Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1983-04-07 / 81. szám, csütörtök

Hódolat Kassáknak ,,Ha építésznek születtem volna nem lakásokat hanem otthonokat építenék az embe­reknek. Megajándékoznám őket fénnyel színnel és csönddel“ (Kassák Lajos: Bevezető sorok egy könyvhöz) Bár otthonokat nem épített, fényt, színeket és csöndet még ma is osztogat. Az április végéig az érsekújvári (Nové Zámky) galé­riában látható kiállítás a maga ne­mében rendhagyó. A költő, író, lapszerkesztő és festőművész Kassák Lajos életét tárja elénk, könyvein, metszétein, rajzain, festményein és néhány dokumen­tumfotón keresztül. A reprezenta­tív anyagot özvegy Kassák Lajosné ajándékozta az érsekújváriaknak. Az érsekújvári galéria igazgatójá­nak, Mlynárik Istvánnak elmondott önvallomásában gesztusát a kö­vetkezőkkel indokolta: meglá­togatott egy bizottság Érsekújvár­ból. Tagjai előadták, hogy szeret­nék férjemnek, Kassák Lajosnak az életművét valamiképpen megörö­kíteni. Felötlött bennem az a gon­dolat, miszerint ha a felvetett terv megvalósul, akkor rendkívül szép emléket állíthatunk férjemnek, szülővárosában. Azért tartottam ezt fontosnak, mert egész életé­ben rendkívül nagy szeretettel gondolt szülővárosára, ahol életé­nek tizennyolc évét töltötte ... El­határoztam, hogy a lehető legtöb­bet ajándékozom, olyan terjede­lemben, hogy az itthoni gyűj­temény se károsodjék. Bizony ne­héz dolog volt a választás ... A dolog következő részében meg kellett keresni azokat a hivatalos utakat, amelyek hozzásegítenek, hogy egy ilyen meglehetősen nagy dolgot az ember le tudjon bonyolítani ... Mind a két oldalról nagyvonalúságot és aránylag gyors intézkedést tapasztaltam . . Ezért egyrészt hivatalos szerve­inknek mondhatok köszönetét, másrészt pedig a csehszlovákiai, az érsekújvári hivatalos szervek­nek. Elsősorban a Művészeti Ga­lériának, hiszen dolgozói nagy szeretettel készültek erre a fela­datra, továbbá a művészeknek, a szakértőknek, akik a Kassák Lajos emlékszobát létrehozzák és berendezik ..." Mindaz, amit Kassák Lajosné a világhírű művész alkotásaiból ajándékozásra szánt, tömören át­fogja az egész életét. A harminc­két különböző technikájú és mére­tű képzőművészeti alkotás, a negyven kötetnyi irodalmi mű, a mappák, amelyekben a Ma leg­szebb címlapja találhatók 192^-25-ból, harminc katalógus, a Kassák szerkesztette folyóiratok példányai és bekötött évfolyamai, dokumentumfotók, plakátok és ki­állítási meghívók együttesen bete­kintést adnak az egész életműbe. Mindenesetre a legérdekesebb a Bauhaus történetéhez című ta­nulmány kézirata. (Ez 1978-ban, az Éljünk a mi időnkben című kötetben jelent meg.) A képek között elsősorban a fel- szabadulás után festett munkákat láthatjuk. Több békásmegyeri táj­képet onnan, ahol a művész fele­ségével élt, ezenkívül számos li­nómetszetet, amelyet a húszas évek elején készített. Fontos meg­jegyezni, hogy az ajándékozott könyvek között számos első ki­adás található. Ilyenek például Cse­répfalvi Imre kiadójában megje­lentetett Ajándék az asszonynak és a Három történet című kötetek. Aligha lehet az életmű teljessé­ge felől szemlélni ezt a kiállítást. Arra azonban mindenképpen fel­hívja a figyelmet, ami Kassák La­jos életművéből meghatározó és maradandó szellemi értéket kép­visel. • Nagyon mélyről indult. Életpá­lyája, küzdelme példázza azt, hogy a munkásosztályban mindig megvoltak azok a tehetségek, munkáltak azok a szellemi erők, amelyek e század szocialista mű­vészetében napvilágra törtek. Munkanélküliként indult neki 1909- ben Európában, hogy a párizsi évek után hazatérve 1915-ben megin­dítsa a Teri című aktivista folyóira­tát. Közben rímtelen,’ avantgard szellemiségű verseit is írja. Ebben a folyóiratban jelent meg először az egyik legismertebb verse, ÖTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT RAFFAELLO a Mesteremberek. Avantgard mű­vészetről ír, s nem véletlen, hogy köréje csoportosulnak a képzőmű­vészetet és irodalmat megújítani akarók: Komját Aladár, Uitz Béla, Révai József, Barta Sándor, Déry Tibor, Mácza János és mások. Háborúellenessége miatt 1917- ben betiltják a lapot. A Tanácsköz­társaságban részt vesz, de annak leverése után anarchista fenntar­tási miatt elszakad a mozgalom­tól. Bécsi emigrációjában (1920-26) kifejlesztette avantgard szabad verseit, s képzőművésze­tében eluralkodik a konstruktivista szemlélet, az ún. „kép-architektú­ra". A Bécsben tovább szerkesz­tett Ma című folyóiratában egyre inkább a művészet megújítására törekszik. Akkor kezdte el írni az Egy ember élete című önéletrajzi regényfolyamát. Hazatérése után szakít ugyan az avantgarde szél­sőséges áramlataival, alkotásai­ban mégis mindvégig megmarad első festői korszakának szelleme. Folyóiratszerkesztői ambícióit ké­sőbb sem adja fel. Nevével a Mun­ka, a Dokumentum, az Alkotás (1947), a Kortárs (1947-48) pél­dányait jegyzik. Hogy életében mindgvégig hű maradt a rendnek, az egységnek, a tisztán szerkesz­tettek az eszményéhez, az mű­vészetének alkotói elkötelezettsé­gét, a munkásosztály társadalmi felemelkedésének szolgálatát is bizonyítja. Mint minden kísérlete­ző, újító szellem, tévedett is oly­kor, de a benne feszülő, szüntelen megújulásra serkentő erők meg­mutatták számára a lehetséges utat. öregkori képei és lírája sok tekintetben rokon vonásokat hor­doznak. Érdekes összevetésre kí­nálkozik alkalom a Kassák iránt érdeklődők számára az érsekújvá­ri galériában: verseiben ugyan­olyan érzelmesség bújkál, mint az abban az időben festett képein. Szülővárosában tehát állandó Kassák-kiállítást nyitottak, ponto­sabban ezen mutatják be a létesí­tendő emlékszobák anyagát. A je­les irodalmi és művészeti hagyo­mányokkal rendelkező város lo­kálpatriótái minden bizonnyal az ó életművét is gondozásba veszik. Természetesen ebben az esetben sem lehet csupán lerendezések­ről szó. A szakadatlan jelenlét első bizonyítéka lett volna az is, ha az idei Czuczor Gergely Napok ren­dezvénysorozatában legalább egyetlen Kassák Lajos életével, munkásságával kapcsolatos klub­est helyet kapott volna. A kívülál­ló úgy véli, hogy a reformkori költő és nyelvész Czuczor Gergely mel­lett, az avantgardista, a haladó szellemi mozgalmakban résztve­vő, az egész világon a konstrukti­vizmus és a modern képzőművé­szet egyik legnagyobbjaként, a mai magyar lírára is hatást gya­korló költőként ismert Kassák La­jos, még nem lehet igazában az érsekújváriaké ... DUSZA ISTVÁN ,,A nyugtalan és beteges láng­elme számára kínszenvedés az alkotás - az elillanó ideál mohó hajszolása. Az egészséges láng­elme számára tökéletes öröm - oly természetes, hogy szinte fizikai élvezetnek tűnik.‘Romain Rolland mondta ezeket a szavakat Mozartról, akit gyakran szoktak összehasonlítani az egyetemes képzőművészet egyik legnagyobb alakjával, Raffaello Santival. A for­mai tökéletesség e két zseniális mesterének megítélésében egy­formán járt el az utókor. Hol a leg- magasabbrendű művészek utolér­hetetlen, felülmúlhatatlan lángel­méiként ünnepelte őket, hol pedig ellenpólusaiknak, egy teljesen más, ellentétes világ képviselői­nek, Beethovennek, illetve Mi- cfielangelonak - mércéjével mér­ve felületesnek, túl könnyűnek ki­áltotta ki alkotásaikat. A csodálatosan termékeny, könnyen alkotó művészek szeren­cséje, hogy szinte beláthatatlan életművük minden kor számára tartogat valami értéket. Másrészt azonban a gazdag életmű labirin­tusában gyakran eltévednek a kö­vetkező nemzedékek, az adott korban legjellemzőbbnek vélt tu­lajdonságok nem mindig adnak objektív képet az illető mester munkásságáról. így történt, hogy egy időben Mozart szinte kizárólag a gáláns, könnyed menüettek kifinomult, ro­kokó bájú alkotójaként szerepelt a köztudatban, s Raffaelot úgy ismerték, ahogy a múlt században a francia Ingres ábrázolta képein: elegáns, nagyvilági piktorként, aki idejét kedvese, az élveteg Fornari- na bájai és az alkotás közt meg­osztva festette szende madonnáit. Raffaello minden csodálatos adottsága mellett nem volt az a gátlástalan, tékozló könnyed­séggel alkotó festő, ahogy azt egy időben oly szívesen hangoztatták. Michelangelo maga állította róla, hogy elképzeléseit csak szívós munka, kitartó tanulmányok árán tudta megvalósítani. Aki látta váz­latain a fájdalomtól megtört Mária- alak tanulmányát, - az anatómiai precizitás kedvéért Raffaello a női figura csontvázát rajzolta meg elő­ször - rádöbben arra, hogy alakjai­nak csodálatos plaszticitása, az izmoknak a drapéria redői mögött csak sejtetett, ám mégis olyannyi­ra kifejező játéka mennyi össz­pontosított munka, hallatlan türe­lemmel elkészített vázlathalmaz eredménye. S aki nemcsak a ró­mai paloták dekoratív festőjét, az évszázadokon keresztül prototí­pussá vált madonna-képek alko­tóját látja benne, igazat ad egyik olasz méltatójának, aki portréit a reneszánsz emberábrázolás és az egyetemes jellemábrázolás csúcsainak tartja és sajnálkozik, hogy a festő mindössze 37 évet élt: ,,Ha még legalább 20 évet élt volna, rembrandti mélységekig hatolt volna szelleme. “ Raffaello jelentéktelen meste­rek tanítványaként Urbinóból in­dult, hogy Róma legünnepeltebb festőjévé legyen. Először apja, Gi­ovanni Santi műhelyében tanult, majd egy másik gyengécske mes­ter, Timoteo della Viti tanítványa lett. A munkásságát meghatározó fordulat 1500-ban következett be, amikor Peruggiában Perugino mű­termébe került, és négy évvel ké­sőbb, amikor a Medičiek bőkezű müvészetpártolása által felvirá­goztatott Firenzében működött. A simulékony, rendkívüli asszimi­láló képességgel rendelkező Raf­faello mindent átvett Peruginótól, ami előnyös volt számára. Ugya­nígy szívta magába a firenzei ha­tásokat is. Rómába csodálatos madonna-képei révén jutott el hí­re. Római élményei ismét gazda­gították művészetét, az örök város monumentális antik emlékei révén vált a szelíd madonnák festője monumentális művésszé. Hatal­mas tudása minden akadályt játszva győzött le. Perugino finom bája, Leonardo technikai brávúrja, Michelangelo ereje ötvöződött pompás, harmonikus egységbe alkotásain. A vatikáni Stanzák akt­jait évszázadokon át tanulmá­nyozták, másolták a festők, akár­csak a Sixtusi kápolna Michelan- gelo-képeit. Madonnái megszám­lálhatatlan kópiában váltak nép­szerűvé. Akadnak, akikben ezek a remekművek valami, világosan meg nem fogalmazható hiányér­zetet keltenek: azt állítják, hogy a nagy szenvedők - Michelangelo, Rembrandt, Greco - alkotásai erősebb érzelmi hatást váltanak ki a nézőből. Raffaello művészete szerintük egy túl boldog ember művészete. Válságokkal küzdő, bonyolult, rohanó világunkban ez az időtlen szépséget képviselő művészet a békés harmóniát to­vábbítja felénk. VOJTEK KATALIN Gonda László felvétele- Szemét egy probléma ez a szemét - mondja az egyik csal­lóközi kisváros nemzeti bizottsá­gának elnöke, amint a körülbelül két éve átadott lakótelepen néze­lődünk. Lehetnénk hazánk bárme­lyik hasonló építkezésén, a kép kevés kivételtől eltekintve teljesen egyforma, mondhatnánk azt is, le­hangoló. Az építők irdatlan sok szemetet hagynak maguk után: a környezet sivatagra vagy hold­béli tájra emlékeztet. Pléhdara- bok, rossz szerszámok, üvegdara­bok, műanyag zsákok hevernek szanaszét, kóbor macskák szag­lásszák az ételmaradékokat, ame­lyek nem fértek el a szemetes kukákba, vagy a lakók ezeket nem is oda rakták. Reggelente és délu­tánonként felnőttek, gyermekek olykor nyaktörő mutatványokat hajtanak végre a kátyúk között, a félbetört betonlapokon, a befe- detlen közmü-alagutakon és máshol.- Nálunk átlagosan tíz év kell ahhoz, hogy nagyjából rendeződ­jék egy-egy lakótelep arculata. Ez alatt felépülnek a járulékos épüle­tek, járdákon, utakon elvégeznek minden fúrást, faragást, akkor az­tán nyugalom lesz, lehet csinosí­tani a környéket - tájékoztat az elnök, s hozzáteszi: itt sok víz lefolyik a Dunán, míg rendbe tesz- szük a környéket. Azok, akik az új lakótelepre köl­töznek, természetesen örülnek. Számukra ideig-óráig megszépül a táj is, túlteszik magukat sok mindenen, hiszen új lakást kaptak, amely rendszerint jóval tágasabb, korszerűbb az előbbinél, s emiatt valóban érdemes kisebb-nagyobb áldozatokat hozni, akár sáros, po­ros utakon is bukdácsolni. Ám he­tek, hónapok múlva a sok szemét, piszok egyre inkább bántja az ember szemét, közérzetét, mind inkább nyugtalanítja az a tudat, hogy a sok száz gyermeknek nincs hol játszania, s az elhajigált szerszámok, betonlapok, rozsdás anyagok súlyos balesetek okozói lehetnek. Az ember akkor bosszankodik igazán, amikor látja, hallja, hogy például a Német Demokratikus Köztársaságban üzletekkel, isko­lákkal, játszóterekkel együtt adják át a kisvárosi lakótelepeket is, mert ott nemcsak beszélnek a komplex lakásépítésről, a kör­nyezet védelméről és kultúrájáról. Egyszerű halandó föl nem foghat­ja, nálunk miért kell az utakat öt- ször-hatszor feltöTtni, újra meg új­ra aszfaltozni, miért nem lehet a közműveket, a telefonkábeleket, s még ami kell egy időben lerakni. Az egyik polgári bizottság elnöke panaszolta a minap, hogy a tömb­házak előtt két év alatt háromszor füvesítettek, rózsabokrokat, dísz­cserjéket ültettek ki társadalmi munkában, ám a gázmüvek és a posta dolgozói együttvéve ugyan­annyiszor ásták fel a környéket, s hajigálták ki a dísznövényeket. - Nem tudom - mondta az ismerő­söm - sikerül-e a lakosokat ne­gyedszer is megnyernem a társa­dalmi munkának, annyira felbőszí­tette őket az, hogy semmibe vet­ték előbbi fáradozásaikat, senki sem értesítette őket például arról, hogy ásni, fúrni fognak, jó tenne menteni azt, ami menthető. A kifogásokat, az úgynevezett objektív nehézségeket, kapacitás­gondokat túlontúl ismerjük. De még ez sem lehet mentség arra, hogy lakótelepeink zöme piszkos, rendezetten, lehangoló látványt nyújt. A különböző fokú nemzeti bizottságoknak, és főleg az illeté­kes üzemeknek nemcsak addig keltene törődniük a lakótelepekkel, ameddig átadják a lakásokat, mert a járulékos épületek kérdése, a környezetrendezés sem kis gond. Ezrek és ezrek hangulatát, mindennapi életét befolyásoló té­nyező. Persze, hiba lenne mindent a közületekre, állami szervekre fogni. Többet, jóval többet tehet­nének a lakosok is. Az egyik lakó­telepen már ötödízben próbálnak fásítani, de a gyerkőcök újra meg újra kitördelik a facsemetéket, a felnőttek keresztül-kasul gázol­nak a virágágyásokon, zsenge fü- vön, holott három lépéssel arrébb vezet a gyalogút. Sokan egysze­rűen képtelenek megszokni a tár­sas együttlét írott és Íratlan sza­bályait, életvitelük, szokásuk messze elmarad a minimális igé­nyektől. Vannak, akik például egy­szerűen az erkélyről hajigálják ki az ételmaradékokat. A múltkor az egyik kisváros lakótelepén az egyik lakó gyanútlanul nézegetett ki az erkélyen, amikor egy csem­pedarab betörte a fejét. Az történt, hogy a nyolcadikon lakó polgár újracsempézte a fürdőszobát, s a kimaradt darabokat nem vitte te a kukába, hanem egyszerűen kidobta az ablakon. A másik vá­rosban még most is elszáradt ka­rácsonyfákat sodor a szél fel-alá a rendezetlen környéken. A nem­zeti bizottság e januárban nem szervezte meg a fák elhordását, sok lakó pedig arra is lusta volt, hogy a szemetes kukáig vagy a kazánházig vigye a karácsony­fát. Egyszerűen kihajította az ab­lakon a senki földjére, amely való­jában nem az, hiszen a lakóké is. Elképesztő dolgokat tehetne írni, mire képes egy-egy gondtalan, fe­lelőtlen lakos, mi mindennel tudja tönkretenni százak munkáját, féltő gondoskodását. Szakemberek igazolják, hogy a környezet hat az emberre, főleg a gyermekekre, befolyásolja érzel­mi és értelmi világukat. Nyilvánva­ló, hogy a nagy építkezések után máról holnapra nem tehet rögtön rendet teremteni, de azért a ná­lunk átlagosnak mondható tíz év sok idő a rendezéshez. Csodare­cept nincs, logikus megoldás vi­szont igen. Az illetékes vállalatok és a nemzeti bizottságok össze­hangoltabb munkájával, és termé­szetesen a lakosok hathatósabb segítségével szebbé, esztétiku­sabbá tehetnénk lakótelepeink környékét. Mert senki számára sem tehet közömbös, hogy ezrek hol élnek: rendezett környéken avagy szemét, piszok között. A la­kótelepek rendezettsége illetve rendezetlensége mindannyiunk bizonyítványa: egyéneké, közüle- teké; kis és nagy közösségek kul­turális szintjének beszédes tükör­képe. SZÍ LVÁSSY JÓZSEF Virágok vagy szemét között? DJ SZÓ 6 1983. IV. 7. A jellemábrázolás csúcsai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents