Új Szó, 1983. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-12 / 36. szám, szombat
Julius Fučík - a csehszlovák nép hőse (Folytatás a 3. oldalról) társadalomban, ahol a dolgozó nép uralkodik. 1936 májusában visszatér a kapitalista világba, a polgári Csehszlovákiába, ahol a tóke a mindenható, ez szüli a válságokat, a tömeges munkanélküliséget. Az az ember, aki már látta, tapasztalta a felszabadult munka gyümölcsét, az ebből fakadó boldogságot, most a gazdasági válság által alapjaiban megrengetett, a fasizmus által veszélyeztetett kapitalista Csehszlovákiába, Európába tér vissza. Julius Fučík számtalanszor hangoztatta, hogy a Szovjetunióban való tartózkodása fontos állomást jelentett életében és alkotó munkájában, mert örökre megbizonyosodott a szocializmus és a kommunizmus legyőzhetetlenségéről, történelmi szükségszerűségéről és korszakalkotó erejéről. A harmincas években a fasizmus színre lépése és növekvő agresz- szivitása miatt a kommunista és a munkásmozgalom előtt új, fontos feladatok álltak. A helyzet egyértelműen azt követelte meg, hogy minden lehetséges erőt kihasználva gátat vessenek a terjeszkedő fasizmusnak, harcoljanak a munkás- osztály egységének megszilárdításáért, és ezzel együtt széles körű antifasiszta és háborúellenes frontot hozzanak létre. Ennek az irányvonalnak a meghatározásában és érvényesítésében fontos szerepet töltött be a Kommunista Intema- cionálé VII. kongresszusa, amelyre 1935-ben került sor Moszkvában. Csehszlovákia Kommunista Pártja hazánk körülményeit figyelembe véve alkotó módon érvényesítette ezt az irányvonalat, a népfrontpolitikát, a csehszlovák állam függetlenségének védelme érdekében. E politikai irányvonal a mi körülményeink közepette azért is szükségszerű és sürgető, mert Csehszlovákia szomszédos volt a fasiszta Németországgal és a csehszlovák burzsoázia soraiban erős fasisztabarát irányzatok is felütötték a fejüket. A növekvő fasiszta és háborús veszély közepette, e sorsdöntő időszakban Julius Fučík - azokkal a százezrekkel együtt, akiknek szintén szent volt a haza és nemzeteink sorsa - jól tudta, hol a helye. Odaadóan, minden erejét latba vetve kapcsolódott be a CSKP és más hazafias erők antifasiszta harcába. Ez a harc számára a holnapért vívott küzdelmet jelenti. Ezt a meggyőződését fejezte ki 1938- ban, és hozzátette: ,, mindez százszor nagyobb erőt, hitet, bátorságot ad nekünk, mint bármi más. Ez a meggyőződés tömörít bennünket szoros egységbe a többi igazi demokratával... “ Ilyen szellemben járni hozzá Fučík a párt irányvonalának valóra váltásához. Minden erejével azon volt, hogy lerántsa a leplet a fasizmus minden megnyilvánulásáról, s megmutassa ennek gyökereit és hátterét. így mozgósított minden józan gondolkodású embert a barna veszedelem elleni harcra. A fasizmus elleni harc Fučík számára következetes, mindenfajta megalkuvást kizáró küzdelmet jelentett. Később, a müncheni árulást követően ebből az elvből fakadt, hogy szembeszegült a csüggedókkel, de azokkal is, akik hamis illúziókat tápláltak, s egyúttal rámutatott az antifasiszta harc reális lehetőségeire. Julius Fučík a fasizmus elleni harc során sem érte be közvetett értesülésekkel. Szemtanúként, saját tapasztalatai alapján akart ezúttal is meggyőződni a tényekről. Habár körözte őt a csehszlovák rendőrség, 1934 július elején elutazott a náci Németországba. Amikor hírét vette a bécsi dolgozók antifasiszta megmozdulásainak, illegálisan Bécsbe is eljutott, és hazatérve újságcikket közölt A polgárháború öt napjának története címmel. Fučík írt a lipcsei perről, a német munkásosztály tapasztalatairól a fasiszta hatalomátvételt követően, beszámolt Franco összeesküvéséről a Spanyol Köztársaság ellen, valamint a spanyol polgárháborúról. Leleplezte és elítélte a nyugati hatalmak áruló politikáját, amely a hitleri rezsimet a Szovjetunió elleni döntő csapásra akarta kihasználni, felemelte szavát a cseh burzsoáziának a náci terjeszkedéssel szembeni megalkuvása ellen. Amikor a feldarabolt Csehszlovákia maradványait 1939. március 14-én és 15-én a hitleri Németország megszállta, s a CSKP mély illegalitásba kényszerült, Fučík minden lehetőséget megragadott ahhoz, hogy megfeleljen azokra a kérdésekre, amelyeket a kor tett fel a csehszlovák népnek s a két nemzetnek. Igyekezett meggyőzni az egyszerű embereket. Arra törekedett, hogy a bonyolult politikai és szociális harcban helyesen tájékozódjanak. Nagy figyelmet szentelt a fiataloknak. Továbbra is vitába szállt, csak ezúttal úgy, hogy cikkeinek valódi értelmét eltitkolta a cenzúra elöl, ám az olvasó - akit harcba szólított a fasiszta megszállók ellen - megértette gondolatait, mondanivalóját. Fučík antifasiszta harca 1940-től 1943- ig tetőzött. Amikor a CSKP első illegális vezetőségét bebörtönözték, Fučík Ján Zikával, Ján Pokomýval és Ján Vyskočí I- lal együtt megalakította a párt második illegális központi bizottságát. Ő a pártsajtó kiadásáért, főleg a Rudé právo megjelenéséért, a pártpropagandáért volt felelős. Az illegális Rudé právo szerkesztése Fučík újságírói tevékenységében intenzív, a maga nemében egyedülálló korszakot jelentett. Ez az időszak egyúttal kommunista újságírásunk történetének egyik kimagasló fejezete. A fasiszta betolakodók elleni harcban Fučíkot az a szilárd meggyőződés vezette, hogy a nemzetek igazságos felszabadító harca győzni fog. Amikor a nácik gáládul megtámadják a Szovjetuniót, még tántoríthatatlanabbul hisz az igazságban. Az illegális Rudé právo első számában, amely az ő szerkesztésében 1941 júliusában jelent meg, bölcs előrelátással arról ír, hogy a náci Németországnak a Szovjetunió elleni támadása olyan hazárdjátékoshoz hasonlít, aki már nyilvánvaló vesztes, de azért mindent egy lapra tesz fel és valami eszelős reménnyel abban bízik, hogy végül talán nem bukik el. ,,A történelemben nincsenek csodák “ - írja. „Már nyilvánvaló, hogy azt a lapot előbb vagy utóbb lesöp- rik az asztalról. “ A Fučík szerkesztette illegális Rudé právo ebben az időben rendszeresen értékelte a hazai helyzetet, a fronton történteket, s harcba szólított a fasizmus ellen. Tájékoztatta olvasóit a Vörös Hadsereg harcairól, a párt tevékenységéről és a csehszlovákiai antifasiszta ellenállók szovjetunióbeli vezetőségének munkájáról. Abban a cikkben, amelyben üdvözli a Csehszlovákia és a Szovjetunió között megkötött, a kölcsönös segítségnyújtásról, s a nácizmus elleni harcban való együttműködésről szóló szerződést, Fučík többek között ezt írja: „A Vörös Hadsereg a mi szabadságunkért is harcol. Tegyetek meg mindent, hogy minél gyorsabban diadalmaskodjék, mert ez a győzelem a mi győzelmünk is lesz.“ Fučík más illegális, élesen antifasiszta hangvételű cikket is megjelentetett. Abban a nyílt levélben, amelyet Goebbelsnek, a náci propagandaminiszternek címzett, lángoló lelkesedéssel védte meg a cseh kultúra becsületét és demokratikus jellegét, hangsúlyozta tántoríthatatlan szembenállását a fasiszta önkénnyel és erőszakkal szemben. Fučíknak a fasizmus elleni harca korántsem ért véget azzal, hogy bebörtönözték. Bátran szembe nézett a Gesta- póval, a kínzásokkal, a halállal. Fučík nem tört meg. Élt: számára az élet egyet jelentett azzal, hogy harcol, dolgozik, ír. A pankráci börtön 267-es cellájában így született meg a világhírű Üzenet az élőknek című börtönnaplója. Miként Fučík életének csúcspontját az antifasiszta ellenállásban való aktív részvétele jelentette, úgy irodalmi munkásságának is kiemelkedő műve ez a börtönnapló, amely ugyan nem túl vaskos, de tartalmában, gondolataiban annál gazdagabb. A csehszlovákiai irodalmi művek egyik gyöngyszemé. Az Üzenet az élőknek című börtönnapló születésének körülményei ismertek. Megírásuk óta ''idestova négy évtized telt el. Az idő azonban semmivel sem halványította el a napló jelentőségét. Éppen ellenkezőleg: megsokszorozta mondanivalója erejét a huszadik század embere számára. Ahhoz az emberhez szól, aki osztályszempontból megosztott világban, az atomháború veszélyének tudatában él, ahol a szocializmus és a kommunizmus - ugyanúgy, mint Julius Fučík idejében - az egyetlen remény és bizonyosság ahhoz, hogy az élet, a béke, az alkotó munka győzedelmeskedik. Fučík börtönnaplója semmit sem veszített igazából. Ma is tízezrek olvassák ezt a könyvet: meghatódva, szeretettel, megbecsüléssel. Ez a könyv ma is a fasizmus, a szociális és nemzetiségi igazságtalanságok elleni harcba szólít - a humanizmus nevében. Arra tanít, mi a kommunizmus, mi a becsületesség, a hősiesség, az emberiesség. Meggyőző képet fest arról, hogy a szocializmus és a kommunizmus eszményei milyen erkölcsi erővel, jellembeli szilárdsággal ruházzák fel az embert. Julius Fučík-mindazokkal együtt, akik a fasizmus elleni harcban estek el, vagy a náci kínzókamrákban haltak meg - az egész emberiséghez szól. Azokhoz, akiket Fučík úgy szeretett, s akiknek a lángoló és ma is felettébb időszerű felhívást címezte: „Szerettelekbenneteket, emberek. Legyetek éberek!“ Fučík hazaszeretetre tanít, a proletár és a szocialista internacionalizmushoz való hűségre, s meggyőzően vall a szovjet ember mérhetetlen hősiességéről, a Nagy Honvédő háború frontjain, s a munka frontján. Ez a hősi helytállás döntő volt a fasizmus legyőzésében. A fasiszták megölték Fučíkot. De az igazság, amelyet hirdetett, s amelyért életét áldozta, még erőteljesebben visszhangzott. Azzal, hogy a legdrágábbat, az életét áldozta fel, megsokszorozta nézeteinek, világnézetének, politikai állásfoglalásának erkölcsi erejét, igazát. Fučík az Üzenet az élőknek című művében a cseh és a szlovák nép antifasiszta nemzeti felszabadító harca egyik fontos szakaszának tanúságtételét adja. A könyv azonban több a tanúságtételnél. Ez a mű szenvedélyes szembeszállás a fasizmussal, s híven fejezi ki Fučík forradalmi meggyőződését, elvi szilárdságát, a kommunizmus eszméihez való ragaszkodását, állampolgári állhatatosságát, népéhez való hűségét, történelem iránti tiszteletét, a jövőbe vetett mérhetetlen hitét. Ez a könyv az élet és a béke manifesztuma, megrázó vádirat a fasiszta önkény és embertelenség ellen. Fučík a jelenről írt, de a jövőhöz is szól. Ezzel a művével is tanújelét adta meggyőződésének, miszerint a fasizmus elleni harc egyúttal küzdelem az olyan világért, amelyet a fasizmus bukása után az alkotó munka és az emberi boldogság jellemez majd. Fučíknak mélységes meggyőződése volt, hogy ez a világ szocialista lesz. J ulius Fučík személyiségének értékelésénél nem feledkezhetünk meg jelentékeny irodalomkritikai tevékenységéről sem, amely életművének, antifasiszta harcának szerves részét képezi. Tudását és tehetségét teljes mértékben a haladó kultúra szolgálatába állította. Ilyen szempontból különösen felfigyeltető az az álláspontja, amelyet 1930- ban fejtett ki a Tvorba hasábjain. Véleménye szerint az irodalomnak mindig aktív kapcsolatban kell állnia a nép és különösen a munkásosztály politikai mozgalmával. Julius Fučík irodalomkritikai tevékenységének jelentősége különösen abban az időben domborodik ki, amikor tetőzik a harc a születőfélben levő szocialista művészet demokratikus és haladó jellegéért. Fučík teljes mértékben tudatosította, hogy a politikailag kiélezett küzdelem időszakában a legnagyobb eréllyel kell föltenni a gorkiji kérdést: „Kivel tartotok ti, kultúra mesterei?“ Ebből a felismerésből ered Fučíknak az a kitartó igyekezete, hogy az antifasiszta harchoz, a nemzeti kultúra védelméhez megnyerje valamennyi becsületes művész támogatását, világnézetüktől, politikai orientációjuktól függetlenül. S innen ered mindannak a jelenségnek a bírálata is, amely ebben az időben aláásta az antifasiszta harc ellen születő közös frontot. Julius Fučík irodalomkritikai és irodalomtörténeti munkásságának egyedülálló fejezete a cseh nemzeti felszabadító mozgalom kiemelkedő egyéniségeihez és hagyományaihoz fűződő viszonya. Ez a bensőséges viszony különösen akkor mélyült el, amikor a fasizmus terjeszkedése mindinkább veszélyeztette a csehek és a szlovákok nemzeti létét. Az, ahogy Julius Fučík interpretálta Ján Neruda, Božena Némcová, Karol Havlíček- Borovský és mások életművét, ebben az időben történelmi jelentőségű volt. Fučík a marxizmus-leninizmus talaján állva kiemelte e művészek életének, munkásságának számos új vonásait. Olyan alkotóként mutatta be őket a nép legszélesebb rétegeinek, akik síkra szálltak nemzetük jövőjéért és a szociális igazságokért. Fučík új szempontok alapján mélyrehatóan elemezte és mutatta ki Kareľ Čapek kulcsfontosságú műveinek antifasiszta, háborúellenes, és humánus tartalmát. Ezek a tények azt igazolják, hogy Fučík nemcsak úgy értelmezte az irodalmat, mint a társadalom, az élet igazságos ábrázolásának egyik eszközét, hanem tudta, hogy a művészet hozzájárulhat a világ forradalmi átalakulásához. Nagyra értékelte az irodalom, a művészet szerepét a politikai harcban, a munkásosztály forradalmi tudatának formálásában, a nemzeti sajátosságok tudatosításában. N emzeteink s valamennyi haladó gondolkodású ember emlékezetében örökre ott él Julius Fučík, Csehszlovákia Kommunista Pártja, s népünk hű fiának képe. A tiszta emberé, a lángoló hazafié és internacionalistáé, aki az antifasiszta ellenállás egyik felejthetetlen hőse volt. Élete és munkássága egyértelműen és meggyőzően igazolja, hogy nagy emberi és művészi értékek csak a munkásosztály harcával, a dolgozó népnek a haladásért vívott küzdelmével szoros összefüggésben születnek. Olyan értékek ezek, amelyek összefonódnak a kommunista párttal, s a tudományos világnézet mélységes ismeretéből, a munkásosztály harcaival való azonosulásból fakadnak. Fučík életműve - amelyet a forradalmi humanista pátosz, a nemzeti és az inter- nacionális dialektikus egysége jellemez - a fejlett szocialista társadalom építésének időszakában is pártunk és államunk kulturális politikájának is egyik alapvető forrása. Fučík könyvei újabb és újabb kiadásban jelennek meg Csehszlovákiában, a Szovjetunióban és az egész világon. Az Üzenet az élőknek már hosszú évek óta a leggyakrabban fordított cseh könyv. Elsősorban azok olvassák szenvedélyesen és megértéssel, akik a fasizmus ellen, a szebb jövőért, a békéért és a haladásért harcolnak. Fučík küzdelme a huszadik század emberének tudatáért, jelleméért és egyéniségéért vívott harc volt. Ez a harc ma is folytatódik. Fučík müve - amelyet a szociális szempontból is igazságos rendszerért, a dolgozók felszabadításáért vívott tántoríthatatlan harc jellemez, s egyúttal az is, hogy szembeszáll a burzsoázia szovjetellenes és antikommunista rágalmaival, a fasizmus minden megnyilvánulásával és küzd a nemzetek szabadságáért a békés életéért - ma is időszerű, mert világos feleletet ad korunk égető kérdéseire. Ezt az életművet mélységes optimizmus, a szocializmus végső győzelmébe vetett szilárd hit hatja át. Ezek az erények a marxista-leninista világnézethez való tántoríthatatlan hűségen, a szilárd internacionalista meggyőződésen, a társadalmi fejlődés objektív törvényszerűségeinek mélységes ismeretén alapszanak. Ez az életmű szocialista jelenünk és kommunista jövőnk tiszta, ihlető forrása. Julius Fučík munkásküldöttséggel 1930-ban megérkezik a Kirgiz SZSZK-beli Frunze (Pispek) városba. ÚJ SZÚ 4 1983. II. 12.