Új Szó, 1983. július (36. évfolyam, 153-178. szám)

1983-07-15 / 165. szám, péntek

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Művelődési házak nyara Nyár van, és ilyenkor még a legjobban működő művelődési házakban is kevesebb az esemény, kivéve talán azokat, amelyek fürdővárosokban, turistaközpontokban igyekeznek kielégíteni a vendégek és hát a helybeliek kulturális-szórakozási igényeit. Munka azért akad ezekben a kulturális intézményekben, az első félév értékelésén, a második félévre kidolgozott tervek megvaló- ' sitásához szükséges különböző feltételek, eszközök biztosítá­sán, illetve előkészítésén kívül állandó feladat a propagációs tevékenység, (például, most az aratás napjaiban). És ez a két nyári hónap a legalkalmasabb időszak magának a művelődési ház épületének a javítására-tatarozására, a berendezés felújítá- sára-korszerúsítésére. Pontosabban, kellene, hogy így legyen- mindenütt. Nemrégiben rövid idő alatt több művelődési házban is meg­fordultam, és bizony csak egy-két helyen találkoztam a mai- többek között az esztétikai és múszaki - követelményeknek mindenben megfelelő körülményekkel. A többi, főként falusi művelődési otthonok, legalábbis, amelyeket láttam, az átlag szintjén vannak, vagy az alatt, némelyik olyan színpadokkal, hogy el kellett csodálkoznom: „Itt játszik színházat hivatásos társulat?“ Nemhogy zsinórpadlás, de még rendes világítótestek sem voltak, az öltöző „színvonaláról“ már nem is beszélve. Az egyikben a hatalmas ablakokról hiányoztak a sötétítőfüggö­nyök. Kérdésemre, hogyan lehet így színházat játszani vagy más műsort adni májusi-júniusi esti órákban, amikor még világos van - előbb tréfás választ kaptam: „világosan“, majd azt, hogy már megvan a pénz a függönyre, csak meg kellene vásárolni, megvarratni és feltenni. „Ha eddig kibirtuk, nyárig már kibírjuk“- tette hozzá a ház vezetője. Ezek a kissé részletesebben idézett példák, gondolom, jól érzékeltetik: mindig van tennivaló egy művelődési házban, ilyenféle is, amit elvégezni alapvető és elodázhatatlan feladat, mindenekelőtt a közönségre gondolva. Mert ha valljuk, márpe­dig valljuk, hogy nevelni-múvelni akarunk, magatartást, ízlést formálni, akkor nem mindegy, hogy egy-egy műsor milyen feltételek között, mennyire esztétikus környezetben zajlik le, ugyanis ezek így vagy úgy, de mindenképpen befolyásolják nemcsak a műsornak, hanem a befogadás szintjének az alakulá­sát is. Most van, lenne idő a hibák eltávolítására, a fogyatékosságok megszüntetésére. Ez azonban, gyakorlatból tudjuk, nem egy­szerű dolog még nyáron sem különösen, ha nem is készültünk rá, nem terveztük be, legfeljebb tervezgettük. Mindez, persze, kevésbé vonatkozik a jól működő művelődési házakra, amelyek általában e téren is példát mutatnak, hanem inkább a gyengéb­bekre, ahol a nemzeti bizottság vagy a szövetkezet nem szentel kellő figyelmet a szóbanforgó „fájó pontoknak“, jóllehet ezek az intézmények közvetlenül az ő hatáskörükbe tartoznak. A műve­lődési ház.vezetője mégha szívügyének tartja Is, egymaga aligha tudja megoldani a karbantartással, korszerűsítéssel kapcsola­tos feladatokat. Ehhez elsősorban a fenntartó szervek, kulturális bizottságok részéről szükségeltetik figyelem, segítőkészség, rugalmasság, olyan aktív és elkötelezett magatartás, amilyet más kérdésekben, területeken tanúsítanak. Ha ez nincs és a lakosság számára is közömbös a művelődési ház állapota, akkor a következő évadban sem lesz más ott a helyzet, sőt, tovább szaporodnak a hibák, hiányosságok, miközben a közönség lassan eltávolodik a művelődési háztól. Pedig a célunk: ennek éppen az ellenkezője. BODNÁR GYULA Kiváló szervezéssel A medvesaljai földművesek túlteljesítik a gabonaeladás tervét (Tudósítónktól) - Az újbásti (Nová Bašta) Medves Egységes Földmúvesszövetkezet határában egy héttel ezelőtt fogtak hozzá a gabona aratásához. A kombáj- nosok tegnap estig az összesen 720 hektáros terület több mint egyharmad részéről - 250 hektár­ról - takarították be a búza és az árpa várakozáson felüli szép ter­mését.- A szokásosnál valamivel las­sabban haladunk - összegezte a legutóbbi határszemlék tapasz­talatait Csirke Ernő, a szövetke­zet elnöke. - Ugyanis az érés befejező szakaszában a szélvihar gabonaföldjeink felén megdöntöt­te a növényzetet. Ezért most ki­sebb sebességre kapcsolva óva­tosan kell vezetni a kalászemelők­kel felszerelt kombájnokat, mert különben nagy lenne a szemvesz­teség. Kombájnosaink - Pál Elek, Pelle Károly, Bartha István és a többiek - a csúcsmunkában részt vevő közel 250 szövetkezeti dolgozóval együtt megtesznek mindent a zavartalan aratásért. Helytállásuknak köszönhetően se­hol sem marad elhullatott kalász vagy kiszórt mag a tarlón. A beta­karítógépek után folyamatos a szalma kazlazása, és egyre gyorsabb a tegnap megkezdett tarlóhántás üteme is. A szövetkezet növénytermesz­tői gabonából - kukorica nélkül - 3,8 tonnás átlagos hektárhoza­mot terveztek az idei évre. Az eddig learatott parcellákról ennél hektáronként 3-4 mázsával min­denütt több magot csépeltek ki. A hátralevő parcellákon a vártnál szintén dúsabbak a kövér búza- és árpaszemekkel tömött kalá­szok. így előreláthatólag a med­vesaljai földművesek is jelentősen túlteljesítik az összesen 180 va­gonra szóló gabonaeladási tervet. Bizakodásukat főleg az indokolja, hogy tegnap estig már több mint 90 vagon jó minőségű termést szállítottak be a felvásárló vállalat magtárába. A résztvevők értékelik, hogyan hajtják végre a CSKP KB Elnöksé­ge által a fűtőanyag-, az energia- és az üzemanyag-gazdálkodás társadalmi ellenőrzésének ered­ményeivel kapcsoltaban elfoga­dott határozatot, - s foglalkoznak a 02-es számú, a fűtőanyagok és az energiahordozók felhasználá­sának ésszerűsítésével kapcsola­tos állami célprogram kiegészíté­sével. Ezzel kapcsolatos előterjeszté­sében Ján Sapák, a Szlovák Tervbizottság einökhelyettese hangsúlyozta: Az ellenőrzések eredményei szerint a 02-es állami célprogram feladatai az irányító szervek fokozott erőfeszítésével teljesíthetőek, és a párt gazdaság- politikájának végrehajtása útján gyorsabb ütemben csökkenthető az egész népgazdaság energia- igényessége. Jaroslav Holubec, a Csehszlo­vák Állami Energiaügyi Felügyelő­ség igazgatója az energiaigényes­ség jelenlegi helyzetéről terjesztett elő tájékoztatót. Az ezt követő vitában a felszó­lalók megállapították, hogy a párt­ós az államigazgatási szervek s a vállalatok vezetőségei tudato­sítják a fűtőanyagok és az ener­giahordozók jobb hasznosításá­nak égető szükségszerűségét és a 02 számú állami célprogramból eredő feladatok fontosságát, s ke­resik a különböző népgazdasági Határjárás (ČSTK) - Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára tegnap a Liskovái (Liptovský Mikuláš-i járás) Állami Gazdaság­ba és Efsz-be látogatott. Tájéko­zódott a tömegtakarmányok és az őszi árpa betakarításának eddigi eredményeiről és azokról az intéz­kedésekről, amelyeket azzal a cél­lal fogadtak el, hogy csökkenjen az aszály negatív hatása a tömeg- takarmány-termelésre és a tehe­nek tejhozamára. ágazatok energiaigényessége csökkentésének lehetőségeit. Felszólalásában Václav Vačok rámutatott: a 02-es számú állami célprogram végrehajtása nem­csak a termelőreszortok, hanem a többi ágazat és a nemzeti bizott­ságok feladata is, az utóbbiaknak jobban kell koordinálniuk az ész- szerűsítés elveinek átfogó érvé­nyesítését, s ehhez meg kell te­remteniük az eszközöket és a ká- derfeltételeket. A vitában Jozef Lenárt is felszó­lalt. Kiemelte, hogy gyorsabban kell áttérni a takarékosság exten- zív formáiról az intenzívekre, nö- (Folytatás a 2. oldalon) A kijevi Ukrán Mezőgazdasági Akadémia hallgatóinak 17 tagú csoportja ezekben a napokban a Trebaticei (trnavai járás) Efsz-ben segít a szalma, hagyma és az uborka begyűjtésében. A diákok egyúttal megismerkednek a szlovákiai mezőgazdasági termelés feltételeivel. A képen: Sztanyiszlav Dobrjanszkij (baloldalt) és Jozef Bučko a szalmát kazlazza. (Amand Absolon felvétele - ČSTK) Tovább csökkenthető népgazdaságunk energiaigényessége Szemináriumot tartottak Bratislavában a párt- és a gazdasági dolgozók • A tanácskozáson részt vett Jozef Lenárt elvtárs (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Bratislavában a párt- és a gazdasági dolgozók szemináriuma az ipar, az építőipar, a közlekedés, a mezőgaz­daság és a nem termelő szféra fűtőanyag- és energiafogyasztásának ésszerűsítéséről. Jelen volt Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára és Václav Vačok szlovák miniszterelnök­helyettes. PENTEK 1983. július 15. XXXVI. évfolyam 165. szám Ára 50 fillér Az együttműködés ■ rr r. r / n ■ bővítéséről (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta Alekszandr Botvint, a Szovjet­unió csehszlovákiai nagykövetét. A két ország együttműködése továbbfejlesztésének néhány kér­déséről tanácskoztak. Részvéttávirat (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki részvétét Oswald Hurtad Lar- reának, az Ecuadori Köztársaság elnökének a nemrég történt repü- löszerencsétlenséggel kapcso­latban. Az SZKT küldöttsége Lagosba utazott (ČSTK) - A Szakszervezetek Központi Tanácsának hivatalos küldöttsége Ladislav Abrahám- nak, az SZKT alelnökének, a Szakszervezetek Szlovákiai Ta­nácsa elnökének vezetésével La­gosba utazott, ahol a Nigériai Munkakongresszus vezetőivel tár­gyal. A delegáció ezt követően a Gambiai Szakszervezeti Kong­resszus meghívására Banjulba lá­togat, ahol a két szakszevezeti szervezet kapcsolatai továbbfej­lesztésének lehetőségeiről folytat megbeszéléseket. GENF; Folytatás szeptemberben (ČSTK) - Tegnap Genfben újabb ülést tartott az európai nuk­leáris fegyverek korlátozásáról fo­lyó tárgyalásokon részt vevő szov­jet és amerikai küldöttség, s ezzel lezárult a tárgyalássorozat mosta­ni fordulója. A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat szep­tember 6-án folytatják. Ugyancsak Genfben plenáris ülést tartott a stratégiai fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről tárgyaló szovjet és amerikai kül­döttség is. Jelentős segítséget nyújtanak a szovjet szakemberek Miloš Jakeš elvtárs ellátogatott a Jaslovské Bohunice-i Atomerőműbe (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap munkalátogatást tett a nyugat-szlovákiai kerületben. Kőrútján elkísérte Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára. Jakeš elvtárs ellátogatott a Jas­lovské Bohunice-i atomerőműbe. Tájékozódott a V-1-es atomerő­mű üzemeléséről és a V-2-es erő­mű építéséről. A vállalat vezető dolgozói tájékoztatták a vendéget az energiatermelés tervének telje­sítéséről és pártszervezetük tevé­kenységéről. A terv szerint az idén a V-1 -es atomerőmű 5,8 millió megawattó­ra energiát termel, ebbe a mennyi­ségbe a 0,2 millió megawattóra előállítását célul kitűző kezdemé­nyezőtervet is beleszámították. A kezdeményezóterv elfogadásán kívül a vállalat dolgozói utólag fela­jánlották, hogy ebben az évben 6 millió megawattóra energiát ter­melnek. Ezt a berendezések ter­vezett generáljavításainak lerövi- -dítésével és a meghibásodások számarányának további csökken­tésével igyekeznek elérni. Az idén a V-1-es erőmű már 3,74 millió kilowattóra energiát termelt, s így adottakká váltak a feltételek az említett igényes cél eléréséhez. Részletesen tájékozódott Jakeš elvtárs a V-2-es atomerőmű épí­téséről, amelyben 7000 munkás és technikus vesz részt. A mun­kákban a szovjet szakemberek je­lentős segítséget nyújtanak. Már folynak a próbái az első, 440 meg­awatt teljesítményű blokknak, amelyet az idén indítanak be. Ez­zel egyidejűleg folyik más beren­dezések felszerelése is. Jakeš elvtárs nagyra értékelte a csehszlovák és a szovjet szak­embereknek a V-2-es erőmű építé­se terén kifejtett hatékony együtt­működését. Kifejezte azt a meg­győződését, hogy az első blokkot határidőn belül üzembe helyezik. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents