Új Szó, 1983. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-26 / 48. szám, szombat

ÚJ szú 7 1983. II. 26. Mély talajon is Ma Kezdődik az I. labdarúgó-liga tavaszi idénye, amelynek több nyílt kérdésre kell választ adnia. Azon kivül, hogy megismerjük az új bajnokot, az országos kupagyőztest, az UEFA Kupa két csehszlovák szereplőjét, a pont­küzdelmek során kell megedzödniük a nemzetközi szereplés megoldására hivatott játékosoknak. Érdekesség, hogy a tavaszi pontküzdelmek rajtja egy hónappal előzi meg a Ciprus—Csehszlovákia EB-selejtezöt, de csak négy nappal az egyetlen csehszlovák kupaszereplő, a Bohemians erőpróbáját az UEFA Kupa elődöntőjébe jutásért. magas szinten és sportszerűen AMIBŐL KIINDULNAK Az őszi idényben hosszú idő után első ízben került létszámfölénybe a cseh országrészek labdarúgása ki­lenc ligaképviselövel míg Szlovákiának csak hét együttese maradt. Az utóbbi­ak közül az Inter a táblázat hetedik helyezettje, Szlovákia őszi legsikere­sebbje, hat cseh együttes előzi meg, az úgynevezett kiesési övezetben lé­nyegében öt csapatot találunk Szlová­kiából, s még a 8. helyezett Lokomotí­va gólaránya is passzív. Többen, s nem egészen indok nélkül attól tarta­nak, hogy mindkét kieső megint ebből az országrészből kerül ki. Paradox, hogy az első számú gólki- rály-jelölt, a csupán 12. helyen tanyázó Zbrojovka csapatának tagja, Janečka, aki kilenc góllal iratkozott föl, míg mö­götte nyolcgólos Sloup, a Bohemians játékmestere. J. Némec (Bohemians), Lička (Ostrava), P. Herda és Hotový (Slávia), Vizek (Dukla Praha) hétgólos, s egyaránt az úgynevezett élcsoport egyesületeinek tagja. Amennyiben ugrásszerű javulás nem jelentkezik az új idényben, mesterlövészeink nem jut­hatnak a földrész legeredményesebb­jei közé, mégpedig a támadójátékot tűzte ki célul a válogatott főedzője, František Havránek is. A táblázat az őszi 15 forduló után: 1. Bohemians 15 9 4 2 37:17 22 2. Ostrava 15 8 4 3 24:16 20 3. Slávia 15 7 5 3 30:19 19 4. Vítkovice 15 8 3 4 24:15 19 5 RH Cheb 15 5 7 3 23:13 17 CSEHSZLOVÁKIA - HOLLANDIA 24:8 (12:2) A B-csoportos férfi kézilabda VB csoportmérkőzésén a csehszlovák együttes mindvégig céltudatosan ját­Az Inter folytatja A férfi kosárlabda-liga rájátszásos döntőjében ismét nagyszerű játékkal rukkolt ki az Inter Bratislava együttese, amely az NHKG Ostrava csapata fölött 78:69 (41:41) arányú győzelmet ara­tott. Ugyanakkor a gyengébbek cso­portjában: Zbrojovka Brno-Handlová 101:64 (56:29). Jeriová átütő sikere (ČSTK) - Falunban, az Északi Játékok elnevezésű nemzetközi síversenyen a 10 kilométeres sífu­tásban, amely a VK szerves része, Jeriová 30:22,4 perces idejével az első helyen végzett a finn M. L. Hämäläinen (30:32,9), a norvég Pet­tersen (30:38,0) s három szovjet versenyző, Ljadova, Szmetanyina és Sztepanova előtt. APRÓHIRDETÉS • Fájdalmas gyászunkban mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak, a falu lakosságának, akik elkísérték utolsó útjára az aranyosi (Zlatná na Ostrove) temetőbe a drága jó édesapát, apóst, nagyapát és férjet, id. Balia Jánost akit a kegyetlen halál 74 éves korában, hosszú betegség után, 1983. január 5- én ragadott ki szerettei köréből. Köszö­netét mondunk a hnb mellett működő polgári ügyek testületének, az Aranyo­si Egységes Földmüvesszövetkezet dolgozóinak és Kulcsár Szabó Sándor elvtársnak a búcsúbeszédért. Külön mondunk köszönetét mindazoknak, akik virágaikkal, koszorúikkal, részvé­tükkel igyekeztek enyhíteni mély fájdal­munkat. Örökké gyászoló felesége, fiai, lányai, vejei, unokái, valamint dédunokái: Józsika és Móni­ka. Ú-458 MEGEMLÉKEZÉS • Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk a sze­retett férjre, édesa­pára és nagyapára, Dudás Andrásra (Alsópéter - Dolný Peter), akit a kegyetlen ha­lál 1982. II. 26-án, 55 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pil­lanatot ezen az első évfordulón. Emlékét örökké őrző felesége, két leánya, két fia, két veje és öt unokája. ► Fájó szívvel em­lékezünk a drága jó édesanyára, anyósra és nagy­mamára, özv. Morva Vin- cénére (Čalovo), akinek egy évvel ezelőtt, 1982. február 26-án dobbant utolsót családjáért mindig aggódó és szerető szive. Akik tisztelték, szentelje­nek emlékének egy néma pillanatot e szomorú első évfordulón. Lányai, vejei és unokái. Ú-389 szott, kitünően kihasználta gólhelyze­teit és jól védekezett. Hirner, aki két éves szünet után ismét helyet kapott a kapuban, nagyszerű dolgokat mű­velt. A csapat legeredményesebb tagja 8 góllal Bártek volt, Černý 5 góllal járult hozzá a szép sikerekhez. További eredmények: Svédország -Bulgária 27:16 (11:8) Spanyolország-lzland 23:16 (13:9) SPORTHÍRADÓ • A Linaresben folyó nemzetközi sakktorna utolsó fordulója előtt a szovjet Szpasszkij áll az élen 6 pont­tal. Szpasszkij a függőben maradt játszmában legyőzte az amerikai Sei- rawant, s így megelőzte Karpovot. A csehszlovák Hort döntetlent játszott a magyar Saxszal, a holland Timman- nal holtversenyben 4,5 ponttal áll a 8.-9. helyen. • Pavel Složil 7:6, 1:6, 7:5 arány­ban legyőzte a Delray Beach-ban folyó tenisztorna negyeddöntőjében a svéd Sundströmöt. Suková az oaklandi női tornán viszont nem került a negyed­döntőbe, 1:6, 4:6 arányban vereséget szenvedett az NSZK-beli Bungetól. • A norvég Rolf Aage-Bert nyerte Chamonix-ban a síugró Európa Kupa versenyét. • A kanadai-amerikai profi jégko­rong-ligában: Vancouver-Los Ange­les 0:8, Pittsburg-Philadelphia 3:6, Detroit-New Jersey 1:4, Washington- -Calgary 4:2. I. LABDARÚGÓ-LIGA Ma 10.30: Prešov-Žilina, 14.00: Trnava-Slávia, 16.30: Bohemians-Cheb. Holnap, 14,00: Brno-Spar- ta, Slovan-Vítkovice, Ostra- va-lnter, Nitra-Olomouc, 15.00: Dukla-Lokomotíva. Labdarúgó NB I A tavaszi idényt ma hét mérkőzéssel kezdik. Ezek a következők: Zalaeger- szeg-Vasas, Diósgyőr-Rába ETO, MTK-VM-Csepel, Haladás-Ferenc- város, Honvéd-Nyíregyháza, Újpesti Dózsa-Pécs, Videoton—Békéscsa­ba. A forduló utolsó mérkőzését, a Ta- tabánya-Debrecen találkozót holnap 14.00 órakor kezdik. A táblázat állása az idénykezdet előtt: 1. Csepel 15 8 6 1 25:16 22 2. Rába ETO 15 10 1 4 35:14 21 3. Bp. Honvéd 15 8 3 4 25:17 19 4. Vasas 15 6 5 4 31:23 17 5. Ú. Dózsa 15 6 5 4 21:19 17 6. Ferencváros 15 7 2 6 36:29 16 7. Debrecen 15 5 6 4 19:19 16 8. Videoton 15 6 1 8 25:24 13 9. Tatabánya 15 4 5 6 20:24 13 10. Diósgyőr 15 4 5 6 18:23 13 11. Szombathely 15 4 5 6 13:21 13 12. Békéscsaba 15 4 5 6 25:34 13 13. MTK-VM 15 5 3 7 19:32 13 14. Pécs 15 5 2 8 23:27 12 15. Zalaegerszeg 15 4 3 8 15:21 11 16. Nyíregyháza 15 '3 5 7 13:20 11 Bővül a magyar labdarúgó-válo­gatott idei műsora, mivel április 12-én Lisszabonban Portugália vendége­ként barátságos mérkőzésen szere­pel. Mészöly Kálmán szövetségi kapi­tány kijelentette, hogy jelenlegi 16-os kerete élvezi a bizalmát. A külföldön szereplő labdarúgók közül Mészáros, Fazekas és Csapó teljesítményéről rendszeresen tájékoztatják, de a válo­gatottban azokat szeretné szerepeltet­ni, akik szem előtt vannak, vagyis az NB l-ben játszanak. 6. Dukla 15 5 7 3 21:15 17 7. Inter 15 5 7 3 14:9 17 8. Lok. Košice 15 6 3 6 20:24 15 9. Sparta 15 4 6 5 18:20 14 10. Žilina 15 5 3 7 20:23 13 11. Slovan 15 5 3 7 19:24 13 12. Zbrojovka 15 5 2 8 18:23 12 13. Trnava 15 5 2 8 10:23 12 14. Nitra 15 4 3 8 16:25 11 15. Olomouc 15 3 4 8 13:23 10 16. Prešov 15 2 5 8 18:36 9 Érthetően nem játszott azonos szá­mú mérkőzést minden ligacsapat ott­hon és idegenben és házigazdaként csak a Bohemians nyerte meg minden találkozóját. Idegenből az egyaránt nyolc alkalommal szerepelt Dukla Pra­ha vitte el a legtöbb pontot, szám szerint kilencet, a Bohemians 8 és az Ostrava 7 pontjával szemben. Az ősz 120 mérkőzése közül 73 hozta a ven­déglátó, 13a vendég sikerét, 34 eset­ben döntetlen született. A csapatok tehát pontjaik 75 százalékát odahaza szerezték, idegenben csak 25 száza­lékkal gyarapodtak, így a házigazda­szerep meghatározó volt. JÓ FELKÉSZÜLÉS UTÁNI VÁRAKOZÁS A ligacsapatok szakvezetői egyhan­gúan arról adtak számot, hogy minden eddiginél jobban sikerült az idény előtti felkészülés. Ezt látszik igazolni a Cseh Labdarúgó Kupa elődöntőjének két mérkőzése, amelyet kedden és szer­dán bonyolítottak le. Korántsem került sor annyi külföldi portyára, mint az előző években, az eredmények na­gyon jók, de szakvezetők óva intenek attól, hogy túlzottan derűlátók legyünk. Vita folyt arról is, hogy a kései és makacs tél miatt nem kellene-e az első fordulót későbbi időpontra tenni. A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség vezetősége azon a véleményen van, hogy a nemzetközi találkozók össze­függései miatt is szükséges az időpont betartása. Figyelmeztető amire a hazai labda­rúgás egyik egészségügyi szakértője, MUDr Vlastibor Minarovjech mutatott rá: „Egyelőre csak az 1981 évi adatok állnak rendelkezésünkre. Azokból kivi­láglik, hogy 7032 sérülés volt a bajnoki mérkőzéseken. Az okozó mindig az ellenfél játékosa. Szabálytalankodott. Kíméletlen volt. A legalattomosabb az utánrúgás, a hátulról való buktatás. További okok az időjárási viszonyok, a rossz talaj. Az egyesületekben a szö­vetség vezetősége utasítására komoly politikai nevelő munka folyt és igyekez­tek megfelelő szintre emelni a játéko­sok egymáshoz való viszonyát. A sportszerűségért felelős az edző, de a játékos is. Kétségtelen, hogy nagy szerep jut a játékosok életmódjának is. A jól edzett és szolid életmódú labda­rúgó később fárad el. A tudományos alapon folytatott edzések, a megterhe­lés és az erőgyűjtés rendszeressége, az ésszerű táplálkozás, a játékra való teljes összpontosítás elengedhetetlen feltételei a jó teljesítménynek, csak így lehet a labdarúgást a néző számára is élvezhetővé tenni.“ A ligacsapatban nagyobb változá­sok nem történtek. Új motívum, hogy a legtöbb együttes kölcsönjátékosai- nak is állandó szereplési lehetőséget biztosít. A játékvezetők újból bebizonyították, hogy a szabályokat tökéletesen isme­rik és elvárható tőlük, hogy azokat a gyakorlatban részrehajlás nélkül al­kalmazzák. A mérkőzések sportsze­rűbbé tételéhez közös mértékben kell hozzájárulniuk a csapatok edzőinek, játékosainak, de a nézőknek is. Ez a csehszlovák élvonalbeli labdarúgás elsőrendű érdeke. A jó előjelek alap­ján bízhatunk abban, hogy idén ta­vasszal lényegesen több lesz a muta­tós, élvezetes mérkőzés, mint tavaly, illetve az őszi idényben volt. ZALA JÓZSEF Ilyen és ehhez hasonló sportszerű mozzanatokat várunk az I. labdarúgó- liga tavaszi idényében (Berenhaut-felv.) Universiade ’83 (ČSTK) - A csehszlovák spor­tolók közül Vladimír Frák ért el átütő sikert, aki az összetett ver­seny 15 km-es sífutószáma után is megtartotta előnyét, amelyet még a síugrásban szerzett az ugyancsak kiváló szovjet kettős Apulov és Pektubajev előtt. A futó­számban Apolov 47:25,2 perc alatt győzött, Frák csak 22 másod­perccel szorult mögé. Az össze­tettben: 1. Vladimír Frák (cseh­szlovák) 432,13, 2. Viktor Apulov 415,20. 3. Alekszandr Pektubajev (szovjet) 406,05. Japán számára az első arany­érmet a férfi műkorcsolyázó Ta- kasi Mura szerezte, aki 2,6 ponttal végzett az első helyen. Ezüstér­mes a szovjet Vitalij Jegorov (5,4) és bronzérmes a lengyel Grzegorz Glowania (7,2). A jégkorongozók az 5.-7. he­lyért játszottak és Finnország Dél- Korea ellen 19:2 (5:1, 6:0, 8:1) arányban győzött. Antonin Klazar, a csehszlovák női sífutók edzője így adott kifeje­zést elégedettségének: „Nagyon jónak kell tartanom női sífutóvál­tónk második helyezését, mivel a váltókban ezúttal csupa kiváló­ság szerepelt. Az elképzelés sze­rinti esélyesek végeztek az első négy helyen és az ezüstérem nagy sikerünknek számít.“ Bulgária-Csehszlovákia 2:0 (0:0) (ČSTK) - Szófiában a két or­szág 18 éves labdarúgóinak talál­kozóján a hazai Joszipov bírás­kodott és a góllövók Sztojanov meg lljev voltak. A csehszlovák csapat vereségét türelmetlensé­gének köszönheti. A mérkőzés háromnegyed részében szívósan védekezett, majd kitámadott, így rések keletkeztek védelmében, s a lehetőséggel éltek a bolgárok. Kvaček edző szerint a vendéglá­tók csapata volt az összeszokot- tabb, s már a visszavágón is ked­vezőbb eredmény várható. SAKK Rafael Vágányán szovjet nagymes­tert már évek óta a legeredetibb stílusú sakkozók között tartják számon, de színes, bonyodalmakat kedvelő játéka nem mindig érvényesült a versenye­ken. Ám úgy tűnik, az utóbbi időben tartósan az élvonalba tört. Nagy fö­lénnyel nyerte az angliai Hastingsban a hagyományos újévi nemzetközi tor­nát, majd első lett a szovjet bajnokság ún. első ligájában. Ezzel jogot szerzett - a második helyezett Georgij Agza­mov-val együtt - hogy áprilisban részt vegyen a Szovjetunió egyéni bajnok­ságának döntőjében, ahol előrelátha­tóan Karpov világbajnok is rajthoz áll. Bemutatjuk Vágányán egyik játszmáját az „első ligások" versenyéről, melynek színhelye a történelmi emlékekben gazdag városka: Telavi volt. Volga-csel Világos: Anikajev - Sötét: Vágá­nyán 1. d4 HF6 2. c4 c5 3. d5 B5 4. Hf3 (4 cb5: a6 utána sötét némi kezdeménye­zéshez jut a gyalogosért) 4... Fb7 5. HC3 b4 6. Ha4 (a huszár általában rosszul áll a tábla szélén ezért már az 5. Hc3-at tekinthetjük pontatlannak, helyette számításba jött 5. a4) 6... e6 7 Fg5 d6 8. e4 Fe7 (fenyeget Hd5:) 9. e5?! de5: 10. de6: Vc7! (kitűnő érzék­ről tanúskodó lépés) 11. ef7: + Kf7:12. Fe3 Bd8 13 Vc2 Kg8 14 Vf5 (a vezércseretörekvés a sötét malmára hajtja a vizet) 14... Vd7! 15. Vd7: Hbd7 Hbd7: 16 Fe2 Fc6 17. b3 (gyöngíti a vezérszárnyat, meg lehetett próbálni 17. Fd1 -et) 17... He4 18. Fd3 (erre egy Capablanca-féle „kiskombi- náció“ következik) 18... Hf2:! 19. Kf2: e4 20, Fe2 Bf8 21. Bhd1 (világos elvesztette a játszma fonalát, még Bhf1-el elkerülhette volna a legrosz- szabbat) 21... ef3: 22. Ff3: He5! 23. Fc5: (ha Bhf1 történt volna, akkor most Ke2 némi lehetőséget nyújthatott) 23... Bae8ü (erre a finom lépésre világos állása gyorsan összeomlik) 24. Kg1 Ff3: 25. gf3: Hf3:+ 26. Kg2 Fc5: 27 Hc5: Be2+ 28. Kg3 Hd2! (kész a matt­háló, de 28... h5! is célra vezetett) 29. h3 Bf3+ 30. Kh4 Bg2 és világos feladta, 31 Kh4 Bt+ 32. Kh5 g6+ 33. Kh6 Bh4 mattot természetesen már nem várta be. 1295. sz. fejtörő A. P. Gulajev („64“ 1927 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont). Ellenőrző jelzés: Világos: Kb3, Ve4, Bc1 és el, Hc5, Fg5 (6 báb). Sötét: Kd2, Vf4, Be3 és h3, Hb1, Fh2, gy: c2, c7, d3, e6 (10 báb). A megfejtés beküldésének határideje: március 7. A megfejtések az Új Szó szerkesztősé­gének címére küldendők „Sakk“ meg­jelöléssel. A helyes megfejtést bekül­dők közül ketten minden héten könyv- jutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1293. sz. fejtörő (R. Berger) he­lyes megfejtése: 1. He4-c3ü (mivel két huszár is mehet a c3 mezőre, az 1. Hc3 megfejtést nem fogadjuk el! Az e heti nyertesek: Göbl Károly, Humenné; Boros Zoltán, Rimaszombat (Rim. Sobota). DELMÁR GÁBOR A SLOVAN MÉRSÉKELTEN DERŰLÁTÓ A Slovan Bratislava tulajdonképpen az ősszel szerepelt csapatával vág neki az I. labdarúgó-liga tavaszi idényének. Ugyanis mindössze (mindössze?!) Masný távozott (Auszt­riába szerződött), helyette egyetlen játékost, a védő Rich- tert (Trnávka) igazolták. Hogy ugyanazok a futballisták többet, jobbat nyújtanak-e majd tavasszal, nehéz meg­mondani. Tény és való: nem duzzadnak az optimizmustól sem az edzők, sem a vezetők. Reálisan néznek a dol­gokra. Ahogy az újságírókkal folytatott beszélgetés során Ka­rol Pecze másodedző (Michal Vičan, akinek szerződése június 30.-án lejár, Prágában volt szemináriumon) elmond­ta: a játékosok becsületesen végigcsinálták a téli alapo­zást, az erőnléttel szerinte nem lesz baj. Ez azonban csak egyik oldala a dolognak. Más kérdés a játékosság, a minő­ség, ami majd a mérkőzéseken mutatkozik meg leplezetle­nül. (A szakvezető szerint az edzőmérkőzéseken a DAC- ból tavaly ősszel igazolt Bertalan volt a legjobb; bátran, keményen, nagy kedvvel és gólerősen futballozott. Bizto­san nem hagyják a kispadon pihenni). És ilyen tekintetben nem várnak, nem várhatnak ugrásszerű javulást. Figye­lembe kell venni, hogy a Slovan menet közben igyekszik koncepciót változtatni, új játékosokat beépíteni a csapatba. Ez pedig nem megy egyik napról a másikra. Az sem elhanyagolható tény, hogy jelenleg nincsenek a kollektívá­ban egyéniségek, akik igazi fazont adnának a játéknak. E nélkül pedig nem olyan egyszerű dolog eredményesen és attraktívan futballozni. A Slovan játékosainak edzettségi állapota a felméré­sek alapján - megegyezik a nyugatnémet Bundesliga középmezőnyében szereplő csapatok labdarúgóiéval - állítja Karol Pecze edző. Most az a kérdés': erővel, kitartással, akarással hosszabb távon mennyit érhet el egy csapat az eredményeket és a játékosságot illetően? A szakvezető szavai szerint tavaly nyáron is kemény és sok munkát végeztek - kevés eredménnyel. Az együttes már esztendők óta ott van a tabellán, ahol nem szívesen látják. Tehát előbbre akarnak lépni. Állítólag javult a bűvös háromszög (edző, játékosok, vezetők) közötti együttmű­ködés, ami a múltban nem egy konfliktus forrása volt. Hogy mennyit javult a csapat játékereje, tudása, képes­sége, arra részben már holnap választ kaphatunk a követ­kező labdarúgóktól: Mana (1957-es születésű), Tulis (56) -Nezhyba (54), Leško (56), Hlavatý (53), Suchánek (49), Kopačka (58) - Bobek (54), Bojkovský (53), Víger (61), Hirko (63), Brňák (55) -Frič (55), Luhový (63), Takáč (60), Bertalan (63). ' (T. V.)

Next

/
Thumbnails
Contents