Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-28 / 23. szám, péntek
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A partizánskéi Augusztus 29 cipőgyár komáromi üzeme felsőrész- készítő részlegének dolgozói tavaly vállalták, hogy a megtakarítási számlákra 1 millió 100 ezer koronát utalnak át. Az eredeti vállalást 150 ezer koronával túlteljesítették. A szocialista munkabrigád vezetője, Lýdia Kuchtová tavaly 50 ezer 700 koronát - a felajánlottnál 20 ezer koronával többet takarított meg. A felvételen Anna Drhlíková brigádtag és Lýdia Kuchtová munka közben. (Pavol Neubauer felvétele - ČSTK) SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Meggyőzéssel, szervezéssel Gustáv Husák elvtárs a CSKP KB 7. ülésének zárszavában rámutatott: nélkülözhetetlen a politikai és szervező munka, hogy az emberek megértsék, milyen feladatokat tüzünk ki s mit kell tenniük megvalósításukért. Ezen elsősorban az üzemekben és vállalatoknál tevékenykedő pártszervezeteknek kell elgondolkodniuk, hogyan teljesíthetik még jobban e feladatot, hiszen politikai és szervező munka nélkül nem várható előrehaladás, akárcsak az emberek igyekezete sem, csupán az utasítások teljesítése. Tapasztalatok bizonyítják: megfelelő magyarázat és meggyőző tevékenység nélkül még a jó szándék és a lelkesedés is mechanikus tevékenységgé válhat, azaz nem értik meg az emberek a cselekvés lényegét. Éppen ezért a pártszervezetek most folyó évzáró tanácskozásaikon nemcsak a célokat tűzik ki, de azt is megmutatják, hogyan, milyen módszerekkel érhetők el céljaink. Ahhoz, hogy a pártszervezet megszabja a munka legmegfelelőbb módját, tisztában kell lennie azzal, mennyire sikerül biztosítania a párt vezető szerepét. Az alapszervezet hatásában, a politikai és a gazdasági munkában keresendő annak mutatója, hogy milyen az egyes munkahelyeken a kommunista párt vezető szerepe. Nincs szó a gazdasági vezetés helyettesítéséről. A kommunisták munkájának olyannak kell lennie, hogy az a politikai, gazdasági, szervezési és termelőtevékenységbe bátorságot vigyen, fellendítse az alkotó aktivitást a minőség javítása érdekében. Jozef Lenárt elvtárs a Pravda, az Új Szó és a Nové slovo főszerkesztőivel való beszélgetése során kiemelte, hogy a minőség és a hatékonyság kérdése a leglényegesebb társadalmi-gazdasági szempontból. Előrehaladásunknak ez döntő területe, mely a pártszervezetektől és a kommunistáktól olyan elkötelezettséget vár el, amely ismereteikre épül és konkrét tettekben mutatkozik meg. A pártszervezetek gazdasági területen végzett munkájában jelentős tartalékok vannak. Ezekre az évzáró taggyűlésekre rá kell mutatni. Akadnak tartalékok az emberekkel végzett munkában, a tömeg politikai tevékenységben. A mindennapi feladatok, az újabbnál újabb teendők hatására az emberek szívesen választják a lehető legegyszerűbb megoldásokat; olyanokat, amelyek a legkevesebb gonddal járnak. Az ilyen felfogás ellen mindenekelőtt a kommunistáknak és a vezető dolgozóknak kell küzdeniük, mégpedig tömegpolitikai munkával, azaz az emberek körében végzett tevékenységgel. Ilyen esetekkel számos üzemben találkozhatunk. Nemegy párt- szervezetben a kommunista agitáció és meggyőzés csak valamiféle kopírozása, ismételgetése a gazdasági vezetés követelményeinek. Magától értetődő: az ilyen munkahelyeken az emberek általában úgy vélekednek, hogy állandóan ugyanazt hallják az igazgatótól, a mestertől, a kommunistáktól. Természetes, hogy az egység helyes és szükséges, ám a politikai és a szervező munkában nem elegendő egyszerűen „ugyanazt mondani“. A hiba nem abban rejlik, hogy a pártszervezet és a gazdasági vezetőség célja ugyanaz, hanem abban, hogy a dolgozóknak ugyanúgy adják elő, olykor szinte azonos kifejezéseket használva azonos nyelvi sémákkal. A nyelvi sztereotípiák sűrű ismételgetése pedig nem hat meggyőző erővel, csupán recsegő gramofonlemezre emlékeztet. Éppen ezért a politikai munkában, de főleg a gazdasági propagandában és agitációban szem előtt kell tartani Husák elvtársnak azt az intelmét, hogy a feladatokat az embereknek meg kell érteniük, az embereknek tudniuk kell, mit kell tenniük megvalósításukért. A politikai munkát mindig emberek körében és az emberekért végezzük. A kollektíva politikai magva a pártszervezet, mely alkotó szellemet visz a gazdasági tevékenységbe, kifejezi ennek a tevékenységnek a lényegét és értelmét, megnyeri a pártonkívülieket a CSKP gazdaságpolitikájának megvalósítására. Azzal, hogy harcol a minőség és a hatékonyság érvényesítéséért a termelő- munkában, nem hoz létre közvetlenül anyagi javakat, de az embereket formálja, fejleszti legértékesebb és legnemesebb vonásaikat, jövőnk aktív formálóivá neveli ókét. Ha szem elől tévesztjük ezt a küldetésüket, akkor arról mondunk le, hogy többet követeljünk saját magunktól és másoktól. A nagy szavak és a kis tettek természetesen még nem járnak eredménnyel. Ám a tett azután következik, hogy az ember azonosul a párt politikájával, a pártszervezet meggyőző és szervező munkája után, amikor az ember megérti a pártpolitika lényegét, s ahhoz igazodik. Éppen ezért nélkülözhetetlen a politikai agitáció és a gazdasági propaganda. Ez emberekkel, nem pedig számokkal végzett munkát igényel. Jó példa arra, hogy a politikai munka lényege az emberek meggyőzése, megnyerése, a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Üzem esete. Itt a „merev“ számítások, illetve a feladatokhoz való mechanikus hozzáállás csaknem oda vezetett, hogy az elektrolízis részleget bezárják, hogy a részleg felújítását nyugodtan, nehézségek nélkül elvégezzék. A kommunista lelkesedés, az emberek megnyerése, öntudatosságának kihasználása azonban lehetővé tette, hogy az üzemcsarnok felújítását termelés közben végezzék el. A kommunisták megmagyarázták az embereknek, mit jelent népgazdaságunknak áldozathozataluk. Ebben az esetben az emberekben rejlő hatalmas energia szabadult fel azáltal, hogy megismertették velük cselekvésük értelmét. Ez csupán egyetlen, de nagyon is meggyőző példa. Számtalant felhozhatnánk annak alátámasztására, hogy milyen óriási a jelentősége az emberek megnyerésének. Ha ilyen példákat vizsgálunk, megállapíthatjuk, hogy a dolgozók megnyerése, a kezdeményezés fellendítése mindenekelőtt ott eredményes, ahol a kommunisták meggyőző munkája alapos szervező tevékenységgel és személyes példamutatással párosul. A meggyőzés ott eredményes igazán, ahol a dolgozók tudják, hogy a maga posztján mindenki hiánytalanul teljesíti feladatát, s kezdeményezésükkel nem mások mulasztását kell helyettesíteniük. PRAVDA Aktív alkotó munkával Évzáró taggyűlésekre készülnek a zománcgyári kommunisták (Tudósítónktól) - A füleki (Fiľakovo) KOVOSMALT vállalat tíz pártalapszervezetében minden alkalommal alapos felkészülés előzi meg az évzáró taggyűléseket. A zománcgyári kommunisták az elmúlt hetekben ugyancsak sokrétű munkát végeztek a február elsején kezdődő fontos tanácskozások eredményessége érdekében. A termelési részlegeken és a vállalati irányítás szintjén a gazdasági vezetők - a szakszervezeti és más tömegszervezeti tisztségviselők bevonásával - felmérték a tavalyi tevékenységet, külön-kü- lön kiértékelték a pártbizottságok tagjainak aktivitását és kidolgozták az új feladatokra vonatkozó határozati javaslatokat.- A pártalapszervezetek elnökeinek legutóbbi ülésén megállapítottuk, hogy már minden készen áll az évzáró taggyűlések megtar(Folytatás a 2. oldalon) MIT MUTAT AZ ELLENŐRZÉS? Megvizsgálták a takarékoskodás eredményeit (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bratislavában a Szlovák Népi Ellenőrző Bizottság elnökének, Štefan Ferencei miniszternek vezetésével. Megvitatta a fűtőanyag- és az energiafogyasztás ésszerűsítésének állami célprogramjában kitűzött feladatok teljesítése ellenőrzésének eredményeit. Az ülésen részt vett Karol Skála, a Csehszlovák Népi Ellenőrző Bizottság alelnöke, ott voltak a Szlovák Tervbizottság, a Szlovák Fejlesztési és Műszaki Minisztérium, a Szlovák Pénzügyminisztérium, a Szlovák Iparügyi Minisztérium, a Szlovák Építőipari Minisztérium, valamint a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium képviselői. A bizottság megállapította, hogy az iparügyi és az építőipari tárca 1981-ben és 1982-ben teljesítette az állami célprogram fűtőanyag- és energiatakarékossági feladatait. A mezőgazdasági és az élelmezésügyi reszort is teljesíti a takarékossági feladatokat. Különösen azok a szervezetek tudnak jobb eredményeket felmutatni, ahol helyesen orientálják a tudományos-műszaki fejlesztést, eredményeit felhasználják a gyakorlatban, ahol az ésszerűsítési feladatokat átfogóan, a dolgozók bevonásával teljesítik, s ahol kibontakoztatják és támogatják a dolgozók kezdeményezését és az újítómozgalmat. További tartalékok vannak a másodlagos és a nem hagyományos energiaforrások széles körű felhasználásá- (Folytatás a 2. oldalon) PÉNTEK 1983. január 28. XXXVI. évfolyam 23. szám Ára 50 fillér Hazánkba látogat az NSZK külügyminisztere (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter meghívására a közeljövőben hivatalos látogatást tesz hazánkban Hans-Diet- rich Genscher, az NSZK külügyminisztere. „A fiatalok kezdeményezésének számlájára“ (ČSTK) - Együttes ülést taitot- tak tegnap Prágában az Elektrotechnikai Ipari Minisztérium képviselői, valamint a reszort öt kiemelt vállalatának igazgatói és SZISZ- szervezeteik elnökei ,,A fiatalok kezdeményezésének számlájára“ mozgalom kibontakoztatásáról. Ezt a munkaformát kísérletileg meghonosítják a pardubicei Tesla vállalatnál, a brnói Zbrojovka vállalatnál és a Banská Bystrica-i Számítástechnikai Vállalatnál. Fő célja, hogy növekedjen a SZISZ-szervezetek anyagi érdekeltsége a kutatási és a fejlesztési feladatok megoldásában, a tudományos ismeretek gyakorlati alkalmazásában, valamint a feltaláló- és az újítómozgalom fejlesztésében. Külön számlán tartják nyilván azon pénzeszközök egy részét, amelyeket a fiatalok a tudo- mányos-műszaki fejlesztésbe való aktív bekapcsolódásukkal terven felül hoznak létre a vállalat számára. A kísérletet a Kohó- és a Nehézgépipari Minisztérium egyes szervezeteinél és néhány felsőoktatási intézményben is megszervezik. Az eredményeket 1985-ben értékelik ki. ORSZÁGOS SZEMINÁRIUM Kétnapos országos szeminárium kezdődött tegnap Pieštányban Marx Károly munkásságáról és hagyatékáról. A tanácskozást Marx halálának 100. évfordulója alkalmából a Csehszlovák Szocialista Akadémia és a CSKP KB Politikai Főiskolájának bratislavai kara szervezte a marxista-leninista filozófia, a politikai gazdaságtan és a tudományos kommunizmus több mint 100 előadója és propagandistája számára. A beszámolót Jozef Bobok, a CSKP KB Politikai Főiskolája bratislavai karának dékánja tartotta. A genfi tárgyalásoknak el kell mozdulniuk a holtpontról FOLYTATÓDNAK A SZOVJET-AMERIKAI ESZMECSERÉK (ČSTK) - A tegnapi plenáris üléssel újították fel a Genfben folyó szovjet-amerikai tárgyalásokat az európai atomfegyverek korlátozásáról. A szovjet küldöttséget Julij Kvicinszkij, az amerikai küldöttséget Paul Nitze vezeti. A genfi tárgyalások felújításával kapcsolatban a Szovjetszkaja Rosszija tegnapi kommentárjában hangsúlyozza: mind az európai, mind a szovjet-amerikai nukleáris szembenállás csökkentését illetően a Szovjetuniót ugyanaz az alapelv vezérli: az egyenlőség és egyenlő biztonság. A Szovjetunió készen áll nukleáris fegyvereinek radikális korlátozására és csökkentésére, ez azonban nem vezethet egyoldalú katonai előnyökhöz. A tárgyalások két fordulója közötti szünetben a feleknek alkalmuk volt arra, hogy felülvizsgálják álláspontjukat, most pedig elérkezett az ideje, hogy kivezető utat keressenek a zsákutcából, ahová a párbeszédet Washington vezette. A Reagan-kormány vezetőinek legutóbbi megnyilatkozásai azonban azt igazolják, hogy az USA vezetői továbbra is ragaszkodnak az ún. „nulla-megoldáshoz“, amely az Egyesült Államoknak és a NATO-nak biztosítaná a nukleáris fölényt. Mindez nem véletlen: az amerikai fél azért próbálja elhúzni a tárgyalásokat, s ezzel egyébként a Szovjetuniót vádolni, hogy időközben megvalósíthassa (Folytatás a 3. oldalon) o