Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-28 / 73. szám, hétfő
}**vwapm»%* A kétszobás lakásban - Prága žižkovi lakónegyedében - egyetlen modern bútordarab sem látható; a régi pohárszék, a kényelmes foteltól karnyújtásnyira levő kisasztal a könyvekkel és a hamutartóval arra vall, hogy lakói szeretik a kényelmet és ragaszkodnak megszokott tárgyaikhoz, a gömb alakú zsebórához éppúgy, mint az unoka festményéhez. Az íróasztalon kéziratok, könyvek magasodnak, a falon címer, a polcokon minden hely foglalt: a könyvek tömegében csak az idős házaspár férfi tagja, dr. Viktor Palivec ismeri ki magát. Dr. Viktor Palivec annak idején ként tudta csak megírni, a kiadók meg - amelyeknek felajánlotta- érthetetlen módon húzódoznak a kézirattól, mert „túl sokba kerülne“. Viszont éppen a sok fénykép az értéke, ugyanis nagyrészt olyan dokumentumokat tartalmaz, amelyek már nem szerezhetők be- az archívum bombázásakor megsemmisültek. Hobbija a genealógia és heraldika, vagyis a származástan és a címertan. A - Roppant érdekes tudomány a genealógia - mondja. - Különös, hogy sokan ismerik a kutyájuk családfáját, de a magukét már nem, nem tudják, ki-mi volt a dédapjuk, dédanyjuk. Érdekes megfigyelni, hogyan öröklődnek például a mesterségek. Vannak művészi, orvosi nemzetségek, de vannak bányásznemzetségek. Sajnos, sokat ártott ennek a tudománynak, hogy a németek az árja ősöket kutatták. A heraldika is érdekes. Sok fiatal visel címert- a trikóján, de fogalma sincs róla, milyet. Apja, nagyapja mesélt a családról, és Viktor Palivec harmincSzellemiek jutányos áron Fáklyahordozó leszármazottja a bányamérnöki főiskolát hagyta ott, hogy másutt próbáljon szerencsét - a természettudományi karon doktori címet, a bölcsészkaron tanári oklevelet szerzett. Tanított, majd tizenhárom évig a Központi Orvosi Könyvtár igazgatója volt, azt követően pedig az Állami Könyvtár főbibliográfusa és anno- tátora - a könyvújdonságokat re- cenzálta.- Mindig az irodalom vonzott. Igen korán kezdtem írni, természetesen verseket, mint minden fiatal ember. De a történelem érdekelt, főként a kevésbé ismert dolgok, a kutatás, amit ma tényirodalomnak mondanak. A legesleg- jobban azonban a misztikum foglalkoztatott. Viktor Palivec vonzódása az irodalomhoz nem a maguk gyönyörűségére írók szenvedélye. Tucatnyi szépirodalmi és tucatnyi ismeretterjesztő művét adták ki - magas (20-30 ezres) példányszámban. Könyvei népszerűségének csalhatatlan bizonyítéka, hogy valamennyi hiánycikk, a második kiadás meg - papírhiányra hivatkozva - egyre késik. Viktor Palivecet a régmúlt vonzza; nagy tudású, nagy műveltségű szépíró és tudományos kutató egy személyben. A cseh orvostudomány történetét hosszú évek fáradságos munkája eredményeban kutatni kezdte őseit, régi születési, házassági, halotti anyakönyveket böngészett, bújta a telekkönyveket. A tizenhatodik században élt őséig jutott el, akinek nem mindennapi mestersége volt: fáklyahordozó. A családfa terebélyes, élnek Palivecek Csehországban, Morvaországban, Amerikában, Bukovinában. Minden fellelt ős felkerült a családfára, amely egyre nőtt - mígnem egy méter széles, nyolc méter hosszú papírlepedő lett belőle. Áttekinhető rokonság.- A fiam meg a lányom még felkerültek a családfára, az unokák még nincsenek bejegyezve. Én már nem foglalkozom ezzel, majd a fiam folytatja, ha érdekli. Mindenesetre jó tudni, kivel van az ember rokonságban. Az élet múlik. Ebben a korban az ember sosem tudhatja, mi történik vele. Visszatérnek az emlékek, s azt kérdezzük magunktól, miért is történtek bizonyos dolgok az életünkben úgy, ahogy történtek, és nem másképp... Viktor Palivec évek óta nyugdíjas, de mindennap dolgozik, szigorú rendszerrel, reggel kilenctől déli egyig, ebéd után pihen egy keveset, aztán sétálni vagy könyvtárba megy. A hetvennégy éves író újabb regényén dolgozik Fáklyahordó ős, fáklyahordó leszármazottja. KOPASZ CSILLA ÚJ KÖNYVEK Mészáros Károly: MAGÁNÜGYEK Mészáros Károly első önálló kötete az elmúlt évtized terméséből válogatja ki a legjellemzőbb elbeszéléseket. Mészáros - aki a Csallóköz szülötte - a mai vidéki, falusi és kisvárosi emberek életét ábrázolja mindennapi gondjaikon, munkájukon és magánéletükön keresztül. Hősei - önéletrajzi vallomásos írásait is ideértve - mélyről, hátrányos társadalmi helyzetből induló, abból szabadulni akaró fiatal emberek, akik mind régi, mind új környezetükben nehezen találják helyüket. Alakjait az író tárgyilagosan, realista módon, ám mindenkor megértéssel mutatja be. A kötet egységét a témakör mellett főleg a Mészáros elbeszéléseit kezdettől fogva jellemző különös, melan- kóliába hajló atmoszféra biztosítja, amely a történetek lélektani hátterét is érzékelteti. Áz író mondja önmagáról: ,,1941. december 12-én születtem Felbáron. Gyermekkoromban tanyákon éltem. Az érettségi után segédmunkás lettem, majd főiskolai hallgató, később tanító, hivatalnok, újságíró. Jelenleg a dunaszerdahelyi járási hetilap, a Csallóköz szerkesztője vagyok. Középiskolás koromban a félelem adta kezembe a tollat. Ekkor tanáraimtól féltem; később másoktól is. »Belépésem« az irodalomba jó húsz évvel ezelőtt történt: az Irodalmi Szemle egész oldalon hozta verseimet. Szerepeltem a Fekete szél című novellaantológiában. Mindenkori hősöm, a szenvedő, a vergődő ember. Alakok, akik az én ijedt személyemen keresztül akarnak levegőhöz jutni - bár abból nekem sincs elég. Több sikertelen szárnypróbálgatás után végleg lemondtam a repülésről: a földön maradok, mert úgy érzem, egyre több a félni és a félteni való.“ Nem tudok elfogultság nélkül írni a témáról, mert amióta az eszemet tudom, illetve a betűket ismerem, a könyv, és Egyáltalában a nyomtatott betű számomra szent dolog. Nehezen tudok megválni a leghétköznapibb nyomtatott cetlitől, a könyvről, az újságról nem is beszélve. Még tart a könyv hónapja. Úgy is mondjuk sokszor (és joggal), hogy a könyv ünnepe. Illene tehát kijelentenem, hogy alábbi soraimat ne vegye ünneprontásnak az olvasó. Nem teszem. Vegye csak nyugodtan ünnepron- tónak, mert hiba lenne gond nélkül visszatekinteni, s elsiklani olyan dolgok fölött, amelyek bizony - ha kicsit mélyebben belegondolunk- jócskán beárnyékolják a könyv ünnepét. A könyvhónap második napján kaptam kézhez a Madách Könyvkiadó Új könyvek címú - 4. szám- tájékoztatóját, amely az elmúlt év utolsó negyedének könyvter- més-ajánlata mellett egy 51 tételből álló jegyzéket, illetve megrendelőlapot is tartalmaz, amelynek végén fel van tüntetve az is, hogy... ,,A fenti könyvek kedvezményes, leszállított áron kaphatók...“ Elsőre talán az jut az olvasó eszébe, hogy talán az idényvégi árleszállításhoz hasonlóan könyvhónapi kedvezményes árakról van szó - ami mellesleg nem is lenne rossz üzlet (és propaganda). Ám azt hiszem, hogy mindjárt ki kell ábrándítanom az olvasót, mint ahogy jómagam is kiábrándultam, amikor kicsit tüzetesebben átböngésztem a jegyzéket. Nagyon hamar rá kellett jönnöm ugyanis arra, hogy nem könyvhónapi kedvezményes könyvvásárról, hanem az „elfekvő“ könyvek (jelentősen) leszállított áron való kiárusításáról van szó. Tisztában vagyok azzal, hogy nem minden kiadott műnek egyforma a népszerűsége, az olvasottsága, és nem utolsósorban művészi értéke. Tisztában vagyok azzal is, hogy feltehetően még sokáig jelennek meg majd olyan könyvek (mint ahogy más termékek is vannak és lesznek), amelyek iránt kisebb az érdeklődés, a kereslet, s a megszokottnál jóval tovább terhelik a könyvesboltok polcait. Ilyen esetben bizonyos fokig érthető, ha az árut az eredetinél alacsonyabb áron kínálják. E néhány gondolatból talán világossá válik, hogy nem a Madách, illetve a könyvkereskedelem időnkénti kiárusítási akciója ellen van kifogásom. Az már nem mindegy, hogy melyek azok a könyvek, amelyeken ily módon kell túladni. /# említett jegyzékben felsorolt művek között találunk szép számmal olyanokat is, amelyeknek - józan számításom szerint - nem lett volna szabad odakerülniük. S hogy mégis ott vannak? Azt hiszem ez legkevésbé a kiadó, illetve a könyvkereskedelem hibája... Nem akarom lemásolni a teljes jegyzéket, ám engedtessék meg, hogy a teljesség igénye nélkül kiemeljek néhány szerzőt és címet. Ott találjuk a jegyzékben Egri Viktor három kötetét is (Társakkal és társtalanul. Angyalbőrben, illetve az Agnus Dei és az Égő föld egy kötetben), Forbáth Imrétől a Cso- daváró-X, Turczel Lajos Portrék és fejlődésképek-]é\, Rácz Olivér Csillagsugárzás-át, E. B. Lukáč Óda az utolsóhoz és az elsőhöz című kötetét, Koncsol László Kísérletek és elemzések-jét, Dénes György Fenyéren boróka című verseskötetét (nota bene!: hasonló gondolatot vetett fel Dénes György egy interjúban a Hét egyik számában). A felsorolás nem teljes, de talán így is kitűnik belőle, hogy hazai magyar irodalmunk olyan alakjairól és alkotásairól van szó, akik (és amelyek) már jelentenek valamit szellemiségünkben. Ott találjuk a jegyzékben még Duba Gyula Vajúdó parasztvilágát is) (a Szabadeséssel egy kötetben). Gondolom, hogy sem a szerző, sem a Vajúdó parasztvilág címú tényregénye nem szorul külön bemutatásra, hiszen Duba a kortárs csehszlovákiai magyar irodalom egyik legmarkánsabb személyisége, regényét pedig mind a hazai, mind a magyarországi kritika a csehszlovákiai magyar próza egyik alapvető műveként tartja számon. Első kiadása a regénynek annak idején elég gyorsan elfogyott, kevésnek is bizonyult. S most a második kiadás- a közös kötetben - már a leszállított áru könyvek jegyzékében szerepel. Vajon miért? Ismerve könyveink kiadási példányszámát, gondolom hogy kevésbé lehet az oka (akárcsak az előbb felsorolt kötetek esetében) a túltervezett példányszám. De ott van a jegyzéken Szabó Gyula festőművész Betű és forma című - a művész verseit és tollraj- zait felvonultató, a szokásos könyvformától némileg eltérő, szabadlapos, mappaszerű kötete is. Az ő esetében szellemiségűnknek messzemenően olyan alakjáról van szó, akihez hasonló csak nagyon kevés születik egy-egy emberöltő során. Az, hogy a kötetben mint költő is bemutatkozik, semmiképpen sem lehet az oka annak (sőt!), hogy a mindössze 800 példányban könyvpiacra adott kötet szintén az „elfekvő“ készletek közé került. Az emberben felmerül a kétely: sokkal kevésbé ismerjük őt, mint amennyit beszélünk róla. Mert aki egyszer is farkasszemet nézett Balkezes lovagjával, s a hátborzongatóan keserű Don Quijote-i fintor mögött felfedezte Szabó Gyula hatalmas elszántságát, az minden bizonnyal sohasem tudja otthagyni a könyvesbolt pultján a tőle vagy róla szóló - bizony ritkán megjelenő - kiadványokat. Vagy tán mégis? S ami talán a legfájóbb, hogy ott van a jegyzéken (potom tízesért) a Fábry Zoltán válogatott levelezése című kötet is, amely csak mindössze kettőszázzal több példányban jelent meg (1000) mint az előbbi Szabó Gyula kötet. Pedig micsoda divat nálunk mostanában a különböző értelmiségi (eskedő), irodalmi (askodó) körökben és vitákban Fábryra hivatkozni (ugyanúgy Szabó Gyulára is), Fábryval takarózni. Milyen előszeretettel és büszkén valljuk magunkat Fábry örököseinek (a szellemi örökségre gondolva természetesen) anélkül- és hadd kockáztassam meg a kijelentést -, hogy egyáltalán tisztában lennénk ennek az óriási örökségnek a lényegével és súlyával. Hány fórumon hiányoltuk már azt, hogy Fábryt mind a mai napig kevésbé sikerült bevinni a szlovák-, a cseh-, és az európai köztudatba. S közben talán eszünkbe sem jut elgondolkodni azon, hogy vajon mennyire, és milyen mélyen van jelen Fábry a mi tudatunkban. Elgondolkodott-e valaki afölött, hogy ez a Fábry kép és a két háború közötti csehszlovákiai magyar irodalom képének kialakításához nélkülözhetetlen dokumentumkötet vajon hány csehszlovákiai magyar értelmiséginek lehet ott a könyvespolcán, ha a példányszámnak egy részén jutányosán kell túladni? Hogy mennyire megmosolyogtató ez a példányszám? Minden külön kommentár nélkül írok ide három adatot Gyönyör József egyik tanulmányából (amivel persze nem akarom a diákok nyakába varrni a felelősséget, de még a könyvet sem, csak némi viszonyítási alapot szeretnék nyújtani az értelmiségiek viszonylagos számának megítéléséhez): „az 1979/80-as tanévben 4265 diák részesült magyar nyelvű oktatásban a gimnáziumokban, 4759 a szakközépiskolákban, a magyar nemzetiségű főiskolai tanulók száma pedig 2402 volt“. Tudjuk, hogy ebben az időszakban kerülnek kiadásra Fábry Zoltán összegyűjtött írásai. Az első három kötet (ezer körüli példányszámban) már ott van a könyvesboltok polcain, a további kötetek a közeljövőben jelennek meg. Elfogynak-e? Eljutnak-e mindazokhoz, akiknek a bennük foglaltak íródtak? Vagy néhány évi „porosodás“ után szintén leértékelt áron kelkmeg- próbálni túladni rajtuk? S közben esetleg - mint jó sznobok - tovább meditálunk azon, hogy miért nem foglalta el Fábry Zoltán az őt megillető helyet a környező népek szellemiségében? (Lehet gondolkodni rajta!) S ha valaki lelkiismeretfurdalást érezne a fentieket olvasva, nyugodtan vegye meg az említett könyvek valamelyikét - jutányos áron is. A bennük foglalt gondolatok értéke nem csökkent az ár csökkentésével. Csak a hosszabb raktározás során „elöregedett“ papírt kapja olcsóbban... NÉMETH GYULA Kétmilliárd kötet évente a Szovjetunióban A szovjet könyvkiadás és könyvterjesztés jelenlegi helyzetéről, feladatairól és jövendő terveiről beszélgetett Iraklii Cshikvisvili- vel, a Szovjetunió Állami Kiadói Bizottságának első elnökhelyettesével az APN moszkvai tudósítója. Cshikvisvili bevezetőül elmondotta, hogy ma a kiadás és a terjesztés egyik legfontosabb feladata a megnövekedett olvasói érdeklődés maradéktalan kiszolgálása. Ennek jegyében 1981 -ben például a 212 helyi és központi kiadóvállalatnál összesen 2 milliárd példányban 80 ezer müvet jelentettek meg. A tudósítónak arra a megjegyzésére, hogy a sokatmondó adatok ellenére a szépirodalom, a gyermek- és a tájékoztató irodalomban akadnak még gondok, az elnökhelyettes így válaszolt:- Sajnos, ez így igaz! A korábban említett tárgykörökben kiadott kötetek mennyisége még így is kisebb, mint a kereslet. Bár anyagi-technikai lehetőségeink növekedésével arányban állandóan emeljük kiadványaink példányszámát, nehezen tudunk lépést tartani a vásárlók gyorsan gyarapodó számával. 1981-ben például az előző évhez viszonyítva 5,6 százalékkal több könyvet adtunk ki. A jelenlegi ötéves terv végéig, 1985-ig a könyvkibocsátás 16,2 százalékkal növekszik, s főleg a tömegigényeket kielégítő kiadványok példányszámát emeljük. Emellett 1982-85-re kidolgoztuk a gyermek- és a szépirodalom kiadásának komplex programját, amelynek alapján az olvasók által hiánykönyvnek nevezett 1700 kötetből jónéhány millióval többet jelentetünk meg az eredetileg tervezettnél. Végeredményben 1985-re a Szovjetunióban megjelenő kiadványoknak legalább a fele gyermek- és szépirodalmi rnű lesz. Az Állami Kiadói Bizottság az olvasói igények mind színvonalasabb kielégítése érdekében nagy gondot fordít a közkönyvtárak állományának gyarapítására. Az elsőség jogos, hiszen a 350 ezer könyvtár összesen 5 milliárd kötetét évente mintegy 220 millió ember kölcsönzi ki. Részükre készült például a néhány éve megjelenő speciális nagykönyvtári sorozat, amelynek keretében eddig szovjet és külföldi szerzők 600 kötete látott napvilágot 120 millió példányban. Cshikvisvili végül a műfordítás helyzetéről és a külföldi irodalom megjelentetéséről beszélt. Elmondotta, hogy a Szovjetunióban évente több mint kétezer külföldi szerző művét adják ki. Különösen gyorsan növekszik a fordítások száma a Helsinki értekezlet óta. Megemlítette, hogy 1975-ben a külföldi szerzők művei még „csak“ 80 millió példányban jelentek meg, 1981-ben viszont már 145 millió példányban. Terveik szerint 1983-ban folytatják a szocialista országok, továbbá az Egyesült Államok, Finnország, valamint az ázsiai és afrikai államok nemzeti irodalmának válogatott kiadását. Több sorozatot is megjelentetnek a Huszadik századi külföldi regények, A mai próza mesterei, a Klasszikusok könyvtára és a Klasszikusok és modernek címmel. E sorozatok egyes kötetei félmillió, esetenként pedig egymillió példányban jelennek meg. ÚJ SZÚ 4 (BUDAPRESS - APN) 1983. III. 28.
