Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)

1983-05-14 / 112. szám, szombat

ÚJ szú 7 1983. V. 14. Holnap 19.30 órakor: Románia-Csehszlovákia EB-mérkózés Félelem nélkül, taktikusan, fegyelmezetten Ha visszagondolunk a román labdarúgó-válogatott Bukarestben lejátszott EB-mérközéseire, arra a meggyőződésre juthatunk (nem kell hozzá különö­sebb éleslátás), hogy a holnapi Románia-Csehszlovákia találkozó sem lesz szépségverseny, hanem küzdelem, harc, taktika, kemény játék a javából, a csehszlovák csapatnak csak akkor van esélye, ha félelem nélkül, okosan és fegyelmezetten fog futballozni. Különben arra a sorsra jut, mint az olaszok, a svédek és a ciprusiak, akik a 80 000 férőhelyes Augusztus 23. stadic » félelmetes környezetében nem tudtak ellenállni a hazaiak rohamai nak. Ei Jena az esetben pedig már csak nehezen lehet elvenni a csoportelső­séget £ románoktól... A három összecsapás kapcsán sok­szor elhangzott: a román válogatott túlkeményen játszott a ciprusiak (tilta­koztak is, hogy a gólokat szabálytalan­ságok előzték meg) és a svédek és még keményebben az olaszok ellen. Az utóbbi két együttes nehezen tudta ezt elviselni, játékosai törlesztettek, amiért kiállítással (a svédek), illetve sárga lapokkal fizettek. Ebből nyilván­való: a siker érdekében el kell tudni viselni a keménységet, nem szabad ,.haragudni“ érte. Mert a keménység esélyét manapság minden tétmérkő­zés magában hordozza. Nagy hiba lenne azonban csak ezzel a tényező­vel magyarázni a románok jó ered­ményeit. Elsősorban és mindenek­előtt tudnak futballozni! Soraikban olyan kiválóságok játszanak, mint Stefanescu, Ungureanu, Bölöni, Ba- laci... A világbajnok olasz együttes ellen például bátor és gyors támadó­játékkal, technikás megoldásokkal és taktikai fegyelemmel tűntek ki, nagyszerűen váltogatták a terület­védelmet a szoros emberfogással. Románia válogatottjának kerete az UEFA Kupa elődöntőjéig jutott Craio- vára épül, kiegészülve egy-egy más klubcsapatbeli játékossal, valamint négy vajdahunyadi labdarúgóval, aki­ket korábban a mostani szövetségi kapitány, Lucescu edzett. Az egykori 70-szeres válogatott labdarúgó céltu­datosan és bátran építi a nemzeti tizen­egyet. Megvált több idősebb játékos­tól, mert szerinte igényesebben csak a fiatalokkal lehet dolgozni. A váloga­tott játéka eltér a klubcsapatokétól. Lu­cescu a sok mozgáson alapuló, atléti- kus futball híve, megtartva a hagyomá­nyos román technikát. Módszere a meggyőzés, nem a parancsolgatás. Mindekivel jó viszonyban van. Persze, ehhez az is szükséges, hogy a játékos az edző elképzeléseinek megfelelően „hozza magát“. A France Football a „román labdarúgás Hidalgójának“ nevezte Lucescut. Célozva ezzel arra, hogy szinte mindenáron jóba akar lenni futballistáival. Sok kísérletezés után (gyakran az eredmények rovására is) Lucescu ki­alakította az állandó válogatott keretet, a csapat egy esztendeje többnyire eb­ben az összeállításban játszik: Moraru (Dynamo Bukarest, 27 éves) - Rednic (Vajdahunyad, 21), lorgulescu (Spor­tul Bukarest, 28), Stefanescu (Craio­va, 32), Ungureanu (Craiova, 25) - Augustin (Dynamo, 28), Bölöni SAKK A szovjet bajnokság megnyerése felér egy nagyon erős nemzetközi tor­nán aratott győzelemmel. Ezt igazolja, hogy Anatolij Karpov világbajnok, aki számos „szupertornán“ diadalmasko­dott az elmúlt években - utoljára 1976- ban nyert a szovjet bajnokság döntőjé­ben. Ezért értékeli oly nagyra, hogy most, éppen a jubileumi, 50. alkalom­mal megrendezett bajnokságon újból első lett. öt győzelem és 9 döntetlen mellett csak egy játszmában szenve­dett vereséget. Fél ponttal maradt a győztes mögött Tukmakov, míg a 3 -4. helyet Vágányán és Poluga- jevszkij osztotta. A többszörös világ­bajnokjelölt még magasabb helyezést is elérhetett volna, ha az utolsó fordu­lóban nem kap ki a bajnokság újoncá­tól, a szevasztopoli Malanjuk mestertől, aki egyébként oly kiváló sakkozók tár­saságában osztotta a 6. helyet mint Petroszjan volt világbajnok és a két­szeres szovjet bajnok Pszahisz. Az érdekes játszma így folyt le. Holland védelem Világos: Polugajevszkij - Sötét: Malanjuk 1 d4 d6 2 c4 f5 3.Hc3 Hf6 4 Fg5 Hbd7 5.e3 g6 6.Hf3 Fg7 (a holland védelem ún. leningrádi változatát főleg a taktiku­sok kedvelik) 7 Vc2 0-0 8 Fe2 c6 9 0-0-0! (akadályozza e5-öt és előké­szíti a támadást a királyszárny ellen) 9 Va5 10 h4 h6 11 Ff6: Hf6: 12.h5! g5! (12... gh5: vagy 12...Hh5:-re 13. Hh4! erős) 13. Hd2 Hg414. Bhf1 e5 15 d5 Hf6 16 Hb3 Vc7 17. c5!? (túlsá­gosan leegyszerűsíti az állást) 17. .. dc5: 18 Fc4 cd5: 19 Hd5: Hd5: 20 Fd5:+ Kh8 21 Vc5: Vc5: 22 Hc5: f4! 23 He6 (úgy gondolja, hogy az ellenkező színű futók biztosítják a ma­gasabb helyezéshez szükséges fél pontot. Jobb volt azonban 23.e4!) 23 Fe6: 24 Fe6: e4! 25 Fd5 Bae8 26ef4:? (ez már döntő hiba, 26.Bdeľ után világos kielégítően áll) 26 . Bf4: (Marosvásárhely, 32), Klein (Vajdahu­nyad, 22), Balaci (Craiova, 26) - Gá­bor (Vajdahunyad, 21), Camataru (Craiova, 29). Akik még szóhoz jutot­tak: Lung (Craiova, 24) - Andone (Vajdahunyad, 23), Ticleanu (Craiova, 23), Geolgau (Craiova, 26), Cirtu (Craiova, 24). Bukarestben azt várják hogy a cseh­szlovák válogatott zónavédekezést fog alkalmazni, tehát ilyen értelemben ké­szülnek. Sokat gyakorolják a pontrúgá­sokat, elsősorban Balaci, akit Piatini után kontinensünkön a második leg­jobb szabadrúgás-lövőnek tartanak. Csütörtökön a román válogatott az Ar­ges Pitesti megerősített csapata ellen játszott edzőmérkőzést, s 4:2-re győ­zött; a gólokat a védő lorgulescu, a kö­zéppályás Bölöni és Munteanu, vala­mint a csatár Gábor lőtték. Lucescu azt mondta: legszívesebben az olaszok ellen játszott csapatot szerepeltetné, amely következő volt: Moraru-Rednic, Stefanescu, lorgulescu, Augustin (An­done) - Klein, Bölöni, Balaci, Ungurea­nu - Geolgau (Cirtu), Camataru. Ami igaz az igaz, nem támadni megy František Havránek edző együttese Bukarestbe. Sok múlik majd azon, ho­gyan tudja semlegesíteni a románok két „ászának“ (Bölöni, Balaci) együtt­működését. Mindenek fölött azonban az lesz a legfontosabb, hogy a cseh­szlovák játékosok ne essenek pánikba a hazaiak várható keménysége, a 80 000 szurkoló teremtette szokatlan légkör eredményeképpen. (A román lapok szinte naponta azt írják: a közön­ség kell, hogy legyen a csapat tizen­kettedik embere.) Ha ez sikerül, akkor lehet valamit keresni. Persze a mérkő­zés esélyesei a vendéglátók, össze- szokottabb az együttesük, több az egyéniségük, hazai környezetben ját­szanak. De az ezerszer elkoptatott közhely szerint a labda a román fővá­rosban is gömbölyű lesz. Havránek edző csak a mérkőzés előtt hirdet csapatot, még nem döntött, hogy három, vagy négy középpályás­sal játszik-e az együttes, hogy a kar­mester Balaci kap-e testőrt. Mivel a csatár Čermák csütörtökön megsé­rült, helyette J. Némec (Bohemians) került a keretbe. A találkozó játékveze­tője a belga Ponnet lesz. Az V. selejtező csoport állása: 1. Románia 4 3 1 0 6:1 7 2. Csehszlovákia 413011:5 5 3 - 4 Olaszország 4 0 3 1 3:4 3 Svédország 3 111 3:4 3 5. Ciprus 5 0 2 3 3:12 2 Ez volt eddig: Románia-Ciprus 3:1, Románia-Svédország 2:0, Csehszlo- vákia-Svédország 2:2, Olaszország -Csehszlovákia 2:2, Ciprus-Svédor- szág 0:1, Olaszország-Románia 0:0, Ciprus-Olaszország 1:1, Ciprus -Csehszlovákia 1:1, Csehszlovákia -Ciprus 6:0, Románia-Olaszország 1 TOMI VINCE Két érmes egymás ellen. Balról Puha Tibor, vele szemben Gönzci Róbert. Tavaly a köny- nyűsúlyban találkozott a két fiú a Csehszlovákia-Magyaror- szág mérkőzésen. Akkor Puha nyert, most viszont Várnában mindketten dobogósok: Puha a könnyűsúlyban, Gönczi a pe­helysúlyban (Mészáros-felv.) Három magyar versenyző mérkőz­hetett a döntőbe jutásért, és közülük kettőnek, a légsúlyú Váradinak és a nehézsúlyú Alvicsnak sikerült magát beverekednie a holnapi döntőkbe. Hétvégi labdarúgás az EB jegyében Ma egy, holnap négy mérkőzést ren­deznek a labdarúgó-EB selejtező csoportjaiban. Az I. csoportban: Svájc-NDK erőpróba lesz. A házigaz­da eddig csak Skócia együttesét fo­gadta és 2:0-ra legyőzte. Idegenben 2:2-re végzett ellene. Az utóbbi évek­ben a svájci tizenegy sok kiváló ered­ményt ért el, győzelme várható. Egye­lőre Belgium a csoportelső négy mér­kőzésből 8 ponttal. Svájc három talál­kozón 3 pontot szerzett és harmadik. Holnap a III. csoportban: Magyaror- szág-Görögország. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány ezúttal a Ferenc­városra építi válogatottját, amelynek 27 Bde1 g4 28.g3 Bf5! (most termé­szetesen nem megy 29. Fe4: Bfe5 és 29.Be4: Bc8+ miatt) 29 Fb3 Bh5: 30 Be2 Bhe5 31 Bfe1 Ff6 32.Kb1 Fg5 33 Fc2 e3 34 fe3: Fe3: 35 a3 Kg7 36 Bf1 Ff4! (tempóval támadja világos legsebezhetőbb pontját) 37 Be5: Fe5: 38 Bel Be7 39 Be3 Kf6 40 Ka2 Bd7 41 Fd3 (különben Bd2 és Bg2 jön) 41 Bd6 42. Kb1 h5 43 Kc2 Bc6+ 44 Kb1 Bb6 45 b4 Bc6 46 Fe4 Bc3 és világos feladta, bástyacserére Fel és Fg3: gyorsan nyer. Ökölvívó-EB Két bronzérem Várnából (méj) - Tegnap az elődöntőket bonyolították le a várnai ökölvívó Európa- bajnokságon, és a legjobb négy között még két csehszlovákiai öklöző is érdekelt volt. Azonban Madura a szovjet Alekszandrovtól szenvedett egy­hangú vereséget, míg Puha Tibor küzdelmes mérkőzésen mindössze 3:2-es pontozással kapott ki az olasz Russolinótól. Ezzel is túlszárnyalta azonban a csehszlovák válogatott a tamperei mérleget, ahol mindössze Pusztai szerzett bronzérmet. Gönczi a szovjet Nurkazovtól kikapott, így bronzérmes. 48 kg: A világbajnok bolgár Muszta- fov biztosan győzött a szovjet csapat újonca, Jezsanov ellen. 51 kg: Előbb az Európa-bajnoki cím védője, Petar Leszov legyőzte a szovjet Kabirovot, majd pedig Váradi volt végig jobb a ro­mán Titoiu elleni mérkőzésén. 54 kg: Alekszandrov-Madura 5:0. A legutób­bi 51 kilós szovjet Európa-bajnok végig irányított, és biztosan került a döntőbe, ahol a jugoszláv Buzoli lesz az ellenfe­le 57 kg: Nurkazov-Gönczi 5:0. Csak az első menetben volt egyenrangú el­lenfél a magyar öklöző. 60 kg: A bolgár csapat leggyengébb képességű öklözőjének tartott Csup- renszki meglepetésre legyőzte a szov­jet Európa-bajnok Gyemjanyenkót. A másik ágon akár Puhát is kihozhat­ták volna győztesnek, de 3:2 arányban Russolino szerzett jogot az aranyére­mért vívandó mérkőzéshez. 91 kg: Alvics Gyula küzdelmes mérkőzésen legyőzte G. Skrzeczet, Jagubkin pe­dig a román Golumbeanut. A szakem­berek szerint kettejük döntője lehet az EB-küzdelmek egyik csúcspontja. nagyon meg kell küzdenie az óhajtott győzelemért. A görögök előző londoni döntetlenje, s koppenhágai csupán 1:0-ás veresége figyelmeztető. A Népstadion mérkőzése 20.00 órakor kezdődik. Ebben a csoportban Anglia vezet négy mérkőzésből szerzett 7 pontjával. A magyar együttes három­szor játszott, 4 pontja van, s a csoport harmadik helyezettje. Az V. csoportban a Románia -Csehszlovákia mérkőzésen kívül, amelyről kiküldött munkatársunk ad helyzetképet, a Svédország-Ciprus találkozó kerül sorra. Itt csak a vendég­látók sikerének aránya lehet kérdéses. A VII csoportban: Máita-Spanyol- ország. A sokkal nagyobb játékerőt képviselő vendégcsapat igazi ellenfele a pálya talaja, a környezet. A máltaiak házigazdaként éppen emiatt nem szoktak hozzá a súlyos arányú vere­séghez. E csoportban Spanyolország vezet, négy mérkőzést játszott, 7 pon­tot szerzett. Málta házigazdaként egy­szer győzött, méghozzá Izland ellen. (za) Nosztalgia... Amikor ismertté vált a várnai ökölvivó-EB elődöntőinek mező­nye, kiderült, hogy a teljes létszá­mú szovjet csapat minden tagja bejutott a legjobb négy közé. Ez pedig az EB-k történetében mind ez idáig egyszer fordult elő koráb­ban az 1963-as moszkvai EB-n. Igaz, akkor még csak tíz súlycso­port volt, és a tíz szovjet verseny­ző a döntőbe is bekerült! így tulaj­donképpen Szovjetunió-Európa mérkőzésre került sor a döntők­ben. Az akkor öklözök közül most többen is Várnában vannak, per­sze szakvezetőként. Például Kajdi János, aki négy szovjet győzelem után a kisváltósúlyban szakította meg ezt a sorozatot, utána pedig Jerzy Kulej nyert a váltósúlyban. ,,Európa“ csapatának harmadik győzelmét a nehézsúlyú Josef Né­mec szerezte Abramov ellenében. (m) Duplázás előtt? (ČSTK) - A Dukla Praha férfi és a štart Bratislava női kosárlabdázói számára ismét megnyílt a lehetőség, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ez idén is duplázzanak - a bajnokság mellé megszerezzék a győzelmet a hazai kupasorozatban is. Először a nők dön­tik el a kupa sorsát, mégpedig ne­gyedszer egymás után mérkőzik a štart és a Gottwaldov. Annak ellené­re, hogy az utóbbi időben a Start volt sikeresebb, a gottwaldoviak mellett az szól, hogy a KEK-ben elődöntőbe ke­rültek. A férfiaknál a bajnokságban élen álló Dukla és a második helyezett VSŽ Košice vívja a döntőt. Mindkét sorozatban ezúttal utoljára, hiszen a jövő évtől a kupa megszűnik és a KEK-ben a bajnokság második he­lyezettje szerepel majd... 36. kerékpáros Békeverseny Forstban román szakaszgyőzelem 1306. SZ. FEJTÖRŐ A. White ,Chess amateur“ 1928 I. díj) Nők súlyzóval... (ČSTK) - San Marinóból érke­zett jelentés szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség címére szá­mos országból érkeztek olyan jel­legű kérvények, amelyekben kérik a női súlyemelés elismerését. A je- entésekből az is kitűnik, hogy a nemzetközi szövetség vezérkara nem idegenkedik túlságosan a női súlyemelés bevezetésétől... S* Azegynapos pihenő ut*in az élboly sokáig együtt haladt. A legak­tívabbak a csehszlovák kerékpáro­zók voltak, azonban minden szökési kísérletüket meghiúsították a vetély- társak. A 25. km-nél Kozárek bukott, de beérte a főbolyt. A dobogón végzett három versenyző sikeres szökési kí­sérletét a 75. km-nél hajtotta végre. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh3, Vf3, Bel és f8, Hc5 és h4, Fa2 és d2, gy: c3 és e2 (10 báb). Sötét: Ke5, Vd3, Hf5, Fb1 és c1, gy: f6 (6 báb) A megfejtés beküldésének határideje: május 23. A megfejtések az Új Szó szerkesztősé­gének címére küldendők „Sakk“ meg­jelöléssel. A helyes megfejtők közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1304. fejtörő (J. Dobruský) he­lyes megfejtése: 1.Vb1ü Az e heti nyertesek: Kovács Zoltán, Rozsnyó (Rožňava), Roman Zmij, Hartmani- ce. DELMÁR GÁBOR • A labdarúgó SZNL hétvégi mű­sora (25. forduló). Ma 16.30 órai kez­dettel: DAC-Petržalka, Matador-Seni- ca, ZŤS Košice-Trenčín, Dukla B. Bystrica-Poprad, Marti n-Michalovce, Prievidza-Dubnica. Holnap 16.30-tól: Agro Levice-VSŽ Košice, Humen- né-Trebišov. • A vízilabda Világ Kupa 5. fordu­lójának eredményei: NSZK-Olaszor- szág 9:8, Szovjetunio-Kuba 13:9, Spa- nyolország-Magyarország 9:8. USA -Hollandia 7:6. • Brestben Csehszlovákia férfi kosárlabda-válogatottja barátságos mérkőzésen 97:87 (45:39) arányban kikapott Franciaország csapatától. • A jégkorongozók Stanley Kupá­jának további döntő mérkőzésén: New York Islanders-Edmonton Oilers 6:3. A New York-i együttes a sorozat második mérkőzését nyerte meg. • A Dukla Praha edzömérkőzésén Tomáš Kríz sípcsonttörést szenvedett, gyógyulása legalább négy hetet igé­nyel. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT 57 kg: Kamburov - Rauschnig (NDK-beli) p. gy. 63,5 kg, Puzovics (jugoszláv) - Mechner (NDK-beli) p. gy., Sisov (szovjet) - J. Leszov (bolgár) p gy. 67 kg: Galkin (szovjet) - Joyec (ír) p. gy., Bruno (olasz) - Ciobotaru (román) p. gy., 71 kg: Laptyep (szov­jet) - Takov (bolgár) p. gy., Unger (NDK-beli) - Simion (román) p. gy., 75 kg: Maricescu (román) - Redzepi (jug.) p. gy., Melnyik (szovjet) - Naske (NDK-beli) p. gy., 81 kg: Kocsanov- szkij (szovjet) - Tadics (jugoszláv) k. o. 1 m., 87 kg: P. Skrzecz (lengyel)- Cifti (török) p. gy. +91 kg: Damiani (olasz) - Sztojmenov (bolgár) p. gy., Kaden (NDK-beli) - Mirosnyicsenko (szovjet) p. gy. (ČSTK) - Tegnap a Békeverseny mezőnye elhagyta Lengyelországot és a 175 km hosszú útszakasz céljába, az NDK-beli Forstba meglepetésre egy esélytelennek tartott háromtagú csoport élén a román Romascanu hajtott át a célon. Mögötte a portugál Teixera és a mongol Gambold következett, mintegy másfél perces előnnyel a főboly előtt. Váltott vezetéssel egyre növelték elő­nyüket, amely már négy és félperces is volt! Ekkor kapcsolt rá a főboly, és sikerült három percet lefaragni a várat­lanul nagy hátrányból. A IV. útszakasz végeredménye: 1 Romascanu 4:06:22, 2. Teixera -4, 3. Gambold (mongol) -20, 4 Raab (NDK-beli), 5. Wekema, 6. Snijders (hollandok) ... 9. Csuzsda (szovjet) ... 12. Ludwig (NDK-beli),... 39. Vávra 49 Škoda ... 54. Kozárek ... 61. Sýkora ... 77. Jurčo 79 Ferebauer mind -1:36 p. Csapatban: 1 Románia, 2 Portu­gália 12:22:28, 3. Mongólia -13, 4 Hollandia, 5 NDK, 6 Belgium... 10 Csehszlovákia -1:36 p Az összetett verseny állása négy útszakasz után: 1 Csuzsda 15:36:30, 2. Ugríumov (mindkettő szovjet) -8, 3. Boden (NDK-beli) -9, 4. Wekema (hol­land) -14, 5. Serediuk (lengyel) 20, 6. Solleveld (holland.) -22, ... 11. Kozá­rek -50 mp . 16. Sýkora -3:56, ... 17. Ferebauer -4:02,18 Škoda -4:06, 20 Jurčo -4:07... 30. Vávra (cseh­szlovákok) -7:57 p. A csapatverseny állása: 1 NDK 46:49:41, 2. Szovjet­unió -11, 3. Lengyelország -58, 4 Hollandia -59 mp., 5 Csehszlovákia -4:28. 6 Bulgária -12:57 p. • Gottwaldovban a női nemzetkö­zi röplabdatornán: Peru-Kanada 3:0, Kuba-KNDK 3:1, Szovjetunió-Kuba 3:0, Peru-Franciaország 3:1

Next

/
Thumbnails
Contents