Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)

1983-05-06 / 106. szám, péntek

am.­A MEGOLDÁS ÚTJA AZ INTENZÍV GYEPGAZDÁLKODÁS KUTATÁSI CÉLOK ÉS EREDMÉNYEK A KELET-SZLOVÁKIAI ALFÖLD KÖTÖTT ÖNTÉSTALAJAINAK CÉLSZERŰ HASZNOSÍTÁSÁBAN KOMMENTÁLJUK Az utóbbi években központi párt- és állami szerveink több al­kalommal felhívták a figyelmet a szarvasmarha-tenyésztés fej­lesztésének fontosságára. Ez el- ' sősorban abból következik, hogy a tehéntartás és a marhahizlalás aránylag kevesebb abraktakar­mányt igényel, amelyekre na­gyobb szükség van más állatte­nyésztési ágazatokban, s termelé­sükben még nem vagyunk önellá­tóak. Ugyanakkor megfontolt kon­cepcióval csaknem minden mező- gazdasági vállalatnál biztosítani lehet a szarvasmarha takarmá­nyozását saját forrásokból. A legfelsőbb pártszervek az ál­landó gyepterületek nem kielégítő kihasználását is bírálták. Tény, hogy megfelelő gondoskodással az eddiginél sokkal többet lehetne termelni ezeken a területeken. A Kelet-szlovákiai Alföldön szintén sok tartalék van a gyepterületek intenzívebb hasznosításában. Mivel harmincezer hektárról van szó, az itteni mezőgazdasági termelőknek nem mindegy, hogy miként hasznosítják ezeket a terü­leteket. Különböző szinteken foly­nak erről a kérdésről szakmai viták és tanácskozások. A Cejkovi Efsz-ben 1979-ben komplex racionalizációs brigádot szerveztek, amely feladatául tűzte ki a belvizektől károsított öntésta­lajok jobb kihasználását. A Brati­slavai öntözőgazdasági Kutatóin­tézet Szomotori (Somotor) Kutató­állomásának dolgozói „Az állandó gyepterületek intenzív kihasználá­sa a növendék-szarvasmarha tar­tására a szélsőségesen kötött ta­lajok öntözésével“ című kutatá­si feladat keretében szintén hoz­záláttak a kérdés megoldásához. Az említett szövetkezetben 413 hektáron növendékállat-tartó le- geltetéses mintatelepet létesítet­tek. Eddig 250 hektárt csapoltak le ezen a területen. A fejlesztés fo­lyamán jelentős problémák merül­tek fel a hidro- és az agromeliorá- ciós munkák végrehajtásában, mert a kivitelezéssel megbízott építőipari vállalatok nem rendel­keztek olyan nehéz gépesítési eszközökkel, amelyekre az erősen kötött agyagtalajokon szükség lenne. Ezért fontolóra kellene ven­ni egy olyan szakosított építőipari vállalat létrehozását, amely ezeket a munkákat képes lenne megfele­lő gyors ütemben elvégezni a Ke- let-szlovákiai Alföld egész terü­letén. Az itteni kötött talajok lecsapo- lásával összefüggésben az öntö­zőgazdasági kutatóintézet 40 hek­táron folytat kísérleteket különbö­ző összetételű füves keverékek HÖRCSÖGÖK Hazánk gazdasági fejlődésének és a szükségletek kielégítésének érdekei minden munkahelyen megkívánják a jobb gazdálkodást. Elsőrendű feladatunk az ezzel kapcsolatos tartalékok feltárása. Viszont nem téveszthetjük szem elől azokat a veszteségeket sem, amelyeket a társadalmi tulajdon hűtlen kezelése idéz elő. A nem gazdaságos eljárásra, sőt, a bűncselekményekre figyelmeztető közérdekű bejelentések kivizsgálásának eredményei azonban arról tanúskodnak, hogy egyesek a szocialista törvényesség megtartá­sát csak az állami szervek, az igazságügyi intézmények, az ügyé­szek és a biztonsági szervek feladatának tekintik. Egyes vezetők még mindig úgy vélik, hogy a szocialista jog érvényesítése csak valaki másnak a kötelessége. Tavaly szeptemberben bírósá- gilag és fegyelmileg is végérvé­nyesen lezárták a társadalmi tulaj­don megkárosításának esetét, amelynek „szereplője“ az ostra- vai Kohászati Tervező n. v. üze­mének néhány dolgozója, köztük az üzem gazdasági igazgatóhe­lyettese és igazgatója volt. Velük együtt elítélték más szervezetek négy dolgozóját is, akik szintén részesei voltak ennek a bűncse­lekménynek. Mindannyian a köz­vagyont dézsmálták, önmaguk és más személyek „tollasodására“. Ezzel népgazdaságunknak jelen­tős kárt okoztak. Egyben durván megszegték kötelességeiket is. Tetemes fekete pénzalapokat hoztak létre és azokkal manipulál­tak. Néhányan közülük így külön­féle előnyökre tettek szert, illetve mások bűncselekményeiben se­gédkeztek. (Például anyagilag fe­deztek okirathamisítást, konkrétan egy érettségi bizonyítvány megvé­telét és más személyre való meg­hamisítását.) A kivizsgálás és a tárgyalás komoly fogyatékossá­gokat állapított meg az üzem irá­nyító és ellenőrző tevékenysé­gében. A kerületi bíróság szigorúan ítélte meg a bűnelkövetők effajta „tevékenységét“. P. Matéjt, az üzem gazdasági osztályának volt vezetőjét kilenc évi szabadság- vesztésre ítélte, az anyagi felelős­séggel járó foglalkozástól való négy évi eltiltásra és tízezer koro­na pénzbüntetésre. H. Jirí volt gazdasági igazgatóhelyettest két évi szabadságvesztésre ítélte s ugyanilyen időre eltiltotta az anyagi felelősséggel járó foglalko­zástól. A többi vádlott pénzbünte­tést kapott. A párttagok esetében pártvonalon is levonták a követ­keztetéseket. Egy további esetben a különféle központi szerveknek címzett pa­naszok sem változtattak semmit a prágai kerületi bíróság dönté­sén, amely egy öttagú csoportot ítélt el a társadalmi tulajdon meg­károsításáért. V. Zdenék és S. Jana, a Brandýs nad Labem-i pék­ség közlekedési osztályának dol­gozói eltulajdonították a rájuk bí­zott benzin- és gázolaj utalványo­kat. Ezeket azután úgy használták fel a saját céljukra, hogy nagy részüket eladták a benzinkutak kezelőinek. Ezzel a kladnói Kö­zép-csehországi Pékségek és Cukrászdák vállalatát 235 710 ko­ronával rövidítették meg. A vádlot­tak padjára került a čelákovicei H. František, a brandýsi K. Libuše, valamint Š. Jana férje is. Az utób­biak a Benzina n. v. dolgozóiként átvették az utalványokat, jóllehet tudták, hogy azokat előzőleg eltu­lajdonították. Az utalványokat ér­tékesítették, vádlott-társaikat pe­dig ellátták benzinnel. Tekintettel az eset társadalmi veszélyességének fokára (egy­részt a nagy kárra, másrészt arra, hogy a cselekményt bűnszövet­ségben követték el), V. Zdenéket tízévi szabadságvesztésre ítélték, továbbá foglalkozásától öt évre el­tiltották és 90 504 korona kárt kell megtérítenie. K. Libuše vádlott há­rom és fél évet kapott az első kategóriában és négyezer korona pénzbüntetést. H. František úgy­szintén három és fél évet és há­rom évre tiltották el foglalkozásá­tól. Ő. Miroslav büntetése két évre felfüggesztett nyolc havi szabad­ságvesztés volt. A cikk megírása idején ezek az ítéletek még nem emelkedtek jogerőre, mivel az ügyész és a vádlottak is éltek a fellebbezés jogával. Igaznak bizonyult az a bejelen­tés is, hogy a prachaticei L. Franti­šek a köztulajdon kárára követett el bűncselekményt. Az említet személy, a Prachaticei Járási Me­zőgazdasági Igazgatóság felelős dolgozójaként, hamis munkaszer­ződés segítségével jogtalanul „zsebrevágott“ 6141 koronát. Eb­ben az esetben még tart az ügy kivizsgálása. Az említett és az ehhez hasonló esetek okait boncolgatva rájövünk közös nevezőjükre - a jogszabá­lyok és a szolgálati előírások meg nem tartására és megszegésére, továbbá arra, hogy a felelős veze­tők nem teljesítették ellenőrző szerepüket. Bizonyos javulás elle­nére továbbra ■ is tapasztalható a közvagyon hűtlen kezelése és ennek a kérdésnek a lebecsülése. Pedig a dolgozóink által a társada­lom javára létrehozott anyagi esz­közöket mindannyiunknak jó gaz­daként kell óvnunk. (Tribúna) termesztésével, ezek öntözésé­vel, s szakaszos nitrogéntrágyá­zással. Hasonló összehasonlító kísérletet létesítettünk a szomotori kutatóállomáson is. A Cejkovi Efsz gyepgazdálkodási mintatelepén két kaszálásból hektáronként 8 tonna szénát takarítottak be. Mivel az itteni feltételek közel áll­nak a nagyüzemi termelés tényle­ges feltételeihez, ez azt jelenti, hogy reálisan lehet számítani 8-9 tonnás hektárhozamokra jó minő­ségű szénából. Mindez nagyon csábítónak tű­nik, különösen ha figyelembe vesszük a talajok eddigi rendszer­telen kihasználását. A szövetkezet gyepgazdálko­dási mintatelepén a lecsapolási és a talajjavító munkákkal, s az új gyepterületek létesítésével párhu­zamosan egy 1500 férőhelyes nö- vendékállat-istálló is épül. Ebben a mintaüzemben akarjuk bemutat­ni, hogy milyen lehetőségek van­nak a Kelet-szlovákiai Alföld ön­téstalajainak intenzív gyepgaz­dálkodással való hasznosításá­ban, valamint a növendékállatok hatékony nevelésében az itt ter­mett zöldtakarmány alapján. Az állatok nyári időszakban szerve­zett legeltetéssel hasznosítják az intenzív gyepterületeket, s ugyan­ezekről a területekről származik a téli takarmányalap is. Ez a kon­cepció különösen fontos a Kelet­szlovákiai Alföld viszonyai között, ahol jelenleg 100 hektárra számít­va nagyon kevés szarvasmarhát tartanak. A koncentráció és a sza­kosítás szempontjából főleg a nö­vendékállatok nevelése előnyös ezeken a gyepterületeken. A hazai és a külföldi kutatási eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy egy területegységre számítva az öntözött gyepnövényzet nyújtja a legtöbb szárazanyagot és takar­mányegységet. Ezért a szarvas­marha-tenyésztés hosszú távú koncepciója keretében a tőketere- besi (Trebišov) és a michalovcei járásban több növendékállat-te- nyésztő üzem létesítésével is szá­molnak a Kelet-szlovákiai Alföld kötött öntéstalajain. FRANTIŠEK HREŽO Segíteni a rászorulókon Tanulj, hogy segíthess! - ez a jelmondata az idei vöröske­resztes világnapnak, amelyről május 8-án emlékeznek meg világszerte a segítőkész emberek. Az ebben az esztendőben 120 éves világmozgalom csaknem 250 millió embert és 130 nemzeti szervezetet tömörít azzal a céllal, hogy a veszély és a csapás óráiban segítséggel, vigasszal forduljanak ember­társaikhoz, az országhatárok társadalmi-politikai különböző­ségek, nyelvi sorompók figyelembevétele nélkül. A Vöröskereszt alapvető feladatához híven háborúk és természeti katasztrófák idején menti a sebesülteket, gondos­kodik a rászorulók alapvető szükségletéről, segélyakciókat szervez a mostoha körülmények között élő népek támogatá­sára. A Csehszlovák Vöröskereszt is évente jelentős összegű segélyt küld a természeti csapások, háborús veszteségek felszámolására, a nemzeti egészségügyi programok végre­hajtására. És nemcsak ezt teszi. A Nemzetközi Vöröskereszt­hez kapcsolódva részt vállal az ember által előidézett katasztrófák, a háború elkerüléséért, a béke megőrzéséért folytatott harcban, a nemzetek közti megértés és a barátság megszilárdításában. Hazai viszonylatban is számos fontos funkciót tölt be a széles társadalmi bázisra támaszkodó vöröskeresztes szervezet. Szervezi és terjeszti a felbecsülhetetlen jelentő­ségű önkéntes véradást. Tagjai vállalják a házi betegápolást, az idős emberek gondozását, látogatásaikkal, figyelmes emberi szóval is enyhítik magányukat. Rendkívül fontos, hogy felhívják az illetékesek figyelmét azokra, akik betegség, vagy más ok miatt társadalmi segítségre szorulnak. De ugyanilyen nélkülözhetetlen az a figyelem, amit a családvé­delemnek, az ifjúság családi életre való nevelésének, az alkoholizmus elleni harcnak szentelnek. Egészségnevelési tevékenységük során sok irányú ismeretterjesztést végeznek a munkahelyeken és a lakóhelyeken egyaránt. Propagálják az egészséges életmódot, bekapcsolódnak a környezetvéde­lembe. Külön kell szólnunk arról a hagyományos vöröskeresztes tevékenységről, amire az idei világnap jelmondata is utal - az elsősegélynyújtásról. Sokszor a gyors és szakszerű elsőse­gélyen múlik, hogy egy-egy sérülés ne váljon végzetessé. Akár a munkahelyen, akár otthonunkban gyakran az élet és a halál kérdését dönti el az, hogy tudjuk-e, mi a legfontosabb teendő baleset esetében. Szervezetten folyik az elsősegély­nyújtók és az önkéntes ápolónők oktatása. A Vöröskereszt csupán 1982-ben 890 000 személy számára szervezett tanfo­lyamot a polgári védelem keretében és másfél millióan sajátították el a segélynyújtás alapfokú ismereteit. Örvende­tesen nőtt az érdeklődés az ilyen tevékenység iránt a fiatalok körében. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy noha sokunknak vannak alapfokú ismereteink a segítségnyújtás­ból, szükség esetén kevesen vállalkoznak a bajba jutottak megsegítésére. Gondoljunk csak a balesetek színhelyén bámészkodók tehetetlen tömegére, vagy akár az utcán hirte­len rosszul lett járókelő mellett elsiető közömbösökre. Ezért a Vöröskereszt elsősorban arra törekszik, hogy jártassággal, a gyakorlatban is helytálló tudással vértezze fel a különböző tanfolyamok hallgatóit. Segíteni közvetlen és tágabb környezetünkben - ezt a fel­adatot vállalta a vöröskeresztes mozgalom sok millió hazai és külföldi tagja. Nemes céljaik az emberiség egyetemes érde­keit szolgálják, érdemes értük még nagyobb összefogással munkálkodnunk. CSIZMÁR ESZTER ORVOSI TANÁCSADÓ Alkohol a szervezetben Az alkoholt az ember már na­gyon régóta, elsősorban hangula­tának befolyásolása és gátlásai­nak feloldása céljából issza. Az alkalmi és a krónikus alkoholfo­gyasztásnak szociális, etikai, ugyanakkor orvosi következmé­nyei is vannak. Az etilalkohol felszívódása az emésztőrendszerből, a vékonybél kezdeti szakaszából történik. A felszívódás a gyomor és a belek tartalmától függően egy-két óráig tart. Ezután gyorsan eloszlik a tes­ti folyadékokban. Az alkoholfo­gyasztásból származó tünetek mi­nősége egyenesen arányos a vér­ben lévő alkohol mennyiségével. Ez függ az elfogyasztott alkohol mennyiségétől, az emberi test tö­megétől, a felszívódás és a kivá­lasztás gyorsaságától. Az ittasságot - a véralkohol szintje 0,5-1,5 ezrelék - a gátlá­sok oldódása, piros arc, bőbeszé­dűség, izgatottság, gyorsabb lég­zés, gyorsabb szívverés, csökke­nő figyelem, kisebb teljesítőké­pesség, lassúbb reakciók, csökke­nő önkritika és növekedő önbiza­lom jellemzi. A középsúlyos mér­gezésnek megfelelő részegség - a véralkohol szintje 1,5-2,5 ez­relék - azonban már agresszivi­tással, dühösséggel, egyensúly- zavarokkal, hányással, zavartság- gal és aluszékonysággal jár. A ré­szegségnél is súlyosabb azonban az alkoholmérgezés. Ilyenkor a légzés felületes, a „beteg“ esz­méletlen, alacsony a vérnyomás, a pulzus gyenge. Ebben az álla­potban légzésbénulás is előfordul­hat. Ezért ez a stádium már okvet­lenül orvosi beavatkozást igényel. A szervezet véralkohol-szintjét az alábbi módon számíthatjuk ki: A C =----------.1000 P. r Ebben a „c“ a vérben levő alkohol koncentrációja ezrelékekben, az ,.,A“ az elfogyasztott alkohol mennyisége grammokban, a „P“ az illető személy tömege gram­mokban, az „r“ pedig egy redukci­ós faktor, amely nemenként külön­böző (férfiaknál r=0,7, a nőknél r=0,6). Könnyen kiszámíthatjuk, hogy egy 70 kg-os férfi vérében 1 liter fehérbor elfogyasztása után megközelítőleg 1,63 ezrelék alko­hol van. (1 liter fehérbor 80 gramm tiszta alkoholt tartalmaz.) A könnyebb orientáció végett az alábbiakban néhány leggyak­rabban fogyasztott alkoholfajta tiszta alkoholtartalmát tüntetjük fel: 0,5 liter 10° sör 13 g 0,5 liter 12° sör 16,5g 1 liter fehérbor 80 g 1 liter vörösbor 96 g 1 liter 40 % desztilátum 320 g 1 liter 50 % desztilátum 400 g Az alkohol szintje a vérben nem akkor a legmagasabb amikor be­fejeztük az ivást, hanem másfél óra múlva. Milyen hosszú ideig hat az alko­hol a szervezetben? Mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember kijóza­nodjon? Van néhány nem tudo­mányos nézet arra vonatkozóan, hogy az az ember hamarabb kijó­zanodik, aki az ivás befejezése után fizikai munkát végez. Orvosi szemmel nézve azonban ezt az állítást el kell vetni. A magyarázat egyszerű: az alkohol a májban közömbösítődik, ahová a vérrel jut el. Ha azonban testi munkát végez az ember, a vér zöme az izmokba helyezkedik át, mivel itt van szük­ség több oxigénre. Ebből követke­zik, hogy a májon keresztül keve­sebb vér folyik át, így a benne lévő alkohol sem jut el olyan mértékben azokhoz a májsejtekhez, amelyek közömbösíteni tudnák, mint akkor, ha az ember nyugalomban van. Igazság csak annyi van a fent említett nézetben, hogy az, aki az alkoholfogyasztás után nem hagy­ja el magát, nem enged az alkohol álmosító hatásának, sőt, inkább testi munkát végez, az 2-3 óra múlva józanabbnak fogja magát érezni, mint az, aki ezalatt az idő alatt pihent, aludt. Ez azonban csak szubjektív érzés. Az alkohol közömbösítése a májban állandó gyorsasággal történik, ami nem függ a véralko­hol szintjétől. Ez a gyorsaság egyénenként változó. Az átlag 0,15 ezrelék/1 óra. Egy óra alatt tehát 0,15 ezrelékkel leszünk jó­zanabbak. Ha az előző példát nézzük, akkor annak az illetőnek (férfi 70 kg), aki 1 liter fehérbort (80 g) ivott meg, (véralkohol szint­je 1,63 ezrelék) a teljes kijózano­dáshoz kb. 11 óra szükséges. Ez a tény megérdemli a figyelmet, mivel a legtöbb ember azt hiszi, hogy ehhez a folyamathoz jóval kevesebb idő is elegendő. Az alkohol problémája manap­ság mindennapos kérdés. Most csak az egyszeri alkoholfogyasz­tás következményeiről volt szó. A krónikus alkoholizmus külön problémakör. Az előbbiekben fel­tüntetett néhány adat alapján való rövid számolás biztosan nem lesz kárbaveszett idő, elsősorban az autósok számára, akik így elkerül­hetnek néhány kellemetlen megle­petést az országutakon. RÁCZ GÁBOR ÚJ szú 4 1983. V. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents