Új Szó, 1983. június (36. évfolyam, 127-152. szám)
1983-06-24 / 147. szám, péntek
Arjai, egyesüljetek; SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PENTEK 1983. június 24. XXXVI. évfolyam 147. szám Ara 50 fillér A PRÁGAI BÉKE-VILÁGTALÁLKOZÓ HARMADIK NAPJA Ismerkedtek népünk építőmunkájának eredményeivel A résztvevők tegnap hazánk 67 járásába, valamint Prága és Bratislava városkerületeibe látogattak • Fővárosunkban sajtóértekezletet tartottak (Tudósítóinktól és CSTK) — A prágai békevilágtalálkozó harmadik napján, tegnap a résztvevők hazánk 67 járásába, illetve Prága és Bratislava városkerületeibe látogattak. A vidékre látogató delegátusok korán reggel indultak el hazánk fővárosából. A csaknem másfél száz országot képviselő 2798 küldöttnek alkalma nyílt arra, hogy közelebbről megismerkedjen népünk békés szocialista építömunkájának eredményeivel. A Prágában folyó békepárbeszéd tehát kisugárzik az egész országra, más városokra, falukra, üzemekre, mindenhová, ahová a küldöttek csoportjai ellátogatnak. A prágai találkozó delegátusai meggyőződhettek arról: népünk létérdeke, hogy békében, biztonságban folytathassa országépítő munkáját. Tegnap délután Prága déli kerületében megnyílt az ifjúsági falu. A főiskolai kollégiumban elszállásolt mintegy 500 fiatal azt vitatja meg, hogy a legifjabb nemzedék hogyan vehet aktívan részt a békéért folyó nemzetközi méretű küzdelemben. A prágai Kultúrpalotában tegnap sajtóértekezleten foglalták össze a 11 munkabizottságban lezajlott kétnapos pártbeszéd eredményeit, tanulságait. A sajtóértekezleten Bruce Kimmel amerikai, George Fuchs osztrák, Nyikolaj Poljanov szovjet, Giorgio Gio- vannoni olasz, Hatt Greger svéd, Miriam-Vire Tuominen finn, Alfonso Bauer guatemalai, Georges Aster francia és Vim Klim- kenberg holland küldött összegezte eddigi tapasztalatait és felelt az újságírók kérdéseire. A sajtóértekezleten statisztikai adatokkal cáfolták azokat a hamis nyugati állításokat, hogy a békevilágtalálkozó küldöttei túlnyomó- részt szocialista országokból érkeztek. A számadatok épp az ellenkezőjét bizonyítják, hiszen a 2798 regisztrált küldöttnek legfeljebb 20 százaléka érkezett a szocialista országokból, míg 30 százaléka a fejlődő, 50 százaléka pedig a tőkés országokat képviseli. Bruce Kimmel hozzászólásában hazugságnak nevezte az uszító nyugati propaganda állításait. Ellenérvként utalt a 175 tagú amerikai delegáció összetételére, melyben vallási vezetők, demokrata pártiak, színes bőrűek, választott képviselők és egy polgár- mester kapott helyet. A továbbiakban a 11 szekcióban befejeződött párbeszéd légköréről volt szó. A holland küldött leszögezte, hogy nem vett részt eddig még ennyire nyílt légkörben zajló, a problémák gyökeréig hatoló nemzetközi tanácskozáson. Ezzel cáfolta egyes nyugati tömegtájékoztatási eszközök - többek között a bécsi Kurier, a brit Daily Telegraph, a BBC - minden alapot nélkülöző jelentéseit arról, hogy a prágai találkozót „a kommunisták szervezték ők ellenőrzik és maguk vesznek túlsúlyban részt rajta.“ Az osztrák delegátus is rácáfolt erre, hangsúlyozva, hogy teljesen nyílt vita, a szó szoros értelmében párbeszéd folyt. Mindenki szabadon tomácsolhatta álláspontját, sőt bárki többször is szót kérhetett és kapott. Bruce Kimmel ismét hozzászólt és rámutatott: A küldöttek nyilvánvaló többsége a Reagan- kormányzat militarista irányvonalát hibáztatta a nemzetközi helyzet kiéleződéséért. Szerinte a nyugati propagandának azért van szüksége ezekre az abszolút hazugságokra, hogy leplezzék az emberiség békevágyát és azt, hogy a nemzetközi légkör megromlásáért az Egyesült Államokat terheli a felelősség. Nyikolaj Poljanov szovjet küldött a szovjet és amerikai delegáció szerda esti találkozójáról tájékoztatott. Kijelentette, hogy rendkívül hasznos összejövetel volt. „Megerősített bennünket abban a hitünkben, hogy nincsenek köztünk áthidalhatatlan akadályok. A lényegben teljes volt az egyetértés: mindenképpen közös erővel meg kell akadályozni az atomháborút“ - mondotta. A spontán eszmecseréken megismerkedtek egymás álláspontjával és az amerikai küldöttség tagjai hangsúlyozták: tovább harcolnak az amerikai rakéták nyugat-európai telepítésének megakadályozásáért. A három és fél órán át tartó találkozón egyetértettek a nemzetközi kapA bratislavai Prímás téren a béke-világtalálkozó résztvevőit egy folklór együttes dalokkal és táncokkal köszöntötte. (Magda Borodáčová felvétele - ČSTK) csolatok alapelveiben, abban, hogy békés, egyenjogú, kölcsönösen előnyös együttműködést kell fenntartani. A szovjet küldött végezetül kijelentette: az amerikai delegátusok észrevételei azt tükrözték, hogy az Egyesült Államok (Folytatás a 2. oldalon) Példa nélküli fórum A BÉKE-VILÁGTALÁLKOZÓ NEMZETKÖZI SAJTÓVISSZHANGJA (ČSTK) - A prágai béke-világ- találkozó továbbra is a nemzetközi sajtó, a világ haladó közvéleménye figyelmének középpontjában áll. A tegnapi lapok részletesen beszámolnak a prágai Óvárosi téren megrendezett béke-nagygyűlésről, s arról a munkáról, amelyet a találkozó küldöttei az egyes munkacsoportokban - az ún. dialógusokban - folytatnak. MOSZKVA - A csütörtöki szovjet lapok nagyszabásúnak minősítik az Óváros téren lezajlott béke- nagygyülést. A Pravda megjegyzi, hogy Prágában találkoztak az értekezleten részt vevő amerikai és szovjet küldöttek, s tapasztalat- cserét folytattak, megvitatták a leszerelésért vívott harc távlatait. Az amerikaiak szovjet partnereiknek beszámoltak róla, hogy már az USA 225 városa foglalt állást a nukleáris fegyverzet befagyasztása mellett. Az Izvesztyija hangsúlyozza, hogy a prágai fórumon megkezdődött nyílt vita meggyőzően bizonyítja, a résztvevőket - nézeteik és meggyőződésük különbözősége mellett - sok minden összeköti. A tanácskozáson felszólalók többsége a nemzetközi helyzet kiéleződésének okát a reakciós imperialista erők által folytatott konfrontációs politikában látja - szögezi le a lap. PÁRIZS - A prágai béke-világtalálkozó vitájában részt vehet minden küldött, jelen lehet minden megfigyelő vagy újságíró. A béke megőrzéséért folytatott harcot illetően számos vélemény és javaslat hangzik el. Ebben rejlik e példa, nélküli fórum gazdagsága - többet között ezeket állapítja meg a L’Humanité különtudósítója prágai keltezésű jelentésében. Hangsúlyozza azt is, hogy az egyes küldöttségekben az adott ország legkülönbözőbb rétegeinek képviselői kaptak helyet. A helyzet az; hogy a nukleáris háború elleni harc kérdésében olyan emberek is közös nevezőre tudnak jutni, akik más politikai vagy szociális kérdésekben egymással szemben állnának. A prágai béke-világtalálkozó azt bizonyítja, hogy a nemzetközi békemozgalom rendkívül széles alapokon nyugszik -szögezi le a Ľ Human ité. BÉCS - Talán a legnagyobb békemanifesztáció, amelyet valaha Prágában rendeztek - írja az osztrák kommunisták lapja, (Folytatás a 2. oldalon) Több helyen már aratnak Teljes ütemben folyik a takarmánygyüjtés • A felvásárló szervek készülnek a gabona átvételére (ČSTK és tudósítóinktól)- Bár egyes szlovákiai mezőgazdasági vállalatok már megkezdték az őszi árpa aratását, a mezőgazdasági dolgozóknak még az aratási főidény kezdete előtt minél nagyobb területről be kell gyújteniük az évelő takarmányokat. A nyugat-szlovákiai kerületben a második kaszálást több mint 15 ezer hektáron végezték el. Az aratás előtt igyekeznek ezt a munkát 69 ezer hektáron elvégezni. A második kaszálást már a többi kerületben is megkezdték, szlovákiai viszonylatban eddig az összterület 15 százalékán végezték el. A réteken is folyik a kaszálás, a több mint 277 ezer hektár összterületnek csaknem 80 százalékán elvégezték ezt a munkát. Az elmúlt napok kiadós esőzései segítették a növények növekedését, de még mindig nem egyenlítették ki a nedvesség hiányát. Ezért a mezőgazdasági vállalatok dolgozói továbbra is intenzíven öntözik a kukoricát, a lucernát és több más terményt. Több helyen megkezdődött az aratás. A vranovi járásban például a solí és a čemernéi efsz tagjai kezdték meg elsők között az őszi árpa betakarítását. E gabonafajta eddig a 659 hektáros összterületből 20 hektárról került tető alá. Már a humennéi járásban is aratnak és csépelik a gabonát egyes szövetkezetekben, például a Ľubisai és a Brechovi Efsz-ekben. xxx Az aratás megkezdése tette fölöttébb időszerűvé a napokban a Mezőgazdasági Anyagellátó és Felvásárló Tröszt sajtóértekezletét, amely a termés raktározásának lehetőségeivel foglalkozott. Miroslav Belánsky mérnök, vezérigazgató elmondotta, hogy dolgozóik igényes feladat előtt állnak, mert a múlt évi eredményeikhez viszonyítva 2,2 százalékkal több (Folytatás a 2. oldalon) Mexikói vendég Alois Indránál (ČSTK) - Alois Indra a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap fogadta Luis Echeveriia Alvarezt, a Mexikói Egyesült Államok volt elnökét, aki részt vesz a békevilágtalálkozón. A baráti légkörű fogadáson nagyra értékelték a találkozó jelentőségét a mai nemzetközi helyzetben, és hangsúlyozták, hogy mindkét nép őszinte érdeke a tartós és igazságos világbéke biztosítása. Bécsi haderőcsökkentési tárgyalások A Varsói Szerződés tagországainak újabb jelentős kezdeményezése A TERVEZETET A CSEHSZLOVÁK KÜLDÖTTSÉG TERJESZTETTE ELŐ (ČSTK) - Közép-európai haderők és fegyverzet csökkentéséről folytatott bécsi tárgyalásokon tegnap a szocialista országok nevében a csehszlovák küldöttség egy átfogó szerződéstervezetet terjesztett elő a fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről, valamint az ezzel összefüggő intézkedésekről. A javaslat a csökkentéssel kapcsolatos új, egyszerű és konkrét hozzáállásból indul ki, amelyet a szocialista országok ez év február 17-én ismertettek Bécsben a célból, hogy kivezessék a tárgyalásokat a zsákutcából. A tervezet nagy súlyt helyez arra, hogy Közép-Európában megkezdjék a csökkentést, tekintet nélkül a haderők létszámát illető véleménykülönbségekre. Hiszen a végső cél a fontos: elérni a fegyveres erők és fegyverzet alacsonyabb, azonos szintjét mindkét oldalon. A szocialista országok február 17-i javaslatai konkrét gyakorlati intézkedések egész sorát tartalmazzák, s ezek biztosíthatják a tárgyalások sikerét. Első lépésként a Szovjetunió és az Egyesült (Folytatás a 3. oldalon) Életünk a béke BODONYI JÁNOSNÉ, anyakönyvvezető, a Szlovákiai Nőszövetség Ipolynagyfalusi (Veľká Ves nad Ipľom) alapszervezetének prág A 83 elnöke A háború borzalmairól csak szüleim elbeszéléséből hallottam, de ez is elég ahhoz, hogy megfelelő képet alkothassak magamban az öldöklés szörnyűségeiről. A televízióban, a rádióban, a napisajtóban naponta hallhatunk és olvashatunk a világ egyes részein dúló viszályokról, harcokról. Mi, akik békében élünk, nem is tudjuk igazán felfogni annak értékét, hogy gyermekeinket nyugodtan, félelem nélkül nevelhetjük. Két kisgyermekem van. Azt szeretném, hogy soha ne ismerjék meg a félelmet, a rettegést, hogy nyugodtan fejezzék be tanulmányaikat, utána pedig egy békés társadalomban gyakorolhassák hivatásukat. Mint a nőszövetség helyi szervezetének elnöke szoros kapcsolatban állok falum lányaival, asszonyaival, összejöveteleinken sokat beszélgetünk arról, milyenek lehetnek azok az emberek, akik a tudomány és a technika vívmányait az emberiség pusztítására akarják felhasználni! Mint anyakönyvvezető gyakran látom az emberek határtalan boldogságát: az esküvőkön, a névadókon látom a fiatal párok örömtől sugárzó arcát. Úgy érzem, mindez a béke és az elégedettség jele is. Abban a tudatban vállalják a családi életet, a gyermekeket, hogy békében nevelhetik fel őket. örülök, hogy mi ilyen társadalomban, ilyen körülmények közi élhetünk, s lehetőségeinkhez képest igyekszünk mindent megtenni a világ többi haladó népével együtt, hogy a békét megőrizzük.