Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-09 / 213. szám, péntek
A Helsinkiben megkezdett úton kell haladni tovább Andrej Gromiko beszéde a madridi konferencián JSZÚ J3. IX. 9. Befejezésének közvetlen közelébe jutott a madridi találkozó, lényeges eredményeit a Záródokumentum tükrözi. Mi ezt a dokumentumot kiegyensúlyozottnak és tartalmasnak tekintjük. Szilárdan támaszkodik a helsinki Záródokumentum elveire és megállapításaira. A dokumentum megállapításai előirányozzák a részt vevő államok legkülönbözőbb területeken folytatott kölcsönösen előnyös együttműködése lehetőségeinek kiszélesítését, annak szélesebb körű biztosítását, hogy ezek az államok erőfeszítéseket tegyenek az európai és az egyetemes béke megszilárdítása érdekében. A nevezett dokumentumot elfogadva a Szovjetunió kijelenti, hogy a maga részéről következetesen végrehajtja az elért megállapodást. Természetesen ezt várjuk más résztvevőktől is. A madridi találkozó kedvező kimenetele számottevő eredménye annak a nemzetközi irányvonalnak, amelynek célja a pártbeszéd és a kölcsönös megértés, a problémák tárgyalások útján történő rendezése. Jurij Vlagyimirovics Andropov „egészséges, reménykeltő jelként“ jellemezte azt a választást, amely Madridban a kölcsönösen elfogadható döntések megtalálásának javára történt. Nem szükséges most ismét felsorolni minden viszontagságot, amelyen a madridi találkozó munkája során keresztülment. A fő az, hogy a résztvevőknek sikerült a nézetkülönbségeket legyőzve megállapodásra jutniuk. Felülkerekedett az a megfontolás, hogy a Helsinkiben kijelölt útról való letérésre tett kísérletek a konfrontáció zsákutcáiba vezetnek. A madridi találkozó eredményei alapján adódik a következtetés: továbbra is szilárdan ki kell tartani ezen az úton. Ez megköveteli elsősorban azt, hogy maradéktalanul tiszteletben tartsák az államok szuverenitásának, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak, az államhatárok sérthetetlenségének elveit, egyszóval mindazokat az ismert elveket, amelyek szem előtt tartását a nemzetközi életben az itt képviselt államok a Záródokumentum értelmében vállalták. Fontos, a fentieket elsősegítő intézkedés lenne, ha - mint azt a találkozó Záródokumentuma is előirányozza ezeket az elveket minden ország törvényhozása a saját gyakorlatának és eljárási szokásainak megfelelően tükrözné. A Szovjetunió, akárcsak a múltban, most is hű ezekhez az elvekhez. Tükrözi őket alkotmányunk is, a szovjet állam alaptörvénye. Országunk következetesen síkra száll azért, hogy az ideológiai nézetkülönbségeket ne vigyék át az államközi kapcsolatok területére. Sajnos, ez előfordul, az utóbbi időben pedig különösen széles körben. Madridban is megtörtént ez, amikor bizonyos nyugati országok a lélektani hadviselés útjára léptek - hisz nehéz lenne másként jellemezni azokat az ismert kísérleteket, hogy a találkozót a párbeszéd fóruma helyett a konfrontáció fórumává változtassák. Ezek a próbálkozások természetesen bonyolultabbá tették a helyzetet, veszélyeztették a találkozó kimenetelét, s annak lehetőségét, hogy folytatódjon az összeurópai folyamat. A madridi találkozó menete és eredményei ismét nyilvánvalóvá tették, hogy kilátástalan kísérlet nyomást gyakorolni a szocialista országokra, beavatkozni bel- ügyeikbe. Másrészt a Madridban szerzett tapasztalat azt bizonyítja, hogy bármekkorák is legyenek a politikai különbségek, bármennyire eltérő értékelések szülessenek is a nemzetközi helyzet jelenlegi állapotának okairól, és bármilyen feszült is legyen ma a légkör Európában és a világon, a különböző társadalmi rendszerű országok kölcsönösen elfogadható megállapodásokra tudnak jutni. Ráadásul olyan megállapodásokra, amelyek hasznára vannak minden népnek, és elősegítik az európai és a világpolitika tisztább távlatainak megteremtését. Ezt a következtetést ma és a jövőben is szem előtt kell tartani. A külügyminiszterek részvétele a madridi találkozó zárószakaszán nemcsak az elért eredmények politikai jelentőségét hangsúlyozza, hanem a jelen pillanat felelősségteljességét is. A madridi találkozó eredményei ismét bebizonyítják, hogy az enyhülési politika tartalékai még távolról sem merültek ki. A Madridban egyeztetett konkrét lépések elősegíthetik dinamikus előrehaladását és fejlődését. Ez mindenekelőtt az európai bizalomerősítő és leszerelési intézkedésekről tárgyaló konferencia megtartását jelenti. E tanácskozásnak fontos tényezővé kell válnia az európai és nemzetközi biztonság megszilárdításában. Az említett konkrét lépések közé tartozik az a döntés, hogy méltóképpen meg kell ünnepelni a záródokumentum aláírásának 10. évfordulóját, az az elhatározás, hogy 1986-ban Bécsben megkezdődik az újabb összeurópai találkozó, és még több más tanácskozásról és munkajellegü fórumról hozott döntés. Csak üdvözölni lehet a részt vevő államoknak azt a Madridban ismét megerősített szándékát, hogy újabb erőfeszítéseket tesznek a kereskedelem fejlődésének útjában álló mindenfajta akadály csökkentése, vagy fokozatos kiküszöbölése érdekében, a gazdasági és tudományos-műszaki kapcsolatok fejlesztéséért. A Záródokumentum által meghatározott elvi alapon kijelölésre kerültek olyan intézkedések is, amelyek a kulturális és oktatási területen megvalósuló cserékre, az információ terjesztésére, az emberek, intézmények és szervezetek közötti kapcsolatokra, és az emberiességi kérdések megoldására vonatkoznak. Ám mindazt, amiről Madridban megállapodás született, nem választja el áthatolhatatlan fal a világban és Európában lejátszódó más eseményektől. Gondolok itt elsősorban az új amerikai rakéták tervezett telepítésére több európai NATO-tagállamban. Mi jelenleg az európai és nemzetközi biztonság szavatolásának lényege? A legtömörebben így lehetne megfogalmazni: az Európában és globális méretekben kialakult viszonylagos katonai-hadászati egyensúly fenntartása a Varsói Szerződés és a NATO között. Az utóbbi évtizedekben ez az egyensúly objektíve elősegítette a béke megőrzését. Az a szándék, hogy valaki figyelmen kívül hagyja ezt a realitást, és az a törekvés, hogy a meghatározó világpolitikai szerep biztosítása érdekében katonai fölényre törekedjen, fokozza a fegyverkezési hajszát és növeli a nukleáris katasztrófa veszélyét. A Varsói Szerződés tagállamai több ízben kijelentették, hogy maguk nem törekszenek katonai fölényre, de másoknak sem engedik meg a kialakult katonai-hadászati egyensúly megbontását. Ugyanakkor a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagállamai mit sem változtattak elvi álláspontjukon: egyetlen esélyt sem szabad elszalasztani, egyetlen lehetőséget sem szabad kihagyni, ha arról van szó, hogy elhárítsák a katasztrófa veszélyét Európában és az egész világon. Ezek az országok újra és újra síkra szállnak a nukleáris szembenállás szintjének lényeges csökkentése mellett. Van még lehetőség megállapodás elérésére a Szovjetunió és az Egyesült Államok által az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról folyó tárgyalásokon. Anélkül, hogy a tárgyalások során előterjesztett jól ismert szovjet javaslatokat megismételném, csupán arra az álláspontra szeretném különös hangsúllyal felhívni a figyelmet, amelyet nemrég Jurij Vlagyimirovics Andropov fejtett ki a Pravda kérdéseire adott válaszaiban, s amely széles körű visszhangot váltott ki világszerte. Reméljük, hogy Washingtonban józanul értékelik a helyzetet. Az államok biztonsági érdekeit érintő tárgyalások egyoldalú megközelítése és az a számítás, hogy egyoldalú leszerelést csikarhatnak ki a partnertől, elfogadhatatlan. Ennek felismerése jelentősen hozzájárulhatna ahhoz is, hogy konstruktív mederbe terelődjenek a hadászati fegyverzetek korlátozásáról és csökkentéséről folytatott szovjet-amerikai tárgyalások. Maradéktalanul megőrizte időszerűségét az a szovjet felhívás, hogy a nukleáris hatalmak, elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok haladéktalanul fagyasszák be nukleáris fegyverzetüket. Ez még kedvezőbb feltételeket teremtene a nemzetközi politikai légkör radikális javítását szolgáló fordulat számára, kiindulópontjává válhatna a nukleáris fegyverzet növelése beszüntetésének, e fegyverzet későbbi csökkentésének, végső soron pedig teljes megsemmisítésének. A Szovjetunió kötelezettséget vállalt arra, hogy nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvert. Jelentősen növelné a bizalmat az ilyen fegyverrel rendelkező államok között, ha közülük azok, akik még nem tették meg, szintén ilyen kötelezettséget vállalnának. Az utóbbi időben a Nyugaton sok szó esik arról, hogy erősíteni kell a kölcsönös bizalmat. Beszélni ugyan beszélnek róla, de katonapolitikájukat olyan doktrínákra építik, amelyek egyáltalán nem zárják ki az elsőként mért nukleáris csapás lehetőségét. Mindenkinek el kell ítélnie az ilyenfajta doktrínákat, és bármely olyan koncepciót, amely abból indulna ki, hogy megengedhető a nukleáris fegyver elsőként való alkalmazása és a nukleáris háború, többek között az ún. korlátozott, vagyis európai nukleáris háború kirobbantása. Feltétlenül és egyszer s mindenkorra el kell ítélni magát a nukleáris háborút, mint az emberiség ellen végrehajtható leg- szörnyűbb bűntettet. A békére nézve reális veszélyt rejt magában a kozmikus térség militarizálása. E veszély elhárítását elősegítené annak az új szovjet javaslatnak a megvalósítása, hogy szerződés szülessen, amely megtiltja az erő alkalmazását a világűrben, és onnan kiindulva a Föld ellen. A Varsói Szerződés államai olyan szerződés megkötését javasolták az Észak-atlanti Szövetség tagállamainak, amelyben kölcsönösen lemondanak a katonai erő alkalmazásáról, és vállalják a békés kapcsolatok fenntartását. Olyan szerződés lenne ez, amelynek részesévé válhatna minden európai, és a világ más részén levő ország. Vajon nem ez lenne a legfontosabb bizalomerősítő intézkedés a szó legátfogóbb értelmében? Nem ez felelne meg a Záródokumentum céljainak? Ez a javaslat egyre inkább előtérbe kerül az európai és a világpolitikában. Régen megoldásra érett már, hogy a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről Bécsben folyó tárgyalásokon megállapodás szülessen. Erre lehetőséget ad az a szocialista országok által előterjesztett szerződéstervezet, amely figyelembe veszi a tárgyalásokon részt vevő felek törvényes érdekeit. A bécsi siker attól függ, hajlandónak mutatkoznak-e a nyugati partnerek realista és kölcsönösen elfogadható alapon megállapodást kötni. Részünkről megvan a készség arra is, hogy megállapodásra jussunk a fegyverzetkorlátozás és a leszerelés egyéb, megoldásra váró kérdéseiben is. A Záródokumentum teljes joggal mutat rá, hogy az összeurópai tanácskozáson részt vevő valamennyi állam „érdekelt a katonai szembenállás szintjének csökkentését, és a leszerelés elősegítését szolgáló erőfeszítésekben“, valamint abban, hogy „hathatós intézkedéseket kell hozni ezeken a területeken“. Valamennyi itt képviselt államnak kötelessége, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel is elősegítse a feszültség enyhülését, a biztonság megszilárdítását és az együttműködés fejlődését Európában, s az egyetemes béke megerősítését. Általánosan elfogadott vélemény hogy a Madridban hozott döntések közül különleges jelentősége van az eruópai bizalmat és biztonságot erősítő, s a leszerelést szolgáló intézkedésekről szóló konferencia megtartásáról született megállapodásnak. A konferencia, s ezen belül a Helsinkiben októberben kezdődő előkészítő találkozó megtartásának kérdéséhez olyan felelősséggel kell viszonyulni, mint amilyet az teljes joggal megérdemel. A konferencia célja már ki van jelölve. Első szakaszában megvitatják és elfogadják a bizalmat és a biztonságot erősítő intézkedéseket, amelyek kiterjednek egész Európára, valamint a hozzá csatlakozó tengeri és óceáni területekre, s a kontinens fölötti légtérre. A helsinki dokumentummal összhangban már megvalósított bizalomerősítő intézkedések bebizonyították hasznosságukat. Most olyan intézkedéseket kell kidolgozni, amelyek lehetővé teszik a katonai szembenállás veszélyének csökkenését Európában. A Szovjetunió határozott harcosa volt és maradt az emberi jogok tiszteletben tartásának és védelmének. A Nagy Októberi Szocialista Forradalmat a népek szabadságának nevében, az emberek és elsősorban a dolgozók jogainak érdekében vívták meg. Büszkék vagyunk arra, hogy a világon éppen a mi országunkban valósult meg elsőként az emberek igazi egyenlősége, érvényesülnek a személyek és az állampolgárok valóban biztosított és nem csak hirdetett jogai. A második világháború éveiben a szovjet nép a történelemben példátlan hősiességet tanúsított és mérhetetlenül nagy áldozatokat vállalt, hogy megvédje függetlenségét, szabadságát és jogait, hogy megszabadítsa az emberiséget a fasiszta elnyomás veszélyétől, a jogfosztottság és megalá- zottság sötétségétől. Európa és az egész világ népei tudják ezt, és soha nem feledik. Jelenleg társadalmunk tökéletesítésének folyamatában nagy és bonyolult feladatokat oldunk meg, szélesítjük és mélyítjük a szocialista demokráciát, biztosítva állampolgárainknak a társadalmi, gazdasági, politikai és személyi jogok és szabadságok teljességét. A szovjet emberekből jogos felháborodást váltanak ki az életmódjukat, szocialista társadalmi rendjüket érő rágalmak. Elutasítják azt a kéretlen kioktatást, hogyan intézzék ügyeiket, és milyen rendet valósítsanak meg saját házuk táján. Sem az ENSZ Alapokmánya, sem a Záródokumentum, sem bármilyen más elismert nemzetközi dokumentum nem ad és nem adhat felhatalmazást senkinek arra, hogy e kérdéseket illetően valamiféle döntőbíróként lépjen fel. Aki az említett kérdésekben valóban humánus és becsületes alapon kész együttműködni velünk, az bennünk most is, akárcsak korábban, készséges partnerre talál. Ám ha kezet emelnek erkölcsi, társadalmi és állampolgári értékeinkre, ha a szocializmussal szembeni gyűlöletből készek szándékosan szítani a nemzetközi feszültséget, akkor az ilyen lépések a múlthoz hasonlóan a jövőben is megfelelő visszavágásban részesülnek. Erről az emelvényről különféle kijelentéseket tesznek a dél-koreai repülőgéppel történt incidens kapcsán. Jól tudott, hogy az Egyesült Államok bizonyos körei ezt az incidenst tudatosan kihasználják a nemzetközi légkör feszültebbé tetelére. Rágalmakat, alávaló sértéseket zúdítanak a Szovjetunióra és a szocialista országokra. Mi ezeket a felháborító kijelentéseket határozottan visszautasítjuk. Az alapvető kérdés az, hogy van-e joga bárkinek is büntetlenül megsérteni idegen határokat, egy más állam szuverenitását. Nem, ilyen joga senkinek sincs. Ezt az alapvető tényt rögzítik a legtekintélyesebb dokumentumok, az ENSZ Alapokmánya is. Mint teljességgel bebizonyosodott, a dél-koreai 'repülőgépet az amerikai 'tiatóságok, a megfelelő amerikai szolgálatok használták fel. Nagy mélységben behatolt a Szovjetunió légterébe, és hosz- szú időn át tartózkodott ott elrepülve fontos hadászati objektumaink fölött. Hogyan került oda? Az erre a jogos kérdésre adandó választ kitartóan igyekeznek elkerülni. Ami az incidens tényeinek magyarázatát illeti, azt mi már megtettük, többek között a szovjet kormány kedden nyilvánosságra hozott nyilatkozatában. Elemeztük azoknak a bűnös tettét is, akik ezt az akciót országunk ellen végrehajtották. Mivel a légterünket megsértő repülőgép nem tett eleget a szovjet repülőtéren való leszállásra vonatkozó felszólításnak, és megpróbált elmenekülni, a légelhárítás elfogó vadászgépe teljesítette a parancsnoki állásnak a tovább- repülés megakadályozására adott parancsát. Az ilyen lépések tökéletesen összhangban állnak a Szovjetunió államhatáráról szóló és nyilvánosan közzétett, törvénnyel. Az emberi életek pusztulása miatt sajnálatunkat fejeztük ki. Kijelentjük: a szovjet terület, a Szovjetunió határa szent és sérthetetlen. Bárki hajtotta is végre a provokációt, tudnia kell, hogy a felelősség őt terheli érte. Ezt a bűntettet nem lehet igazolni sem a tények tisztességtelen összeválogatásával, sem az emberi jogokért érzett aggodalmat bizonyítani hivatott hazug állításokkal, bármilyen szinten hangozzanak is el Washingtonban. Kétségtelen, hogy akik ma még hisznek a hazugságokban, végül meg fogják érteni valódi célját ennek a súlyos provokációnak, amelyet szervezői saját militarista politikájuk érdekében és a háborús pszichózis szítására használtak fel. Ami a békés együttműködést illeti, országunk, a szocialista közösség államai részéről jóakaratban nincs hiány. Helyénvaló emlékeztetni arra, hogy a madridi találkozó záródokumentuma a résztvevők által képviselt különböző álláspontok szintézise. Több megállapítása szükségképpen kompromisszumos jellegű. Ez azonban olyan kompromisszum, amely nem sérti senkinek az állami érdekeit sem, s olyan eredmény, amelyet még el lehetett érni abban a nemzetközi helyzetben, amelyben a madridi találkozó munkája zajlott. Elismerjük más résztvevők konstruktív erőfeszítéseit, s különösen a semleges és el nem kötelezett államokét, amelyek sokat fáradoztak a Záródokumentum tervezetének kidolgozásán. A Szovjetunió, akárcsak itt Madridban, más nemzetközi fórumokon és tárgyalásokon is, a világpolitika valamennyi területén aktívan működik a fegyverkezési hajsza megállítása, az enyhülés útjára való visszatérés, a béke megszilárdítása érdekében. Arra törekszünk, hogy gyökeresen megjavuljanak a nemzetközi kapcsolatok, megerősödjön és fejlődjön ezeknek a kapcsolatoknak minden pozitív eleme. Jó volna, ha azok a remények, amelyeket a madridi tanácskozás eredményei szülnek, beteljesülnének. Országunk a maga részéről minden tőle telhetőt megtesz ennek érdekében. Engedjék meg, hogy végül elismerésünket fejezzük ki a spanyol népnek és kormánynak a madridi találkozó jó megszervezéséért, a valamennyiünk iránt tanúsított vendégszeretetért.
