Új Szó, 1983. november (36. évfolyam, 258-283. szám)
1983-11-03 / 260. szám, csütörtök
l VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG ) A fegyverkezési hajsza energetikai szempontjai KOMMENTÁLJUK Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa nemrég egy dokumentumot tett közzé a világ energetikai helyzetéről, amelyben felhívta a figyelmet a fegyverkezési hajsza súlyos következményeire az energiagazdálkodásban. A dokumentum arra is rámutatott, hogy a lázas fegyverkezés megállítása rendkívül kedvező hatást gyakorolna az emberiség előtt álló gazdasági problémák megoldására, az energiaellátás problémáját is beleértve. Az imperializmusnak, főleg az Egyesült Államoknak a nemzetközi feszültség fokozására és a fegyverkezési kiadások növelésére irányuló politikája következtében a NATO-országok és vazallusaik fegyveres erői a jelenkori energetika legértékesebb alapját képező kőolajtermékek legjavát fecsérlik el. Egyes haladó nyugati közgazdászok számításai szerint évente legalább 60 millió tonna benzin, kerozin, gázolaj és motorolaj megy veszendőbe, ami másfélszer több a félmilliárdnyi lakost számláló Afrikai évi szükségleténél. Ennek a mennyiségnek a fedezéséhez évente 70 millió tonna kőolajat kell kitermelni a föld mélyéből. Ez megfelel a legnagyobb köolajtermelő ország, Nigéria egész elmúlt évi jövesztésének. Természetesen nemcsak kőolajról van szó. A katonai megrendeléseket teljesítő hadiüzemek óriási mennyiségű kőszenet, kokszot, földgázt és villamos energiát is fogyasztanak. A számítások szerint ez a mennyiség további 40 millió tonna egyezményes kőolajnak felelne meg. A HADIIPAR FÉKEZŐ HATÁSA A tőkés országok fegyverkezése tehát jelenleg több mint 100 millió tonnát emészt fel évente a felújíthatatlan energiaforrásokból. Ez a mennyiség ráadásul gyors ütemben növekszik, az Egyesült Államokban például az utóbbi 5 év alatt több mint háromszorosára növelték a Pentagon üzemanyag-ellátását. Mint ismeretes, a jelenlegi tudományos-műszaki kutatás új lehetőségeket tár fel a nem hagyományos, alternatív energiaforrások kihasználásában. Az atomenergián kívül ide tartozik például a nap-, a szél- és a geotermikus energia hasznosítása. A fegyverkezési hajsza azonban az új energiaforrások szélesebb körű kihasználását is korlátozza, hiszen a szakemberek tömegét, az anyagi-mű- szaki és pénzügyi források hatalmas mennyiségét vonja el az újabb, még nagyobb romboló hatású és még pusztítóbb erejű fegyverek kifejlesztésére és gyártására, amelyek elsősorban az új energiaforrás, az atomenergia kihasználására épülnek. Az Egyesült Államok hadiiparában létrehozott első atombomba óta több tízezer atomtöltésű robbanófej halmozódott fel a Pentagon fegyverkészletében. Ezek potenciális pusztító hatása sok százezerszer haladja meg a Hirosimára ledobott atombombáét. A NEMZETKÖZI EGYÜTTMÚKÖDÉS ELLEN A militarizmus azonban nemcsak közvetlenül, hanem közvetett módon, például a nemzetközi együttműködés akadályozásával is fékezi a világ energiaellátási gondjainak a megoldását. Közismert például, hogy a világ kőolaj-, szén- és földgázvagyona rendkívül egyenlőtlenül van elosztva az egyes országok között, de ugyanakkor egyik sem nélkülözheti ezeket az energiaforrásokat. Ez a helyzet megkövetelné az energiahordozókkal folytatott kereskedelem folyamatos és zavartalan fejlesztését. Az exportáló és az importáló országok között az utóbbi évek folyamán hatalmas energetikai hidak létesültek, s az ENSZ havonta kiadott statisztikai közleménye szerint a tengeri úton lebonyolított áruszállítások 60 százalékát az energiahordozók képezik. Arra lenne tehát szükség, hogy az egyes országok és kormányok megkülönböztetett figyelemmel és nagy körültekintéssel kezeljék a nemzetközi együttműködésnek és munkamegosztásnak ezt a területét. Sajnos, ezzel szemben inkább azt tapasztaljuk, hogy a tőkés világban éppen ez a terület képezi a robbanásveszélyes nemzetközi intrikák és konfliktusok egyik melegágyát, amelyekből az erős olajmonopóliumok és az általuk befolyásolt burzsoá kormányok maximális nyereségre törekedve pénzügyi és politikai tőkét igyekeznek kovácsolni. fontossá vált az utóbbi években, amikor a korábbi lelőhelyek fokozatos kimerülésével és az új energiaforrások költséges kifejlesztésével összefüggésben egyre bonyolultabbá vált a világgazdaság energiaellátása, ami a tőkés országokban válságos helyzetekhez vezet. Amennyiben a nyolcvanas évek elején az energiahordozók világpiaci kínálata meghaladta a keresletet, ez elsősorban a tőkés világban tapasztalható válságnak a következménye, s a külföldi gazdasági szakemberek többségének az a véleménye, hogy ez a körülmény egyáltalán nem veszi le a napirendről az energiaellátás problémájának a megoldását. 1977 r. 1981 r. 1982 r. 1983 r. Az Egyesült Államok fegyveres erőinek üzemanyag-ellátására fordított költségek az 1977. évi 2,9 milliárd dollárról 1982-ben 9,6 milliárd dollárra növekedtek, s az 1983-as évre 10,3 milliárd dollárt irányoztak elő Az Egyesült Államok vezető energetikai érdekeltségei saját államapparátusokra, valamint Nyugat-Európa néhány kőolajipari monopóliumára támaszkodva sajátos diktatúrát vezettek be a tőkés világ energiagazdálkodásában. Ez lehetővé teszi számukra mind az energiahordozókban gazgag fejlődő országok, mind pedig a behozatalra szoruló nyugat-európai országok többségének a kizsákmányolását. A tőkés tüzelőanyag-kereskedelem „mindkét végének“ a kizsákmányolása óriási nyereséghez juttatja az olajmágnások szűk csoportjait, akik pozícióik védelme érdekében a fegyveres elrettentéstől, a „katonai segítség- nyújtástól“ kezdve egészen a nyílt terrorig mindent elkövetnek, még akkor is, ha ez akadályozza a tüzelőanyagok folyamatos szállítását. Emellett igyekeznek gátat vetni az exportálók és az importálók közötti közvetlen kapcsolatok fejlesztésének is, mert ez csökkentené az olajmonopóliumok spekulatív közvetítő szerepét. HIÁBAVALÓ TÖREKVÉSEK Az utóbbi években, amikor az amerikai imperializmus egyre hevesebben törekedett a globális ka- tonai-stratégiai fölény megszerzésére a Szovjetunióval szemben, az Egyesült Államok olajmonopóliumai már nemcsak a tőkés világban akadályozták a szállítók és az átvevők közötti közvetlen kapcsolatok kialakítását, hanem az energiahordozókat exportáló Szovjetunió és az importáló nyugat-európai államok között is. Ezzel függ össze Washingtonnak az a durva politikája is, amely tiltja a Szovjetunió kőolaj- és földgáziparának fejlesztéséhez felhasználható termékek szállítását. Az ilyen törekvések azonban hiábavalóknak bizonyultak, hiszen az export céljából épített gázvezeték határidő előtt elkészült, a Nyugat-Szibéria legújabb kőolaj- és földgázipari komplexumának a teljesítménye többszörösen meghaladja Alaszka hasonló jellegű komplexumáét, habár ezek fejlesztése csaknem azonos időben kezdődött. A szocialista közösség országai a Szovjetunióval az élükön, valamint bolygónk további békeszerető erői következetesen arra törekednek, hogy minden területen, így az energiaellátás területén is kiszélesedjen az együttműködés a különböző társadalmi rendszerű országok között. Ez különösen ATOMBOMBÁKBA REJTETT ENERGIATARTALÉKOK A hetvenes években, a nyugati energiaválság kezdetén számos kutatóintézetben úgy vélték, hogy a tőkés világ energiaellátásának teljes biztosításához - ami a gazdasági növekedés megújításához, a munkanélküliség és az infláció csökkenéséhez vezethetne - tíz év alatt mintegy másfél trillió dollárt kellene fektetni az energetikába. Ezt az összeget néhány év alatt elő lehetne teremteni, ha a NATO-országok és szövetségeseik a hadi kiadások helyett az energetikát fejlesztenék. Egyes nyugati közgazdászok azt is kiszámították, hogy a hadiipari komplexumok által elfogyasztott tüzelőanyagok értéke megközelíti az évi 40 milliárd dollárt. Ezt az évi költségvetésből, vagyis az adófizetők zsebéből fedezik. Ugyanakkor ez az összeg elegendő lenne annak a 40-50 millió embernek a megmentésére, akik a fejlődő országokban a FAO adatai szerint a hiányos táplálkozás következtében évente elhaláloznak. Ha az imperialista hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok megszüntetnék a kőolajforrásokkal rendelkező ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok, valamint ezek természeti kincsei és pénzügyi forrásai irányában tanúsított neokolonista és militarista politikájukat, s normális kapcsolatokra törekednének ezekkel az országokkal, akkor az a fő ok is megszűnne, amely ezekben a térségekben a fegyverek mértéktelen felhalmozásához vezet. Ez bizonyára az Izrael és az arab országok között rendszeresen megismétlődő háborúk, a vallási, területbirtoklási és egyéb konfliktusok valószínűségét is csökkentené. Az enyhülés politikájának felújítása, valamint a Kelet és Nyugat közötti gazdasági együttműködés sokoldalú kiszélesítése a helsinki elvek szellemében a tudományosműszaki haladás grandiózus eredményeinek kihasználása alapján meggyorsíthatná az energiaellátás világproblémájának a megoldását. Ennek bizonyítására elég arra hivatkozni, hogy amennyiben az egész világon felhalmozott atombombák rettenetes erejét villamos energia termelésére használnák fel, ezzel több mint száz évig lehetne fedezni az emberiség növekvő energiaszükségletét. (Ekonomicseszkaja gazeta) A kereskedelmi ellenőrzes néhány tapasztalata Az Állami Kereskedelmi Felügyelet megállapítása szerint évről évre növekszik a fogyasztók megkárosítása. Ez egyaránt vonatkozik a bolti árusításra és a vendéglátó üzemekre. Az említett szerv adatai szerint tavalyelőtt például száz korona értékű áruvásárlásra a jogtalanul „bezsebelt“ összeg elérte a 7,1 koronát, ami eléggé tekintélyes összeg. Figyelmeztető körülmény az is, hogy 1982-ben, amint arról az SZSZK Népi Ellenőrző Bizottságának adatai tanúskodnak, csaknem egynegyedével több lakossági panasz tette szóvá - 58,5 százalékos hányadában megalapozottan - a közellátás, a szolgáltatások és főleg a kereskedelem fonákságait, mint az előző esztendőben. Példa akad számtalan, de most nem ezeknek a felsorolása a célunk. Inkább a nemcsak bosszantó, hanem egyben a bizalmat is gyengítő jelenség néhány általánosított tanulságának a levonása. Az első kézenfekvő. Az okok sorában semmiképp sem lényegtelen az a körülmény, hogy a becsületes üzletvezetők és elárusítók derékhadán kívül, sajnos, jócskán akadnak olyanok, akik tulajdonságaik, erkölcsi vonásaik miatt egyszerűen nem felelnek meg erre a posztra. Kötelességeiket nem teljesítik becsülettel, nem tartják tiszteletben a vásárlók jogait, teljesíthető igényeit és, ami a leglényegesebb, megszegik a jogszabályokat is. Némileg a kezükre játszik, hogy manapság a bolti posztok egy része betöltetlen, kevés az irántuk érdeklődő s még kevesebb a kellő szaktudással rendelkező. így azután a kereskedelmi vállalatok néha szemet hunynak, elnézöeknek bizonyulnak, a nagyobb szigort csak elvétve alkalmazzák. E tekintetben a fordulat nyilván nem könnyű, de annyi bizonyos, hogy feltétlenül szükséges. Kétségtelen, hogy - eltekintve az említett szubjektív jellegű okoktól vannak külső körülmények is, amelyek az ügyeskedők, az üzleti szarkák malmára hajtják a vizet. A legfontosabb közülük, hogy még mindig vannak hiánycikkek, nem kielégítő az áruválaszték, vagyis a kereskedelem nem egy vonatkozásban képtelen kínálatával megfelelni a vásárlóképes keresletnek. Mi más lehet itt a megoldás kulcsa, s ezt a leghatározottabban megerősítik az ellenőrző szervek tapasztalatai, mint a termelésben arccal fordulni a lakossági igények kielégítésével járó bokros tennivalók felé. További tapasztalat, hogy a különféle büntetések visszafogó hatása sem érvényesül kellőképpen. Egyszerűen azért nem, mert Szlovákiában évente alig néhány tucatnyi ember kerül bíróság elé a fogyasztót károsító bűncselekmény vagy vétség címén. Márpedig ez csak csöpp a tengerben. A magyarázat ismét nagyon egyszerű. Bűncselekménynek csak az olyan tett minősül a törvény értelmében, amely több mint 1500 koronával károsítja meg a fogyasztót, míg vétséggel csak az vádolható, aki 200—1500 koronát „csen ki“ esetenként a zsebünkből. Az ilyesmi tömegével aligha bizonyítható, de azért nem indokolt a tanácstalanság sem. Hiszen a bírósági eljáráson kívül vannak egyéb használható, de ritkán, vagy felületesen alkalmazott eszközeink. Éppen arról van szó, hogy az ellenőrző szervek megállapításaira támaszkodva maguk az üzemek, a vállalatok járjanak el következetesebben és szigorúbban főleg azokkal az alkalmazottjaikkal szemben, akik javíthatatlanoknak bizonyulnak. S utoljára szólnunk kell arról is, amiért a felelősség - csak közvetve bizonyíthatóan - ismét a kereskedelmi szervezetek vezetőit terheli. Arra célzunk, hogy a tőlük anyagilag függő üzemi ellenőrző alakulataik kimutathatóan és az esetek túlnyomó többségében jóval kisebb fogyasztói megkárosítást derítenek fel, mint mondjuk az ügyet felülvizsgáló s a szervezet vezetőségétől független ellenőrző szerv, például a népi ellenőrző bizottságok, vagy az Állami Kereskedelmi Felügyelet. Itt bizony szintén baj van a kréta körül s az illetékeseknek érdemes elgondolkodni a megoldás módján. GÁLY IVÁN A Záhorie III Cementkombinát október 28-án kezdte meg folyamatos próbaüzemelését. Az új üzem napi kapacitása 2000 tonna. Az év végéig 40 ezer tonna cementet gyártanak. A felvételen: Miroslav Horník gépész a forgókemence mellett. (Štefan Petráé felvétele - ČSTK) ÚJ SSL 1983. XI. 3.
