Új Szó, 1983. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1983-04-26 / 97. szám, kedd
A SZOVJETUNIÓ KÖVETKEZETES BÉRPOLITIKÁJA (Folytatás a 3. oldalról) ratlan emberekre az ilyen magatartás megfelelő benyomást gyakorol. Szemmel láthatólag pontosan ez vele a cél. De az ilyen esetekben legjobb, ha a tényéknél maradunk. A tények pedig arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok a példa nélkül álló fegyverkezési hajsza útjára lépett minden irányban, s a végletekig kiélezi a nemzetközi feszültséget. Konkrétan ide sorolom azt, hogy Washingtonban bejelentették, nagy arányú és nagy hatékonyságú rakétavédelem terveit dolgozzák ki. Ennek az ötletnek kalandor volta, veszélyessége abban van, hogy a büntetlenségre számítanak, feltételezik: úgy hajthatnak végre első nukleáris csapást, hogy kivonhatják magukat a válaszcsapás alól. Ettől már nincs messze az a kísértés, hogy megnyomják az indítógombot. Ez a legveszélyesebb az új amerikai katonai koncepciókban, ami csak közelebb hozhatja a világot a nukleáris pusztuláshoz. A valódi helyzet az, hogy védelemről beszélnek ugyan, de a valóságban aláaknázzák a hadászati fegyverek korlátozásának egész folyamatát. Hogy ez így van, arról a világ tekintélyes tudósai szólnak. Javasoljuk az Egyesült Államok kormányának, hogy találkozzanak a szovjet és az amerikai tudósok, a kérdés szakértői, és vitassák meg, milyen lehetséges következ- ménnyei lennének az ilyen nagyszabású rakétaelhárító rendszer létrehozásának. Mondja el erről a tudomány a maga nyomós érveit. Mind nyilvánvalóbb, hogy az űrhadviselés eszközeinek kidolgozása szerves része az amerikai katonai előkészületeknek. Fegyverekkel akarnak az űrbe hatolni, s onnan akarják fenyegetni az emberiséget. Ezt nem szabad megengedni. A világűrnek békésnek kel maradnia. Nemzetközi szerződés megkötését javasoltuk arról, hogy semmiféle fegyvert se telepítsenek a világűrbe. Meggyőződésünk, hogy még tovább kell menni: meg kell állapodni arról, hogy általában eltiltjuk az erő alkalmazását mind a világűrben, mind pedig a világűrből a Föld ellen. Álláspontunk lényege az, hogy ne kezdjünk fegyverkezési hajszát ott, ahol eddig nem volt, és tiltsuk meg ott, ahol most van. Ez vezet bennünket a tárgyalásokon. KÉRDÉS: Helmut Kohl szövetségi kancellár rövidesen el akar látogatni Moszkvába. Hogyan értékeli a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság viszonyának távlatait és lát-e lehetőséget az együttműködésre, ha Kohl kormánya megvalósítja a NATO úgynevezett pótfelfegyverzését? VÁLASZ: A Szovjetunió és a szövetségi köztársaság békés gyakorlati együttműködése Európa és az egész nemzetközi élet stabilitásának lényeges tényezője. Úgy gondolom, hogy ennek megőrzése egyaránt érdeke az NSZK- nak és a Szovjetuniónak. Ehhez megvan az alap, a jó alap. Ez az alap a moszkvai szerződés és az a nagy számú megállapodás, amely országaink között a hetvenes években jött létre, s a legkülönbözőbb területeken megvalósított gyakorlati együttműködés közösen összegyűjtött tapasztalata. A Szovjetunióban várják Helmut Kohl kancellár látogatását, amelyről létrejött az elvi megállapodás. Reméljük, hogy a látogatás során meg tudjuk szilárdítani mindazt a pozitívumot, amely megvan országunk kapcsolataiban és kijelölhetjük a jövő távlatait. Kapcsolatunk távlatait értékelve azonban magától értetődően nem tudjuk elvonatkoztatni azokat az új amerikai nukleáris rakéták az NSZK-ba történő telepísétének terveitől. ítéljék meg önök, milyen kárt okozna ezeknek a kapcsolatoknak, ha az NSZK területén a Szovjetunió és szövetségesei elleni nukleáris csapás felvonulási területévé változtatnák. Ha ez megtörténnék, akkor az az NSZK számára a legsúlyosabb következményekkel járna. De ismétlem, a Szovjetunió határozottan ellene van annak, hogy az események így alakuljanak. Olyan kiutat javasolunk a jelenlegi helyzetből, amely erősítené az NSZK és a Szovjetunió biztonságát, s lehetővé tenné országaink számára, hogy sikeresen együttműködjenek az európai és az egyetemes béke megszilárdítása érdekében. xxx Rudolf Augstein: Nagyon örülök, hogy lehetőségem volt találkozni és beszélgetni a Szovjetunió legmagasabb rangú vezetőjével. Néhány kérdésünket előre megfogalmaztuk, s ezekre megkaptuk az írásos választ. Meg kell mondanom, hogy találkozónk előtt már megismerkedtem az ön válaszaival. Nem tudom, hivatalosan is átnyújtja-e most ezeket nekem, vagy úgy tekinthetjük, hogy már megkaptam őket. Jurij Andropov: Kész vagyok átadni önnek ezt a szöveget. Úgy vélem, ez a legésszerűb és legkényelmesebb megoldás. Egyetért ön ezzel? Rudolf Augstein: Igen, természetesen. Köszönöm. Ám mivel semmiféle írott szöveg sem lehet kimerítő, kérem, hadd tegyek fel most önnek utólag néhány kérdést. Jurij Andropov: Tessék. Rudolf Augstein: Nyugaton gyakran hallani azt az érvet, hogy egy bizonyos időszakon át, amely alatt az Egyesült Államok nem fegyverkezett olyan ütemben, mint azt jelenleg teszi, illetve tenni tervezi, a Szovjetunió aktívan gyarapította fegyverzetét. Végeredményben tehát - hangzik az érv - a hetvenes években a szovjet fegyverzet nőtt, a amerikai pedig még csökkent is. Jurij Andropov: Ez az állítás nem új. Különösen aktívan terjesztik az amerikaiak, de segítenek nekik NATO-szövetségeseik is. Külön nem készültem erre a kérdésre, ám azt könnyen be lehet bizonyítani, hogy az ön által idézett állítások nem felelnek meg a valóságnak; Hogy mindjárt az elejétől kezdjük, hadd emlékeztessem arra, hogy nem a Szovjetunió fejlesztette ki és iktatta be először fegyverzetébe az atomfegyvert. Volt egy meglehetősen hosszú időszak, amikor mi egyáltalán nem rendelkeztünk ezzel a fegyverrel. Az amerikaiak azonban rendelkeztek vele és megpróbáltak zsarolni bennünket, sőt a egész világot is. Be kellett hoznunk előnyüket. Eltelt néhány év, s már a Szovjetunió is birtokában volt az atomfegyvernek. Kénytelenek voltunk ezt megtenni. Hát így áll a helyzet. Rudolf Augstein: De talán 1977-ben nem maguk a Szovjetunió legfelsőbb szintű vezetői ismerték be, hogy a két fél fegyverzetei között hozzávetőleges egyensúly van? Jurij Andropov: De pontosan. Ám még nem fejeztem be kérdésére adott válaszomat. Kövessük nyomon néhány szakaszon át az események további menetét. Az Egyesült Államok belekezdett nukleáris fegyverzetének intenzív tökéletesítésébe. Az egy robbanótöltetről áttértek a több robbanótöltet alkalmazására. Nekünk is meg kellett ezt tennünk. Aztán az amerikai fegyverzetben alkalmazni kezdték a külön-külön célbajuttat- ható robbanótöltetekkel ellátott rakétákat. Válaszul nekünk is meg kellett ezt tenni. Aztán az Egyesült Államok olyan többrobbantótöltetü rakétákat kezdett elhelyezni tengeralattjáróin, amilyenek abban az időben nekünk még nem voltak. E téren is válaszolnunk kellett nekik. Viszonylagos erőegyensúly van. Ma is az a véleményünk, hogy ez létezik. Mindig az történt tehát, hogy a fegyverzetek növelésében mi csak utánamentünk az amerikaiaknak, s nem fordítva. Ráadásul, miközben arra törekedtünk, hogy behozzuk az Egyesült Államok előnyét, mindig azt javasoltuk, hogy szüntessük be ezt a hajszát, fagyasszuk be mindkét fél fegyverzetének szintjét, és térjünk át a csökkentésre. Sajnos, az amerikai fél nem egyezett bele javaslatunkba. Ami pedig a jelenlegi helyzetet illeti, azt többféleképpen, különböző módszereket és megközelítéseket alkalmazva lehet értékelni. Az Egyesült Államok például úgy vélte, hogy nukleáris fegyverei kevésbé lesznek sebezhetőek, ha tengeralattjárókon helyezi el őket. Ezt meg is tette. Ez ráadásul érthető is, hiszen az Egyesült Államok tengeri hatalom. Mi szárazföldi hatalom vagyunk és nukleáris fegyvereink nagy részét a szárazföldön helyeztük el. A amerikaiak most azt javasolják, hogy csökkentsük a szárazföldön elhelyezett nukleáris fegyverek számát, a tengeri telepítésű rakétákkal pedig ne foglalkozzunk. Számunkra ez a megközelítési mód természetesen nem felel meg. Mi figyelembe vesszük a két fél rendelkezésére álló nukleáris fegyverek minden fajtáját, s azok kiegyensúlyozott csökkentését javasoljuk mindkét oldalon - csökkentést, egészen e fegyverek végső és teljes megsemmisítéséig. Ami a két fél közötti erőviszonyokra vonatkozó részletes adatokat illeti, honvédelmi miniszterünk, Dmitrij Usztyinov a közelmúltban részletes adatokat és számokat ismertetve már szólt erről. Köny- nyen utánanézhetnek ezeknek a számoknak, s meggyőződhetnek annak igaz voltáról, amiről az előbb beszéltem. Rudolf Augstein: Nyugat-Európában sokan úgy érzik, hogy különösen nagy veszélyt jelentenek rájuk nézve az SS-20 jelzésű szovjet rakéták, ezek az új és igen hatékony fegyverek. Jurij Andropov: Ezt a kérdést tulajdonképpen kifejtettem az öntől előre megkapott kérdésekre adott válaszomban. Kiegészítésképpen a következőket mondhatom. Megértem, hogy Európa népei nyugtalanságot, sőt aggodalmat érzenek. Mi azt akarjuk, hogy megszűnjenek ennek az aggodalomnak az okai. Különböző megol- .dási lehetőségeket javasoltunk. Javasoltuk, hogy tűnjön el Európából minden, közepes hatótávolságú és harcászati nukleáris fegyver. Az Egyesült Államok még csak nem is válaszolt ezekre a javaslatokra. Továbbra is makacsul kitartott az ún. nullamegoldás mellett, amely még csak meg sem érdemli, hogy szót ejtsünk róla. Sokszor elmondtuk már, hogy mi ennek a valódi lényege. Az önök aggodalmát a jelenlegi helyzet miatt tehát mi is osztjuk. Az Egyesült Állmok mégis Nyugat-Európába akarja telepíteni nukleáris rakétáit, tússzá téve ezzel önöket, nyugatnémeteket, a belgákat, hollandokat. Mi ellene vagyunk ennek. Különböző kiutakat javasoltunk a jelenlegi helyzetből. Rudolf Augstein: A Szovjetunió kijelentette, hogy ha a genfi tárgyalások nem járnak pozitív eredménnyel, s az amerikai rakétákat mégis Európába telepítik, akkor a Szovjetunió az Egyesült Államok területétől ugyanilyen távolságra helyezi el saját rakétáit. Szeretném megkérdezni öntől, főtitkár úr, valóban szándékoznak ezt megtenni, s ha igen, akkor a világ mely térségeiben kerülhet sor az önök rakétáinak telepítésére? Jurij Andropov: Érthető okokból még egymás között, bizalmas formában sem nyilatkozom erről. De ami a dolog lényegét illeti, le kívánom szögezni: mind közvetlenül az Egyesült Államok területét illetően, mind Európát illetően megtaláljuk a módját annak, hogy válaszoljunk az amerikaiak lépésére. A nukleáris fegyverekről folytatott tárgyalás nem pókerjáték, ahol ha valaki veszít, még mindig reménykedhet abban, hogy később helyrehozza a hibát. Ezek a tárgyalások a szó legigazibb értelmében az élet és halál kérdését illetik a Szovjetunió, az Egyesült Államok, a Varsói Szerződés és a NATO-országok népeinek szempontjából. Nem nézhetjük nemtörődöm módon annak lehetőségét, hogy határainktól nem messze a már meglevő és ránk irányuló francia és angol rakétákon kívül még több, mint 500 nukleáris rakétát helyeznek el. Válaszlépéseink minden szempontból, még a legmagasabb erkölcsi mércével mérve is tökéletesen indokoltak lesznek. Rudolf Augstein: ön a francia rakétákról beszélt, s így felmerül bennem egy másik kérdés. A Szovjetuniónak nagyon jó kapcsolatai voltak Franciaországgal. Úgy alakult, hogy éppen a szocialista kormány, amelyben a kommunisták is részt vesznek, követelte mintegy 50 szovjet diplomata és más beosztásban dolgozó személy távozását Franciaországból. Hogyan értékeli ön ezt? Jurij Andropov: Mit mondhatnék erre? Először is nem szeretném, ha ezért a szovjet emberek elleni durva provokációért a francia szocialistákat, s még inkább a kommunistákat vádolnák. Jól tudjuk, hogy e lépés mögött azok az erők állnak, amelyek nem akarják, hogy Franciaországnak jó kapcsolatai legyenek a Szovjetunióval. Lehetséges, hogy ezeket nemcsak Franciaországban, hanem annak határain túl is kell keresni. Ez az intézkedés aligha felef meg Franciaország nemzeti érdekeinek. Ez egy önkényes cselekedet, amelynek nincs semmiféle törvényes alapja. Minden állítás arról, hogy a szovjet állampolgárok meg nem engedett tevékenységet folytattak, koholmány. Még egy dolog. A Franciaország elhagyására felszólított szovjet emberek között vannak olyanok is, akik már fél éve nem dolgoznak Franciaországban, s a Szovjetunióban tartózkodnak. Mások viszont még két hetet sem töltöttek el Franciaországban. Hát nem abszurdum ez? Hivatkoznak előttünk hogy a szovjet állampolgárok információgyűjtéssel foglalkoztak. De ha jól tudom, bármilyen ország diplomáciai és egyéb szolgálatainak, bármely követségnek feladatai közé tartozik, hogy információkat gyűjtsön a fogadó országról, és továbbítsa azokat kormányának. Ez vajon meg nem engedett tevékenység? A nemzetközi diplomáciai konvenciók is rögzítik. A francia hatóságoknak ezt a lépését nem lehet másként jellemezni, mint a szovjet-francia kapcsolatok rontása érdekében előre eltervelt cselekedetet. Néhány francia sajtóorgánum azt állítja, hogy a Szovjetunió közvetve beismerte „bűnét“, mert nem tett válaszlépéseket a Moszkvában dolgozó franciákkal szemben. Ez badarság. Aki így értelmezi cselekedeteinket, az csupán azt mutatja meg, hogy nem érti a szovjet külpolitikát. Mi sem volna könnyebb, mint válaszlépéseket tenni a Szovjetunióban dolgozó franciákkal szemben. Mértéktartást tanúsítva, mi a szovjet-francia kapcsolatok általánosabb érdekeit tartjuk szem előtt, azokét a kapcsolatokét, amelyeket mi értékesnek tekintünk, s amelyek hosszú idő alatt jöttek létre. Szem előtt tartjuk az európai enyhülés megőrzésének érdekeit is. De ez nem jelenti azt, hogy bárhol is történjen, eltűrjük a szovjet diplomatákkal és külföldi képviseleteinken dolgozó munkatársainkkal szembeni önkényes magatartást. Rudolf Augstein: Igen, mondhatjuk, hogy önök az adott esetben a biblia utasításának szellemében cselekedtek: ha arcul ütnek, tartsd oda másik orcád is. Jurij Andropov: Nem egészen. Mi kevéssé hasonlítunk a bibliai alakokra. Minket a józan politikai számítás vezérel, az a törekvés, hogy ne engedjük meg a szov- jet-francia kapcsolatok romlását, s mi a dolgokat ennél a szűk helyi konfliktusnál szélesebb körben szemléltük. Rudolf Augstein: Ha már a bibliáról ejtettünk szót, szeretnék felvetni még egy dolgot. Reagan elnök vallásos hallgatóság előtt a Szovjetuniót a „rossz központjának“ nevezte. Önök elmondták a maguk véleményét e kijelentéssel kapcsolatban. De szeretném megkérdezni: ilyen légkörben egyáltalán van-e lehetőség az értelmes és eredményes tárgyalásokra? Jurij Andropov: Mi elég realisták vagyunk ahhoz, hogy ne törődjünk a retorikával. Ha Reagan vádjainak hangoztatása mellett csupán egyetlen, a fegyverzetcsökkentésre vonatkozó konkrét javaslatunkat is elfogadta volna, vagy ő maga terjesztett volna elő legalább egy értelmes, megfelelő javaslatot, akkor megbocsátottuk volna az ő, enyhén szólva légből kapott kijelentését. Nyilván igazuk van a franciáknak, amikor azt mondják, mindenki olyan nyelven beszél, amilyenen tud. Rudolf Augstein: Ritkán fordul elő, hogy minden rosszért és minden bűnért csak az egyik fél lenne felelős, még akkor is, ha a Keletnek a Nyugattal, a Nyugatnak a Kelettel kapcsolatban ez a véleménye. Ezért a következőt szeretném kérdezni: tudatában van-e a Szovjetunió annak, hogy Afganisztán kérdése milyen mértékben rontja a nemzetközi légkört, s vannak-e terveik ennek a helyzetnek a megszüntetésére? Jurij Andropov: Kérdésének első részére válaszolva azt mondhatom: természetesen tudatában vagyunk ennek. Az afgán probléma politikai megoldására vonatkozó terveink nem jelentenek titkot. Nyíltan ismertettük őket, és nem is egyszer. Szólt erről már Leonyid lljics Brezsnyev is. Véleményünk szerint, mihelyt megszűnik a külső beavatkozás Afganisztán ügyeibe, és garantálják, hogy nem kerül sor ennek a beavatkozásnak a felújítására, mi kivonjuk csapatainkat. Csapataink a törvényes, abban az időben hatalmon levő afcján kormánynak a kérésére tartózkodnak ebben az országban, s a Babrak Karmai vezette törvényes kormány kérésére tartózkodnak továbbra is ott. Mi a magunk számára semmiféle előnyt nem keresünk. Teljesítettük egy szomszédos baráti ország segélykérését. Természetesen egyáltalán nem közömbös számunkra, hogy mi történik közvetlenül országunk déli határai mentén. Washington például jogot formál annak eldöntésére, hogy milyen kormány legyen Nicaraguában, mivel az állítólag érinti az Egyesült Államok létérdekeit. De Nicaragua több, mint ezer kilométerre van az Egyesült Államoktól, míg nekünk Afganisztánnal hosszú közös határunk van. Barátainknak segítve tehát egyúttal saját biztonsági érdekeink biztosítására is gondolunk. Jelenleg politikai tárgyalások folynak az Afganisztánnal kapcsolatos problémák rendezéséről. Igaz, nehezen folynak ezek a tárgyalások, mivel a pakisztániakat, hogy úgy mondjam szoros pórázon tartják óceánon túli barátaik. Ám mi mégis reméljük, hogy van valamiféle perspektívája ezeknek a tárgyalásoknak, amelyek az ENSZ főtitkárának közreműködésével folynak. Rudolf Augstein: Szeretnék még egyszer visszatérni a közepes hatótávolságú rakéták kérdéséhez: Ha az amerikaiak mégis elhelyezik őket az NSZK-ban, folytatják-e önök a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal az európai nukleáris fegyverzetről? Jurij Andropov: Szovjet részről már nem egyszer hangsúlyozták, hogy az események ilyen fordulata súlyosan rontaná a helyzetet nemcsak Európában, hanem globális méretekben is. Ennek megfelelően meg kellene hoznunk a szükséges döntéseket. Rudolf Augstein: Még egy kérdés, amely igen sokakat foglalkoztat az NSZK-ban. Ismeretes, hogy néhány szocialista ország külső eladósodása napjainkra egészen veszélyes méreteket öltött. Miféle kiút lehetséges e téren, hogy elkerülhessük a válság elmélyülését? Európában ugyanis mindnyájan függünk egymástól. Jurij Andropov: Mivel szuverén államokról van szó, csupán annyit mondhatok, hogy a felmerült problémákból való kilábalás megtalálásának módja minden egyes ország szuverén ügye. Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy mit tehet a maga részéről az NSZK, akkor csak egy dolgot tanácsolhatok: kereskedjenek, fejlesszék a gazdasági kapcsolatokat és ne foglalkozzanak a „szankciókkal“. ÚJ SZÚ 4 ~ 1983. IV. 26.
