Új Szó, 1983. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-21 / 43. szám, hétfő
ÚJ szú 7 1983. II. 21. NŐI KEZILABDA-KUPAK A nyárasdiak már az elődöntőben? (Munkatársunktól) - Szombaton és vasárnap három csehszlovák csapat lejátszotta a nemzetközi kupatornák negyeddöntőjének első mérkézését. A Štart Bratislava BEK-találkozón kétgólos győzelmet ért el a Radnicski Beograd ellen, s ahogy ismerjük a jugoszláv csapat játékerejét, nagyon nehéz helyzetben lesznek a bratislavaiak a visszavágón. A nyárasdi (Topol’níky) lányok biztosan verték dán ellenfelüket, s minden reményük megvan arra, hogy bekerüljenek az IHF Kupa elődöntőjébe. A visszavágókat egy hét múlva bonyolítják le. ŠTART-RADNICSKI 21:19 (7:10). Nem úgy festett, hogy a hazaiak kétgólos győzelmet aratnak. A Štart ugyanis az 1:0-ás vezetést leszámítva csak a 40. percben tudott szert tenni előnyre (12:11), különben állandóan vesztésre állt, 4 - 5 gól is volt a hátránya. A szünet utáni tíz percben a jugoszlávok csak egy gólt dobtak, s ez azt eredményezte, hogy a vendéglátók átvették a vezetést (40. p), de rögtön utána a belgrádiak a maguk javára fordították a találkozót. Az 52. percben aztán harmadszor is vezetéshez jutott a Štart (17:16), s ettől kezdve már egyenlíteni sem tudott a Radnicski. Gyenge színvonalú játékot hozott a találkozó. A Štart pontatlanul, helyenként tanácstalanul kézilabdázott. Főleg a támadásai voltak egysíkúak, sztereotipek, könnyen kiszámíthatóak. Még szerencse, hogy a gyors ellenakciókat - amikor az állandó vezetés tudatában a meglehetősen lezserül játszó vendégek könnyelműen elvesztették a labdákat - eredményesen fejezte be. Jó húzásnak bizonyult, hogy amikor a gólerős Szladics már a sokadik gólját dobta, személyes őrzőt kapót. A Radnicski kultivált, temperamentumos kézilabdát játszott - szürke kivitelezésben. A hazai együttesben halvány teljesítményt nyújtott Ďuri- šinová és a beállós Kut’ková. Gólok: Ivančiková 9, Wolfová 3, ill. Szladics 9, és Cuderman 3. Kiállítások: 3:7, hétméteresek 5/4:2/2. A találkozót 800 néző előtt a nyugatnémet Werner, Leiber játékvezetői kettős irányította. TOPOĽNÍKY-SVENDBORG 26:18 (15:6). Óriási iramot diktált az első félidőben a nyárasdi csapat. Játékosai a gyors mozgáson alapuló erőteljes támadások során szinte lerohanták ellenfelüket, és mivel figyelmesen, keményen védekeztek, az első negyedóra végén már 10:3-ra vezettek. Főleg Polacsekné volt elemében, aki az első félidőben tíz gólt dobott, egyik látványosabb volt a másiknál. De kitettek magukért a többiek is. Például a fiatal Csicsay bátorságával tűnt ki a kapura lövéseknél, figyelemre méltó volt Némethné néhány bombagólja. A dánok erőszakosan, keményen kézilabdáztak, de a támadások során sok szabálytalanságot vétették és technikai tudásban is elmaradtak a nyárasdiaktól. Szünet után változott a játék képe. A második félidő elején még tizenkétgólos előnyre sikerült szert tennie Németh Pál edző csapatának, később azonban a játékosok nem bírták az általuk diktált iramot és visszaestek. Elsősorban ennek tudható be, hogy a második játékrészt a dánok nyerték 12:11 arányban! Az erőnlét hiánya a védekezés során mutatkozott meg; többször nem tudták figyelemmel követni az ellenfél akcióit, későn reagáltak. Mindezt a dánok igyekeztek kihasználni, sikerült is nekik csökkenteni hátrányukat. A Nyárasd ilyen arányban is megérdemelten nyert, bizakodJeriová a szovjet élmezőny előtt (ČSTK) - Kitűnő formában mutatkozott be szombaton Kvéta Jeriová a hagyományos kavgolovói sífesztiválon. A nők 5 km-es versenyében az első helyen végzett, s maga mögött hagyta a legjobb szovjet versenyzőket Anna Pasiarová a hatodik. Gabriela Svobodová a 26. helyen végzett. Az 50 km-es férfi sífutóversenyt, amelyet beszámítanak a Világ Kupába, a norvég Lindvall nyerte honfitársa, Aaland és a szovjet Burlakov előtt. A csehszlovák színek képviselői közül Miloš Bečváŕ bizonyult a legjobbnak, nyolcadik lett. Jaroslav Kohút a 17. helyet szerezte meg. Ezen a távon drámai küzdelmet láthatott a közönség. A 40. km-ig a szovjet Burlakov állt az élen, a hajrában azonban a legtöbb ereje a két norvégnak volt. Az egyik esélyes, a szovjet Zavjalov sérülés miatt feladta a versenyt. A rajthoz állt 56 versenyző közül csak 36 ért célba. A síugrók a 70 méteres sáncon vetélkedtek az elsőségért. A győzelmet a szovjet Majorov szerezte meq, a csehszlovák Ján Klimko 7. lett. Eredmények - 5 km, nők: 1. Jeriová 15:07,4, 2. Szmetanyina 15:31,6, 3. Ljadova 15:36,9, 4. Amoszova (mind szovjet) 15:40,5 5. Anding (NDK-beli) 15:40,8, 6. Pasiarová 15:41,5 p. 50 km, férfiak: 1. Lindvall 2:26:23,5, 2. Aaland 2:27:09,0, 3. Burlakov 2:27:53,6, 4. Koch (amerikai) 2:29:28,0 5. Zimjatov 2:29:36,5, 6. Szahnov (mindkettő szovjet) 2:29:52,9 óra. A Világ Kupa állása: 1. Koch 82, 2. Burlakov 56, 3. Mikkelplass (norvég) 49, 4. Lindvall 39, 5.-6.Wassberg (svéd) és Zavjalov (szovjet) 38 pont. Síugrás P-70: 1. Majorov 228,0 (73,5 + 76), 2. Sorikov 220,8 (72+75,5), 3.' Proszvirnyin (mind szovjet) 216,5 (71,5+71,5). Jeriová a szombati győzelem után vasárnap is kiváló formában versenyzett, s újfent maga mögé utasította a világ élmezőnyét. E versenyek történetében ő az első külföldi, aki mind az 5, mind a 20 kilométert megnyerte. A versenyre erős szélben, sűrű havazásban került sor, a hőmérséklet 0 fok körül mozgott. Jeriová, aki az utolsók között vágott neki a távnak, gyorsan előnyre tett szert, és az 5. kilométernél már 10 mp-vei vezetett Pettersen előtt. Ez a sorrend nem változott a verseny végéig. Eredmények - nők - 20 km: 1. Jeriová 1:02:28,0, 2. Pettersen 1:02:51,0, 3. Jaren (norvégek) 1:02:59,8, 4. Ljadova 1:03:03,8, 5. Paulű (csehszl.) 1:03,21,9 ... 17. Svobodová, 24. Pasiarová. A Világ Kupa állása: 1. Pettersen 105, 2. Paulú 99, 3. Jaren 88, 4. Jeriová 75. Az olaszországi Forni di Soprá- ban rendezett 5 km-es női sífutást a csehszlovák Marcela Jebavá nyerte. A juniorok kategóriájában Tomášková az előkelő második helyet harcolta ki. Nők - 5 km: 1. Jebavá 18:22,4, 2. Dal Sasso (olasz) 18:49,4, 3. Di Cento (olasz) 19:06,6, 4. Havran- číková (csehszlovák) 19:07,1 p. Juniorok: 1. Pellegrin (olasz) 19:47,5, 2. Tomášková 20:37,9, 3. Pini (olasz) 21:04,4 p. Férfiak - 15 km: 1. Vanzetta (olasz) 41:43,4. Universiade ’83 (ČSTK) - Szófiában a téli Universiaden a 10 km-es női sífutást a szovjet Zabolodsz- kaja nyerte két honfitársa előtt. A csehszlovák versenyzők közül Kepeňová és Matoušová volt a legeredményesebb. Eredmények: 1. Zabolodszkaja 30:39,8, 2. Vaszilen- ko 30:57,3, 3. Szmirnova 32:13,9... 5. Kepeňová 33:10,3, 6. Matoušová 33:11,3 p. A csehszlovák jégkorongválogatott az A-csoportban 25:1 (8:0, 9:0, 8:1) arányban győzött Dél-Kórea ellen. A másik mérkőzésen Japán 6:2-re legyőzte Bulgáriát. A Szovjetunió a B-csoport- ban Romániával mérkőzött és 8:0 arányban bizonyult jobbnak. va tekinthet a visszavágó elé. Németh Pál edző: „Azt hiszem, féllábbal már az elődöntőben vagyunk. A visszavágón döntetlen körüli eredményre számítok. Legjobban a hosszadalmas utazástól félek..“ A nyárasdi csapat a következő összeállításban játszott - zárójelben a gólok vannak feltűntetve: Marčoková, Hradská - Polacsekné (12), Hájosné, Dobosi I., Csicsay (4), Dibuz (2), Némethné (4), Dobosi E. (1), Kovács, Zsigarcsik (3), Görcs. A találkozót 2500 néző előtt a román lamandi és Éne játékvezetők irányították. Kiállítások 0:4, Hétméteresek 7/7:7/4. (T. V.) Pillanatfelvétel a Štart-Radnicski Beograd női kézilabda BEK- mérkőzésről. A labdával a fiatal Stašovát láthatjuk (Vojtíšek-felv.) (Munkatársunk, Mészáros János teiefonjelen- tése) - Prievidzán a 36. nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon tegnap a döntőket bonyolították le. Az öt egyéni számból kettőben hazai győzelem született. A vegyes párosban a két évvel ezelőtti ezüstérmes Panský, Hrachová ezúttal eggyel feljebb lépett, és Hrachová is győzni tudott a női egyesben. Akik azt várták, hogy a férfi számokban svéd „invázió“ követke36. NEMZETKÖZI ASZTALITENISZ-BAJNOKSÁG, PRIEVIDZA KÉT HAZAI GYŐZELEM Négy svéd a férfi egyes győzelmi dobogóján • Hrachová legyőzte Bulato- vát • Angol és jugoszláv első hely Pénteken este lapzárta után még lebonyolították a vegyes párosok elődöntőjét is. Itt a Panský, Hrachová kettős a magyar Molnár, Magos duó ellen győzött két játszmában, míg a másik ágon Johnson és Hammersley verte a csehszlovák Schenk-Navarová duót. A döntőben aztán úgy tűnt, hogy az angol kettősben Hammersley tapasztalata döntő lehet, hiszen az elő játszmát biztosan nyerték. Ezután Panský és Hrachová az egész torna során a legjobb teljesítménnyel rukkolt ki és megnyerte a számot. A férfi egyesben már a legjobb nyolc között is nagy svéd fölénynek lehettünk tanúi. Akik azonban idáig eljutottak, nem akármilyen ellenfeleken jutottak túl. Orlowski a svéd Carlssont verte, az ugyancsak svéd Lindh pedig a magyar Kristont. A svéd Persson öt játszmában búcsúztatta Dvoŕáčeket, akárcsak a magyar Kreisz Panskýt. Waldner magabiztosan verte Surbeket. A negyeddöntőben Jónyer Akessontól kapott ki, Orlowski pedig Lindhtől. Miután Ulf Bengtsson elbúcsúztatta honfitársát Perssont, majd pedig Waldner a magyar Kreiszt, gondba kerültek a rendezők, akiknek négy svéd zászlót kellett keríteniük az eredményhirdetéshez. Találtak. A döntőben végül Lindh és Ulf Bengtsson mérkőzött és izgalmas csata után öt játszmában az utóbbi győzött. A női egyesben a negyeddöntőben két mérkőzés is csak a döntő játszmában ért véget. Szabó Gabriella öt játszmában verte az Európa 12 idei győztesét, a marosvásárhelyi Nemes Olgát. Hrachová szerencsés körülmények között ugyancsak öt játszmában verte a szovjet Zaharjant, ugyanis a szovjet lánynak két játszmaelőnye volt, és mindössze két labdamenetet kellett volna nyernie ahEREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK • Kézilabda-BEK: Hellas Haaga-TJ Gottwaldov 17:19 (9:8). Rosztov - Budapesti Építők 22:16 (10:11). • Andrea Schöne nyerte az összetett világbajnoki címet az NDK-ban megrendezett gyorskorcsolya-VB-n, miután a befejező napon megnyerte a női 1500 és 5000 métert is. A második honfitársa, Enke, harmadik a szovjet Lalenkova lett. • Kitünően szerepelt a csehszlovák női váltó az olaszországi Forni di Soprában rendezett nemzetközi síversenyen, ahol 45 másodperces előnnyel lett első az esélyesnek tartott olasz váltó előtt. A Jebavá, Tomášková, Hav- rančíková összetételű váltó 57:46,4 perc alatt győzött 3x5 km-en. • Stenmark távollétében Strand nyerte 1:42,77 perccel a svéd mülesik- lóbajnokságot. Az Egyesült Államok női óriásműlesikló-bajnokságán McKinney lett a győztes 2:12,46 perccel. Svájcban Erika Hess vitte el a pálmát az óriásműlesiklásban 2:20,96-tal. Előkészületi labdarúgás Zbrojovka Brno-ZŤS Petržalka 5:1 (4:0), ZVL Žilina^Jednota Trenčín 2:0 (0:0), góllövők: Masár és Sklenský. Bohemians-Tatran Praha 10:0 (4:0), góllövök: Marčík, V. Hruška, Koukal, Bičovský (2 - 2), Čermák és Príložný. RH Cheb-Tábor 5:0 (2:0), Ostra- va-Frýdek-Místek 4:0 (3:0), Prievidza -Handlová 2:1 (0:0), Prostéjov-Vítkovice 2:5 (1:2), góllövók: Bednáŕik 2, ill. Kováčik 2, Moravčík, Lišánik és Mar- chevský. Senica-Jur 4:0 (1:0), góllövők: Hodúr (2), Režnák, Malárik. Slovan Levice-Sered 2:0 (0:0), góllövők: Mészáros és Slanina (11-esből), Levi- ce-Handlová 1:1 (1:0), góllövők: Feki- ač (11-esből), ill. Oboňa, Elektrosvit Nové Zámky-ZfS Martín 1:1 (0:0), góllövók: Čelko, ill. Mojko. (Zs.) • Sapporóban az osztrák Hirner nyerte 251,8 ponttal a nemzetközi síugróversenyt. A 90 méteres sáncon 116,5 és 103 méteres ugrással lett első. Második a hazai Macuhasi, harmadik a norvég Per-Norten Olsrud volt. • A Colorado állambeli Copper Mouritaine-ban Phil Mahre győzött 1:28,30 perccel a férfi műlesiklásban. I. ökölvívó-liga HELYCSERÉK A TÁBLÁZAT VÉGÉN (méj) - Az I. ökölvívó-liga hétvégi fordulójában nagyjából a várakozásnak megfelelően vereséget szenvedett az OSP Galanta Ceské Budéjovicén, így győzött a bajnokjelölt Ústi Martinban; súlyos vereséggel távozott az olomo- uci szorítóból a Jaslovské Bohunice, a forduló meglepetését hozta a Dubni- ca-US Praha mérkőzés, és otthonában győzött az eddig utolsó helyen állt Spartak Komárno. Spartak Komárno-TJ Vítkovice 14:6. Amikor az első öt súlycsoport mérkőzéseit lebonyolították, fölényes hazai győzelmet remélt a csaknem 2000 főnyi hazai közönség. Ezt követően azonban három olyan sérülést is elszenvedett hazai öklöző, amilyet az egész őszi idény folyamán egyszer sem. így aztán izgalmasan alakult a találkozó, amelyet végül is a komáromi csapat „vízhordói“ nyerlek meg. Az olimpiai reménység Ferenczi az 51 kg-ban nem egész másfél menetet töltött a szorítóban Toráč ellen és győzött. 2:0. Ennyi sem kellett Tóth Csabának Mroček ellenében az 54 kilóban - 4:0. Szeder (57 kg) kilenc perc alatt vesztett szoros mérkőzésen. 4:2. Knyirs az est meglepetését okozta a 60 kg-ban, amikor biztosan verte Štépánt. 6:2. A kisváltósúlyban szoros mérkőzésen nyert Cirok Ondrej ellen - 8:2. Leško sokkal jobb volt Gajdošnál a 67 kilóban, azonban a 3. menetben felrepedt a szemöldöke és a komáromi orvos nem engedte tovább öklözni. 8:4. Várhegyi is biztosan vezetett Če- pelák ellen, a 71 kilóban, amikor a 2. menet végefelé megsérült - 8:6. Bo- ťanský meglepetésre vert helyzetben sérült meg, azonban ellenfelét leléptették szabálytanakodás miatt a 75 Kilóban. 10:6. A 81 kiló Tomčík győzelmét hozta Foltýn ellenében -12:6. A nehézsúlyban Subák alig tíz másodpercet töltött a szorítóban, amikor Labaj szorítósegédje bedobta a törülközőt. 14:6. Č. Budéjovice—Galanta 14:6. - Nem sikerült a galántai csapat pontszerzési kísérlete. Dubnica-US Praha 8:12 - a forduló meglepetése. Martin -Ústí 8«12. A várakozásnak megfelelően. Olomouc-Bohunice 18:2 - Úgy látszik megpecsételődött a vendégcsapat sorsa. A táblázat a hétvégi forduló után: 1. Ústí 12 11 1 0 184:54 23 2. Olomouc 12 7 3 2 148:92 17 3. US Praha 12 8 1 3 14:96 17 4. Dubnica 12 7 1 4 128:108 15 5. Č. Budéjovice 12 4 3 5 100:140 11 6. Martín 12 4 2 6 104:134 10 7. Vítkovice 12 4 0 8 108:130 8 8. Komárno 12 3 1 8 102:128 7 9. Galanta 12 3 0 9 100:140 6 10. J. Bohunice 12 2 2 8 78:162 6 A legközelebbi fordulót e hét végén rendezik a következő párosításban: Dubnica-Olomouc, Vítkovice-Martin, Ústí-Č. Budéjovice, Galanta-J. Bohunice, US Praha-Spartak Komárno. hoz, hogy 3:0-ra ó győzzön. Nem sikerült, és Hrachová felülkerekedett. Ezután az elődöntőben először sikerült Bulatovát legyőznie, míg a másik ágon Szabó Gabriella sima mérkőzésen verte Kovalen- kót. Megnyerte az első játszmát is a döntőben Hrachová ellen, ezután azonban már csak Hrachová tudott játszmát nyerni. A férfipárosok küzdelmének talán legnagyobb meglepetése, hogy a 3. fordulóban az Orlowski, Panský duó a Potton, van Spanie holland kettőstől kapott ki. A Waldner, Lindh svéd duó pedig a magyar Molnár, Kristont kettőst búcsúztatta három játszmában. A negyeddöntőben a Surbek, Kovács jugoszláviai kettős három játszmában verte Jónyert és Takácsot, majd pedig az elődöntőben két svéd kettős mérkőzött az egyik ágon és a Waldner, Lindh duó került a döntőbe. Három játszmában ugyan, de tulajdonképpen könnyen vesztettek. A női páros volt az utolsó döntő, amelyben az angol Hammersley, Witt duó felülkerekedett a romániai Nemes, Urzica kettős ellenében, igaz nagy csatában. Ezzel együtt bekövetkezett az, amire tulajdonképpen számítani lehetett: hogy a két évvel ezelőtti bajnoki címét senkinek sem sikerült megvédenie. zik be, azoknak igazuk lett a férfi egyesben, hiszen a negyeddöntőben öt svéd mellett mindössze két magyar és egy csehszlovák versenyző - Orlowski - szerepelt csak, az elődöntőbe azonban már csak svédek jutottak. A veterán Surbek ezúttal a fiatal Kováccsal az oldalán Jugoszláviának is győzelmet tudott szerezni, akárcsak a női párosban Hammersley, Wittel az oldalán. Angliának.