Új Szó, 1983. május (36. évfolyam, 102-126. szám)
1983-05-25 / 121. szám, szerda
A forradalmi hagyományok felhasználása a tömegpolitikai munkában KOMMENTÁLJUK Tc ■örténelmünk forradalmi és haladó nemzeti hagyományai az internacionalista nevelés egyik alapvető forrásai. Ezek ismeretének, elsősorban a munkás- és a kommunista mozgalom, a feladatok és távlatok megismerésének jelentős helye van a párt ideológiai munkájában. A forradalmi hagyományok felhasználása segít elmélyíteni a marxista-leninista történelmi tudatot, mert egységesen közvetíti a munkásosztályra vonatkozó ismereteket, annak minden összetevőjét, történelmi tapasztalatait, a CSKP tudományos politikáját, gyakorlati tevékenységét, életközeliségét, időszerűségét és gyakorlatban való alkotó alkalmazását. Ezeket a gondolatokat foglalja magában a vékony, 131 oldalas, A forradalmi hagyományok fel- használása a gyakorlati munkában című könyvecske. A könyv a Pravda kiadó gondozásában jelent meg, a politikai agitáció céljaira kiadott sorozatban. A könyvpiacon a múlt év végén, illetve ez év elején jelent meg. A kiadvány kilenc szerző nyolc beszámolóját tartalmazza, ezek A forradalmi hagyományok, a szocialista hazafi- ság, a proletár és szocialista internacionalizmus a tömegpolitikai munkában jelszó jegyében megrendezett országos szemináriumon hangzottak el. A szemináriumot az SZLKP KB agitációs és propaganda osztálya szervezte 1981. október 8-án és 9-én Trnaván. A könyv időszerűségét és hatékonyságát fokozza A forradalmi hagyományok kiállítótermei és szobái berendezésének, irányításának és a tömegpolitikai munkában való felhasználásának ideiglenes alapelvei Szlovákiában című kiadvány, melyet az SZLKP KB Titkársága hagyott jóvá 1979. február 27-én. A tanulmánykötet szerzőinek az volt a céljuk, hogy a forradalmi hagyományok jelentőségét vizsgáló részleg felelős aktivistái tájékoztassák, s megismertessék az olvasókat a hazai történelem fel- használásának lehetőségeivel, a forradalmi hagyományok kiállításának megrendezésével, harcos múltunk és történelmünk tárgyi emlékeinek gyűjtésével, az okta- tó-neve lő tevékenység bevált tapasztalataival. Valamennyi tanulmány tagolása és tartalma a fenti célokat szolgálja, s a tanulmányozás során a szemelvények témája és kiválasztása is megkönnyíti az olvasó számára a tájékozódást. S most néhány szót az egyes cikkekről. Hauska tanulmánya rámutat, milyen jelentősége van a forradalmi hagyományoknak a hazafias és internacionalista nevelésben, valamint a tömegpolitikai'munkában (11-25 old.). Faltyš viszont a hazai történelem jelentőségével foglalkozik a hazafias és internacionalista nevelés szempontjából (26—43 old.). Hauska megállapítja, hogy a haladó történelmi hagyományok elsajátítása nem könnyű és nem konfliktus- mentes folyamat. Ez osztályszempontból mindig bonyolult kérdés volt, és az is marad. A burzsoázia egész oktató-nevelő rendszere, s valamennyi burzsoá ideológus tagadja az osztályharcot és a hagyományok; osztályjellegét. A társadalom minden osztálya és rétege számára igyekeznek kidolgozni a hagyományok egységes és általános irányvonalát. Eközben a társadalmi rendszer negváltoztatá- sáért, a szociális egyenlőségért és igazságosságért küzdő társadalmi erőket, főleg a kommunista pártot és a munkásosztályt „idegen elemként“ értékelik. A burzsoázia tagadja a hagyományok osztályjellegét, s ezeket pragmatikus (oknyomoző) szempontból magyarázza. Úgy manipulál a hagyományokkal, ahogyan az érdekeinek megfelel. A marxista -leninista tudomány úgy fogja fel a hagyományt, mint élő, állandóan gazdagodó és szélesedő áramlatot. „A hagyományok a társadalmi élet különböző területein létrejött tapasztalatok összegezéseként keletkeztek. A nemzetek, osztályok, rétegek, vagy szakmai csoportok politikai, illetve gazdasági céljaiért folytatott harcok során alakultak ki. A gondolkodás, a tevékenység, a magatartás sajátos formái révén jutnak kifejezésre. Gyakran tükröződnek jelszavakban, szertartásokban és szokásokban.“ (14. old.) A hagyományok progresszivitásának ismérve az, mennyiben segítették elő a történelmi haladást, vagyis konkrét viszonyuk a társadalmi fejlődéshez. A haladó hagyományok - például a sztrájkok - a megváltozott viszonyok között negatív jelleget is ölthetnek. Tagadhatatlan például a Lengyel Népköztársaságban a közelmúltban, az ellenforradalmi események idején a sztrájkok reakciós és ellenforradalmi jellege. F altyš a regionális és az általános történelem követelményeit magyarázza. Elsősorban arról van szó, hogy a történelmi ismeretek és a belőlük fakadó történelmi tapasztalatok valódiak, őszinték, mélyek és sokoldalúak legyenek, hogy a marxista-leni- nista elemzés alapján hűen tükrözzék a múltat, nemcsak a kommunista párt és a nemzeteink történelmét, hanem a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint az emberiség történelme irányzatának általános vonásait is. A hazai történelmi kutatások sem a társadalmi lehetőségek körét tekintve, sem tematikailag nem lokalizálhatok. Általánosan ismert tény, hogy nem egy országos eseménynek megvolt a maga konkrét megnyilvánulási formája egy-egy tájegységen belül is, s ez a résztvevők tudatában tartós nyomokat hagyott, amely egyik nemzedékről a másikra ha- gyományozódik és befolyásolja gondolkodásmódját (37. old ). Például a szövetkezetek megalakítása és az ezzel kapcsolatos alapvető változások a mezőgazdasággal foglalkozó falusi lakosság gondolkodásmódjában s a változásokat átélő nemzedék tudatában tartós pozitív nyomokat hagyott. A tájegységhez kötött történeti kutatásoknak megismerő és nevelő jellegük van. Az üzemek története című fejezetben a szerző, V. Jíša rámutat, hogy egy-egy üzem történetét magas tudományos, irodalmi és képzőművészeti szinten kell feldolgozni, mert az a célunk, hogy ezzel is a kommunista nevelést szolgáljuk. Ugyanez a jelentősége a forradalmi hagyományok szobáinak és múzeumainak; ezeket mindig az üzem és a gyakorlat követelményeinek megfelelően kell berendezni. A következő szerző, J.Melichar az iskola szerepével foglalkozik, különös jelentőséget tulajdonít a szocialista ember sokoldalú képzésének, művelésének és nevelésének, tekintettel a hazafias és internacionalista nevelésre (63- 75. old.). E lemzi a kommunista nevelést, s különösen olyan részterületeit, mint a világnézeti, a hazafias és az internacionalista nevelés. Foglalkozik az iskolák problémáival is, ezek a nemzeti büszkeségre és a nemzeti öntudatra való nevelés értelmezése körül keletkeznek. Figyelmeztet, mennyire kártékony a formalizmus. A múzeumok, képtárak, kiállítások látogatásának, a tanulmányi kirándulások szervezésének, az emlékhelyek és a szabadságért folytatott közdelmek színterei meglátogatásának csak úgy van értelme, ha a pedagógusok is előkészítik a látogatókat, s az ottani szervezők is jól felkészülnek. Ehhez a témakörhöz kapcsolódik S. Bolebruch A szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus időszerű kérdései a kultúrában című cikke (76-88. old.). A hazafias és internacionalista nevelés jelentőségével - mivel ez az ideológiai munka elsőrendű feladata - több alkalommal és rendszeresen foglalkoznak a kommunisták, nemcsak a kongresszusokon, számos értekezleten is. Ezt a tényt dokumentálja, hogy a februári győzelem óta rohamos fejlődés tapasztalható a kulturális életben és a művészeti élet minden területén. Az utolsó két fejezetben a szerzők azokat a tapasztalatokat teszik közzé, amelyeket a trnavai járásban és másutt szereztek a forradalmi hagyományok szobáinak irányításában. (D. Kulinová Žilinán - 106-114. old. és Z. Hu- meníková M. Badíkon 115-124. oldal). Ezek a tömegpolitikai munka részeként aránylag széles körű támpontokat nyújtanak, s elősegítik a szocialista hazafiságra és a proletár internacionalizmusra való nevelést. A gyűjteményt figyelmébe ajánljuk a párt aktivistáinak, a pedagógusoknak, nevelőknek, előadóknak, a társadalmi szervezetek tisztségviselőinek, különösen az ifjúsági szervezetek vezetőinek, hogy hatékonyabban dolgozhassanak, s érdekesebbé tehessék a hazafias és internacionalista nevelést, a politikai nevelő munkát. EMIL KARABA kandidátus Kisgépek az építőiparban Az egyik hazai szakember már a Sympomech ’83 előtti sajtóértekezleten felhívta a figyelmünket arra, hogy amit látunk majd az építőipari kisgépek nemzetközi bemutatóján, az mindpssze a hazai és külföldi kiállítók kínálata, vagyis elsősorban - a határainkon túlról érkező cégek számára - potenciális lehetőség az üzletkötésre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha az építőiparunknak kisgépekre van szüksége, akkor valamennyi csúcsszínvonalú termékből vásárolunk. Válogatásra kényszerülünk, mert csakis azok a kisgépek és berendezések jöhetnek számításba, amelyek alkalmazásához építőiparunkban adottak a feltételek. Feltehetően ennek ismeretében járták végig a kiállítást a hazai szakemberek ezrei, de legfőképp azok, akiknek dönteniük kellett egy-egy kisgép vagy berendezés megvásárlásáról. Másfelől végső elhatározásuk kinyilvánításakor azt sem mellőzhették, hogy építőiparunkban a befejezési munkák átlagban ötször hosszabb ideig tartanak, mint bármely létesítmény „durva“ felépítése. Hogy miért? Erre kézenfekvő választ ad e munkák gépesítésének szintje. Az építés fejlett műszaki színvonalának megfelelően az optimális arány az 50-55 százalék között mozoghatna, a valóságban körülbelül ennek a felét éri el. Napjainkban számos beruházás befejezésének gyakori kerékkötője a befejezési munkák elhúzódása. Nagyjából ismert az is, hogy magasan élőmunka-igényes munkafolyamatokról van szó, amelyek növekvő arányú elvégzéséhez nincsen elegendő szakmunkás. E két ellentétes pólus áthidalását segíthetné elő a gépesítés arányának növelése. Vagyis a képlet egyszerűnek tűnik: a kelleténél kevesebb szakmunkás kapjon olyan kisgépeket a kezébe, amelyek segítségével a munkavégzés felgyorsulna, a beruházások befejező szakaszának kivitelezése pedig ezáltal lerövidülhetne. Mi több, a munkatermelékenyebb készülékekkel könnyebben elérhetnék az egyre szigorúbb minőségi szintet is. Közismert, hogy az építőipari termelés növekedése ebben az ötéves tervidőszakban visszafogottabb, mint az előzőekben volt, miközben a hangsúly a minőségi munkán, a befejezetlen beruházások számának csökkentésén van. Ebből következik: a befejezési ciklus gépesítésére növekvő mértékben kell beruházni. Egyrészt a meglévő kisgépek felújítására, másrészt ahhoz, hogy a gépi ellátottság a megkívánt szintre emelkedjen, felszámolva a mai, átlagban 30 százalékos lemaradást, ami főként a belső szerelési, az épületlakatosi és felületképzési szakokban jelentkezik. A helyzetkép ismeretében a tárca feltérképezte a valós szükségletet, hogy ezáltal is feltételeket teremtsen az építkezések befejezésének felgyorsításához és minőségük javításához. A mostani ötéves tervidőszakra ez az összeg 517 millió koronát tesz ki; a felújításra 290 millió, a géppark feltöltésére 227 millió jut. Ebből feltehetően 320 millió koronát hazai termékek megvásárlására költenek, 105 millióért a KGST-államokban, s a fennmaradó 92 millió koronáért a nem szocialista piacon próbálnak kisgépeket beszerezni. Noha az utóbbi időbe nagy nyomás nehezedik a hazai gyártókra, több kisgéphez és berendezéshez továbbra is csak a nem szocialista országokban jutunk hozzá. Viszont, ha megvonjuk az elmúlt két év mérlegét, akkor rájövünk, hogy a kisgép-vásárlás már az előbbiedben említett követelményeknek eddig mindössze 60 százalékban tettek eleget, így a nemrég lezajlott Sympomech ’83 seregszemle feltehetően újabb impulzusokat ad, és kell hogy adjon e lemaradás felszámolásához. J. MÉSZÁROS KÁROLY Eső a szovjet Fregattokból Mivel az agronómusnak a vegetáció döntő szakaszában egyebeken kívül a növények számára elegendő víz juttatására is van lehetősége, elmondható, hogy kezében tartja a hozamnövelés feltételeit. Az ilyen lehetőségekkel rendelkező vállalatok közé tartozik a šoporňai Győzelmes Február Efsz, amely a galántai járásban gazdálkodik. Határunk nagyobb része öntözhető, és az is sokat nyom a latban, hogy korszerű öntözőrendszereket birtokolunk. Ezek közül eddig a szovjet gyártmányú Fregatt öntözőberendezések váltak be a legjobban a mi gyakorlatunkban. Tavalytól öt van ezekből az öntözőberendezésekből, melyekkel mintegy 400 hektárt öntözhetünk. Az egyes Fregattok öntözőágának hossza- a terep feltételeinek megfelelően- ugyanis 253-tól 417 méterig terjed. Az öntözőberendezés körmozgást végez, és úgy kell elhelyezni, hogy a villanypóznák és egyéb akadályok ne kerüljenek az útjába. Az öntözőberendezéseket Kiro- vec vagy DT-75-ös lánctalpas traktorral helyezzük át, s ez a művelet egy-másfél napot vesz igénybe. A Fregatt például 55 hektáros területen 50-55 óra alatt 30 milliméteres csapadékmennyiséget juttat a növényekre,’ a víznyomás szerint. Az összehasonlítás kedvéért elmondom, hogy a PZT-90-es, a PZT-75-ös, valamint a PP-67-es sávos öntözőberendezések ugyanennyi idő alatt és azonos víznyomással a szovjet Fregattok által öntözött területnek csak az egytizedére juttatnak vizet. Ezenkívül a sávos öntözőberendezések kezelése sokkal több munkaerőt igényel; míg az öt Fregattot mindössze két dolgozó kezeli, a sávos öntözőberendezések kiszolgálásához háromszor annyi dolgozóra van szükségünk. A szovjet öntözőberendezések mozgástér-igénye lényegesen kisebb más öntözőberendezésekhez viszonyítva. A Fregattok a körmozgás során az egységnyi területre átszámítva 1 százalékkal csökkentik a növényegyedek számát, míg a sávos öntözőberendezések 2 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy ha egy hektáron 80 ezer növényegyed van, akkor a sávos öntözőberendezések 800 darabbal többet tesznek tönkre közülük, mint a Fregattok. Ha figyelembe vesszük, hogy egy hektárról átlagosan 8 tonna szemes kukoricát nyerünk, akkor a Fregattok alkalmazása hektáronként 80 kilogrammal kevesebb veszteséget eredményez, mint a sávos öntöző- berendezéseké. Mivel földművesszövetkezetünkben 400 hektár kukoricát öntözünk a szovjet gyártmányú Fregattokkal, erről a területről 32 tonnával több szemes kukoricát takarítunk be, mint a sávos öntözőberendezésekkel öntözött ugyanakkora területről. Természetesen csupán elméleti számításról van szó, mivel a Fregattok alkalmazása még sokkal több előnnyel jár. Az előnyei közé sorolhatjuk, hogy a kukorica fejlődésének későbbi szakaszában is öntözhető vele, konkrétan a szemképződés időszakában, s erre az egyéb típusú öntdözőberendezések nem nyújtanak lehetőséget. Ebben rejlik a Fregattok alkalmazásának óriási előnye, s ez indokolja, hogy nagyobb mértékben elterjesszük mezőgazdasági gyakorlatunkban. Földmúvesszövetkezetünkben Fregattokkal elsősorban kukoricát öntözünk, továbbá sűrűn vetett gabonát, évelő takarmányokat, egyéves takarmányokat, megfelelő kombinációban. Arra törekszünk, hogy minden termény az optimális vegetációs időben kapja meg a szükséges csapadékmenynyiséget. Az ésszerű gazdálkodásnak köszönhetően az öntözött területeken jó hozamokat érünk el. Az öntözésnek köszönhetően a sűrűn vetett gabonafélék hozama - bizonyíthatóan - 30 százalékkal, a szántóföldi évelőtakarmányok hozama több mint 50 százalékkal, a kukorica hozama pedig mintegy 15-30 százalékkal növekszik. Tavaly egy hektárról átlagosan 8,3 tonna kukoricát takarítottunk be - összesen 600 hektáron termesztettük ezt a növényt; néhány kísérleti parcellán pedig 11,8 tonnás hektáronkénti kukoricahozamot értünk el. Víz nélkül nincs élet - mondják. A szovjet öntözőberendezések nemcsak azt teszik számunkra lehetővé, hogy csökkentsük az időjárástól való függőséget, hanem azt is, hogy a többi öntözési technológiához viszonyítva lényegesen nagyobb hatékonysággal termeljünk. Ezek azok az előnyök, amelyek alapján nemcsak a szövetkezetünkben, hanem az egész mezőgazdaságban növekszik irántuk az érdeklődés. JOZEF GÁLA, a Szocialista Munka Hőse, az SZNT képviselője, a szövetkezet elnöke, PAVEL LIPOVSKÝ mérnök, a növénytermesztési szakágazat vezetőhelyettese ÚJ SZÚ 4 1983. V. 25.
