Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1983-04-29 / 100. szám, péntek

Tanácskozott az SZNT Elnöksége AUSZTRIA Portugália Rugalmasabban alkalmazzuk az új munkamódszereket A szocialisták visszautasították a kommunisták koalícióra tett javaslatát (ČSTK) - A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége Viliam Šalgo- vičnak, az SZNT elnökének veze­tésével tegnap tartotta meg 22. ülését Bratislavában. Az ülésen részt vett Karol Martinka szlovák miniszterelnök-helyettes, a Szlo­vák Tervtxzottság elnöke és Jozef Kollár, a Szlovák Statisztikai Hi­vatal elnöke. A képviselők megvi­tatták a szlovák népgazdaság 1982. évi fejlődéséről valamint az idei első negyedév tervfeladatai- nak teljesítéséről szóló jelentést. NÍügállapitották, hogy a nehezebb gazdasági feíícíéíe^ ellenére sike­rült teljesíteni az állami terv alap­vető mutatóit. Folyamatos volt a társadalmi termelés, teljesítették a külső gazdasági kapcsolatok egyensúlyba hozásának feladata it. A kialakított anyagi források le­hetővé tették a társadalmi szük­ségletek kielégítését, a lakosság (ČSTK) - A szlovákiai dolgozók munka- és életfeltételeiről való gondoskodás terén elért tavalyi eredményekről és az ezzel kap­csolatos további tennivalókról ta­nácskozott Bratislavában tegnapi plenáris ülésén a Szakszerveze­tek Szlovákiai Tanácsa. Az ülésen részt vett Dániel Fu- tej, az SZLKP KB osztályvezetője Krocsány Dezső szlovák munka­ügyi és szociális miniszter, vala­mint Jiŕina Veseiá, az SZKT titká­ra Az ülést Ladislav Abrahám, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Szlovákiai Ta­nácsának elnöke nyitotta meg és vezette. Marta Košťálová, a Szakszer­vezetek Szlovákiai Tanácsának tit­kára jelentésében behatóan ele­mezte a dolgozókról való sokoldalú gondoskodás jelenlegi helyzetét. Aktívaértekezlet a külkereskedelem feladatairól (ČSTK) — Tegnap kezdődött meg Bratislavában az üzemi párt- bizottságok. a pártalapszerveze­tek és a szakszervezetek üzemi bizottságai elnökeinek kétnapos akt ívaértekeziete A külkereske­delem és az exporttermelés idő­szerű feladataival foglalkozó érte­kezleten részt vettek a külkeres­kedelmi szervezeteknek, a terme lési-gazdasági egységeknek, a termelővállalatoknak, valamint a szakszervezeti szövetségek szlovákiai bizottságainak vezető gazdasági dolgozót. Jelen volt Ka­rol Martinka szlovák miniszterel­nök-helyett es. a Szlovák Tervbi­zottság elnöke. Otto Moncman. á Szakszerve­zetek Szlovákiai Tanácsának tit­kára felszólalásában vázolta a kül­kereskedelem aktuális feladatait. szociális biztonságának erősí­tését. Az ülés következő napirendi pontjaként megtárgyalták a lakos­ság élelmiszer-ellátásáról szóló jelentést. Az eddig elért életszínvo­nalat megtartottuk. A meglevő tar­talékok hatékonyabb kihasználása szükségessé teszi, hogy nagyobb gondot fordítsanak az élelmiszer- ipar termelési-műszaki alapjának fejlesztésére, következesebben megtartsák a technológiai normá­kat és rugalmasabban alkalmaz­zák az új, korszerű munkamód­szereket, eljárásokat. Az ülésen megvitatták a szocia­lista törvényesség, erkölcs és fe­gyelem megszilárdítását célzó fel­adatokat. A napirend utolsó pôťľf/aként az SZNT Elnöksége megvitatta 3Z al­kotmányjogi bizottság tevékeny­ségéről szóló jelentést. örvendetes jelenség, hogy az elmúlt tíz év alatt több mint 14 százalékkal csökkent a munkabal­esetek száma és több mint 19 százalékkal a munkabalesetekból származó hiányzások aránya. Ezen a területen a megelőzés és a fokozott ellenőrzés vezethet még jobb eredményekhez. A beszámolót követő vitában nemcsak bíráló megjegyzések hangzottak el. hanem konkrét út­mutatások és javaslatok is a hibák felszámolására. Jiŕina Veseiá, az SZKT titkára felszólalásában a vállalati gazdasági vezetők és az üzenr^ szakszervezeti bizottság szorosabb együttműködését szor­galmazta. A dolgozók sokoldalú ellátásáról és a Szlovák Munka­ügyi és Szociális Minisztérium ezzel kapcsolatos feladatairól Krocsány Dezső beszélt. feltétlen támogatásáról a prágai béke-világközgyülést. Rámutatott arra a tényre, hogy a Pacem in terris a világbékéért folytatott küz­delem tevékeny résztvevője. A csehszlovák katolikus egyház a Katolické noviny útján felhívás­sal fordult a hívőkhöz, hogy támo­gassák az életért és a békéért folytatott küzdelmet. A csehszlo­vákiai egyházak jelentős ado­mánnyal járultak hozzá a béke­alaphoz. és sokan részt vesznek a júniusi béke-világközgyülésen. Mindig azok oldalán állunk - mondta Štefan Onderko —, akik szivükön viselik a világbéke ügyét, és konkrét lépéseket tesznek megőrzésére. (Tudósítónktól) - Tegnap Brati­slavában sajtóértekezletet tartott az SZSZK Kulturális Minisztériu­ma a szlovákiai műemlékvédelem helyzetéről, eddigi eredményeiről, fennálló problémáiról és legfonto­sabb feladatairól. A sajtóértekez­leten Jozef Vicéi műépítész, az SZSZK kormányhivatalának meg­bízottja, valamint Milan Bezák és Milan Dananay mérnök, tájékoz­tatta a sajtó képviselőit elsősorban Banská Štiavnica, Kremnica, Le­voča és Bardejov műemlékeinek védelméről, felújításáról, az emlí­tett városok történelmi részeinek együttesként való megőrzéséről, s a felújított épületek kulturális célokra való ésszerű kihasználá­sáról. Amint Jozef Vicéi műépítész részletes tájékoztatójában megál­lapította, a - műemlékekben külö­nösen gazdag - négy város mü- emlékértékú épületeinek felújítá­sa, az elavult közművek heylreállí- tása és a műemléképületeket pót­ló új lakóházak építése az átgon­doltan kidolgozott és kellőképpen ellenőrzött ütemterveknek megfe­lelően folyik: a múlt évi feladatokat Kormányalakítási tárgyalások (ČSTK) - Bécsben tegnap eredménytelenül fejeződött be a vasárnap megtartott parlamenti választások eredményei alapján a törvényhozásban képviselt há­rom politikai párt vezetőinek ta­nácskozása. Az Osztrák Szocia­lista Párt, a Néppárt és a Szabad­ságpárt képviselői mindössze ab­ban állapodtak meg, hogy a meg­beszéléseket jövő héten folytatják. A Bruno Kreisky kancellár vezet­te Szocialista Párton belül heve­sen ellenzik a szociáldemokraták és a szabadságpártiak esetleges ún. kiskoalícióját. Közös Piac NINCS MEGÁLLAPODÁS AZ AGRÁRÁRAKRÓL (ČSTK) - Luxembourgban teg­nap ismét eredménytelenül ért vé­net a közöspiaci mezőgazdasági miniszterek tanácskozása az egy­séges agrárárakról. Az új mező­gazdasági árakra vonatkozó meg­állapodás létrejöttét elsősorban a Franciaország, Olaszország Nagy-Britannia és az NSZK között fennálló nézeteltérések akadá­lyozták meg. A mezőgazdasági miniszterek május 16-17-re kitűzött újabb ta­lálkozójukon tesznek ismét kísér­letet a közös árpolitika kialakítá­sára. Kiállítás (ČSTK) - A prágai Szovjet Tudo­mány és Kultúra Házában Hősies­séggel a békéért címmel kiállítás nyílt a TASZSZ sajtóügynökség anyagából hazánk felszabadításá­nak 38. évfordulója alkalmából. A megnyitón részt vett Václav David, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottságának elnöke, a Szövetségi Gyűlés alelnö­ke, valamint politikai és közéletünk számos képviselője. Jelen volt Alek- szandr Botvin, a Szovjetunió cseh­szlovákiai nagykövete. csaknem minden területen teljesí­tették. Az SZSZK Kulturális, Építés­ügyi és Pénzügy-Minisztériumá­nak sikerült a fő kivitelezővel, a žili­nai Pamiatkostav nemzeti vállalat­tal megállapodnia a rendelkezésre álló építési kapacitás helyes elosztását illetően. Az idén március 9-én tartott ellenőrző tanácskozáson az illeté­kesek elégedetten állapíthatták meg, hogy a műemlékvédelemben- noha elég nagy erőfeszítéssel- sikerült bizonyos harmóniát te­remteni. Probléma viszont tovább­ra is, hogy azon munkálatok ese­tében, amelyekre biztosítottak építőkapacitást, a pénzügyi keret egyelőre csak 1983-ban van meg. Természetesen amennyire azt a népgazdasági helyzet megen­gedi, a Kulturális Minisztérium igyekszik majd a további évekre is biztosítani az anyagi eszközöket. A gondot okozó fedélcserép be­szerzése érdekében a Pamiatko­stav tárgyalást kezdett a Magyar Népköztársaság Építésügyi Mi­nisztériumával és a Dél-cseh­országi Téglagyár illetékeseivel. (k-s) (ČSTK) - Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtit­kára hivatalosan is javasolta a Szocialista Párt vezetőségének, hogy tartsanak találkozót, ame­lyen megvitatnák a nézetkülönb­ségeket, és közös programot dol­goznának ki. Lisszaboni sajtókon­ferenciáján Cunhal hangsúlyozta, hogy a hétfői parlamenti választá­sok eredményeképp a szocialisták és a kommunisták mandátumai­nak száma baloldali többséget te­remtett a törvényhozásban. Ennek alapján a két párt vaióban demok­ratikus kormányt alakíthatna - mondotta a főtitkár. A Szocialista Párt vezetősége tegnap visszautasította a kommu­nista párt arra vonatkozó javasla­tát, hogy közös találkozón vitas­sák meg a két párt közötti nézetel­térések áthidalásának lehetősé­geit, illetve az új demokratikus kor­mány megalakításának lehető­ségét. A szocialisták mint ismeretes, a hétfőn megtartott általános vá­lasztásokból az ország legerő­sebb pártjaként győztesen kerül­tek ki, de nem szereztek abszolút többséget. A 250 tagú parlament­ben 99 mandátumot mondhatnak a magukénak, ezért koalíciós part­nerre van szükségük és valószí­nűleg az majd a jobboldali pártok közül kerül ki. Shultz Tel Aviv-ból Bejrútba utazott Izrael semmilyen engedményre sem hajlandó (ČSTK) - George Shultz ame­rikai külügyminiszter tegnap Tel Aviv-ból a libanoni fővárosba uta­zott, ahol a bejrúti kormánytisztvi­selőkkel a Libanon területén tar­tózkodó valamennyi külföldi egy­ség k-Vonásáról folytat megbeszé­léseket. Shultz mindenekelőtt olyan engea.rjényekre próbálja rá­venni a libanoni vezetőket, ame­lyek Izrael előnyére lennének. Az amerikai diplomácia vezető­je Tel Aviv-ból történt elutazása előtt tegnap másodszor is találko­zott Begin miniszterelnökkel, aki­nek átnyújtotta Reagan elnök üze­netét. Az izraeli kormány szóvivője szerint megbeszélésükön elsősor­ban „Izrael létfontosságú bizton­sági érdekeinek“ szavatolásáról volt szó. Begin és Shultz első megbe­szélésén jelen volt Samir külügy­Tanácskozott a szejm ban. A rohamosan fejlődő üzem az idén már 377 millió korona értékben gyárt gépeket, nagy ré­szüket a Szovjetunióba, Lengyel- országba, Romániába, Afganisz­tánba és Szíriába szállítja. A ter­melés nagyarányú, 20,2 százalé­kos növelését tervezik az idén a Rimaszombati Nehézgépgyár­ban is, ahol a termelési érték több mint 4 millió 600 ezer koronával haladja meg a korábbi esztendő eredményét. Az igényes feladatok teljesítésében az üzem vezetői el­sősorban a három szocialista munkabrigád közösségére tá­maszkodhatnak.-h.a­Kellemes idő, a mezőkön hangyaszorgalommal dolgozó gé­pek, friss, üdezöld természet, épü­letek, utcák és terek díszítése, jó hangulat - így fest az élet a na­pokban Kelet-Szlovákiában. Nem­csak azokban a városokban és nagyközségekben, ahol a május elsejei ünnepségek lesznek, ha­nem kivétel nélkül minden köz­ségben, munkahelyen és isko­lában. Tulajdonképpen a májusi ün­nepségsorozat már kerületszerte megkezdődött. Több üzemben, la­kóhelyen és járási székhelyen újabb arcképek, nevek kerültek a példás dolgozók dicsőségtáblá­jára, egyes üzemek és kollektívák vállalati-, reszort- és állami kitün­tetéseket kaptak és kapnak. Május elseje előestéjét barát­ság stafétafutás, lampionos felvo­nulások és változatosnak, színvo­nalasnak ígérkező különböző kul­turális műsorok tarkítják majd. Másnap harmincnyolc városban és nagyközségben lesz ünnepi felvonulás. A felvonulók között a mezőgaz­dasági dolgozók most - az utóbbi évekhez képest - sokkal vidámab­ban menetelhetnek, hiszen a tava­szi munkákkal jól állnak. A gabo­naféléket kerületszerte elvetették, földben a cukorrépa és jól halad a kukorica vetése is. Mindez gaz­dag terméssel kecsegtet. (gazdag) miniszter valamint Arensz had­ügyminiszter és Levi vezérkari főnök is. A tárgyalást megelőzően Begin felszólalt a parlament hadügyi és külügyi bizottságának ülésén és közvetve elutasította a Reagan- tervet, mondván, hogy bármely át­fogó rendezésnek a Camp David-i egyezségen kell nyugodnia, vagy­is akár Libanonnák, akár Jordá­niának külön-külön kell megálla­podnia Izraellel. A Libanonban le­vő izraeli erők kivonásának felté­teleivel kapcsolatban kijelentette, hogy Izrael semmilyen enged­ményre sem hajlandó. A .megbeszélések után izraeli részről közölték, hogy az amerikai k ü I ügy m i n í SZter nem hozott új ja­vaslatot magávcti13 vitás kérdések megoldása érdekéiben, csupán „tudomásul vette“ a problémákat. A terv fó céljai: a lakosság élel­mezésének biztosítása, a lakás építés maximális bővítése, a piac alapvető iparcikkekkel való ellátá­sának javítása és a lakosság leg­rosszabban szituált rétegeinek vé­delme. A terv feltételezi, hogy 1985-re 24 százalékkal emelkedik az áruszállítás a beiső piacra, 1983 és 1985 között 530-590 000 új lakást építenek. Ezalatt az idő­szak alatt kb. 50 százalékkal emelkedik a lakosság nominál jö­vedelme a kiskereskedelmi árak átlagosan évi 10 százalékkal való emelése mellett. A nemzeti jöve­delem 10-12 százalékos növeke­désének forrása a munka haté­konysága, termelékenysége és minősége kell hogy legyen. A szejm a terven kívül megtár­gyalta és jóváhagyta az inflációel­lenes és takarékossági intézkedé­sek kormányprogramját is. A tanácskozáson részt vett Wojciech Jaruzelski hadseregtá­bornok a LEMP KB első titkára, a minisztertanács elnöke és Hen­ryk Jablonski, az államtanács el­nöke is. Bécsben ülésezik az UNID0 (ČSTK) - Az ENSZ Iparfejlesz­tési Szervezete (UNIDO) tanácsá­nak Bécsben folyó ülésén tegnap az általános vitában felszólalt Zdenék Šedivý, az Állami Tervbi­zottság alelnöke, a csehszlovák küldöttség vezetője. Felszólalásá­ban elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a lázas fegyverkezés leállítá­sa lehetővé tenné a fejlődő orszá­gok gyors ütemű iparosítását. A Varsói Szerződés tagállamainak Prágában elfogadott politikai nyi­latkozatára hivatkozva hangsú­lyozta, hogy Csehszlovákia ezzel összhangban sürgeti az igaz­ságos egyenjogú gazdasági kap­csolatok megteremtését. Cseh­szlovákia hasonlóképpen támo­gatja a fejlődő országoknak a nemzetközi monopóliumok ká­ros tevékenysége elleni harcát, valamint sürgeti, hogy a fejlődő országok saját maguk döntsenek természeti forrásaik kihasználá­sáról. A szónok a továbbiakban tájé­koztatta a bécsi ülést arról, hogy Csehszlovákia szorosan együtt­működik az UNIDO-val, A Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának plenáris ülése Bővíteni kell a gazdasági vezetőség és a szakszervezetek együttműködését Támogatjuk az életért és a békéért folytatott küzdelmet A Pacem in tenris csehszlovákiai elnöksége tagjának sajtóértekezlete (ČSTK) - A béke megőrzése valamennyi ember együttműködé­sét igényli, tekintet nélkül világné­zetükre. Ezért a katolikus egyház a többi csehszlovákiai egyházzal és vallási közösséggel együttmű­ködve bekapcsolódott a júniusban Prágában sorra kerülő béke-világ- közgyúlés előkészületeibe- mondta a Csehszlovák Sajtóiro­da munkatársával folytatott be­szélgetés során dr. Štefan On­derko, a kassai (Košice) káptalan vikáriusa, a Pacem in terris cseh­szlovákiai elnökségének tagia. Elmondta, hogy a római katoli­kus egyház Csehszlovákiában a béke fenntartásának szükséges­ségét hirdeti, s ennek érdekében minden alkalmat és lehetőséget megragad. Ilyen alkalom volt pél­dául a csehszlovákiai egyházak és vallási közösségek képviselőinek nemrég lezajlott prágai találkozó­ja, ahol 600 résztvevő biztosította Műemlékvédelem Szlovákiában ÚJ SZÚ 2 1983. IV. 29. ÜNNEP ELŐTT (ČSTK) - Varsóban tegnap összeült a szejm, megvitatta és jóváhagyta az 1983-1985-re szó­ló gazdasági és társadalmi fejlesz­tési tervet. (Folytatás az 1. oldalról) gek, valamint az energiafo­gyasztás csökkentésére irányul. Három világrész több mint tíz országában ismerik a Rimaszom­bati Sör- és Malátagyár termékeit. A gömöri üzem dolgozói a jól vég­zett munka tudatával ünnepük má­jus elsejét, hiszen tavaly tovább erősítették pozíciójukat a hazai sörgyártás élmezőnyében. Jelen­leg a sörgyár termékeinek mintegy egyötödét exportálja, a malátater­més egyharmada pedig olyan igényes piacokon is versenyké­pes, mint amilyen a japán, brazí­liai, NSZK és venezuelai. Ott lesznek a május elseji me­netben a Tisoveci Nehézgépgyár dolgozói, akik az UDS-110 és az UDS-113 típusú autóbaggerek gyártásával szereztek jó hírnevet itthon és a világ számos országá-

Next

/
Thumbnails
Contents