Új Szó, 1983. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-18 / 14. szám, kedd

A mikor manapság a gyermek­könyvek élén is ötlete­sebbnél ötletesebb címek fogják meg tekintetünket, és ugyancsak ösztökélnek a mű megvásárlásá­ra, minden „költőiessége“ ellené­re szinte szürkének hat KoncsoI László tizenkét éven felülieknek szánt, félszáz oldalnyi könyvének a címe. Színmuzsika, fényvarázs. Egykori kiadók, akiket üzleti szem­pontok vezéreltek, azt hiszem, nem helyeselték volna ezt a címet, mondván: ilyen címmel könyvet eladni nem lehet. Aligha érdekelte volna őket, hogy e könyv ponto­san, a szó szoros értelmében az, aminek a címe mondja. Színmu­zsika, fényvarázs - melyet az örökké mozgásban lévő, az év­szakonként változó természet éle­téből teremtett Koncsol László, akit elsősorban jeles kritikusként és esszéíróként ismerünk. Tudjuk, a természet állandó és kimeríthetetlen témája a gyermek­lírának (is), melynek csehszlová­kiai magyar művelői közül - sok felszínes, szokványvers után - többen éppen itt hoztak újat, értéket, főképpen a hetvenes évek közepétől. De olyan teljességgel még nem találkozhattunk, mint amilyet most Koncsol László ho­zott létre; igaz, nem is akadt eddig, aki „csak“ a természetnek szen­telt volna figyelmet könyvnyi terje­delemben. Hogy Koncsolnak to­Bratislava után Érsekújváron (Nové Zámky) is megnéztem And- rássy Tibor grafikus munkáit. Szükségem volt rá, hogy újra szembesüljek a műveivel. And- rássy Tibor ugyanis nem tartozik azok közé a művészek közé, akik gyakran szerepelnek a nyilvános­ság előtt. Az ötvenes évek derekán klasz- szikus művészetfelfogással indult a pályán. A Szegények karácso­nya, a Dombtetőn, a Pásztorfiú, a Pipázó férfi akár a harmincas évek művészetébe is beilleszthe­tők. De van már ezeknek a mü­veknek az utóbbiakkal egy közös KETTEN Gyerekek gyúrják a havat az óvoda lejtős udvarán. Szánkó­kat, műanyagból sajtolt bobo­kat cipelnek. A két óvónő oly­kor három-négy szánkót is fel­húz a lejtő tetejére. A majdnem természeti környezetben épí­tett lakótelepi óvoda mellett magányos kisfiú bajlódik szán­kójával. Olykor megáll, sandán nézi a kerítésen túl viháncoló- kat. Majd tovább erőlködik. Szánkóját szinte leragasztja az olvadástól kásás hó. Itt-ott már a sár is átüt a havon. Kimerít­hette az erőlködés, mert liheg­ve leül... Az óvoda udvaráról egyre vidámabb nevetés hallik. Hó­golyók röppennek, a buksi fe­jeken havasak a sapkák. Már nemcsak a kerítés választja el a gyerekeket... A kisfiú őket nézi, s talán magánya enyhül, mert a kerí­téshez megy, belecsimpaszko­dik és átkiabál az udvaron ját­szóknak. Azok rá sem hederí­tenek. Visszamegy szánkójá­hoz. Az elkeseredett ember mérgével cibálja, taszigálja azt... De ni csak! Érkezik valaki, és maga mögött szánkót húz. Egy pöttöm lányka bukdácsol a hóban. Rövid párbeszéd után az egyik szánkót közös erővel félrelökik. A másikon pedig pillanatok alatt a lejtő aljába siklanak, ahol felborul a szánkó. Nagyot nevetnek. Most már a kerítés sem vá­lasztja el őket az óvoda udva­rán játszóktól. Ketten van­nak. DUSZA ISTVÁN vábbra is van közölnivalója e té­mában, azt újabb darabok publi­kálása jelzi a sajtóban. De maradjunk a kötetnél. Kul­csár Ferenc idestova másfél évvel ezelőtt megjelent Dióhintójának számos versében sikerrel kísérel­te meg belülről szemlélni és láttat­ni a gyermek világát. Most ugyan­ezt teszi Koncsol László a termé­szettel, csak még érzékenyebben, még árnyaltabban. És lenyűgöző formabiztonsággal, különféle köl­tői eszközök - főképpen a metafo­ra, ezen belül a megszemélyesí­tés - mesteri alkalmazásával, elemzésre érdemesen gazdag szókinccsel és mint jeleztem volt, a teljesség benyomását keltve. A születésnek, a növekedésnek és az elmúlásnak, a természet elemeinek, életfolyamatainak, a növények, köztük a virágok „sorsának“ ilyen részletező, ér­zékletes, festői színekben pompá­zó megjelenítésével elvétve talál­kozunk mostanság. Ily módon ze­ne is ez a könyv, „zenekari mű“, három tételben - Opál, Arany, Ezüst -, elő- és utóhanggal. Az előhang mintegy jelzi számunkra, hogy miről lesz szó: „Száll az űrben egy csoda..., száll a Föld­del..., súlytalan páratenger, Föld dajkája, ő talán a vén idő: egy sugárzó ékes-fényes, láthatatlan csodakert. Benne száll a földgo­lyó... De a kert benn is van ám, Ezekben a napokban kellemes meglepetés érte a Tábortűz olva­sóit. A SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának magyar nyelvű pio­nírlapja az eddig megszokottnál több oldalon, kitűnő minőségű pa­pírra nyomtatva, színesen jelent meg. Kellemes meglepetésről írok, hiszen a változás tanév, illet­ve pionírév közben Jörtént. Vala­micskével többe kérül majd a lap egy-egy példánya, dehát az előál­lítási költségek is növekedtek. Egyébként az olvasók csak a ki­adások egyharmadát térítik, kéthar­madát az állami költségvetésből fedezik. benne száll a földgolyóban, s ott él minden elevenben, ott tebenned, itt énbennem... “ S van e kertben három almafa, mindegyiken egy- egy alma. Ha lehull az első, az opál: „itt a tavasz és a nyár“; amikor a másik, az arany: „őszre jár“; „Ha lehull az ezüstalma s szertepattan - hó szitál“. Hogy miképpen történik-zajlik mindez részleteiben, azt eleveníti meg a könyv, olykor-olykor fölröp­pentve képzeletünket a különböző időszakokban különböző színek­ben játszó égboltra is, mely alatt például: „Szeszláng lebben, kék a fű közt, / s szétszalad a fák alatt - májvirág a tüdőfűhöz - könnyű égsz ín áradat. / Ibolya lep erdőt, kertet, / illatosabb, mint a méz. / Csillagvirág - égi szerzet - ősho- nára visszanézvagy: „...lassú lábon jár az ősz, / mint vemhét féltő barna őz, / kit könnyű szél is megelőz, / hogy jöttét megjelent­se“. Ahogy következnek az év­szakok, úgy változnak - Szabó Erzsébetnek a könyv tartalmához és stílusához igazódó illusztrációi is - az élővilág színei, hangjai, változnak a hangulatok - tudatos építkezés eredményeként. Illetve hasonlóképpen, mint a valóságos természetben, amelyre hovato­vább egyre kevésbé figyelünk, amelynek - születő, alakra lelő és észrevétlenül visszabomló - jelei egyre kevésbé töltenek be szere­pet az emberi életben, sajnos. Ezért is figyelemre méltó ez a könyv: a költészet eszközeivel tárja föl és elénk a természet titka­it, csodáit; tanít meglátni és meg­ismerni őket. Tanít szeretni a „csodakertet“. Az embert. BODNÁR GYULA A pionírokkal együtt örülünk a változásnak. Ugyanis most már nem esik szét kezünkben a lap oldalakra, könnyen olvasható a szöveg, tetszetósek a rajzok és a fényképek. Elmondhatjuk, hogy a pionírok szép ajándékot kaptak, s tegyük hozzá: meg is érdemlik. Minden évben bátor pionírtettek­kel, értékes társadalmi munkával bizonyították aktivitásukat. A pionírolvasókkal együtt mi is jó munkát kívánunk a szerkesztő­ségnek, hogy a Tábortűznek a tar­talma is legyen színes, vonzó. (hajdú) A természet csodái Koncsol László: Színmuzsika, fényvarázs Üzenetek „kozmikus terekről“ vonásuk. Képletesen szólva: vala­mi megfoghatatlan süvöltés, ke­gyetlen szél, ember-fölötti erő ér­ződik belőlük. Látszólag minden nyugodt, csendes, csak épp gyü­lekeznek a felhők, érezzük a vihar előszelét. Mi ez, tűnődhet az em­ber, s a választ csak a későbbi müveiben, különösen a hetvenes évek elején született Oswiecim, Lidice, Fajgyűlölet, A világűr és az ember, Vietnam, Memento, Pa­lesztin menekültek című ciklusai­ban találjuk meg. A mondanivaló, az állásfoglalás mellett lényeges bennük a természeti elem jelen­léte. A csillagászok állítják, hogy odakinn a világűrben kozmikus vi­harok dúlnak. Nos, mintha And- rássy Tibor ezeknek a kozmikus viharoknak a megjelenési formáit, az emberi életre gyakorolt hatásu­kat rögzítené. Vagyis, amikor hoz­zányúl egy-egy témához, mindig ennek a természeti erőnek a jelen­létét érzi és közvetíti. Lapjai komorak. Olykor csak a „kétségbeesett“ kezek, tenye­rek sziluettjei merednek az ég felé, máskor többet is megmutat és körül is járja, pontosítja az érzése­it, de az okokról és az összefüggé­sekről sem feledkezve meg. így jut el az Áramlás, a Medúzák harca, a Vénusz a Hold és a Föld című munkákig amelyek szűkszavúsá­gukban is mutatják az életünkben jelenlevő természeti erőt. l-ormai szempontból a grafikus hű eszközeihez. A fekete-fehér, vagyis a fény és az árnyék „játé­kával“ fejezi ki a gondolatait. Nem igyekszik telezsúfolni, fölszabdalni a teret, nincs szüksége kubista képhalmazokra, mert azok csak megtévesztenék a nézőt. NÉMETH ISTVÁN ÚJ FILMEK Izgalmas korszak szemtanúja lehet az Agónia című film nézője, hiszen Elem Klimov grandiózus, lenyűgöző történelmi freskója Raszputyin és Romanovok kap­csolatáról, a „szent ember“ bűvö­letében élő II. Miklós cárról és cárnéról, a cárizmus bukásának közvetlen előzményeiről szól. A történet tehát 1916-ban, a vég­képp elrothadt cári Oroszország haláltáncának utolsó évében ját­a babonásan vallásos, német szármázású Alekszandra cárné felett, aki szükségét érezte egy csodatevő szentnek, mert trónörö­kös fia furcsa betegségben, vérzé­kenységben szenvedett. Raszpu­tyin csodálatosan értett a beteg kisfiú megnyugtatásához, így az­tán korlátlan hatalomra tett szert, s a cárné minden kívánságát telje­sítette. II. Miklós cár tehetetlensé­ge, akaratgyengesége, befolyá­Az Agónia egyik jelenete; balra Raszputyin - Alekszej Petrenko alakítá­sában szódik, s főszereplője a korszak egyik legkülönösebb, máig hírhedt és ellentmondásos alakja, a szibé­riai parasztfiúból a cárizmus sötét szellemévé vált Rasszputyin. Ki volt valójában Grigorij Jefi- movics Raszputyin? Szent vagy szörnyeteg? Rendkívüli képessé­gekkel rendelkező politikus vagy súlyosan terhelt pszichopata? Ci­nikus, gátlástalan kalandor vagy csak őrült? Bűnös vagy áldozat? Mindez együtt? Elem Klimovot nem a személyi­ség rejtélye izgatja elsősorban. Ô a történelem felől közelíti meg ezt a „jelenséget“, tehát a törté­nelmi, társadalmi háttér világos, következetes megjelenítésével ér­zékelteti a furcsa-ellentmondásos figura drámáját és tetteit, a halálát körülfonó legendák valóságtartal­mát. A film nemcsak Raszputyin mítoszból, legendából szőtt alakját idézi meg, az intrikák sűrűjével, hanem egyszersmind e figura do­kumentumokkal igazolható törté­nelmi szerepét, s az arc mögött megbúvó valóságos társadalmi ta­pasztalatokat is. S mint filmjének a címe is jelzi, az orosz cárizmus agóniáját, bomlását akarja ábrá­zolni. Teszi ezt a történelmi-társa- dalmi összefüggések bemutatásá­val; Oroszországban még élénken él az 1905-ös forradalom emléke, s elviselhetetlenek az újabb fájdal­mak is: százezrek halála az első világháborúban, háborús veszte­ségek, kudarcok, erősödő sztráj­kok és fokozódó rendőrterror, nincstelenség, éhínség, járvány... S ebben a belső feszültségek­kel teli helyzetben férkőzött a cári udvar közelébe Raszputyin, a ha­talmas termetű parasztruhás szta- rec, egy primitív, kicsapongó, bün­tetett előéletű, iszákos, félanalfa­béta dúvad, s vált szinte teljhatal­mú diktátorrá nemcsak a vezető arisztokrácia egy része, hanem a cári család felett is, különösen solhatósága kedvező feltételeket teremtett ahhoz, hogy a pusztu­lásra ítélt cári birodalom utolsó éveiben a szibériai muzsik Orosz­ország szinte korlátlan ura lehes­sen. A mérhetetlen nyomorba zu­hant ország feszültségeire mit sem figyelő cári család s orosz arisztokrácia Raszputyin mágikus hatalmának révületében rohant a katasztrófa, a végvonaglás felé. A film valójában Raszputyin, a hajdani befolyásos csodatevő­politikus, a zabolátlan démoni „kí­vülálló“ leépítését követi nyomon, ahogyan, amiért kegyvesztett, ki­szolgáltatott lett, fent és lent egy­aránt - a cári udvar rothadásában, agóniájában. Elem Klimov Raszputyin egyé­niségét igen összetetten, szug- gesztívan ábrázolja: rendkívüli ha­tással bíró, belső démonaival küszködő, mindezt ugyanakkor nagyszerű taktikai érzékkel hasz­nosítani is tudó, az érzékiség és az eltorzult hit szélsőségei között csapongó, az eksztázis és a sze­repjátszás különös keverékében élő, hihetetlen dinamikus, ön- és közpusztító személyiségnek lát­tatja. Alekszej Petrenko játéka hí­ven érzékelteti a jellem ellentmon­dásosságát. Az Agónia egységben idézi fel a valós történelmet (a történelem és az egyén kapcsolatát). Doku- mentum-felvételek, hiteles fotók, korabeli híradórészletek sora lát­ható a filmben A figurák megjele­nésekor nevek, feliratok adnak el­igazítást a hajdani eseményekben, a valódi szereplők történelmi sze­repvállalásában - mintegy kulcsot adva a következő jelenet megérté­séhez. Jelentős film az Agónia; az utóbbi évek egyik legérdekesebb és legizgalmasabb vállalkozása, melyet a filmművészet egyetemes értékei között tarthatunk szá­mon.-ym­A héten kezdődik a téli filmszemle. Ennek során bemutatják Maximilián Schell Első szerelem című filmjét is, amely Turgenyev novellája alapján készült ÚJ SZÚ 4 1983. I. 18. Agónia (szovjet) A színes Tábortűz Könözsi István felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents