Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-07-23 / 29. szám

A Téli Palota - az Ermitázs öt épülete közül az egyik A Szovjetunió kulturális határozatot hozott a világ egyik legnagyobb múzeumának, a Szov­jetunió egyedülálló kincsestárának, a leningrádi Állami Ermitázsnak a rekonstrukciójáról. A dön­tés okairól, a tervezett munkáról Piotrovszkij akadémikussal, a múzeum igazgatójával az Iz­vesztyija tudósítója beszélgetett.- Mi tette szükségessé az Ermitázs rekonstrukcióját?- A szovjet hatalom évei alatt rendkívül megnövekedett a múzeum állománya: ma több mint 2 millió 600 ezer festészeti, szobrászati, grafikai, alkalmazott-díszítóművé- szeti alkotás, régészeti lelet, érem, ércpénz és más egyéb található. A gyűjteményeket több száz raktárban őrzik, de ma már kevés a hely. A helyhiányt megérzik műhelyeink, laboratóriumaink is. Az ország múzeumainak gyakorlatá­ban például nálunk létesült először röntgenkészülék, tele­víziós és egyéb felszereléssel ellátott fizikai laboratórium, Ezt állandóan újabb műszerekkel, készülékekkel kell kie­gészíteni, ezek számára pedig szintén kell a hely. Nagy érdeklődés nyilvánul meg az Ermitázs kincsei iránt, és ez állandóan növekszik. A múzeumnak évente már több mint 3,5 millió látogatója van. Ezért a kiállítási termekben, bár a számuk nem kicsi - 353 -, néha nagy (ÓSTK-felvétel) a zsúfoltság. Azonfelül nem mindenütt lehet kényelmesen megtekinteni a kiállítási tárgyakat, amelyek száma, melles­leg szólva meghaladja a százezret. A múzeum számára már nyilvánvalóan nem elegendő az a néhány palotaépület, amelyet jelenleg elfoglal. Éppen ezért esedékes a rekonstrukció.'- Ismeretes, hogy ez az öt épület - a Téli Palota, a Régi, a Kis, az Új Ermitázs és az Ermitázs Színház - régen kialakult építészeti egységet alkot. A közelben semmi újat nem lehet építeni. Akkor hogyan bővítheti a múzeum a területét?- Azoknak a közeli, régi épületeknek igénybe vételével, amelyeknek a stílusa az Ermitázséhoz hasonló. Ezeket gyökeresen átépítjük, de csak belülről, és a múzeum szükségleteinek megfelelően. Az épületeknek a Palota rakpartra és a Halturin utcára néző külső homlokzatai megőrzik hagyományos külsejüket. így tehát az épület- együttes művészi külsejében semmiféle disszonancia nem jön létre, megmarad az egész harmóniája.- A múzeumnak mely részei kapnak helyet azokban az épületekben, amelyeket az Ermitázs rendelkezésére bo­csátanak?-Több tudományos-restaurációs laboratórium és raktár jut olyan területhez, ahol állandóan meghatározott hőmér­sékletet és nedvességet lehet majd fenntartani. Ezek nagyon fontosak ahhoz, hogy eredeti szépségükben őriz­hessük meg a múzeum kincseit, a jövő nemzedékek számára. Nemcsak a jelenlegi állományokra gondolok, hanem arra is, ami később kerül hozzánk. Az új beszerzés pedig nagy - évente 18-20 ezer kiállítási tárgy. Az Ermitázsból csupán ebben az évben mintegy 20 régészeti expedíció indult Kubányba, a Krím-félszigetre, Közép- Ázsiába és más vidékekre. Már megérkeztek a Pendzsi- kent környékén végzett ásatásokból származó, egyedül­álló, korai középkori freskók. Ezeket restaurálni kell és megfelelő módon elhelyezni. Sok más lelet is van, amely­ről szintén gondoskodnunk kell. A Sztáríj Krímben, Her- szonyeszben folytatott ásatások során festett kerámiatár­gyakat, fémtárgyakat, faragott díszítéssel ékesített sírkö­veket találtak... Az Ermitázs kollekciói bővülésének fontos forrásai: magángyűjtemények. Jelenleg jó néhány értékes mü, egyebek között több nyugat-európai festészeti alkotás van, mint mondani szoktuk: „magánkézben“. Magángyűjte­ményből kerültek például hozzánk J.-E. Blanche francia festőművész, M. Stanzione olasz festő képei és a képző­művészet más remekművei. Számos jelentős művészeti alkotást nemzetközi aukciókon vásároltunk meg. Például A. Menysikovnak az idősebb Rastrellitől származó mell­szobrát, valamint Péter-korabeli porcelántárgyakat. Állo­mányunkat egyúttal azok az ajándékok is gyarapítják, amelyek országunkból és külföldről kerülnek hozzánk. A címünkre érkező müvek közül nem mind kaphat helyet az állandó kiállításokon, ezért ezeket a raktárakba irányítjuk. A rekonstrukció következtében - ebben a tekin­tetben is új lehetőséghez jutottunk - gyakrabban meg tudjuk ismertetni látogatóinkkal az új szerzeményeket.- A látogatók számára is nyilván nagyobb kényelmet tudnak majd nyújtani.- A palotákban felszabadult helyiségek egy részét kiállítóteremnek használjuk majd. A többi között bővülnek az orosz kultúra, az ókori világ, a szovjet és a külföldi keleti osztály kiállítási anyagai. Uj részlegeink a szocialista országok, valamint a skandináv országok kultúrájának történetét mutatják be. Az új osztályok megszervezéséhez elég sok kiállítási tárgyunk van. És ami különösen fontos: megjavul a kiállítási tárgyak áttekinthetősége. Megszűnik a túlzott zsúfoltság és a „szétszórtság“. Célszerűen lassul az a ma még sebes ütem, amelybe a múzeumot végigjáró látogatók kénytelen-kelletlen belesodródnak. Kijelölt helyeken „pihenő zónák" létesítését tervezzük, hogy a látogatóknak idejük és módjuk legyen az elmélyült gondolkodásra, a látottak felidézésére. Kibövítjük a tudakozó irodát, a látogatók előzetes tájé­koztatásának fő központját is. Azt tervezzük, hogy a kép­zőművészet kedvelői még a múzeumi körséta megkez­dése előtt a tájékoztató iroda termében megnézhessék a múzeum történetéről, termeinek és kiállításainak elhe­lyezéséről szóló filmet és sok más, érdekes információt kaphassanak. Az ilyen jellegű előzetes tájékoztatás segít­séget nyújt a látogatóknak ahhoz, hogy a legérdekesebb útvonalakat válasszák ki az anyag megtekintésére és kellőképpen eligazodjanak a termekben. (APN) AZ ERMITÁZS MA ÉS HOLNAP ÚJ szú 15 EGY HEYERDAHL-ELMÉLET REHABILITÁCIÓJA ,,Kon-Tiki“ az indián neve azoknak a kőből faragott óriásalakoknak Peruban, amelyek Viracochát, a mitikus világte- remtőt ábrázolják. Ezeknek a polinéziai istenszobrokhoz való hasonlósága szol­gált fontos alapul 1947-ben az azóta világhírűvé vált norvég néprajzkutatónak, Thor Heyerdahlnak ahhoz, hogy egy bal­safa tutajjal, amely az utalásokban gaz­dag Kon-Tiki nevet viselte, a Humboldt és a passzát áramlás felhasználásával megkíséreljen kelet-nyugati irányba át­kelni a Csendes-óceánon. Ezzel a poli­néziai és dél-amerikai nyelvek és kultú­rák gondos tanulmányozása alapján kiala­kított elméletének helyességét kívánta igazolni, hogy a Húsvét-szigetet és a Csendes-óceán déli részének még nyugatabbra fekvő szigeteit az inkákat megelőző kor indiói népesítették be kelet felől, nem pedig feltétlenül - mint ahogy az addig általánosan elfogadott volt - nyugat felől. Á kalandos utazás sikerrel járt: 97 nap után Heyerdahl expedíciója a Francia Polinéziához tartozó egyik kis Touamo- tou-szigetecskén szállt partra. Elmélete mégis kevés visszhangot keltett a szaktu­dósok körében. Ellenkezőleg. Elutasítot­ták, sőt lefitymálták. Végül szinte teljesen feledésbe merült. Vagy mégsem? A közelmúltban egy amerikai folyóirat feltűnést keltő cikket közölt. Ebből az derült ki, hogy Heyerdahl eszméje még éppenséggel nem tűnt el a tudomány látóköréből. Mi több: a terjedelmes cikk­ben, amely egy nemzetközi szakértő kol­lektíva legújabb kutatási eredményeire támaszkodik a Húsvét-sziget civilizációját illetően, felvetődik - még ha talán csak szónokinak szánták is - a kérdés: része­sül-e Heyerdahl késői rehabilitációban? A csoport vezetője, George W. GUI a Wyomingi Egyeten (Egyesült Államok) néprajzprofesszora egyelőre elismeri, hogy még több évi munka után sem tudták maradéktalanul és vitathatatlanul tisztázni, pontosan honnan jöttek a Hús- vét-eziget őslakói és miért nevezték má­sodik hazájukat (amely mintegy 4000 kilométerre van a chilei partoktól) ,,a világ köldökének“. Természetesen még né­hány más dolgot is homály fed. Az azon­ban nyilvánvaló, hogy annak idején az antropológusok túl hamar lemondtak He­yerdahl téziséről. Gill a Húsvét-szigetről származó régésszel, Sergio Rapu Haoá- val közösen új leleteket hozott napvilág­ra, amelyeknek a rendszeres értékelése még hónapokig tarthat, az első, közlésre érdemes következtetéseket mégis lehe­tővé teszi. A 118 négyzetkilométeres szi­get 19 helyén ástak ki 308 csontvázat. A csontok többnyire gigantikus, tonnás, fekete tufából faragott szobrok alatti üre­gekből vagy temetöládákból kerültek elő. Ezekből a 8 méter magasságot is elérő, keskeny ajkú, szem nélküli alakokból még mintegy 600 maradt meg. Ezek a férfiko­ponyák rendszerint hosszúak, nagyok és előreugrik a homlokuk. Gill és Rapu Haoa véleménye szerint ebből polonéziai ere­detre lehet következtetni. Eszerint azok­nak lenne igaza, akik úgy vélik, hogy a Húsvét-sziget őslakói a 3000 kilométer­rel nyugatabbra található Marqueses-szi- getekről vitorláztak át. Ennyire azonban nem egyértelmű a dolog. Rapu Haoa és Gill ugyanis fölfedeztek a Dél-Amerikával való kap­csolatra utaló dolgokat is. Vannak olyan genetikai jegyek, amelyek Heyerdahl okos meglátását támasztják alá. Gill elküldte az egyik munkatársát Pe­ruba, hogy ott vizsgálja meg a történelem előtti parti lakosok csontvázmaradványa­it, ezeket ugyanis a húsvét-szigetiek elődjeiként kell számításba venni. Erre kulturális és nyelvi sajátosságok mutat­nak. Heyerdahl elsőként hívta fel rá a fi­gyelmet, hogy ezeknek a titokzatos szob­roknak, a visszautasító arcvonásaikkal, az egész polinéziai szigetvilágban nincs hasonmásuk. Léteznek viszont hasonló szobrok a dél-amerikai kontinens fenn­síkjain. Ha Heyerdalt követjük, akkor mind nyelvi, mind külső jegyek a Húsvét- sziget lakói és az amerikai szárazföld népcsoportjainak ősi rokonságára en­gednek következtetni. Az biztos, hogy a vulkanikus sziget, amelyre első európaiként éppen 1722 húsvét vasárnapján tették a lábukat hol­land hajósok - és ebből az alkalomból „keresztelték el“ -, meglehetősen válto­zatos történetre tekinthet vissza. Biztos, hogy véres polgárháborúk dühöngtek, amelyek az őslakosságot megtizedelték, ha ugyan nem irtották ki egészen. Min­denesetre az említett 1722-es évben, amikor Roggeveen rotterdami kapitány a legénységével ott horgonyt vetett, talán 1000 ember, ha lakott a szigeten - túl kevés ahhoz, hogy ilyen hatalmas szob­rokkal egy magas kultúrát hozzon létre. A maradványokból - a szobrokon kívül nagyméretű erődítmények romjai is fenn­maradtak - a „polgárháború előtti idők“ eredeti lakosságát kereken 10 000 főre becsülik. A vérfürdő okát is tudni vélik: a „ rövid fülűek" föllázadtak a ,.hosszú fülűek“ ellen, és egy Ororina nevű férfi kivételé­vel valamennyit megölték. Ez a harc bő 300 évvel ezelőtt zajlott le, tételezi fel Heyerdahl a Kon-Tiki-expedícióról írott könyvében. A „hosszú fülúeknek“ többnyire vilá­gos bőrük és vörös hajuk volt. Furcsa elnevezésük abból az inka törzseknél uralkodó szokásból ered, hogy a fülüket súlyokkal hosszabbították. Ezek ellen az öslakók ellen és a kultikus tufafigurák alkotói ellen keltek föl a „rövid fülűek“, akik utánuk vándoroltak be Polinéziából- valószínűleg a XII. század folyamán. A korábbiakhoz hasonlóan most is nyitott kérdés, hogy ez az elmélet megfelel-e a valóságnak, vagy egyáltalában a köze­lében )ar-e. Mindamellett Heyerdahl egy honfitár­sa, dr. Eivind Myrhe orvos megkísérelt természettudományos bizonyítékot szol­gáltatni. A Húsvét-szigeteken élő Sebas­tian Englert misszionárius segítségével 1964-65-ben elvégezte az egész lakos­ság vércsoportelemzését. Kiderült, hogy három csoportba sorolhatók. 1. A „rövid fülűek“ mint a polinéziaiak ivadékai; 2. a korábbi szigetlakokkal való kapcsolatból származók; és végül 3. Oro­rina, az említett mészárlást túlélő egyet­len „hosszú fülű“ ivadékai. Myrhe valamennyi (akkor 949) sziget­lakótól vérmintát vett. Ennek során rájött, hogy a Húsvét-szigeten az A vércsoport dominál, amely egyébként Polinéziában csak alárendelt szerepet játszik. Ráadásul - Myrhe szerint - előfordulá­sa az egész csendes-óceáni régióban csökken keletről nyugat felé haladva. Az A-csoport aránya a legnagyobb az Orori­na nemzetségben volt - 58,3 százalék- szemben az átlagos 42,92 százalékkal. Hasonló gyakorisággal éz a vércsoport csak az Egyesült Államok és Kanada nyugati partján élő indiánoknál fordul elő. Másfelől a B vércsoportot a szigetlakok körében csak 0,83 százalékos arányban találták, a „rövid fülüeknél“ pedig egyál­talán nem. Indiában és Indonéziában viszont- azokban az országokban, amelyek a csendes-óceáni szigetvilág s egyúttal a Húsvét-sziget betelepítése Szempont­jából szóba jöhetnek - a B a leggyakoribb vércsoport. LOTHAR PILZ (Horizont) a 1982. VII. 23.

Next

/
Thumbnails
Contents