkupstinája elnökének. Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban köszöntötte Lazar Mojszovot, Jugoszlávia szövetségi külügyi titkárát az ország nemzeti ünnepe alkalmából. A jugoszláv nemzeti ünnep alkalmából a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága táviratban gratulált a Jugoszláviai Dolgozók Szocialista Szövetsége Föderális Konferenciájának. Ugyanebből az alkalomból a Szakszervezetek Központi Tanácsa üdvözlő táviratot küldött a Jugoszláv Szakszervezetek Szövetsége Központi Tanácsának. Alkalmazzuk a haladó szovjet módszereket Meghalt Miroslav Čapka elvtárs ÚJ SEu 2 1983. XI. 29.