Új Szó, 1983. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-17 / 245. szám, hétfő

OJ szú 5 1983. X. 17. Takarékosabban a sportmozgalomban is A CSSZTSZ nemrég lezajlott szlovákiai kongresszusa, majd az ezt követő országos tanácskozás egy időre ismét meghatározza a testnevelési mozgalom további fejlesztésének útját. A kongresz- szusi döntéseknek a teljesítmény illetve a tömegsportra történő ki­hatásairól beszélgettünk Molnár Tibor elvtárssal, a CSTSZ rima- szombati (Rimavská Sobota) járá­si bizottságának titkárával.- A csehszlovák testnevelési mozgalmon belül az utóbbi időben mind határozottabbá válik a törek­vés, hogy lehetőségeinken belül tág teret kell biztosítani a tömegek sportjának, s a korábbinál sokkal erőteljesebben kell meghúzni a választóvonalat a tömeg-, a tel­jesítmény- és az élsport között. Az egyes sportágak differenciálása is mind sürgetőbb feladat, mégpedig hagyományainknak és az olimpiai mozgalomban játszott szerepünk­nek megfelelően. A sportélet mi­nőségi javítása mellett a legfonto­sabb feladat a formai takarékos­ság lesz az elkövetkező eszten­dők során. Ez utóbbi természete­sen nem csupán a versenydotáci­ókra, hanem a beruházásokra is vonatkozik.- Mit jelent mindez a rimaszom­bati járási bizottság és a száznál több gömöri testnevelési egyesü­let gyakorlatában?- Hadd folytassam az előző gondolatmenettel, mégpedig a ta­karékossággal. A jövőben teljesen át kell értékelni például beruházási politikánkat. Az utóbbi esztendők gyakorlatának útja számunkra tel­jesen járhatatlan, megengedhetet­len. Nem egy esetben tudnék pél­dát mondani arra, hogy néhány kisközségben felépült több tíz, sőt százezer koronát érő létesítmény - sportpályák, öltözők, lelátók- konganak az ürességtől, kihasz­nálatlanok, sót szakosztály sem működik. Ugyanakkor létesítmé­nyek szempontjából városainkban a helyzet nagyon elszomorító. Nincs egyetlen fedett uszodánk, műjégpályánk, valamire való sportcsarnokunk, sőt tornater­münk sem. A jövőben kevés pén­zünket tehát olyan célokra fordít­juk, ahol biztosak lehetünk a ki­használtságban. A sportágak szerinti csoportosí­tás is érint majd bennünket, így e téren is változtatásokra van kilá­tás. A jelenleginél sokkal nagyobb támogatást élvez majd - a valljuk be őszintén nagyon mostohán ke­zelt - atlétika. Nemcsak a rima- szombati városi sportpálya re­konstrukciójára kaptunk ígéretet, hanem öltözők, zuhanyozók építé­sére is. Úgy tervezzük, hogy a he­lyi Mezőgazdasági Szaktanintézet mellett iskolai sportközpontot léte­sítünk, s a Lokomotíva atlétikai szakosztályának anyagi és sze­mélyi megerősítése is progra­munkban szerepel. A fedett uszo­da felépítése után ugyanilyen prio­ritást élvez majd járási székhe­lyünkön az úszás, s mivel hagyo­mányai vannak - a tornasport is. Kongresszusi Jegyzet A klubnak ami a klubé Rendkívül érdekes felszólalás­sal jelentkezett Rastislav Jančuš- ka, a Szlovák Jégkorong Szövet­ség elnöke, aki szerint a szlovákiai jégkorongsport, amely három együttessel képviselteti magát az I. ligában, a különböző szintű válo­gatott csapatnak meglepően nagy számú játékost ad. Érdemes meg­nézni az érem másik oldalát is: ,,Mintegy harminc azoknak a jég- korongozóknak a száma, akik az A-, meg a különböző korosztályok válogatottjaiban szóhoz jutnak. Velük a szakvezetők jobbára elé­gedettek. Azt nyújtják, amire kép­zettségükből, képességükből telik. Ez lenne természetes a klubokban is, ahol a bajnoki pontokért küzdve saját közönségük előtt az előbbi­hez fogható teljesítményt várnak tőlük. Bennük kellene látniuk a csapattársaknak a példaképet, nekik kellene magukkal ragadni a többieket is, vállalniuk a játék­mester szerepét. Ezzel szemben sok a panasz az edzők részéről. Sokszor éppen a válogatott játé­kosai gondolják, hogy rájuk nem vonatkozik a csapatfegyelem, a taktikai utasítás. így a csatárok sokszor megfeledkeznek védő­feladatukról, a védők csak rombol­nak s nem építenek, együtt szol­gáltatnak okot a felesleges kiállí­tásra. Az ilyesmi, különösen job­ban képzett ellenfelekkel szemben bosszulja meg magát. Az rendjén van, hogy a válogatottban való szereplést megtisztelésnek ve­szik, nevessé válnak idehaza, de külföldön is, ahol ugyancsak foly­tatódik a jégkorong népszerűsége. Ajánlatos volna, ha a válogatott­nak játékosokat adó egyesületek edzői mindig megkövetelnék vé­denceiktől a képességükhöz mért teljesítményt. Ha ez indokolatlanul elmarad, legközelebb ne javasol­ják őket a válogatott összeállításá­nál. A nemzeti színek csapatának irányításával megbízott szakveze­tők a klubedzők véleménye alap­ján ejtik meg a válogatást, náluk jobban aligha ismerheti más a vá-. logatottjelöltek felkészültségi álla­potát, formáját, versenytípu­sát.“ ZALA JÓZSEF Az említetteken kívül még a kerék­pár-sport életre keltésével is meg­próbálkozunk, hiszen az ötvenes években eredményesen működő szakosztályok voltak a városban, s a feltételek adottak a folytatás­hoz is. A legnépszerűbb sportág, a labdarúgás jövője jórészt az önellátásra épül, ami azt jelenti, hogy minimális lesz az állami tá­mogatás. Ugyancsak vonatkozik ez a jégkorongra, melynek tömeg­bázisa nálunk jóval kisebb. Járá­sunk északi részén Tisovecen hosszabb ideje iskolai sportköz­pont működött a sízés lesiklószá- maiban. A jövőben ez megszűnik, mert csak a sífutás oktatására és versenyköltségeinek fedezésére lesz lehetőségünké tenisz, egyes vízisportok és a már említett sí lesikló számok üzésére persze a továbbiakban is lesz lehetőség, de mindinkább műkedvelői ala­pon, saját hozzájárulással. A járás legeredményesebb sportegyesü­lete, a rimaszombati Lokomotíva mellett továbbra is működik majd az ifjússági birkózóközpont, s tá­mogatást élvez a Mladosť TE csel­gáncs szakosztálya is. Az ugyanitt működő asztalitenisz szakosztály helyzete, jövője még nem tisztá­zódott.- Lesznek-e a jövőben járáson belül kiemelt sportegyesületek vagy szakosztályok?- Igen, Rimaszombatban három sportegyesület a Slovan, a Loko­motíva és a Mladosť lesz ilyen. Ugyanilyen státusza lesz a hnúšťai Iskrának, a tisoveci ZTS-nek és a tornaijai (Šafárikovo) testnevelé­si egyesületeknek. Ezek támoga­tása eredményeiknek megfelelő lesz, mégpedig szorosan együtt­működve az illetékes nemzeti bi­zottságokkal. A második kategóriá­ba soroltunk néhány központi községet - így Klenovecet, Rima- szécset (Rim. Seč), Feledet (Je- senské) és Hrnčianske Zálužanyt. Elképzeléseink szerint a har­madik csoportot a Rimaszombat­hoz közel eső falvak alkotják - így Jánosi (Rim. Janovce), Zeherje (Zacharovce), Veľké Teriakovce és Osgyán (Ožďany). Ez utóbbiak felkarolása nem is annyira anyagi, mint inkább személyi szempontból történik. A járás reprezentáns egyesületeinek ugyanis érdekük fűződik a környező falvak utánpót­lásának neveléséhez, sportolók esetenkénti cseréjéhez.- S vajon mit várhatunk az új tervektől és elképzelésektől?- Mindenekelőtt azt, hogy a testnevelési mozgalomra költött milliók megtérüljenek egészséges, sokoldalúan képzett és edzett fia­talok formájában, a legnagyobb sportegyesületek méltó módon képviseljék járásunk színeit az egyes sportágak mind kiélezet­tebb versenyküzdelmeiben. A beszélgetést köszöni: HACSI ATTILA Két vereség tükrében Hullámvölgyben — de nem sokáig. . . Ha megnézzük a magyar csapat két forduló utáni eredménylistáját az asztalitenisz Szuper Liga idei kiírásában, olyasvalamit tapasztalhatunk, amire még nem volt példa e csapatverseny-sorozat eddigi történetében. Két forduló után egy odahaza elszenvedett 7.0-ás vereség a svédektől és a prešovi 6:1-es balsiker, terheli a Berczik-csapat számláját. Ez a tény már csak azért is szembetűnő, mert a versenysorozat eddigi legsikeresebb csapata éppen a magyar együttes, amely eddig öt ízben szerezte meg a végső győzelmet, míg a legnagyobb riválisok a jugo­szláv, svéd és csehszlovák csapat mindössze kétszer-kétszer. Az eddigi három végső győzelmet szerzett szovjet csapat pedig már évek óta nem tud visszakerülni a Szuper Ligába, csak az európai második vonalban :erepel. Hiába próbáltam szóra bírni BERCZIK ZOLTÁNT, a magyar asztaliteniszsport szövetség kapi­tányát, a prešovi 6:1-es csehszlo­vák győzelem után. Arra kért, pró­báljam megérteni, ha most nincs kedve a magyar asztaliteniszsport legégetőbb kérdéseiről beszélni, amelynek a szerdai vereség csak egyik „tünete“. Mindössze annyit mondott, hogy Klampár beállítása - részéről - hibás lépés volt, hi­szen nem volt teljesen egészsé­ges, ezért a lépésért teljes mérték­ben önmagát hibáztatja. Igaz, nem sok lehetősége volt, és ha Klam­pár helyett más játszik, akkor is valószínűleg ugyanez az ered­mény született volna. így aztán Bérezik Zoltán helyett a magyar csapat vezetőjét, JU­HOS JÓZSEFET kértem fel a be­szélgetésre. Ó a Magyar Asztalite­nisz Szövetség szakfelügyelője és a junior, valamint a serdülő válo­gatott szövetségi kapitánya. • Ez a két eredmény: a 0:7 és az 1:6, de már a korábbi évek­ben is itt-ott jelentkező egy-egy kudarc - amelyeket aztán mint­ha feledtetett volna a számos siker - arra engednek következ­tetni, hogy a magyar asztalite­niszsport válságban van. Ho­gyan látják ezt a válságot a sportág vezetői?- Olyan kérdés ez, amelyre nem lehet rövid, de még egyértel­mű választ sem adni. Korábban abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy egyszerre akadt há­rom világklasszis, - Jónyer, Klam­pár és Gergely -, akik mintegy tíz évig „vitték a hajót“, sikert sikerre halmoztak. Erre a korszakra jel­lemző, hogy a kínaiakon kívül mi tudtuk a legtöbb világbajnoki címet szerezni, ráadásul csak a magyar férficsapat volt képes arra, hogy megtörje a kínaiak egyeduralmát, és a fenjani világbajnokságon úgy szerzett aranyérmet, hogy kétszer is legyőzte a verhetetlennek hitt kínaiakat. Közben Bérezik Zoltán rengeteg játékost kipróbált, itt-ott Molnár és Kriston, valamint Kreisz tudott - nemzetközi mércével mérve is - jelentős eredményt felmutatni, tartósan azonban ők sem. A három „ászt“ legfeljebb helyettesíteni lehetett, pótolni nem, de akikkel helyettesítettük őket egyik sem világklasszis... • Egyébként a kínaiakat le­számítva egy országban sem volt egyidejűleg három világ- klasszis...- Valóban csodálatos, hogy ép­pen nekünk sikerült ez, hiszen másutt legfeljebb egy-két Jónyer- hez, Klampárhoz mérhető klasz- szist tudtak „kitermelni“. Persze, ez a sportág is nagyon sok anyagi eszközt emészt fel, ha fejleszteni akarjuk, és tulajdonképpen az utánpótlás kérdése Európában szinte sehol sincs megnyugtatóan megoldva. Csehszlovákiában előbbre tartanak, mint mi, de az itteni utánpótlás sem Orlowskit pótló utánpótlása véleményem szerint... Hat-hét év kimaradt, és a mostani tizennyolc évesekből, vagy az azoknál fiatalabbakból kell Jónyerék utódait megtalál­nunk. Amikor azt mondtam, hogy megnyugtatóan Európában sehol sincs megoldva az utánpótlás kér­dése, azt értem alatta, hogy a mostani fiatalok között jóval ke­vesebb az olyan, akit „be lehetne fogni“ a csúcsrakerüléshez elen­gedhetetlenül szükséges nagy munkára. • ... A svédek?!- Az iméntiek alól legfeljebb csak ők képeznek kivételt, de ná­luk mások a feltételek. Fantaszti­kus utánpótlásuk van, de ök már a legfiatalabbak részére is hosz- szúlejárató kínai edzőtáborokat tudnak létrehozni. Ugyancsak kü­lön fejezet Kína, ahol több mint tízmillió igazolt versenyző képezi az alapot, és az ottaniak számára az élrejutás egyúttal kitörési lehe­tőséget is jelent a közvetlen kör­nyezetből. • Vagyis milyen a magyar asztalitenisz helyzete?- A magyar asztaliteniszt nem lehet leírni. A nőknél jó az utánpótlás, igaz ott nem világbajnokokat kellene a legjobbaknak utolérniük, hanem „csak“ Európa-bajnokokat. Az a helyzet, hogy világbajnokokat egyhamar nem tudunk nevelni, de továbbra is meghatározók leszünk az európai élvonalban, sőt „a há­rom muskétás“: Jónyer, Klampár és Gergely még mindig képes ar­ra, hogy Európa élére vigye a ma­gyar asztaliteniszt. Akár a jövő tavasszal sorra kerülő moszkvai Európa-bajnokságon is...! MÉSZÁROS JÁNOS Vincent Lukáč, a VSŽ Košice csa­tára nemcsak a szlovákiai jégko- rongozók legjobbja, hanem tavaly ő bizonyult a ligamezőny legelis­mertebb csatárának is. Képünkön a 2:2-es eredménnyel végződött Csehszlovákia-Szovjetunió mér­kőzés után a hazai legjobb játé­kosnak kijáró serleget veszi át (Vojtíšek-felv.) J anuár elsején lesz tíz esz­tendeje, hogy a magyar fér­fiválogatott irányítását Bor­dán Dezső vette át. Az eltelt évti­zed alatt sok sikert elért egri szár­mazású szakember az idén lesz negyvenéves. Aktiv pályafutása alatt az Újpesti Dózsa színeiben versenyzett, tagja volt a magyar tornászválogatottnak. Edzői működését a budapesti Sportiskolában kezdte, ahol öt évet töltött, gyűjtvén a szakmai tapasztalatokat. 1974-ben, a vár­nai világbajnokság előtt Bordán Dezsőt jelölték ki a válogatott edzőjévé, az ismert Sárkány Ist­ván helyére. A világverseny átütő sikert hozott a magyar verseny­zőknek, a negyedik helyen végez­tek, Japán, a Szovjetunió és az NDK mögött. S ez volt az a VB, amelyen negyven év után az első aranyérmet szerezte Magyaror­szág számára Magyar Zoltán! Két év múlva, a montreali olimpián újból negyedik lett a csapat, még­hozzá úgy, hogy mindössze 0,2 ponttal szorult az NDK mögé. Ma­gyar Zoltán megismételte nagy­szerű aranyat érő gyakorlatát, s nemcsak ezen a rendezvényen: 1978-ban a Strasbourgi VB-n, majd egy évvel később Forth Worthben is. Ez utóbbin csapat Egy edző emlékei és tervei ban hatodik lett a magyar együt­tes. A legszebb sikert a moszkvai olimpián érte el Bordán csapata; bronzérmet harcolt ki, s Magyar Zoltán olimpiai bajnokságot nyert a lólengésben. Az 1981-es moszkvai világbaj­nokság már nélküle zajlott, s a vá­logatott csak nyolcadik lett. Ez a balsiker arra késztette Bordán mestert, hogy megfiatalítsa együt­tesét. Az új összetételű csapat nyilván méltó szeretne lenni nagy elődei sikereihez. A csapat erős­sége s az egyéni versenyben is a legtöbb eséllyel indul, főként a „magyar“ szeren, a lólengésben Guczoghy György. Bordán Dezső így emlékezik edzői pályafutásának legszebb pillanataira s vall a jövőről:- Szeretném nyomatékosan megismételni, hogy nemcsak edző vagyok, hanem pedagógus is. Sokéves pályafutásom alatt na­gyon jó kapcsolatba kerültem a tornászokkal s mestereikkel is- főként Vígh Lászlóval, Magyar Zoli edzőjével. Zoli összesen ki­lenc aranyérmet gyűjtött össze- olimpián, világ- és Európa-baj- nokságokon, a Világ Kupán. Gu­czoghy György eddig már három­szor lett Európa-bajnok a lólen­gésben, Kovács Péter ezüstérmet szerzett a nyújtón az 1979-es EB-n Molnár István harmadik lett a ló­ugrásban. így nem csoda, ha ténykedésem utóbbi tíz éve olyan számomra, mint egy szép álom.- Mi az ön edzői alapelve?- Az olyan tornászokat szere­tem, akik pályafutásuk befejezté­vel bátran mondhatják: ,,Mindent megtettem a sikeres szereplés ér­dekében, tőlem telhetően teljesí­tettem a számomra kiszabott fel­adatokat. ‘ ‘ Az ilyen típusú verseny­ző élő példája Magyar Zoli. A pon­tosság kedvéért még hadd tegyem hozzá: nem szeretem az olyan sportolókat, akik balsiker esetén mindenképp kibúvókat keresnek. Milyenek a tervei a hazai kör­nyezetben sorra kerülő VB előtt?- Természetesen, nem pihe­nünk a babérokon! Nem szabad csalódást okoznunk a hazai kö­zönségnek. Szeretnénk jó ered­ményt elérni a csapatversenyben, s a szerenkénti döntőkben is. A fi­úk régóta szorgosan készülődnek. A szélesebb keretben tizenhét tor­nász kapott helyet, közülük jelöljük ki a VB-n induló csapat tagjait. Előrebocsátva annyit, hogy a ke­retből eddig a legmegbízhatóbb Guczoghy, Donáth, Borkai, Beré- nyi és Paprika formája (ga)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents