Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)

1983-05-26 / 122. szám, csütörtök

Mit, miért, hogyan? I. SZÍNJÁTSZÓ EGYÜTTESEK AZ IDEI JÓKAI-NAPOKON Élvonalban Egy középiskola kiemelkedő eredményei Végre pergő és színvonalas Jó­kai-napok - mondtam s mondták sokan mások is, amikor szomba­ton nem sokkal éjfél előtt legördült a függöny. A néző egy héten át a bőség zavarával küszködött, hi­szen hat nap alatt 17 verseny­program és csaknem harminc ke­retműsor között válogathatott. Ko­máromban (Komárno) az idén ha­misítatlan fesztiváli hangulat ural­kodott; a Prior áruházban, az Eu- rópa-szállóban, a járási és a váro­si nemzeti bizottság épületén, va­lamint a forgalmas utcákon plaká­tok, feliratok, fényképek propagál­ták az egyes rendezvényeket. Ta­lán még sohasem volt annyi néző, mint idén: még a délutáni kániku­lában is több százan - többségük­ben fiatalok - figyelték az előadá­sokat. Ezek a pozitívumok a-szer­vezők - a CSEMADOK; a Népmű­velési Intézet, továbbá a járási és helyi szervek - jó munkáját di­csérik. Nyilvánvaló, hogy a Jókai-na­pok színvonala elsősorban a ver­senyben részt vevő együttesek előadásaitól függ, de azért a körül­mények sem mellékesek, s ezért is kezdtem értékelésemet a szer­vezők dicséretével. Amikor most újra visszaperge­tem magamban a színjátszó cso­portok előadásait, az a régi szín­házi igazság jut az eszembe, hogy az a produkció számíthat sikerre, amelynek dramaturgja, rendezője kellően végig gondotla és a művé­szet sajátos eszközeivel válaszolt a mit, miért, hogyan? kérdésekre. A Jókai-napokon és máshol is azok az együttesek arattak sikert, amelyek nem öncélúan s nem is minden elgondolás nélkül válasz­tottak darabot, hanem tudatosan. Olyan színmű bemutatását hatá­rozták el, amellyel valami érdeke­set, felfigyeltetőt iparkodtak el­mondani, valamilyen időszerű di­lemmáról akartak vallani a né­zőknek. A sor élére mindenképpen a nagymegyeri (Čalovo) színját­szók kívánkoznak. Majakovszkij Poloskájával a mai „poloskákat“ az élősködőket, a haszonlesőket pellengérezték ki, s más társadal­mi fonákságok ellen agitáltak, a művészet eszközeivel - elköte­lezetten, amint azt értékelésében Gizela Miháliková, a bíráló bizott­ság egyik tagja, a Szlovák Filmtu­dományi Intézet osztályvezetője hangsúlyozta. A neves szlovák kritikus kiemelte a céltudatos dra­maturgiai munkát, melynek ered­ményeképpen a szöveg rövidebb, pergőbb lett, s kikerültek belőle az idejétmúlt mondatok, motívumok is. Dicsérte Bodnár Gyula és Szi­geti László részleteiben is átgon­dolt, ötletekben gazdag rendezé­sét, valamint a színészek csapat­munkáját. A sok pozitívum ellené­re szólni kell arról is, hogy érde­mes még tovább dolgozni, eltávo­lítani az apró „szeplőket“ főleg néhány epizódfigura játékában, s végig markánsabbá lehetne ten­ni a játék szatirikus síkját is. A másik kellemes meglepetést a muzslaiak (Mužla) szolgáltatták, akik szintén sokkal érettebb, kidol­gozottabb előadást produkáltak, mint egy hónappal ezelőtt a kerü­leti fesztiválon. Játékuk láttán Ta­mási Áron szép meghatározása jutott eszembe: tündéri realizmus. Grosch Gábor rendező jó ízléssel, a fiatal szereplőgárda pedig tehet­ségesen és jókedvűen - s nem rájátszva, ripacskodva - vitte szín­re A debreceni lunátikust. Érde­mes megjegyezni, hogy mindkét csoport ,,C“ kategóriás, fiatal. S mégis kiemelkedtek a mezőny­ből, mert tudták, mit akarnak, s ke­ményen megdolgoztak a sikerért. A kassai (Košice) Pinceszínpad tagjai arénaszerű térben adták elő Peter Shaffer világhírű lélektani drámáját, az Equust. Havasi Péter rendezése alapjában véve jól ér­zékeltette a szereplők egymásra­utaltságát; hitelesen bontotta ki egy fiatalember és az őt kezelő pszi­chiáter lelki sérüléseit, habár főleg az első rész ritmusa pergőbb le­hetett volna. A szép múlttal rendelkező du- naszerdahelyiek (Dunajská Stre­da) is „nehéz“ szerzőt választot­tak. Csurka István tragikomédiá­ját, a Nagytakarítást nem kis szel­lemi teljesítmény színpadra állíta­ni. Romanovics Lívia rátermettsé­gét és a lelkes szereplőgárda kva­litásait dicséri, hogy a komáromi előadás nagy tapsot kapott. Kár, hogy különböző okok miatt nem jutott kellő idő az alapos elemzés­re, az olvasópróbára, mert ez a gárda a most látottnál is többre képes. Az érsekújváriak (Nové Zámky) A közelmúltban került a köny­vesboltokba a Gondolat Kiadó ki­váló kötete, A. P. Juskevics A kö­zépkori matematika története cí­mű kiadvány. A szerző világhírű matematikatörténész, a moszkvai tudománytörténeti intézet főmun­katársa. A középkori kelettel kap­csolatos munkásságát a Nemzet­közi Tudománytörténeti Szövet­ség Sarton-éremmel jutalmazta. A széles alapokon nyugvó könyv a matematika fejlődését mutatja be az 5. századtól a 15. századik, felhasználva a szovjet történészek eredményeit is. Az eredeti könyv 1961 -ben jelent meg Moszkvában. Sikerét az is ékesen bizonyítja, hogy eddig an­gol, francia, japán, német, román, cseh és legutóbb magyar nyelven is kiadták. A könyv nagy érdeme, hogy figyelembe veszi a különbö­ző szövegkiadásokat, a magyar fordítók ugyanis átvették az 1964- es német kiadásban szereplő bő­vítéseket, az ábráknál pedig a cseh Jaroslav Folta által 1977- ben sajtó alá rendezett kiadásra támaszkodtak. A most megjelent magyar kiadásig a cseh volt a leg­bővebb és a legprecízebb. Ez a mostani kiadás - ami az iszlám fejezetét illeti - ezen is túltett. A kötet négy fejezetre tagolódik; az első Kína, a második India matematikáját tárgyalja az ókortól, a harmadik az arab államok és Közép-Ázsia országainak mate­matikáját a VIII. századtól, a ne­Záhorszky Elemér vezetésével ezúttal is nagy vállalkozásba fog­tak, hiszen Schiller romantikus drámájának, a Haramiáknak a színrevitele roppant szellemi és fizikai erőfeszítést igényel. A tisz­teletet parancsoló művészi munka több részletben volt sikeres, egészben véve azonban nem si­került minden esetben elkerülni a romantikus játék és a szimultán színjáték buktatóit. S nem volt tel­jesen világos az sem, mi az, amit Schiller drámájában hangsúlyozni akartak, s ami itt és most időszerű az ő értelmezésükben. Hasonló gondolatok merültek föl bennem a komáromiak előadá­sa alatt is Karinthy Ezer év című drámája mára már kissé szür­kébbnek tetszik, hacsak a rendező nem talál, s nem emel ki a szöveg­ből olyan motívumokat, amelyek érdekesek, s aktuálisak lehetnek. Holubek László rendező és az együttes úgy tűnik, nem végzett ilyenfajta szövegelemzést, hitt az eredeti dráma erejében. A tehet­séges szereplők azonban nem ta­láltak megfelelő fogódzót a karak­ter megformálásához, az alakítás­hoz, s emiatt is a játék színrevite­le, a tempó pedig lassúra sikere­dett. Jobb darabválasztással vagy értelmezéssel ennél jóval egysé­gesebb, izgalmasabb előadásnak tapsolhattunk volna. Sokszor leírtuk már, de az idei tapasztalatok újfent azt mondatják velünk: együtteseink zömének nagy hibája az, hogy nem gondol­ják át kellőképpen, milyen darabot választanak, s nem tudatosítják a dramaturgiai munka fontossá­gát. Persze nem elég csak kritizál­ni az együttesek vezetőit, segítő kezet kell nyújtani nekik, méghoz­zá az évad elején, s nem csupán néhány héttel az országos feszti­vál’ előtt. Mert az előadás sorsa jórészt a darabválasztással, s az olvasópróbákon, a rendező kon­cepció kialakítása során dől el. Ekkor kellene kiküldeni a szakem­bereket, hogy tanácsot adjanak, segítsenek a rendezőknek, s együtt próbáljanak meg vála­szolni a felmerülő dilemmákra. Meggyőződésem, hogy ilyen se­gítség után színvonalasabb előa­dásokat láthatnánk. Természete­sen nemcsak a színjátszó csopor­tok között, de ez már a következő cikk témája. gyedik fejezet pedig Európa mate­matikájával foglalkozik (kivéve a magyar matematikatörténetet) a római birodalom felbomlásától kezdve. Az anyag általában a re­neszánszig terjed, amikor Ázsia és Afrika országaiban megrekedt az egzakt tudományok fejlődése. Ez alatt Európában elkezdődött az újkori matematika fejlődése: létre­jött a betűalgebra és előtérbe ke­rültek az infinitezimális feladatok és módszerek s az új algebrai eljárásokkal együtt fontos szere­pet kaptak a geometriában. Az újkor matematikáját gyakran a vál­tozó mennyiségek matematikája­ként emlegetik. A szerző célul tűz­te ki az alapvető matematikai fo­galmak, tételek, algoritmusok tör­téneti fejlődésének bemutatását, figyelembe véve szerepüket mind a történelmi folyamatban, mind a matematika mai állása szem­pontjából. Juskevics professzor a kitűzött célt szem előtt tartva vizsgálja a matematika és a természettudo­mányok, a matematika és a tech­nika, a matematika és a filozófia egymáshoz való viszonyát, vala­mint a nemzeti sajátosságokon túl a nemzetközi kapcsolatokat is. Ez bizonyos többsíkúságot eredmé­nyezett, de a matematikának, mint tudománynak a jellegzetessége fogalmainak és módszereinek egységében és elvontságában nyilvánul meg, s megvan a lehető­ség arra, hogy a már meglevő A Zseüzi (Želiezovce) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium 1956- ban nyílt meg, amikor ez a Garam menti kisváros még járási szék­hely volt. Ha végigtekintünk az iskola csaknem három évtizedes történetén, arról sem szabad meg­feledkeznünk, hogy a mai ered­ményekben - ha pontosan ki nem fejezhetően is - ott van Dudich Sándor, az első igazgató és Göbö Lajos fáradozása is, aki igazgató­ként 1959-től állt az iskola élén. 1965. július elseje óta, tehát 18 éve Gerő János irányítja - példa­szerűen - a nagy múltú középis­kola oktató-nevelő munkáját. Az igazgató erőfeszítései egymaguk- ban mit sem érnének, ha a min­dennapi igényes munkában nem állna mellette az a 18 jól képzett pedagógus, aki a 8 osztály 231 diákjának átadja tudását, tapasz­talatait.- Mit tart az iskola mindennapi munkájában a legfontosabb fel­adatnak?- Mindenekelőtt természetesen azt - válaszolja az igazgató -, hogy kellő színvonalon folyjon a tantervben megszabott oktató­nevelő munka. Azonfelül persze állandó feladatunk, hogy fokozato­san megvalósítsuk oktatási rend­szerünk továbbfejlesztésének cél­kitűzéseit. Ez irányban természe­tesen szem előtt tartjuk a XVI. pártkongresszus határozatát, mely egyebek között hangsúlyoz­za: a szocialista iskola feladata, hogy rendszeresen és hatékonyan formálja a tanulók eszmei-politikai és erkölcsi arculatát, kellő ismere­tekkel vértezze fel őket, hogy ha­zaszeretetre, internacionalista magatartásra nevelje a tanulóifjú­ságot, pozitív viszonyt alakítson ki a tanulókban a munkához. Mi eb­ben a szellemben végezzük min­dennapi teendőinket. Minthogy Léván (Levice) és Nyitrán évek óta megszűnt a ma­gyar tanítási nyelvű gimnázium, a zselizi gimnáziumnak ezeket is pótolnia kell. Nyilvánvaló, hogy el­sősorban a lévai járás alapiskolái­nak tanulói folytatják tanulmányai­kat e gimnáziumban, de többen látogatják a nyitrai és az érsekúj­vári (Nové Zámky) járásból is. Az összlétszámnak csupán a 18 szá­zaléka lakik helyben. Az 1982/83- as tanévben párhuzamos osztá­lyokkal működik az iskola. Ez per­sze nem volt mindig így, noha - az iskolakrónikát forgatva szembeöt- lik, hogy - már 1963. szeptembe­absztrakciók önállóan fejlődjenek. A magyar kiadáshoz Juskevics a legújabb irodalmat figyelembe véve, újra ellenőrizte a szöveget, s az eredeti felépítést meghagyva néhány változtatást eszközölt. A munka közép-európai része talán lehetett volna bővebb is, mert az itt közölt igen nagy számú adatból nehezen hámozható ki a valódi fejlődési vonal. A kötetben elemzett aritmetikák sorába illik Magyarországi György mester 1499-es aritmetikája, és a híres 1577-es Debreceni Aritmetika is. Juskevics műve alapvető isme­retekkel gazdagítja a magyar nyel­vű matematikatörténeti irodalmat. Ha hézagosak is az adatok az európai matematika történetére vonatkozólag, az efféle feldolgo­zás izgalommal tölti el az olvasót, hiszen kit ne érdekelne, hogy a „sötét középkor“ évszázadai­ban nemcsak megőrizték az ókori kultúra és tudomány örökségét, hanem sok látszólag jelentéktelen elemmel gyarapították is. E hosz- szú, látványos eredményekben nem bővelkedő munkálkodás, az ismeretek átrendezése azonban éppoly elengedhetetlen feltétele volt a későbbi sikeres fejlődésnek, mint az ókori örökség. Végezetül még egy javaslat: az esetleges második kiadásban jó lenne az európai matematika tör­ténetére vonatkozó újabb kutatási eredményeket is bemutatni. OLÁH GYÖRGY rétől is voltak párhuzamos osztá­lyai.- Jelenleg milyen a tanulók ér­deklődése a gimnázium iránt?- Iskolánk iránt mindig is nagy volt az érdeklődés. Az elmúlt évti­zedben persze előfordult, hogy számos tanuló csak azután fordult hozzánk, miután valamilyen szak- középiskolába nem jutott be. Pél­dául az 1974/75-ös tanévben az is előfordult, hogy utólagosan töb­ben (negyvennyolcán) jelentkez­tek felvételre, mint , eredetileg (negyvennégyen), de az utólago­san jelentkezettek száma több esetben meghaladta az eredetileg jelentkezettek számának a felét, sok esetben el kellett utasítanunk az érdeklődőket. Emlékszem, hogy például az 1973/74-es tan­évben hatvanhat tanulót vettünk fel, ugyanakkor harminchármat elutasítottunk. Később ez utóbbi szám csökkent. Azt is meg kell mondani, hogy tavaly már csak hat tanulót nem vettünk fel. Ez természetesen azzal magyaráz­ható, hogy a felsőbb párt- és okta­tási szervek engedélyével ismét nyithattunk első osztályt. Jelenleg korlátozott számban ugyan, de még fel tudunk venni arra érde­mes jelentkezőket. Azokra gondo­lunk, akiket helyszűke miatt nem vettek fel a szakközépiskolákba. A főiskolára vagy egyetemre jelentkezettek átlagszáma minden évben nagyon jó és szlovákiai mércével mérve eléri a szlovák tanítási nyelvű gimnáziumok átla­gát. Az 1979/80-as tanévben pél­dául 53 érettségizett közül 38, ta­valy 37 közül 30 jelentkezett főis­kolára (ami az első esetben 71, a másodikban 81 százalékot je­lent). A katonai főiskolára jelentke­zettek számát tekintve a zselizi gimnázium nemcsak a járás, ha­nem a kerület legjobbjai között foglal helyet. Az oktatási rendszer továbbfej­lesztésének keretében a gimnázi­um az 1977/78-as tanévben be­vezette a mezőgazdasági terme­lés, az 1978/79-es tanévben pe­dig a műszaki kémia alapjainak oktatását. A mezőgazdasági ter­melés alapjainak kísérleti oktatá­sát siker koronázta. 1981-től a gimnázium az SZSZK Oktatási Minisztériumának a kísérleti isko­lája lett, és szorosan együttműkö­dik a bratislavai és a prágai Peda­gógiai Kutatóintézettel. Az 1980/81-es tanévben az érettsé­gizett diákok 48 százaléka, az 1981/82-es tanévben pedig 56 százaléka valamilyen szaktan- tárgyból is érettségizett, s ezáltal szakképesítést szerzett. Ez az eredmény jelenleg a legjobb, amit szlovákiai viszonylatban gimnázi­um elért. S még figyelemre mél­tóbb, ha azt is megemlítjük, hogy minden diák matematikából is érettségizett, noha a minisztérium ide vonatkozó rendelete megen­gedi, hogy ilyen esetben a kísérleti osztályban eltekintsünk a mate­matikából való érettségi vizsgától. Eddig két alkalommal végeztek szlovákiai méretű felmérést a kö­zépiskolákban. Először 1971-ben, másodízben 1980-ban. Húsz kö­zépiskola közül az első esetben a zselizi gimnázium magyar nyelv­ből az első, szlovák nyelvből a második, matematikából ugyan­csak a második lett. 1980-ban a szlovák és magyar tanítási nyel­vű középiskolák kerületi tudás- szünt-felmérése során a zselizi gimnázium matematikából máso­dik helyezést ért el. A szakkörvezető tanárokkal folytatott beszélgetések alapján sokat lehetne írni a zselizi gimná­ziumban működő szakkörök tevé­kenységéről, az iskolai énekkar­ról, szép eredményeikről. Természetes, hogy jó eredmé­nyeket csak jó feltételek között lehet elérni. A zselizi gimnázium sokszor nem a legmegfelelőbb fel­tételek között produkált figyelemre méltót. Sürgető gondja például az iskolának, hogy nincsenek meg­felelő szaktanternei; úgy véljük, e kérdésnek a megoldásában jo­gosan vár az iskola segítséget a fölöttes oktatási szervektől. KÖVESDI JÁNOS A nagymegyeriek előadásának egyik jelenete (Gyökeres György felvétele) A matematika múltjáról új szó 6 1983. V. 26.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents