Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1983-04-05 / 79. szám, kedd
És a többi járás? KISSZÍNPADOK KERÜLETI VERSENYE Négy együttes mutatkozik be a nyugat-szlovákiai magyar kis- színpadok kerületi versenyén; illetve öt, ha ide számítjuk a Robinson Crusoe című monodráma előadását is. Közülük négy a komáromi (Komárno) járásból jött, ami (nem először) fölöttébb elgondolkoztató jelenség. Milyen kisszín- padi mozgalomról, milyen minőségről beszélhetnénk e kerületben - és általában, az egészet tekintve -, ha, tegyük fel, a komáromi járásban is olyan lenne a helyzet, mint a többiben (a Csallóköztől a Bodrogközig), ahol - az Ipolysági (Šahy) József Attila Irodalmi Színpad és a kassai (Košice) Szép Szó kivételével - minden jel szerint elvétve működik csoport, azok között is ritka a hosszabb életű, céltudatosan cselekvő. Arra is föl kellett figyelnünk, hogy az együttesek tagjain, a „versenytársakon“ kívül úgyszólván nem volt közönsége ennek a - Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda), szombat délután lebonyolított - seregszemlének (sem). Egyre inkább úgy látszik, ez már ä kerületi versenyek sorsa. Kár, hogy így volt most is, szervezési hiányosságokból vagy más okokból ... Kár, mert egyrészt: hiányzott az az atmoszféra, amelyet a közönség tud teremteni a jelenlétével, köztudottan jótékony hatást gyakorolva a szereplőkre, az egész előadásra; másrészt: volt számos szép pillanat, amely egy szélesebb közönség számára is élményt, gondolati-érzelmi gyarapodást jelentett volna. Például mindjárt az elsőként fellépő csoport, a komáromi Petőfi Irodalmi Színpad előadása, mindenekelőtt a látvány szintjén. Képileg, de zeneileg is pontosan megkomponált, fegyelmezetten végigvezetett lírai oratóriumuk Juhász Ferenc 1962-ben született költői művéből, Az éjszaka képeiből készült, amely szörnyű látomások fölvonultatásával szól a háború ellen, az emberért, az életért. A mű témája napjainkban talán még időszerűbb, mint volt két évtizeddel ezelőtt, az egész azonban egy kissé patetikusnak tetszik ma már, annyi, e témában azóta született irodalmi, képzőművészeti feldolgozás után, dokumentumfilmek százairól már nem is beszélve. Patetikus vonásoktól az előadás sem volt mentes, a szövegnek „köszönhetően“, de egy-két beállításnak is, amelyek korábbi évek irodalmi színpadi műsoraiból köszöntek vissza (a párbeszédeknél, az árnyképekben). Ehhez a produkcióhoz még annyit: tíz év után kezdett újra a Petőfi Irodalmi Színpad és rendezője, Kiss Mihály. Vass Ottó következetesen folytatja a maga teremtette irodalmi színpadi hagyományokat, amiben nemcsak irodalomszeretete, tehetsége, cselekvési vágya munkál alkotóerőként töretlenül, hanem a felelősségérzete is, a pedagógusé. Még akkor is, ha a színpadon tanítványai között ő látszik főszereplőnek, ha önmaga belső világát fejezi is ki, mint a most színre vitt Ady-versekből készült Vívódásban. A megszokott Ady-képtől eltérő képet kapunk a költőről, az ipolysági József Attila Irodalmi Színpad előadásában, a Vass Ottóét, amelyben pontosan, érzékenyen, helyenként egészen finom eszközökkel „működnek közre“ egyenlő partnerként a fehér ruhás lányok, öltönyös fiúk. Kisszínpadi - cselekményes, kosztümös - előadás a hetényi (Chotín) Csokonai Kisszínpadé, amely Hubay Miklós Búcsú a csodáktól című drámája nyomán született, azzal a szándékkal, hogy az embertelenség létezésére és veszélyeire hívja fel a figyelmet. Athén virágkorának alkonya, embe- ri-szellemi értékek összekuszáló- dása, Szophoklész halála, ésmind- annak a nemesnek, amit ő képviselt, majd egy hirtelen vágás és a mában vagyunk; motorkerékpár robog be a színre, rajta sisakos fiú, egy másik, farmermellényes- nadrágos, láncot forgat a kezében. Rengeteg ötlet volt az előadásban, de nem mindegyik tudta szervesen dúsítani azt, részben az ellenpontozások tisztázatlansága miatt, részben meg azért, mert a rendezésnek sem - Kiss Péntek József munkája -, a színészi játéknak sem sikerült teljes mértékben hoznia a szöveg iróniáját. A Vass Ottóéhoz hasonló munkát végez pedagógusként és rendezőként a komáromi gimnáziumban Gáspár Tibor, aki ezúttal Pállya István, 18. századi szerző Ravaszy és Szerencsés című diákjátékát fedezte fel és választotta tanítványai számára. Remek alakítások sorát láthattuk, korhű és mai jelmezekben. Hiányosságok a rekvizitumok alkalmazásában és a térszervezésben mutatkoztak. Ez utóbbiban minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy a dunaszerdahelyi színpad jóval tágasabb annál, amelyiken próbáltak, építették az előadást. És láttunk végül egy monodrámát, amelynek szövegét Defoe Robinson Crusoe-jából a rendező, Szalai Miklós írta, aki a hetényi együttes tagja, akárcsak az előadó, Vörös Lajos. Ha nem is hibátlan, de mindenképpen példamutató és gonddal megmunkált produkciójukban Robinson más, mint akit ismerünk, másként éli-érzi át magányát, az emberi közösség hiányát. Lélek- és tudatromboló belső kínokkal, szüntelenül; korántsem olyan fegyelmezetten, „idillikusán“ mint a regényben, hanem már-már az őrület határán. Nyilvánvalóan érzékeltetve: társak nélkül egyensúlyát veszít/het/i az ember. Az előadás nem marad nyitva, a végén megjelenik Péntek, s vele az egyensúly visszaál- lásának lehetősége. Végezetül. Egyértelműen rossz produkció nem volt ezen a versenyen. Tapasztalt, de kísérletezni is bátor rendezők munkáit láttuk, akik észrevehetően ügyeltek - sok más mellett, amiről helyszűke miatt itt nem szólhatunk - a tiszta beszédre is. BODNÁR GYULA A BŰVÖS PÁLCA MESTERE Herbert von Karajan hetvenéves Fischer Iván, a kiváló magyar dirigens szerint az emberek többsége még ma sincs tisztában a karmester szerepével: ,, A közönség kilencvenöt százaléka, ha megkérdezik, bevallja, nem tudja, minek gesztikulál a karmester, hisz a zenekar előtt ott a kotta, úgyis azt nézik.“ Ez az állítás, persze, túlzás, ám tény, hogy a nagy karmesterek személyét mindig egyfajta titokzatosság veszi körül. Ezt a titokzatosságot maguk a karmesterek sem nagyon igyekeznek eloszlatni, sőt, úgy tűnik, kijelentéseikkel, elejtett megjegyzéseikkel még szívesen rá is licitálnak. Számtalan karmester vallja például, hogy a vezénylést nem lehet tanítani. Hans Swa- rowsky, korunk több karmestersztárjának egykori mestere cáfolja ezt, miközben azt hangoztatja, hogy a karmester tulajdonképpen nem is művész, egyszerűen az a feladata, hogy üsse a taktust és vigyázzon, hogy a zenészek egyszerre fejezzék be a darabot. Richard Strauss ennél is tovább ment. Szerinte „a jó karmester a második taktustól felesleges.“ Ezzel szemben Bruno Walter a karmester fő feladatának a művek etikai-morális erejének feltárását tartotta. A magyar származású, világhírű Nikisch Artúrt hiába faggatták, mi a titka, hogy szinte mágikus erőt sugározva kényszeríti képességükön felüli játékra muzsikusait: „A zenekar elé állok és ók szépen játszanak“ - mondta. Számtalan legenda kering a zenekart örökös rettegésben tartó, diktátorhajlamú dirigensekről, de ugyanennyi szól kedélyesebb kollégáikról is, akik viccmondással biztosítják a próbák jó hangulatát. Sokan azt állítják, hogy a karmester fő feladata a kortárs zeneszerzők műveinek népszerűsítése. Az utazó világsztárok mégis a klasz- szikus repertoárhoz ragaszkodnak. Gyakran hangoztatott nézet, hogy egy művet csak egy bizonyos tempóban lehet vezényelni, több híresség azonban épp szokatlan tempóival vált ki meghökkentő hatásokat. A salzburgi születésű Herbert von Karajan, korunk legmarkánsabb karmesteregyénisége egymaga képviseli mindazt az ellentmondást, ami erre a szakmára jellemző. Beethoven IX. szimfóniájának scherzo-tételét például olyan frenetikus tempóban vezényli, hogy világhírű kollégája, Otto Klemperer egy ízben meg- botránkozva hagyta el a hangversenytermet. Mégis épp hallatlan precizitása és a müvek szellemének végletekig érzékeny, hű tolmácsolása révén vált világnagysággá. Zenekarának csodálatosan plasztikus hangzását sokak szerint egy kérlelhetetlen zsarnok módszereivel éri el, ezért egy amerikai turnéja alkalmával fellázadt ellene a zenekar. Mások azt állítják, hogy próbáin nyugodt légkör uralkodik, sosem emeli fel hangját. Partitúra nélkül, fejből vezényel, még Wagner hosszadalmas operáinál sem használja a vezérkönyvet. Több szakember szerint ez a módszer óhatatlanul bizonytalanságot, feszültséget szül. Karajan produkcióin ez nem érződik. Nem specializálódik néhány zeneszerzőre, szinte univerzális repertoárral dolgozik, s operakarmesterként éppoly korszakos jelenség, mint a hangversenypódiumon. Olasz hév és német elmélyedés egyaránt jellemvonásai közé tartozik, így nem csoda, hogy Mozart, Beethoven, Wagner és Strauss müveit ugyanolyan lenyűgöző szuggesztivitással tolmácsolja, mint Verdi vagy Puccini operáit. Noha nevéhez nem fűződnek jelentős modern művek bemutatói, sőt, hosszú ideig Mahler szimfóniáit sem vezényelte, a második bécsi iskola mestereinek alkotásaival bebizonyította, hogy számára ez a világ sem idegen. Hallatlan munkabírása szinte legendás. Az évek folyamán olyan hat kulcsfontosságú posztot töltött be, hogy méltán nevezték Európa főzeneigazgatójának, s a „karajanizmus“ a mai dirigens-sztárok utazási lázának szinonimájává vált. A bécsi Staats- oper művészeti vezetője, a Salzburgi Ünnepi Játékok művészeti igazgatója, a salzburgi Húsvéti Ünnepi Játékok művészeti vezetője és vállalkozója, a Bécsi Filharmonikusok és a Berlini Filharmonikusok vezető karnagya, egyike a milánói Scala három zenei igazgatójának - e sok funkció közül egyetlen is elegendő lenne egy embernek, ám Karajan évekig bírta valamennyit energiával. Közben nyári tanfolyamokon oktatja a leendő karmestereket, operákat rendez, saját TV-filmgyártó cégével rögzíti produkcióit. Ki tudja, hogy alakult volna ez a hallatlanul gazdag pálya, ha egy makacs ingyulladás nem akadályozza meg egykor abban, hogy zongoraművészként arasson sikereket? Életének még egy érdekes, meghatározó fordulata volt. Karmesteri pályája 1927-ben Ulmban kezdődött, ahol hét éven at vezényelte a városi színház zenekarát. Az ottani intendáns, felismerve rendkívüli tehetségét, hét év után egyszerűen elbocsátotta, azzal a megindoklással, hogy kár lenne érte, ha ott rekedne, hisz képességei jóval többre jogosítják. Igaza volt. VOJTEK KATALIN- UJ FILMEKSzívzűr (magyar) Friss hangvételű film a Szívzűr, olyan szín a magyar filmművészet palettáján, amelyet eddig nemigen láthattunk. Böszörményi Géza munkája ugyanis égető, valódi gondokat tesz szóvá, az élet bonyolult összefüggéseit láttatja - groteszk és szatirikus elemekkel dúsított vígjátékban, melyen a hétköznapi élethelyzetek komikumába allegorikus, fantasztikus elemek is vegyülnek. Egy völgyek közé zárt kis falu életrendjét vizsgálja az alkotó, s ebben a mikrokörnyezetben különösen két személy, egy fiatal házaspár sorsa izgatja: a falura került friss diplomás körzeti orvos és csinos, diploma nélküli tornatanár felesége. Nagy vágyak, álmok „szárnyán“ érkeznek a faluba: azt hiszik, hogy néhány esztendő alatt megtolla- sodnak, anyagilag megerősödnek, tehát megalapozzák kellemes életüket. A pályakezdő orvos és felesége kezdetben előítéletmentesen szemléli a falu életét, a felszíni idill mögött lappangó kisszerű, lehúzó erőket csak fokról fokra veszi észre. A különféle machinációk, a helybeli vezetőség viselkedése, a vidéki tanítónők magánya, az eseménytelen és süppesztő szellemi közeg - drámai erővel jelennek meg a műben, Böszörményi Géza rendező megfogalmazásában azonban groteszk, szatirikus-mulatságos jelentést és hangvételt kapnak. A fiatal házaspár történetét nem egyenes ívűén rajzolja meg az alkotó; különböző élethelyzetek, jelenségek mozaikszem képét tárja elénk, de ezekből az egymáshoz lazán illesztett láncszemekből minden lényegest megtudhatunk a vidéki mikroközösségről, a faluba csöppent fiatal értelmiségi pár életéről - a beilleszkedésig vezető útjáról, kettejük kapcsolatának szétzilálódásáról. Mert a pályakezdő körorvos álmait feladva fásultan törődik bele egyfajta falusi értelmiség megrekedt, pótcselekvéHáború és béke III. rész sekben kielégülő, rutinba merevedő életébe. Nemcsak szakmai ambícióinak a kudarca ez, hanem magánéletének is, hiszen másra, többre vágyó felesége előbb házasságon kívüli szerelmi felkínál- kozásokkal próbálja egyengeti útjukat a város felé, majd miután ez nem megy, magára hagyja férjét, elválik tőle, hogy aztán mindketten futó szerelmi kalandokba meneküljenek. Kudarcra ítéltetnek tehát Böszörményi Géza hősei, mert ideáljaikat, ábrándjaikat felcserélik a pénzszerzés, gyűjtés mániájával és hasonulnak környezetükhöz, melyben csak a kiadós evések- ivások, veszekedések, csalások oldják fel az egyforma napok unalMáté Gábor és Udvaros Dorottya a magyar film főszereplői A néző kényelmes széken ül a borogyinói csata közepén, körülötte ágyúk dübörögnek, háta mögött gránátok robbanása hallik. Ez a térhatású hangtechnika vívmánya, de az, hogy az ember szinte érzi a lőpor szűrős füstjét, a civil Pierre Bezuhov döbbent bámulatát a csatatér véres forgatagában, Kutuzov nehézlovasságának dübörgő rohamát-ezmár a művészet varázsa. Sergej Bondarcsuk négyrészes, felújításban vetített filmeposzának harmadik darabja, a Borogyino, a világtörténelmi csatának külön fejezetet szentel. Bondarcsuknak mint rendezőnek sikerült a csata valóban grandiózus látványában Lev Tolsztoj filozofikus gondolatait is tolmácsolnia. És Bondarcsuknak, a színésznek remekül sikerült kivetítenie a csatatéren csetlő-botló Pierre Bezuhov lelkiállapotát, egyéniségének formálódását. A szuperszéles vásznon tizenötezer statiszta harcol orosz és francia egyenruhában, a csata, a hadmozdulatok, a ruhák és fegyverek hitelességét, korhűségét negyven múzeum segítsége szavatolja. Hozzátehetjük még, hogy huszonhárom tonna lőport, tizenöt ezer gránátot használtak fel a filmbeli ütközetben. A technikai lehetőségek igazi művészt szolgáltak elképzelései megvalósításában. -ymSzergej Bondarcsuk - Pierre Bezuhov szerepében ÚJ SZÚ 4 1983. IV. 5. mát, szürkeségét. S ahol .mindenki csak a saját bajával, gondjával foglalkozik... Keserű gondolatokat takar a film, de magában rejti- a kissé furcsa tetőács alakjában- a szárnyalás lehetőségét, az egyszerűség és szépség utáni vágyat is. Nem rezignált alkotás a Szívzűr, nem ítélkezik, hanem megbocsátóan bírál, együttérzést, megértést ébreszt a nézőben, hiszen az alkotó szereti hőseit, akik oly nehezen igazodnak el a világ már-már abszurd képtelenségei között. A remek karakterfigurákat felvonultató, sajátos életformákat bemutató filmnek külön erénye a színészi munka. A főszerepeket játszó Máté Gábor és Udvaros Dorottya mellett egyenértékű alakítást nyújt az alkotásban Jirí Menzel, Pogány Judit, Básti Juli, Koltai Róbert, Margittay Ági, és a bolgár Iszhak Find. (szovjet)
