Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1983-04-30 / 101. szám, szombat

A SZOCIALISTA MUNKA ÉLVONALÁBAN Május elseje alkalmából ismét számos dolgozónak adományoztak állami kitüntetéseket. Szlovákiá­ban - egyebek között - hatan nyerték el a Szocialista Munka Hőse címet és a velejáró aranycsillag viselése jogát. Közülük ezúttal három dolgozó életpályáját és kiváló munkáját ismertetjük. „Megéri becsületes, dolgos embernek lenni" - Már több mint húsz éve vagyunk közvetlen szomszédok ebben a lakóházban, és így jól ismerem. Igaz, nem társalgunk sokat, nem látogatjuk egymást túl gyakran, hiszen, hol van nekünk arra időnk. Pedagógus vagyok, délutánjaimat többnyire a fiatalok körében töltöm, szomszédom pedig szintén ,,hadilábon áll" a szabad idővel. Hol ilyen, hol olyan gyűlésen vesz részt. Leginkább olyankor beszélgetünk, amikor a postás nekem adja néha csomagnak is beillő leveleit és a küldeményt este elviszem a lakására. Előfordul, hogy kilószám kapja a tanácskozási alapanyagokat. Komoly embernek tartom s minden bizonnyal a többi szomszéd is. - Elégedettek vagyunk vele. Ügyes, megbízható és a munkáját mindig lelkiismeretesen végző szakember. Olyan, aki szeret dol­gozni, jó munkát végezni s akit nem hagy nyugodni a lelkiismere­te, ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt elképzelte, illetve ahogy azt a norma vagy az íratlan tör­vény, a munkásbecsület megkö­veteli... - Ha úgy érzi, szólnia kell, akkor a gyűléseken vagy a. magánbe­szélgetések során nyíltan dicsér és bírál. S nemcsak a munkatár­sainak mondja meg a véleményét, hanem a mesternek, az üzem­igazgatónak, a pártelnöknek is. Ha dicsér, szavainak kicsengése nem hamis hízelgés, ha bírál, nem sér­teget. .. - Józan gondolkodású és nem harácsoló. Tény, hogy gyakran tá­vol van az üzemtől, de gondolat­ban - egészen biztos - akkor is itt jár. Ahogy ő mondja, az ,,övéi" között... - Nem ritkaság, hogy hajnali háromkor vagy négykor bejön az üzembe, délig dolgozik, majd elu­tazik a tanácskozás színhelyére. Ha pedig úgy hozza a sors, hogy délre érkezik haza Prágából vagy Bratislavából, délután még mun­kába áll, nehogy miatta késsen a traktorok javítása. Tisztségével nem él vissza. Sőt, úgy érzi, köte­lessége a példamutatás. Néha előfordul, hogy a munkában lema­radunk. Ilyenkor mozgósítjuk a szocialista munkabrigádokat, köztük az általa vezetett kilenc­tagú csoportot is és szombaton meg vasárnap is dolgozunk. Tár­sadalmi munkában is. így aztán nem csoda, hogy kollektívája ter­melési feladatait minden évben túlteljesíti... - Jelentősek az érdemei abban, hogy üzemünkben az utóbbi évti­zedben lényegesen javult a mun­kamorál és a munkaidő kihaszná­lása. Tud hatni a munkásokra, ért a nyelvükön s a maga egyszerű módján megtárgyalja velük a mű­Michal Dobos, a kassai (Kosice) Mezőgazdasági Gépjavító Üzem szakmunkása (A szerző felvétele) - Rossz oldala? Hát nem igen tudok nála valami kirívó rossz vo­násról. Egyesek ugyan nem sze­retik, ha rájuk szól, amikor munka­időben tétlenkednek. Viszont ezt nem lehet a hátrányára felróni, hiszen igaza van, a munkából élünk. Ö is, én is, más is, az üzem, az ország s a társadalom is... - Jelenleg egy komoly terven dolgozik: bővíteni szeretné a kol­lektívát. Főleg fiatalokkal... - Hogy milyen férj? Harminckét éve vagyunk házasok. Kezdetben otthon, Zemplénben nem akadt számunkra olyan lakás, ahol hosszabb időre családi fészket rakhattunk volna. így még az észak-csehországi Varnsdorfba >s elmentünk szerencsét próbálni. Kassán 1952-ben telepedtünk le, azóta itt élünk, ez a város lett az otthonunk. Harmincéves lányunk férjezett, 25 esztendős fiúnk pedig nős. így már csak ketten marad­tunk. Amióta csak ismerem a fér­jemet, a munkája mellett állandó­an valamit tesz a közért. Bekap­csolódik a társadalmi életbe s fő­leg a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tevékenységébe. Tiszt­ségei miatt eléggé elfoglalt ember, de azért jutott és jut ideje a család­ra. Nem idegenkedik a takarítás­tól, néha barkácsol, viszont a leg­szívesebben a kertben tesz-vesz. Mindenekelőtt a gyümölcsfák ér­deklik. Úgy érzem, munkatársai, ismerősei szeretik, tisztelik s az üzem is elégedett munkájával. Jól­esik, amikor ismerőseim azzal áll­nak elém: ,,A férjedet megint di­csérik az újságban". Mi tagadás, örülök neki és arra gondolok, megéri becsületes, dolgos ember­nek lenni... hely dolgait, beleértve a problé­mákat és a közös feladatokat. Ha helyénvalónak tartja, a műhely ké­réséit igyekszik a legilletékesebb szervekkel megtárgyalni.. Az iménti véleményeket Michal Dobosról, a kassai (Kosice) Mezőgaz­dasági Gépjavító Üzem 59 éves szakmunkásáról mondták munkatársai, főnökei, szomszédja és a felesége. A nyílt szavú, dolgos kezű géplaka­tosról, aki szülőfaluja, Jovsa határában már gyermekkorában megismer­kedett a mezőgazdasági, később az erdei munkával, és 1952-től mezőgazdasági gépeket javít. Arról a munkásemberről, aki nemcsak jó férj és apa, valamint szakavatott mestere a traktorok üzemanyag­szivattyúja javításának, példás dolgozója üzemének, eredményes újító és számos kitüntetés tulajdonosa, hanem egyben már tizenkét éve alelnöke az üzemi pártalapszervezetnek és 1970-tól tagja a Kassa­vidéki Járási Szakszervezeti Tanács Elnökségének s a Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökségének is. S akinek emberi értékét ez év május elsejétől a Szocialista Munka Hőse kitüntetés is fémjelzi. GAZDAG JÓZSEF Egyéni és közösségi érdem ÚJ szú 1983. IV. 30. - Jólesik, ha a munkámat elis­merik. 1959-ben Az SZSZK Ipari Minisztériumának legjobb dolgo­zója címet, 1971-ben a Kiváló Munkáért kitüntetést, 1975-ben pedig Munka Érdemrendet kap­tam. Soha nem vártam az ilyesmit, mindig meglepetésként ért a meg­tiszteltetés. S most ez az utolsó! Hihetetlennek tűnt... Munkáscsaládból származik, férjezett, két gyermek anyja. A szaktanintézet elvégzése után a partizánskei Augusztus 29. Ci­pőgyárba került, munkás, majd mester volt az egyik varrómúhely­ben, 1964-től pedig a varrómühe­lyek fömestere. Ilyen tömören foglalható össze Eleonóra Hvizdoéová életrajza. Nagyon leegyszerűsítve csak eny­nyi, de a gyárban eltöltött évek mögött sokkal, de sokkal több rej­lik. Az esztendők során össze­gyűjtött tapasztalatait bőven ka­matoztatja szervező munkájában. A tervteljesítést legfontosabb fel­adatának tartja és ennek érdeké­ben mindent megtesz. Nagy érde­me van abban, hogy üzeme a vál­lalat legjobbjai közé tartozik. Ve­zetésével évente közel ötmillió pár cipőfelsőrészt varrnak meg az ott dolgozók. Szerény, csendes asszony. Mosolyogva, szívesen fogadott. Nem, nem néz ki hősnek, s mégis az. A mindennapi szorgalmas, pontos, következetes munka tette őt azzá. Munkájáról érdeklődtem, de szinte nem tudja az egyes %zám első személyét használni e foga­lommal kapcsolatban. - Több mint hatszáz nő tartozik a kezem alá. Nem könnyű a mun­kájuk. Gyakran küszködünk a munkaerőhiánnyal is. Bár az utóbbi időben sokat tettünk azért, hogy csökkenjen a hiányzó anyu­kákszáma, akik gyermekeik beteg­sége miatt esnek ki, mégis gondot jelent helyettesítésük. Pótolnunk kell a szülési, illetve a gyermek­gondozási szabadságon levő tár­sainkat is. Csodálatos módon tudja mind­ezt megszervezni. Ugyanúgy, mint a túlórázást, ha erre a helyzet rákényszeríti őket. Munkatársai, beosztottjai tudják, hogy ő is ott lesz velük a munkahelyen, a hoz­zá tartozó négy épület csarnokai­nak valamelyikében. - A legfontosabb, hogy mindig igazat mondjon az ember. A nehéz­ségeket könnyebb átvészelni, ha mindenki tisztában van feladatai­val. Nem szoktam bizonytalan ígé­retet tenni, nehogy csalódást okozzak. A gyárudvaron sokan köszön­nek neki, hiszen ismerik. A kom­munisták mindahányan. 1954 óta tagja a pártnak, évek óta az alap­szervezeti és az üzemi bizottság­nak, 1976 óta pedig a CSKP Köz­ponti Bizottságának és ideológiai bizottságának. Gyakran felszólal különféle fórumokon. Felveti az orvoslásra váró gondokat, keresi a legmegfelelőbb megoldásokat. - Tudom, munkatársaim számí­tanak rám. Bizalommal fordulnak hozzám. Az is jólesik, hogy figye­lemmel kísérik a központi bizott­ság üléseit. Mondják is: tudjuk hol volt, miért nem volt köztünk, láttuk a televízióban. Az üléseken kívül is sokat utazom, mert a kooperáló részlegek is hozzám tartoznak. Szerencsére, a férjem megértő. Ő is az üzemben dolgozik, helyet­tes osztályvezető. Neki is sok a tisztsége. A fiaink már felnőttek, megosztjuk az otthoni teendőket. Másképpen ez nem is menne. A társadalmi munka sok időt vesz igénybe, áldozatot is megkíván, de ha nem csinálnám - hiányoz­na. Milyen megtiszteltetés volt számomra, hogy részt vehettem a pártkongresszuson, vagy lehe­tőségem nyílt Moszkvában kéthó­napos politikai tanfolyamon bőví­teni ismereteimet. Az ilyesmi kár­pótolja a sok áldozatot. A gyárban nemcsak a megvarrt cipők számát, a minőséget köve­ti figyelemmel, hanem elsősor­ban az embereket. A hozzátartozó műhelyekben a segítségnyújtás, a megértés természetessé vált. Hiszen ezt látják a „főnöküktől" is. Az ott dolgozó vietnami lányok, asszonyok számára is könnyebb volt megszokni a kollektívát, a munkát, ha szép szóval biztatták őket. - A jól végzett munka tudata boldoggá tesz. Akkor örülök, ha sikerül megvalósítani elképzelé­seinket, ha a havi értékeléskor azok között emlegetik részlegün­ket, amelyek becsületesen teljesí­tették feladataikat. Szeretném, ha - Már megint én... Miért? - néz rám kérdő tekintettel Karol Vyleta, a bratislavai Priemstav főszerelő­je. - Nem csináltam én semmi különöset. Hogy becsületesen el­végeztem, amit rám bíztak? Hát mondja, kérem, ez olyan érdekes? Nekem ez így természetes. Én csak teljes odaadással tudok dol­gozni. - Találkozott már valakivel, aki irigyelte a munkáját? - Nem, soha. Inkább olyasmit szoktak mondani nekem, hogy sokkal több veszély leselkedik Egy mindenkiért... rám, mint ahogy azt gondolom, még hogy úgy élek, mint a vándor­madár. Egyszer itt, máskor ott. Ebben talán igazuk is van. Nem is tudnám megmondani, hány épü­letszerkezet felépítésében vettem részt az országban. Dolgoztam Mladá Boleslavban, Teplicén, Ro­hozníkban, Brnóban, Párkányban, Érsekújvárott, most pedig a Brati­slavai Autógyár karosszéria- és szerelőüzemét építjük. De az alatt a huszonhét év alatt, amióta a Priemstavnál vagyok, keresztül­kasul beutaztam az országot. Ta­lán csak az első két évet töltöttem egy helyen. De hol van már az az idő... Emlékszem, egyedül voltam fiatal a brigádban, így aztán a leg­nehezebb munka mindig rám várt. Kezembe nyomták a csákányt, és magamra hagytak. Később, ami­kor már tudták, hogy nincs olyan munka, amit ne tudnék elvégezni, még többet vártak el tőlem. Akkor jöttem rá, hogy, bizony, csak a gyakorlat teszi mesterré az em­bert, semmi más. Aztán elkezdő­dött ez az örökös utazgatás... - Ez sem vette el a kedvét a munkájától? - Nézze, mindenki szeretné, ha az otthonához közel dolgozhatna. Mert ugye, ott a feleség, meg a gyerek, akivel állandóan foglal­kozni kell, és hát a ház körül is mindig akad tennivaló. De ha egy­Eleonóra Hvizdoéová, a partizáns­kei Augusztus 29. Cipőgyár fő­mestere (CSTK-felvétel) egyre több olyan korszerű gépet kapnánk, amelyek megkönnyíte­nék a lányok, az asszonyok mun­káját. Hvizdoéová asszony a sikeres újítók közé tartozik. Harmincöt be­nyújtott javaslata közül huszon­egyet megvalósítottak, s ezek több mint 180 ezer korona megtakarí­tást hoztak a vállalatnak. A csarnokon keresztül kísért ki. Többször megállították egy-egy rövid kérdéssel, vagy válaszoltak érdeklődő szavaira. S ahogy a varrógépre hajlókra néz, szinté kiolvasom a tekintetéből: az ö ér­demük is ez a kitüntetés. DEÁK TERÉZ Karol Vyleta, a bratislavai Priems­tav főszerelője (ÓSTK-felvótel) szer így alakult az életem, mit tehettem? Mentem a munkám után. Ha hiszi, ha nem, egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy valami más lehetőség után kellene néznem. Aki egyszer megszereti a munkáját, az ragaszkodik is hoz­zá. Nekem az jelent igazi örömöt, ha látom, hogy kinőtt a földből egy épületszerkezet, amelyhez nekem is közöm van. Tudom, sokan azért félnek ettől a munkától, mért mi télen-nyáron a szabad ég alatt vagyunk. Mi nem állhatunk le, ha kánikula van, és akkor sem szakit­hatjuk meg a munkát, ha vacog a fogunk/% hidegben. Most mond­jam azt, hogy szokás dolga az egész? Egy biztos: ennyi év után én már nem is tudnék zárt helyi­ségben dolgozni. - Pedig lehet, hogy ott keve­sebb veszély fenyegetné... - Hát erre sem gondolok soha. Szerencsére a feleségem sem zaklat már ilyesmivel. Sikerült végre elhitetnem vele, hogy ha pontosan az előírásoknak megfe­lelően végzi a munkáját az ember és nem veszi félvállról, nem eshet baja. Persze az is igaz, hogy van­nak helyzetek, amikor mások ke­zében az életem. De erre is csak esténként jövök rá, amikor átgon­dolom, milyen munkát végeztem aznap. A munkatársaim, szeren­csére, megbízható emberek. Egy mindenkiért, mindenki egyért, ez a jelszavunk. Ha megkérdezné őket, mi a véleményük rólam, biz­tosan azzal kezdenék, hogy igé­nyes vagyok. Igen, mindig is az voltam. Magammal és másokkal szemben egyaránt. Én nem szere­tem, ha valaki lebecsüli magát, de annak sem vagyok a híve, ha túlértékeljük a képességeinket. Ennyi év alatt megtanultam már, hogy kitől mit várhatok el. Aki nem állt helyt mellettem, aki lelketlenül tette a dolgát, az nem maradt meg sokáig a közelemben. Tudja, ne­kem nemcsak jó föszerelőnek kell lennem, hanem jó pszichológus­nak is. Mert ha valakinek gondja, bánata van, azt csak akkor lehet jó munkára sarkallni, ha először át­segítem őt a bajon. - ön a Szocialista Munka Hőse lett. Mit gondol, milyen napok jön­nek ezután az életében? - A nappaloktól nem félek, hi­szen azok munkával telnek, tehát nincs időm mással foglalkozni. De az esték és az éjszakák nehezeb­bek lesznek. Szinte biztos, hogy kevesebbet fogok aludni, mert már most sem hagy nyugton a gondo­lat, hogyan tudok majd még többet adni magamból. És be kell bizo­nyítanom azt is, hogy senki sem tévedett, aki bizalmat szavazott nekem. Mert ugye, nem elég, ha csak én hiszem, hogy jól dolgo­zom. Azt másoknak is észre kell venniük. SZABÓ G. LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents