Új Szó, 1983. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-11 / 240. szám, kedd
ÚJ szú 5 1983. X. 11. GÖMÖRI SZÜRETEN Ki ne ismerné Gömörben a Mátyás király titokban tett látogatásáról szóló történetet. Igaz volt-e, vagy sem a szegény népet sanyargató uraságok megszégyenítése az igazságos uralkodó által, annyi bizonyos, hogy már évszázadokkal ezelőtt nemes szőlőt, tüzes bort érleltek a sajógömöri (Gemer) hegyoldalak és pincék. Az idén korán kezdődött szüret kellős közepén, az őszi mezőgazdasági munkák sűrűjében bizony a Sajó-parti földmüvesszövetke- zet központjában is csak elvétve látni embereket. Aki csak teheti - még a vezetők, az adminisztrációban dolgozók közül is - a határban szorgoskodik. A kétszintes irodaház második emeleti dolgozószobájában szinte magyarázkodva fogad Csemok István, a pártalapszervezet elnöke:- Két héten keresztül továbbképzésen voltam, ezalatt itthon a fejemre nőtt a sok tennivaló. De már csak néhány perc türelmet kérek, magam is kíváncsi vagyok, mi újság a határban, mennyire haladtak távollétem idején a szü- retelők. . így néhány perc múlva már a gépkocsiban ülve mondja el a pártelnök, hogy a gazdag hagyományoktól függetlenül ma még járási viszonylatban sem tartoznak Bari Edit az idén először szüretel a legnagyobb szőlőtermesztők közé. A régi telepítések jórészt már elpusztultak, az újak még nem hoznak igazán bő termést. A folyamatosság persze az elmúlt években, évtizedekben is megvolt, s a tervek a jövőt illetően sem akármilyenek. Az Otrokocs (Otročok) irányába vezető széles műútról időközben keskenyebb kövesre térünk, sűrű porfelhőt hagyva magunk mögött. Most már lassíthatunk, itt kell lenniük a közelben - mondotta s még jóformán be sem fejezi a mondatot, amikor a barnuló levelű szőlőtőkék mögül előbukkannak az elsó szüretelók. Idős Szabó Istvánt, a kis csoport vezetőjét a sajógömöri szőlészet amolyan mindentudójának tartják. Éveken át volt az ágazat vezetője, s munkáját, tapasztalatát még ma sem nélkülözheti a gazdaság, bár az irányítás időközben a szakképzett fiatalok kezébe került.-A második világháború előtt ez a domboldal Szentiványi József uradalmi birtokához tartozott - mondja, miután egy kissé kifújja magát. A múlt század hetvenesnyolcvanas éveiben a régi szőlőfajták helyére újakat telepítettek. Később a gazdáknak is jutott egy kevés. A legnagyobb szőlőtermesztő a század elején Szontágh István nagybirtokos volt, neki sem volt azonban több tíz katasztrális holdnál, tehát a mai nagyüzemi szintet abban az időben sem érte el a község. A közös gazdálkodás elsó éveiben nem sok gondot fordítottunk a szőlőtermesztésre. Csak mintegy húsz évvel ezelőtt született határozat a nagyüzemi termesztés megteremtésére, amikor a Sajó-parti sík vidéket telepítettük be. Sajnos, nem sok sikerrel, mert ott sem a fagyokat, sem a talajt nem bírta eléggé a szóló, így aztán a közelmúltban fel kellett számolni a telepítést. Itt, a Szil- vás-alján lényegesen jobbak a felártalmatlanná tettek, de az itt dolgozók további aknáktól tartottak - így abbamaradt a talajmúvelés. Gazdaságunk a történtek után földtani vizsgálatot kért, melynek eredményétől nem lettünk okosabbak. A mérőműszerek ugyanis azt állapították meg, hogy a földnek rendkívüli a vastartalma, de elképzelhető, hogy a talajba fúródtak még a háború idején aknák és lövedékek is. Tehát a továbbikakat illetően itt minden bizonytalan. Mialatt a felmerült gondokról beszélgetünk, a sor végére ért szüretelók is kifújják kissé magukat. Rájuk fér a pihenés, hiszen már csaknem megtelt a vontató szállítótere mézédes szőlővel, Idős Szabó István tapasztalata sokat ér tételek, bár igazán még nem ismerjük az új fajták tulajdonságait, túróképességét. Ezen a 3,6 hektáros dűlőn csak tavaly termett először a burgundi és az olasz rizling. A másik parcellára az illatos muskotály került, termést azonban még nem hozott, a szentlórinci és a kékfrankos azonban már igen. Közben a szüretelók vedreiből megtelnek a sor végére helyezett múanyaghordók, s azokat markos legények gördítik fel az utánfutóra.- Naponta általában egy, esetenként két jármű is megtelik szólóvél - tájékoztat bennünket Ríz Éva, a gazdaság fiatal szőlészeinek egyike. - Csak az a gond, hogy a rimaszombati borkombinát még nem üzemel, s így a távolesó Losoncra kell szállítani a termést. Egyelőre nincs szükség külső segítségre, a szüretelést is azok végzik, akik az egész évi teendőket. Ha netán rosszabbra fordulna az időjárás, nyilván segítséget kérnénk a patronáló üzemektől, iskoláktól is. A gond nálunk nem a szürettel kapcsolatos, hanem inkább év közben jelentkezik, mivel valamennyi teendő ellátása egykét traktoros és gépkezelő, valamint 18-20 idős asszonyra hárul. Márpedig úgy tudom az elkövetkező években újabb telepítéseket tervez a gazdaság vezetősége.- Az az igazság, hogy a szőlő- termesztésre alkalmas területek java még parlagon hever, vagy csak kevés termést adó, gondozatlan gyümölcsös borítja - kapcsolódik ismét a beszélgetésbe Szabó István. - A telepítésnek most egy komoly akadálya merült fel. A közelmúltban ugyanis a föld megforgatása közben hatalmas lövedéket találtunk a hegyoldalban, amit a tűzszerészek ugyan s bizony rohamosan közeleg az ebéd ideje is. Gergely István a maga 78 évével korelnöknek számít a szüretelók meglehetősen vegyes összetételű társaságában. Vajon meg tudná-e mondani, hányadszor szüretel az idén?- Azt bizony aligha! - az ilyesmit nem igen tartja számon a magamfajta munkásember. Életem során a községből mindenesetre csak 24 hónapra voltam távol, s bizony tíz éves is alig múltam még, amikor szüleim már kihoztak a hegyoldalra... A szőlővel teli vödröt cipelő Bari Editnek viszont az idei az első élménye a szüretről, így hát egy sokat mondó mosolyon kívül nincs is hozzáfűznivalója a témához. A vezetőségben meghánytuk- vetettük a dolgot - mondja immár ütközben a falu felé Csernok elvtárs azt, amit tavaly ősszel elkezdtünk. Akkor 20 ezer oltványt telepítettünk. A legutóbbi évek eredményei ugyanis azt bizonyítják, hogy kellő körültekintéssel, megfelelő agrotechnikai felkészültséggel ez az ágazat semmiképpen nem lehet gazdaságtalan. És, persze, a hagyományok is a termesztés fokozására ösztönöznek bennünket. Dél van, mire a történelmi borvidék, az Őrhegy lába alatt meghúzódó községbe érünk. Utcái csendesek, majdhogynem néptelenek. A házak előtti lugasok és kerti fák porlepte, megsárgult leveleivel végzetes táncba kezd a távoli hegyek irányából támadó októberi szél. HACSI ATTILA Ríz Éva, a gazdaság egyik fiatal szőlésze Szepesi László és Kubo Sándor szállításra készíti a leszüretelt szőlőt (A szerző felvételei) Céltudatos pártmunka Cselekvésre késztető konkrét feladatok A társadalomépítés minden területén mellőzhetetlen a helyzet- felismerés, amely kiinduló pontként szolgál arra, hogy közös érdekeinknek megfelelően cselekedjünk, tegyük azt, ami elóbbre- jutásunkat segíti, megteremti. Pártunk XVI. kongresszusa pontosan meghatározta népgazdaságunk fejlődésének elérhető céljait, s a CSKP KB ülései folyamatosan konkretizálják a helyzetünknek megfelelő, céljaink megvalósítását biztosító tennivalókat. Ilyen, igazán konkrét és szükség- szerű feladatokat fogalmazott meg a KB 8. ülése is. Köztudott és teljesen természetes, hogy a népgazdaságfejlesztési feladatok teljesítésében pártunk mindenekelőtt a kommunistákról vár példamutatást, cselekvést. Ez a követelmény a céltudatos pártmunka alapja. így és nagyon helyesen értelmezik ezt például a Kelet-szlovákiai Vasmű karbantartó üzemének kommunistái is. Erről Vasil Paču- ta, a CSKP KB tagja, a Vasmű vállalati pártbizottságának elnöke tájékoztatott. Az már közismert dolog, hogy a kohómü üzemelését biztosító karbantartó üzem, Ján Mockovčiak mérnök vezetésével, évek óta sikeresen teljesíti feladatát. De nem akárhogyan, hanem jelentős energia-, és költségmegtakarítással. És ebben, - amint Pavel Očenáš, az üzemi pártbizottság elnöke elmondta, hogy az üzemben működő tizenöt párt- szervezet tagjai, valóban példát mutatnak.- Hogyan érték el ezt az - a vállalati pártbizottság által is hangsúlyozott - egységes álláspontot és cselekvőkészséget?- Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy üzemünkben a kommunistákkal folytatott beszélgetések nem kampányszerűek, hanem a rendszeres pártmunka egyik fontos feladatát képezik. Röviden fogalmazva: a párttagokkal, tagjelöltekkel havonta rendszeresen beszélgetéseket folytatunk. Van miről. Mindenekelőtt üzemünk feladatainak teljesítéséről, az eredményeiről, az egyes kollektívák és egyének személyes feladatairól. A pártmunkának ez a célratörő formája, nálunk is nagyon jól bevált. A kommunistáknak lehetősége nyílik arra, hogy számot adjanak a vállalat és a kapott feladatok teljesítéséről. Másfelől, őszintén véleményt mondanak a kollektívák munkáját gátló fogyatékosságokról, s nem utolsósorban javaslataikat is előterjesztik megvitatásra. A tagsági gyűléseken összegezzük az észrevételeket, levonjuk a tanulságokat és közös határozatot fogadunk el a tennivalókról. A rövid és hosszú lejáratú feladatok konkrétak. így azt is elértük, hogy üzemünkben a termelékenység kérdése az egész kollektíva közös ügyévé vált. A kommunisták és a példájukat követő többi dolgozó, a korábbinál nagyobb felelősséggel teljesíti feladatát, ennek köszönhetjük, hogy üzemünk jó eredményeket ér el. Ez valóban így>van, s nem véletlen, hogy az üzem elnyerte a Szocialista Munka Üzeme címet, neve belekerült az SZLKP Kassai (Košice) Városi Bizottságának Becsületkönyvébe. Az üzemi pártszervezet elnöke, Očenáš elvtárs, emlékezetből sorol fel egy néhány adatot. Éppen a napokban értékelte pártbizottságunk üzemünk kommunistáinak aktivitását. Elmondhatom, hogy eddig 1144 konkrét feladatot teljesítettünk, megvalósításra vár még 690. A legutóbbi beszélgetések idején 1257 feladatot tűztünk ki. Természetesen, nyilvántartásba vettük párttagságunk 303 észrevételét, javaslatát. Ennek csaknem a fele, pártunk gazdaságpolitikáját érinti.- Mire irányulnak leginkább a beszélgetések?- Mindig a legidőszerűbb és legszükségesebb tennivalókra. Igen tekintélyes az energia-, és költség-megtakarításából, az importált alkatrészek mennyiségének csökkentéséből származó haszon. Csak néhányat említenék. Az utóbbi időben, az újítási javaslatokból, egyéb kezdeményezésekből, a konkrét feladatok teljesítéséből 240 ezer korona. 454 Mw óra energia és további 243 ezer korona haszon származott üzemünknek. A legutóbbi értékeléseink alapján megállapítottuk, hogy az idén 286 fontos feladatot valósítottak meg üzemünk kommunistái. Az új feladatok között - a KB 8. ülése szellemében - a tudományos-műszaki fejlesztés területén megvalósításra váró feladataink szerepjelnek. Bátran ki merem jelenteni, hogy egyetlen feladat sem marad teljesítetlenül, mert azokat közösen, együtt konkretizáljuk és céltudatos munkával, közös szorgalommal, teljes felelősségtudattal igyekszünk megvalósítani. így van ez rendjén. Nem hiszem, hogy túlzásként hangzik, ha azt mondjuk: ebben az üzemben a kommunisták nemcsak beszélnek a feladatokról, hanem teljesítik is azokat. KULIK GELLÉRT A sikeres folytatásért Háromszáz résztvevője volt Érsekújváron (Nové Zámky) a Szak- szervezetek Házában megrendezett járási ideológiai konferenciának. Értékelő és elemző beszámolót Jaromír Valent elvtárs, a járási pártbizottság vezető titkára tartott. Az eszmei és politikai nevelés terén elért eredményeket méltatva, majd a tennivalókat ismertetve azt hangsúlyozta, hogy a sikeres folytatás követelményének lényege: céltudatos ideológiai munkával teljesíteni pártunk legutóbbi kongresszusának határozatait. Beszámolója után 12 előadó, pártoktató és propagandista, a legtevékenyebbek, kitüntetést kaptak a járási pártbizottságtól. A tennivalók részletes elemzésével és megvitatásával szekcióüléseken, négy csoportba osztva foglalkoztak a résztvevők. A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemének előadói, a pártoktatás alap- és középfokú tanfolyamainak vezetői számára Éva Mikleová, a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemének igazgatója tartott előadást. Ezen a szekcióülésen vett részt Ladislav Homol a elvtárs, az SZLKP KB küldötte, aki az előadást követő vitában fel is szólalt. A vallás, az idealista és a materialista filozófia korunkban megnyilvánuló szerepével foglalkozott, s megígérte, hogy erről a témáról előadást fog tartani ebben a pártoktatási évben a propagandisták számára. Egyébként a négy szekcióülésen 38 felszólalás hangzott el, és a pártoktatási év megnyitásaként rendezett ideológiai konferencia hatékonyan szolgálta az eszmei és politikai nevelés sikeres folytatásának ügyét. Ifj. KERMÉT LÁSZLÓ TECHFILM ’83 (Tudósítónktól) - Október 31-e és november 3-a között tizedszer rendezik meg Trnavában a műszaki filmek fesztiválját. A nagy- szábású rendezvényen 137 hazai, 29 szovjet, 16 NDK-beli, 8 magyar, 8 lengyel, 3 bolgár és 2 román rövidfilmet mutatnak be. A tőkés országokat az^Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, India, Franciaország, Olaszország, az NSZK és Nagy-Britannia alkotásai képviselik, összesen 105. Valamennyi rövidfilm először kerül bemutatásra, hogy a rendezvény résztvevői átfogó képet kapjanak napjaink gép-, építő-, vegy- és élelmiszeriparáról, a mezőgazdaság, a közlekedés, a számítás- technika, valamint a víz- és az erdőgazdálkodás eredményeiről. (sz)