Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-12 / 9. szám, szerda
További jókívánságok Gustáv Husák elvtárs 70. születésnapja alkalmából Testvéri országok üdvözletei Gustáv Husáknak (Folytatas az 1. oldalról) ságának elnöke gratulált. Megállapította: a kommunista párt politikájának köszönhetően szocialista mezőgazdaságunk világviszonylatban is fejlettnek tekinthető. Ezután a Szövetségi, a Cseh és a Szlovák Belügyminisztérium képviselői üdvözölték Husák elvtársat. Jaromír Obzina szövetségi belügyminiszter köszönetét mondott a kommunista pártnak és Husák elvtársnak a biztonság megőrzéséről a szocialista törvényesség megtartásáról és az emberek békés életéről való gondoskodásáért. A népi milícia küldöttsége Miroslav Nováknak, a népi milícia törzskara parancsnokának vezte(Tudósítónktól) -Tegnap tartotta meg 9. plenáris ülését a Keletszlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság, melyen részt vett Fedor Gul- la, a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének tagja, az SZSZK NF alelnöke is. Az ülést Ján Bron- doš, a kerületi nemzeti bizottság elnöke vezette. A kelet-szlovákiai kerület gazdaságfejlesztésében a 7. ötéves tervidőszak két éve alatt elért eredményekről, valamint az 1983- as évi terv feladatairól Ján Papp, a knb alelnöke számolt be. Rámutatott, hogy az értékelt időszakban a kerület ipari termelése csaknem 5 százalékkal növekedett, a tervezett feladatokat 827 millió koronával túlteljesítették. Az ipari termékek értékesítési tervét 101,3 százalékra teljesítette a kerület, ennek 18 százaléka kivitelre került. A kerület mezőgazdasága tavaly csupán 93,4 százalékra teljesítette a tervezett feladatokat, ennek ellenére - az 1981 -es évhez viszonyítva - 6 százalékkal növekedett a mezőgazdasági bruttótermelés. Az építőipar ebben a kerületben sem teljesítette tervezett feladatait, ami a beruházások terén mutatkozó lemaradásokat vonta maga után. Ennek a helyzetnek megfelelően, - a központi szervek irányelveivel összhangban - az 1983-as évi fejlesztési tervet elsősorban nem a gyors ütem, hanem a minő(ČSTK) - Megkezdődött tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés kamarái külügyi bizottságainak együttes ülése. A képviselők foglalkoztak az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakának lezajlásával és eredményeivel. Tájékoztatójában Jaromír Johanes külügyminiszter-helyettes egyebek között megállapította: a szocialista országok tartós és őszinte érdeke a béke megőrzése, ami ismét megnyilvánult a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének nemrég megtartott prágai ülésén. Ezt a törekvésüket az Egyesült Nemzetek Szervezetében előterjesztett számos kezdeményezésük is dokumentálja. A továbbiakban kiemelte, hogy a szocialista országok a 37. ülésszakon a legaktívabb szerepet töltötték be a béke (ČSTK) - Milan Kubát elektrotechnikai ipari miniszter részletes tájékoztatót adott a Nové slovo hetilapnak és a Csehszlovák Sajtóirodának a népgazdaság elekt- ronizálási programjának megvalósításáról és a minisztérium csaknem hároméves tevékenységéről. Egyebek között megállapította: Kezdettől fogva nagy gondot fordítottunk az alkatrészalap fejlesztésére, és ma már a KGST többi tagországából beszerzett alkatrészekkel együtt elegendő alkatrészünk van a késztermékek gyártásához. Megkezdtük a 8080-A típusú mikroprocesszor sorozatgyártását, és rövidesen tésével a munkásosztály és a szocializmus ügye iránti teljes odaadásáról biztosította Husák elvtársat. A jubilánst ezt követően a Külügyminisztérium küldöttsége köszöntötte Bohuslav Chňoupek külügyminiszter vezetésével. További sok sikert és jó egészséget kívánt Husák elvtársnak 70. születésnapja alkalmából a Csehszlovák Legfelsőbb Bíróság, a Főügyészség és az Állami Bank küldöttsége, továbbá jókívánságaikat fejezték ki a CSKP KB és az SZLKP KB Marxizmus-Leniniz- mus Intézetének, a CSKP KB Politikai Főiskolájának, valamint a Lenin és a Klement Gottwald Múzeumnak a képviselői. ségi teljesítés jellemzi. Ebből indult ki az idei terv új szerkezeti felépítése. Főleg a hazai nyersanyagok kihasználására épülő, kevésbé energiaigényes ágazatok fejlesztése kerül előtérbe. Az ipari termelés feltételezett értéke az idén meghaladja a 43,3 milliárd koronát a kerületben. A kerület mezőgazdasági üzemeiben 3,4 százalékkal növelik a kalászosok termesztését. Az évelő takarmányok területe az elmúlt évhez viszonyítva 11 ezer hektárral bővül az idén. Az állattenyésztésben a terv a szarvasmarha-állomány és hasznosságának növelését irányozza elő. Megkülönböztetett figyelemmel tárgyalt a plenáris ülés a beruházások tervéről, melyet az eddiginél nagyobb felelősséggel és igényességgel kell megvalósítani; csaknem 13,2 milliárd korona értékben. Ennek keretében az igyekezet a megkezdett építkezések mielőbbi befejezésére irányul. Tekintettel a Kelet-Szlovákiában mutatkozó ivóvízhiányra, az idei tervben kiemelt helyen szerepel ennek a problémának rendezése olyan értelemben, hogy az elmúlt évhez viszonyítva az idén 4,5 millió köbméterrel növelhessék az ivóvíz mennyiségét a kerületben. A beszámolót és a vitát követően a tegnapi plenáris ülés jóváhagyta a kerület idei gazdaságfejlesztési tervét és a nemzeti bizottság költségvetését. (ik) és a nemzetközi biztonság eszméinek érvényesítésében. Ezzel a céllal 19 határozati javaslatot terjesztettek elő. Csehszlovákia aktívan hozzájárul a szocialista országok egyeztetett külpolitikai tevékenységéhez. Ezt követően Jaromír Johanes a Bécsben folyó közép-európai csapat- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások problémáival foglalkozott. A képviselők ezután meghallgatták Tomáš Trávníčeknek, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnökének, a Világgyülés a békéért, az életért, az atomháború ellen néven megtartandó nemzetközi tanácskozás csehszlovák szervező bizottsága elnökének tájékoztatóját a világgyülés előkészületeiről. Az együttes ülés ma folytatódik. hozzáfogunk a következő 16 bites 8086 típusú mikroprocesszor kifejlesztéséhez. A RAM-sorozattal bővítettük a félvezetős memória- egységek választékát, s megkezdtük az első 12 számjegyve- zérlésü integráltáramkör-típus és a közszükségleti elektronikával felhasznált több áramkör gyártását. Az alkatrészalap eredményeire a késztermékek gyártása támaszkodik. A KGST-tagországokkal együttműködve megkezdtük a több mint ezer állomás kapacitású automata távbeszélő központok részeinek gyártását. Ezenkívül reszortunk atomtechnikai műszereket is kifejleszt s előállít. Üdvözlő levél (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levélben fejezte ki jókívánságait Karol Zachar nemzeti művésznek 65. születésnapja alkalmából. Érdemes színészi, rendezői és pedagógiai munkássága - állapítja meg a levél - már sok éve egybekapcsolódik a szlovákiai színjátszással. A Szlovák Nemzeti Színházban számos jelentős müvet mutatott be, amelyek művészeti értékükkel bevonultak a szlovákiai színművészet történetébe, és gazdagították szocialista kultúránkat. A 65. születésnapját ünneplő Karol Zachar nemzeti művészt Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök is levélben köszöntötte. Karol Zachar nemzeti művésznek jubileuma alkalmából Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára is üdvözlő levelet küldött. Ugyancsak üdvözlő levelet küldött a jubilánsnak Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök és Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke. Az áldozatkész munkáért (ČSTK) - Ignác Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára tegnap Štefan Maršálnak, a Szocialista Munka Hősének, a trenőíni Merina Vállalat munkásának 60. születésnapja alkalmából átadta Gustáv Husák üdvözlő levelét. (ČSTK) - Libanon a jelenleg Izraellel folyó tárgyalások fő napirendi pontjának továbbra is az izraeli csapatoknak területéről való kivonását tartja és nem engedi meg, hogy ez a kérdés háttérbe szoruljon, hangsúlyozta a napirendi kérdésekről folyó libanoni-izraeli tárgyalásokon részt vevő libanoni küldöttség vezetője, Hasz- szan Tuani, Libanon volt ENSZ- képviselője. Nyilatkozatát tegnap közölték a nagyobb bejrúti napilapok. Bejrútból származó értesülések szerint Morris Draper amerikai megbízott valamiféle „kompromisszumos javaslatot“ terjesztett elő pénteken, amelynek elő kellene segítenie, hogy a libanoni-izraeli tárgyalások elmozduljanak a holtpontról. Libanoni hivatalos körök, amelyekre az AP francia hírügynökség hivatkozik, kijelentették, hogy a libanoni fél kész megvizsgálni ezt a javaslatot azzal, hogy ennek egyes pontjai „tárgyalási témák, nem kötelező elvek“. Az Asz-Szafir bejrúti lap tegnap rámutatott arra, hogy Izrael 30 ezer katonájának libanoni jelenlétét és a rendszeres provokációkat nyilvánvalóan nyomásként használja fel, hogy rákényszerítse a libanoni kormányt: Egyiptom után legyen a második arab állam, amely „normalizálná“ kapcsolatait Tel Aviwal. Libanonnak nincs szándékában hasonló lépést tenni és ezzel elidegenedni az arab közösségtől, írta a lap. Tegnap Izraelbe érkezett Philip Habib, az amerikai elnök személyes megbízottja is, hogy megpróbálja kivezetni a zsákutcából a libanoni-izraeli tárgyalásokat. Habib feladata, hogy a közel-keleti amerikai érdekek védelmében bizonyos „rugalmasságra“ késztesse Begin kormányfőt, akivel csütörtökön találkozik. Habib küldetéLadislav Šupka Moszkvában (ČSTK) - Ladislav Šupka műszaki és beruházási miniszter tegnap Moszkvába utazott, ahol részt vesz a csehszlovák-szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési vegyes bizottság tudományos-műszaki együttműködési állandó albizottságának ülésén. (ČSTK) - Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének 70. születésnapja alkalmából további országok vezetői küldtek üdvözlő levelet. A Kubai Köztársaság Államtanácsa Gustáv Husáknak 70. születésnapja alkalmából a Playa Giron Érdemrendet adományozta. Peter Sztambolics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Mitja Ribicsics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének elnöke üdvözlő levelében jó egészséget, személyes boldogságot és további sikereket kívánt Husák elvtársnak, Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Kambodzsai Népköztársaság Államtanácsának elnöke levelében nagyra értékelte Gustáv Husák hozzájárulását a szocialista Csehszlovákia fejlesztéséhez, a szocialista közösség szilárdításához, valamint az enyhülésért és a világbékéért vívott harchoz. Kim Ir Sen, a Koreai Munkáspárt KB főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnöke levelében ugyancsak nagyra értékeli Gustáv Husák személyes hozzájárulását a szocializmus erősítéséhez és a fejlett szocialista társadalom építéséhez. Kaysone Phomviha- ne, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke és Souphanouvong államfő sének további célja, hogy azt a látszatot keltse, az USA képes pozitívan befolyásolni a válság rendezését. Reagan abban is bízik, hogy az esetleges amerikai közvetítési sikerek következtében nagyobb esélyei lennének arra, hogy elfogadtassa közel-keleti, ún. rendezési tervét. Arafat a szovjet fővárosban (ČSTK) - Rövid munkalátogatásra tegnap Moszkvába érkezett a Palesztinái Felszabadítási Szervezet küldöttsége. A küldöttséget Jasszer Arafat, a szervezet végrehajtó bizottságának elnöke vezeti, aki előzőleg Ammanban tárgyalt Husszein királlyal. (Folytatás az 1. oldalról) gének tagjai, valamint Andreas Mayer-Landrud, az NSZK moszkvai nagykövete. Jurij Andropov tájékoztatta a vendégeket a Szovjetunió Kommunista Pártjának és a szovjet államnak a nukleáris és egyéb fegyverek korlátozására, a nukleáris világháború fenyegető veszélyének elhárítására, az európai és a világbéke alapjainak szilárdítására, valamint a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kölcsönösen előnyös sokoldalú együttműködés fejlesztésére irányuló erőfeszítéseiről. Megvilágította a Szovjetuniónak az európai közepes hatótávolságú rakétákról és a hadászati nukleáris fegyverekről folyó szovjet-amerikai tárgyalásokon elfoglalt álláspontját, hangsúlyozva, hogy az ezekben a kérdésekben tett javaslatok reális utat nyitnak a nukleáris fegyver- készletek radikális csökkentésére vonatkozó igazságos megállapodásokhoz. amelyek egyik fél biztonságát sem károsítanák, s a kölcsönös bizalom és az általános biztonság megszilárdulásához vezetnének. Hans-Jochen Vogel hangsúlyozta, hogy a békeszerető erőknek ma nincs fontosabb feladatuk, mint a fegyverkezési hajsza korlátozása, a béke megszilárdítása és nagyra értékeli Gustáv Husák részvételét a fasizmus és a reakció elleni harcban. Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára, az Afgán Népi Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának elnöke szintén nagyra értékeli levelében Gustáv Husák elvtárs tevékenységét. Ugyancsak jókívánságait fejezte ki Mengisztu Hailé Mariam, a Szocialista Etiópia ideiglenes katonai kormányzótanácsának elnöke, a minisztertanács elnöke és Ali Nasszer Mohammed, a Jemeni Szocialista Párt KB főtitkára, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Legfelsőbb Népi Tanácsa Elnökségének elnöke, miniszter- elnök. Nagy-Britannia Közzétették az ún. Zöld könyvet (ČSTK) - Londonban tegnap közzétették az ún. Zöld könyvet, a brit szakszervezeti mozgalomban tervezett reformokról szóló törvény javaslatát. Margaret Thatcher konzervatív kormánya ezzel a törvénnyel még szigorúbban korlátozni kívánja a TUC szakszervezet tevékenységét. Helyi megfigyelők a Zöld könyv kiadását úgy ítélik meg, hogy a kormányon levő konzervatívok ezzel új kampányt kívánnak indítani a szervezett munkásmozgalom jogai ellen, amely nem ért egyet népellenes gazdaságpolitikájukkal. Nyilvánvaló, hogy a konzervatívok parlamenti többségükkel az új törvényt még az általános választások előtt el akarják fogadtatni. AFGANISZTÁN Elfogtak egy pakisztáni kémet (ČSTK) - Az afgán közbizton^ sági szervek őrizetbe vettek egy Hidajatullah nevű pakisztáni kémet, akit azért küldtek ki Afganisztánba, hogy ott felforgató és terrorista akciókat hajtson végre, jelentette tegnap a Bakhtar hivatalos afgán sajtóügynökség. Hidajatullah a pakisztáni titkosszolgálat ügynöke volt, s a Kabulban megtartott tegnapi sajtóértekezleten azt mondotta: feladata volt, hogy segítsen az ellenforradalmároknak. Bűnösségét beismerte, szavai szerint szoros kapcsolat van a pakisztáni és az amerikai hírszerző szolgálat között. a nukleáris háború veszélyének elhárítása. Tájékoztatott továbbá pártjának a biztonság kérdéseivel kapcsolatos álláspontjáról, és ismertette az SPD vezetése által az utóbbi időben jóváhagyott dokumentumok tartalmát. Ugyancsak kifejezésre juttatta azt a véleményét, hogy a fegyverkezési hajsza és a feszültség csökkentése kérdéseiben tett új szovjet javaslatok és a Varsói Szerződés tagországainak kollektív javaslatai konstruktív jellegűek és megérdemlik, hogy teljes komolysággal ítéljék meg őket. A találkozó nyílt, konstruktív légkörben zajlott. xxx Nyikolaj Tyihonov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió miniszterelnöke tegnap a Kremlben fogadta Hans- Jochen Vogelt, az SPD kancellárjelöltjét. Véleményt cseréltek a szovjetnyugatnémet kapcsolatokról, különös figyelmet fordítva a két ország közötti gazdasági együttműködés jelenlegi helyzetére és fejlődésének perspektíváira. Rámutattak, hogy megvannak a feltételei a kölcsönösen előnyös árucsere elmélyítésének és új nagy műszaki tervek megvalósításának. Nagyobb felelősséggel Tanácskozott a Kelet-szlovákiai Knb plénuma A Szövetségi Gyűlés kamarái külügyi bizottságainak együttes ülése A népgazdaság elektronizálási programjáról Libanonnak nem áll szándékában Egyiptom példáját követni Az amerikai megbízott kompromisszumosnak mondott javaslatot terjesztett elő a háromoldalú tárgyalásokon A szovjet javaslatok reális utat nyitnak a nukleáris leszerelés felé ÚJ SZÚ 2 1983. I. 12.