Új Szó, 1983. június (36. évfolyam, 127-152. szám)

1983-06-27 / 149. szám, hétfő

ÚJ szú-5 983. VI. 27. SOHA TÖBBÉ SZORONGATOTT HELYZETBEN Urvay érvei Mexikó a déli csapatoknak kedvez Abban nem kételkedünk, hogy 16 válogatott részvételével is igé­nyes volt a labdarúgó világbajnok­ság megrendezése, s tavaly, ami­kor a résztvevők száma 24-re nö­vekedett, még nagyobb követel­ményeket támasztott a VB házi­gazdáival szemben. A mindenkori VB-házigazda nagy előnye, hogy válogatottja selejtező kötelezett­sége nélkül szerepelhet a legjob­bak között, s végeredményben maga jelöli ki csoportbeli hovatar­tozása színhelyét. Ezzel tökélete­sen élt az 1966. évi házigazda, Anglia, hiszen csapata mindvégig Londonban tartózkodott, ott fo­gadta ellenfeleit, s ott került sor a döntőre is. Tavaly Spanyolor­szág előző tapasztalat nélkül volt kénytelen 24 részvevővel lebo­nyolítani a VB-t, s így érthetően a csoportok sorsolása sem lehet annyira irányított, mint egyébként, éppen az említett Anglia eseté­ben. Ráadásul a spanyol váloga­tott nem is képviselt olyan játék­erőt, hogy akár bírói besegítéssel is eljusson a döntőig. Egyébként a FIFA vezérkarának megtetszett a VB 24 csapattal történő lebonyo­lítása, s kitart az ilyen rendezés mellett. Ez lett Kolumbia veszte, amely előzőleg jogot kapott arra, hogy 1986-ban a világbajnokság házigazdája legyen. Amikor az ot­tani labdarúgó szövetség vezetői a spanyolországi példa nyomán rájöttek, hogy a további MUNDIAL is 24 csapat részvételét igényli, kellő anyagiak és lehetőségek hí­ján köszönettel visszaadták a megbízatást. Sokan eleve azt hitték, hogy Brazília kap a kínálkozó alkalmon, hiszen háromszor volt ugyan vi­lágbajnok, s 1950-ben, amikor a VB rendezője volt, a döntőben alulmaradt Uruguay együttesével szemben. Az alapos felmérések azután mégis más belátásra bírták az illetékeseket. A világ leginkább eladósodott állama (állítólag 90 milliárd dollárra rúg adósságai összege), nem vállalta a házigaz­da szerepet, pedig a FIFA elnöke, Havelange maga is brazil... Ma­radt három ajánlkozó, Mexikó, Ka­nada és az Egyesült Államok. Az utóbbi kettőnél az anyagi föltéte­lekkel nem volt baj, de a FIFA szemrevételezöi azt állapították meg, hogy kevés a rendelkezésre álló stadion és a rendezéshez szükséges tapasztalattal, kívána­tos érdeklődéssel sem dicseked­hetnek. Maradt Mexikó, amely ugyan az említett Brazília után a földkerekség második leginkább eladósodott állama (72 milliárd dollárnyi összeggel), de már 1979-ben sikeresen rendezett VB-t, s az akkori színhelyek kisebb felújítással alkalmasak lehetnek az újabb MUNDIAL megrendezé­sére. A FIFA említett bizottsága megállapította, hogy egyelőre öt teljesen alkalmas sporttelep áll rendelkezésre, mégpedig három a fővárosban, kettő Guadalajará- ban, a többiek valóban felújításra szorulnak. A mexikói államvezetés sem volt rest, közvélemépykutatást kezdeményezett, s öt mexikói kö­zül négy azt kívánta, hogy vállalják a megbízatást. Az államelnök sze­rint az 1986-os MUNDIAL-ra mint­egy hat millió nézőt várnak (1970- ben a 16 csapattal lebonyolított világbajnokságot 3,5 millió szurko­ló tekintette meg). A várhatóan nagy költségek egy része megté­rül a tv és rádió közvetítések, a hirdetések, reklámok, belépője­gyek ellenértékéből, azonkívül nagy vállalatok, pénzintézetek, utazási irodák is megígérték jelen­tős hozzájárulásukat. Különben is a mexikói rendezők érdeklődtek az előző házigazda spanyoloknál, s rájöttek, hogy azok nem fizettek rá a MUNDIAL-ra, sőt a résztvevő válogatottak is jelentős részese­dést kaptak. A napokban fejező­dött be Mexikóban a junior labda­rúgók világbajnoksága, amelyen 20 évesnél fiatalabb futballisták szerepeltek. Csak 16 volt a rész­vevő csapatok száma és mintegy 1,300,000 fizető néző tekintette meg a színvonalas találkozókat. Érdekes, hogy Mexikó, mint vi­lágbajnoki házigazda eddig a bra­ziloknak hozott szerencsét, hiszen 1970-ben a nagyválogatottak VB döntőjében Brazília együttese győzött Olaszország ellen, tehát a finálénak európai részvevője is volt, míg az idei junior VB-n a bra­zil-argentin döntőt az előbb emlí­tett csapat nyerte. Különben is Európán kivül minden alkalommal dél-amerikai csapat lett a világbaj­nok a felnőtteknél. Brazília és Olaszország egyaránt három, az NSZK és Uruguay 2-2, Anglia, Ar­gentína pedig 1-1 alkalommal hó­dította el a világbajnoki címet. A junior VB-t megtekintette a FIFA vezérkara is és arra az álláspontra jutott, hogy Mexikóban a 24 csa­pat megoszlása hasonló lesz, mint tavaly Spanyolországban volt, va­gyis Európa megint 14 helyet kap. Természetesen Olaszország a vé­dő jogán ott lesz a mezőnyben, a többi 13 helyet majd a selejtezők eredményei alapján kapják az egyes európai válogatottak. A há­zigazda Mexikó is hagyományo­san, erőnyerőként lesz a küzdő felek között. A FIFA jövőre ünnepli létezésé­nek 75. évfordulóját. Ebből az al­kalomból Zürichben ülésezik majd végrehajtó bizottsága 1984 május 24-én, s az addig elkészülő felmé­rések szerint dönt az 1990. évi világbajnokság házigazdájáról. Nem vitás, hogy az ismét európai ország lesz. A háttérben már foly­nak a tárgyalások és a találgatá­sok, s egyesek arra hivatkoznak, hogy ha Mexikó másodszor is VB -házigazda lehet, miért ne tehetné meg ugyanezt európai, VB-t már rendezett ország is. Majd elválik. Az azonban biztos, hogy ismét nagyon körül kell nézni, melyik szövetség tudja legalább olyan szinten biztosítani a lebonyolítást, mint tavaly a spanyol tette. A FIFA" említett jubileuma alkalmából a vi­lágbajnoki címet védő Olaszor­szág barátságos mérkőzésen sze­repel, valószínűleg az Európa-baj- nok NSZK lesz az ellenfele. Ha azt nyélbeütik, akkor a tavalyi MUN­DIAL döntőjének nem hivatalos _ visszavágóját láthatjuk majd. Jö­vőre lesz 50 éve annak, hogy Olaszország válogatottja első al­kalommal szerzett világbajnoki cí­met. Ki tudja, hogyan kívánja ezt megünnepelni az Olasz Labdarú­gó Szövetség? Kedve támad-e visszaesett teljesítményű csapa­tával olyan világtornát rendezni, mint amilyet Uruguay hozott össze az addigi világbajnokok részvéte­lével (Anglia helyett a kétszeres VB-döntős Hollandia vett részt), s a házigazda, amely 1930-ban és 1950-ben volt világbajnok a torna első helyével ünnepelte az évfor­dulót? Mexikóban a rekkenő hőség, helyenként a tengerszint feletti nagy magasság (Tolucában pél­dául 2600 méter!) eddig a jelek szerint elsősorban a dél-amerikai csapatoknak, no meg az olaszok­nak kedvezett. Lehet, hogy a fel­nőttek újabb világbajnokságon megint ugyanilyen lesz a helyzet. Az a csapat, amely odáig eljut, az előző VB és a junior VB tapaszta­latai szerint hosszú akklimatizációt igényel, s olyan játékosokat kell csatasorba állítania, akik aránylag jól bírják a nagy hőséget és a ten­gerszint feletti nagy magasság hátrányát...' ZALA JÓZSEF NÉGY VB EGY TÁBLÁZATON Eddig négy junior labdarúgó VB-t bonyolítottak le, s azok dobogósait az alábbi táblázat tünteti föl: év: helyszín: világbajnok: 2. helyezett: 3^ielyezett: 1977 Tunézia SZOVJETUNIÓ Mexikó Brazília 1979 Japán ARGENTÍNA Szovjetunió Uruguay 1981 Ausztrália NSZK Katar Románia 1983 Mexikó BRAZÍLIA Argentína Lengyelország Amikor a Plastika támadásba lendül, a közönség reménykedik. Matis-fölv. A Plastika Nitra I. ligás labdarú­gócsapata az utóbbi hetekben, hónapokban nem kápráztatta el szurkolóit. Váratlan vereségek, ki­ábrándító teljesítmények sorozata után következett az, ami ilyenkor törvényszerű: a kiesés elkerülésé­ért vívott elkeseredett küzdelem. A Lokomotívától elszenvedett ha­zai vereség után már búcsúztatni kezdték a Zobor alatti kék-fehé­reket.- Mit érzett ekkor František Urvay, a nyitraiak edzője? Röviden nem is lehet elmonda­ni. A kiesés réme még bizonytala­nabbá tette az együttes játékát, pedig volt gondunk addig is elég. Például Molnár Zoltán csapatkapi­tány a tavaszi idény kezdetén láb­törést szenvedett, s a bajnokság befejezéséig már nem játszhatott. Eltiltások is súlyosbították a hely­zetet. Mégis bíztam abban, hogy a rossz álomnak tűnő sorozat után egyszer megkapaszkodunk.- S akkor jött a Sparta elleni prágai mérkőzés... Igen, ez volt a fordulópont. A már-már hitét, önbizalmát vesz­tett csapatot a Prágában kihar­Nyitrán bíznak abban, hogy a súlyos sérüléséből felépült csapatkapitány Molnár Zoltán ismét az együttes erőssége ,esz- Matis-fölv. colt döntetlen ismét talpra állította. A játokosok hinni kezdtek önma­gukban és egymásban, s ez jó kiindulópont volt egy szilárd moti­vációs bázis megteremtéséhez.- Milyen taktikával küldte harcba csapatát a Slávia Praha elleni, egyik sorsdöntő erő­próbán? Rajtunk már csak a győzelem segíthetett. A csapatösszeállítás­nak, a taktikai elgondolásoknak és a játék egész koncepciójának ezt a célt kellett szolgálnia. A fiúk helytálltak, a 2:0-ás győzelem után a nézők vastapsa kísérte őket az öltözőbe.- A Sparta elleni 1:1, a Sláviá- ra mért vereség után bizakodó volt a hangulat a nyitraiak háza táján. A vetélytárs Brno pontot vesztett otthonában, nem tűnt valószínűnek, hogy éppen Kas­sán, a Lokomotíva elleni mérkő­zésen támad fel. A Plastikát az utolsó fordulóban az Inter Brati­slava várta. Urvayék tudták: ott is fegyelmezett kollektívaként kell helytállni és - ha lehet - gólt elérni. Az eredmény ismert: 1:1- es bratislavai döntetlen és a brnóiak veresége azt jelenti, hogy a Plastika Nitra megmene­kült, bent maradt az I. ligában.- Molnár Zoltán hosszú kény­szerpihenője során most Jozef Kukučka viselte a kapitányi szala­got. A fárasztó összecsapás után családja körében boldogan fogad­ja a gratulációkat. Karján tizenegy hónapos Peťko fia mintha értené a szöveget, ő is büszkén moso­lyog. A csapatkapitány vélemé­nye: Az első játékrészben hiába igyekeztünk, a nagy tét miatt sok volt az elpuskázott lehetőség, az elhamarkodott, bátortalan megol­dás. Talán hihetetlen, mégis igaz: szünetben az egész csapat to­vábbra is hitt a sikerben, tudtuk, hogy megszakad a 45 perces si- kertelenségi sorozat. A második félidőben céltudatosabb, higgad­tabb lett játékunk, s ez döntött. A kiesés elleni idegőrlő küz­delmek után nagy az öröm Nyit­rán. De az előrelátóbbak tudják: a megmenekülés nem végállo­más, hanem egy igényesebb fo­lyamat kezdete. Molnár Zoltán szavai is erre utalnak. Néhány héttel ezelőtt sokan már „temetni kezdték“ a csapatot. A szurkolók egy része nagyon gyorsan változik: ha jól játszanak kedvencei, büszke rájuk, ha netán (ČSTK) - A 19 éves nyugatné­met Michael Gross 65 század má­sodperccel megjavította a 200 méteres gyorsúszás világcsúcsát, teljesítménye 1:48:28 perc. A „fel­hívást keringőre“ az NDK-beli Sven Lodziewski szolgáltatta, aki az előző héten Gross Európa-csú- csát adta át a múltnak, Gross tehát jelképesen visszaadta a köl­csönt. Gross gimnáziumi tanuló, otthon kapnak ki, akkor legszíve­sebben átokba foglalná nevüket. Természetes, hogy most mindenki a bennmaradásnak örül, azt ün­nepli. Nagyon szerettem volna já­tékommal hozzájárulni a sikerhez; abban reménykedtem, hogy a Vít­kovice elleni mérkőzésen már pá­lyára léphetek. Sajnos, sérülésem súlyosabbnak bizonyult, s csak a lelátóról szurkolhattam csapat­társaimnak. S hogy mit hoz a jö­vő? Nem szólhatok bele a vezetők dolgába, de azt hiszem ők is jobb, céltudatosabb, fegyelmezettebb csapat kialakításán fáradoznak majd az elkövetkező időszakban Nyitrán senki sem akarja, hogy még egyszer a sereghajtók sorsá­ra kárhoztassanak bennünket a korábban elkövetett hibák. Tár­saim nevében is mondhatom: min­dent megteszünk azért, hogy is­mét színvonalas, sok ezer nézőt vonzó futballcsaták legyenek a Zobor alatt. Egynek minden nehéz, együtt sokkal könnyebb. Urvay edző csak akkor végezhet eredmé­nyes munkát, ha a játékosok, a vezetők, és minden futballra­jongó közös igyekezete egy cél­ra: a továbblépésre, a minőségi­leg magasabb szint elérésére irányul. S ezért még nagyon sokat kell dolgozni. Csodacsa­tár érkezését nem várják. A jel­szó: a jobb csapatmunka. Ha javul az összjáték, megszilárdul a taktikai fegyelem, akkor majd könnyebben születnek a gólok. Mert nem az a fontos: ki rúgja, hanem az, hogy berúgja!- GILÁNYI ­199 cm magas. A Rómában sorra kerülő EB előtt kiváló formában versenyez. Világcsúcsa nagyon sokat kivett belőle, kimerült. A re­kord után így nyilatkozott: „Már azt hittem, hogy az utolsó 50 mé­teren nem sikerül tartanom az ira­mot megjavítanom a világrekor­dot. Nehezemre esett az úszás.“ Gross az első 100 métert 52,83 mp alatt tette meg. Egyébként a győztes Gross mögött kiváló időt értek el társai is. Thomas Fahrner 1:50,01, Andreas Schmidt 1:50:33, Alexander Schowtka 1:50,88 mp alatt ért cél­ba. A nyugatnémet úszócsapat edzői arra számítanak, hogy ezt az úgynevezett „szupernégyest“ indítják a 4x100 méteres gyors­úszó váltóban a kontinens bajnok­ságon. A 200 m-es gyorsúszás világ­csúcsának fejlődése: , 1:54,3 Spitz (amerikai) Santa Cla­ra, 1969; 1:54:2 Spitz Lipcse, 1971; 1:53,5 Spitz Minszk, 1971; 1:52,78 Spitz München, olimpia, 1972; 1:51,66 Shaw (amerikai) Concord 1974; 1:51,41 Furniss, (amerikai) Long Beach, 1975; 1:50,89 Furniss Long Beach, 1975; 1:50,32 Furniss Kansas City, 1975; 1:50,29 Furniss Mont­real, olimpia, 1976; 1:49,83 Köpi-, jakov (szovjet) Berlin, 1979; 1:49,16 Gaines (amerikai) Austin, 1980; 1:48,93 Gaines Mission Vie- jov, 1982; 1:48,28 Gross (nyugat­német) Hannover, 1983. Helsinkiben augusztus 8-14 közötti időben rendezik az első atlétikai világbajnokságot, amelynek előreláthatólag jelentős egyéniségei lesz­nek a képünkön látható versenyzők (balról) Wöckel, Koch és Kocem- bwá. Gergely-fölv. A testmagasság is nagy előny

Next

/
Thumbnails
Contents