Új Szó, 1983. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-19 / 221. szám, hétfő
^íkszeredában az idén wd immár negyedszer rendezték meg a Régizene Fesztivált. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő zenei rendezvényen Romániában, sőt külföldön is ismert együttesek, előadóművészek vettek részt- természetesen a műkedvelő csoportok mellett - ami már eleve szavatolta a fesztivál művészi sikerét. Három napon át a hangversenyeken kívül zenei kollokvium, gyermekegyüttesek vetélkedője, színházi ősbemutató váltogatta egymást. Az egykori Mikó-vár udvara és más helyszín három napon át a (főként közép- és kelet-európai) reneszánsz és korabarokk zene- kórusmüvek, korátok, középkori diákdalok, gregorián dallamok, magyar vonatkozású virgi- nálzene stb. - előadásának színhelye volt. Szilágyi Zsoltot kerestük fel beszélgetésre, aki előadói, művészi teljesítményével és fáradhatatlan zeneszer- vező-nevelő munkásságával egyre inkább magára vonja a romániai, illetve a nemzetközi zenei élet figyelmét.- Tudomásom szerint mindegyik előző fesztiválon jelen voltál. Mit tartanál érdemesnek megjegyezni ennek az értékes zenei rendezvénynek a történetével kapcsolatban?- Az utóbbi esztendőben világszerte tapasztalható a régizehe felé való fordulás. Széles körű érdeklődés van kibontakozóban, amely elvezetett az egykori értékes zenei hagyományok felkutatásához, megmentéséhez és közzétételéhez. Mifelénk különösen a Megéneklünk, Románia fesztivál adott új lendületet ennek az érdeklődésnek. Kézenfekvő példa éppen a Csíkszeredái Régizene Fesztivál évenkénti megrendezése, amelynek életképességét, lét- jogosultságát a mostani, a legjobban sikerült negyedik igazolja leginkább. kockázata, hanem bővült a bemutatott müvek skálája is. Sokat gazdagodott továbbá az együttesek és szólisták névsora. A világszerte ismert bukaresti Madrigál kórus mellett olyan jeles együtteseknek tapsolhattunk, mint a brassói Hon- terus Kamarakórus, a marosvásárhelyi Maros művészegyüttes és a Rézfúvós-ötös, a kolozsvári Collegium Musicum Academicum és mások, valamint olyan tekintélyes szólistáknak, mint Martha Kessler, Botár Katalin, Tóth Erzsébet. Tehát neťncsak számbeli, de jelentős minőségi gyarapodásról is beszélhetünk.- Úgy tudom, megfordultál külföldi zenei rendezvényeken is. Az itt elhangzott zenei anyagból mit A lengyel kultúra új anyagi alapjai Új város - régi hangzatok A IV. Csíkszeredái Régizene Fesztiválról Az első két esztendőben afféle jó szándékú, szerény zenei kezdeményezésnek tetszett csupán, de hamar beértek a tapasztalatok, a rendezvény kinőtte a gyerekcipőt, s a Hargita megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság és más helyi szervek jóvoltából nagyszabású, egyedi zenei rendezvénnyé fejlődött. A hangversenyek mellett rendeztünk zenei kollokviumot, szerepeltek gyerekzenekarok, és megtekinthette a közönség a marosvásárhelyi színművészeti főiskolások végzős diákjainak szabadtéri előadását, akik Gergely Géza szellemes rendezésében Balassi Bálint Szép magyar komédiájának zenés változatát mutatták be. A fesztivál rendezőit dicséri az is, hogy az eddigi szokástól eltérően az együttesek szűkebb zenei kor művei közül válogathattak, s igy nemcsak hogy elhárult az ismétlés ajánlanál szívesen egy nemzetközi rendezvényre, illetve: mit iktatnál még a fesztivál műsorába?- Köztudott, hogy a reneszánsz hozzánk megkésve és szerényebb formákban jutott el. Ez persze nem jelenti azt, hogy mifelénk ez a kor ne hozott volna létre értékes zenei műveket. Csakhogy ez a zenei anyag nem annyira gazdag és nem olyan ismert Európában, mint az olasz, a német, az angol, a flamand, a francia muzsika. Éppen ezért jelentős számunkra annak a néhány nagy muzsikusnak a tevékenysége, mint Bakfark, Ostermeyer, Mosto, Cro- ner, Honterus, Tinódi, később pedig Kájoni, Anton Pann, Dimitrie Cantemir, akik a délkelet-európai zene fejlődésében és gyarapításában jelentős szerepet vállaltak. S akiknek müvei megfelelő tolmácsolásban kerülnek a Csíkszeredái közönség elé. DALI SÁNDOR Az új helyébe újabbat Vita a szovjet televízió műsoráról A Szovjetszkaja Kultura című szovjet lap vitát indított a szovjet televízió műsorairól, azok színvonaláról, az új formák kereséséről, a bevált módszerek megőrzéséről és továbbfejlesztésének, tökéletesítésének lehetőségeiről. Az alábbiakban Vaszilij Kiszunyko kritikus hozzászólásának egyes gondolatait adjuk közre. A tömegtájékoztató eszközök rendszerében az elmúlt 15 év alatt méltóképpen megszilárdult a szovjet televízió helyzete. A nézők elfogadták bonyolult és dinamikus belső struktúráját, sokra becsülik a művészeti ágakkal való gazdag kapcsolatait. Megszilárdult helye a szovjet kultúra egész rendszerében, s a saját részéről alapvető, meghatározó hatást is gyakorol arra. Kiszunyko azonban azt is leszögezi, hogy a televízió munkájában fogyatékosságok is vannak. Felteszi a kérdést: hogyan tovább? - s rámutat, hogy a televízió egyrészt megtalálta a helyét, másrészt viszont hatástalanná, elavulttá vált egy sor olyan forma, műfaj, művészeti elv, amely a közelmúltban még kedvelt, megfelelő és hatásos volt. Sajnos, kialakult egy furcsa meggyőződés, hogy az „intim“ képernyő „mindent elvisel“, még a vontatottságot, a sokatmondó szüneteket is. Ez elsősorban a korábban olyan népszerű többrészes tévéfilmekre vonatkozik. Bebizonyosodott azonban, hogy a televízió, adott esetben a tévémozi - minden más művészethez hasonlóan - nem használhatja a végtelenségig az egyszer már bevált, megtalált formákat, kifejezési eszközöket. Nem kis mértékben vonatkozik ez a tévészínházra is. A nézők elsősorban a két-há- rom részes tévéfilmekkel szemben lettek bizalmatlanok. A kritikusokkal együtt úgy vélik, hogy egyszerűen feleslegesen megnyújtott történeteket kapnak a korábbi izgalmas, rövid sorozatok helyett. Eltűntek azok a mobilis formák, amelyek szórakoztató módorr taglalnak időszerű problémákat. A legnagyobb hiányosság talán az, hogy az utóbbi években a televízió voltaképpen teljesen elveszítette improvizációs készségét. Ez főleg a szórakoztató sorozatokra, a stúdiótalálkozókra, vetélkedőkre évényes. A gyakorlott néző már előre kitalálja azt is, amit meglepetésnek szántak. Az improvizáción alapuló műsorok „meghalhatnak“ erőszakos vagy természetes halállal is, de függetlenül ettől nem csökken az imprpovizáció fejlesztésének szükségessége. Enélküi a televízióban a művészet egyszerűen nem létezhet. Nagyon furcsa, hogy az improvizáció, ami olyan érdekesen és sokoldalúan érvényesül a televíziós publicisztikában, a riportokban, az egyszerű híradásban, ilyen feltűnő módon eltűnt a szórakoztató műsorok művészeti struktúrájából. A televízió különleges helyet foglal el a kultúra rendszerében. Ezért nem szabad ismételnie a régi formákat, de azt sem teheti, hogy a saját rendszeréből egyszerien kiejt bizonyos alkotóelemeket: olyan adásokat, sorozatokat, alkotói elveket - szociális, esztétikai elveket -, amelyek meghatározóak magában a televíziós művészetben, és azonos mértékben fontosak a néző számára is. Eljött az ideje, hogy miközben a televízió érzékeli, hogy a kultúrában nagyon fontos és méltó helyet foglal el, új módon értelmezze a kultúrával szemben való felelősségének métékét is.GÖRFÖL ZSUZSA Tíz perc vastaps Csaknem tíz percen át tartó, szűnni nem akaró vastapssal köszöntötte a Moszkvai Pantomimszínház közönsége A tragédiahős című dráma szereplőit. A színészek boldogan köszönték meg a tapsot, bár azt közülük többen csak látták, de nem hallották. A Moszkvai Pantomimszínház társulatának 44 tagja ugyanis süketnéma, illetve süket. Többségük már húsz éve dolgozik a színháznál. Legutóbbi bemutatójuk - A tragédiahős - egyik hires és ünnepelt kollégájuk és sorstársuk, Alekszandr Osztuzsev életét, szomorú sorsát dolgozta fel, akinek nagy alakításai - a Rómeó, az Othello - bekerültek a színháztörténet nagykönyvébe. Osztuzsev karrierje csúcsán megsüketült, de nem tudott megválni a rivaldától. Játszott tovább, csak most már úgy, hogy nem hallotta sem partnereit, sem önmagát. Végszó helyett szinésztársai mozdulatait figyelte, s a gesztusokból tudta, mikor kerül rá a sor. Soha nem történt meg, hogy rossz helyen kezdett volna beszélni vagy félbeszakította volna más monológját. Osztuzsev 66 éves koráig, a második világháború kezdetéig játszott. A tragédiahős-ben Osztuzsev szerepét a 38 éves Andrej Malov alakítja, aki gyermekkorában veszítette el hallását. Malov ennek ellenére elvégezte a színiakadémiát, s ma a Pantomimszínház legelső színészei között tartják számon Tizenhárom éve van a színpadon, Schiller, Gogol, Dumas, hőseit személyesíti meg - sikerrel. A mostani darabban Osztuzsev szerepében önnön sorsát is a közönség elé tárja. A kritikusok szerint alakítása egyike a legjob- Daknak, amelyek ma a moszkvai színpadokon láthatók. A Moszkvai Pantominszínház bemutatói egyébként mindig nagyszámú' közönséget vonzanak. A repertoáron változatos darabok szerepelnek. Játszanak Majakovszkijt, Brechtet, előadnak musicalt, vaudeville-t, tragédiát. Az előadások érdekessége, hogy a süketnéma szereplők szövegét a színfalak mögött álló színészek mondják. A szinkron olyan tökéletes, hogy a nézőtéren ülők észre sem veszik a technikai trükköt. (B) Még 1982 derekán újra és újra felmerült a kérdés, vajon nem áll-e be állandó stagnálás, vajon a gazdasági reform nem veszélyezteti-e azokat a kulturális értékeket, amelyek dotációra szorulnak. A veszély elhárítására számos olyan intézkedés született, melyek egyrészt a kultúrának a közvetlen anyagi hasznot nem hozó területét, alkotóit és más munkásait, másrészt az értékek felhasználóit hivatottak védelmezni. A legfontosabbak a kultúra pénzügyi ellátásának rendszerében beállt változások. Az illetékes szervek úgy döntöttek, - hangsúlyozzák az Inter- press varsói jelentései - hogy az adott gazdasági helyzetben pénzügyileg önellátó kell hogy legyen a nyomdaipar, a hanglemezgyártás, a könyvkiadás (ennek nem minden területe és nem százszázalékosan), a könyv- s némely műkereskedés és így tovább. A kultúra más területein meghagyják a részleges vagy teljes állami támogatást. Teljes szubvenciót élveznek majd továbbra is a fő kulturális intézmények - a színházak, múzeumok, könyvtárak, művelődési házak, a műemlékvédelem, s részleges támogatást kapnak majd a gyermek- és ifjúsági könyvkiadók és a zeneműkiadók. Az is fontos, hogy némely nyomda- és terjesztő vállalatnak a minél nagyobb nyereségre való törekvését mérséklendő, hivatalos árat szabtak meg a tankönyvek, főiskolai jegyzetek és zsebkönyvek, az ajánlott irodalom, és úgynevezett szabott árat a gyermek- és ifjúsági irodalom, az irodalomtudomány, a hanglemezek stb. esetében. Szabott áron vásárolhatók a mozi- és színházjegyek is. Igaz, ez utóbbiak ára magasabb, mint korábban, de viszonylag még mindig alacsony. A színház- és moziigazgatók, kötelesek az árakat az előadott színjáték vagy film művészi értékéhez mérni. A kultúra szubvencionálásának rendszerében fontos nóvumnak számít a Kultúrafejlesztési Alap létrehozása, mely az állami mecénás szerepét tölti be; pénzügyileg támogatást nyújt majd a kultúra fontos, de nem rentábilis szféráinak. A szóban forgó alap 1983 elejétől fejti ki tevékenységét. Elég magas és stabil pénzösszeg áll rendelkezésére. Az új alap ezután már nem az utóbbi időben szüntelenül csökkenő nemzeti jövedelem bizonyos (változó) százaléka vagy az állami költségvetés minden évben esetlegesen jóváhagyott töredéke lesz, hanem minden évben az állami béralapnak a 13,6 százaléka képezi majd. Ez a mechanizmus biztosítja a pénzügyi alap állandó növekedését (a bérek emelkednek), ami kiegyenlíti a devalvációt. Az alap ezenkívül megkapja a kulturális javak és szolgáltatások exportjából származó devizabevétel ötven százalékát. További újdonság lesz, hogy az alappal a kulturális és művészeti miniszter gazdálkodik majd, de a pénzeszközök elosztásáról központilag, a Nemzeti Kulturális Tanáccsal folytatott konzultáció után fognak dönteni. (A helyi szükségletek esetében a vajdasági és a helyi nemzeti bizottságok képviselőivel is tanácskoznak.) Hogy az eszközölt változtatások jól szolgálják a kultúra ügyét, azt már némely 1982. évi eredmény is tanúsítja. A költségvetésmegállapítás új módjának köszönhetően az ágazat kiegészítő kontingenst is kapott, melyet a legsürgősebb helyeken használtak fel: műemlékvédelemre, a művészeti megrendelések állami alapjának létrehozására (a képzőművészek segítségére sietve), alkotó ösztöndíjakra,fontos könyvtárak állományának feltöltésére és így tovább. A kulturális alapot nem terhelik olyan beruházások, melyekét továbbra is az állami gazdasági terv pénzeszközeiből fedeznek. A lengyel kultúra továbbfejlődéséről való gondoskodást jól tükrözik a legközelebbi jövőben várható további jogi intézkedések is. Alapvető törvény készül a kultúra terjesztéséről, mely meghatározza annak helyét az állam társadalmigazdasági stratégiájában; új törvény szabályozza majd a kultúra terjesztőinek az eddiginél lényegesen jobb anyagi érdekeltségét; s végül új törvény készül a művészeti intézményekről és az írói szerzői jogokról. (k-s) Ankét az NDK-beli irodalomról A Német Demokratikus Köztársaságban az írószövetség IX. kongresszusa előtt oszágos vitát rendeztek. Különböző munkacsoportokban foglalkoztak az irodalom és a kritika kapcsolatával, az irodalomnépszerűsítés időszerű kérdéseivel, s a művészet társadalmi feladataival. A Neue Deutsche Literatur idei augusztusi száma közli a legérdekesebb hozzászólásokat. A rendkívül szerteágazó, a kiadás és a terjesztés problémakörét is felölelő vita számos résztvevője teszi föl azt a kérdést, hogy a tudományos-technikai forradalom korában vajon megváltozott-e az írott szó szerepe. A műszaki vívmányok ugyanis kétségtelenül befolyásolják a kulturális és művészeti életet, sőt a művészetet is. Egyre több alkotást láthatunk viszont a tévé képernyőjén, panora- matikus filmen, sőt legújabban videokazettán is. Sokak számára ezek az adaptációk vonzóbbak a könyvnél, különösen a fiatalok körében. Napjaink tempós életvitele sem mindig kedvez az olvasásnak, ezért sokan vélekednek úgy, hogy időt, energiát takarítanak meg, ha egy-egy kiemelkedő irodalmi alkotással a tévében vagy filmen ismerkednek meg. Napjaink egyik nehéz feladata meggyőzni ezeket a fiatalokat, hogy tévútra keveredtek, mert az írott szót, az irodalmat ma sem lehet semmivel sem pótolni. Hans Weber Az ifjúság és az irodalom című magvas tanulmányában Gorkijt idézi, aki szerint az irodalom célja segíteni az embernek, hogy megértse önmagát és az őt körülvevő világot, s kifejlődjék benne az erkölcsi erő a nemes célokért vívott harchoz, a tartalmas élet létrehozásához. Ezek a célok napjainkban sem változtak, hangsúlyozza a szerző. A kortárs irodalom segíthet megismerni a valóságot, eligazíthat az élet labirintusában és esztétikai élményt nyújthat. Ezek az eszmények azonban csak a jó irodalmi alkotások esetében válnak valósággá. S ezért kell szólni az eszmei és az esztétikai kritériumok egységéről, hangsúlyozzák többen is a vitában. A merev tételek, a didaktikus mondatok riasztóan hatnak, s főleg a fiatalokat - akik különösen elvárják az őszinte valóságábrázolást - még távolabbra taszítják az irodalomtól. Az utóbbi évek NDK-beli könyvsikerei is egyértelműen azt igazolják, hogy az olvasók azokat a könyveket veszik kézbe, amelyek róluk, életükről szólnak, elkötelezetten és magas művészi hőfokon. Ezekre a hozzászólásokra rimel Uta Mauersberger Poesie heute aber wie (Költészet ma, de hogyan) című írása is. Schiller szerint sok embernek a költészet úgy kell, mint a szerelem. A fiatal költőnő hisz abban, hogy ez a mondás a mai emberre is érvényes. Ő is azokhoz csatlakozik, akik értelmetlennek tartják az érthető és az érthetetlen költészet fölötti vitákat, mert szerinte is csak jó vagy rossz versek vannak. Mauersberger Majakovszkijt idézve hisz a kortárs költészet tudatformáló, és szemléletet tágító, erkölcsöt gazdagító hatásában s mozgósító erejében is. Külön fejezetben foglalkozik a politikai versekkel, s idézi azokat a chilei, palesztin és más költőket, akik napjainkban tollal és fegyverrel harcolnak a társadalmi haladásért. SZ. HLAVATÝ MÁRTA ÚJ SZÚ 4 1983. iX. 1S
