Új Szó, 1983. június (36. évfolyam, 127-152. szám)
1983-06-01 / 127. szám, szerda
Árellenőrzések - tanulságokkal A központi szervek, a termelési-gazdasági egységek és a központilag irányított szervezetek az elmúlt évben 2896 árellenörzést végeztek, összesen 84 millió 684 ezer korona jogtalanul szerzett haszonra derítettek fényt. Ebből az összegből 38 millió 531 ezer koronát a Szlovákiai Árhivatal ellenőrei,,találtak meg“. Említésre méltó, hogy az ellenőrzések hozzájárultak a beruházási akciók költségeinek és az új termékek árainak csökkentéséhez. Konkrétan: az ellenőrzött építkezések költségei 136 millió 690 ezer koronával, az új termékek árai, az évi termelésre átszámítva, 54 millió 58 ezer koronával csökkentek. A beruházások terén és az építőipari termelésben az átadásokat ellenőrizték, megvizsgálták a vállalati ellenőrzések hatékonyságát, valamint azt, hogyan tartják meg a lakásépítésben a minőségi követelményeket. A jelentősebb beruházásokon az árak megszegésének mértéke az előző időszakhoz viszonyítva csökkent. Ez viszont még korántsem jelenti azt, hogy minden rendben van. A lakások ellátottsága terén is akadtak eltérések. A trnavai Magasépítő Vállalat például az erkélyek burkolásához négyzetméterenként 81 korona árú kockák helyett 26 koronásakat használt, de a lakások összértékében a magasabb árat tüntették fel. A kisebb építkezéseket végző szervezetekben is gyakoriak az ár- és a számlázási tévedések. Az ipari termelési-gazdasági egységek vállalatainál ugyan fokozatosan növekszik az árfegyelem, ennek ellenére még mindig sok a hiányosság. Ennek egyik alapvető oka az árszabályok ismeretének hiánya. A bratislavai, és a trnavai autógyárban például nem tartották meg a nem standard termékek árképzésének alapelveit. Túlértékelték a bérköltségeket, ár nélkül számlázták a termékeket s jogtalanul visszamenő hatállyal adtak ki az árakról határozatokat. A mezőgazdasági és az élelmi- szeripari ágazatban is bizonyos javulásról beszélhetünk, főképp a nyers- és alapanyagokkal való következetesebb takarékosság eredményeként. Egyes kiválasztott földművesszövetkezetekben a korai burgonya termesztésének gazdaságosságát mérték fel. Az elért hozamok nemcsak a mennyiséget, hanem az időpontokat illetően is negatívan hatottak az árakra, s így a rentabilitásra is. Többek között pontatlanságok fordultak elő a nyilvántartásokban, ami kedvezőtlenül befolyásolta az összesített gazdasági eredményeket. Nem szenteltek keliő figyelmet a költségek és az agrotechnika kihasználtsága pontos nyilvántartásának ISMÉTLŐDŐ HIÁNYOSSÁGOK A kereskedelmi árak terén az 1982. január 30-i ármódosítások végrehajtásán kívül egyes lakossági szolgáltatások esetében ellenőrizték az árfegyelmet. Olyan hiányosságokat tártak fel, melyek már hosszabb ideje rendszeresen ismétlődnek. Az ellenőrzött vállalatok dolgozói nem tartották meg az árszabályzatok általános feltételeit, helytelenül alkalmazták az árképzési tételeket és gyakran nem a megfelelő felárat számlázták. Ezek a pontatlanságok leggyakrabban a borbélyoknál és a fodrászatokban fordultak elő, de bőven akadt példa a taxi, kőfaragó- és a temetkezési szolgáltatások terén is. Nem lehetünk elégedettek a megrendelési határidők megtartásával és az árak meghatározásával sem. A szolgáltatások terén a legtöbb fogyatékosságra a nemzeti bizottságok ellenőrző szervei mutattak rá. Az utazási irodákban és az ipari szövetkezetekben is találtak az ellenőrök rendellenességet ár árfegyelemben. Volt eset, hogy kétszer számlázták a felárat, vagy helytelenül állapították meg a termékek árát. Az anyagköltségeket túlértékelték az új termékek árainak megállapításakor. Az elmúlt évben az árfegyelem alakulására kedvezőtlenül hatott az ár és az árakkal kapcsolatos előírások hiányos ismerete, illetve helytelen értelmezése. Az ellenőrzött szervezetekben az új termékek árképzése során az irányítás színvonala nem volt megfelelő. SZIGORÚBB FELELÖSSÉGREVONÁS A Szlovákiai Árhivatal ellenőrzései nyomán 800 különböző intézkedést hoztak az észlelt fogyatékosságok kiküszöbölésére 162 esetben javasoltak ármódosítást, 219 esetben a hibák eltávolítását, 209 esetben az alapadatok kijavítását, 93 esetben az ármódosítás folytán fennmaradó összeg átutalását, 19 esetben az építkezési költségvetés csökkentését, 98 esetben pedig egyéb intézkedést hoztak. Valamennyi ellenőrzött vállalatnál intézkedéseket foganatosítottak a hibák helyreigazítására. Az árellenőrzések során feltárt fogyatékosságok miatt a Munka Törvénykönyv értelmében 9204 felelős dolgozót vontak felelősségre. Közülük 6712 személy ellen az állami felügyelőség ellenőrzései alapján, 556 ellen az illetékes minisztérium, 236 ellen a nemzeti bizottságok, 1433 ellen a szövetkezeti szervezetek, 267 ellen pedig a Szlovák Árhivatal javaslatára indítottak eljárást. 1584 dolgozót figyelmeztetésben, 601-et megrovásban részesítettek, pénzbüntetést pedig 605 esetben róttak ki. 781 esetben kádercserére került sor. Sajnos, nőtt az olyan esetek száma, amelyekkel a nemzetbiztonsági testület szervei kénytelenek foglalkozni. Az árellenőrzések eredményeit az érvényes előírások tökéletesítésére és időszerűsítésére használják fel. JOGOS PANASZOK Tavaly a Szlovákiai Árhivatalhoz érkezett panaszok közül 16 bizonyult jogosultnak, 5 pedig részben volt indokolt. A legtöbb panasz az érvényes árak megszegése miatt érkezett. Az Érsekújvári (Nové Zámky) Járási Lakásgazdálkodási Vállalat helytelenül számlázta a lakosságnak a fűtést, a tévedés 198 220 korona volt A bratislavai Univerzál ipari szövetkezetben helytelen árképzésre derült fény (175 647 korona volt a különbözet). A Stakčíni Állami Gazdaságban 1 073 250 koroná- nyi jogtalan bevételre derítettek fényt a panaszok nyomán: a nyír- faseprüket nem megfelelő minőségben gyártották és az árat sem állapították meg helyesen. Az árfegyelem szilárdítására népgazdaságunk valamennyi ágazatában szükség van. Továbbra is fokozott figyelmet kell szentelni a gazdaságosságnak, a tartalékok feltárásának, az árképzés szabályai megtartásának. D.T A szerződések kiegészítése csak az első lépés A zöldségpalánták kiültetése és a gyümölcsfák elvirágzása után a szakemberek úgy vélik, hogy az idén kedvezőek a feltételek a fogyasztók zöldség és gyümölcsszükségletének kielégítésére. A termés tehát ígéretes, de számos gazdasági értekezleten felteszik a kérdést: vajon a felvásárló szervek rugalmasan bonyolítják le majd az áru szállítását? Idény elején nehéz választ adni a kérdésre. Az értesülések egy része arra enged következtetni, hogy a zöldség- és gyümölcs felvásárlására jobb a felkészülés, más része viszont arra mutat rá, hogy rugalmasabban kell szervezni a felvásárló vállalatok munkáját, tökéletesíteni kell a termelők és a felvásárlók közötti együttműködést. A múlt évi hibákon okulva a nehézségekkel, a tökéletesítési javaslatokkal a különböző szakértekezleteken egyre többet foglalkoznak a felsőbb gazdasági szervek. Egyrészt bizonygatják, hogy többet tesznek a termés felvásárlásáért, mint tavaly, ugyanakkor elismerik, hogy sok még a tennivaló a felvásárlás különböző szakaszán. Eredményként említik, hogy a Liko felvásárló szervei 10 százalékkal több zöldségre és gyümölcsre kötöttek felvásárlási szerződést, mint azt eredetileg tervezték. A Zelenina és a Jednota szintén elfogadta a termelők nagyobb kínálatát. Döntő fordulat következett be az alma felvásárlási szerződésének megkötésében. A termelők évek óta először kínáltak annyi étkezési almát, mint amennyit a vállalatok rendeltek. Első pillantásra ez a változás nem nagy eredménynek tűnik. Hiszen tavaly annyi volt az alma, hogy a vállalatok nem tudták felvásárolni. Megállapítottuk, hogy a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) és a komáromi (Komárno) járásban értékesítési nehézségek miatt tonnaszámra romlott meg az alma, és a mezőgazdasági üzemek tehetetlenségükben úgy döntöttek, hogy a termés egy részéből mustot, bort vagy pedig szeszt készítenek. A változás abban van, hogy idén a szerződésekben már több zöldség és gyümölcs felvásárlását irányozzák elő. A lehető legtöbb zöldség és gyümölcs felvásárlását segíti elő az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma mezőgazdasági munkákat irányító bizottságának határozata is, amely a Zelenina, a Jednota, a Liko és .más felvásárló szervezetet, illetve vállalatot a már megkötött szerződések kiegészítésére kötelezi. Arról van szó, hogy a termés alakulását figyelembe véve kell jóváhagyni a végleges terveket. Nem szabad ragaszkodniuk görcsösen az év elején megkötött szerződésekhez, amikor még nem lehetett teljesen felbecsülni a termés mennyiségét. A közben bekövetkező változásokat is figyelembe kell venniük. Az ilyen tervezés, illetve szerződéskötés előreláthatólag kedvezően hat majd a felvásárlás szervezésére. Lehetővé teszi, hogy csökkentsük például az étkezési alma behozatalát. Ily módon jelentős devizát takaríthatunk meg, másrészt a behozatalra előirányzott pénz egy részét a termelőknek fizethetik ki a vállalatok. A minisztérium bizottsága tehát helyesen döntött, amikor a mutatkozó fölösleg elhelyezésére is gondolt. A vállalatok tehát kiegészíthetik és ki is egészítik a felvásárlási szerződéseket. Ezzel azonban csak az első lépéseket tették meg, más megoldásokat is keresni kell az áru rugalmas felvásárlására és elhelyezésére. Hogy van rá mód, azt a primőráru értékesítésekor már tapasztalhattuk. A felvásárló szervek például a csehországi piac megnyitásával a fölösleg egy részét el tudták helyezni. Segített az átmeneti árcsökkentés is. A következő hónapokban tehát ezekből a kedvező tapasztalatokból kell kiindulni a felvásárlás és áruértékesítés szervezése során. BALLA JÓZSEF Felelősségünk az intenzív gazdasági fejlesztésért AZ ÉV eddig eltelt hónapjaiban nagy figyelmet fordítottunk a járás mezőgazdasági és ipari fejlesztésére, ezekről a kérdésekről sok szó esett az alapszervezeti évzáró taggyűléseken és a járási pártkonferencián egyaránt. Célunk ugyanis az volt, hogy a kommunisták és a többi dolgozó figyelmét főleg a tudományos-műszaki haladás gyorsabb gyakorlati érvényesítésére, az energiatakarékosság fokozására, az ésszerűbb anyag- és nyersanyaggazdálkodásra irányítsuk. Noha a 7. ötéves tervidőszak első két évében az ipari termelés feladatait 101,1 százalékra teljesítettük, s ez 1980-hoz képest 11,3 százalékos növekedést jelent, az a véleményünk, hogy az intenzív gazdaságfejlesztés során még jelentős fogyatékosságokkal kell megküzdenünk. Főleg a termékek minősége hagy kívánnivalót maga után, és nagyon alacsony fokú a gyártmányfejlesztés is. Még az olyan vállalatoknál is - mint például a Šarišské Michaľany-i lmuna, a prešovi ruhagyár stb. -, amelyeket a jók közé sorolunk, sok még a tartalék. Ez arra kényszerít bennünket, hogy a következő időszakban minden pártalapszerve- zetben a minőség javítására és a hatékonyság növelésére aktivizáljuk a munkásokat és a technikusokat. E feladatot nemcsak a járási pártkonferencia tűzte ki számunkra, hanem a kelet-szlovákiai kerületi pártkonferencia is. Járási pártbizottságunkon éppen ezért a tömegpolitikai és szervező munka tökéletesítésére törekszünk. Egyúttal az irányító dolgozóktól megköveteljük, hogy nagyobb következetességgel és céltudatossággal dolgozzanak. Bevált a konkrét pártfeladatok kijelölésének gyakorlata is, s az, hogy rendszeresen értékeljük teljesítésüket. A járási pártbizottság nagyobb figyelmet fordít a gazdasági vezetők tevékenységére is. Figyelemmel kísérjük és kiértékeljük, hogy a vállalat- és üzemigazgatók miként valósítják meg a párt gazdaságpolitikáját. Tudatosítjuk, hogy a rátermett gazdasági vezetőknek, akik saját magukkal és beosztottjaikkal szemben egyaránt igényesek, nem könnyű az életük. Sajnos, még mindig sok az olyan gazdasági vezetőnk, aki fél a több munkától. Mindennel elégedettek, mindennel egyetértenek, tehát valamilyen konfliktusmentes légkört alakítanak ki maguk körül, amelyben átlagos, s nemegyszer átlagon aluli eredményeket produkálnak. A párttagokat és -tagjelölteket arra ösztönözzük, hogy az ilyen „mindenkinek tetsző“ politikát senki részéről ne tűrjék meg. E TEKINTETBEN bonyolultabb a helyzet a mezőgazdaságban. A CSKP KB 4. ülése határozataival és a szükségletekkel összhangban kidolgoztuk a növénytermesztés kiemelt fejlesztésének programját, különös tekintettel a gabonatermesztésre, a burgonya* és a tömegtakarmányterme- lésre, s ezt követően kidolgoztuk a szarvasmarha- és a juhtenyésztés fejlesztési programját is. E program teljesítésének színvonala a különböző mezőgazdasági vállalatoknál eltérő. A földművesz - szövetkezetek és az állami gazdaságokat ezért három csoportba osztottuk, hogy a járási pártbizottság és főleg a járási mezőgazda- sági igazgatóság részéről differenciált segítségben részesíthessük az egyes mezőgazdasági vállalatokat. Az első csoportba azokat a mezőgazdasági vállalatokat soroltuk, amelyeknek feladataik teljesítéséhez elegendő a szak-módszertani segítség. Ezeknél a vállalatoknál egyúttal a haladó munkamódszereket is kipróbáljuk, abból a célból is, hogy tapasztalatot szerezzünk a többi mezőgazdasági vállalat számára. A második csoportba azok a mezőgazdasági vállalatok kerültek, amelyek ugyan teljesítik tervezett feladataikat, de a termelés néhány ágazatában lemaradnak. Ezekben az esetekben a fogyatékosságok felszámolására külön intézkedéseket fogadunk el, és megszervezzük a műszaki és biológiai szolgáltatások részéről való segítségnyújtást. A harmadik csoportban azok a mezőgazdasági vállalatok kaptak helyet, amelyek már huzamosabb ideje lemaradnak a többiekhez viszonyítva. Minden ilyen vállalat részére kidolgoztuk a komplex konszolidációs programot, melynek teljesítését rendszeresen ellenőrizi a járási pártbizottság, a járási mezőgazdasági igazgatóság, sőt a járási pártbizottság szakaktívája is. Ugyanakkor figyelemmel kísérjük a gazdasági vezetők munkáját, főleg a földművesszö- vetkezeti elnökök és az állami gazdasági igazgatók munkáját. Ha valamelyik gazdasági vezető már nem képes feladatainak teljesítésére, akkor kádercseréhez folyamodunk. Az utóbbi két évben járásunkban nyolc földművesszövetkezetben volt elnökcsere és mindhárom állami gazdaságunkban igazgatócsere, éppen az említett ok miatt. És hozzá kell fűzni, hogy csaknem minden esetben lényegesen javult az irányító munka. A 7. ötéves tervidőszak első két esztendejében járásunkban 11,7 százalékkal növekedett a mező- gazdasági termelés, a jövedelmezőség az 1980-as évi 1,25 százalékról tavaly 6,7 százalékra növekedett. A Terňai Efsz-ben például, amely a lemaradó mezőgazdasági vállalatok kategóriájába tartozott, annyira növelték a mezőgazdasági termelést, hogy tavalyi eredményeikért megkapták az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma vörös zászlaját. A javulás jelei tapasztalhatók a többi földművesszövetkezetben és az állami gazdaságokban is. Az eddigi eredményeket azonban nem becsüljük túl. örülünk, hogy a 7. ötéves tervidőszak első két esztendejében járásunk mező- gazdasága jelentős lépést tett előre, mert ezzel jó feltételeket teremtettünk az ötéves tervidőszakra kitűzött feladatok teljesítéséhez. TUDATOSÍTJUK, hogy a következő időszak sem lesz számunkra könnyebb. És nemcsak a mezőgazdasági termelésben, hanem az iparban sem. Az előző évekhez viszonyítva viszont van egy nagy előnyünk. Az utóbbi 12 esztendő alatt pártszervezetünk tagjainak száma jelentősen megnőtt. A prešovi járásban már minden hetedik gazdaságilag aktív lakos és minden 11. nagykorú lakos tagja a CSKP-nak. A tagság fejlesztésének mégis elsőrendű figyelmet szentelünk. Célunk ugyanis, hogy a következő párt- kongresszusig több mint 1800 tagjelöltet vegyünk fel a párt soraiba. És éppen a kommunistáknak ez a nagy ereje kell hogy lecsapódjon valamennyi munkaszakaszon. A pártalapszervezetektől ezért megköveteljük, hogy a tagság figyelmét a XVI. pártkongresszuson kitűzött feladatok, valamint a CSKP KB, az SZLKP KB ülésein, illetve a kerületi és a járási pártszerv ülésein hozott határozatok végrehajtására irányítsa. MICHAL ŠPAK, a CSKP KB tagja, a prešovi járási pártbizottság vezető titkára ÚJ SZÚ 4 1983. VI. 1. KOMMENTÁLJUK