Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)

1983-05-16 / 113. szám, hétfő

A PART ES A NÉP MINDEN EREJÉT A CSKP XVI. KONGRESSZUSA PROGRAMJÁNAK MEGVALOSJTASARA ÖSSZPONTOSÍTJUK Életszínvonalunkat munkaeredményeink határozzák meg (Folytatás a 3. oldalról) a murikakezdeményezés és szo­cialista verseny értékes formái jöt­tek létre, a szocialista munka hő­seinek és úttörőinek százai és ez­rei nőttek fel. így van mire alapozni és támaszkodni, van mit to­vábbfejleszteni. A nyolcvanas években nem kö­vethetjük a fejlődés extenzív útját, csakis intenzív útjára léphe­tünk, azért helyesen kell látni azt, ami összeköti a múltat a jelennel és ami a kettőt elválasztja. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a múltban megtanultuk gyors ütemben növelni a termelést, re­kordteljesítményeket elérni, mesz- sze túlszárnyalni a normákat, so­kat adni a társadalomnak terven felül. A jelenlegi feltételek között nem a termékek mennyisége, ha­nem elsősorban jó minőségük a cél, az értékelések során nem érhetjük be a vállalati termelés mennyiségével, hanem az első helyre a társadalmi szükségletek kielégítésének mértéke és szintje kerül, a termelési feladatok teljesí­tése ma már önmagában nem elég, fontos szerepe van a nagyfo­kú gazdaságosságnak, számos szociális és erkölcsi-politikai szempontnak s a környezet védel­mének. E követelményeknek nem könnyű megfelelni. Ebben rejlik korunk forradalmi jellege, s a hoz­zájuk való viszonyulás a kommu­nisták felelősségének alapvető mércéje. Beszédének további részében Korčák elvtárs a tudományos-mü- szaki fejlesztéssel foglalkozott, amelynek meggyorsítása nélkül elképzelhetetlen a gazdaság in- tenzifikálása, energia-, nyers­anyag- és munkaigényességének csökkentése. A gazdaság- és a szociálpolitika egységének meg­szilárdításával kapcsolatban ki­emelte a munkaeredmények jutal­mazásának és a munka nélkül szerzett jövedelem elleni harc ez­zel összefüggő kérdéseinek fon­tosságát. A jelenlegi gazdaságpolitikai feladatok sokrétűek - mondotta. - De alapjuk továbbra is az, hogy mindenütt és minden területen bölcs és gondos gazdák legyünk. Csak a munka és eredményei ha­tározzák meg életszínvonalunkat. Csak ez a szocialista elv ad ele­gendő ösztönzést, hoz létre szi­lárd alapot a jogok és a kötelessé­gek egységéhez, nevel felelős­ségre, egyszersmind biztosítja a gazdasági és társadalmi hala­dást. Minél közvetlenebb és szemmel láthatóbb a munka és a bér kapcsolata, annál jobban egyeznek a dolgozók érdekei a vállalat és az egész társadalom érdekeivel. A nemzeti bizottságok­ra a CSKP KB VI. ülését követően háruló feladatokat elemezve Kor­čák elvtárs szólt a Z-akcióról, és a környezet védelméről. Végezetül hangsúlyozta mun­kánk nemzetközi összefüggései­nek és feltételeinek fontosságát a politikai tevékenységben, a ter­melésben és az emberek szocia­lista tudatáért folytatott küzdelem­ben, ami visszatükröződik a jelen­kor meghatározó kérdésében: Csehszlovákia hozzájárulásában a világbéke megőrzéséért, az or­szágunk békés jövője biztosításá­ért vívott harchoz. A kerületi pártbizottság vezető titkárává Miroslav Mamula elvtár­sat választották meg. Következetesen valósítsuk meg a népgazdaság irányvonalát Holnap felújítják Genfben az európai atomfegyverekről folytatott tárgyalásokat Julij Kvicinszkij nyilatkozata (ČSTK) - Szombaton megérke­zett Genfbe az európai atomfegy­verekről folytatott tárgyalásokon résztvevő szovjet küldöttség. En­nek vezetője, Julij . Kvicinszkij sajtónyilatkozatában kijélentette: Május 17-én folytatódnak a szovjet-amerikai tárgyalások az európai atomfegyverek korlátozá­sáról. Mint ismeretes, a tárgyalá­sokon eddig kialakult helyzet nem normális. Másfél év óta minden haladás elé akadályt gördített az amerikai „nullaváltozat“. Az USA álláspontjában nem tapasztalható semmilyen pozitív változás, s a nemrégiben Washington által javasolt „közbülső megoldás“ nyílt célja szintén az, hogy Nyu- gat-Európában megkezdhessék az új amerikai rakéták telepítését, és egyoldalú leszerelésre kény­szerítsék a Szovjetuniót. Termé­szetes, hogy a Szovjetunió nem hajlandó ilyen igazságtalan meg­állapodást kötni, ami az európai népek érdekeivel is szembehe­lyezkedik. Létezik igazi, reális út a tisztes­séges, egyenjogú megállapodás eléréséhez. Ennek alapját a szov­jet javaslatok képezik, melyek lé­nyege: az európai nukleáris fegy­verzetek radikális csökkentése, a Szovjetunió és a NATO közötti hozzávetőleges egyensúly meg­tartása mind a közepes hatótávol­ságú hordozóeszközök, mind pe­dig ez ezeken elhelyezett robba­nótöltetek számát tekintve. Ez az egyensúly a jelenleginél jóval ala­csonyabb szinten valósulna meg, s a Szovjetunió európai részén sokkal kevesebb rakéta és robba­nófej lenne elhelyezve, mint 1976 előtt volt. A szovjet javaslatokhoz való vi­szonyulás az USA és a NATO magatartásának és céljainak való­di próbaköve lesz, itt válik el, hogy hajlandó-e konkrét lépéseket tenni az európai atomfegyverek korláto­zására. A Szovjetunió mindent megtesz a megállapodás érdeké­ben. Szükséges, hogy az USA konstruktív módon vegyen részt a tárgyalásokon. A libanoni kormány jóváhagyta a csapatkivonási egyezménytervezetet Szíria határozottan elutasítja ezt a megállapodást • Izraeli csapatösszevonások a Bekaa-völgyben (ČSTK) - A libanoni kormány Amin Gemajel államfő jelenlété­ben szombaton rendkívüli ülésen tárgyalt a libanoni-izraeli csapat­kivonási egyezménytervezetről. Kétórás vita után a kabinet jóvá­hagyta a megállapodási javasla­tot. A kormányülés után tudatták az újságírókkal, hogy Antonie Fattait, a libanoni küldöttség ve­zetőjét az Izraellel és az Egyesült Államokkal folytatott tárgyaláso­kon, megbízták azzal, hogy a megállapodást „a megfelelő idő­pontban“ aláírja. Mint ismeretes, a háromoldalú tárgyalások már a múlt év decem­bere óta folytak, s a jelenlegi egyezménytervezet kidolgozására nyolc nappal ezelőtt, Shultz ame­rikai külügyminiszter közel-keleti körútja után került sor. Hafez Asszad szíriai elnök Elie Szalem libanoni külügyminiszter­rel folytatott pénteki tárgyalásai után határozottan elutasította az izraeli-libanoni csapatkivonási egyezményt. Kijelentette; ez a megállapodás Libanont izraeli protektorátussá változtatja. A szí­riai államfő az USA nyomása alatt kidolgozott dokumentumot nagyon veszélyesnek nevezte, mivel az nem zárja ki egy újabb közel-keleti háború lehetőségét. Korlátozza Li­banon politikai és katonai függet­lenségét, s biztosítja az izraeli he­gemóniát, Libanon légterében és felségvizein, s arra kényszeríti a bejrúti kormányt, hogy mondjon le minden, az arab országokkal szembeni kötelezettségéről. Azt is lehetővé teszi Tel Avivnak, hogy libanoni területeken katonai tá­maszpontokat létesítsen. Asszad szerint ez a megállapodás ellent­mond a nemzetközi normáknak, s teljes mértékben az USA érde­keinek van alárendelve, továbbá elszakítja Libanont az arab világ­tól. Ezzel egyidejűleg veszélyezte­ti Szíria érdekeit és biztonságát, ezért Szíria elvhü bel- és külpoliti­kájából kiindulva, nem ismeri el ezt a dokumentumot - hangsú­lyozta Hafez Asszad. A libanoni-izraeli megállapo­dást a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kormánya is határo­zottan elutasította. A kiadott nyilat­kozatban többek között megálla­pítja, hogy ez a dokumentum ve­szélyezteti Libanon önállóságát. Szíria és más arab népek bizton­ságát. Larry Speakes, a washingtoni Fehér Ház szóvivője pénteken ki­jelentette: az Egyesült Államok ke­resi a módot, hogyan hathatna Szíriára annak érdekében, hogy az elismerje a megállapodást. Caspar Weinberger amerikai had­ügyminiszter nyíltan beismerte, hogy ez a megállapodás össz­hangban áll „az Egyesült Államok közel-keleti stratégiai érdekeivel“ s ezért a jövőben az USA-nak arra kell törekednie, hogy a mostani­hoz hasonló „békefolyamatokba“ más arab országokat is bevon­janak. Az izraeli hadsereg az utóbbi 48 órában újabb csapatokat és fegy­vert küldött a Bekaa-völgybe, az ott állomásozó szíriai egységek ellen. A ĽOrient-Le Jour bejrúti napilap szerint a hét végén Izrael újabb messzehordó ágyúkat, pán­célozott jármüveket és Merkava típusú tankokat irányított ebbe a térségbe. Egyes adatok szerint a Bekaa-völgyben jelenleg 20 ezer izraeli katona és legkevesebb 3 harckocsizó brigád állomásozik. Ez ellentmond a Begin-kormány kijelentéseinek, miszerint Izrael hajlandó a kétoldalú megállapo­dás aíapján kivonulni Libanonból. A BT ma folytatja Nicaragua panaszának megvitatását Matagalpa tartományból kiverték az ellenforradalmárokat (Folytatás az 1. oldalról) erejévé váljon. Annak tudatában kell cselekednünk, hogy ma nincs forradalmibb feladat a csehszlo­vák népgazdaság intenzív fejlesz­tésénél. Szlovákiának az elmúlt két és negyedévben elért gazdasági eredményeit értékelve Lenárt elv­társ hangsúlyozta, hogy fokozott erőfeszítéseket kell tenni a termé­kek minőségének javítására és a vállalatok rentabilitásának növe­lésére, mivei az elsőosztályú ter­mékek részaránya eddig nem felel meg a szükségleteknek és a lehe­tőségeknek. Ez a feladat a kelet­szlovákiai kerület számára is sür­gető, súlyát növeli a kerület nö­vekvő hozzájárulása az országos termeléshez. A Kelet-szlovákiai Vasmű ha­zánkban a bádoglemezek legna­gyobb termelője, s ezért tőle is függ a gépipar fémfogyasztásának csökkentése, a gépipari és az elektrotechikai termékek minősé­gének javítása. Jelentősen része­sedik a kerület a vegyipari terme­lésben. De nem érhetjük be azzal, hogy a műszálak gyártásában a kerület csak egyharmad részben részesedik, felelősséget kell vál­lalni a termékfejlesztésért, hogy ezek a termékek használati érté­küket és hatékonyságukat tekintve lépést tartsanak más országok termékeivel. A strážskei Chemko vállalat, a Kassai (Košice) Nehéz­gépipari Vállalat, a Prešovi Csa- págygyár példáján szemléltette, hogy módunkban áll növelni a ki­váló műszaki és gazdasági szín­vonalú termékek hányadát. De si­kert csak akkor érhetünk el, ha sokkal bátrabban használjuk fel a tudomány és a technika leg­újabb eredményeit, a szocialista gazdasági integráció, különösen a Szovjetunióval való együttműkö­dés lehetőségeit. Behatóan foglalkozott Lenárt elvtárs a kelet-szlovákiai kerület mezőgazdasági kérdéseivel, rá­mutatott, hogy a termelés intenzifi- kálásával növelni kell a társadalmi hasznot. Ezt célozza a kelet-szlo­vákiai síkság problémáinak átfogó megoldása. Vízrendezési művele­tekkel több ezer hektár földet véd- tünk meg az árvizektől, s most az a cél, hogy végrehajtsuk az inten- zifikálás programját. Ennek hasz­nosságát bizonyítja az a tény, hogy a termővé tett területen a ga­bona hektárhozama másfélről négy és fél tonnára nőtt. E téren kezdeményezően, a kellő szocia­lista vállalkozó szellemben kell el­járni. Az utat az élenjáró kelet­szlovákiai kukoricatermelők, a hatvanasok mutatják, akik fel­használják Kárpát-Ukrajna mező- gazdasági dolgozóinak tapaszta­latait, továbbá az önálló elszámo­lási elveket érvényesítő kollektí­vák és nem utolsósorban azok, amelyek á kooperációs körzetek­ben együttes szocialista kötele­zettségeket vállalnak. A CSKP KB küldöttségének ve­zetője nagyra értékelte a kerület pártszervezeteinek munkáját és hangsúlyozta, hogy egységet kell teremteni a határozatok és végre­hajtásuk, a szavak és a tettek között. A pártmunka javításában és a párt dolgozók közötti befolyá­sának erősítésében pótolhatatlan szerepe van a kommunisták pél­damutatásának. Az élet megköve­teli, hogy a kommunisták valóban garantálják a társadalmi érdekek érvényesítését. Nekik kell előmoz­dítaniuk, hogy a problémákat kez- deményezóen megoldják, ne pe­dig kendőzzék, szigorúan meg­tartsák a munka- és a technológiai fegyelmet, következetesen érvé­nyesítsék az érdemek elvét a bé­rezésben, és sehol se törődjenek bele a szocialista törvényesség megszegésébe. (gazdag) Szovjet kitüntetések átadása (ČSTK) - Nguyen Co Thach- nak, a Vetnami KP KB Politikai Bizottsága póttagjának, külügymi­niszternek 60. születésnapja al­kalmából a Népek Barátsága Ér­demrendet ítélték oda. A Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének nyilatkozata hangsúlyoz­za, a vietnami politikusnak a ma­gas szovjet kitüntetést a Szovjet­unió és Vietnam barátsága és együttműködése elmélyítésében szerzett érdemeiért adomá­nyozták. xxx Henry Winstonnak, az USA Kommunista Pártja elnökének 70. születésnapja alkalmából a Szov­jetunió állandó ENSZ képviselete székhelyén átadták a Népek Ba­rátsága Érdemrendet, melyet a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának Elnöksége ítélt oda. A ma­gas kitüntetést, amelyet Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió wa­shingtoni nagykövete adott át a ju­bilánsnak, a béke, a szociális ha­ladás, a népek kölcsönös megér­tése és együttműködése érdeké­ben kifejtett tevékenységéért ado­mányozták az amerikai politi­kusnak. Trudeau bírálja Reagant (ČSTK) - Pierre Trudeau ka­nadai miniszterelnök élesen bírál­ta a Reagan-kormány Szovjetunió­val szemben folytatott politikáját. A Toronto Star napilapnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy nagyon sokban nem ért egyet az amerikai kormánnyal. „A Szovjet­unió nagyhatalom és így kellene vele szemben eljárni is. Az Egye­sült Államoknak párbeszédet kellene folytatni a Szovjetunióval“ - mon­dotta Trudeau. Teljesen abszurd­nak minősítette a Reagan-kor- mány azon elképzelését, amely szerint a nukleáris háborút meg lehet nyerni. Amerikai beavatkozás Salvadorban Békés falvakat bombáztak (ČSTK) - Újabb bizonyítékot nyert, hogy az Egyesült Államok fokozza beavatkozását Salvador belügyeibe. Csötörtökön a Guaza­pa tűzhányó környékén Mirandia, San Carlos, Escopeta, Chaparral, Corazal és más falvakat bombáz­tak. A barbár légitámadást ugyan­is F-5-ös amerikai gépekkel végez­ték, a repülőgépeket pedig ameri­kai pilóták vezették. A falvak la­kosságára a gépekről ismét fehér foszfort szórtak. Ezenkívül nehéz tüzérségi ágyúkkal lőtték ezt a te­rületet. A NOTISAL hírügynökség szerint ez volt az első olyan eset, hogy a salvadori háborúban beve­tették azokat a gépeket, amelye­ket az amerikai hadsereg a Viet­nam elleni agresszióban alkalma­zott. Befejeződött a Dán KP kongresszusa (ČSTK) - A Dán Kommunista Párt XXVII. kongresszusán szom­baton este a külföldi küldöttségek tagjai találkoztak a körzeti párt- szervezetek tagjaival. A bronshoji körzeti pártszervezet kommunis­táinak találkozóján beszédet mon­dott Jan Fojtík, a CSKP KB El­nökségének póttagja, a KB titkára, a csehszlovák küldöttség vezető­je. Beszédében hangsúlyozta, hogy a CSKP szolidáris a dán kommunistáknak a dolgozók alap­vető szociális jogaiért vívott harcá­val. Kiemelte a Dán KP internacio­nalista magatartását és a nemzet­közi kommunista és munkásmoz­galom egysége megszilárdítása érdekében kifejtett igyekezetét. A dán kommunisták kongresz- szusa vasárnap záródokumentu­mok jóváhagyásával és a párt új vezető szerveinek megválasztá­sával ért véget. (ČSTK) - Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken késő este is­mét összeült Nicaragua panaszá­nak megtárgyalására. Mexikó ál­landó ENSZ képviselője, Porfirió Muňoz Ledo kijelentette, hogy Közép-Amerikában az erőszak egyre növekvő hulláma az egész térség békéjét és biztonságát ve­szélyezteti. Támogatta azt a nica­raguai javaslatot, hogy Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár nyújtson segítséget a Contadora-államok- nak (Mexikó, Venezuella, Kolum­bia és Panama) a helyzet rende­zésére tett erőfeszítéseikben. Nicaragua panaszának kivizs­gálását a somozista ellenforradal­mi bandák hondurasi területről in­dított támadásairól a Biztonsági Tanács ma folytatja. A nicaraguai nemzetvédelmi minisztérium pénteken közölte, hogy a forradalmi kormány csapa­tainak kéthónapos harc után Ma­tagalpa tartományból sikerült ki­verniük az ellenforradalmárokat. A jelentés szerint az ellenséget visszaszorították a hondurasi ha­tár mögé, s emellett a banditák közül háromszázat megöltek. Az ellenforradalmi bandák újabb két egysége - mintegy 500 fő - hatolt be pénteken reggel hondurasi területről Zelaya észak- nicaraguai tartományba. A sandi­nista népi hadsereg egységeinek sikerült megakadályozni, hogy mélyebben benyomulhassanak az ország területére. A hírt pénteken este jelentette be a managuai tele­vízióban Daniel Ortega, a nicara­guai kormány irányító tanácsának koordinátora. Hangsúlyozta, hogy e bandákat is ugyanaz a sors várja, mint a többi ellenforradal­márt, akik eddig behatoltak Nica­raguába. ÚJ SZÚ 4 / 1983. V. 16.

Next

/
Thumbnails
Contents