Új Szó, 1983. augusztus (36. évfolyam, 179-205. szám)
1983-08-05 / 183. szám, péntek
Nem szívesen látott vendégek... A komáromi járás egészségügyi ellenőreinek tapasztalatai KOMMENTÁLJUK Ha rosszul érezzük magunkat, orvoshoz megyünk, aki megvizsgál, felírja a gyógyszereket s szükség szerint betegállományba küld. A komáromi járásban naponta 1500-1600 dolgozó kerül táppénzes állományba, mivel betegségük megköveteli a nyugalmat, a pihenést. A betegek többsége betartja az orvos utasításait - gyógyulásuk érdekében, de vannak, akik a „kényszerszabadságot“ másra használják. És amikor az egészségügyi ellenőrök meglátogatják őket, vagy nincsenek otthon, vagy ha otthon vannak, a kertet művelik, a ház körüli teendőket végzik, íme néhány példa. P. H. Gerincfájdalmak miatt az orvos nyugalmat rendelt, a beteg a kertben dolgozik. N. A. A diagnózis: mandulagyulladás, a beteg a tejbárban volt. N. Š. Homloküreggyulladással a kertet öntözte. Előfordult olyan eset is, hogy a beteg az ellenőrt késsel támadta meg és akadt, aki elment a véleményező orvos irodájába azzal fenyegetőzve, még megkeserüli, hogy őt ellenőrizni merészelték.- Sajnos, a betegek nem veszik figyelembe azt, hogy betegségük ideje alatt olyan életvitelt kellene folytatniuk, mintha kórházban volnának - hangsúlyozta beszélgetésünk eleijén dr. Hajtman Zoltán, a járási véleményező orvos. — Munkatársaim látogatásaik során elsősorban tanácsokat adnak a betegeknek, ellenőrzik a gyógyszerek utasítás szerinti szedését, tanácsot adnak a helyes étrend összeállítására stb. Nekünk több időnk van beszélni a beteggel, mint az orvosnak, így mi végezzük az egészségügyi felvilágosító munka nagy részét. A komáromi járásban hárman járják a falvakat, a településeket s ha nem találják otthon a beteget jelzik a munkaadónak, aki alkalmazottját kérdőre vonhatja és csökkentheti táppénzét. Hogy miért mondom feltételes módban? Erre hadd válaszoljanak az ellenőrök. Petheő Éva: - Már három éve 10-12 beteget látogatok meg naponta. Havonta átlagban hat-hét olyan beteggel találkozom, aki nem tartja be vagy a kimenő időpontját, vagy az orvos utasításait, amit nekem jelentenem kell a munkaadónak. A vállalat társadalombiztosítási bizottságnak foglalkoznia kellene minden egyes kihágással és természetesen nekünk is tudnunk kellene hogyan határoztak. Sajnos, ilyen visszajelzés csak ritkán érkezik és vannak olyan gyárak, üzemek, vállalatok, melyek mentegetik dolgozóikat s nem csökkentik táppénzüket. A hajógyárban működő bizottsággal nem vagyunk kapcsolatban, velük rosszak a tapasztalataink. Szerencsére vannak jó példák is, például a komáromi Prior bizottsága, amellyel gyakran közösen, felkérésére és kezdeményezésére végezzük a látogatásokat.- Érdekes - vette át a szót dr. Hajtman Zoltán - hogy a szövetkezetek komolyabban veszik a munkánkat és mindenben támogatnak minket. Például Naszva- don a szövetkezet elnöke gyakran saját maga látogatja meg betegeit, nem szólva erről előre senkinek sem. Valahogy az az érzésünk, hogy a vállalatoknak, üzemeknek nem érdekük, hogy beteg dolgozóik betartsák az orvos által előirt gyógymódot, s nem veszik figyelembe, hogy ezáltal a betegállomány elhúzódik. Vagy úgy gondolják, hogy ez már nem az ő zsebükre megy?! Sajnos, a hamis kollegialitás még mindig divat. Beszélgetésünk közben megjött aznapi körútjáról Ondrej Demmer ellenőr is. Annak ellenére, hogy tizenöt beteget látogatott meg és eközben vagy húsz kilométert biciklin tett meg, nem látszott fáradtnak, pedig az év végén már nyugdíjba készül. Tőle tudtuk meg, hogy az év első felében a komáromi járásban 1268 beteget látogatott meg, ismertette a betegek jogait és kötelességeit, nyújtott felvilágosítást betegséggel, gyógyszerrel kapcsolatban.- Az az igazság, hogy mi nem szívesen látott vendégek vagyunk. Sok beteg csak az ajtóig enged minket, ott mondhatjuk el, mi járatban vagyunk és azonnal csukódik is az ajtó. Az emberek azt hiszik. A műszaki textíliák legnagyobb hazai kutatóközpontja, a Šumperki Háncsrostkutató Intézet szakemberei számos olyan új anyagot fejlesztettek ki, amelyek a legkülönbözőbb ágazatokban hasznosíthatók. Termékeik megtalálhatók a mezőgazdaságban, az építő- és a szállítóiparban stb., ahol nemcsak az eddig használt hagyományos anyagokat helyettesítik eredményesen, hanem jelentős munkaerő-megtakarítást is jelentenek. A felvételen Alena Klimešová egy új fonal minőségét ellenőrzi. ■ (Vladislav Galgonek felvétele-ČTK) hogy valamilyen feljelentés alapján választjuk ki a meglátogatotta- kat. Igaz viszont az is, hogy tapasztalatunk szerint elég sok a rosszindulatú szomszéd, akik ha az első kopogtatásra nem nyílik az ajtó, elkezdik mondani a magukét. Mire végére érnek, a beteg már kinyitja az ajtót, s rendszerint elnézést kér a várakoztatásért, de nem bírt gyorsabban mozogni. Ami a legjobban bánt bennünket, az az üzemek, vállalatok nemtörődömsége. Tizenkét éve végzem ezt a munkát, s gyakran találkoztam már érdekes esetekkel. Például B. J-t nem találtam otthon, ezt jelentettem munkaadójának és a válaszlevélből megtudtam, hogy a beteget gyűlésre hívták. N. T. sem volt az ágyban, a kertet művelte, mire a vállalati társadalombiztosítási bizottság értesített minket arról, hogy mivel eddig az alkalmazottuk nem követett el ehhez hasonló kihágást, az esetből nem von le következtetést.- Az első félévben tizenhárom esetben értesítettem a vállalatokat arról, hogy az alkalmazottjuk, nem tartotta be az orvos által előírt gyógymódot. Csupán egy esetben tájékoztattak arról, hogyan döntött a bizottság - mutatott a megválaszolatlan levelekre Ondrej Demmer. Elmondta még azt is, hogy kollégáival szívesen dolgozna szombat, vasárnapokon is, hiszen a beteg számára a hét vége sem jelenti a gyógykezelés felfüggesztését. Sajnos, busszal, vonattal ezt lehetetlen megoldani, az egészség- ügyi szervek és a vállalatok összefogására volna szükség, hogy néha vállalati kocsival, néha mentőautóval mehessenek az ellenőrök a járás községeibe. Amikor leszállnak a buszról, a vonatról, a falu lakossága összenéz, összesúg a hátuk mögött, s futótűzként terjed a hír: itt vannak az ellenőrök. Rendszerint nem örülnek látogatásuknak. Pedig ök nemcsak a beteg érdekében teszik meg esőben, hóban, napsütésben az utat, hanem mindannyiunk érdekeinek védelmébe. PÉTERFI SZONYA Az egész társadalom ügye Az utóbbi időben sok szó esik a honvédelmi nevelésről, amely a Kommunista nevelés szerves részét képezi. Nem véletlenül hangsúlyozta a CSKP XVI. kongresszusán Gustáv Husák elvtárs: „A kül- és belpolitikai feltételek megkívánják a hazafiasság és az internacionalista öntudat erősítését, s ezzel párhuzamosan elszántságunk fokozását, hogy készek legyünk hazánk és a szocializmus védelmére.“ A honvédelmi nevelés már zsenge korban elkezdődik, amikor a gyerekekben felébresztjük a szülőföld iránti szereteted Annak ugyanis, aki nem szereti szülőföldjét, nem lehet őszinte viszonya hazájához sem. A hazaszeretet a szülőföld szeretetével kezdődik. Az alapiskolákban a hazaszeretetre való nevelés a honvédelmi felkészítéssel párosul. Az iskolák nagy részében arra is lehetőséget találnak, hogy a tanulók megtanuljanak bánni az iránytűvel, a légpuskával. Ahol komolyan veszik a honvédelmi nevelést, ott úgy hangolják össze a pedagógiai munkát, hogy a testnevelésre, a kirándulásokkal egybekötött menetgyakorlatokra is jusson idő. Mindez azért is fontos, mert a fiatalok, a sorkötelesek fizikai erőnléte nem a legjobb, s még mindig sok az úszni nem tudó fiatal. Nem is olyan régen, főleg a vidéki településeken a sorozás nagy eseménynek, ünnepnek számított. Faluhelyen szinte megbélyegezték azokat, akiket nem vettek be katonának. Ez még több helyen ma is így van, habár akadnak egyesek, akik kibúvókat keresnek a katonai szolgálat alól. A bonyolult nemzetközi helyzetben azonban egyre többen tudatosítják, hogy a békés építőmunka, a világbéke csakis úgy szavatolható, ha van, aki a békét megvédje. A haza, a szocialista közösség védelme, a védelmi képesség növelése minden állampolgár kötelessége. A honvédelmi nevelés egyik legfontosabb feladata a fiatalok tényleges katonai szolgálatra való felkészítése. Ott, ahol a kiképző központokat közvetlen a munkahelyen, az üzemekben, a középiskolákban rendezik be, mint például a topoľčanyi és a rozsnyói (Rožňava) járásokban, nem okoz gondot a fiatalok részvétele a foglalkozásokon. Nem kell utazniuk, s ezzel időt és pénzt takarítanak meg. Sajnos, néhány gazdasági vezető nem mindig tudatosítja, hogy milyen fontos a sorkötelesek felkészítése. A pártszervekben, üzemi és járási szinten is, a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani arra, hogy hogyan valósítják meg a párt központi bizottságának a honvédelmi neveléssel kapcsolatos határozatait. Szembetűnő ugyanis, hogy míg szlovákiai viszonylatban általában jók az eredmények a fiataloknak katonai iskolába való megnyerésében, egy-két járásban messze lemaradnak az átlag mögött. A honvédelmi nevelés, a lakosság polgárvédelmi felkészítése terén a jövőben csakis úgy érhetünk el még jobb eredményeket, ha tovább mélyül a Nemzeti Front tömegszervezeteinek együttműködése, ha felkeltjük a fiatalok érdeklődését - amint azt a bratislavai IV. városkerületben teszik- a szakköri tevékenység keretében a műszaki sportok iránt. Sokat tettünk már eddig, de még sokkal vagyunk adósak. Ezt tudatosítani kell mindenütt - üzemekben, településeken, iskolákban és a kiképző központokban. A pártszerveknek és szervezeteknek pedig fokozott figyelmet kell szentelniük annak, hogy a CSKP XVI. kongresszusának határozatai- ilyen vonatkozásban is - a mindennapi életben következetesebben érvényesüljenek. NÉMETH JÁNOS ORVOSI TANÁCSADÓ Műveltség és egészségkultúra Általában csak eléggé szerényen és felületesen foglalkozunk a címünkben szereplő két fogalom összefüggéseivel. Pedig az egészségkultúra szerves része az általános emberi műveltségnek. Az ember ósrégtől arra törekedett, hogy minél jobban védje magát a természet erőivel szemben. E harca tapasztalatait életének, egészségének megóvására használta fel. A későbbiek folyamán tevékenységét, magatartását az egészséggel kapcsolatos elképzelések, felismerések és tapasztalatok alapján is célszerűen formálta. Tehát a kultúra fejlődésével fokozatosan változott, előbbre lépett az egészség megvédésének a problémája is. így illeszkedett lassan a köztudatba az az igazság, hogy az emberi kultúra és az ember egészségét hasonló tényezők határozzák meg. Ilyen értelemben az emberek egészségügyi műveltségének, kulturáltságának növekvő szintje jelentős hatással volt és van az egészségügyi feltételek fejlődésére. Napjaink társadalmi viszonyainak jelentős vonása az általános és az egészség- ügyi kultúra, de ugyanakkor a közművelődés és az egészségnevelés közös nevezője, elválaszthatatlan kapcsolata is. Ezek után feltételezhetnénk, hogy ilyen értelemben nincs ma probléma és hétköznapjaink példái embertársaink magas és sokoldalú műveltségét tükrözik. Sajnos, a valóság mást bizonyít. Nyilván a magas szintű egészségügyi gondoskodás, az erre való jogosultság félremagyarázása váltotta ki sokak, köztük főiskolai végzettségűek közömbösségét az életüket, egészségüket érintő kérdések iránt. Szinte megdöbbentő az emberek nemtörődömsége, alacsony szintű egészségkultúrája. Vannak, akik játszi könnyedséggel fitogtatják tudásukat nemcsak szakmájukkal kapcsolatban, hanem az irodalmat, a művészetet vagy egyéb szakterületet érintő kérdésekben is. Ugyanakkor azonban csődöt mondanak, ha alapvető biológiai, egészségügyi dolgokra kell választ adniuk. Pedig az általános műveltség ismeretszintjén illenék már nemcsak ismerni az egészség és a betegség fogalmát, s tudni azt, hogyan kell egészségesen éini, hanem úgy is élni és viselkedni, ahogyan kell! A ma embere (történelmi elődeitől eltérően) az ót veszélyeztető dolgokat valahogy mintha nem tudná (vagy nem akarná?) sem felismerni, sem elkerülni. S ha pedig tudja mi a helyes, elkerüli azt és sokszor szinte öngyilkosságnak számítóan rongálja az egészségét, tudatosan rövidíti életét. Mert nem képes lemondani a jelen káros élvezeteiről, a holnapok jó közérzete érdekében. Az említettekből kitűnik, hogy az ilyen maradi életszemléleten mielőbb változtatni kellene. A közművelődésért felelős vezetőknek mindent meg kellene tenniük a közszemlélet megváltoztatása érdekében. Az egészséggel kapcsolatos ilyen értelmű tevékenység (azaz az egészségnevelés) nemcsak az egészségügyi dolgozók ügye. Az egészségnevelés kettős célt követ. Egyrészt fejleszteni hivatott a lakosság egészségkultúráját, másrészt segíteni az egészségügyi intézmények gyógyító munkáját, a megelőző intézkedések hatékonyságának fokozásával. Ez, persze, elsősorban a szülő, a nevelő, a pedagógus feladata. De ezeken túlmenően a társadalmi szervek, üzemek, intézmények célja is. Éppen ezért elsőrendű társadalmi ügy, közérdek! Az ezzel kapcsolatos feladatok ismeretesek. Úgy hatni az emberre, (gyermekkorától öregkoráig), hogy ne kövessen el semmi olyasmit, ami egészségére hátrányos, sót, káros lehet. A legközelebbi és legfontosabb célokat pedig négy pontban vázolhatnánk: 1) Tanítsuk meg az embereket arra, hogy mértékkel egyenek és igyanak. Ez utóbbi a szeszes italra vonatkozik. 2) Magyarázzuk meg, hogy túl sok az ülés, a heverészés, a lustálkodás és az autókázás. 3) Figyelmeztessük embertársainkat, hogy kerüljék az idegeskedést, a stresszes állapotokat, legalább saját maguk ne váltsák ki azokat, s tanulják meg levezetésüket. 4) Utaljunk arra, hány méregforrás fenyegeti az embert (műtrágyázás. permetezés, levegő- szennyeződés stb.) és ne tetézzék azokat további káros vegyi hatásokkal (mértéktelen gyógyszerfogyasztás, dohányzás, alkoholfogyasztás stb.). S végül tudatosítsuk mindany- nyian, hogy amit az ember az egészségnevelés terén tesz, magatartást formál és az egészséget, a biztonságot, a boldog alkotó életet, az aktív öregkort, a hosszú élet megérését szolgálja. Dr. SZŐKE ISTVÁN ÚJ SZÚ 4 1983. VIII. J
