Új Szó, 1983. augusztus (36. évfolyam, 179-205. szám)

1983-08-24 / 199. szám, szerda

SIKERESEN TELJESÍTETTÉK A GABONAPROGRAMOT A nyugat-szlovákiai kerület napja az Agrokomplex ’83-on Befejeződött a PFSZ VB ülése Vasárnap megkezdődik Libanonban az izraeli csapatok „átcsoportosítása“ (Tudósítónktól) - Tegnap az Agrokomplex ’83 országos mező- gazdasági kiállítást megtekintette Peter Colotka, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, a szlovák kormány elnöke, Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat- szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára és Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élel­mezésügyi minisztere. A kiállítás iránt jelentős az ér­deklődés. Az ország minden ré­széből érkeznek látogatók, hogy betekintést nyerjenek a mezőgaz­dasági és élelmiszeripari termelés fejlődésébe. Továbbra is a legtöb­ben tekintik meg a B-pavilont, ahol a helyes táplálkozásról kaphatnak képet. A bratislavai Élelmiszer- ipari Kutatóintézet dolgozói na­ponta 80-100 látogató számára készítenek tesztet arra vonatkozó­an, hogy egy család számára mit tegyenek a heti bevásárlókosárba. A bratislavai Élelmezési Kutatóin­tézet dolgozói pedig elkészítik a legmegfelelőbb recepteket a fo­gyókúrázók számára. A szabadté­ri kiállítási részen nagy érdeklő­désnek örvendenek a nagyüzemi gazdálkodás céljára gyártott kor­szerű mezőgazdasági gépek és emellett a kistraktorok, motoros­kapálógépek és kaszálógépek is. Tegnap a nyugat-szlovákiai ke­rületi pártbizottság képviselői a hangosanbeszélőn bejelentet­ték, hogy a kerület mezőgazdasá­gi üzemeinek dolgozói a tervezett­nél 81 ezer tonnával termeltek több gabonát. Az átlagos hektár­hozam sűrűn vetett gabonából 5,2 tonna volt. A kerületben a szocia­lista nagyüzemi mezőgazdaság történetében a második legna­gyobb termést érték el. A gabona- termesztéssel kapcsolatban tár­gyaltak a Nagysallói (Tekovské Lužany) Efsz és a magyarországi Kondorosi Egyesült Mezőgazda­sági Termelőszövetkezet vezetői is. Mindkét mezőgazdasági üzem­ben több mint hat tonna gabonát termelték hektáronként. A tapasz­talatcsere során elhatározták, hogy még szorosabbra fűzik a két­oldalú kapcsolatokat és kidolgoz­zák a legmegfelelőbb módszere­ket a gabona hektárhozamának növelésére. (balla) tikai nyilatkozatában kifejtett állás­pontot. Ezt követően említést tett a palesztin ellenállási mozgalmon belüli egyes ellentétek áthidalásá­ra tett erőfeszítésekről. A palesztin vezető elitélte a Camp Davidban kötött izraeli­egyiptomi megállapodást, amelyet az Egyesült Államok más arab országokra is igyekszik kiterjesz­teni, amint ezt a libanoni esemé­nyek is bizonyítják. A kikényszeri- tett izraeli-libanoni szerződést a palesztinok, Szíria, más haladó arab országok, valamint a libanoni hazafias erők amelyek nemrég a Nemzeti Megmentési Frontban fogtak össze egyaránt elvetik. A jelenlegi helyzetben, amelyet az amerikai befolyás kiterjesztésére tett törekvések jellemeznek, nagy jelentősége van a palesztin-szíriai szövetségnek, amely gátolja az amerikai imperialistákat abban, hogy megvalósítsák hegemonista terveiket a Közel-Keleten. Alois Indra és Khaled Fahum sajnálkozását fejezte ki az iraki­iráni katonai konfliktus folytatódása miatt, s elutasította az amerikai közepes hatótávolságú rakéták Európában való telepítésének ter­vét, amely súlyosan veszélyezteti a világbékét. A vendégek ezután megtekin­tették a Szövetségi Gyűlés ülés­termeit, és beírták nevüket az em­lékkönyvbe. vényeknek, amelyek az elmúlt év­ben beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az idén a rimaszom­bati (Rimavská Sobota) járásban hét nagyüzemben foglalkoznak a sok munkáskezet, s nem kevés­bé szakértelmet igénylő ipari nö­vény termesztésével. A termés az idén is kielégítő, törése, szárítása különösen Várgedén (Hodejov), Újbáston (Nová Bašta) és Geszte- tén (Hostice) halad jól. A járásban jelenleg csupán 904 traktor, 93 lánctalpas, 161 trágya­szóró és 134 vetőgép van. Ez a gépállomány maximális igény- bevétellel számolva sem elegendő a feladatok ellátására. Ezért foko­zott jelentősége lesz a mezőgaz­dasági vállalatok közötti együtt­működésnek, beleértve a nemzet­közi kooperációt is. Több határ­menti közös gazdaságban számí­tanak magyarországi kukorica­kombájnokra, nagy teljesítményű ekékre és vetógépekre. Emellett természetesen a meglevő gépek két, sőt háromműszakos kihasz­nálására is szükség lesz, s akár­csak a nyári munkák idején, a dol­gozókról való gondoskodás, a kel­lő anyagi ösztönzés. is előtérbe kerül. -h.a­Nagygyűlés Moszkvában (ČSTK) - A szovjet főváros la­kosai tegnap ünnepi nagygyűlést tartottak a Szlovák Nemzeti Felke­lés 39. évfordulója alkalmából. A nagygyűlésen Nyikolaj Ulezlo, a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság központi vezetőségének tagja, a moszkvai szovjet alelnöke és Zdenko Cheben, a CSSZSZK szovjetunióbeli ideiglenes ügyvi­vője mondott beszédet. Az SZNF 39. évfordulója alkal­mából ünnepségeket rendeztek Moszkva több üzemében és intéz­ményében is. Ünnepi filmbemutató (ČSTK) - A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe al­kalmából tegnap a bratislavai Filmklubban ünnepélyes keretek között bemutatták az Aranyrózsa című román filmalkotást. A Szlovák Filmgyártó Vállalat és a Román Szocialista Köztársa­ság bratislavai nagykövetsége ál­tal rendezett bemutatón részt vett loan Murg, a Román Szocialista Köztársaság bratislavai fókon- zulja. Az Aranyrózsa, Doro Nastase román filmrendező alkotása, lé­nyegében a kiváló művész egyik előző, Sziklás út című filmjének folytatása. (ČSTK) - Varsóban a külföldi országokkal fenntartott gazdasági együttműködés és árucsere-for­galom kérdéseiről tanácskozott hétfői ülésén a lengyel kormány elnöksége. Az ülésen mindenekelőtt a szo­cialista országokkal folytatott gaz­dasági együttműködés volt a köz­ponti téma. A résztvevők nagyra értékelték a szocialista országok­kal lebonyolított árucsere-forga- lom bővülését és hangsúlyozták, hogy ez az együttműködés fontos a lengyel népgazdaság stabilizá­lódása szempontjából. Az ülésen rámutattak Lengyelországnak a KGST-országokkal való együtt­működése bővítésének szüksé­gességére és hangsúlyozták, (Folytatás az 1. oldalról) a csehszlovák félnek is érdeke ez az együttműködés, amelynek már jó hagyományai vannak. Bohuslav Chňoupek tegnap folytatta hétfőn megkezdett tár­gyalásait liter Türkmén török kül­ügyminiszterrel. A megbeszélé­sek témája a nemzetközi helyzet volt. Mindkét miniszter aggodal­mát fejezte ki a világhelyzet romlá­sa miatt és hangsúlyozta: szüksé­ges, hogy minden állam erélyesen törekedjék a háborús konfrontáció veszélyének enyhítésére, a béke és a nemzetközi biztonság meg­szilárdítására, az enyhülési folya­mat felélénkítésére. Bohuslav Chňoupek török kol­légáját tájékoztatta a Varsói Szer­ződés Politikai Tanácskozó Testü- lete prágai ülésén és a nemrégi moszkvai találkozón hozott hatá­rozatokról, főként azzal a szerző­déstervezettel kapcsolatban, mi­szerint a Varsói Szerződés orszá­gai és a NATO tagállamai lemon­danának a katonai erő alkalmazá­sáról. Chňoupek miniszter ugyan­csak tájékoztatta török kollégáját Csehszlovákia állásfoglalásáról azzal a súlyos veszéllyel kapcso­latban, amelyet Európa és a világ­béke számára az új amerikai atomrakéták nyugat-európai tele­pítése jelent. A két miniszter kifejezte meg­győződését, hogy a madridi talál­kozó záródokumentuma hozzájá­rul a helsinki értekezlet Záróokmá­nyában kitűzött út folytatásához. Bohuslav Chňoupek és liter Türkmén miniszterek továbbá el­ítélték Izrael agresszivitását, és ál­(ČSTK) - A Palesztinái Felsza- baditási Szervezet Végrehajtó Bi­zottsága Tuniszban befejeződött ülésén döntöttek egy bizottság lét­rehozásáról, amely a különböző arab országokban élő palesztinok életkörülményeinek kivizsgálásá­val fog foglalkozni. A bizottság különös figyelmet szentel majd a Libanonban élő palesztinok életfeltételeinek, min­denekelőtt a jobboldali falangisták által ellenőrzött területeken, ahol terrornak, szüntelen megtorló ak­cióknak vannak kitéve. A kétnapos tuniszi tanácskozá­son Jasszer Arafat, a PFSZ Végre­hajtó Bizottságának vezetője elnö­költ. Arafat tájékoztatta a végre­hajtó bizottság tagjait a két jemeni fővárosban folytatott legmaga­sabb szintű tárgyalásainak ered­ményeiről, továbbá több arab or­szág vezetőivel folytatott eszme­cseréjéről. Az ülésen ezenkívül megvitatták a palesztin ellenállási mozgalmon belül tapasztalható el­lentéteket, illetve a PFSZ-nek Szí­riához és Líbiához fűződő kapcso­latait. A bejrúti rádió jelentése szerint az észak-libanoni Tripoli mellett le­vő AI 3adavi palesztin menekülttá­borban tegnap összecsapásokra hogy ez az együttműködés kie­gyensúlyozott jellegű, és nem be­folyásolják konjunkturális té­nyezők. ’ Az ülés résztvevői rámutattak a tőkés országokkal való kereske­delem nehézségeire, és ismét bí­rálták a Lengyelországgal szem­ben alkalmazott amerikai gazda­sági korlátozó intézkedések politi­káját. Hangsúlyozták, hogy ezek a „szankciók“ szöges ellentétben vannak a nemzetközi együttműkö­dés alapelveivel. Az ülésen jóváhagyták az 1983-1990-es évekre a kGST- országokkal való együttműködés fejlesztésének irányelveit, ame­lyek rögzítik a KGST-n belüli bi- és multilaterális kapcsolatokat. lást foglaltak az egész közel-keleti problémakör komplex megoldása, főként az izraeli csapatok azonnali feltétlen kivonása mellett Libanon­ból és valamennyi 1967 óta meg­szállt arab területről. Bohuslav Chňoupek és liter Türkmén ezután aláírta a CSSZSZK és a Török Köztársa­ság közötti kulturális csere 1983-1985-ös programját. (ČSTK) - A hét elején megér­kezett Csádba Jean Poli dandár- tábornok, és ezzel tetőzött a Man­ta fedőnevű francia intervenciós hadművelet első szakasza az afri­kai országban. Az első szakasz két héttel ezelőtt 180 „tanácsadó“ kiküldésével kezdődött, erőteljes „védelmi“ hadművelettel folytató­dott és logikusan nyílt támadó há­ború irányába sodródik. „Mihelyt felkészültünk, megpróbáljuk az északi csádi területek visszafogla­lását. Ekkor kérjük majd Francia- országot, hogy a mi oldalunkon közvetlenül vegyen részt az akció­ban“ - jelentette ki n’djamenai sajtóértekezletén Hisséne Habré elnök, kormányának tájékoztatási minisztere. Ma már nem kétséges, hogy Franciaország ez esetben „eleget tesz“ a kérésnek. Hisséne Habré azonban kevesli a mintegy háromezer állig felfegy­verzett ejtőernyőst és haditenge­részt, a szupermodern fegyvere­ket, a bombázó repülőgépeket. került sor a Népi Front Palesztina Felszabadításáért - Általános Pa­rancsnokság nevű szervezet két szembenálló szárnya között. Az összecsapások oka a szervezeten belül már hosszabb ideje folyó vita, és minden bizonnyal hatással volt kirobbanásukra a PFSZ egy másik tagszervezetén, az El Fata- hon belül már négy hónapja tartó viszály. Hivatalos Tel Aviv-i forrásokra hivatkozva a bejrúti rádió tegnap közölte, hogy a Libanonban álla- másozó izraeli megszálló egysé­gek vasárnap megkezdik a már korábban bejelentett „átcsoporto­sítást“. Bejrútban egyöntetű a vé­lemény, hogy ez a lépés Dél- Libanon izraeli bekebelezésének kezdetét jelenti. Súlyos provokáció (ČSTK) - Provokatív támadást hajtottak végre az NDK határa ellen eddig ismeretlen tettesek Karl-Marx-Stadt kerületben, Sachgrün városkában. Az ADN hírügynökség jelentése szerint a provokatórök az NSZK-ból be­hatoltak az NDK területére, és megsemmisítették a védelmi ha­tárberendezést. Az NDK NSZK-beli állandó képviselete a provokációval kap­csolatban határozottan tiltakozott a szövetségi kancellár hivatalánál, és követelte a provokatórök meg­büntetését. Kifejezte azt a meg­győződését, hogy az NSZK olyan hatékony lépéseket tesz, amelyek a jövőben megakadályozzák, hogy sor kerüljön a nemzetközi jognak ellentmondó ilyen akciókra. Pozitív lépés az űrháború megakadályozására (Folytatás az 1. oldalról) A lap rámutat, hogy a Szovjetunió már korábban számos fontos in­dítványt tett a lázas fegyverkezés korlátozása érdekében. SZÓFIA - A Rabotnicseszko Delo bolgár napilap leszögezte, hogy a legutóbbi szovjet javasla­tok az emberiséget fenyegető atomháborús veszély elhárítását célozzák. Az új javaslat, melyet besorolnak az ENSZ-közgyűlés szeptemberben kezdődő 38. ülésszakának napirendjére, újabb kezdeményezéssel gazdagította az atomháború veszélyének az el­hárítását, a békés alkotómunka feltételeinek biztosítását célzó szovjet indítványok számát. Az új szovjet bejelentés újabb bizonyí­téka annak, hogy a Szovjetunió következetes békepolitikát folytat. Említett minisztere ugyanis úgy vélte, hogy „a repülőgépek tér­ségbe irányítása ugyan dicsére­tes, de nem elégséges gesztus“. A Párizs és N’djamena között léte­sült légihíd továbbra is működik. Franciaország csádi beavatkozá­sát több haladó afrikai ország is elítélte. Az egyik Algírban megje­lenő lap azt írta, hogy Algériát aggasztja az egyre növekvő mére­teket öltő francia intervenció Csádban. Ifjúsági fesztivál (ČSTK) - Tripoliban, Líbia fővá­rosában tegnap ünnepélyesen megnyílt az afrikai ifjúság második fesztiválja. A fesztiválon 34 afrikai ország több mint 5000 küldöttje, a nemzeti felszabadító mozgal­mak képviselői, a DÍVSZ képvise­lői és a szocialista országokból érkezett küldöttségek vesznek részt. Csehszlovákia támogatja a palesztin arab nép igazságos küzdelmét (Folytatás az 1. oldalról) ja ki csapatait minden megszállt területről, és a palesztin nép érvé­nyesíthesse valamennyi elidege­níthetetlen jogát, beleértve a füg­getlen állam létrehozásához való jogot is. Az égető közel-keleti problémák rendezése nem lehet­séges a Palesztinái Felszabadítá­si Szervezet, a palesztin nép egyedüli törvényes képviselője nélkül. Alois Indra a továbbiakban szólt a világ más tűzfészkeiről és az európai helyzetről, amelyet veszé­lyeztet az új amerikai rakéták ter­vezett telepítése. Szólt ezenkívül a prágai béke-világtalálkozó sike­res lezajlásáról, s kiemelte, hogy a találkozó résztvevői felemelték szavukat a palesztin nép harca mellett. Khaled Fahum nagyra értékelte azt, hogy teljes a nézetazonosság a közel-keleti helyzetet és igaz­ságos rendezését illetően. Ezután Izraelnek a palesztin és a libanoni nép ellen folytatott barbár agresz- sziójáról és a palesztin ellenállási mozgalom harcosainak hős küz­delméről beszélt. Ismertette a Pa­lesztin Nemzeti Tanács algíri ülé­sének eredményeit. Ez a tanács­kozás elfogadta az arab vezetők fezi találkozójának határozatait. Khaled Fahum nagyra értékelte a közel-keleti válság rendezésére tett szovjet javaslatokat és a Var­sói Szerződés tagállamainak poli­Megállás nélkül (Folytatás az 1. oldalról) lett a gazdaságok 690 hektáron őszi árpát termesztenek. A szán­tásnál, vetésnél nem kisebb fel­adat az őszi érésű növények beta­karítása sem. A közel négyezer hektáron termesztett silókukoricá­val az a gond, hogy augusztusban sokat vesztett víztartalmából és biológiai értékéből is. Ez a tartósí­táskor nem elhanyagolandó té­nyező. Több nagyüzemben éppen ezért a szemes kukoricává való átminősítése és az úgynevezett nedves tárolású betakarítása mel­lett döntenek, vállalva ezzel a koc­kázatát annak, hogy a tervezettnél kevesebb tömegtakarmányból gaz­dálkodnak. Nem sokkal biztatóbb a helyzet a cukorrépa és a burgo­nya terméskilátásait illetően sem A cukornak való már a tavasz- szal megtréfálta a termesztőket, mivel 658 hektáron újravetés után sem kelt ki megfelelően. így a ve­tésterület 780 hektárral lett keve­sebb a tervezettnél. A legutóbbi vizsgálat során az is kiderült, hogy az egyedszám alig haladja meg a 63 ezret. így legfeljebb a cukor- tartalmat illetően van némi ok a bi-v zakodásra. A dohány egyike azoknak a nö­ÜLÉSEZETT A LENGYEL KORMÁNY Napirenden a nemzetközi gazdasági együttműködés Csehszlovák—török külügyminiszteri tárgyalások CSÁP HABRÉ MÉG MINDIG KEVESLI A FRANCIA SEGÍTSÉGET újszd 1983. VIII. 2

Next

/
Thumbnails
Contents