Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-23 / 29. szám
TUDOMÁNYI TECHNIKA Az Incheba ’82-ről - képekben “...Lehetetlen a részeket az egész nélkül megismerni, és nem ismerjük az egészet addig, amíg minden részt egyenként nem ismerünk...“ (Pascal) Aki figyelemmel követte a világ- egyetem és az anyag fejlődéséről sáóló cikksorozatunkat, annak bizonyára feltűnt, hogy egy lényeges fejezetről, az anyag keletkezéséről ez idáig egyáltalán nem esett szó. Szándékosan történt a mulasztás, ugyanis ennek a kérdésnek most, a végső összegezéskor szeretnénk néhány gondolatot szentelni. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a szóban torgó problémakört megközelíteni próbálkozó elméletek annyira spekulatív jellegűek és nélkülöznek mindennemű bizonyítást, hogy inkább elfogadottabb - jobb híján - az a filozófiai álláspont, amely szerint az anyag örök létezésű, csupán megjelenési formái változnak Átalakulhat az egyikből a másikba, teremthetetlen és elpusztíthatatlan. Az ember, a Föld, a galaxis, az egész univerzum mint individuum korlátozott ideig létezhet, de az őket felépítő anyag végtelen létezésű. Több tucatra tehető azon elméletek száma, amelyek megpróbálták az anyagnak a semmiből való keletkezését leírni. Tárgyalásuk hosszadalmas és felesleges is lenne, egyébként is csak matematikai és fizikai egyenletek manipulálásain alapszanak, s ezek részletezése túllépi e népszerűsítő cikk kereteit. A modern fizikai és matematikai elméletek összessége anyagi világunk szerkezetét, anyagi felépítését és mozgástörvényeit tükrözi. A világegyetemben uralkodó állapotokat mindig az adott feltételek és azok egymástól való függőségének végtelen variációi határozzák meg. így például az „élő anyag“ megjelenése és fejlődése is csak akkor vált lehetővé, amikor az egyre táguló világegyetem kozmikus sugárzásának térsürűsége és az ultraibolya sugárzás ebben való hányada egy bizonyos kritikus érték alá csökkent. Ez a sugárzás ugyanis elpusztítja az életet. Vagyis az anyagnak élő anyaggá váló rendeződése egy meghatározott típusú folyamat, amely csak más típusú folyamatok, feltételek jelenléte nélkül mehet végbe. (Megjegyzendő, hogy ez a feltétel világegyetemünkben meglehetősen ritkán adott). Tehát a Földről megfigyelt világ megismerhetőségét is természetszerűleg befolyásolják azok a körülmények, amelyek adottak az általunk ismert tartományokban uralkodó feltételekkel. Ezzel a kijelentéssel tulajdonképpen eljutottunk a világ megismerhetőségének problémájához. Akaratlanul is felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon az anyagi világ végtelensége, kimeríthetetlensége, átalakulásformáinak végtelen gazdagsága nem zárja-e ki eleve a világ megismerhetőségét. Hiszen bármilyen fokot is ér el a tudomány, bármennyit is fogunk tudni a világegyetemről, az csak egy parányi homokszem lesz a sivatagban. A kérdést azonban másként kell feltennünk. A világ teljes megismerését sohasem az fogja jelenti, hogy majdan múlt időben kijelenthetjük:^ világot már megismertük, hanem az, hogy a megismerés útjában nincs semmiféle leküzdhetetlen elvi gát. Vagyis, habár a világ végtelen, nem tartalmaz semmi olyat, ami nem lenne megismerhető. Maga a megismerés alapvető jellemzője az emberiségnek, s nem pedig társadalmi rétegek öncélú tevékenysége. Az egyre tökéletesedő megismerési folyamat az egyedüli biztosítéka annak, hogy az emberiség életfeltételei hosszú távon adottak legyenek. Az élő organizmusokhoz tartozó ember felülemelkedett a fejlődés folyamatában, s minőségileg teljesen eltérő viszonyban van az öt körülvevő természettel a többi élő szervezethez viszonyítva. Nem ő idomul a természethez, hanem munkaeszközeivel a természetet igyekszik magához idomítani. Ez érdekes filozófiai gondolathoz vezet: az anyag megismeri és legyőzi önmagát. Győzedelmeskedik az ember, aki a világ- egyetem általa ismert, korlátozottan felmérhető tartományainak a megismeréséből és megértéséből általánosít, és alkalmazza azt a még elérhetetlen távolságokban és időtartamokban levő jelenségekre. BÖDÖK ZSIGMOND Az anyag története (IV. rész) Már a századfordulón tudtak a tavak vizének önlengéseiről, s azokat matematikailag is leírták, de csak a második világháború után fedezték föl, hogy ezek a lengések nem csupán a víz felszínén érvényesülnek, hanem - ha a víztest réteges - a mélységben is, többnyire hosszú hullámok formájában. E vízmélyi hullámok többszörösen magasabbak lehetnek, mint a legmagasabb felszíni hullámok. A zürichi műszaki főiskola kutatói megállapították, hogy amikor a Zürichi-tó fölött főn uralkodik, s emiatt a tóban nagyobb hullámok keletkeznek, a tó vizében szintén képződnek hullámok, olykor 20 m magasak is. A Zürichi-tó vízmélyi hullámait mérőláncokkal vizsgálták. Négy bójára a tó fenekéig érő mérőláncokat függesztettek, s azokra mintegy negyven műszert erősítettek föl. Továbbá főn idején négy haladó hajóról is figyelték a víz alatti lengéseket. A méréseket olyan időpontokban végezték, amikor az éghajlat kedvezése miatt a tavak vize rétegezetté válik, mert ilyenkor a vízmélyi hulláLengő vizű tavak mok könnyen felismerhetők. Ilyenkor a melegebb felső vízréteg mintegy 10 m vastag, s alatta, 20-25 m-es mélységtől kezdődően a fenékig 6-4,5 Celsius-fokos a víz hőmérséklete. E két eltérő hőmérsékletű víztömeg között van egy határréteg, amelyben a hőmérséklet hirtelen csökken. Télen, amikor a felszíni víz lehűl, ez a rétegződés elmosódik. Amikor a légköri légnyomás ingadozásai a tó egész víztömegében hullámzást keltenek, ez a víztükör emelkedésében vagy süllyedésében is megmutatkozik. A víztükör szintmagasságának ingadozása például a Genfi-tóban a másfél métert is elérheti. A főn idején támadó hatalmas mozgás persze a tó biológiai állapotára is kihat, hiszen az elkeveri mind a felszíni víz oxigénjét, mind a fenéken lerakodott tápanyagokat. E vizsgálatoktól azt várják, hogy sikerül olyan matematikai modelleket alkotni, amelyek leírják a tavak időszaki lengéseit és azoknak a légköri viszonyokkal való kapcsolatát. Ilyen modellek birtokában talán előrejelezhetővé válik az, hogy a vízmozgások miképp hatnak a víz műszaki létesítményekre, a tóba belekerült szennyeződésekre vagy a tóból kiemelt hűtővízre. (Frankfurter Allgemeine Zeitung) ÚJ SZÚ 17 982. VII. 23. ÉRDEKESSÉGEK, ÚJDONSÁGOK ÜVEGOLVASZTÁS A VILÁGŰRBEN Az egyesült államokbeli Westinghouse kutatólaboratóriumának munkatársai rakétával 200 km-es magasságba juttattak egy üvegolvasztó kemencét és különféle kiegészítő berendezéseket. A repülés alatt a rakéta súlytalansági állapota hat-hét percig tartott. A kísérletben azt próbálták ki, hogy tudnak-e a súlytalanságban erősen homogén, buborék nélküli üveget önteni, például lézerek vagy a száloptika céljára. A súlytalanságban - minthogy hiányzik a felhajtóerő - a légbuborékok az olvadékban maradnak. E kísérletben úgy próbálták a buborékokat vándorlásra és végső sorban az olvadék elhagyására késztetni, hogy az olvadék hőfokát szakaszonként, fokozatosan szabályozzák. A rakétán elhelyezett kamerával kétszázötven felvételt készítettek a buborékok mozgásáról. A kutatók szerint a kísérlet ígéretes eredménnyel járt. (Frankfurter Allegemeine Zeitung) A DOHÁNYZÓ CUKORBETEGEK TÖBB INZULINT IGÉNYELNEK Dán tudósok vizsgálatai szerint, a dohányzó cukorbetegeknek nagyobb adag inzulint kell befecskendezniük, mint a nem dohányzóknak. Radioaktivitással jelölt inzulinnal végzett kísérletek során kitűnt, hogy dohányzás közben 113 százalékkal csökken az inzulinfelvétel a bőr alatti szövetből a vérbe. Ennek következtében a diabetes mellitusban szenvedő dohányzók inzulinszükséglete 15-20, az egyik cigarettáról a másikra gyújtó, szenvedélyes dohányosoké pedig 30 százalékkal növekedett. A koppenhágai tudósok kimutatták, hogy kölcsönhatás áll fenn a bőr alatti vérellátás és az inzulinfelvétel között. Azt is megállapították, hogy a dohányzás okozta érszűkület és az ezzel együtt járó vérellátási zavarok hátráltatják az inzulin-abszorpciót. (Süddeutsche Zeitung) KIFUTÓPÁLYÁK TISZTÍTÁSA Hét szokványos repülőtéri tisztitógépet képes helyettesíteni a Dormas minszki tudományostermelő egyesülés által készített DE-224 aggregét. Az új gépet a legkülönbözőbb szerkezetekkel látták el a repülőtéri kifutópályák hótól, portól és szeméttől való megtisztítására. Egy különleges henger eltávolítja a hóréteget, a forgókefe pedig megtisztítja a betont. A jégréteget egy repülőgép-hajtóműből kiáramló sugár megolvasztja, lefújja a kifutópályáról és felszárítja a burkolatot. Ha például a kifutópályát öt centiméter vastag nedves hó borítja, az új aggregát egy óra alatt képes 160 000 négyzetméternyi felületet megtisztítani. (T) Az Incheba '82 nemzetközi vegyipari vásár az idén is színvonalas seregszemléje volt a szlovákiai fővárosban az ágazat eredményeinek. Képet adott legújabb termékeinek széles skálájáról, tudományos-kutatási eredményeiről és a vegyipart kiszolgáló ágazatok tevékenységéről egyaránt. Az alábbiakban néhány felvétellel illusztráljuk a vegyipari bemutató gazdagságát, színvonalát. A csehországi vegyipari vállalatok tevékenységének sokrétűségéről szerezhetett új ismereteket a látogató a Chemopetrol termelési- gazdasági egység kiállítási részlegén. Itt volt látható egyik konszernvállalatának, a neratovicei Spolana vállalatnak az Oestrophan nevű állategészségügyi készítménye is, amely a vásár aranyérmes terméke lett. A készítmény a szarvasmarha ivarzásának szabályozására, a sertéstenyésztésben pedig az ellés időpontjának előrejelzésére alkalmazható. Félvezető Ge-Li detektor - a Rezi Atomkutató Intézet terméke; alkalmas a gammasugárzás mérésére, s műszaki paraméterei megfelelnek a nemzetközi csúcsszínvonalnak. A KGST-tag- országok keretében e termék monopolgyártója hazánk és a Szovjetunió. A Ge-Li detektor aranyérmes termék lett. A környezeti ártalmak folyamatos elemzését teszi lehetővé az az automatizált rendszer, amely a bratislavai Datasystém terméke, s amely a vegyipari vásáron szintén bekerült az aranyérmet kapott termékek sorába. A légkör, a vizek és a talaj szennyezettségéről automatikusan gyűjti, dolgozza fel és értékeli a mennyiségi és minőségi adatokat, és az időjárás-előrejelzés számára is ugyanezt teszi. A rendszert a vízgazdálkodásban, a mezőgazdaságban, valamint az ipar környezetszennyező hatásainak mérésében használják ki. A vásáron minden évben kétségtelenül a leglátogatottabb részlegek közé tartoznak azok, amelyek kozmetikai szereket és háztartásvegyipari termékeket vonultatnak fel. E termékek közül ezúttal is nagy sikert arattak a magyar gyártmányú Fabulon-készítmények, amelyek a hazai vásárlóközönség körében is közismertek és -kedveltek. (Gyökeres György felvételei)