Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-04 / 2. szám, kedd
^krónika hír mozaik krónika Kedd, 1983:1. 4. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 7.27, nyugszik 15.52 Közép-Szlovákia: 7.35, nyugszik 16.00 Nyugat-Szlovákia: 7.43, nyugszik 16.08 órakor A HOLD kel - 22.23, nyugszik 11.03 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KOSZÖNTJÜK TITUSZ és DRAHOSLAVA nevű kedves olvasóinkat • 1483-ban született Ridolfo GHIRLANDAIO firenzei festő (f 1561) • 1643-ban született Isaac NEWTON kiemelkedő jelentőségű angol természettudós és matematikus (t 1727). ■ A környezetvédők haragját váltotta ki James Watt amerikai belügyminiszter azzal a tervével, hogy 800 000 hektárral csökkenti a tájvédelmi körzetek területét. A törvények értelmében ugyanis ezeket a körzeteket nem szabad gazdasági és kereskedelmi célokra felhasználni, s ott tilos gépjárművekkel közlekedni. A kereskedelmi és pénzügyi körök hatására a miniszter úgy gondolja, hogy „kár parlagon hagyni“ ekkora területeket. ■ ötvenezer kábítószer-élvezőt tartanak nyilván a Német Szövetségi Köztársaságban, s tavaly kábítószer-túladagolás következtében 350 személy - a legtöbben fiatalok - halt meg. IDŐJÁRÁS A DUNA VÍZÁLLÁSA Előrejelzés 1983. január 4-re: Bratislava: 175, apad Medveďov: 150, apad Komárno: 180, apad Štúrovo: 170, apad ■ Egészségügyi és gyógyászati létesítmények komplexumának építését kezdték meg a Novoszibirszk melletti erdős vidéken. Tízezer lakosú várost létesítenek, amelyben a Szovjet Orvostudományi Akadémia szibériai osztályának tudósai fognak élni és dolgozni. A szakklinikát már megnyitották. ■ Egyhónapos külföldi turnéra indult tegnap a bratislavai Állami Bábszínház együttese. A csoport a Német Szövetségi Köztársaságban, Hollandiában, Svájcban és Lichtensteinben 32 előadást tart. ■ Több mint 166 ezer hazai és külföldi látogatója volt 1982-ben a Terezini Emlékmúzeumnak. Az emberek kegyelettel adóztak azon 42 ezer áldozat emlékének, akiket a fasiszták a kis erődben, a terezí- ni gettóban és a Richard koncentrációs táborban kínoztak halálra. Az idei év legfontosabb rendezvénye a hagyományos békemenet lesz, amelyet május 21-én tartanak. ■ Mintegy 2 ezer kilométert gyalogolt a 81 éves Kantidzsi Irabhai Makvana, hogy a napokban részt vegyen az indiai cserkészek találkozóján. Bombayból indult a Himalája alatti Bodhgaiba, ahol a találkozót tartják. Útját 32 nap alatt tette meg, s naponta átlagosan 60 kilométert haladt. ■ A malaysiai szerelmeseknek a jövőben nem szabad csó- kolózniuk sem parkokban, sem más közterületen. Az új törvény- javaslat értelmében a gyengédség minden megnyilvánulását törvény- sértésként büntetni fogják. Támogatói azzal érvelnek, hogy javaslatuk megfelel az iszlám és más vallások szelleméhek. ■ Két új bemutatót tart a Szlovák Nemzeti Színház a cseh színjátszás éve alkalmából. A bratislavai színjátszó együttes és a martini SZNF Színház január elején bemutatja Danék Jelentés N város sebészetéről című müvét, a Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttese pedig Smetana Dalibor című operáját. Felhőátvonulások, sokfelé eső, ha- vasesó, a hegyvidékeken és keleten havazás. A várható legmagasabb nappali hómérséklet 1-5 fok között. Mérsékelt déli, a hegyvidékeken megélénkülő nyugati szék A reggeli órákban az / utak több helyen eljegesedhetnek. Szerdán a felhőzet felszakadozik, és csak néhol lesz futó eső. Csütörtökön újra borult idő, helyenként havazás a síkságokon eső lehetséges. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kedden fagypont körül, szerdán a hegyvidéki völgyekben mínusz 5 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1-5 fok között alakul. Picasso 98 alkotása több mint egymillió dollárért kelt el a Sothebyban megtartott árverésen. A felvételen: két elárverezett kép, a Zöld hajú nő (baloldalt) és a Francoise szürke háttérben. (Képtávíró - ČSTK) Milyen lesz az időjárás januárban? Január az év leghidegebb hónapja, a havi átlaghőmérséklet Délnyugat-Szlovákiában mínusz 1, mínusz 2, másutt a síkságokon mínusz 2, mínusz 4 fok. Időjárási kilengések ebben a hónapban is előfordulnak. A Kárpát-medencében két különböző hatás érvényesül, az egyik a sarki légáramlás, amely észak felől hatol be, s télies időt és erősebb éjszakai fagyokat okoz. A felhőzet felszakadozása szélcsend és hótakaró esetén a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 15, a hegyvidéki völgyekben mínusz 20-25 fokig süllyed. A másik alapvető időjárási hatást az Atlanti-óceán jelenti. Időnként nedves és melegebb tengeri légtömegek hatolnak be Közép- Európába, s hatásuk főként Szlovákia délnyugati részén érezhető. Ilyenkor az éjszakai fagyok megenyhülnek és a nappali hőmérséklet fagypont fölé emelkedik. A tengeri légtömegek behatolásakor gyakori a kiadós csapadék, először havazás, majd a síkságokon havas eső vagy eső formájában. Január azonban a legszárazabb hónapok egyike. Az átlagos csapadékmennyiség Szlovákia síkságain 35-45 milliméter. Előrejelzés az idei januárra: Tragikus balesetek az utakon A legutóbbi hétvégén 117 Közlekedési baleset történt Szlovákiában. A baleseteknek négy halálos áldozata volt és 36-an súlyosan megsérültek. Az anyagi kár több mint 620 000 korona. A múlt év utolsó napján előfordult 30 baleset közül kettő volt halálos kimenetelű. Az első Kote- šová (žilinai járás) közelében történt Alexander M. 78 éves helybeli lakos az út menti korláton ült, s szerencsétlenül a befutó autóbusz kerekei alá esett, amely halálra gázolta. A másik baleset színhelye Záhorská Bystrica volt. A 20 éves Miloš M. személyautójával az úttest bal oldalán elütötte Pavol B. 48 éves bratislavai lakost, aki a helyszínen meghalt. A gázoló gékocsivezetót őrizetbe vették és a baleset ügyében megindították a vizsgálatot. Január 1-én Pográny (Pohrani- ce) közelében történt tragikus baleset. A 44 éves Imrich B. gyorshajtás közben személyautóval a nedves úttesten megcsúszott, az árokba futott és egy fának ütközött. A gépkocsi vezetője kórházba szállítás közben, 15 éves fia a helyszínen meghalt, 44 éves feleségét súlyos sérülésekkel kórházban ápolják. A gépjárműben mintegy 45 000 korona kár keletkezett. M. H. a hónap első harmadában változóan felhős idő, gyakori kódkép- ződés. ötödiké körül megnövekszik a felhőzet, és több lesz a csapadék. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3, mínusz 8, a hegyvidékeken mínusz 5, mínusz 10 fok között; a várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3, a hegyvidékeken mínusz 3, plusz 1 fok között. Január 11 -étól 20-áig kezdetben borult idő, szórványosan havazás. Később a felhőzet felszakadozik, és a hegyvidéki völgyekben köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4, mínusz 10, a hegyvidékeken mínusz 6, mínusz 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3, plusz 2, a hegyvidékeken mínusz 5, 0 fok között alakul. A hónap utolsó harmadában változóan felhős idő, 25-e körül a felhőzet megnövekszik és havazni fog. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 6, mínusz 12, a hegyvidékeken mínusz 8, mínusz 14, a nappali hőmérséklet mínusz 5, pli^sz 1, a hegyvidékeken mínusz 7, mínusz 3 fok között fog ingadozni. P. F. ■ Megszüntették a kazánházakat az ötmilliós Leningrád több- lakótelepén, ahol a téli hőmérséklet gyakran mínusz 30 fokig süly- lyed. A lakások hőellátásáról a város erőművei gondoskodnak. Nemrég üzembe helyezték a világ legnagyobb - 250 megawatt - teljesítményű hótermeló turbináit. Mindegyik több mint 300 gigakalória hőenergiát állít elő óránként. ■ Franciaországban új rendelet lépett érvénybe, amely a megengedett legnagyobb sebességet esőzésben és havazásban az autópályákon óránként 130-ról 110, a közutakon 90-ról 80 kilométerre csökkenti. Vitás esetekben az dönt, hogy a járművezető köteles csökkenteni a sebességet abban a pillanatban, amikor beindítja az ablaktörlőt. A rendelet megszegőit 600-1200 frank bírsággal és ötnapi szabadságvesztéssel sújthatják. Mi Hol ry Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: SOS Concorde (olasz) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: A betolakodó (angol) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: Majd a mama (francia) 15.30, 18, 20.30 • MIER: A trnovoi cárnó (bolgár) 18, 20.30 • POHRANIČNÍK: öregem, legközelebb okosabbak leszünk (cseh) 14.30, 17, 19.30 • PRAHA: A könyvelő kellemetlenségei (olasz) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 • SLOVAN: A ritmus fogságában (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • TATRA: Tüzet szüntess! (szovjet) 15, 17.30, 20 KOŠICE • DRUŽBA: Corleonétól Brooklynig (olasz) • MLADÁ GARDA: Sasok a padláson (jugoszláv) • SLOVAN: 1+1=3 (NSZK) • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: A Ferat-cég vámpírja (cseh) • TATRA: Sós rózsa (cseh) • ÚSMEV: Zulu hajnal (amerikai) SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Legenda a szerelemről (19) • KIS SZÍNPAD: Chopin (19) • ÚJ SZÍNPAD: Szóbeszéd (19) • STÚDIÓSZÍNPAD: Békák (19) • MŰVELŐDÉSI ÉS Pl- HENŐPARK: A Radošíni Naiv Színház műsora (19.30) • KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Szép Heléna (19) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás a 295,3 méteres hullámon): 7.00: Hírek. 7.10: Népi zene. 7.25: Sport és muzsika (ism.). 7.55: Hírek. 10.00: Iskolások műsora. 12.00: Hírek. 12.10: Rádióegyetem (ism.). 12.25: Barangolás Zeneországban (ism.). 12.55: Sajtószemle. 14.00: Hírek. 14.05: Tánczenei koktél. 14.30: Iskolások műsora. 15.00: Könnyűzene. 15.30: Napi krónika. TV-MUSOR BRATISLAVA 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.20: Johann Wolfgang Goethe. Cla- vigo. A dráma tévéváltozata (ism.) 10.35: Iskolatévé 11.05: Francia nyelvtanfolyam. 5. lecke (ff.) (ism.) 11.35: A rendőrség nyomoz (ism.) 11.40: Ez történt 24 óra alatt 15.55: Iskolatévé 16.15: Hírek 16.20: Tudomány és technika (ff.): 1. Újdonságok 2. Vízen és víz alatt 3. Kohászok és az új technika 4. Túzpróba 17.15: Matematika - mindenkinek. Ismeretterjesztő sorozat (ff.) 17.55: Közép-szlovákiai magazin (ff.) 18.30: Mezőgazdasági magazinműsor 19.10: Esti mese 19.30: Tv-Híradó 20.00: Nyárutón. Szovjet tévéfilm 21.10: Tudomány és gyakorlat. A biotechnológia jövője (ism.) 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Zenekedvelők körében. Hangverseny Náchodból 23.05: Hírek II. MÚSOR 15.40: Híradó 15.55: Szakmunkástanulók műsora (ff.) 16.25: Junior jégkorong VB. Csehszlovákia - Finnország mérkőzés Közvetítés Leningrádból Az 1. szünetben: Látogatóban Minszkben. Riportfilm A 2. szünetben: Filmriport egy mezei futóversenyről 18.45-19.30: Fiatalok Tévéklubja. 1. rész 19.30: Tv-Hiradó 20.00-21.30: Fiatalok Tévéklubja. 2. rész 21.30: Időszerű események 22.00: Junior jégkorong VB. A Svédország - Szovjetunió mérkőzés részletei, felvételről BUDAPEST 8.00: Tévétorna 8.05-11.05: Iskolatévé (ff.) 11.05: Képújság 14.00-15.55: Iskolatévé (ff.) (ism.) 16.05: Hírek 16.10: Kiskutya, nagykutya (ff.) 16.40: Nemzetközi síugróverseny Közvetítés Innsbruckból 17.40: Reklám 17.45: Képújság 17.50: Emlékszel még ? Rátonyi Róbert operettműsora 18.30: Dél-alföldi Krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora (ff.) 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 20.00: Az Onedin család. Angol tévéfilmsorozat. 1. rész: A Helen May elvesztése 20.50: Stúdió ’83. A Televízió kulturális hetilapja 21.50: Szép magyar tánc. Rábaközi dús 21.55: 1982-ben történt. A Panoráma különkiadása az elmúlt év nemzetközi eseményeiről 22.55: Tv-Híradó 3 II. MŰSOR 20.00: Iskolakerülgető. Válogatás az Iskolatelevízió műhelyében készült alkotásokból 21.10: Tv-Híradó 2 21.30: Rettenetes vasárnap délután. A Román Televízió Magyar Szerkesztőségének filmje (ff.) 22.25: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) ■ Már csak néhány másodpercre van szükségük számos szovjet vállalat szakembereinek ahhoz, hogy több ezer kilométerről tájékoztató anyagokat ismerjenek meg. Ezt a Szovjetunió tudományügyi és műszaki állami bizottsága szövetségi tudományos-mű- szaki tájékoztató rendszerének automata hálózata teszi lehetővé. ■ Új világrekordot állított fel a rock and roll táncban Bologna olaszországi városban a 25 éves Mirco Catalano és 20 éves húga, Manuela. Vad ritmusban szünet nélkül 27 órán át táncoltak. Ezzel megdöntötték saját korábbi világrekordjukat, amely „csak“ 22 óra volt. ■ Ezer megawattos generátorok gyártását kezdték meg a Harkovi Atomenergetikai Gépgyárban. Ennek során érvényesítik azokat a tapasztalatokat, amelyeket az ekkora kapacitású generátorok előállítása során már a le- ningrádi Elektroszila vállalat szerzett. A korábbi típusoktól eltérően az új berendezés lehetővé teszi, hogy az ezer megawattos atomreaktor egy blokkban működhessen. Ezzel a berendezés súlya 350 tonnával csökken. ■ Kedves ajándékkal lepte meg hallgatóit az alsó-ausztriai rádió: ezen a héten Bohumil Bezo- uška prágai színész folytatásokban részleteket olvas fel Jaroslav Hašek Švejk című regényéből. ■ Közvetlen újév előtt Lengyelországban befejezték a Wroclaw és a Glogow közötti 117 kilométer hosszú vasútvonal villamosítását. Tavaly Lengyelországban összesen 320 kilométer hosszú vasútvonalat villamosítottak. ■ Hat új bélyegsorozatot ad ki az idén az ENSZ postaügyi szolgálata. Januárban négy bélyegből álló sorozat jelenik meg a távközlés nemzetközi éve tiszteletére. A további sorozatok témája a tengeri utak biztonsága, a nemzetközi élelmezési program és az emberi jogok általános nyilatkozata jóváhagyásának 35. évfordulója. ■ Nagy károkat okoz a mezőgazdasági földterületekben kedvezőtlenül hat a vízgazdálkodásra és a zöldterületekre a külszíni szénfejtés. Észak-Csehországban ezeket a negatív hatásokat a talaj termővé tételével igyekeznek ellensúlyozni. 1952 óta 3015 hektárt rekultiváltak, e területnek több mint a felét visszaadták a mezőgazdaságnak. egyharmadát erdősítették, a többi részén tavakat, pályákat, gyakorlótereket létesítettek. a Portugália lakosságának több mint 23 százaléka nem tud írni és olvasni - közölte az analfabetizmus felszámolására alakult országos tanács. Jelentése hangsúlyozza, hogy. ez a helyzet az európai földrészen egyedülálló. Kiadia Sziovakia Kommunista Partia Kozponti Bizottsága, főszerkesztő RaDay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csetö János, szerkesztőség 815 81 Bratislava, Gorkého 10. telefon 309. 331-252. 332-301. szerkesztősegi titkárság 550-18. sportrovat 505-29. gazdasági ügyek 506-39 Távíró 092308 Adminisztráció Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fenyszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzem eben, 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5. telefon 577-10. 532-64 Hirdetési iroda a kozuleteknek 815 80 Bratislava, Vaianského nábrežie 15, II smelet, telefon 551 -83, 544-51 Előfizetési dí| havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kčc 14.70 A vasárnapi kiadás előfizetési di|a negyedévenként Kčs 13,- Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6 #ÚJ sző index 48 011