Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)

1983-05-13 / 111. szám, péntek

AZ ARANYSÁV LEGYEN A MÉRCE Jegyzetek a nyugat-szlovákiai kerület magyar gyermek- és ifjúsági kórusainak fesztiváljáról Kilenc gyermek- és ifjúsági énekkar találkozott Dunaszerdahe­lyen (Dunajská Streda) a nyugat­szlovákiai kerület hat járásának magyar tanítási nyelvű iskolájából. Köztük a helyi Városi Művelődési Ház leánykara, amely kivételt ké­pez, hiszen a kórus alacsony lét­száma ellenére több középiskola növendékeiből tevődik össze. Ti­zedikként a komáromi (Komárno) kicsinyek kórusa szerepelt. (A ki­csik saját költségükön utaztak fel Csallóköz szívébe, hogy bemutas­sák tudásukat.) Úgy vélem, nélkü­lük szegényebb lett volna a feszti­gyobb önbizalmára, is szükség van. Megérdemelten nyerték az ezüstsávos minősítést. A versenyen szerepelt kórusok közül a komáromi Béke utcai alap­iskola gyermekkara rendelkezik a legnagyobb múlttal. Az eltelt hu­szonhárom év alatt sok szép sikert ért el Stirber Lajos és elődje ve­zetésével. A kicsinyek kórusából kinövő „nagyok“ alkotják a kórus magvát. Lelkes, énekelni mindig kész lányok és fiúk. Talán a túlzott akarás és a pillanatnyi „rövidzár­lat“ okozta, hogy a kerületi verse­nyen nyújtott teljesítményük nem vál. S ha már az értékelést velük kezdtem, hadd mondjam el, hogy Kaszán Margit tanítónő tevé­kenysége ritka példa kórusmoz­galmunkban. Az anyanyelv és az ének szeretete elválaszthatatlan egységben, játékos oktató-nevelői légkörben nyer kifejezést a keze alatt. A komáromi Béke utcai alap­iskola kicsinyeinek kórusa megér­demelte az aranysávos minősí­tést. A lévai (Levice) alapiskola Sza- lai Pál vezette gyermekkara mű­sorának zöme még éretlen, alig begyakorolt népdalfeldolgozások­ból állt. Ennek ellenére két mű előadásában megmutatta a kórus, hogy szépen is tud énekelni. Külö­nösen Kodály Zoltán Békedal cí­mű női karra írott szerzeményé­nek bemutatása volt számomra meglepetés. Ezt a művet a lévaiak viszonylag szépen adták elő. Kár, hogy a karvezető későn kezdte el a kórussal a munkát. A párkányi (Štúrovo) alapiskola kórusa, Filakovszky Péter veze­tésével jutott el a kerületi verseny­re. Az énekkar műsorában az Is­meretlen szerző Kék ibolyácska cí­mű kórusműve volt a legszebben kidolgozott alkotás. A kórusnak el­sősorban hangzásban és tiszta­ságban kell javulnia. Tavalyi szín­vonalukhoz képest sokat fejlődtek. Ez biztató a jövőre nézve. A ver­senyen ezüstsávos minősítést nyertek. A bátorkeszi (Vojnice) alapisko­la gyermekkara (karvezető Karát- sony Imre) sikeres múltra tekint vissza. Szereplése meghaladta a várakozást. Műsorukban legin­kább a művek dinamikai kidolgo­zása tetszett. A karmester elég tapasztalt ahhoz, hogy érezze: az énekkar repertoárját fel kell frissí­teni, igényesebb művekkel is meg kell próbálkozniuk. A kórus tehet­séges énekesekből áll, akik képe­sek fejlődni, csak nagyobb vállal­kozókedvvel a kortárs szerzők művei után kell nyúlni. A bátorke­szi kórus ezüstsávos minősítést kapott. A kürti (Strekov) alapiskola gyermekkarát Kovács János ve­zeti. Sok szép sikere egyikét az idei érsekújvári körzeti verseny megnyerésével érte el. Ennek tu­datában magabiztosan verseny­zett. A kötelező számmal jól meg­birkóztak, bár néhány ritmusbeli és intonációs hiba rontotta a ha­tást. Műsoruk legnehezebb müve, Kodály Zoltán Nagyszalontai kö­szöntője már sejtette, hogy az igé­nyesség felé akarnak továbblépni. Ehhez azonban a karmester na­úgy sikerült, mint ahogy azt maguk is szerették volna. Teljesítményük így is ezüstsávos minősítést ért. A kerületi versenyen a nyitrai járást már több éve a ghymesi (Jelenec) alapiskola gyermekka­ra képviseli. Simek Viktor teljesen új „fazonú“ műsorral lepte meg az öt ismerő értékelő bizottságot. Csak annyiban maradt hű önma­gához, hogy a művek kidolgozá­sára ismét a puha, a leheletfinom dinamikai árnyalatok voltak jellem­zők. A tiszta intonáció most nem hatott olyan meggyőzően, mint máskor. Ennek ellenére bámula­tos az az energia, ami a kórus teljesítményében rejlik. Eredmé­nyük, az aranysávos minősítés ezt fémjelzi. Kellemes meglepetést okozott a galántai (Galanta) gimnázium leánykarának szereplése. Józsa Mónika magabiztos közreműkö­désével. Rövid idő alatt igényes és mutatós műsort tanultak be, nem lebecsülendő művészi színvona­lon. A lányok örültek az éneklés­nek és könnyedén adták elő mű­sorszámaikat. Csak dicsérni lehet őket. További töretlen fejlődést kí­vánunk a kevésszámú, de erős akaratú, lelkes lányoknak. Az aranysávos minősítésük bizonyá­ra serkentőleg hat majd a gimnázi­um többi tanulójára is, s még töb­ben csatlakoznk a kórus tagjai­hoz. A dunaszerdahelyi VMH leány­kara létszámban nem nagyobb a galántai kórusnál, mégis úgy szólt, mintha megkettőzve álltak volna tagjai a színpadon. Ennek titka a leánykar tiszta éneklésében van, ami megduplázza a hangzás dinamikáját. Előadásukban ügye­sen, szinte észrevétlenül találkoz­tak a szólamok, ölelkeztek az ak­kordok, kirajzolva, kiszínezve a mű alapgondolatát zenei és tar­talmi mondanivalóját. Erre szokták mondani: „A kórus érzi és éli a müvet.“ Ág Tibor rutinja, zenei tehetsége termékeny talajra talált, egészséges hajtásban sarjadt ki kórusának muzikalitása. A kötele­ző számot mesteri módon szólal­tatták meg. Minősítésük: aranysáv a zsűri külön dicséretével. A peredi (Tešedíkovo) alapis­kola gyermekkara és Jónás Ka­talin annyiban érdemel több elis­merést, hogy mindazt, amit a du­naszerdahelyi leánykórus produ­kált, ők gyermekfejjel képesek vol­tak megvalósítai. Játszi könnyed­séggel, vidáman, példás tiszta­sággal énekeltek olyan műveket, amelyeket válogatott kórusok tar­tanak műsoron. Kodály Zoltán Gó­lya-nótája, vagy Bartók Béla Jó- szágigézője csak látszatra könnyű mű. A szerzői gondolat szépsége, a mű „lelke“ csak az alkotás töké­letes megszólaltatásakor bontako­zik ki. Ennek életre keltésében van a perediek művészi teljesítményé­nek legnagyobb értéke, amit a zsűri aranysávval és külön di­csérettel jutalmazott. A kerületi fesztiválon először szerepelt kötelező kórusmű. Be­vezetése, az igényességre törek­vés vízválasztónak bizonyult, an­nak ellenére, hogy a kórusvezetők nem fogadták kitörő lelkesedés­sel. A zsűri munkáját, a kórusok teljesítményének reális értékelé­sét viszont nagyban segítette. A sok jő előadás igazolta az elkép­zeléseket, a kötelező szám létjo­gosultságát már a járási versenye­ken. Ahhoz, hogy ezt minden kó­rusvezető megértse, nagyobb összefogásra van szükség, jobb meggyőző munkára a módszertani intézmények, a népművelési köz­pontok részéről. DEBRÖDI D. GÉZA its SÍI 2>.s I üjs£ v '(0 a nj i_ * o '{2 1*5 Ifia fi S8> = ■o 0) 0) ff -J -ö & !■*! c ® § «s 51 A komédia (fel)szme Csokonai Karnyónéja a MATESZ Thália Színpadán Az öregedő asszony vágyako­zása a fiatalos szerelem után,és a kapzsi és pénzsóvár fiatalság alantas élvetegsége találkozik eb­ben a tizennyolcadik századbeli komédiában. A mindenáron való meggazdagodás becstelenségé­nek bemutatásán túl, Csokonai­nak ezek a dolgok lehetőséget adtak arra is, hogy kora szabad­ságvágyát, önmaga indulatait a darabbeli szókimondással is ér­zékeltesse. Hőseinek nyíltan ki­mondott emberi igazságai, olykor alpári beszédstílusuk, vaskos ki­szólásaik, fintorgó csipkelődéseik elsősorban a költő korát veszik célba. Csokonai Vitéz Mihály Kar­nyónéja valahol Rabelais, a nagy reneszánsz francia író világában gyökerezik. Az öregség és a fiatal­ság, illetve a pénz és a pénzsóvár­gás ilyen párosítása sok tekintet­ben a Rabelais teremtette gro­teszk világot, a reneszánsz testfel­fogását idézi. Természetesen, mint ahogy ezek a dolgok örök gondolkodásbeli elferdülésekre utalnak, ugyanúgy szólnak a hu­szadik század emberéhez is... Egy vásári színtársulat mutat­kozik be az előadás első pillanatai­ban. A bohócképűre maszkírozott arcok, artisták teátrális mozdulata­it idéző hajlongások, eltúlzott magamutogatások, ripacskodó mosolygások hamisítatlan sátoros komédiát ígérnek. Ilyen prológus­sal kezdődik az a keretjáték, ame­lyet Csokonai Vitéz Mihály vígjáté­kához (-ba, -ból) írt Kiss Péntek József. Maga az eredeti komédia később ennek a keretjátéknak lesz az alárendeltje. Nem mozdulhat a cselekmény, nem lendülhet tovább a Csokonai alkotta gro­teszk játék, amíg ennek a hol vásári komédiások ripacskodásait, hol a néma filmburleszkek techni­kai esetlenségeit (jeleneteket fel­címező információk, a mozgásfo­lyamat töredezettsége) idéző ját­P ercekig zúgott a vastaps. Felforrósodott a légkör. A szereplők és a nézők egyaránt boldogok voltak, mert közösen te­remtették meg azt a ritka pillana­tot, amelyet színházi varázslatnak hívnak. Amikor azután kialudtak a rivaldák, az egyik kollégám talá­lóan jegyezte meg: színházi ese­mény tanúi voltunk. Egyáltalán nem túlzott. natban, amikor fontos politikai kér­déssé emelkedik a szavak és a tettek egysége, a munkamorál, a közerkölcs, a kispolgáriság megannyi megnyilvánulása elleni harc, akkor különösen hálás dolog visszatérni Majakovszkijhoz, s ve­le, az ő szellemében politizálni - a művészet eszközeivel is. Há­lás, de nem könnyű feladat, mert Majakovszkijt roppant nehéz jól és Szép este volt Erről a felemelő élményről ak­kor is örömmel számolnék be, ha történetesen hivatásos színtársu­lat előadása aratott volna ilyen sikert, mert manapság ők sem kényeztetnek el bennünket szín­házi eseményekkel. Egy-két kiug­ró előadástól eltekintve a közép­szerűség, a rutinmunka az uralko­dó színházainkban. Ennek tudatá­ban még nagyobbnak tetszik a nagymegyeri (Čalovo) színját­szók teljesítménye. Ezúttal ugyan­is ők részesítettek bennünket lé­lekemelő művészi élményben. A műsorválasztással kell kez­deni, mert ez a siker vagy a balsi­ker döntő tényezője. Elsősorban a Szovjetunióban, de más szocia­lista országokban is reneszánszu­kat élik a Majakovszkij-darabok. Nem véletlenül. Olyan társadalmi légkörben, olyan történelmi pilla­időszerűen megszólaltatni, elját­szani. A nagymegyerieknek sikerült. Nem egykönnyen, tegyük hozzá. Az érsekújvári (Nové Zámky) ke­rületi fesztiválon még elég halvá­nyak voltak, ott inkább csak sejteni lehetett az életrevaló rendezői koncepciót, az árnyalt színpadi szituációkat, s a színészek által életre keltett jellemeket. Nem sértődtek meg a kritikán, nem estek kétségbe, bíztak önma­gukban. És dolgoztak, szinte na­ponta. A csoportban olyan mun­kásember is van, aki naponta haj­nali négykor kezdi a szolgálatot. S mégis próbált, a többiekkel együtt, ha kellett, hát éjfélig is. Megérte. Az elmúlt hét végén részleteiben is megoldott, Maja­kovszkij szellemiségéhez méltó, jó színészi teljesítményekre épülő előadásnak tapsoltunk. Színházi esemény volt: több mint négyszá­zan avatták azzá. Többen ugyanis már nem fértek be a zsúfolásig megtelt terembe, pedig az érdek­lődők ennél jóval többen voltak, íme az újabb bizonyíték: tévé ide. elfoglaltság oda, jó színházi elő­adásra ma is szívesen elmennek az emberek. A bemutatót követő, jó kedélyű banketten jó volt hallani a Városi Művelődési Ház igazgatójának, s a CSEMADOK városi bizottsága elnökének, továbbá a városi nem­zeti bizottság titkárának elismerő mondatait, s nem utolsósorban a járási kulturális intézmények képviselőinek méltatását. Nem az ilyenkor szinte kötelező szép sza­vak voltak ezek, hanem azoknak az egyéneknek a felelősségteljes megnyilatkozásai, akik tisztségük­ből eredően eddig is támogatták a nagymegyeri színjátszókat, az ottani kulturális életet. Szép este volt. A pohárköszön­tők végén felállt az egyik helyi szereplő, aki a legtöbb tapsot kap­ta, és keresetlen szavakkal mon­dott köszonetet a rendezőknek, s mindenkinek, aki segített.- Ez a vastaps, ez a nagy siker még nagyobb erőt ad a munká­hoz, sokáig élteti együttesünket. Meglátják, a Jókai-napokon még jobb lesz az előadás! így legyen! SZILVÁSSY JÓZSEF szadozásnak egy-egy jelenet „kedvéért“ vége nem szakad. Bár Konrád József rendező igyekezett a keretjáték szabdalta cselekmény folyamatosságát megőrizni, ennek ellenére nem láthattunk pergő rit­musú komédiázást. A két jelenet között a huszárruhás görl hordoz­ta táblákon olvashatatlan hosszú­ságú versezetek öncélúságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy tartalmazták a következő jelenet cselekményét. A szü­net után a görl sebessége lecsök­kent, így a táblák is olvashatóvá lettek... Alapötletként igen tetszetős ez a vásári komédiázás, š ezt sok tekintetben Platzner Tibor díszle­tei és jelmezei is aláhúzzák. A pi­ros és a fehér domináltak a szín­padon, s a jelmezek csíkjaiban is fel-feltünedeztek, egy-egy stílus­törést mégis felfedezhettünk. Alig­ha indokolható, hogy Karnyóné bárpincérnőt idéző, miniszoknyás szolgálólánya hogyan került ebbe a különben jól felöltöztetett társa­ságba. Karnyóné szoknyája elől szükség szerint mozgott fel és le. A bevezetőben utaltunk a bohóc­képűre maszkírozott társaságra, sajnos ebből az ötletből csupán ez a ruha, Lázár deák és Lipitlotty káposztáshordós, illetve Tündérfi tigrisbukfence idézte a bohócjáté­kot. Igaz, fizikai adottságokban nem áll olyan fokon ez a társulat, hogy ezt maradéktalanul megva­lósítsa, így az ötlet megmaradt önmaga szintjén. A néma filmbur- leszket idéző keretjáték két görljét (Csokonainál még Tündér és Tün­dérfi) Kiss Ági és Mihályi Mária alakította. írhatnánk, hogy kellő mértékletességgel, bár ennek az oka a komédia alaphangulatától idegen funkcióból eredt. Várady Béla színidirektorként tett ígéreté­hez híven, Kuruzsként is megje­lenik a színen. Testhezálló szere­pet kapott, s ezt gátlástalanul ki­használja. Pólós Árpád Lipitlotty és László Géza Tipptopp szerepé­ben két szélsőséges színészi játé­kot képvisel. Pólós üres gesztu­sokkal, éneklő hanghordozással, olykor érthetetlen szövegmondás­sal próbálja megrajzolni Lipitlotty jellemét. László Tipptoppja a ko- médiázó tehetségre, sajátos moz­gásrendszerre, színészi alkat és a szöveg groteszk ellentéteire épí­tett figura. Külön kell szólni Hizsnyai Zol­tán Lázárjáról. Az előadás legegy­értelműbb szerepformálását lát­hattuk tőle. Kalmárlegénye min­denkin átlátott, mégsem töltött be ennek megfelelő szerepet az elő­adásban. Nem önhibájából. Mikula Róbert Samukája inkább külsősé­gekben volt bárgyú. Nem eléggé érzékeltette Karnyónéhoz, az any­jához fűződő viszonyát. Lengyel Ferenc Karnyója színészi túlzá­sokból épült fel. Kádek Rita Szol­gálólánya halványra sikeredett. Gombos Ilona, mint Karnyóné olykor külsődleges eszközöket használt. Legjobban akkor érzé­keltette Csokonai hősének asszo- nyi indítékait, amikor az magába roskadva az öngyilkosság gondo­latával foglalkozik. Konrád József rendezői alapöt­letéről már többször szó esett. Ez első pillantásra beillik abba az al­kotói folyamatba, amely rendezői munkásságának legutóbbi évtize­dét jellemzi. A népi groteszk szín­padi elemeinek keresése, s az ezzel folytatott színházi kísérletek továbbra is foglalkoztatják. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÚ 6 1983. V. 13. Felvételünkön a komáromi (Komárno) Béke utcai alapiskola gyermek­kara. Vezényel Stirber Lajos. (Emil Biščo felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents