Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-01 / 50. szám, kedd

A gyermeknevelés szempontjai gyermekeik nevelése érdekében tesznek, nem elég. Munkabeosz­tásukra hivatkozva azonban iga­zolják magukat saját maguk és mások előtt is. A szülők munkáju­kat úgy osszák be és egymás közt úgy osszák meg, hogy gyermekeik nevelésére elegendő idejük ma­radjon. Ha mindkét szülő közö­sen neveli a gyermeket - s ez a helyes - a nevelést beszéljék meg, követelményeik és enged­ményeik a gyermekkel szemben ne legyenek ellentmondásosak. T udjuk, hogy a gyermek értel­mi nevelése az iskola fela­data, ebben a szülőknek csupán segítséget kell nyújtani. A szülő egyik legfontosabb feladata azon­ban az akarat nevelése. Gyakorol­tatni kell a gyermek önuralmát, erősítenünk akaratát. Ennek egyik eszköze a példa. A gyermek környezetével állan­dó kapcsolatban van, figyeli azt, tehát környezete befolyásolja ne­velését. A példa a nevelés terén nagy erőt képvisel, ezért ezt hasz­nosítanunk kell. A családtagok vi­selkedése, egymáshoz való viszo­nya, beszédük, öltözködésük, munkához való viszonyuk stb. mind-mind példa a gyermek szá­mára. A gyermek a szülők és az idősebb családtagok tevékenysé­gét, viselkedését követi, átveszi. A szülőket e téren tehát fokozott felelősség terheli. Felelősek ön­magukért, de közvetve felelősek gyermekeikért is, mert magatartá­suk példaként hat. A legtöbb gyermeket tevékeny­ségében irányítani, vezetni kell. Ennek feltétele az engedelmesség, mely nem más, mint hogy a gyer­mek aláveti akaratát nevelője aka­ratának. Hogy ez így legyen, ezt a nevelőnek magának kell elérnie. Nem szigorral, fenyítéssel, hanem magatartásával, komolyságával, munkához való viszonyával stb. El kell érni azt, hogy a gyermek elis­merje nevelőjét, hogy fölnézzen rá, azaz tekintélye legyen. A gyermek elsősorban a testi fölényt ismeri el. Tiszteli azt, aki nála erősebb, de nemcsak azért, mert testi erejével rákényszeríti valamire, hanem azért is, mert védelmet is nyújthat. A gyermek, ha bajban van, a felnőttekhez me­nekül. Mivel általában a szülei kö­rében mozog a legtöbbet, gyakran náluk talál oltalmat. Ezért elismeri fölényüket, respektálja őket, függ tőlük. Kíváncsiságát szülei elégítik ki, kérdéseire ők felelnek, ismere­teit ők gyarapítják. Ha a gyermek érdeklődésére kielégítő és igaz választ kap, úgy a válaszadó te­kintélyt szerez a gyermek előtt. Elveszíti tekintélyét az a felnőtt, aki a gyermek érdeklődését nem elégíti ki, vagy nem ad igaz vá­Szia, Barbara A gyermeknevelés olyan igé­nyes feladat, amely a szü­lőktől bizonyos ismereteket, takti­kát és sok-sok türelmet követel. A legtöbb szülő azt hiszi, hogy gyermekének elég megfelelő tu­dást nyújtani. Pedig nem elég, mert a tudás csupán eszköz, me­lyet az ember jóra, vagy rosszra egyaránt felhasználhat. A szülők és nevelők feladata, hogy úgy irá­nyítsák a gyermeket, hogy az fel­nőtt korára olyan jellemes ember­ré váljon, aki tudását a maga és az emberiség javára fordítja. A feladat nagy, mert az ipari és mezőgazdasági termelés terén történt változások megváltoztatták a családok körülményeit, sőt a családtagok egymáshoz való vi­szonyát is. A nagyipari termelés a városba szippantja az embere­ket. A városok új lakói nem ismerik egymást, egymáshoz való viszo­nyuk többnyire rideg. A lakosság tömörülése pedig korlátozza a gyermek mozgási lehetőségeit. A szűk helyiségek és az udvar nélküli lakások a gyermeket elzár­ják a világtól. A gyermek sokszor egyedül van, nincs mit csinálnia. Nem tud magával mit kezdeni, unatkozik, képzelődik. Úgy mond­ják: nem csinál semmit, mindig csak rosszon töri a fejét. Sajnos, ez igaz; a semmittevés pedig a nevelés legnagyobb ellensége. A gondos szülő viszont felelős­séget érez gyermekei neveléséért, és a megváltozott életkörülmé­nyek ellenére is biztosítani igyek­szik azt. Sokan úgy vélik, hogy a gyermek értelmi nevelése, isme­reteinek bővítése a fontos. Ügyelnek arra, hogy a gyermek a leckéjét megtanulja. A nevelés másik fontos tényezőjét, az akarat nevelését - amely több időt és nagyobb türelmet igényel a szülők részéről - gyakran elhanyagolják. Vannak, akik tudják, hogy amit Úgy héthónapos lehetett, ami­kor megmutattam neki, hogyan in­tegetünk, mondván: pá-pá. Ezt ugyan átalakította tá-tá-ra, de az­óta már nemcsak integetni tud, hanem köszönni is. És ez fontos. Számára is az. Rá kell csak nézni, milyen lelkesen rázza a kézét. Mindentől és mindenkitől elbúcsú­zik: az üzletestól, az eléggé meg nem csodálható lakótelepi macs­kától és a játszótértől is, ha mond­juk csak ketten bóklásztunk ott. Nagy dolog történt vele: a világ az ő világa is lett, köze lett másokhoz, tartozik valahová. Pontosabban: egy kicsit mindenhová és minden­kihez. Hiszen észreveszik, ha fel­tűnik valahol, búcsút vesznek tőle, amikor elmegy - a hiányát is szá­mon tartják. A játszótéren vannak a legked­vesebb ismerősök: a barátai. Mert a gyerekek mind barátai, társai, valahogy egymásnak. Meghök­kentő felfedezés volt, hogyan mo­solyognak át egymásra a csecse­mők a gyermekkocsikból. Egy­szerre örömteli és szorongató: én vagyok az anyja, de mégiscsak a hasonlók közt érzi majd otthon magát! Most a gyerekek már messziről kiabálják:,, Itt a Barbara! Szia!“ Odarohannak hozzá, meg­cirógatják és már viszik is maguk­kal homokozni, biciklizni, lovacs- kázni. Nekem egy „szervusz“ se jut. Pedig minden nap együtt jö­vünk. Sőt. Beülök velük a homo­kozóba, fogócskát is játszom, ho­zok magammal labdát - hiába. Bár már többször is elhadarták: „Hogy hívnak téged?“ végül csak a személytelen néni-nél kötnek ki. Én nem vagyok igazán fontos. Barbara annál inkább. Meghatottan gondolom végig: ki tudott még, mondjuk, másfél éve Barbaráról? Aztán sokáig a kisszoba, rejtette. Pelenkák, rugdalódzók, tej és cumisüveg - ez volt a világa. De egyszer csak kilépett a kapun - és attól fogva van, a többiek számára a legter­mészetesebb módon. Él, létezik, neki is megvan a maga helye a világban, miként nekem vagy neked. DOBOS MARIANNA laszt. Tekintélyromboló a gúnyoló­dás is. Az a felnőtt, aki mindenből és mindenkiből gúnyt üz, a gyer­mek előtt lejáratja magát. Az ilyen felnőtt tekintélyét általában a gyer­mek dorgálásával akarja vissza­szerezni. A gyakori dorgálás rend­szerint nem hozza meg a várt eredményt, a gyermeket elkeserí­ti, makaccsá teszi. O —óinunk kell a jutalmazás és büntetés kérdéséről is. Ott, ahol a szülők tekintélye ma­gas fokú, sem a jutalmazásnak, sem a büntetésnek nincs szerepe a nevelésben. Ha a gyermek tisz­teli és szereti szüleit, akkor nem azért fog jót cselekedni, hogy ju­talmat kapjon, hanem azért, mert amit tesz, természetesnek tartja. Hamis a nevelés, ha a gyermek csak jutalomért cselekszik jót. Helytelen tehát az a szokás, hogy a gyermeket jó feleletéért, bizonyít­ványáért, viselkedéséért jutal­mazzák. A büntetés szerepe az, hogy a rossz cselekedeteket idejében fékezze és megakadályozza, mert a gyermek rossz cselekedetei szokásává válhatnak. Büntetésen természetesen nem testi fenyítést értünk, hanem valamitől való eltil­tást, valaminek a megvonását. A testi fenyítéshez a gyermek hoz­zászokik, és fel tudja mérni, mi­lyen vétségért milyen büntetés jár. A büntetés kiszabásakor legyünk mértékletesek. Ne büntessünk el­ső felindultságunkban, mert az ilyen büntetés rendszerint nincs arányban a vétséggel. Ez nem bün­tetés, hanem megtorlás, ami te­kintélyünket rombolja. Ha ismétlő­dő, rosszindulatú cselekedetért büntetünk, úgy kévésbé legyünk kíméletesek, viszont a csínytevést büntessük mérsékletesen, inkább csak megfeddéssel. A büntetés kiszabásakor érezze a gyermek, hogy büntetése megérdemelt. A büntetés ne keltsen a gyermek­ben ellenszenvet a szülővel szem­ben. A meg nem érdemelt vagy a túl szigorú büntetés a gyermeki lelket lázadásra készteti, és a bün­tető elveszíti tekintélyét. Nevelési szempontból nagyon fontos, hogy az egyik szülő által kiszabott bünte­tést a másik szülő ne oldja fel, ne másítsa meg, és a gyermek jelenlé­tében - még ha helytelennek tartja is - ne kritizálja. Az ilyen cselekede­tével a büntetést kiszabó szülő tekintélyét a gyermek előtt teljesen aláássa, de csorbát szenved saját tekintélye is. Ha a gyermek észre­veszi, hogy a nevelés terén nincs összhang a szülők között, akkor a szülők tekintélye lerombolódikés a gyermek képmutatóvá válik. K eserű az élete annak, akit gyermekkorában nem szoktattak vagy kényszerítettek rá, hogy akaratát alárendelje szü­lei vagy nevelői akaratának. A kri­minalisztikai statisztika igazolja, hogy a legtöbb bűnöző hiányos gyermekkori nevelésének az áldo­zata. KÖTELES JÁNOS Könyvszemle (Tudósítónktól) - Tegnap Brati­slavában az SZSZK Kulturális Mi­nisztériumának képviselői jelenlé­tében Jozef Halda mérnök, a szlo­vákiai könyvkereskedelmi vállalat igazgatója tájékoztatta a jelenlevő újságírókat a Könyvszemle ’83 ki­állításról, illetve az elmúlt eszten­dő könyvkereskedelmi eredmé­nyeiről. A bratislavai Művészetek Házában ma megnyíló kiállítás a Győzelmes Február forradalmi üzenete - megismerés, a tanulság és az alkotó cselekvés forrása jelszó jegyében mutatja be azt a fejlődési szintet, amelyet irodal­munk és könyvművészetünk, s nem kevésbé tipográfiánk az előző esztendőben elért. A márci­us - a könyvhónap - első napján megnyíló bemutató minőségi válo­gatást nyújt a látogatóknak az 1982-ben megjelent könyvekből. (d-n) ÚJ FILMEK Éjszaka az éterben (lengyel) Egy rádióriporter a hőse ennek a lengyel filmnek, egy_népszerü éjszakai telefonos rádióműsor ve­zetője, akinek feladata, hogy az őt felhívó magányosoknak, rosszul alvóknak vigasztaló szavakat mondjon. Bárki telefonálhat neki, aki nem tud aludni, boldogtalan, megrekedt az élet viszontagságai közt vagy magányában megértő szóra vágyik. És Janek éjjelenként belekerül a legkülönbözőbb élet­helyzetekbe, igyekszik segíteni ta­nácsokkal, akár csak úgy is, hogy beismeri saját tanácstalanságát. Keresi a részvét, a megnyugtatás szavait, de minden éjjel szegé­nyebb lesz együttérző szókincse. S ahogy ez már lenni szokott, ez a lelkidoktor is kezelésre szorul. Mert miközben felvállalja az egész város gondját, saját élete is tönk­remegy. Hogyan is tudna hát segí­teni másokon, ha saját maga is egyéni életének zsákutcájának, kapcsolatainak rendezetlenségé­ben vergődik? Janek élete ugyanis nem men­tes a konfliktusoktól: jelenlegi és volt felesége, valamint barátnője háromszögében ő is társtalan, serdülőkorú fiával nem tud szót érteni és kollégáival - akiktől adáš közben egy hangszigetelt üveglap választja el - e hermetikus elzárt­ság miatt végképp nem tud emberi viszonyt kialakítani. A férfi fokoza­tos összeroppanásának története ez a film. Tornász Zygadlo rende­ző izgalmasan vázolja föl az elma­gányosodás, a lelki kiürülés, a ta­lajvesztés folyamatát. Valamiféle megfoghatatlan és megnevezhe­Bockerer WlfM: Roman Wilhelmi, a lengyel film főszereplője tetlen rossz közérzet veszi körül a film hősét, olyan állóvíz, amely lehúzza a benne úszni próbálót. A téma talán ismerős, a nézőt mégis megfogja a történet, a film hangulatteremtő ereje, nyers képi világa, egyéni, élvezetes színészi játéka. Roman Wilhelmi, a fősze­replő nagyszerű színész. Ponto­san továbbítja a rendezői utasítá­sokat, s teljes képet rajzol a lelki­doktor figurájából. Nem az ő hibá­ja, hogy e kissé keserű, fájón em­beri filmben fontos információk is homályban maradnak. (osztrák) Szórakoztató kommerszfilrnek- kel szerzett magának nevet a má­sodik világháború után Franz An­tel. Most látott műve, a Bockerer, azonban eltér korábbi munkáitól, ez az alkotás ugyanis korfestő, önvallomásos film a barna téboly éveiről, az Anschluss fekete nap­jairól, amikor az osztrákok erköl­csileg és politikailag egyaránt cső­döt mondtak. A Bockerer története 1938-ban kezdődött, amikor Hitler alakulatai és a fegyveres SS ezredei bevo­nultak a hajdani császárvárosba, s a derék bécsiek tombolva ün­nepük a Führert. A film hőse Boc­kerer, egy jámbor, sőt naiv, kedé­mély humanizmussal, s mindez elég volna, hogy a barbár rend­szer elpusztítsa. Ártatlan szemé­nek, együgyűségének, tudatos vakságának köszönheti, hogy életben marad, s nem küldik őt is Dachauba. Kari Merkatznak, en­nek a kiváló színésznek olyan hőst sikerült teremtenie, aki valójában nem is hős, de aki belopja magát a szívünkbe. (Elsőrangúan formál­ja meg a hentesmestert, nem vé­letlenül kapott ezért az alakításá­ért díjat a legutóbbi moszkvai film- fesztiválon.) S ez a szokatlan, a fekete komédiák világába fele­melt figura többet árul el a háborús Bécsről, mint az adatokkal, infor­Jelenet az osztrák filmből; az előtérben Kari Merkatz, a hentesmes­ter szerepében. lyeskedö hentesmester, aki a leg­nagyobb erőszak között is megőr­zi emberségét, bölcsességét, pe­dig a világ mindent megtesz azért, hogy betörje, megtörje. Jellegze­tes osztrák kisember, aki megveti és utálja a nácikat, s egy bécsi kiadású Švejk makacs és önfejű következetességével állandóan ki is mutatja a nagyhangú megszál­lók iránti undorát. De butácska felesége alkalmazkodik az új rendhez, s fiáról is kiderül, hogy az SA tagja. Nem harcol ez a Bockerer tuda­tosan, nem antifasiszta ellenálló, talán föl sem fogja, mi történik körülötte. Tisztességes ember „csupán“, tiszta erkölcsökkel, mációkkal zsúfolt történelmi tabló­filmek. Nagyszerű film a Bockerer. A rendező a múlttal való szembe­nézést rengeteg leleplező öniróni­ával, a tragikum és a komikum mesteri keverésével valósítja meg. Nem szépíti meg a múltat, nem mentegeti a történteket, kí­méletlen tükröt tart honfitársai elé. A nemzeti önismeretnek tett szol­gálatot ezzel a filmmel, amelyben nincs kozmetikázás, mellébeszé­lés. Franz Antel művének még egy erénye van: s ez a népszerű for­ma, amely a szatirizáló-népies hangvétel eszközeivel dolgozza fel ezt a politikai-erkölcsi témát.-ym­ÚJSZÚ 4 1983. III. 1.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents