Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1983-04-14 / 87. szám, csütörtök

Tanulóikról - jó hírek Látogatás a Karvai Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézetben- A mezőgazdasági szaktanin­tézetbe megy? Kastély volt az va­laha, biztosan tudja. Nemesi birtok is tartozott hozzá - jegyzi meg útitársam, amikor az autóbusz már Karva (Kravany nad Dunajom) kö­zelében jár. Hatalmas fóliasátrak, óriási me­legágyak között járok; ott, ahol évtizedekkel ezelőtt parkok, jól termő gyümölcsösök lehettek, ott, ahol ma tizenéves fiatalok végzik szakmai gyakorlatukat. Az iskolában már javában folyik a tanítás, amikor Duka István igazgatóhelyettessel a szaktan­intézet életéről, munkájáról be­szélgetek.- Kezdjük talán néhány adattal. Iskolánknak háromszáztizenhat tanulója van, ebből kétszáztizenöt lány. Az oktatómunkát tizenhét pedagógus végzi, a fiatalok szak­mai képzéséről pedig tizenkét szakoktató gondoskodik. Mivel in­tézetünk magyar tanítási nyelvű, ezért nem csupán a komáromi járásból, hanem egész Szlovákiá­ból vehetünk fel tanulókat, így az­tán húsz fiatal kivételével a többit diákotthonban kell elhelyeznünk. Tíz nevelőt foglalkoztatunk, akik mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek otthon érezzék magu­kat nálunk. Szeretném megemlíte­ni azt is, hogy bár iskolánk közép­fokú mezőgazdasági szaktaninté­zet, s a tanulmányi idő három év, a kertészeti, a szőlészeti és az állattenyésztési szak mellett épü­letasztalos szakmát is tanítunk.- S aki érettségizni is akar, an­nak milyen lehetőségei vannak itt?- A szakmunkásbizonyítvány megszerzése után a fiatalok a dol­gozók középiskolájába jelentkez­hetnek, s két év után érettségi bizonyítványt szerezhetnek, még­pedig úgy, hogy évente öt hónapot nálunk, öt hónapot pedig a válla­latnál töltenek. Az első érettségi­zők tavaly kerültek ki tőlünk; az idén végző harmincöt fiatal közül már a nyitrai Agrártudományi Fő­iskolára is jelentkeztek néhányan.- És milyen az érdeklődés az önök iskolája iránt? Mivel említet­te, hogy szinte egész Szlovákiából vannak itt gyerekek, gondolom, szeptemberben sosem maradnak üres iskolapadok.- A legtöbb érdeklődőt általá­ban a kertészeti és a szőlészeti szak vonzza, s bár az előbbiből rendszerint két osztályt nyitunk, évtizeddel ezelőtt ta- L- Lj y lálkozhattunk először fényképeivel a különböző lapok­ban. Alig közelít életének huszadik esztendejéhez, amikor 1971-ben már a Nő fotoriportereként kereste kenyerét. Nyugtalan természeté­hez mi sem állt közelebb, mint a ri­portfotózás, amely versenyfutás a múló idővel. Időközben autodi­daktaként is tanult, majd leérettsé­gizett. Ez a tény és tehetsége tette számára lehetővé, hogy a prágai Filmművészeti Akadémia fotótan­szakán folytassa tanulmányait. Végzős hallgatóként idén tartotta harmadik kiállítását. Nevét nem­csak idehaza ismerik, de résztve­vője volt a magyarországi fotográ­fiai szimpozionnak, amelyen Nagybaracskán és Baján mutat­kozott be a nagyközönségnek. Családjával együtt Rétén (Reca) él. A szenei (Senec) művelődési házban kiállított képsorozatainak töredékét tavaly már bemutatták Banská Bystricában. Ezeken olyan témát dolgozott fel, amely mindannyiunk számára ismerős­nek tűnik, ennek ellenére az isme­retlen dolgok keltette meglepetés­sel álltunk meg Huszár Tibor fotói előtt. Arcképek, kettős portrék, életképek, riportfotók egész sorát láthattuk a hazánkban élő cigá­még így is akadnak néhányan, akiket átirányítunk a szőlészeti szakra. A padok tehát megtelnek, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy nagyobb válogatási lehető­ségünk van. Mivel a szőlészet és az állattenyésztés a kiemelt sza­kok közé tartozik, a gyerekek ta­níttatása teljesen ingyenes, nem fizetnek sem az étkeztetésért, sem a szállásért, sőt munkaruhát és zsebpénzt is kapnak. Csak azt ne kérdezze tőlem, hogy miért kell fizetniük az étkeztetésért azoknak, akik a kertészeti szakra járnak, mert erre sem én, sem a főköny­velőnk nem tud válaszolni. Ennek ellenére mégis ez a legnépsze­rűbb szak az érdeklődők körében, és csak bennünk merül fel a kér­dés, hogy a kertészet vajon miért nem lehet kiemelt szak?- Úgy tudom, az iskola ez év szeptemberében ünnepli fennállá­sának harmincadik évfordulóját. Bizonyára nagy utat tettek meg ennyi idő alatt, s a szakmunkások ezreit bocsátották útra.- A nulla pontról indultunk. Ezerkilencszázötvenháromban megkaptuk az egykori Láng kas­télyt és a hozzá tartozó hét hektár­nyi területet, ezt kellett iskolává, illetve tangazdasággá alakíta­nunk. A kastélyra emeletet húztak, tanműhelyeket létesítettünk. Kez­detben ez meg is felelt az idények­nek, hiszen a tanulmányi idő csak egy év volt, s a tanulók száma a százat sem érte el. Később az iskola iránt támasztott követelmé­nyek növekedésével megváltoz­tak, illetve bővültek az egyes sza­kok, gyarapodott a növendékek száma és módosult a tanulmányi idő is. Az épületet persze „kinőt­tük“ és a tangazdaság is kicsi­nek bizonyult. Ma már 84 hektáron gazdálkodunk, de kevesen tudják, hogy a megtermelt zöldségfélét és gyümölcsöt a felvásárló üzemek­nek kell átadnunk. Az utóbbi évek­ben bővítettük az iskolát is, így helyhiánnyal már nem küzdünk, sőt szaktantermeket is létesíthet­tünk, ami az oktató-nevelő munka korszerűsítése szempontjából rendkívül fontos. Nagyon hiányol­juk viszont a tornatermet, hiszen rossz idő esetén a művelődési otthonba vagy a dunamocsi alap­iskolába kényszerülünk. Bővíteni kellene már a diákotthont is.- Az új oktatási irányelvek mi­lyen változást hoztak az iskola nyokról. Olykor melegséget sugár­zó, néha torokszorító, helyenként mellbevágó volt az, amit ezek a képek közöltek. A legmeglepőbb azonban, hogy az egyetlen fotó- technikai eszközt - a széleslátó­szögű objektívet - használó fiatal művész milyen mélyre hatolt e sokszor megközelíthetetlen etni­kum világába, szokásaiba, hagyo­mányaiba. Sorsok voltak leolvas­hatók az arcokról, amelyeken életében? Mennyiben befolyásol­ják jövőbeli elképzeléseiket?- Iskolánk ezerkilencszázhet- vennyolc szeptemberében alakult át középfokú szakmunkásképző intézetté, tehát ekkor vezettük be az új oktatási programot. Új sza­kokat nem létesítettünk, csupán a meglevőket korszerűsítettük. Új tantervek, tankönyvek alapján kezdtünk tanítani, s módosult az elméleti és gyakorlati képzésre fordított idő. Az új irányelvek értel­mében a korábbihoz képest több idő jut az elméleti képzésre. Ma tehát sokkal igényesebb a tana­nyag, mint azelőtt, ugyanakkor na­gyobb a tanulók megterhelése is. Igaz, hogy a továbbtanulásra ezál­tal jobban felkészülnek, de ne fe­lejtsük el, hogy a tanulók döntő többsége azzal a céllal jön hoz­zánk, hogy a tanulmányi idő eltelte után munkát vállaljon. Vagyis ne­künk elsősorban a szakképzésü­ket kell szem előtt tartanunk, már­pedig erre meglehetősen kevés idő jut. Sajnos nem mindig tudjuk betartani a tantervi követelménye­ket, mert a gyakorlati képzést az idénynek megfelelően kell végez­nünk, s ha sok a munka, nem igazodhatunk a tantervhez. Ami a jövőbeli elképzeléseinket illeti: szeretnénk fellendíteni a virágter­mesztést,- Nem szóltunk még a tanulók előmeneteléről és helytállásáról.- Növendékeinkről általában jó híreink vannak, megbízható mun­kások válnak belőlük. Előmenete­lükkel alapjában véve elégedettek vagyunk, fegyelmezettségükön azonban még mindig lehet mit ja­vítani. Ebben elsősorban a szülök segítségére számítunk, fontosnak tartjuk a velük való kapcsolat szo­rosabbá tételét. Mivel a szülők többsége messze lakik az iskolá­tól, évente csupán kétszer hívjuk őket össze. Persze sokat várunk az iskolán kívüli nevelőmunkától, pontosabban a diákotthon nevelői­től és a szakkör vezetőitől, hiszen ők azok, akik a pedagógusok és a szakoktatók mellett a legtöbb időt töltik a gyerekekkel. Tanítvá­nyaink az atlétikai, a politikai, a ké­zimunka, a virágkötészeti és a tánckör mellett nemcsak karének­re járnak, hanem aktívan részt vesznek a matematikai olimpián is. Tenniakarásban tehát nincs hi­ány. Sem a tanulók, sem a peda­gógusok részéről. TÖLGYESSY MÁRIA gyakran ott bujkált a mosoly, a de­rű. Olykor azonban a számonké­rés, a visszakérdezést is láttuk a szemekben. Ellentétes póluso­kat, fekete és fehér megközelíté­seket, de árnyalt ábrázolást is ho­zott. Például nemcsak fotótechni­kai • ötletnek nagyszerű, hogy a munkát, a dolgozó embert ábrá­zoló képek színes nagyításait állí­totta ki... Események, tartós vagy múlan­Leírtuk már korábban, emlékez­tetünk rá most is örömmel: az elmúlt öt-nyolc esztendőben szin­te kivétel nélkül olyan csehszlová­kiai magyar gyemekkönyvek je­lentek meg a Madách kiadó gon­dozásában, amelyek együttesen új, s ami még fontosabb, jó minő­séget hoztak gyermekliteratúránk- ba, mégpedig úgy, hogy ez a mi­nőség egyaránt váltott ki érdeklő­dést és elismerést az olvasókban, a szakemberekben, pedagógu­sokban, kritikusokban, (amire mel­lesleg ritkán van példa a „felnőtt“ irodalom tájékán). Elmondhatjuk, hogy gyermekkönyveink népszé- rűek, rendre - és napok alatt - el­fogynak a könyvesboltok polcairól. Mint azok a könyvek, melyeket Magyarországról hozunk be, illet­ve amelyeket a cseh és szlovák irodalmi termésből nyújt át időn­ként, a Madách mellett, a Mladé letá kiadó, többek között csehszlo­vákiai magyar írók, költők tolmá­csolásában. Sajnos azonban, ez utóbbi munkák megjelenésének alig van nyoma sajtónkban, legfel­jebb reklámszövegekben, pedig nem lenne minden haszon nélkül való, ha tényrögzítö, figyelemfel­keltő, eligazító vagy mondjuk a for­dítás színvonalára koncentráló, elemző-értékelő írások fogadnák e könyvek érkezését is. (Persze, az igazság az, hogy a mi eredeti gyermekkönyveinket sem kíséri kellő figyelem a sajtóban, szakmai csak elvétve.) Mindezek lejegyzésére két gyermekkönyv indított, amelyek nemrégiben láttak napvilágot a Mladé letá kiadónál. Az egyik egy leporelló, a címe Verses fa, szerzője Krista Bendová, illusztrá­tora Helena Zmatlíková, a fordító Petrík József. A főszereplői: gyü­mölcsfák, gyümölcsök, ók eleve­nednek meg a táblák színes rajza­dó emberi kapcsolatok, változó sorsok, makacs hagyománytiszte­let, felemelő optimizmus, lesújtó elesettség és szomorúság - mind­ez rendkívüli közvetítő és ábrázoló erővel elénk tárva. A cigányság belső és külső előítéletektől még helyenként mindig sérülékeny vi­lágát sikerült Huszár Tibornak fel­tárnia. Szemléletét meghatározza a valóság, amelyet a fotó művészi és technikai eszközeivel sikerült átemelnie egy más, magasabb di­menzióba. Ezekről a képekről sorsok szólnak hozzánk, nemegy­szer nyugtalanító gondolatokat, érzéseket keltve bennünk. A szakdolgozatának megírásá­ra készülő fiatalember témaként a két háború közötti szociofotózás vizsgálatát választotta. A művé­szetek leghaladóbb áramlataival kapcsolatot tartó fotósok munkás­ságát feltáró szakkönyvekkel együtt, műtermének asztalán ott találhatók a Sarló és a DAV köré­ben alkotó fotográfusokról szóló kötetek. Bizonyos részben ezzel is magyarázható, hogy Huszár Tibor alkotói tehetsége mellett a tárlaton bemutatott képei tudatosságot, el­kötelezettséget* pontos témasze­lekciót is tükröznek. Képeit a na­pokban egy prágai kiállításon lát­hatjuk. DUSZA ISTVÁN in, a vidám hangulatú, játékos ver­sikékben, ember módra viselked­ve, csipkelódve-huncutkodva, de ismereteket is nyújtva alapvető tu­lajdonságaikról: „Nézi a ringlót a kékszilva, / s rászól hegyesen: / - Sosem láttam még érett szilvát, / hogy ilyen zöld legyen!//A ringló a sértegetöre / zord pillantást mér: / - Zöld voltál te is, de elvertek, / s belekékültél“, (Szilva és ring­ló); ,,Cseresznyeszem hasában / mag fészkel a csontházban. / Ha elültetnéd a földbe, / nagy cse­resznyefává nőne“, (Cseresz­nye). A tíz versikét a rajzok nem pusztán illusztrálják, nemcsak egy-egy motívumot emelnek ki belőlük, hanem a lényeges moz­zanatok megjelenítésével egészí­tik ki őket. Bár az eredeti szövege­ket nem ismerem, magyar válto­zatuk mindegyike kerek egészként hat, több olyan ügyes megoldás­sal, mint például a Dinnye utolsó versszaka: ,,Nagyon tetszett a dinnyének / a hízelgő egér­ének./ S míg hitte, hogy égig ér, / megette a kis egér. A másik könyv, Lenke kecske mesekönyve, a budapesti Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gon­dozásában jelent meg. Szerzője Jozef Pavlovié, illusztrátora Ján Dressier, a fordító Tóth László. A főszereplők itt állatok, akik ugyancsak jellegzetes tulajdonsá­gaik „révén“ kerülnek - klasszi­kus állatmesékre emlékeztető, de végül is minden esetben újszerű - kapcsolatba egymással, gyak­ran konfliktusba, abszurd és gro­teszk helyzetekbe. Modern gyer­mekpróza ez a javából, méghozzá rímes próza, tele nyelvi lelemény- nyel-játékkal, amit mindjárt a könyv eredeti címe is előresejtet: Prózy kozy Rózy. A sajátos szlo­vák nyelvi fordulatokat, szófacsa- rásokat, mondatkötéseket azonos színvonalú magyar változatokban kapjuk. Néhány példa. Az egyik mesében a kanca és a kiscsikó így beszélget egymással: „-Anya!- Tessék?- Szereted a herehordást?- Persze. A herehordás a vesz- szóparipám.- Hát nem én vagyok a te pa­ripád?“. Egy következő mesében, ami­kor hazaérkezik a macska mama és látja, hogy kismacskája mit mű­velt a lakásban, mindjárt ő is „ked­vet kapott a játékhoz. Melyikhez? A fogócskához. Fogta a fózókana- lat, és...“ Egy másik macskahis­tóriában a javíthatatlan Anti „far­kánál fogva szeretné megkörhin- táztatni a macskát“, aki egyébként ezután karmával belekap a fiú ke­zébe és kereket old. A szokványos mozzanat váratlan mondattal foly­tatódik: a fiúnak még Bandi kandúr „üzenetét is gyerekjáték elolvasni, mivel az ô írása is kész macska­kaparás“. Tanulságos történetek Lenke kecske meséi, a dirrekt megoldásokat, a didaktikus kinyi­latkoztatásokat kerülve nevelnek a munka, a rend szeretetére, okos cselekvésre, szólva a lustaság, a hencegés és más negatív voná­sok, jelenségek ellen. A könyv főszereplői a rajzokon árnyalt szí­nekben jelennek meg, bájos figu­rákként, olykor a szöveg sugallta helyzetekben, melyekkel bizonyá­ra szívesen találkoznak, e kivitele­zésében is szép könyvben a gyer­mekek BODNÁR GYULA Huszár Tibor felvétele Avatott szemmel Huszár Tibor fotókiállítása DJ SZÓ 6 1983. IV. 14. Gyökeres György felvétele Főszerepben: gyümölcsök, állatok Két szlovák gyermekkönyv magyarul

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents