Új Szó, 1983. június (36. évfolyam, 127-152. szám)
1983-06-28 / 150. szám, kedd
V I L A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Amíg nem késő Egy héten át Prágára figyelt a világ. Hazánk fővárosa adott otthont 132 ország különböző ideológiát valló, politikai és vallási meggyőződésű csaknem 3000 békeharcosának, hogy hat napon át közösen keressék a nemzetközi feszültség enyhítésének, a nukleáris katasztrófa elhárításának az útját -módját. Ez az útkeresés pillanatnyilag minden másnál időszerűbb^ sürgetőbb feladat, hiszen mint a béketalálkozó zárónapján elfogadott, a békéért, az életért, az atomháború ellen mozgósító felhívás is hangsúlyozta: jelenleg az emberiség sorsdöntő válaszút elé érkezett. Egyetlen rossz irányba tett lépés i$ elég lenne ahhoz, hogy a világ atomháborúba sodródjon, amely a pusztulását jelentené. A világ egyik legfontosabb idei politikai eseménynek minősített prágai fórum delegátusai mindvégig annak tudatában érveltek, folytattak valóban nyílt, kötetlen, tartalmas párbeszédet egymással, hogy óriási felelősséget viselnek az emberiség sorsának további alakulásáért. Tekintve, hogy különböző politikai hovatartozású pártokat, mozgalmakat, szervezeteket képviseltek, némely részletkérdésekben érhetően bizonyos véleménykülönbségek mutatkoztak ugyan, de a lényeget tekintve teljes volt az egység: közös összefogással meg kell akadályozni a nemzetközi feszültség további fokozódását, a világot meg kell szabadítani az atomfegyverektől, a militarista programokra fordított kiadásokat nemesebb, humánusabb célokra, az éhhalál, a betegségek, a nyomor, az írástudatlanság felszámolására kell fordítani. Következetes békepolitikájuk lényegéből fakadóan az egyes bizottságokban és érdekcsoportokban elhangzott felszólalásaikban ezt sürgették a szocialista országok delegátusai. A nukleáris fegyverek betiltását, a katonai konfrontáció szintjének csökkentését szorgalmazták a brit Greenham Common-i béketábor női aktivistái, a nukleáris fegyverek befagyasztásáért küzdő amerikai háborúellenes mozgalmak tagjai, sőt volt NATO-tábornok, illetve amerikai polgármester is, továbbá az afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak képviselői, a fejlődő országok, a szabadságukért harcoló népek delegátusai, lelkészek is. Egyelőre korai lenne még a vasárnap befejeződött prágai béke-világtalálkozó eredményeinek az értékelése, de az idő bizonyosan azt igazolja majd, hogy újabb fontos mérföldkövet jelent a békeerők világméretű küzdelmében. Az már most leszögezhető: akit a béke, bolygónk és az új nemzedék biztonságos jövőjének őszinte féltése vezérelt Prágába, azok között teljes volt az egység. Az egység a tekintetben, hogy aktív, közös, konkrét tettekben megnyilvánuló fokozott békeharcra van szükség az emberiség legnagyobb kincsének, az életnek és a békének a megóvása érdekében. Ez az egység csendült ki a zárónapon elfogadott felhívás soraiból is: „Nem engedjük meg, hogy 1983 a fegyverkezési verseny újabb és halálos veszélyt hordozó fordulójának kezdete legyen! Nemet mondunk az új európai rakétákra! Igent mondunk az európai atomfegyverek összes fajtájának a csökkentéséről folytatandó érdemi tárgyalásokra! Követeljük az általános és teljes leszerelést! Békés, politikai tárgyalásokat, ne katonai konfrontációt!“ Ezek a nagyon határozott álláspontot tükröző mondatok az egységen túlmenően arra is utalnak, hogy a békeerők Keleten és Nyugaton, a fejlődő országokban egyaránt készek az összefogásra, közös akciókra, hiszen a tét is közös és óriási: az atomveszély elhárítása, az emberi civilizáció megmentése. A résztvevők ezért szögezték le, hogy az atomháború előkészítése a legsúlyosabb bún az emberiség ellen. A nukleáris háború azonban elkerülhető és éppen a prágai találkozó igazolta: a világszerte egyre tömegesebb méreteket öltő háborúellenes mozgalmak olyan erőt képviselnek, amely - ha egységes- képes a militarista politikát folytató nyugati kormányok tevékenységét is a béke irányába befolyásolni. Ennek érdekében azonban az egység mellett a békeerők párbeszédének a folytonosságára, további közös akciókra van szükség. Az egyes bizottságokban és érdekcsoportokban lezajlott eszmecseréknek nem véletlenül a párbeszéd folytatása és a közösen elhatározott akciók voltak a kulcsszavai. A prágai béke-világtalálkozó résztvevői teljes mértékben egyetértettek abban, hogy az idei év legfontosabb feladata az amerikai rakéták nyugat-európai telepítésének a megakadályozása. Számos nyugati küldött hangsúlyozta, hogy senkit se tévesszen meg a legutóbbi brit, illetve nyugatnémet választások eredménye. Igaz ugyan, hogy mind az NSZK-ban, mind Nagy- Britanniában a militarista irányvonal hívei győztek, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy például Margaret Thatche- rékra a választók alig 30 százaléka szavazott. A többség tehát a Nyugaton is ellenzi a fegyverkezést. A szocialista országok továbbra is azon a véleményen vannak- és ezt a Prágában elhangzott felszólalások is megerősítették -, hogy a fegyverkezés senkinek sem jó, csak még törékenyebbé teszi a békét a világban. Egyetlen egy járható út van: az erőegyensúly megőrzése a fegyverzetek alacsonyabb szintjén. „Az életet és a békét a legnagyobb értékként tiszteljük, ennek érdekében cselekszünk, ebben a szellemben fogant külpolitikánk“ - jelentette ki Gustáv Husák a találkozó megnyitóján elhangzott beszédében. A csehszlovák delegátusok e szellemben kapcsolódtak be a találkozó munkájába és felszólalásaikban kifejezésre juttatták népünk tartós békevágyát. A prágai találkozó minden bizonnyal új szakaszt nyit a béke megőrzésén fáradozó háborúellenes erők együttműködésében. A cél világos: meg kell akadályozni a Reagan-kormányzat militarista terveit, amíg nem késő, s most még nem késő. A prágai találkozó felhívása olyan üzenet, amely Helsinki szellemében fogant és e szellem szerves folytatását jelenti. P. VONYIK ERZSÉBET A michalovcei villanymotorgyár ebben az évben több mint 200 millió korona értékű árut termel, ebből 187 millió korona értékben külföldre szállít. A szocialista országokba 51 millió korona értékben exportál mosógépmotorokat. A nyugati piacokra irányuló kivitelét 86 százalékkal növeli. A képen Marta Sabová munka közben. (Milan Krajňák felvétele - ČSTK) A békepárbeszéd nem szünetel A BVT ELNÖKE ISMÉT ROMES CSANDRA (Tüdósítónktól) - A prágai Kultúrpalotában tegnap ülést tartott a Béke-világtanács. A nemzetközi békemozgalom vezető szerve ülésének napirendjén a békéért, az életért, a nukleáris háború ellen világtalálkozó eredményeinek megvitatása, a béke-világ mozgalom elkövetkező időszakra kitűzött fő feladatainak meghatározása, valamint a BVT új szerveinek megválasztása izerepelt. Az ülést Romes Csandra, a béke-világtalálkozó társelnöke, a BVT eddigi elnöke nyitotta meg, majd átadta az ülés irányítását Bedŕich Svestka akadémikusnak, a Csehszlovák Békebizottság elnökének. A Béke-világtanács ülésén részt vettek a Csehszlovák Békebizottság tagjai is. Bevezetőjében Bedŕich Svestka méltatta a világtalálkozó sikerét, hangoztatva, hogy ez a nagyszabású békefórum az egész nemzetközi békemozgalom sikere. Ezt követően Richard Andrimanjato, a madagaszkári békemozgalom vezető személyisége javasolta, hogy az elkövetkező időszakra ismét Romes Csandrát válasszák a Béke-világtanács elnökévé. A javaslatot a további felszólalók - Józef Cyrankiewicz, a lengyel, Francisco da Costa Gomes, a portugál, Phan Anh a vietnami, Abu Maizai, a palesztinai, Severo Aguirre de Christo, a kubai, James Jackson, az amerikai békemozgalom vezető személyiségei - is támogatták. Egybehangzóan szóltak Romes Csandra rendkívüli érdemeiről KEDD 1983. június 28. XXXVI. évfolyam 150. szám Ára 50 fillér Nagykövet kinevezése (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök Stanislav Suját kinevezte hazánk új rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé az Amerikai Egyesült Államokba. Egyidejűleg felmentette tisztsége alól Jaroslav Žantovs- kýt, az eddigi nagykövetet. Indiai parlamenti küldöttség érkezik hazánkba (ČSTK) - Alois Indrának, a Szövetségi Gyűlés elnökének meghívására a közeljövőben hivatalos látogatásra hazánkba érkezik az indiai parlament küldöttsége Bal Rama Dzsakharnak, a Népi Kamara elnökének vezetésével. Az együttműködés ■ ff # ■ # / ffm bővítéséről (ČSTK) - Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke tegnap Prágában fogadta Gedeon Mengeshut, az Etiópiái Szakszervezeti Szövetség Végrehajtó Bizottságának tagját, aki részt vett a bóke-világ- találkozón. A baráti légkörű tanácskozáson a csehszlovák fél kifejezte dolgozóink szolidaritását az etiópjai nép harcával, s kiemelték, hogy mindkét fél érdeke a két szakszervezeti központ együttműködésének további szilárdítása és mélyítése. A CSKP küldöttsége az NDK-ba utazott (ČSTK) - Az NSZEP KB meghívására tegnap az NDK-ba utazott a CSKP pártmunkásküldöttsége Miroslav Müllemek, a CSKP KB kulturális osztályvezetőjének vezetésével. A delegáció tapasztalatcserét folytat a CSKP és az NSZEP kongresszusán a kulturális élettel kapcsolatban elfogadott határozatok teljesítéséről. Föld körüli pályán a Szojuz—T-9 A fedélzeten Vlagyimir Ljahov parancsnok és Alekszandr Alekszandrov fedélzeti mérnök (ČSTK) - A bajkonuri központból az űrkutatási programoknak megfelelően tegnap Föld körüli pályára bocsátották a Szojuz—T-9 űrhajót, fedélzetén két űrhajóssal. Vlagyimir Ljahov repülő-űrhajós, a Szo- juz-T-9 parancsnoka, Alekszandr Alekszandrov pedig a fedélzeti mérnök. A repülés programja szerint Tárgyalások az elrabolt csehszlovák állampolgárok átadásának részleteiről (ČSTK) - A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága tegnap Genfben bejelentette, hogy munkatársainak öttagú csoportja péntek óta készíti elő az UNITA angolai kormányellenes szervezet által elrabolt csehszlovák állampolgárok szabadon bocsátását. A hírt az UPI és az AP hírügynökség tette közzé. „Az átadás mindeddig nem történt meg, de reméljük, hogy hamarosan sor kerül rá - mondta a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője. - Az UNITA megígérte, hogy szabadon enged 38 csehszlovák nőt és gyermeket, de még fontolóra veszi, hogy a túszul ejtett csehszlovák és portugál férfiakat is szabadon bocsássa-e.“ Közölték azt is, hogy a Vörös- kereszt a genfi központból Angolába küldött egy orvost, egy nővért és három küldöttet, akik megvizsgálják az elrabolt állampolgárok egészségi állapotát, illetve a szabadon bocsátás részleteiről tárgyalnak. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának képviselői közölték, ha előkészítették az átadást, munkatársainak egy csoportja elkíséri a túszokat Angolából, s valamely szomszédos országban, feltehetően Zambiában vagy Zimbabwében, átadja őket a csehszlovák és a portugál hatóságoknak. a Szojuz-T-9 összekapcsolódik majd a Föld körül keringő Szaljut-7 - Kozmosz-1443 orbitális űrkomplexummal. Az űrhajó legénysége az összekapcsolódás után különböző tudományos-műszaki és orvosbiológiai kísérleteket hajt végre. Mindkét űrhajós jól érzi magát, az űrhajó fedélzeti rendszerei normálisan működnek. Vlagyimir Ljahov repülő-űrhajós 1941. július 20-án született az ukrajnai Antracitban. A harkovi katonai repülőiskola elvégzése után a fegyveres erőknél teljesített szolgálatot. Különböző típusú repülőgépeken repült. Megszerezte az első osztályú katonai repülő és a harmadosztályú próbarepülő minősítést. Vlagyimir Ljahov 1963 óta tagja az SZKP-nak, 1967 óta pedig az űrhajósok csoportjának. 1975-ben fejezte be tanulmányait a Jurij Gagarinról elnevezett katonai repülőtisztképző akadémián. Első ízben 1979-ben járt a világűrben a Szojuz-32 űrhajó és a Szal- jut-6 űrállomás parancsnokaként. Alekszandr Alekszandrov 1943. február 20-án Moszkvában született. A katonai szolgálat után, 1964-tól tervezóhivatalban dolgozott. 1969-ben fejezte be tanulmá(Folytatás a 2. oldalon) a nemzetközi békemozgalom egységének, akcióképességének megteremtése terén, méltatták tapasztalatait és a világ békemozgalmainak képviselői előtt szerzett nagy tekintélyét. Az ülés részvevői egyhangúlag jóváhagyták a javaslatot, hogy a Béke-világtanács elnöki tisztsé(Folytatás a 2. oldalon)