Új Szó, 1983. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-24 / 70. szám, csütörtök
VILÁGGAZDASÁG ] ........ - ■ v KO MMENTÁLJUK A környezet nyugtalanító romlása egyes fejlődő országokban A kenyai Musztafa Tóiba, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) végrehajtó igazgatója az elmúlt évben tartott nyu- gat-berlini környezetvédelmi fórumon éles hangú bírálatot mondott egyes fejlődő országok környezet- védelmi politikájáról, valamint az iparilag fejlett államok ez irányú magatartásáról. Beszédének fő gondolatait az alábbiakban foglaljuk össze. „A környezet fejlődésének a kérdésében nem lehetünk optimisták. Néhány pozitív jelenségtől eltekintve főleg mélyen nyugtalanító irányzatok érvényesülnek, amelyek világszerte a környezet fokozódó pusztulásához vezetnek. Tudjuk például, hogy a trópusi erdők területe a fakitermelés következtében 2,5 másodpercenként csökken egy teljes hektárral; tudjuk, hogy évente több milliárd tonna értékes szántóföldet hord el a szél és a víz, s így évente több mint 200 millió hektárnyi termőtalaj válik hasznavehetetlenné; azt is tudjuk, hogy a mezőgazdaság és ipar számára fontos növények 10 százalékát a teljes kipusztulás fenyegeti; a helytelenül tervezett öntözőrendszerek, a rossz ivóvíz- ellátás és az elégtelen szennyvíztisztítás következtében tovább terjednek a különböző környezeti betegségek, mint például a malária. Az is közismert, hogy az eliszaposodás, a folyómedrek defor- málódása és szennyeződése következtében fokozatosan tönkremennek a fejlődő országok természetes vízelvezető rendszerei. Ez csupán néhány jelenség a fejlődő országok környezeti válságának egész terjedelméből, s hangsúlyozni kell, hogy világméretű folyamatokról van szó. Amint arra az 1972-es stockholmi konferencia is rámutatott, a fő okokat a helytelen szervezésben, vagy INNEN, ONNAN Brazília újból leértékelt Az elmúlt napokban a brazil központi bank ez évben már kilencedik alkalommal értékelte le a cruzeirót a dollárral szemben. E szerint egy dollár új vételi árfolyama 379,5 eladási árfolyama pedig 381,4 cruzeiro - ezzel az év eleje óta a devalváció 60 százalékot ért el. A leértékelés hátterében a brazil kormánynak az a törekvése áll, hogy számottevően növelje az exportot: ez évre 6 milliárd dollár kereskedelmi többletet terveznek, ami egyben biztosítaná, hogy eleget tegyenek az adósságszolgálatnak. Minthogy a januári kiviteli többlet csak 100 millió dollárt tett ki, ezért döntöttek az erőteljes leértékelés mellett. Az ország adósságállománya egyébként - brazil hivatalos források szerint - 83,8 milliárd dollár. (F) Környezetvédelmi botrány USA-ban Egyre jobban dagad az Egyesült Államokban a környezetvédelmi kormányhivatal (EPA) körüli botrány. Az EPA-t korábban a Kongresszus felhatalmazta annak az 1,6 milliárd dolláros környezetvédelmi alapnak a kezelésére, amelyből a környezetre és egészségre káros „méregtemetők“ eltüntetését finanszírozzák. Az összeget részben a vegyipari vállalatokra kivetett adókból, büntetésekből kellene előteremteni. A felelős vegyipari vállalatokat kötelezték, hogy a szennytelepek megtisztítását célzó költségek háromszorosát térítsék vissza. Ám az EPA mindeddig csupán 14 ezer méregtemetőt azonosított - a környezetvédő szervezetek szerint csak egy töredékét a meglevőknek - és mindössze 5 telepen kezdődött meg a tisztítási munka. (HVG) inkább a szervezés teljes hiányában kell keresni. Ezen belül az alapvető okok az elmaradottság és a természeti kincsekkel való felelőtlen gazdálkodás. A világ lakosságának szegényebb kétharmada éppen azokat a forrásokat kénytelen tönkretenni, amelyek saját ellátásához szükségesek, míg a pazarlóan fejlődő gazdag kisebbség tarthatatlan követelményeket támaszt e forrásokkal szemben, s feláldozza előnytelen helyzetbe hozott kereskedelmi partnereit saját maga helyett. Tartós gazdasági kibontakozást csak a jelenlegi világgazdasági rendszer felszámolása alapján lehet elképzelni, amely nemcsak durván igazságtalan, hanem azt is lehetővé teszi, hogy aláássák a fejlődő országok alapvető gazdasági bázisait. Mindez a politikai helyzetre is kihat ezekben az országokban, amint arra a Brandt-féle jelentés is rámutatott: ,,A túlélésünk nemcsak a katonai egyensúlytól függ, hanem a jólét biztosítására irányuló globális együttműködéstől is, amely a források igazságos elosztására épül“. Számos kormány a környezetvédelmi beruházások helyett inkább fegyvereket vásárol, mert a fennálló rend összeroppanásától tart, s nem lát elég jóindulatot és képességet a megelőző intézkedések szellemében való gondolkozáshoz. A fejlődő országok részaránya a fegyverkezési költségekben abszolút mértékben csekély, de a hetvenes évek folyamán rendkívül gyorsan növekedett. A világ népei percenként csaknem egymilliárd dollárt fordítanak a fegyverkezésre, s ugyanakkor beletörődnek abba, hogy csak minden harmadik személy részesülhet rendes orvosi ellátásban, hogy 650 millió embernek csak piszkos és fertőzött víz áll rendelkezésre iváshoz és mosakodáshoz, s havonta csaknem félmillió gyermek hal meg fertőző betegségek következtében.“ Musztafa Tóiba a továbbiakban arra is rámutatott, hogy a fejlődő országokban a gazdasági válságot a nyugati országok gazdasági és kulturális értékeinek kritikátlan átvétele is fokozza. A döntésekért felelős vezetők, akik a fejlett tőkés országok egyetemein, gazdasági és katonai akadémiáin szereztek magasabb fokú szakképesítést, hazatérve gyakran hálátlanul elutasítják a hagyományos értékeket, s a gazdasági fejlődést csak nagy gyárak, végtelen országutak, devizáért vásárolt áruk, s nagy költséggel épített kórházak formájában tudják elképzelni. Ezért ezek az ágazatok emésztik fel a szerény beruházási eszközök döntő többségét, míg a többi fejlesztési irányzat csak formális támogatásban részesül. Ez részben az önbizalom válságát is jelenti: sokan úgy hiszik, hogy a jóléthez csak a fejlett világ példáját követve lehet eljutni. Az az elképzelés, hogy a presztízsre irányuló jólét a falvakra és a kunyhókba is eljut, ma már teljesen hitelét vesztette. „Még mindig bízom benne - fejtegeti a továbbiakban hogy most, amikor a gazdasági depresszió időszakában a környezet problémája egyre jobban előtérbe kerül, az eddigi környezetvédelmi elképzelések is megvalósulnak. Hiszem, hogy az ipari országok közvéleménye a kormányokon kívül álló szervezetek és a tájékoztató eszközök segítségével tudatosítani fogja saját problémáinak szoros összefüggését a fejlődő országokéval. A kormányok nem döntenek légüres térben. A tettekre való felhívásnak a népből kell kiindulnia, s addig erre nem kerülhet sor, amíg a társadalom nem fogja fel a környezet romlásában rejlő gazdasági veszély nagyságát, amely Damoklész kardjaként csüng további fejlődésünk fölött. A nyugati környezetvédelmi mozgalmakat az ipari üzemek szennyező hatása váltotta ki. Ma már a kormányok is indokoltan szigorú intézkedésekkel és szabványokkal védelmezik a környezetet. Most egy újabb, erőteljes felhábo- rodási hullámra van szükség, mert a fejlődő országokat még nagyobb környezeti válság fenyegeti. A kormányon kívüli szervezeteknek és a tájékoztatási eszközöknek egyik különleges feladata, hogy ezt a felháborodást konstruktív célokra használják fel. S ha a kormányok nem fognak hozzá a problémák megoldásához, olyan kormányokkal kell felváltani azokat, amelyek hajlandók lesznek erre. Mindannyiunk jövőjéről van szó, s ebben nincs helye a megalkuvásnak.“ (HÍZ) Pusztuló afrikai erdőségek A világ erdőterületeinek 16 százaléka Afrikában található. A kontinens 650 millió hektárnyi erdőségéből 460 millió hektárt képeznek a száraz szavannai erdők, körülbelül 180 millió hektár a csapadékosabb éghajlatú Nyugat- és Kö- zép-Afrikában fekszik, s 10 millió hektáron terülnek el a gyantatermelő hegyvidéki tűlevelű erdők. A szavannában a fa szinte kizárólagos energiaforrás, a háztartásokban és a termelés különböző ágazataiban egyaránt fával fűtenek. Tanzániában például fát használnak a dohányszárításhoz, a téglaégetéshez, a halfüstöléshez és a sörfőzéshez. Itt az 1975-től 1981-ig terjedő időszakban 152 000 rrr fát égettek el 760 000 tonna hal megfüstölésé- hez. Egy hektárnyi dohány leveleinek szárításához egy hektárnyi szavannai erdőt égetnek el. Ugyanakkor Ruanda és Burundi, Felső-Volta, Nigéria, Kamerun, Mozambik, Zaire és Zambia egyes vidékein a lakosság nagyon nehezen szerzi be a tűzifát. Néha 100 kilométernyi távolságot is bejárnak, amíg valamennyi tűzifát sikerül összegyűjteni ük. Kelet-Afriká- ban a családi jövedelem 40 százalékát a tűzifa és a faszén vásárlására fordítják. Egyes vidékeken évente 15 százalékkal növekszik a tűzifa ára. Ouagadougouban (Felső-Volta) például az áremelkedés 1978-tól 1980-ig 65 százalékos volt. Ennek az erdőirtásnak drámai következményei vannak. A Sza- hel-övezetben például a sivatag évente 5-6 kilométert nyomul előre, s így a földművelők évente 1 millió 300 ezer hektárnyi szavannai erdőt veszítenek el. Egészében véve az afrikai fakitermelés 90 százalékát helyben eltüzelik. (Jeune Afrique economie) A figyelem középpontjában Az utóbbi hetekben az ország közvéleményének figyelme az évzáró párttaggyűlésekre irányult. Hasonló érdeklődés mellett zajlanak most az üzemi és a városi pártkonferenciák, melyek újból megerősítik azt az igazságot, hogy az alapszervezetek döntő többsége az értékelt időszakban is nagy erőfeszítéseket tett a XVI. kongresszus határozatainak megvalósításáért, a szervezeti élet és a párt tömegkapcsolatainak javításáért. Ezt az utat követték a Gyapotfeldolgozó Vállalat lévai (Levice) gyáregységének kommunistái is, akik a mozgalmi munka változatos módszereivel, példás helytállásukkal segítették a népgazdasági feladatok teljesítését. Kezdeményezésüket dicséri, hogy az országban elsők között bontakoztatták ki a hetedik ötéves terv úttörője mozgalmat, melynek keretében 527 fonó- és szövőnő versenyez a legjobb eredmények eléréséért, ugyanakkor 63 szocialista brigád 1650 tagja végzi munkáját a megnövekedett minőségi követelmények szerint. Az üzemi konferencián - késedelem és elmaradozók nélkül jelszóval - újabb kezdeményezés született. Legfőbb célja, hogy a termelőrészlegek munkáskollektívái egymást segítve, egyenletesen és komplex módon tegyenek eleget napi feladataiknak. Az újért, a gazdaságosabb termelésért és a terv teljesítéséért folyó harcban a párttagokkal vállvetve küzdenek a párton kívüli dolgozók is. Jóllehet az üzemi pártkonferenciák számvetése ünnepélyes légkörben zajlik, a tanácskozásokon a korábbi évekhez viszonyítva kritikusabb hangvétellel beszélnek a gazdálkodással és a vezetéssel kapcsolatos hibákról. A szervezetlenség, a rossz vagy elégtelen gyártáselőkészítés, az anyag- és alkatrész-utánpótlás gondjai, a szállító-megrendelő kapcsolatok lazasága és lassúsága, a hibás tervezés - mind emberi mulasztásokkal, nem utolsósorban a nem kellő színvonalú vezetéssel függnek össze. Szemléltetően mutatja ezt az érsekújvári (Nové Zámky) Elektrosvit vállalat példája. A gyár tisztségviselői - főleg a nyolcvanas évek elején - az üzemi pártbizottság többszöri és erélyes figyelmeztetése ellenére elhanyagolták a gyártásfejlesztést, felújítást. Egyébként biztató jel, hogy mind az évzáró taggyűléseken, mind az üzemi pártkonferenciákon jónéhány önkritikus észrevétel is elhangzott. Bizonyítván, hogy a kommunisták reálisan értékelik tevékenységüket, felismerik fogyatékosságaikat. Ámde törvényszerű-e, hogy csak a visszatekintés, a számvetés tartalmaz bírálatot? A bírálat-önbírálat a pártélet szerves része, nem kötődhet időszakokhoz. Nagyot lendítene társadalmunk és népgazdaságunk fejlődésén, ha ehhez a normához a kommunisták minden taggyűlésen igazodnának. A hetedik ötéves tervidőszak harmadik évének feladatait nehezebb gazdálkodási feltételek közepette kell teljesítenünk. Erről a kérdésről a pártértekezleteken, a párttaggyűléseken csakúgy mint az üzemi pártkonferenciákon nyíltan beszéltek. Az elhangzott szavakból mégsem a borúlátás, hanem a bizakodás, tettrekészség áradt. Fontos azonban, hogy ki-ki a maga területén helytállóan végezze munkáját. SZOMBATHAMBRUS A Vitkov-hegyen Innen kelet felől látjuk a várost, Prágát. Tetők, tornyok fölött siklik a tekintet amíg meg nem pihen a vár, a Hradzsin legmagasabb tornyán. A következő pillantás nem röppen oly messzire, csak ide, a hegy alá, ahol a huszita harcosok győztes csatát vívtak a császári zsoldosokkal annak idején. Azután megfordulunk, és megint felfelé ível a tekintet, a győztes hadvezér, Ján Žižka szobrára. Olyan a mögötte magasló épület, a Nemzeti Emlékmű, mintha gránitkőbe, betonba foglalt tömbje lenne a hadvezér serege, népe erejének. Monumentális. Építeni Ján Zázvorka tervezete alapján a húszas évek közepén kezdték, de a munkát alig másfél évtizeddel ezelőtt fejezték be. Bemegyünk a központi épület egyik oldalfolyosóján át az ünnepi terembe. Az előcsarnok falát szürke márvány borítja, terét díszes márványoszlopok tagolják. Ahogy megyünk, egyre szokottabb a méretek nagysága, korántsem érezzük magunkat kicsinek, vagy alacsonynak. Mégis meglepődünk a terembe lépve, mert az első pillanatban szokatlan a látvány, az emelvény, a tribün úgy magaslik elénk mintha beépítették volna a szemközti falat borító, hatalmas mozaikképbe. A cseh himnusz allegóriája ez a kép. Jakub Obrovský alkotása. Ábrázol és láttat a kép Ki-ki szabadjára engedve képzeletét szemléli a tiszta, éles vonalakkal vázolt jeleneteket, de költői képet lát: az otthon, a haza eléje elvene- dő fohászát. Még akkor is, ha némák a képet szegélyező, magasba nyúló orgonasípok, mert a szemlélőben önkéntelenül is dallam zeng, a „Kde domov műj“ szövegének ritmusára. A lírai hangulat sem feledteti azonban, hogy a dal szövegét Josef Kajetán Tyl írta a múlt század elején, zenéjét František Škroup szerezte, és népszerűsége nyomán lett a dal himnusszá. Magyarul, és itt, Prágában, 1847-ben hangzott fel először. Amikor az idelátogató magyar énekkar Erkel Hunyadi Lászlójának énekkari számait adta elő, majd elénekelte ezt a dalt is. Hatalmas sikerrel. Nem időzünk sokáig az emelvény és a kép előtt, hanem elfordulunk a folyosó felé, melyen át a mauzóleumba juthatunk. Röpke pillantással még szemügyre vesz- szük a terem homlokzatában látható szobrot is, Karéi Kotrba alkotását. Jelképes magyarázatát egy pillantás után megértjük: ez a mi szabadágszobru nk. Igyekszünk halkan lépkedni, mert hiszen a mauzóleum temető, ahová elhelyezték a haza számos, nagy fiának hamvait. Klement Gottwald hamvait is itt őrzik ... Három évtizeddel ezelőtt halt meg. Kora tavaszán az esztendőnek, kora tavaszán hazánk szocialista rendszerének. Kora tavaszán a mi életünknek, amikor tanítását elfogadva, merész akaratunkat, vágyainkat és küzdelmeinket a nevéhez kapcsolva fejeztük ki, ezt harsogva: Új ifjúság vagyunk - Gottwald útján haladunk. Fájdalmas volt halálának a híre, igaz. Nélküle, de tanítását, útmutatását követve haladtunk tovább és járunk most is a történelmi úton. Ragyogó betűk a márványfalon: KLEMENT GOTTWALD. Csak ennyit látunk magunk előtt itt, a Vitkov-hegyen, a mauzóleumban. Amikor újra a Nemzeti Emlékmű díszudvarának pereméhez érünk, ahonnan a hamvait őrző sirkamra előtti tiszteletadásra indultunk, megint a Vár, a Hradzsin felé siklik, röpül a tekintet. És a kora tavaszi, frissítő szélnek, mely arcunkba csap, szívből örülünk, mert hiszen tudjuk: a történelmi út, amelyet csöppet sem küszködések, harcok nélkül járunk, de töretlen bátorsággal, jól választott út - a gottwaldi. HAJDÚ ANDRÁS ÚJ SZÚ 4 1983. III. 24. VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG