Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-07-23 / 29. szám

IDŐSZERŰ GONDOLATOK 1982 július 25. A NAP kel - Kelet-Sziová kia: 4.59, nyugszik 20.23 Közép-Szlovákia: 5.07, nyugszik 20.31 Nyugat-Szlovákia: 5.15, nyugszik 20.39 ómkor A HOLD kel-10.36, nyug­szik 23.20 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük KRISTÓF, JAKAB nevű kedves olvasóinkat • 1912-ben született Kamii LHOTÁK tests és graflkus, érdemes művész. AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL A SZOCIALISTA FORRADALOM, AZ ELLENFORRADALOM ÉSAKLERIKAUZMUS OR. JAROSLAV ŐELKO ÍRÁSA KÖRÜLTEKINTŐ FELKÉSZÜLÉS TANKINA ISTVÁN CIKKE ÖSSZHANGBAN A KOR KÖVETELMÉNYEIVEL MAKRAI MIKLÓS ÍRÁSA MEGÉRTÉST, NYUGALMAT TALÁLTAK DEÁK TERÉZ RIPORTJA A JÖVŐRE IS GONDOL KARDOS MÁRTA CIKKE A KÉK FORD USANDRO OTERO EGY „KISVÁROSI“ FŐVÁROS FEKETÉI ÉS FEHÉRE GARDOS MIKLÓS RIPORTJA • A brnói Královo Pole-i Gépgyár különféle, elsősorban kiegészítő berendezéseket, például hőcserélőket, s a primér kör vizének gáztalanítására szolgáló készülékeket gyárt a Jaslovské Bohunicében és Dukovanyban épülő atomerőmüvek számára. E berendezé­sek gyártása maximálisan pontos munkát követel meg a hegesztőktől és a szerelőktől. A felvételen Lubomír Jurícek korszerű defektoszkópiai módszer segítségével ellenőrzi a hegesztéseket (Igor Zehl felvétele - ŐSTK) Vándormadarak Ez sem állt meg, hogy a fene vinné el. Pedig hátul senki sem ült a kocsiban. Kár volt felállni, integetni, előre mosolyogni. Ne, ne rázd az öklöd, nincs értel­me, még utóbb azt hiszi, nélküle semmire sem me­gyünk. Hogy itt maradunk az éjszakában. Hogy itt kö­szönt ránk a hajnal a sza­bad ég alatt. Most mit iz­gulsz, biztos jön még vala­mi. Inkább ülj le. Nem ácso- rogtál még eleget? Ide ülj a fehér sávra. Hol is hagy­tam abba? Ja, ott, hogy Angi Vera elárulta a szerelmét. Vagy azt már mondtam? Tényleg, igazad van. Tovább beszélgetünk. Döblinről, Hrabalról, filmek­ről, kínos kalandokról, fel­emelő élményekről, vidéki Bovarynékról, tengö-lengö nagyvárosiakról, a máról, a holnapról, a holnapután- ról. És közben várunk. Mind­egy, hogy mi jön, csak megálljon, és elvigyen egy darabon. Legalább három- négy-öt kilométerrel le­gyünk már közelebb a Slovnaft lángcsóváihoz. Ha nem csöpörögne az eső, nem is zavarna, hogy itt ülünk az éjszakában, de ha elered, hova állunk? Fi­gyelj csak, ott a kanyaron túl, a fasorban világítvalami. Autóbusz? Kocsi? Teher­autó? Most te próbálod meg vagy én? Te akarod? Hát próbáld. Majd meglátjuk. Kamion. Szerintem ka­mion. • Ugye, megmondtam. Megállt. Várj csak, majd ér, beszélek vele. Bolgár? Akkor oroszul. Elvisz, persze hogy el, szállj fel gyorsan. Göndör, fekete haj, sötét arcbőr, fürkésző szempár. Hallgatunk. A sofőr nem kérdez, én nem beszélek. Szólj hozzá! Álmos vagy? Akkor aludj. Én kezdem el a társal­gást. Honnét jön, hová megy, kérdezem, s már jön is a válasz. Szófiából Brnó- ba. Ott megrakodik, aztán ugyanezen az útvonalon vissza Bulgáriába, majd Törökországon át Irakba. Zetort visz, hármat-négyet egyszerre. Hogy milyen az élet Irak­ban? Homok, homok, ho­mok, mondja bulgárul. Fe­kete fátyol? Ugyan, ma már csak az idősebb nők viselik. Egyébként jártam én már Olaszországban és francia földön is, meséli. Nem, nem vágyokozom oda. Tudja, én azt állítom, ha pénze van az embernek, minde­nütt jól érzi magát. De a ha­zámtól nem tudnék elsza­kadni sosem. Úgy vagyok vele, mint a családommal. Igen, nős vagyok, két kis­gyermekem van. Lakás? Majd lesz az is. Harmincöt éves vagyok. A szüleimnél lakunk. Igen, kocsim is van. Havonta egyszer jó, ha be­leülök, hiszen több mint há­rom hetet szoktam lehúzni a kamionban. Hogy miért vonz ez a munka? Nem is tudom. Szeretem. Egyéb­ként olyan vagyok, mint a vándormadár. Egyszer itt, máskor ott. Ha megunom, abbahagyom. Éjszaka van. Koromsötét a táj. Fekete a diófák koro­nája is. Csak a kilométerkö­vek villognak. Esőnek erre nyoma sincs az úton. Megérkeztünk. A kamion továbbmegy. És holnap már visszafele jön. £uaJbé> Cj. .&l<rvló lllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll A nemzeti bizottságoknak ismét lehetősé­gük nyílik arra, hogy engedélyt adjanak olyan szolgáltatások végzésére, melyeket eddig háztartásbeli nők, nyugdíjasok és a megváltozott munkaképességű személyek végezhettek, azoknak a dolgozóknak is, akik ezeket a munkákat főfoglalkozásként végzik majd. Elsősorban a nagyon hiányzó szolgál­tatásfajtákról lesz szó, amelyeket nem tudunk az eddig alkalmazott módszerekkel biztosí­tani. Ezen formák alkalmazásának a megfelelő pénzügyi és adóeszközök bevezetésével együtt hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az emberek érdeklődését és a helyi források kihasználását a szolgáltatások javítására for­dítsuk. Semmi esetre nincs szó arról, hogy gazdaságunkban idegen elemeket érvénye­sítsünk, hanem csupán azt akarjuk, hogy rugalmasabban használjuk ki a rendelkezé­sünkre álló lehetőségeket, amelyek nagyobb beruházások és ráfordítások nélkül reálisan, aránylag rövid idő alatt hozzájárulhatnak a lakosság szükségleteinek jobb kielégíté­séhez. A szolgáltatások tökéletesítése elveinek érvényesítése terén döntő szerep hárul a nemzeti bizottságokra, amelyektől elvár­juk, hogy gondoskodjanak a szolgáltatások lényeges javításáról. Az azonban az illetékes központi szervek feladata, hogy nagyobb határozottsággal és felelősséggel viszonyul­janak a szolgáltatások fejlesztéséhez. A jóvá­hagyott tervek helyes, alkotó és aktív megva­lósítására a területi pártszerveknek is nagy gondot kell fordítaniuk, törődniük kell azzal, hogy növekedjen befolyásuk és javuljon a pártszervezetek e téren végzett munkája. Hasonló elveket - mint a lakossági szol­gáltatások fejlesztése terén - célszerű lesz érvényesíteni más területeken is, például a közétkeztetésben. Itt is sok a javítanivaló. Vonatkozik ez az ételek minőségére, a fel­szolgálás színvonalára és néha becsületes­ségére, a kulturált környezetre. De elmond­ható ez az irányítás és a tervezés egészéről is, ahol gyakoriak a fölösleges huzavonák és burjánzik a bürokrácia. Ezért döntés szüle­tett arról, hogy a vendéglátóipari vállalatok­nál bevezetik az irányítás lényegesen rugal­masabb formáit, amelyek az önálló elszámo­lási rendszer következetes érvényesítésén alapulnak, s amelyeknek elő kell mozdítaniuk a közétkeztetés színvonalának emelkedését és jobb gazdasági eredmények elérését. A nemzeti bizottságoktól elvárjuk, hogy sík- raszállnak a vendéglátóipar korszerű, éssze­rű, de nem költséges megszervezéséért, lé­nyegesen bővítik az önkiszolgálók hálózatát, elmélyítik a szervezetek együttműködését és a közétkeztetési formák kapcsolatát, beleért­ve a fogyasztási szövetkezetek, esetleg a földművesszövetkezetek lehetőségeinek kihasználását. (A CSKP KB 6. ülésén elhangzott beszámolóból) indulnom. Nem is kísért ennek Bármelyik lehetne a szere­lőszalag mellett szorgoskodók közül. Első pillantásra egyfor­mán ügyeskezűek mindnyájan, egyformán élmunkásnak tűn­nek az idegen szemében. Ta­lálgatásra azonban nincs idő, mert alig néhány lépéssel odébb kísérőm egy hazafelé készülődő nőt szólít meg. Előt­te még odasúgja felém:- Ö az, Vlasta Svecová.- ... ma korábban jöttem be, mert sietek haza. Mindent el­végeztem, nem lehetne hol­nap? ... - hallom kicsit távo­labbról. Ekkor még azt gondol­ja: a minőségellenór szeretne néhány dolgot megbeszélni vele Aztán, mikor megtudja, miről van szó, egyszerre elfe­lejti az idő múlását, s már a műszak vége sem zavarja különösképpen. Kéznyújtás közben felcsillan a szeme, ar­cán - belső énjét tükrözve - megjelenik a mosoly. Mintha egy kiatvófélben lévő szikra lobbant volna lángra benne. Örömében beszélgetésünk he­lyéül hirtelen akár egy igazatói irodának beillő helyiséget ajánlana, hogy megfelelő kör­nyezetben szóljon önmagáról, életéről. Elindulunk hát a so- béstavi Jitona bútorüzem csar­nokai közt egy ilyen nyugodt hely felkeresésére. Nem jutunk messzire, mert már útközben áradnak belőle a szavak, szin­te alig győzök jegyzetelni. Ilyenkor megszokott, min­dennapi mondatok jutnak az eszembe. De akármelyiket ej­tem is ki, számomra bármelyik sokat jelent. Szűk munkakö­zösségünk, kollektívánk, szo­cialista munkabrigádunk összetartó erejét. Ha ez nem lenne valóság, akkor most a gyárban nehezen találkoz­hattunk volna. Munkatársaim­nak köszönhetem, hogy itt ra­gadtam. Nehéz pillanatokban álltak mellém, átsegítettek a holtponton... Annyira össze­szoktunk, hogy bár átléptem a nyugdíjkorhatárt, ma nem tu­dom elképzelni azt a napot, amikor a közelben lévő ottho­nomból ne kellene munkába gondolata, hiszen mindennap becsülettel elvégzem feladatai­mat, egészségem is kedvez, s még senkitől sem hallottam, hogy nincs rám szükség. El­lenkezőleg: inkább marasztal­tak... Életem jelentős részét az üzemben töltöttem el. Hu­szonhárom éve léptem át elő­ször a bejárati kaput, akkori­ban még a varrógépek gyártá­sa adott munkát errefelé. A bú­torgyártás csupán később kez­dett gyökeret ereszteni. így együtt nőttem fel vele. Kevés olyan műhely van, ahol ne dol­goztam volna. Ahol szükség volt rám, oda mentem... Akkor néztem először munka után, mikor a gyerekek iskolakötele­sek lettek. Munkaerötoborzás volt a Jitonában, s én megpró­báltam, hátha kibírom. Tizen­két éven át délutánoztam, éje- leztem, mert más műszakra nem vettek fel. Szörnyű volt ez az időszak, fogcsikorgatva él­tem végig. Ekkoriban legna­gyobb támaszom a férjem s a gyerekek voltak. Sokszor mondogatták: ha mások kibír­ják, mutasd meg, te sem vagy rosszabb. Ha valamikor meg­fordult a fejemben, hogy hátat fordítsak ennek az üzemnek, akkor az ezalatt az egytucatnyi év alatt történt. Aztán mégis maradtam, s közben meg­edződtem. .. Most nyugodtabb, kevésbé idegfeszitő napokat élek. Amint láthatta: fiókokat készítek a szerelőszalag mel­lett. Hozzám kerülnek alkotó­elemei, s én ezekből szerelem össze. Eddig megszámlálha­tatlanul sokat vitt el mellőlem a szalag. Hogy álmodtam-e valamikor róluk? Általában olyankor, ha napközben sokat mérgelődöm, mert mások pon­tatlanul végezték el előttem munkájukat, s hozzám hibás, vagy rosszul elkészített alkotó­elemeket küldenek. Nem gya­kori az ilyen eset, de előfordul. Éjjel aztán az Idegesség hatá­sára álmaimban ismét vissza­tér a fiókhistória... Kellemes gondokat vállalok magamra: brigádunk életét szervezem, irányítom. Most is kirándulni készülünk. Aki nem csinálja, el se hinné, hogy mennyi elintéz­nivaló akad körülötte. Tizenhat éve dolgozom a szakszerveze­ti üzemi bizottságban, s nem szeretem tanácskozásait csu­pán hallgatva végigülni... A fellobbant láng lassan ki­alszik, ismét szikra marad be­lőle. Úgy érzi, mindent elmon­dott, amiről szólni- akart. Egy dolgot azonban tapintatosan kifelejtett: tavaly megkapta ,,A CSSZK iparügyi ágazatának legjobb dolgozója" kitüntetést. J. MÉSZÁROS KÁROLY Fiókkészítő a szerelőszalag mellől ÚJ szí 2 1982. VII. 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents