Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-12 / 215. szám, hétfő
ÚJ szú 5 1983. IX. 12. Művészek helyett segédmunkások? Talán még emlékeznek rá: néhány évvel ezelőtt kenyértörésre került sor az idén elhunyt Weiss- weiler edző és Johan Cruyff között. Azóta még több szó esik az egyéniségek szerepéről és fontosságáról az egyre szürkébb labdarúgó-mérkőzések kapcsán. Annak ellenére, hogy a szakemberek és a józan közvélemény elítéli a gyakori edzőcseréket, az említett esetben más véleményen volt és nemcsak az a néhány ezer szurkoló fogta pártját Cruyffnak (Weissweiler lecserélte, mert nem teljesítette a taktikai utasításokat), amely a sikertelen Sevilla elleni meccs után a barcelonai stadion főbejáratánál gyűlt össze és kórusban kiabálta: ,,Cruyff si, Weissweiler no!“ Az ellentét alapját nem Cruyff fegyelmezetlen viselkedése, prima- donnáskodása képezte. Többről volt itt szó. Arról, hogy az aranylabda háromszoros tulajdonosa egyszerűen nem értett egyet edzője által meghatározott taktikával, a csapat játékfelfogásával és játékával. Weissweiler ugyanis ,,faltörő kosnak“ szánta a holland futballistát, akinek viszont meggyőződése volt: ő a szabadon mozgó, offenzív játékos szerepében érzi magát otthon, amikor nagy területen - saját tizenhatosától az ellenfél tizenhatosáig - fut, irányít és nem utolsósorban lövi a gólokat. Szerinte ez felel meg legjobban mentalitásának. Ehhez azonban ruganyosán és univerzális módon kell alkalmazkodniuk a játékostársaknak. Az ilyen szerepkörben játszó Cruyff nagy sikereket ért el amikor a katalán fővárosba került. A CF Barcelona hét forduló után az utolsó előtti helyen állt, hogy aztán a „bolygó hollandi“ vezényletével bajnokságot nyerjen - öt fordulóval a küzdelmek befejezése előtt! 1. Ennyit Cruyffról, aki mellesleg még 36 évesen is játszik a Feye- noordban. Az egyéniség fogalmát nem szabad összetéveszteni a sztár, a primadonna vagy a „fonók“ fogalmával. Ezek a futballisták csak bizonyos időközökben képesek döntően befolyásolni Röplabdázók az Európa*bajnoki . címért (ČSTK) - Immár tizenharmadik alkalommal« rendezik meg a röplabda Európa-bajnokságot. A nők és a férfiak szeptember 17-től 19-ig bonyolítják le a csoportmérkőzéseket, a következő beosztásban. Erfurtban a Szovjetunió, Csehszlovákia, Finnország és Hollandia, Suhlban Lengyelország, Románia, Franciaország és Olaszország, Berlinben Bulgária, az NDK, Görögország és Magyarország csapata mérkőzik körmérkőzés formájában. A nőknél Schwerinben Bulgária, Lengyelország, az NSZK és Franciaország, Cottbus- ban a Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia és Hollandia, Rostockban Magyarország, az NDK, Olaszország és Svédország csapata mérkőzik. Minden csoportból az elsó két helyezett jut a döntő mezőnyébe. A döntő találkozóira szeptember 22-25 között a férfiaknál Berlinben, a nőknél Rostockban kerül sor. A férfiak első csoportjának, de magának az Európa-bajnokságnak is legnagyobb esélyesei a szovjet röplabdázók, akik 1967 óta a kontinensbajnokságon legyőzőre nem találtak, nyolc alkalommal érdemelték ki az aranyérmet. A hatszoros világ- és háromszoros olompiai bajnok szovjet válogatott az idei nemzetközi tornákon is igazolta kivételes képességét és formáját, s aligha talál az NDK-ban megfelelő képességű ellenfélre. Annál érdekesebbnek ígérkezik a küzdelem a csoport második helyéért. Erre legtöbben a csehszlovák együttest tartják esélyesnek. A csoport legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése a szeptember 19-én sorra kerülő Szovjetunió -Csehszlovákia találkozó lesz. Természetesen nem ajánlatos lebecsülni Finnország és Hollandia együttesét sem. A finn válogatottal kétszer mérkőzött a csehszlovák együttes. Mindkét mérkőzést a csehszlovák csapat nyerte meg 3:2 arányban. Hollandia röplab- dázóival még nem találkozott a csehszlovák válogatott. a játékot, egyébként az egész csapatnak rájuk kell gürcölni. Az igazi egyéniség viszont olyan, mint a világítótorony. Nemcsak képességei, technikai tudása és érett taktikai gondolkodása, előrelátása és erőnléte eredményeképpen „világít“ a pályán, hanem jellembeli tulajdonságai, küzdőképessége, soha nem lankadó optimizmusa miatt is, mert csak igy irányíthatja, ragadhatja magával játékostársait. Egyidejűleg intelligens stratéga, lovagias ellenfél, aki tudatában van vezető szerepének, de ezzel nem él vissza, nem viselkedik lekezelő módon társaival szemben. Micsoda igények a futballegyé- niségekkel szemben! Nem is csoda, hogy napjainkban olyan kevés van belőlük. Az egyéniségek olyanok, mint a fűszer: eredeti, semmivel sem pótolható ízt adnak a legfinomabb dolgokból készített ételnek. Ilyen személyiség volt di Stefano a Real dicső korszakában, Relé és Tostao a világbajnok brazil csapatban, Bobby Moore és Bobby Charlton Anglia együttesében, Eusebio a Benficában és a portugál válogatottban, Beckenbauer és Müller a Bayern Münchenben és az NSZK együttesében, Netzer a Mönchengladbach- ban, no és legutóbb Socrates a brazil válogatottban. 2. Hogy Európának ma nincs kiemelkedő tudású, látványosan futballozó klubcsapata, az elsősorban az egyéniségek hiányának tudható be. Ez azonban nemcsak európai betegség, hanem világjelenség is. E „hiánycikk“ eredményeképpen (hányszor ismételjük már?!) napjaink labdarúgó-mérkő- zésein többnyire csak küzdelmet, hajtást látunk, az erő, a keménység dominál, nem pedig a futball- művészet, a szellemesség, a technika, (gy túlságosan egysíkúvá, gyakran élvezhetetlenné válik a játék. Kiforrott művészek helyett - egy kis túlzással mondva - segédmunkások, futóatléták játsszák a labdarúgást. Ez pedig a szürkeség netovábbja. így is lehetnek izgalmas mérkőzések, de az izgalom nem egyenlő a színvonallal. Ráadásul sok edző egyszerűen képtelen felismerni és hasznosítani játékosai természetes adottságait, egyéni képességeit, tehetségét. Egyszerű kis figurákat csinál belőlük a labdarúgás nagy sakktábláján. Csehszlovákia labdarúgó-bajnokságának egészségtelen kiegyenlítődése évek óta vitatéma, de a középszerűségből eddig nem tudtunk kilábalni (talán csak a Bohemians jelzett valamit az elmúlt idényben) Hogy miért? Alapjában véve minden csapatnak egyforma feltétele van ahhoz, hogy elsajátítsa a labdarúgás magasabb ábécéjéhez tartozó gyorsasági erőnlétet. Technikai és taktikai téren is képesek jó átlagot produkálni. De több semmit! Magaslati síkság az I. liga, ahol nincsenek dombok, igazi élcsapatok. Hegyekről, csúcsokról nem is beszélve. Ha azonban az első tíz együttes közül néhányban lenne európai mércével is mérhető egykét igazi egyéniség, akkor ezek a csapatok különböznének a többiektől játéktudásban. Élcsapatok lennér.ak a szó szoros értelmében. Sajnos, nincsenek Maso- pusthoz hasonló futballistáink, akik személyiségükkel meghatároznák egy-egy csapat játékstílusát, sajátos arculatát. 3. A labdarúgó egyénisége, személyisége a gyerekkorban formálódik, alakul (micsoda régi igazság!) és ebben a korszakban fontos szerepet játszik a szakmai irányítás, a nevelés. Nem ritka eset azonban, hogy az edzők már a kö- lyökcsapatban vagy az ifjúsági együttesben beskatulyázzák a gyerekfocistákat, különböző taktikai feladatokkal terhelik őket. Az eredménycentrikusság érdekében. Már itt is a pontok a fontosak!! A fiatalok, persze, igyekeznek betartani az edzői utasításokat, ám nem bontakoztathatják ki teljes mértékben tehetségüket, személyiségüket. Gúzsba vannak kötve. Szóval egy kicsit érzéketlenek vagyunk a fiatalokkal szemben: nem hagyjuk őket játszani! Emellett a nevelést nemcsak szakmai szempontból kellene értelmezni, hanem általánosan is. Elszomorító, amikor a nemzetközi porondon látjuk, hogy a csehszlovák futballisták mennyit tiltakoznak, reklamálnak, dühöngenek a bíróra és az ellenfélre. Hol az önkontroll, a nevelő munka hatása? Korán kell kezdeni a labdarúgók szakmai és etikai nevelését. Ellenkező esetben középszerű szürke marad a játék. A nézők pedig látványért mennek ki a mérkőzésekre. Egyéniségek hiányában egyre szegényebb élménnyel térnek haza a 90 percek után. TOMI VINCE Hazalátogatott a világbajnok Már szinte hagyománnyá válik, hogy Kürt (Ohrady) község minden évben fogadja Bugár Imre (képünkön) érdemes sportmestert. a diszkoszvetőt. A falu örül, hogy díszpolgára újabb jelentős sikert ért el. 1983. augusztus 24-én az előző évekhez hasonlóan szintén ünnepségre készült községünk minden polgára, türelmetlenül vártuk Imrét. A türelmetlenség kétszeres volt, ugyanis az ünnepségen részt vett Gejza Valent, világbajnoki bronzérmes diszkoszvetőnk is. Végre elérkezett a pillanat: a helyi nemzeti bizottság felé vezető úton megjelent a két „óriás“. Az egybegyűltek tapssal és virágokkal, Horváth Ferenc, az ohradyi HNB titkára pedig baráti szavakkal üdvözölte a két sportmestert. Ök az ünnepség befejeztével a helyi sportpályán ízelítőt adtak tudásukból. Imre otthon is igazolta rátermettségét, bebizonyította, hogy a világbajnoki cím jó kezekben van, s a diszkosz a 69,36 méter távolságra repült. Gejza Valent 64 méter feletti dobását is tapssal köszönte meg a közönség. Ezután tömeges verseny következett. A dobókörbe azok a férfiak és fiúk léptek, akik kipróbálták erejüket, azt, hogy milyen messzire tudják hajítani a diszkoszt. A dobásokon meglátszott, hogy nem nagyon jártasak ebben a sportágban, hiszen a diszkosz 26 méternél távolabbra nem nagyon repült. A közmondás szerint minden kézGyalu és katedra Azok a sportkedvelők, akik már régóta odafigyelnek a birkózósport eseményeire - természetesen az idősebbek - azoknak nem ismeretlen a jugoszláviai HORVÁTH ISTVÁN neve, aki nem kevesebb, mint 16 éven keresztül - 1953-tól 1969-ig járta a világversenyeket és aratta sikereit. Akiről minden túlzás nélkül elmondhatjuk, (és az a későbbiekben kiderül miért), hogy a birkózás doktora... Kereken harminc éve lett válogatott, és ezalatt nyert két világbajnoki címet, tizenkétszeres jugoszláv kötöttfogású bajnok, háromszor a szabadfogásban is szerzett bajnoki címet, nyert három Balkán-bajnokságot, kétszer Mediterrán Játékokat, csak akkor maradt el világversenyekről, ha sérült, vagy beteg volt, egyébként úgy vonult vissza, hogy jugoszláviai birkózótól egész pályafutása során a klasszikus fogásnemben nem kapott ki! Mészáros János felvétele det nehéz, de reméljük, hogy még szebb és jobb eredmények is születnek majd. Erről a sportegyesület gondoskodik. Augusztus 24-ét községünk lakossága sokáig nem felejti el. Reméljük, hogy még sokszor rendezhetünk Bugár Imre tiszteletére hasonló kedves ünnepséget. KUBIK KATALIN Mindezt csak azért soroltuk fel, hogy illusztrálják, volt ideje a sportág elméleti ismeretanyagának elsajátítására, ami különösen mostanában lényeges, amikor gyorsan változik a sportág, mert gyorsan változtatják... A cél természetesen indokolt: minél több hívet és közönséget szerezni ennek az ősi sportágnak, azonban a sok változtatással csínján kell bánni, hogy a sportágnak valóban használjunk. Számos nemzetközi versenyen találkoztunk, legutóbb a budapesti EB-n, és mindig a sportág töretlen fejlődése volt az, ami foglalkoztatta. Ha már a felsorolásnál tartunk, bizonyára sokaknak feltűnt, hogy Horváth István győzelmi „trófeáiból“ hiányzik EB-cím, vagy helyezés. Ezért kezdtük itt a beszélgetést:- Sajnos, így van, és ennek nem az az oka, hogy sérült lettem volna, vagy esetleg a formám nem volt megfelelő, hanem az, hogy egyszerűen akkoriban nem rendeztek Európa-bajnokságot. A második világháború után, 1947-ben ugyan megrendezték a sorrendben 13. kontinensbajnokságot, de ezután csaknem két évtizedig nem volt EB, csak ha 1966-ban rendezték a következőt, a 14.-et. • A jugoszláv kötöttfogású válogatott névsorolvasásakor szinte csupa magyar nevet talál az érdeklődő, ezt tehát valamiféle vajdasági specialitás? Hiszen a szabadfogásban éppen fordított a helyzet...- Nyugodtan nevezhetjük vajdasági specialitásnak, hiszen a vajdasági kötöttfogás legjobbjai szinte kivétel nélkül a válogatottban is ott vannak, rajtuk kívül csak elvétve kerül a kötöttfogású csapatba más vidékről valaki. Zombor a birkózás egyik központja, s mivel én nem messze, Nemesmilitics- ben születtem, 1932-ben 15 éves koromban már Zomborban birkóztam. Három év múlva a válogatott keretbe kerültem, aztán pedig jártam a világversenyeket. Több szerencsém is lehetett volna, de így is kétszer voltam világbajnok 1963- ban Halsingborgban, három évvel később Toledóban. Ezenkívül van három VB ezüstöm is, de ami még ma is fáj, az a tokiói olimpia, amikor is a szőnyegen én nyertem, de akkor annyira nem egyértelműek voltak a szabályok, hogy végül is nem az én győzelmemet hirdették - ugyancsak a szabályokra hivatkozva... • Van azonban egy olyan trófeája is, amilyen még a világ egyetlen birkózójának. sincs azóta sem...- Erre valóban büszke vagyok, hiszen a 66-os VB-n nemcsak hogy aranyérmet nyertem, hanem Fair Play-díjat kaptam a nemzetközi bizottságtól. Én ugyanis a sportszerűséget akkor is fontosnak tartottam, ha abból esetleg éppen hátrányom származott. így voltam ezzel akkor is, amikor asztalosinasnak álltam, és elkezdtem birkózni, és azután is, hogy 1963- ban világbajnoki címem megszerzése után beiratkoztam a főiskolára. Később ledoktoráltam és most mint az újvidéki testnevelési főiskola docense a küzdősportok tanszékén írom kanditátusi munkámat. Mondogatják is a barátaim, hogy én vagyok a világon az egyetlen aki nemcsak hogy szinte egész életében birkózott, hanem ezért kaptam a doktori címemet is. „Hiába - mondogatják - születni is tudrri kell...“ • Az elején alig győztem írni a sok statiszfikai adatot, arra vajon emlékszik-e, hogy a szőnyegen hány mérkőzést vívott?- Egészen pontosan nem, de valamivel több, mint 2300-szor léptem szőnyegre mérkőzésen, és nem egész százötven a vereségeim száma. Idehaza veretlenül vonultam vissza. Akik ellen pedig birkóznom kellett, az egy fejezete a sportág történetének. A csehszlovák birkózók közül például nagyon sokszor mérkőztem a kassai Atanaszowal, aztán Sekallal, a magyarok közül Deli, Tarr, Hor- nyák, Szilvássy voltak legnagyobb ellenfeleim. Aztán a kétszeres vi- lág- és olimpiai bajnok török Ai- vaz, a kétszeres török ol'mpiai bajnok Bairak, aztán jó barátom a szovjet Gennagyij Szapunov és minden idők egyik legjobb birkózója Koleszov. • Vagyis nagyon sok birkózóstílust volt alkalma megismerni. Közben, változtak a szabályok, a súlycsoportok, ön szerint tehát milyen a ma birkózósportja?- Talán sokkal gyorsabb, változatosabb, mint az én időmben volt, bár nem is olyan régen, csak tíz éve vonultam vissza. De azért nem vagyok tőle elragadtatva. Nem tetszenek nekem azok a szabályok, amelyek mindkét küzdőfelet egyformán nem ösztönzik aktivitásra. Szerintem azok a jó szabályok, amelyek mindig minden helyzetben minden birkózót arra kényszerítenek, hogy ne tétlenül tűrje, vagy legyen kénytelen elviselni az ellenfél kezdeményezését. Ugyanis manapság ennek is tanúi lehetünk. Ha valamelyik birkózót térdelóhelyzetbe küldik, az a sípszóra hasra veti magát, és igyekszik megakadályozni, hogy ellenfele valamilyen akciót hajtson végre rajta. Holott azt kellene tőle megkövetelni, hogy ő is pontot érő akciót hajtson végre. Nem tetszik az sem, hogy két pörgetés után harmadikat már nem lehet végrehajtani. Olyan ez, mintha egy labdarúgó, ha két gólt rúgott jobb lábbal, a harmadikat ballal kell rúgnia, ellenben azt érvénytelenítik. Nagyon nagy haladást jelentett, hogy a szőnyegen kijelöltük a zónát, ahonnan befele és nem kifele kell a versenyzőnek igyekeznie, viszont én a látványos nagy dobásokért több pontot is adnék, mint négyet. • Megfigyeltem, hogy a sportág legnagyobbjai úgy birkóznak, mintha számukra ez lenne a legtermészetesebb dolog...- Erre csak egy mondással tudnék válaszolni, talán színészkörökben hallottam: Ne irigyeld azt, aki természetes! Az a legnehezebb póz. Ugyanis rengeteg munka és veríték van mögötte. MÉSZÁROS JÁNOS A szőnyegen egykor ellenfelek, azonkívül akkor is, most is barátok. Balról - aki magyaráz - Gennagyij Szapunov, mellette Horváth István (A szerző felvétele)
