Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-06 / 210. szám, kedd

Tovább javítható az élelmiszerellátás (Folytatás az 1. oldalról) Az értekezleten részt vett az SZLKP KB és a szlovák kormány küldöttsége Ján Janiknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának vezetésével. A küldöttség tagjai között helyet foglalt Rudolf Vančo, az SZLKP KB osztályvezetője, Miroslav To­man szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, vala­mint Ján Janovic, az SZSZK me­zőgazdasági és élelmezésügyi mi­nisztere és a mezőgazdasági szakszervezetek képviselői. Ján Janovic beszámolójában megállapította, hogy az idei év első felében a mezőgazdasági és élelmiszeripari komplexum dolgo­zói jelentős sikereket értek el. Többek között túlteljesítették a sű­rűn vetett gabona termelésének tervét és az állattenyésztésben is jelentős sikerek születtek. A terve­zettnél jóval több tejet és húst adtak el a mezőgazdasági üze­mek a feldolgozó üzemeknek. A jelenlegi időszakban a legfonto­sabb feladat minél kisebb veszte­séggel betakarítani a kukoricát, a burgonyát, a zöldséget és a gyü­mölcsféléket, s hogy silózásra használják fel a kukoricaszárat és a szalmát, hogy az állatállomány számára minél több takarmányt biztosíthassanak. Beszéde továb­bi részében hangsúlyozta, hogy az állattenyésztésben lényegesen fokozni kell az állatok termelé­kenységét, s a kis termelékenysé­gű állatokat ki kell selejtezni, hogy fölöslegesen ne fogyasszák az ér­tékes takarmányt. A járási pártbizottságok titkárai, a vállalatok vezetői felszólalásaik­ban részletesen beszéltek azokról a bevált módszerekről, amelyek­kel a lehető legkisebb veszteség­gel takarítható be a termés és az állattenyésztésben fokozható az állatok termelékenysége. A szövetségi miniszter sürgette a komplex intézkedések gyorsabb ütemű érvényesítését. Hangsú­lyozta, hogy az intézkedések ér­telmében jobban kell fizetni azo­kat, akik nagyobb teljesítményt nyújtanak. Ján Janovic zárszavában meg­állapította, ha a pártszervek és -szervezetek a pártonkívüliekkel együtt még nagyobb erőfeszítése­ket tesznek a termelés növelésé­re, akkor további lehetőségek nyíl­nak az élelmiszerellátás javításá­ra. Ennek érdekében emelni kell az irányítás színvonalát, rugalma­sabbá kell tenni a szervezést, s a kommunistáknak minden sza­kaszon felelősségteljesebb mun­kát kell végezniük. (balla) Hasonló aktívaértekezletet tar­tottak tegnap Bratislavában a Szlovák Építőipari Minisztérium reszortjának vezető dolgozói, va­lamint párt- és szakszervezeti tisztségviselői. A tanácskozáson jelen volt az SZLKP KB és a szlo­vák kormány küldöttsége Július Hanusnak, a szlovák miniszterel­nök első helyettesének vezeté­sével. A résztvevők megállapították: annak ellenére, hogy az idei első félévben a szlovákiai építőipar és az építőanyag-gyártás teljesítette a termelés terjedelmének tervét és ismét dinamikussá válik az építő­ipari termelés, nem sikerült több negatív jelenséget megszüntetni. Nem teljesítették például 11 köte­lező beruházás feladatait. A jövő időszakban a legnagyobb figyel­met az energiaipari létesítmények építésére kell fordítani, gondos­kodni kell a lakások folyamatos átadásáról és minőségükről, vala­mint a befejezetlen beruházások számának további csökkenté­séről. Csehszlovák-magyar véleménycsere a népgazdaság-fejlesztési tervek egyeztetéséről a fejlesztési és a beruházási célok egyeztetésére, a gyártásszakosí­tás és a kooperáció fejlesztésére, a meglevő kapacitások optimális hasznosítására. A felek pozitívan értékelték a határvidékek együttműködésé­nek eddigi.fejlődését. Megállapí­tották, hogy az együttműködésnek ez a formája a jövőben is a kap­csolatok fejlesztésének fontos ele­me marad. Ezért az illetékes szer­vek kiértékelik és áttanulmányoz­zák a határvidékek áruforgalma bővítésének lehetőségeit, foglal­koznak a munkaerőcsere terén ki­fejtett együttműködés s a közvet­len vállalati kapcsolatok fejleszté­sével is. A látogatás végén Faluvégi La­jost Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára fogadta Miloslav Hruškovičnak, a CSKP KB El­nöksége póttagjának, az SZLKP KB titkárának jelenlétében. A ven­déggel Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök is találkozott. Megvitatták az új iskolatörvény elveit (Tudósítónktól) - Ebben a vá­lasztási időszakban sorrendben huszonkettedik alkalommal ült össze tegnap délután Bratislavá­ban az SZNT iparügyi és építőipari bizottsága, amelynek tanácskozá­sán megjelent Benyó Máté, az SZNT alelnöke is. Első napirendi pontként Vladimír Fašang, a bi­zottság elnöke ismertette a Szlo­vák Nemzeti Tanács Elnökségé­ben múlt héten elhangzott kor­mányjelentés legfontosabb vonat­kozásait, részletesen szólva az SZSZK népgazdaságának fejlő­déséről és a tervteljesítés ered­ményeiről. Ezután felolvasta az érintett tárcák vezetőinek válaszait az SZNT legutóbbi ülésén feltett képviselői kérdésekre. A tanács­kozás második felében az iskola- ügyről volt szó. Beszámoló hang­zott el a közép- és alapiskolák rendszeréről, az iskolairányításról és az oktatási létesítményekről szóló törvényjavaslatokról, ame­lyet a vita után a bizottság határo­zatban fogadott el. Ugyancsak tegnap ülésezett Anna Kretovának, az SZNT alel- nökének vezetésével az SZNT szociális és egészségügyi bizott­sága, s megtartotta soronkövetke- ző tanácskozását az SZNT talaj­gazdálkodási és élelmezési bizott­sága is. Mindkét ülés napirendjén az új iskolatörvény elveinek meg­vitatása szerepelt. J. M. K. NÖVEKSZIK A KÖZÚTI BALESETEK SZÁMA (Tudósítónktól) - A nyugat­szlovákiai kerület országútjain az év hét hónapjában 3342 közleke­dési baleset történt, ami 521-gyei több, mint a múlt év hasonló idő­szakában volt. Amint Peter Bročka rendőrszázados, a kerületi rendőr- kapitányság közlekedésrendésze­ti osztályának a parancsnoka el­mondta, a karambolok következ­tében 72 ember vesztette életét, 1228-an pedig sérülést szenved­tek. A halálesetek száma három­mal, a baleseteké pedig 188-cal több, mint az előző év hasonló időszakában. Az anyagi kár 17 600 000 korona. Az okok között az első helyen a helytelen vezetés (1354) van, amelyet a gyorshajtás (872) s az előnyszabály meg nem adása (119) követ. Szomorú tény, hogy a balesetek okozói közül 366-nál állapítottak meg ittasságot. A gya­logosok és a kerékpárosok 296 esetben idéztek elő balesetet. A legrosszabb a helyzet a galántai járásban, ahol a szóban forgó idő­ben 12 ember vesztette életét, a múlt év hasonló időszakához viszonyítva ez nyolccal több. Az előzetes értékelések azt mu­tatják, hogy a kerületben augusz­tusban is tovább növekedett a köz­úti balesetek száma. Éppen ezért az őszi hónapokban tovább szigo­rítják a közúti ellenőrzéseket, (nj) Bohuslav Chňoupek Madridba utazott (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter tegnap a spanyol kormány meghívására Madridba utazott. Szeptember 7. és 9. kö­zött részt vesz az európai bizton­sági és együttműködési értekezleten részt vevő országok külügyminiszte tereinek találkozóján. A repülőtéren Štefan Murin kül­ügyminiszter-helyettes és a kül­ügyminisztérium más képviselői búcsúztatták. Ott volt Carlos de la Figuera y Jagou, Spanyolország csehszlovákiai nagykövete is. Madrid Utolsó plenáris ülés a külügyminiszteri konferencia előtt (ČSTK) - A madridi kongresz- szusi palotában tegnap plenáris ülést tartottak az európai biztonsá­gi és együttműködési találkozó résztvevői. A tanácskozáson a tö­rök küldöttség vezetője elnökölt. A helsinki Záróokmányt aláírt 35 ország küldöttsége intenzíven tár­gyalt, és további kísérletet tett arra, hogy meggyőzze Máltát: csatlakozzon a többi 34 ország­Szovjet-indiai külügyminiszteri tárgyalások (ČSTK) - Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöké­nek első helyettese, külügyminisz­ter Moszkvában hétfőn fogadta Naraszimha Rao indiai külügymi­nisztert, aki rövid munkalátogatást tett a szovjet fővárosban. Gromiko és Rao időszerű nemzetközi kér­déseket tekintettek át, s megvitat­ta a szovjet-indiai kapcsolatok je­lenlegi helyzetét is. Megállapítot­ták, hogy a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben különösen fontos a békéért folytatott harc fokozása. A szovjet fél emlékezte­tett a legújabb leszerelési javasla­tokra. A külügyminiszterek megerősí­tették, hogy a Szovjetunió és India álláspontja a fő nemzetközi prob­lémákat illetően azonos vagy kö- „zeli, s ez szavatolja a két ország együttműködésének további szi­lárdítását. Partizánoffenzíva Salvadorban 300 kormánykatona vesztette életét (ČSTK) - A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) fegyveres egységei szombaton támadást kezdtek Sal­vador harmadik legnagyobb váro­sa, a 154 ezer lakosú San Miguel ellen. Amint azt a partizánok rá­dióadója közölte, az FMLN egyik vezetője, Joaquin Villalobos a partizánok új, kiterjedt offenzívá- ja kezdetének nevezte a táma­dást. A korábbi hónapokban a sal­vadori hadsereg folytatott offenzí­vát a hazafiak állásai ellen. San Miguelben kétezer fős hely­őrség székel, s itt van az ameri­kai katonai tanácsadók, illetve né­hány partizánellenes egység köz­pontja is. Helyi megfigyelők a par- tizánoffenzívát az eddigi legkiter­jedtebb hadműveletként értékelik. A helyőrség ellen intézett táma­dást hatalmas tüzérségi előkészí­tés előzte meg, majd a partizán­Az SZKT küldöttsége Tokióban (ČSTK) - Megkezdődtek teg­nap Tokióban a Szakszervezetek Központi Tanácsa küldöttségének és a legnagyobb japán szakszer­vezeti központ vezetőségének megbeszélései. Az SZKT küldött­ségét Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZKT el­nöke vezeti. A baráti és szívélyes légkörben lezajlott találkozón hangsúlyozták, hogy világszerte intenzívebbé kell tenni a szakszer­vezeti tagók erőfeszítéseit a béke megőrzésére és az atomháború elhárítására. egységek behatoltak a városba. A Radio Venceremos szerint a harcokban mintegy 300 kor­mánykatona veszítette életét. A hazafiak figyelmeztették a la­kosságot, hogy ne menjen ki az utcára, s tartsa magát a partizánok utasításaihoz. A hazafiak a hadművelet kere­tében megrongálták a San Miguelt a fővárossal összekötő autópálya két szakaszát, megsemmisítettek egy közeli vasúti hidat, és meg­rongálták az elektromos távveze­téket, úgyhogy az ország keleti része áramellátás nélkül maradt. A térségbe a kormány azonnal erősítést küldött, de a partizánok már a San Miguel felé tartó menet­oszlopokat megtámadták. hoz, amelyek a dokumentumot már elfogadták. Ha Málta nem változtat álláspontján, ma újabb plenáris ülésre kerül sor a szovjet küldöttség vezetőjének elnökleté­vel. Ezen az ülésen már nyilván­való lesz, vajon a záróokdoku­mentumot közmegegyezéssel fo­gadják-e el, vagy pedig azok az országok, amelyek kormányai a dokumentumot jóváhagyták, ál­lapodnak-e meg a dokumentum­ban folglaltak szeptember 9. utáni kötelező végrehajtásában Egyidejűleg folynak a külügymi­niszteri találkozó utolsó előkészü­letei, függetlenül attól, hogy a Fer­nando Moran spanyol külügymi­niszter kezdeményezésére tartan­dó vagy pedig a madridi találkozó keretében megrendezendő ta­nácskozásról van-e szó; az utób­bira abban az esetben kerül sor, ha Málta az utolsó pillanatban mégis hajlandó lenne elfogadni a madridi találkozó minden más résztvevője számára elfogadható kompromisszumos megoldást. Az Argentin KP XV. kongresszusa (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Buenos Airesben az Argentin Kommunista Párt rendkívüli, sor­rendben XV. kongresszusa. A ta­nácskozás fő napirendi pontja a párt politikai irányvonalának meghatározása az október 30-án esedékes parlamenti választások­ra. Athos Fava, a párt Központi Bizottságának főtitkára beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a közelgő általános választásoknak fontos szakaszt kell jelenteniük az ország élete demokratizálásának folya­matában, és a választások ered­ményeként koalíciós demokrati­kus kormánynak kellene alakulnia. A választási kampány során a kommunisták jelentős sikert ér­tek el, pártjukat csaknem minden kerületben befolyásos erőként re­gisztrálták. Dániel Ortega amerikai képviselőket fogadott Az USA továbbra is kerüli a konstruktív tárgyalásokat (ČSTK) - Daniel Ortega, a ni­caraguai kormányzó tanács koor­dinátora Managuában amerikai kongresszusi képviselőket foga­dott. A beszélgetés során hangsú­lyozta, hogy a nicaraguai kormány minden eszközzel a békére törek­szik Közép-Amerikában, s többek között kész tárgyalni az USA kép­viselőivel is. A nicaraguai állásfoglalástól alapvetően eltér az USA magatar­tása: Washington mindmáig nem válaszolt a kétoldalú tárgyalásokra tett managuai javaslatra. A ko­molytalan amerikai hozzáállást bi­zonyítja, hogy lemondták Lang- horn Motley, az USA közép-ame­Hazánkba érkezett az osztrák parlamenti küldöttség (Folytatás az 1. oldalról) Osztrák Köztársaság csehszlová­kiai nagykövete is. A parlamenti küldöttség a prá­gai Žižkov hegyen megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját. Az osztrák parlamenti képvise­lőket a délutáni órákban fogadta Alois Indra, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke. A csehszlovák-osztrák kapcsolatokról szólva Alois Indra hangsúlyozta, hogy e kapcsolatok alakulásában pozitív szerepük van a parlamenti kapcsolatoknak. Kije­lentette: Csehszlovákiának érdeke a jó szomszédi kapcsolatok fej­lesztése az európai és a világbéke szilárdítása édekében. Válaszában Anton Benya mél­tatta a csehszlovák-osztrák ve­gyesbizottság legutóbbi ülésének határozatait, amelyek elősegítik az árucsere és gazdasági együtt­működés intenzívebbé tételét. SÚLYOS INCIDENS (ČSTK) - Garázdálkodók egy cso­portja hatolt be vasárnap a Szovjetunió New York-i ENSZ-képviseletének épü­letébe. A TASZSZ szovjet hírügynök­ség az esettel kapcsolatban megjegy­zi: a behatolást nyilvánvalóan az ame­rikai hatóságok ösztönözték a Reagan- kormány rágalmazó kijelentéseivel szí­tott szovjetellenes hisztéria légköré­ben. Szovjetellenes provokatörök cso­portja elűzte az őrséget, betörte a ka­put és durván behatolt az épületbe, ahol jelentős anyagi károkat okozott. A rendőrség nern sietett beavatkozni a banditák ellen. Erre csak a szovjet ENSZ-képviselet nyomatékos kérésé­re került sor. Paul Nitze Bonnban (ČSTK) - Helmut Kohl nyugatné­met kancellár és kormányának több tagja tegnap teljes támogatásáról bizto­sította az Egyesült Államokat az európai atomfegyverek korlátozásáról folyó szovjet-amerikai tárgyalásokon elfog­lalt irreális álláspontját. Paul Nitze, a genfi tárgylásokon résztvevő amerikai küldöttség vezetője tegnap Bonnban Kohl kancellárral és más politikusokkal tárgyalt, mivel az NSZK területén akar­ják az első csapás mérésére alkalmas legtöbb új amerikai közepes-hatótávol­ságú fegyvert telepíteni. rikai különmegbízottja helyettesé­nek managuai látogatását. Ezt a Fehér Ház azzal indokolta, hogy az amerikai diplomatát nem kíván­ták ,,a megfelelően magas szin­ten“ fogadni. Ortega felhívta a fi­gyelmet arra a körülményre is, hogy Miguel ď Escoto nicaraugai külügyminiszter egyesült államok­beli látogatása során többször tett kísérletet arra, hogy találkozzon az amerikai kormány képviselői­vel, azok azonban nem voltak haj­landók őt fogadni. A managuai külügyminisztéri­um az amerikai diplomata látoga­tásának lemondásával kapcsolat­ban megállapítja, hogy az USA az, amely kerüli a konstruktív tárgya­lásokat, és minden eszközzel azt a látszatot akarja kelteni, hogy a párbeszédet Nicaragua akadá­lyozza. Honecker-Schmidt találkozó (ČSTK) - Erich Honecker, az NSZEP Központi Bizottságának főtitkára, az NDK Államtanácsá­nak elnöke tegnap Berlinben fo­gadta Helmut Schmidtet, a nyu­gatnémet Szociáldemokrata Párt alelnökét az NSZK volt kancellár­ját. Időszerű nemzetközi kérdé­sekről és a kétoldalú kapcsolatok­ról tanácskoztak. Méltatták az 1981-ik évi közös nyilatkozatot, amely hangsúlyozza, hogy német területről már nem szabad hábo­rúnak kezdődnie. Erich Honecker rámutatott, mindkét német állam felelősségére a béke megőrzésé­ért, és hangsúlyozta, hogy az új amerikai atomrakéták telepítése az NSZK-ban nem garantálja az NSZK biztonságát. Helmut Schmidt is kifejtette álláspontját ezekről a kérdésekről. Egyetértettek ab­ban, hogy a két német államra történelmi felelősség hárul. ÚJ SZÚ 2 1983. IX. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents