Új Szó, 1983. június (36. évfolyam, 127-152. szám)

1983-06-03 / 129. szám, péntek

Mi az elsődleges? Bábosok a VIII. Dunamenti Tavaszon A legkisebbek játszottak a Du­naszerdahelyi (Dunajská Streda) Városi Művelődési Ház előtti té­ren. Bábuk emelkedtek a magas­ba, gyermekszemek kísérték eset­len mozgásukat, hiszen egyik-má­sik nagyobb volt, mint mozgató­ja... így kezdődött a VIII. Duna- menti Tavasz utolsó „versenynap­ja“. Kár! Nem azért, mert befeje­ződött amatőr művészeti fesztivál­jaink leghangulatosabbika, elvég­re minden jónak vége szakad egy­szer. A baj abból adódik, hogy ez a seregszemlénk is egyre inkább magán viseli a versengés felnőt­teknél „természetszerűen“ meg­lévő minden (itt azonban negatív jellegű) kísérőjelenségét. Produk­ció-központúság, lámpaláz, a si­ker óhajtása, a sikertelenség tra­gédiaként való átélése, a minden pedagógiai taktikát és stratégiát nélkülöző bírálatok (nem a zsűri ségéról. Azonban elsősorban és meghatározó módon felelős ezért az elindító, a sikert igénylő közös­ség, a bábjátszó együttesek között mesterségesen szított rivalizálás (olykor tapasztalható kivételező pártfogolás) és a „jó, jobb" peda­gógiai elvet a „rossz, jó“ gyakor­lattá alakító versenylégkör. A felnőttek színházában meglé­vő formák közül a gyermek legin­kább a bábszínházát érzi sajátjá­nak, benne értelmezi önmagát, feloldja az olykori okítás, az idomí­tó „nevelés“ létrehozta feszültsé­geket, gátlásokat. Olyan világgal találkozik, amelyben a mesék hő­seivel közvetlen kapcsolatba ke­rül. Gondoljuk csak el, milyen tra­gédiák elindítója az a helyzet, ami­kor az erre vágyó, az öntudatlanul ezt kereső gyermeket olyan szitu­ációba hozzák, amely nem önma­ga világát igazolja, hanem éppen A párkányiak előadásának egyik jelenete (Gyökeres György felvétele) részéröl; a szakmai értékelésen gyermekek nincsenek jelen; a fesztiválújságban leírt bírálato­kat viszont mintha sandán nekik szánták volna). Kár, hiszen akik a bábjátszó együttesek bemutató­ja előtt három-négy lelkes duna­szerdahelyi pedagógussal és nép­művelővel „csupán“ a felszabadí­tó játék kedvéért játszottak, más élményt szereztek. A produkció-központúságnak és a siker óhajtásának többé-ke- vésbé ugyanaz az oka. Mindegyik bábcsoport és vezetőjük egy meg­határozott közösségből jön el az országos seregszemlére. Ez a kö­zösség (a mi gyakorlatunk alap­ján) rendszerint egy iskola, annak tantestülete, jobbik esetben szülői munkaközössége, még jobb a helyzet, ha egy művelődési ház. Még a legpozitívebb elindító-kö­zösség is óhajtja azt, hogy a tevé­kenységének megítéléséhez kul­csot adó siker megszülessen. így nem véletlen, hogy a segítséget alig adó, sőt, az olykor munkahelyi indokokkal (éppen ezért elhárítha­tatlan) akadályokat építő tantestü­let egyetlen, csak időlegesen ér­vényes ellenérvet fogad el: az or­szágos seregszemlén nyert első, második, vagy harmadik díjat. Ez az elvárás hat a pedagógusra, természetszerűleg közvetett úton a gyermekekre. Ennek a folyamat­nak a végén pedig ott van mindaz, amit már a bevezetőben leírtam. Ezen akkor lehetne segíteni, ha a Dunamenti Tavasz megőrizné gyermekközpontúságát, az egyre inkább érezhető versenyközpon­túság helyett. Ezt mintha a rende­ző szervek is szeretnék, hiszen rengeteg olyan külön foglalkozást, oldott közösségi szórakozást, kre­atív energiákat felszabadító közös játékot rendeztek a szálláshelyen, amelyek a verseny gyermekek és pedagógusok számára egyformán gyötrő légkörét enyhítették. Hogy miért a bábjátszók kap­csán vetettem fel mindezt? Ennek okát a tapasztalás adja. Ott hallot­tam néhány pedagógustól, a zsűri értékelésén kicsit védekezéskép­pen elmondott információt: ,,Nem tudom miért, de az előadás előtt olyan izgalmi állapotba került, hogy ilyen lett a hangjaMásik: ,,Any- nyira idegesek voltak, hogy csak rángatták a bábukat.“ Még egy: ,,Először álltak paraván mögé, nem szokhatták még meg a lég­kört. “ Ezek persze bizonyítványok is egy-egy pedagógus felkészült­ellenkezőleg ismét a felnőttek té­ves szemléletének eredménye­ként valami egészen mást; ez gyötrő játékot, stresszes állapotot hoz létre. Minden, ami ezen kívül eső, pedagógiailag és pszichológiailag alkotó jelensége volt az idei Duna­menti Tavasz bábjátszó együttesei bemutatójának, az is ezt igazolta. Nemcsak vizuális élményt keltett az első kategóriában bemutatkozó dunaszerdahelyi Százszorszép és a párkányi (Štúrovo) Nevenincs, de a népi hagyományok bábszínpa­don történő újjávarázsolása, illetve az állatvilág teljes azonosulást kí­náló megjelenítése teljes élményt nyújtott. Ebben a két esetben lát­hattuk, hogy nem elegendő a tér (a paraván) megszervezése, a szerep­osztás, a tárgyak megszemélye­sítése (a bábu elkészítése). Atöbb- letet a zene (amelynek legszebb közvetítője az emberi hang), a ver- balitás (népköltés vagy ismert költő írta szöveg), a bábu mozgatása, arányviszonyai, a kettő szervessé­gében létrehozott térbeli mozgás­formák és a mindenütt jelenlevő fény egysége adja. A többi együt­tesnél is tökéletes módon volt jelen egy-egy eleme a fent felsorolt összetevőknek. így például esztéti­kai élményszámba ment a komáro­mi (Komárno) Napsugár (ez az együttes teljesen újjá alakult) kör­paravánja, és a (sajnos nehezen mozgatható) vizuális harmóniát su­gárzó síkbábuk. Gyermeki világból varázsolták elő bábuikat a marcel- házi (Marcelová) Prücsök tagjai. A dunaszerdahelyi Pipitér a tér- szervezésben jeleskedett. A kis és nagy leporelló megjelenítése eleve katartikus élményt jelentett. Kár, hogy az ötlet, amelynek lehetősé­geit kitágíthatta volna a képzőmü- vészetileg pontos kivitelezés, a já­tékban éppen ezért nem adhatott teljes élményt. Az ekecsi (Okoč) Micimackó, a deáki (Diakovce) Napóra és a zselizi (Želiezovce) Hóvirág bábegyüttesek játéka je­lezte, hogy gyermekbábjátszásunk az előző két-három esztendőhöz képest ismét kilábalóban van a hul­lámvölgyből. Mindezekkel együtt azonban mindig legfontosabb a játékos. Aki a bábukban önmagát látja, önma­gát mozgatja, s éppen ezért teste és értelme a legfontosabb eleme ennek a játéknak... Csak en­nek?... Minden játéknak! A játé­kosokért - a GYERMEKEKÉRT - kell minden pedagógusnak úgy dolgoznia, hogy az elsődleges mindig a gyermekfoglalkozás kap­csolatteremtő, emberi közelség­ben létrejövő játékossága legyen. Ebből a közösségi intimitásból úgy kell átvezetni a gyermekeket a színházi (színpadi) nyilvános­ságba, hogy az ott létrehozottak ne vesszenek el. Kétségtelen: ez a legnehezebb. Ezt akadályozza meg a bevezetőben említett pro­dukcióközpontúság, minden összetevőjével együtt. A dolgok állása nem ad okot pesszimizmus­ra. Az első lépést a Dunamenti Tavaszon minden évben megte­szik. A pedagógiai bábjátszás évek óta gazdagítja a seregszem­lét, ugyanígy a közös bábkészítés, a csoportos bábjáték. Ez az útja annak, hogy az élményből játék legyen. DUSZA ISTVÁN RENDHAGYÓ IRODALMI EST A cseh kultúra barátainak köre alig két hónapja alakult meg Brati­slavában. Az első találkozó szer­vezési, bemutatkozó jellegű volt. A mostani, sorrendben a második, pedig irodalmi est. Tekintettel Ja­roslav Hašek évfordulójára, a cseh színművészet évére, az irodalmi estre előadónak dr. Radko Pytlik irodalomtörténészt és kritikust hív­ták meg, s a műsorban prágai színművészek szerepeltek. Bátran nevezhetjük ezt az iro­dalmi estet akár rendhagyónak is, mert az előadó, hivatkozva a szál­lóigére: Aki cseh, az már muzsikus is, nem szokványos módon kezdte előadását, tudományos fejtege­téssel, szónoklattal, hanem dallal. Néhány kedves, Hašek korában közismert, prágai dalt, főleg pedig Švejkre, a derék katonára emlé­keztetőt adott elő. Nem volt szokványos az elő­adása sem, mert elhagyta az élet­rajzi ismertetést, inkább méltatta, elemezte az író életművét. Közben persze szóhoz jutottak a vendégszereplésre meghívott, prágai színművészek is, akik közül Miroslav Horváth, a Prágai Rádió színpadának művésze aratta a legnagyobb sikert. Ez nem csu­pán a tapsban nyilvánult meg, ha­nem a félhangos nevetésben, csöndes mosolygásban, ami elő­adását követte. Vítézslav Marek fellépése pedig azért tetszett a kö­zönségnek, mert olyan eleven volt, hogy egyesekből spontánul jelentkező közbeszólást is kivál­tott. Ilyenkor azután az előadót, a közbeszólót külön tapssal jutal­mazták a résztvevők. Az irodalmi est műsorvezetője, dr. Blahoslav Hečko műfordító nem csak összekötő szöveget mondott, hogy egységbe, egészbe fogja össze a fellépéseket, a mű­sorszámokat, hanem fordítói ta­pasztalatairól is beszámolt. És nem csak a sajátjáról, mert ele­mezni kezdte, hogy melyik nyelv­ben, miként sikerült a fordítóknak az eredetiséget megfelelő módon érzékeltetni. Említésre méltó, hogy Švejk, a derék katona történetének ma­gyar fordítását is szemügyre vette ebből a szempontból. Példákat idézett, mondatokat, szövegré­szeket elemzett, s így állapította meg, hogy a magyar fordítás a nyelvi sajátságok megőrzése, visszatükrözése tekintetében a legkitűnőbb fordítások egyike. Kétórás volt a bratislavai film­klubban megrendezett irodalmi est, de mindvégig érdekes, hangula­tos. A résztvevők nem titkolták véleményüket: észre sem vették közben az idő múlását, úgy lekö­tötte figyelmüket az est műsora. Sőt, utána még hosszan elbe­szélgettek a rendezőkkel, mert a cseh kultúra barátainak köre, s annak tanácsa, melynek Rácz Olivér író is tagja, az érdeklődés szerint kívánja megszervezni a to­vábbi rendezvényeket, akciókat, és más városokban is megalakíta­ni a cseh kultúra barátainak kö­rét. HAJDÚ ANDRÁS Kevés, ami új Jegyzetek a Bratislavai Líráról Miroslav Žbirka ma vitathatatla­nul a legnépszerűbb szlovák éne­kes. Az utóbbi időben sikert siker­re halmoz. Első helyen végzett az osztrák Kärnten International fesz­tiválon, Karéi Gott több mint más­fél évtizedes egyeduralmát meg­törve nyerte az Aranycsalogány népszerűségi versenyt. A Lírán elért eredményei szintén jelentő­sek. Tavaly a második helyen vég­zett, most a zsűri neki ítélte az idei csehszlovák dalverseny győztesé­nek járó Arany Lírát. Ez Žbirka eddigi pályafutásának csúcsát je­A nemzetközi dalversenyben Nelli Ran- gelova (bolgár) végzett a második helyen (Gyökeres György felvétele) lenti, jóllehet fesztiválnyertes dalá­nak színvonala elmaradt a tavaly előadott két szerzeményétől. Úgy tűnik föl, ismételni kezdi régebbi önmagát és nem tud megfelelő módon újítani. Az utolsó napi kon- certműsora ugyan részben elosz­latta az efféle aggodalmakat, de a lassú számok dallamfordulatai és harmonizációja már nagyon is­merősek. A Lírán előadott dal en­nek ellenére helyezésre méltó volt. A megosztott második hely egyike szintén Bratislavában ma­radt. A fiatal TYS '80 - békeharcot támogató és népszerűsítő - szer­zeménye dicséretre méltó. A dal lemezen rögzített változata jó színvonalú, az élő előadás azon­ban csalódást okozott. Az ének színvonalát nem lehetett igénye­sebb mércével mérni; a szöveg sem hatott az újdonság erejével. Kitűnő teljesítményt nyújtott Lešek Semelka, aki Pavel Vrba versét zenésítette meg és adta elő. Ese­tükben a zene és a szöveg egysé­gének a megteremtése nemcsak szándék volt. Lešek Semelka ér­zékeny előadásmódja jól rezonált a dal mondanivalójával. A fesztivál egyik célkitűzése az igényes slá­gerzene népszerűsítése. Semelka és Vrba dala mintapéldája a melo­dikus, jól hangszerelt és előadott fesztiváldalnak. Karéi Zieh szerze­ménye ugyancsak ebbe a kategó­riába sorolható. Említésre méltó Daniel Fikejz kompozíciója, mely azonban kellő melodikus töltés hi­ányában nem tudott „beleszólni“ a helyezések alakulásába. A csehszlovák dalverseny idén érezhetően gyengébbre sikerült. Az ismertebb előadók, néhány ki­vételtől eltekintve, nem tudtak megfelelő dalokkal benevezni. Olyan dalokkal, melyek jó értelem­ben vett slágerré válhatnak és el­fogadható szórakoztatást nyújta­nak. Érezhető volt az ismertebb cseh előadók és zeneszerzők hiá­nya. Részvételük hozzájárulhatott volna a dalverseny nagyobb sike­réhez. Hiányukhoz azonban az utóbbi években már hozzászok­hattunk, úgyhogy a színvonal- csökkenést nem lehet ennek a számlájára írni. Az utóbbi Lírá­kon mindig feltűnt néhány tehetsé­ges előadó és együttes, akik ké­pesek voltak meglepetéseket sze­rezni és felkavarni a verseny álló­vizét. Az idei dalversenyben ilyen áttörésnek nem lehettünk tanúi. A Tamis igényes funkyt játszik, úgyhogy számukra nem a Líra a legmegfelelőbb fórum. Pavel Roth, valamint a Peterka-Steffal kettős nem nyújtott elég meggyő­ző teljesítményt. A bratislavai Színművészeti Főiskola növendé­keiből verbuválódott TYS ’80, Pa­vol Hammel és Boris Filan dalát adta elő, tehetségükről azonban a már említett előadás alapján nem lehet egyértelmű véleményt mondani. És állandó jelenlétükkel sem számolhatunk a popzenei életben. A széles tömegbázissal rendelkező amatőr popzenei moz­galom képviselői nem kerültek be a Líra döntőjébe, bár többen is érdemesek lettek volna rá- Itt kell megjegyeznünk, hogy a dalverseny életképessé­ge elsősorban a fiatal, te­hetséges együttesek és előadók szerepeltetésén áll vagy bukik. Az új zenei mozgalmakat nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni hosz- szabb ideig - következmé­nyek nélkül. A nemzetközi dalver­seny szintén hasonló prob­lémákkal küzd. Az idén is sok volt a középszerű éne­kes, a 21 elhangzott dalból csak 3—4 lépett túl a szoká­sos fesztiválklisén. Emlí­tésre méltó az osztrák No Bros lírai rockszerzemé­nye, a máltai Catherine Vi- gar érett és jól kimunkált előadásmódja, valamint Jana Kociánová kristály- tiszta énektechnikája (bár előadásmódja kissé érzel- gősnek tetszik). Nagysze­rűen énekelt a bolgár Nelli Rangelova. Az igényes fel­építésű kompozíciót töret­len ívben és átéléssel adta elő. A versenyek után fellépő ven­dégművészek közül a legnagyobb sikert Donovan, valamint az angol Smokie együttes aratták. Donovan előadása a Líra egyik csúcsa volt. Az énekes dalait ugyanazzal az egyszerű, néhány akkordos gitár­kísérettel adja eiő ma is, mint régen, előadásmódja sem válto­zott lényegesen. Donovan előadá­sa alatt mintha visszatért volna a popzene történetében oly jelen­tős hatvanas évek hangulata. A Skomie együttes, valamint az olasz Pupo szokásos repertoárju­kat adták elő, osztatlan közönség- sikert aratva. Jól sikerült Zorán fellépése is, kár hogy az előadás rövidsége miatt a megfelelő han­gulat kialakítása nem sikerült tel­jes mértékben. A Fiatalok koncertjét már ha­gyományosan a stílusgazdagság és a kiemelkedő zenei teljesítmé­nyek jellemzik. Ismét fellépett Do­novan, de előadását több műszaki hiba szétdarabolta, és éneke csak a végén talált igazi visszhangra. Lešek Semelka és együttese kezdte az esti koncertet. Semelka a régi m. efekt stílusát követve halad, bár nagyobb szerepet szán a szólóéneklésnek. Repertoárjuk és stílusuk még csak kialakulófél­ben van, de már így is érdekes színfoltot jelentenek a csehszlo­vák popzenében. A harmadikként fellépő W System nagyzenekari jazzt játszott, a közönség körében azonban nem aratott különösebb sikert. A prágai Marsyas felszaba­dult légkörű koncertet adott. A Zu­zana Michnová által vezetett együttes a cseh folk-rock legkivá­lóbb képviselője. Új műsoruk tö­retlen alkotókedvről és nem csök­kenő művészi színvonalról tanús­kodik. A lengyel Czeslaw Niemen billentyűs hangszerekkel és mag­netofonnal körülbástyázva adott elő néhány dalt. Éneke valóban lenyűgöző. Érces hangja könnye­dén szárnyal, a legcsekélyebb erőlködés nélkül énekli a legnehe­zebb részeket is. A már említett magnetofon a ritmusalapot bizto­sította zenéjéhez, azonban az élő kíséret hiánya kissé gépiessé tette az egész előadást. A spontán ze­nélésből fakadó öröm és virtuóz zenészek lenyűgöző játéka - ez jellemezte az est talán legjobb műsorát, melyet három jazz-ze- nésznek köszönhetünk. Rudolf Dašek (gitár), Pege Aladár (nagy­bőgő) és Tadeusz Kropinski (akusztikus gitár) együttes játéka a jazz magasiskolája volt. GYUROVSZKY LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 6 « 1983. VI. 3.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents