Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-12-17 / 50. szám
iS.1’’ -' ' vsh Bm I Jrp S JB ^^smBSSá Népdalgyújtő munkám során - azokban a helységekben, ahol tudomásom szerint a század elején Kodály Zoltán népdalokat gyűjtött - nem mulasztottam el megkérdezni , hogy él-e még valaki, aki emlékszik Kodályra vagy énekelt neki. A Nyitra környéki falvakban találtam a legtöbb adatra. Ezek közül a legérdekesebbeket az alábbiakban közlöm. (A tájnyelvi árnyalatokat nyomdatechnikai okok miatt nem jelölöm.) Kodály Zoltán a század elején Beden (Badice) is gyűjtött népdalokat. Megkérdeztem özv. Fülöp Imréné Gál Mónikát, hogy hallott-e az idősebbektől Kodály bédi tartózkodásáról?- Igen. Beszéltek Kodályról és a gyűjti- ^ síről, hogy járt itt valamikor, egy gramafo- nos fiatalúr, és a menyecskék, fiatal asz- szonyok, lányok oda jártak, abba a gra- mafonba beleénekelni, ki mit tudott. Hát eccer a fiatalúr elment Nyitrába - akkor Í még nem volt erre vonat, meg autóbuszok - hát gyalog, esetleg szekíren ment. Hát a fiatalúr nagyon meaázott, és a cipői nagyon eláztak. A szálláson, ahol lakott akkor még nem voltak kályhák, csak az I a kemence. Nálunk úgy nevezték, hogy siskó. Annak az oldalába, bent a szobába, ott volt olyan sparhelt. És az alá raktak tüzet a siskóba és úgy fűtöttek a fiatalúrnak, hogy ne fázzon. Míg hideg Í vót a sparhelt, felrakta a cipőit, közben elfeledkezett, hát mikor bement, a cipők már föl vótak kunkorodva. No de azér ő elment bennek és még később beszélt vele, annak a gazdának a fija Nyitrába, azt mondta, hogy nem történt semmi baj, elment a cipőkbe, csak kellett neki másikat venni. Es sok dalt énekeltek, minden! télit, kire emlíkeztem, mikor kérdeztek, kire nem.- Kik kérdezték?- Vikár László vöt itt, azt hiszem, öt- vennígyben, de már az asszonyok, akik inekeitek a Kodálynak, azokból már nem élt egy sem. Azután ide küldték őt a faluba és volt nála egy lap, és arra följegyezve, hogy Béden mit énekeltek. És mindig kírdezett, hogy ezt vagy azt tudom-e? Hát, nagyon keveset, amit nem tudtam. Többnyire mind tudtam, amit ő kérdezett. Lédec (Ladice), 1982. A kérdezett: Fazekas Mihály, született 1892-ben.- Miska bácsi, lenne szíves elmondani, hogy emlékszik vissza arra, amikor itt járt Kodály Zoltán. Hány éves volt akkor Miska bácsi?- Bizony nem is tudom, de olyan tizennégy, tizenöt körül voltam. Olyan suhanc. Már akkor én kanászkodtam, a magam kenyerét ettem, azt lehet mondani. Hát kérem, amikor ő ott volt, hát én is elmentem oda, volt olyan szabad időm, ő már ott összegyűjtötte a tanító segítségével az asszonyokat, akik énekeltek neki. Olyan öregebb asszonyok énekeltek neki és én is ott voltam, hát nekem azt mondja: - Hát te is énekelj! - Énekeltem neki, azt, hogy „Lányok ülnek a toronyba“, azt énekeltem neki. Mást én nem is nagyon énekeltem neki. Már azok az asszonyok énekeltek neki, többet, sokat. Mindenféle jót is, meg rosszat is. „Falu végén két vasvella. mégis bejött a korela“, azt is énekelték neki, és hogy „sem urakra, sem papokra, csak a szegény parasztokra“, ilyen énekeket énekeltek neki, meg mindenféle dőreséget is. Sokat, amit talán nem is szívesen jegyzett föl, dehát mindent följegyzett azért.- Csak jegyezte, vagy volt neki valami... I- Volt, olyan cincogó, olyan masina.... az fölvette, de mikor muzsikált, akkor csak olyan csendesen...- Hogy nézett ki az a masina?- Hogy nézett ki az a masina? Annak volt egy olyan, mintha volt volna neki valami tölcsérje is.- És abba a tölcsérbe énekeltek bele az asszonyok?- Hát abba, oda fordította. Hát ügyi én csak ott ülem, szemközt ültem vele.- És mindjárt vissza is hallhatták, hogy mit daloltak bele?- Arra nem is emlékszem, hogy vissza is énekelte volna, mert én onnan el is mentem aztán, én ott is hagytam őket. Én csak véletlenül, kíváncsiságból mentem oda, és így történt az, hogy én ott voltam. De akkor ő - Kodály Zoltán- még olyan jó, mozgékony fiatal, még fiatal is volt, nem volt talán még huszonöt éves se. Körülbelül, hát én csak úgy gondolom, tudom, hogy hány, mert többet én nem társalogtam vele sokat, elénekeltem neki azt a dalt, amit még öreganyámtól hallottam. „Lányok ülnek a toronyba, fehér koszorúba, Arra mennek a legények sári sarkantyúba, Lányok vagytok, szépek vagytok, piros az orcátok, Kertbe mentek rózsát szedni, szívem szakad rátok.“- Hogyan nézett ki Kodály Zoltán?- Kodály? Hát hogyan. Olyan, hogy mondjam, - olyan zsávolykabátja volt neki és olyan könnyes nadrágja volt neki, nem télen volt, már akkor olyan tavaszias idő volt. Az a lánka Gímesröl hozta neki batyuba a masinát.- Hogyan volt az a postai esete Kodály Zoltánnak?- Áztat már én á'gímesiektöl hallottam, én ott nem voltam jelen, de én attól a bácsitól hallottam, aki szintén ott volt, amikor a póstamesterné asszony - azt én nagyon jól ismertem, mert majd mindennapos voltam a postára, a plébániáról hordtam a postát -, amikor ő oda ment - Kodály Zoltán -, olyan szegényes megjelenésű volt, hogy a póstamesterné vonakodott neki azt az ötszáz koronát kiadni. Forintokra beszéltek, de korona volt az. Hát kérem, hát aztán 9 Bereczky tanító úr igazolta, hogy ő az. Aztán kiadták neki. Ghymes (Jelenec), 1982. A kérdezett: Molnár László, született 1906-ban.- Laci bácsi, maga ismerte Kodály Zoltánt?- Ismertem.- Mikor és hogyan ismerte meg?- Itt, háború előtt, a tizennégyes előtt, tizenháromban, tizenkettőben.- Mit csinált itt Kodály Zoltán?- Hát izé, gyűjtötte itt ezeket a nótákat, szokásokat, hogy mondjam, meg hát nótákat, katonanótákat. Ezeket. Meg a szentiványi énekeket.- Milyen gyakran szokott itt megfordulni?- Hát itt vót egy bizonyos ideig, azt lehet mondanyi, úgy három hónapig. ' - Akkor hol lakott?- Hát ott lakott a Bereczky éknél. Innen járt el nappal, reggel, és estefelé ballagtak haza a Tercsivel, meg mi, emberek is vótak, akik mentek, ót, nekik idejik,- Laci bácsi, maga is énekelt Kodálynak?- Nem dalótam, mert rossz nótám ót. Rossz hangom ót.- Akkor maga még iskolába járt?- Igen, hogyne.- És ö be is jött az iskolába?-Be. Hát ugye, nemzeti iskola vót. Úgy délután, tanidő után, akkor amikor mentek délután, négykor, amikor már szabad idejük vót nekik. Akkor meg vót az irány, hogy ide vagy oda mennek, Gerencsérbe, vagy Kolonyba, vagy Zsérére.- Nos most, Laci Bácsi! Amikor itt járt Kodály Zoltán és itt lakott Bereczkyéknél, akkor bizonyára bejött az osztályba is.- Be, be, begyütt, azér a begyütt.- A gyerekek közé? És a gyerekektől miket kérdezett?-Tudja az isten. Osztángat meg milyen énekeket tudunk és így előszedte iket, ki mit tudott.- Laci bácsi, maga is látta, hogy miféle szerkezettel vette föl a nótákat?-Az a, nagy láda ót, a hátán, vagy a Tercsi hordta, meg ó is, nem nagyon figyeltem ugyan, valami lágyikát láttam és nagy tölcsért és abba énekeltek. Emberek is jártak oda. Vótak olyanok is, akik kimaradtak az iskolából és tanítványai vótak őneki, má feereczkynek, hogy ügyi azok gyünnek énekelni oda Kodálynak, a trombitába.- Azt mondták, hogy a trombitába?-Azt.- így egymás között hogyan nevezték Kodályt?- „Aki az énekeket szegyi.“ Ghymes, 1976. A kérdezett: özv. Bányi Antalné Reczika Teréz, született 1898-ban.- Úgy hallottam, hogy leánykorában, amikor itt járt Kodály Zoltán Ghymesen, maga is énekelt neki. Hogyan emlékszik vissza erre?- Jól emlékszek én bizony arra. Itt volt egy új iskola csinálva, de most már az öreg és ott lakott az igazgató úr és ő pedig oda szokott járnyi, ott aludt, ott kosztolt és onnan ment ki Zsérébe, Lé- decbe és ő ott szedte a nótákat, abba az időbe. Eccer azt mondja nekem, hogy vigyem el neki azt a magnefont (sic!) Lédecre. Há, főkötöttem a hátamra egy lepedőbe és mentünk Lédec felé. Út közben mondja nekem a Kodály úr,- Van már szeretőd? - Ó - mondom -, ne bosszantson, még én lyánka vagyok. — Jaj, hogy hát má, tizenhét éves, az nem lyánka. Mondom, de nálunk még lyánka. Nekünk még nem szabad szeretőt tarta- nyi, anyám agyonütne. Beszélgettünk az úton, aztán elvittem Lédecbe, ott elvittem az iskolába, ott letettem, ó adott nekem két forintot, olyan nagy örömmel, úgy gyüttem haza. Vettem rajta szoknyát, kötínyt, kendőt a fejemre, főcifrázkodtam benne, (gy vót, így emlékszem rá. Mintha most vóna, úgy tudom.- Hogy nézett ki az a masina, amit vitt?-Hát, hogy nízett ki. Hát ... annak is ilyen rámája vót, mint ez, azon vót egy olyan nagy tölcsér és abba énekeltünk. Hárman énekeltünk akkor. Még él is az egyik, aki énekelt, de a másik meghalt. Hát hárman énekeltünk akkor eccerre bele. Én vótam a legkisebb, hát engem legelőre állított a töcsér szájához a Kodály úr. Őneki ott főztek a tanítójék, ott is aludt. Cilinek hitték azt a cselédlányt, hisz még él, most is. Hatvankilencben vótunk mink Kecskeméten. Elvittek minket. Nem maga vót itt? Kecskeméten vótunk.- Emlékszik-e még azokra a nótákra, amelyeket akkor Kodály tanár úrnak énekelt?- Hát ugye azokat tudom, mert azokat öreganyámtó tanultam. Igen. Hát, valamelyikre emlékszem, valamelyiket elfelejtettem. Szőlőhegyen egy körtefa, töviri áll, tövin áll, Eggyik ágán ez a Jancsi csak úgy furulyái. A másikon ez a Marosa csak úgy sírdogál. Ne sírj Marcsa, ne keseregj, kötény alatt van a gyerek, tied leszek már, Esztendőre, vagy kettőre, el is veszlek már. Ez volt a legelső énekem... öregszik az ember, felejt.- Hány éves most Tercsi néni?- Novemberben leszek hetvennyóc. özvegy vagyok. Egyedül vagyok. Már nem érdekel engem semmi nagyon. Má inkább elmek a templomba, imádkozok. Má engem csak az érdekel. Mióta má az öregem is meghalt, csak magamba, itt szomorkodok, búsúlkodok.- Másvalamire nem emlékszik Kodály tanár úrral kapcsolatban?- Hát más mire emlíkezzek. Csak any- nyit tudok, utána már nem járt ő itt. Azután má nem tudok róla. Mikor fiatal voltam, akkor járt, de mikor má öregebb vótam, akkor nem emlékszek, hogy vót-e itt többet. Nem, nem, nem vót. Eccer tudom, egy időtájban, mikor oan tizenhét éves vótam, akkor tudom, hogy itt járt, de többször nem jött. Akkor vittem gyalog Lédecre, akkor nem vót autóbusz. Nyitrát is hányszor megjártuk mi gyalog, ó. Itt a vicinális úton mentünk. Tudja, melyik az? Itt van a plébánia mellett.- Kodály tanár úr is gyalog járta a falukat?- Gyalog. Gyalog ment. Nem vót neki biciklije. Csak gyalog ment. Mint a vándor. Bot a kezibe és úgy mentünk, sétá- tunk. Ghymes, 1975. A kérdezett: Balkó Imréné Varga Cecília, született 1895- ben.- Fiatal korában hol szolgált?- Fiatal koromban Fejér megyében jártam munkára. Rikhárd pusztára és azután hét nyáron ott voltam, azután meg Gímesen, a Bereczky igazgató tanító úrnál voltam cselédlány. 1916, 17, 18, 1919-ben mentem fírhez. És akkor tizenhétben járt Kodály tanár úr és az szedte akkor a nótákat. Gímesen. Az öregasszonyok oda jártak az iskolába és ott énekeltek neki.- Ezek szerint beszélt Kodály tanár úrral.- Én beszéltem, igen. Még veszekedtünk is, mert későn jött haza, ügyi akkor nem ót biciklije se, csak gyalog, vitte a táskát, Zsíré, Kolony, meg ezekre a r íagyar falukra mind és én mind cselédlány nekem kellett várnyi öt vacsorával. Itt vót egy kis szoba és abba lakott, meddig itt tartózkodott Gímesen, meddig szedte a nótákat. Hát ha kísőn jött haza, mondom: tanár úr, én nem fogom magát várnyi én lefekszek. - No, Cili, Cili, má csak nyugodt légy - azt mondja -, majd máskíp is lesz az. - No, de akkor legíny ember vót, én meg lány. Hamar kibékültünk. Ezt elmondtam Kecskeméten a kedves felesíginek. ott vót. (Nevetés)- Maga is énekelt Kodály tanár úrnak?- Eggyet annak is énekeltem, a Kodály tanár úrnak. Melyik is vót az, ha eszembe gyünne... Hogy: Puszta malomba, Puszta malomba Cserfa gerenda, Cserfa gerenda. Azon üldögél, Azon üldögél Egy bagoly asszony Egy bagoly asszony.- Mit sírsz, mit bánkódsz, Mit sírsz, mit bákodsz Te bagoly asszony Te bagoly asszony?- Jaj, hogyne Sírník, Jaj, hogyne sírník Hogyne bánkodník, Hogyne bánkodník. Otthon feledtem, Otthon feledtem Cifra nyoszolyám, Cifra nyoszolyám. Abba feledtem, Abba feledtem Istvány uramot, Pista uramot. Az mellett hattam, Az mellett hattam ringó bölcsőmet, Ringó bölcsőmet. Abban feledtem, Abban feledtem János fiamat, János fiamat. Az melett hagytam Az mellett hagytam Plíhes ládámat, Plíhes ládámat. Abban feledtem, Abban feledtem, Karika-kontyom, Karika-kontyom. Ha az itt volna, Ha az itt volna, Ollyat ugraník, Mint a paripa. Ha az itt volna, Ha az itt volna, . Ollyat perdülník, Mint a karika. ■ wmam G alántai Népiskola, mezítlábas pajtásaim: rátok gondolva írtam ezeket. A ti hangotok cseng felém ötven év ködén át. Hajigáló, verekedő, fészekkiszedő, semmitől meg nem ijedő, talpig derék fiúk, dalos, táncos, illedelmes, jódolgú lányok: hova lettetek? Ha minket akkor effélékre (s még egyre-másra) megtanítanak: be más életet teremthettünk volna ebben a kis országban! így azokra marad, akik most kezdik tanulni, hogy nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk csak igazán: örvendjen az egész világ!“ (Kodály Zoltán: Előszó a Bicínia Hungaricához) E jeles évfordulón, nekünk, galán- taiaknak elsősorban a fent idézett szavak jutnak az eszünkbe. S az, hogy Kodály Zoltán élete végéig mennyire hőn szerette Galántát, mennyire ragaszkodott gyermekkora kedves városához. A Kodály-család 1885. november 20-án költözött Szobról Galántára, az akkor hároméves Zoltán fiukkal. Kodály Frigyest, a Magyar Államvasutak tisztviselőjét jutalomból helyezték ide a Lipótváros (Leopoldov) - Zsolna (Zilina) szárnyvonal e csomópontjába. Dr. Eősze László, Kodály életrajzírója említi: „ Kecskemétről a gyermek Kodálynak semmi emléke sem maradt. Szobról is csak egyetlen képet őrzött meg magában, egy kirándulását a közeli Hegyestetőre. Galánta viszont, ahol gyermekkora legszebb hét eszHMBnHSSMaMMHUnaBHBBnHM O lva dá danivalóji nözne, h< önmagun ezen bel olvasnunl a stíluséi egyszerű, zett besz Tanítai nyelvmüv és írásbi - lanka - a ma Természi nül. Ner volt ez s; vés rés; san gazi gógiai ti lyel népi turális fi ta, szí hogy sí képzelhi műveltsi anyanye És vallc erővé e: mozgalc nyelv m Hatéves tendejét éltető fo Kodál dűlt, éd énekelt, müveket ben ism a klassz útján mi dal, a a meghí ,,Roz vízkeleti lányok.. netanán magyan sőbb a; Zoltái bas kisp együtt j mondók a Sárd messzi
