Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-24 / 70. szám, csütörtök

VILÁGGAZDASÁG ] ........ - ■ v KO MMENTÁLJUK A környezet nyugtalanító romlása egyes fejlődő országokban A kenyai Musztafa Tóiba, az ENSZ Környezetvédelmi Prog­ramjának (UNEP) végrehajtó igaz­gatója az elmúlt évben tartott nyu- gat-berlini környezetvédelmi fóru­mon éles hangú bírálatot mondott egyes fejlődő országok környezet- védelmi politikájáról, valamint az iparilag fejlett államok ez irányú magatartásáról. Beszédének fő gondolatait az alábbiakban foglal­juk össze. „A környezet fejlődésének a kérdésében nem lehetünk opti­misták. Néhány pozitív jelenségtől eltekintve főleg mélyen nyugtala­nító irányzatok érvényesülnek, amelyek világszerte a környezet fokozódó pusztulásához ve­zetnek. Tudjuk például, hogy a trópusi erdők területe a fakitermelés kö­vetkeztében 2,5 másodpercen­ként csökken egy teljes hektárral; tudjuk, hogy évente több milliárd tonna értékes szántóföldet hord el a szél és a víz, s így évente több mint 200 millió hektárnyi termőta­laj válik hasznavehetetlenné; azt is tudjuk, hogy a mezőgazdaság és ipar számára fontos növények 10 százalékát a teljes kipusztulás fenyegeti; a helytelenül tervezett öntözőrendszerek, a rossz ivóvíz- ellátás és az elégtelen szenny­víztisztítás következtében tovább terjednek a különböző környezeti betegségek, mint például a malá­ria. Az is közismert, hogy az el­iszaposodás, a folyómedrek defor- málódása és szennyeződése kö­vetkeztében fokozatosan tönkre­mennek a fejlődő országok termé­szetes vízelvezető rendszerei. Ez csupán néhány jelenség a fejlődő országok környezeti vál­ságának egész terjedelméből, s hangsúlyozni kell, hogy világmé­retű folyamatokról van szó. Amint arra az 1972-es stockholmi konfe­rencia is rámutatott, a fő okokat a helytelen szervezésben, vagy INNEN, ONNAN Brazília újból leértékelt Az elmúlt napokban a brazil központi bank ez évben már kilen­cedik alkalommal értékelte le a cruzeirót a dollárral szemben. E szerint egy dollár új vételi árfo­lyama 379,5 eladási árfolyama pe­dig 381,4 cruzeiro - ezzel az év eleje óta a devalváció 60 százalé­kot ért el. A leértékelés hátterében a bra­zil kormánynak az a törekvése áll, hogy számottevően növelje az ex­portot: ez évre 6 milliárd dollár kereskedelmi többletet terveznek, ami egyben biztosítaná, hogy ele­get tegyenek az adósságszolgá­latnak. Minthogy a januári kiviteli többlet csak 100 millió dollárt tett ki, ezért döntöttek az erőteljes le­értékelés mellett. Az ország adós­ságállománya egyébként - brazil hivatalos források szerint - 83,8 milliárd dollár. (F) Környezetvédelmi botrány USA-ban Egyre jobban dagad az Egye­sült Államokban a környezetvédel­mi kormányhivatal (EPA) körüli botrány. Az EPA-t korábban a Kongresszus felhatalmazta an­nak az 1,6 milliárd dolláros kör­nyezetvédelmi alapnak a kezelé­sére, amelyből a környezetre és egészségre káros „méregteme­tők“ eltüntetését finanszírozzák. Az összeget részben a vegyipari vállalatokra kivetett adókból, bün­tetésekből kellene előteremteni. A felelős vegyipari vállalatokat kö­telezték, hogy a szennytelepek megtisztítását célzó költségek há­romszorosát térítsék vissza. Ám az EPA mindeddig csupán 14 ezer méregtemetőt azonosított - a környezetvédő szervezetek szerint csak egy töredékét a meg­levőknek - és mindössze 5 tele­pen kezdődött meg a tisztítási munka. (HVG) inkább a szervezés teljes hiányá­ban kell keresni. Ezen belül az alapvető okok az elmaradottság és a természeti kincsekkel való felelőtlen gazdálkodás. A világ lakosságának szegé­nyebb kétharmada éppen azokat a forrásokat kénytelen tönkreten­ni, amelyek saját ellátásához szükségesek, míg a pazarlóan fej­lődő gazdag kisebbség tarthatat­lan követelményeket támaszt e forrásokkal szemben, s feláldoz­za előnytelen helyzetbe hozott ke­reskedelmi partnereit saját maga helyett. Tartós gazdasági kibontakozást csak a jelenlegi világgazdasági rendszer felszámolása alapján le­het elképzelni, amely nemcsak durván igazságtalan, hanem azt is lehetővé teszi, hogy aláássák a fejlődő országok alapvető gaz­dasági bázisait. Mindez a politikai helyzetre is kihat ezekben az országokban, amint arra a Brandt-féle jelentés is rámutatott: ,,A túlélésünk nem­csak a katonai egyensúlytól függ, hanem a jólét biztosítására irányu­ló globális együttműködéstől is, amely a források igazságos elosz­tására épül“. Számos kormány a környezetvédelmi beruházások helyett inkább fegyvereket vásá­rol, mert a fennálló rend összerop­panásától tart, s nem lát elég jóin­dulatot és képességet a megelőző intézkedések szellemében való gondolkozáshoz. A fejlődő országok részaránya a fegyverkezési költségekben ab­szolút mértékben csekély, de a hetvenes évek folyamán rendkí­vül gyorsan növekedett. A világ népei percenként csaknem egy­milliárd dollárt fordítanak a fegy­verkezésre, s ugyanakkor beletö­rődnek abba, hogy csak minden harmadik személy részesülhet rendes orvosi ellátásban, hogy 650 millió embernek csak piszkos és fertőzött víz áll rendelkezésre iváshoz és mosakodáshoz, s ha­vonta csaknem félmillió gyermek hal meg fertőző betegségek kö­vetkeztében.“ Musztafa Tóiba a továbbiakban arra is rámutatott, hogy a fejlődő országokban a gazdasági válsá­got a nyugati országok gazdasági és kulturális értékeinek kritikátlan átvétele is fokozza. A döntésekért felelős vezetők, akik a fejlett tőkés országok egyetemein, gazdasági és katonai akadémiáin szereztek magasabb fokú szakképesítést, hazatérve gyakran hálátlanul el­utasítják a hagyományos értéke­ket, s a gazdasági fejlődést csak nagy gyárak, végtelen országutak, devizáért vásárolt áruk, s nagy költséggel épített kórházak formá­jában tudják elképzelni. Ezért ezek az ágazatok emésztik fel a szerény beruházási eszközök döntő több­ségét, míg a többi fejlesztési irány­zat csak formális támogatásban részesül. Ez részben az önbizalom válságát is jelenti: sokan úgy hiszik, hogy a jóléthez csak a fejlett világ példáját követve lehet eljutni. Az az elképzelés, hogy a presztízsre irá­nyuló jólét a falvakra és a kunyhók­ba is eljut, ma már teljesen hitelét vesztette. „Még mindig bízom benne - fejtegeti a továbbiakban hogy most, amikor a gazdasági dep­resszió időszakában a környezet problémája egyre jobban előtérbe kerül, az eddigi környezetvédelmi elképzelések is megvalósulnak. Hiszem, hogy az ipari országok közvéleménye a kormányokon kí­vül álló szervezetek és a tájékoz­tató eszközök segítségével tuda­tosítani fogja saját problémáinak szoros összefüggését a fejlődő or­szágokéval. A kormányok nem döntenek légüres térben. A tettek­re való felhívásnak a népből kell kiindulnia, s addig erre nem kerül­het sor, amíg a társadalom nem fogja fel a környezet romlásában rejlő gazdasági veszély nagysá­gát, amely Damoklész kardjaként csüng további fejlődésünk fölött. A nyugati környezetvédelmi mozgalmakat az ipari üzemek szennyező hatása váltotta ki. Ma már a kormányok is indokoltan szi­gorú intézkedésekkel és szabvá­nyokkal védelmezik a környezetet. Most egy újabb, erőteljes felhábo- rodási hullámra van szükség, mert a fejlődő országokat még nagyobb környezeti válság fenyegeti. A kor­mányon kívüli szervezeteknek és a tájékoztatási eszközöknek egyik különleges feladata, hogy ezt a felháborodást konstruktív célok­ra használják fel. S ha a kormá­nyok nem fognak hozzá a problé­mák megoldásához, olyan kormá­nyokkal kell felváltani azokat, amelyek hajlandók lesznek erre. Mindannyiunk jövőjéről van szó, s ebben nincs helye a megalku­vásnak.“ (HÍZ) Pusztuló afrikai erdőségek A világ erdőterületeinek 16 szá­zaléka Afrikában található. A kon­tinens 650 millió hektárnyi erdő­ségéből 460 millió hektárt képeznek a száraz szavannai erdők, körül­belül 180 millió hektár a csapadé­kosabb éghajlatú Nyugat- és Kö- zép-Afrikában fekszik, s 10 millió hektáron terül­nek el a gyanta­termelő hegyvi­déki tűlevelű erdők. A szavanná­ban a fa szinte kizárólagos energiaforrás, a háztartások­ban és a terme­lés különböző ágazataiban egyaránt fával fűtenek. Tanzá­niában például fát használnak a dohányszárí­táshoz, a tégla­égetéshez, a hal­füstöléshez és a sörfőzéshez. Itt az 1975-től 1981-ig terjedő idő­szakban 152 000 rrr fát égettek el 760 000 tonna hal megfüstölésé- hez. Egy hektárnyi dohány levelei­nek szárításához egy hektárnyi szavannai erdőt égetnek el. Ugyanakkor Ruanda és Burun­di, Felső-Volta, Nigéria, Kamerun, Mozambik, Zaire és Zambia egyes vidékein a lakosság nagyon nehe­zen szerzi be a tűzifát. Néha 100 kilométernyi távolságot is bejár­nak, amíg valamennyi tűzifát sike­rül összegyűjteni ük. Kelet-Afriká- ban a családi jövedelem 40 száza­lékát a tűzifa és a faszén vásárlá­sára fordítják. Egyes vidékeken évente 15 százalékkal növekszik a tűzifa ára. Ouagadougouban (Felső-Volta) például az áremel­kedés 1978-tól 1980-ig 65 száza­lékos volt. Ennek az erdőirtásnak drámai következményei vannak. A Sza- hel-övezetben például a sivatag évente 5-6 kilométert nyomul elő­re, s így a földművelők évente 1 millió 300 ezer hektárnyi sza­vannai erdőt veszítenek el. Egé­szében véve az afrikai fakiterme­lés 90 százalékát helyben eltüze­lik. (Jeune Afrique economie) A figyelem középpontjában Az utóbbi hetekben az ország közvéleményének figyelme az évzáró párttaggyűlésekre irányult. Hasonló érdeklődés mellett zajlanak most az üzemi és a városi pártkonferenciák, melyek újból megerősítik azt az igazságot, hogy az alapszer­vezetek döntő többsége az értékelt időszakban is nagy erőfeszítéseket tett a XVI. kongresszus határozatainak meg­valósításáért, a szervezeti élet és a párt tömegkapcsolatainak javításáért. Ezt az utat követték a Gyapotfeldolgozó Vállalat lévai (Levice) gyáregységének kommunistái is, akik a mozgalmi munka változatos módszereivel, példás helytállásukkal segí­tették a népgazdasági feladatok teljesítését. Kezdeményezé­süket dicséri, hogy az országban elsők között bontakoztatták ki a hetedik ötéves terv úttörője mozgalmat, melynek kereté­ben 527 fonó- és szövőnő versenyez a legjobb eredmények eléréséért, ugyanakkor 63 szocialista brigád 1650 tagja végzi munkáját a megnövekedett minőségi követelmények szerint. Az üzemi konferencián - késedelem és elmaradozók nélkül jelszóval - újabb kezdeményezés született. Legfőbb célja, hogy a termelőrészlegek munkáskollektívái egymást segítve, egyenletesen és komplex módon tegyenek eleget napi fel­adataiknak. Az újért, a gazdaságosabb termelésért és a terv teljesítéséért folyó harcban a párttagokkal vállvetve küzde­nek a párton kívüli dolgozók is. Jóllehet az üzemi pártkonferenciák számvetése ünnepé­lyes légkörben zajlik, a tanácskozásokon a korábbi évekhez viszonyítva kritikusabb hangvétellel beszélnek a gazdálko­dással és a vezetéssel kapcsolatos hibákról. A szervezetlen­ség, a rossz vagy elégtelen gyártáselőkészítés, az anyag- és alkatrész-utánpótlás gondjai, a szállító-megrendelő kapcso­latok lazasága és lassúsága, a hibás tervezés - mind emberi mulasztásokkal, nem utolsósorban a nem kellő színvonalú vezetéssel függnek össze. Szemléltetően mutatja ezt az érsekújvári (Nové Zámky) Elektrosvit vállalat példája. A gyár tisztségviselői - főleg a nyolcvanas évek elején - az üzemi pártbizottság többszöri és erélyes figyelmeztetése ellenére elhanyagolták a gyártásfejlesztést, felújítást. Egyébként biztató jel, hogy mind az évzáró taggyűléseken, mind az üzemi pártkonferenciákon jónéhány önkritikus ész­revétel is elhangzott. Bizonyítván, hogy a kommunisták reálisan értékelik tevékenységüket, felismerik fogyatékossá­gaikat. Ámde törvényszerű-e, hogy csak a visszatekintés, a számvetés tartalmaz bírálatot? A bírálat-önbírálat a pártélet szerves része, nem kötődhet időszakokhoz. Nagyot lendítene társadalmunk és népgazdaságunk fejlődésén, ha ehhez a normához a kommunisták minden taggyűlésen igazod­nának. A hetedik ötéves tervidőszak harmadik évének feladatait nehezebb gazdálkodási feltételek közepette kell teljesíte­nünk. Erről a kérdésről a pártértekezleteken, a párttaggyűlé­seken csakúgy mint az üzemi pártkonferenciákon nyíltan beszéltek. Az elhangzott szavakból mégsem a borúlátás, hanem a bizakodás, tettrekészség áradt. Fontos azonban, hogy ki-ki a maga területén helytállóan végezze munkáját. SZOMBATHAMBRUS A Vitkov-hegyen Innen kelet felől látjuk a várost, Prágát. Tetők, tornyok fölött siklik a tekintet amíg meg nem pihen a vár, a Hradzsin legmagasabb tornyán. A következő pillantás nem röppen oly messzire, csak ide, a hegy alá, ahol a huszita harcosok győztes csatát vívtak a császári zsoldosokkal annak idején. Azután megfordulunk, és megint felfelé ível a tekintet, a győztes hadvezér, Ján Žižka szobrára. Olyan a mögötte magas­ló épület, a Nemzeti Emlékmű, mintha gránitkőbe, betonba foglalt tömbje lenne a hadvezér serege, népe erejének. Monumentális. Építeni Ján Zázvorka tervezete alapján a húszas évek közepén kezdték, de a munkát alig másfél évtizeddel ezelőtt fejezték be. Bemegyünk a központi épület egyik oldalfolyosóján át az ünnepi terembe. Az előcsarnok falát szür­ke márvány borítja, terét díszes márványoszlopok tagolják. Ahogy megyünk, egyre szokottabb a mé­retek nagysága, korántsem érez­zük magunkat kicsinek, vagy ala­csonynak. Mégis meglepődünk a terembe lépve, mert az első pillanatban szokatlan a látvány, az emelvény, a tribün úgy magaslik elénk mintha beépítették volna a szemközti falat borító, hatalmas mozaikképbe. A cseh himnusz allegóriája ez a kép. Jakub Obrovský alkotása. Ábrázol és láttat a kép Ki-ki sza­badjára engedve képzeletét szemléli a tiszta, éles vonalakkal vázolt jeleneteket, de költői képet lát: az otthon, a haza eléje elvene- dő fohászát. Még akkor is, ha némák a képet szegélyező, ma­gasba nyúló orgonasípok, mert a szemlélőben önkéntelenül is dallam zeng, a „Kde domov műj“ szövegének ritmusára. A lírai hangulat sem feledteti azonban, hogy a dal szövegét Jo­sef Kajetán Tyl írta a múlt század elején, zenéjét František Škroup szerezte, és népszerűsége nyo­mán lett a dal himnusszá. Magya­rul, és itt, Prágában, 1847-ben hangzott fel először. Amikor az idelátogató magyar énekkar Erkel Hunyadi Lászlójának énekkari számait adta elő, majd elénekelte ezt a dalt is. Hatalmas sikerrel. Nem időzünk sokáig az emel­vény és a kép előtt, hanem elfor­dulunk a folyosó felé, melyen át a mauzóleumba juthatunk. Röpke pillantással még szemügyre vesz- szük a terem homlokzatában lát­ható szobrot is, Karéi Kotrba alko­tását. Jelképes magyarázatát egy pillantás után megértjük: ez a mi szabadágszobru nk. Igyekszünk halkan lépkedni, mert hiszen a mauzóleum temető, ahová elhelyezték a haza számos, nagy fiának hamvait. Klement Gottwald hamvait is itt őrzik ... Három évtizeddel ezelőtt halt meg. Kora tavaszán az esztendő­nek, kora tavaszán hazánk szo­cialista rendszerének. Kora tava­szán a mi életünknek, amikor taní­tását elfogadva, merész akaratun­kat, vágyainkat és küzdelmeinket a nevéhez kapcsolva fejeztük ki, ezt harsogva: Új ifjúság vagyunk - Gottwald útján haladunk. Fájdalmas volt halálának a híre, igaz. Nélküle, de tanítását, útmu­tatását követve haladtunk tovább és járunk most is a történelmi úton. Ragyogó betűk a márvány­falon: KLEMENT GOTTWALD. Csak ennyit látunk magunk előtt itt, a Vitkov-hegyen, a mauzóle­umban. Amikor újra a Nemzeti Emlék­mű díszudvarának pereméhez érünk, ahonnan a hamvait őrző sirkamra előtti tiszteletadásra in­dultunk, megint a Vár, a Hradzsin felé siklik, röpül a tekintet. És a kora tavaszi, frissítő szél­nek, mely arcunkba csap, szívből örülünk, mert hiszen tudjuk: a tör­ténelmi út, amelyet csöppet sem küszködések, harcok nélkül já­runk, de töretlen bátorsággal, jól választott út - a gottwaldi. HAJDÚ ANDRÁS ÚJ SZÚ 4 1983. III. 24. VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents