Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-11 / 59. szám, péntek

Az üveg meleg fénye Négyszemközt Ludvika Smrčková nemzeti művésszel Hétfőn reggel nyolckor várom, legalább meglátja a feldíszített la­kást, mondta a telefonba, s a hang igazán nem illett olyasva­lakihez, aki a nyolcvanadik szüle­tésnapját ünnepli. Nem illett, mert hihetetlenül fiatalos, üvegcsengé- sü. Hosszan csengessen, mert a műterem a harmadik szobában van. De csak egy rövidet csenget­tem, s az ajtó mögül vidáman szólt a telefonhang: - Nyitom, nyitom... Azonnal... Ö volna az? - találgatja a láto­gató, ám teljesen feleslegesen, Ludvika Smrčková áll az ajtóban, és beljebb tessékeli a vendéget, a képzőművész-iparművész, aki­hez napok óta özönlenek a gratu­lációk, hivatalos látogatók és ha­csak a harmincas években mutat­ta be először a közönségnek) 1924 óta napjainkig több mint hét­száz csoportos kiállításon vettek részt; önálló kiállításainak száma 67. Érdekes, hogy első önálló kiál­lítását csak huszonöt év eltelté­vel, 1949-ben tudta megvalósíta­ni. - Nem volt rá pénzem, s nem akadt, aki a költségeket fedezte volna. A mai végzősök már egy év múltán kiállítanak... Az első igazi nagy sikert az 1935-ös brüsszeli világkiállítás hozta, aranyérmet kapott. A két évvel későbbi párizsi nemzetközi kiállítás nagydíját neki ítélték, de megtoldották egy aranyéremmel is. Festészet és üvegművesség. Melyik a kedvesebb? rátok, tisztelők, volt tanítványok, munkatársak. Látja, milyen szép, pillant körbe icipici büszkeséggel, s a viráger­dőt gondolja, de a látogatót a tar- kálló virágoknál százszorta jobban vonzza a csillogás, nem tud szaba­dulni az üveg varázslatából. A ke­rek asztalon régi szép csipketerí­tő, rajta hatalmas üvegtálban vi­rág; a kisasztalon különös formájú váza, mint két, csúcsával összeil­lesztett kúp - benne virág; a szek­rény tetején szögletes metszett váza, mellette henger alakú, aztán meg csepp formájú, egy szál vi­rágnak, az ablakban szoliter (több részes, egymásba illeszthető, tor­nyos virágtartó), tálak, tálak, tálak, kisebbek és nagyobbak, valami megkapó rendszer nélkül; a fala­kon tenyérnyi hely sincs, beborít­ják a képek. - Az ott a prágai vár, az ott Athén, azt Angliában festet­tem, ez Róma, ez a Szpasszkij- torony . .. mert ha kiállításra utaz­tam, mindig festettem. Ezeket meg itt - mutat a díványon és a földön tornyosuló képekre- a napokban elviszik. Ja, ezek meg virágok... Mennyi virág a képeken! Ludvi­ka Smrčková az élő virágot muto­gatja: - Nézze, hogy elhervadt ez az orchidea! Látja, árvácska, egy nagyon kedves tanítványomtól kaptam. Sok tanítványom volt, több ezer... Egyszerre tanult az Iparművé­szeti Főiskolán és a Károly Egye­tem bölcsészkarán (akkor még le­hetett egyszerre két főiskolára jár­ni, mondja), s miután végzett, ta­nári pályára lépett, bár szeretett volna csak képzőművészettel, az üveggel foglalkozni. Diákköri mun­káit a Moser mutatta be az 1925- ös párizsi kiállításon, készletei a formájukkal és a megmunkálás­sal keltettek feltűnést, az idegen kiállítók felfigyeltek rá, azt hitték, tapasztalt üvegműves a tervező­jük. Felszólították, hogy foglalkoz­zon csak az üveggel. - De ez lehetetlen volt, havi fix kellett.- Tanítani kezdett, 1948-ig taní­tott, amikor is megvált a pedagó­gusi pályától, s az Inwald nemzeti vállalat, majd 1952-től 1958-ig, a nyugdíjba vonulásig az Üveg- és Kerámiaipari Képzőművészeti Központ vezető képzővésze lett. Ludvika Smrčková munkái (fő­leg üvegtárgyai, mert a képeit- Mindig tanulmányoztam a ter­mészetet. A képek jelentik szá­momra az örömet, festés közben megpihenek. Az üveg más. Egy készletet úgy megalkotni, hogy az szép legyen, célszerű legyen, a ki­vitelezése ne jelentsen problémát, megfeleljen a gyártásnak, s nem utolsósorban elfogadható legyen az ára. Rengeteg követelménynek kell megfelelni, ez voltaképpen matematikai és mérnöki munka is egyúttal. Több száz pohárkészletet, vá­zát, reggelizőkészletet, kancsót, cukortartót, tálat tervezett. Az 1958-as brüsszeli világkiállításon a csehszlovák étteremben az ő poharaiból ittak. Munkáit múzeu­mok, intézmények őrzik: Az Ipar- művészeti Múzeum Prágában, a lednicei vár, a brnói Városi Mú­zeum, a párizsi Bibliotheque Nati­onale, az egyesült államokbeli Corning-i üvegmúzeum, a prágai vár reprezentációs termei; a lidicei galériában láthatók a lidicei rózsá­val díszített vázái; az olomouci virágkiállításon az ő vázáiban pompáznak a virágok, s a tervező művész fenntartja magának a jo­got, hogy az elképzelései szerint rendezzék el bennük a virágokat. A munka nem ér véget a terve­zéssel, a művész mindig jelen van a kivitelezésnél, csak ő tudja, mi­lyen legyen az üveg, milyen a vas­tagsága, a díszítése - mindenre felügyel, ám ez elképzelhetetlen jó munkatársak nélkül.- A legjobban az ólomüveget szeretem, a fehéret, de színeseket is csinálok. És nemcsak használati tárgya­kat - üvegplasztikát is. Ismert a li­dicei család, három különböző méretű, ember alakú üveglapon egy-egy rózsa. Budapesten több ízben állított ki, előadásokat tartott a csehszlo­vák üvegiparról, a régi magyar üvegről tanulmányt írt. Régi szo­ros barátság fűzi dr. Tasnádi Klá­rához és Szabó Erzsébet Munkácsy-díjas iparművészhez.- Meg akarom őket hívni, a nagy kiállításomra, amely Prágá­ban lesz, a harmadik negyedévben. Azt hinné valaki, hogy az ipa­művész csakis a saját tervezésű, értékes pohárkészletét használja. Ez csak részben igaz. - A tizenkét személyes készletemből már nem szabad sem ennünk, sem innunk, megtiltotta a múzeum, hogy el ne törjük... Szedett-vedettpoharakat használunk. - Természetesen sa­ját tervezésüeket, s nemcsak az feltűnő, hogy szépek, hanem hogy praktikusak, nem borulnak fel könnyen, belesimulnak az ember tenyerébe. Milyen kár, hogy a bol­tokban alig kapható hasonló muta­tós és célszerű készlet! Ludvika Smrčková nemzeti mű­vésznek nyolcvanadik születés­napján a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya a Munka Érdemrendet adományozta. - Ez egy különös eset, hogy képzőmű­vész ilyen kitüntetést kapjon... Könnyeztem ...az ember megha­tódik. A boldogság könnyei hamar fel­száradnak. Különben is, nem sza­bad elérzékenyülni, nincs megál­lás, rengeteg a tennivaló - kiállítás Kladnóban (a szülővárosában, va­gyis hát a szülőfalujában, mert Kročehlavban született, csak ez ma már Kladnóhoz tartozik), az ősszel Prágában...- Kórházi rend szerint élek, az orvosok azzal biztattak a balese­tem után, hogy legfeljebb tolóko­csival közieked hetem. Nyolc éve szigorú életmódot folytatok, de já­rok ... az ember annyi mindent kibír. Szerencsére itt a húgom, együtt lakunk... Az üvegvázák meleg fénnyel csillognak, s az üvegnapocskák- kerek fejű kerti díszek - vidáman kacsintanak búcsúzóul. KOPASZ CSILLA NÉPDALÉNEKES LESZEK Találkozás Szvorák Katalinnal Ha a legutóbbi Röpülj páva népdalverseny egyes epizódjai már el is halványultak bennünk, bizonyos vagyok benne, hogy Szvorák Katalin továbbra is eleve­nen él emlékezetünkben. Csodá­latos hangjával, tisztaságot sugár­zó előadásmódjával ezrek szívébe lopta be magát. A Budapesten tanuló füleki (Fiľakovo) kislánnyal az alábbi beszélgetést Kassán (Košice) készítettük.- Idehaza a legtöbben arra kí­váncsiak, hogyan alakult életed a Röpülj páva után, vagyis mit hozott számodra a siker?- Mindmáig hálás szívvel gon­dolok azokra a tv-nézőkre is, akik szűkebb hazámból: a Csallóköztől a Bodrogközig rám adták le sza­vazataikat. A verseny után népda­léneklésemért nívódíjat kaptam a Magyar Televíziótól, és a Film­harmóniától is megkaptam az elő­adóművészi engedélyt. A legfon­tosabb persze az volt, hogy végre megerősödött az önbizalmam.- Ezek szerint korábban nem bíztál eléggé képességeidben?- Minden ember igyekszik vala­hogyan kifejezni magát. Én annyi mindent megpróbáltam. Megmon­dom őszintén, még táncdalt is énekeltem. Egy idő után mégis úgy éreztem, a népdal közelebb áll hozzám.- Erre mikor döbbentél rá?- Elég későn, tizennyolc-tizen- kilenc éves koromban, amikor már, úgymond, felnőtté váltam. Nálunk Füleken akkoriban már nem nagyon élt a népdal. A nép­dallal először a Palóc népi együt­tes táncosaként találkoztam. A CSEMADOK is ez idő tájt ren­dezte meg az első Tavaszi szél népdalversenyt, melybe én mold­vai népdalokkal jelentkeztem. Idő­sebb asszonyokat először itt hal­lottam énekelni, és igen nagy ha­tást tettek rám. Szerencsésnek is mondhatom magam, mert Ág Ti­bor is itt figyelt fel éneklésemre. Ö tanácsolta, hogy a mi népzenei anyagunk felé forduljak, próbáljak meg gömöri népdalokat énekelni. Menjek el a Medvesaljára, keres­sem meg Motyovszki Teréz nénit, sok szép népdalra megtanít. A ta­nácsot megfogadtam. Magam is gyűjteni kezdtem - és tapasztalat­ból vallom, hogy a népdalhoz való közeledést, azt a tartást, ahogyan énekelni kell, csak ott - a faluban, az idősebb emberektől lehet meg­tanulni.- Az időd nagyobb részét bizo­nyára az egyetemi tanulmányok kötik le. Ilyen körülmények között van-e módod népdalgyűjtő-utakra járni?- Amit szeret az ember, arra szakít időt. Jártam Erdélyben, gyűjtöttem Moldvában, Gyímes- ben is és természetesen a mi Zobor-vidékünket sem hagytam ki. Fontosak ezek az utak! A gyűj­tött dalokhoz én érzelmileg is job­ban tudok kapcsolódni. A Szabó Kata balladáját például azért sze­retem annyira, mert egy kilenc- venkét éves néni — szinte utolsó erejével - az ágyból énekelte, közben Kodályról mesélt.- És a fellépések?- örömmel csinálom, és van is meghívás. Tavaly százhat alka­lommal léptem közönség elé, har- mincötször itthon. A múlt év de­cemberében Jankovics Marcell rendezésében Budapesten, az Egyetemi Színpadon volt egy nagy sikerű műsorunk. A népdal­párhuzamokra hívtuk fel a figyel­met. A dél-szlovákiai népzenei részt én szólaltattam meg, a mold­vait és a bukovinait egy székely lány - Fábián Éva. A műsorban szerepelt még Juhász Zoltán hangszerszólista, valamint egy zenekar. A sikerre való tekintettel márciusban ezt az összeállítást meg kell ismételnünk, és kilátásba helyezték a lemezfelvételt is. A népdalok egymásra hatásának kutatását egyébként tovább akar­juk folytatni. Szeretnénk egy olyan műsort is összeállítani, melyben már a Kárpát-medencei egymás- rahatásokat mutatnánk ki. Tehát a szlovák-magyar, román-ma­gyar, szerbhorvát-magyar, csere­misz-magyar párhuzamokat. Sok ilyen van! Annak a népdalnak, hogy: Elvégeztük, elvégeztük / Az aratást, az aratást,/ készíts gazda, / Készíts gazda / Jó áldomást és a szlovák: Kde sme žali, tam sme žali, / Na doline, na doline, / Kde ten vtáčik, / Jarabáčik / preletuje / például teljesen azonos a dal­lama.- ötödikes vagy az egyetemen, a könyvtáros szakon. Vagyis rövi­desen befejezed tanulmánya­idat ...- Államvizsgázni csak jövő ja­nuárban fogok. Ennék pedig az az oka, hogy a szakdolgozatom meg­írását még nem kezdtem el, nem volt rá időm.- Témát már választottál?- Igen, Palasovszky ödön szín­házának, illetve Madzsar Aliz mozdulatművészeti iskolájának a történetét akarom megírni. A hu- szas-harmincas évek Magyaror­szágán ez el nem ismert avantgar­de intézmény volt. Az egész szín­házat munkások, kommunisták al­kották. Palasovszky Ödönnel ha­lála előtt még módomban volt ta­lálkozni. Hagyatékában sok fontos anyagot találtam témámhoz.- Színháztörténeti dolgozat és népdaléneklés - ez a párhuzam ä jövőben is jellemző lesz?- Úgy érzem, eldőlt, hogy nép­dalénekes leszek. Legalábbis egyelőre. Nagyon örülök, hogy most már egy zenekarom is van - a Kamarás együttessel énekel­hetek. Persze nincs kizárva, hogy valamikor tanítani fogok, vagy egy zenei könyvtárban dolgozni. Az már most biztos, hogy a népdaltól soha sem pártolok el. SZASZÁK GYÖRGY A z amatőridény elején tar­tunk, a szavalóknál, s a színjátszóknál ezekben a na­pokban folynak a járási versenyek, de sok helyen már most magasra csapnak a szenvedélyek.- Jövőre egy diákot sem készí­tek föl, ilyen zsűrinek nem érde­mes - mondta dühösen az egyik pedagógus. Kolléganője még dühösebb:- Tavaly ugyanarra a versre azt mondta az egyik zsűritag, hogy gyenge alkotás, az idén ugyanaz az ember ugyanarról a versről ki­jelenti, hogy felfedező versválasz­tás. Hát eligazodhat így az ember? Se vége, se hossza a pana­szoknak. Terjengnek az ellenőriz­hetetlen hírek ennek vagy annak a bíráló bizottságnak a részrehaj­lásáról, kétes döntéseiről. A tárgyilagos külső szemlélő próbál igazságot tenni. Fájlalja, ha egy-egy pedagógus, népművelő jogos vagy jogtalan sérelem miatt abbahagyja. Ugyanis ezáltal moz­galmunk szegényedik, s egy falu­ban, kisvárosban vagy iskolában hosszabb-rövidebb időre Csipke­„Mert a zsűri...“ rózsika-álmát alussza majd az amatőr színjátszás. Sok gyermek lesz szegényebb erkölcsi értelem­ben, nem érzi meg a színjátszás, a színpad, a színházi előadás va­rázsát, nem tudja magát kifejezni verssel, prózával, nem lesz emlé­kezetes közösségi élménye. Szinte már közhelynek számít, amikor valaki azt mondja, hogy a bíráló bizottság nehéz helyzet­ben van, pedig így igaz, mert nincs abszolút mérce szavalatok, szín­házi előadások megítéléséhez. A mindenkori zsűrinek jó pontjai, rossz pontjai és szempontjai van­nak, írja egyik humoros írásában Hárs László, s nem téved. A szempontok ismertek mindenki előtt, de gyakorlati alkalmazásuk nem problémamentes, a szubjek­tív megítélés csökkenthető ugyan, de teljesen nem zárható ki. Jelenleg odáig már eljutottunk, hogy az országos, sőt a kerületi fesztiválokon nincs különösebb ki­fogás a bíráló bizottságok értéke­lése, munkája ellen. A legtöbb gonu heiyi, jaictsi szinten akad, ahol bizony még nem ritkaság a részrehajlás, s ez jogosan bosz- szantja a pedagógusokat, népmű­velőket. Több helyen a járási nép­művelési központok illetékesei ezen úgy iparkodnak segíteni, hogy máshonnan hívnak zsűrita­gokat, legtöbbször a központi in­tézmények munkatársait. Ez két­ségtelenül hozzájárul a nyugod- tabb légkörhöz. Sok félreértést le­het tisztázni jobb szervezéssel is. Úgy, hogy megfelelő időt adunk az értékeléshez. A bíráló bizottság tagjainak legyen idejük részlete­sen elmondani véleményüket, a pedagógusok és a népművelők pedig válaszolhassanak, vitatkoz­hassanak. Mert az senkinek sem használ, ha a zsűri elnökének az elhúzódott verseny miatt öt-tíz perc áll a rendelkezésére. Ezalatt néhány általános mondatot hadar­hat el csupán, amely természete­sen senkit sem elégít ki. Találjunk hát időt az alapos értékelésre, szakmai megbeszélésre, helyi, já­rási szinten is. Jó ötletnek tartom, amit Dunaszerdahelyen (Dunajs­ká Streda) szeretnének megvaló­sítani. A versenyek után összehív­ják szakmai szemináriumra a pe­dagógusokat, a népművelőket, a járási dramaturgiai tanács tagjait és más szakembereket. Szemtől szembe akarják megbeszélni a problémákat, a bíráló bizottsá­gok és a felkészítők tapasztalatait. S enki számára sem lehet ér­dektelen, hogy amatőr mozgalmunkban mi történik helyi, járási szinten, hány tehetséges szavalót, színjátszót, pedagógust, népművelőt veszítünk el a rossz zsűrizés, szervezés és egyéb okok miatt. Mennyiség nélkül tudvalé­vőén nehéz minőséget teremteni; az országos fesztiválok színvona­lát is beholyásolja, hogy hány cso­portunk dolgozik, méghozzá meg­felelő kritériumok alapján. Első­sorban ezért kell jobb légkört te­remteni helyi és járási viszonylat­ban is. Ezért lenne jó a zsűrik és a pedagógusok céltalan monológ­jait, gyümölcsöző párbeszéddé alakítani - amatőr mozgalmunk érdekében. SZILVÁSSY JÓZSEF ÚJ SZÓ 6 1983. III. 11. Ludvika Smrčková nemzeti művész (Zdenek Lhoták felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents