Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-07-16 / 28. szám
Egyelőre a gépektől hangos a rét (A szerző felvétele)- Hozzáfogtunk - kezdte egy kis sóhajjal, de ugyanakkor örömmel a fiatalember. Hogy mit rejtegetett a sóhaj és mit a derűlátásra valló arckifejezés, arra is rövidesen fény derült. - Aggaszt egy kicsit, hogy a mélyfúrás befejezése után csökkent a forrás vízhozama, meg aztán azt is tudom, hogy idén kemény fába vágtuk a fejszét, mert a húsz millió korona értékű létesítmény felépítése nem egyszerű dolog.- Talán arra gondol, hogy a forrás kiapadhat?-A hivatalos szakvélemény szerint nem áll fenn ez a veszély. Hogy a másodpercenkénti egy liter víz nem sok, azt tudjuk ám mivel igen ásványgazdag, 1:3 arányban kúti vízzel fogjuk vegyíteni. A fürdőtelep és a forrás között két kilométer a távolság, így a víz odavezetését is meg kell oldani. A Brnói Geológiai Kutatóintézet még ez év júliusában elvégzi a víz elemzését, s az eredmény ismeretében hozzáfogunk a vezeték építéséhez. Olyan anyagból szeretnénk a vezetéket, amelyik kevésbé segíti elő A SZOCIALISTA MUNKA HŐSE „PRÁGÁBA MENTEM, VACSORA A HŰTŐBEN“ Neve: Marie Drabová. Munkahelye: Sfinx, Őeské Budéjovice. Munkatársai a példaképet látják benne. Az embert, aki évek óta ott van a legjobbak között. A nőt, aki bármilyen áldozatra kész, csak hogy nyugodt szívvel léphesse át a gyár kapuját. Az anyát, aki két fiút nevelt fel. Marie Drabová a Szocialista Munka Hőse. OLAJ HELYETT TERMÁLVÍZ Aki gyógyhatású termálvizes fürdőben akarja eltölteni szabadságát, illetve a pihenésre szánt hétvégét, annak nincs más lehetősége, minthogy személygépkocsiba, autóbuszra vagy vonatra ül és felkeresi Dél-Szlovákia valamelyik termálfürdőjét. Minden ilyen kiruccanás többórás utazással jár, s ugyanakkor nem olcsó. Kelet-Szlovákiából évente rengetegen zarándokolnak a melegvizű fürdőhelyekre. Nem, ezúttal nem azért választják a távoli helyeket, mert „az idegen jobb, szebb“, hanem egyszerűen azért, mert Kelet-Szlo- vákiában mindmáig nincs termálfürdő. Hogy meleg vizű forrás sem, az nem mondható... Néhány évvel ezelőtt az olajkutatók egyik csoportja Mokcsakerész (Kriáovská Liesková) határában fúrás közben egy „gyanús“ leletre bukkant. Kétezer hétszáz méteres mélységből jelentős mennyiségű ásványi anyagokat tartalmazó vízsugár tört elő. Másodpercenként 7-11 liter 85 fokos víz került a föld felszínére. Az illetékesek feljegyezték az eseményt, a kutatást tovább folytatták, a furat állandóan mélyült, de végül is hiába. Illetve - a szakvizsgálatok eredménye szerint - mégsem hiába, hiszen a feltörő víz alighanem ugyanabból a földalatti vízérrendszerből való, amelyből az ismert észak-magyarországi termálfürdők táplálkoznak, azaz kétségtelen a gyógyhatása, az értéke. A melegvizü forrásról és annak kihasználási lehetőségeiről Jesso Bertalannal, a Nagykaposi (Veiké Kapusany) Városi Nemzeti Bizottság elnökével egy évvel ezelőtt beszélgettünk először.- Egyelőre csak tervezgetünk. Jöjjön el inkább egy év múlva, hátha már akkor okosabbak leszünk - tájékoztatott. A minap tehát nem váratlanul állítottam be az illetékesekhez, s amint később kiderült, ezúttal nem is eredménytelenül. Nem, mert amikor Stefan Ple- sansky, a vnb osztályvezetője előszedte a fürdő építésével kapcsolatos tárgyalások és tervek iratainak hatalmas tömbjét, tudtam, lesz miről tájékoztatni az olvasókat. az ásványi anyagok lerakódását. Nem lehetetlen az sem, hogy szükség esetén a vajáni hőerőmű meleg vizét is felhasználjuk.- Említette, hogy az építés is gondot okoz.-Igen, hiszen Z-akcióban indult. A vízvezetéket, a kerítést, a terepmunkákat és a medencéket saját erőnkből is elkészítjük, de a fürdőtelep főbb épületeinek kivitelezését valmelyik építkezési vállalatra szeretnénk rábízni. Ha ez sikerül, akkor 1985-ben az egész üzemelhet.- Mi minden tartozik majd a fürdőhöz?- Többek között egy 69 négyzetméteres körmedence, egy 133 négyzetméteres medence és egy 25x12,5 méteres úszómedence, továbbá a központi székház, öltözők, zuhanyozók, étterem, sportpályák, játszótér. A terv valósággá válik A Nagykaposról Feketemezőre (Cierne Pole) vezető út mentén, gyalogszerrel jó tíz percnyire a városkától, hatalmas jegenyék tövében folyik az építkezés. Csendes, szép terep.- Valamikor rizst termesztettek, majd később csak rét volt itt - tájékoztatott a 2,6 hektáros építkezési terület felügyelője, a nyugdíjas Cap János bácsi, amikor a friss téglakerítés mentén a dolgozó erőgépek felé sétáltunk a finom homokon. Azért homokon, mert ezzel rögzítik a vizenyős talajt. - Hogy mikorára készül el? - járatta körbe tekintetét a terepen a gondnok. - Még nem sokat látni, mert a kezdet itt is lassú, nehéz, de sutért remélem, hogy nem kell majd sokat várni. Nézze - mutatott a Petruska Zoltán kezelte földgyalu irányába -, ott már ezen a nyáron megkezdik a nagyobbik medence szerelését. Az alkotóelemek már a raktárunkban vannak. Utána pedig jön a többi. Úgy hallottam, hogy fürödni korábban fogunk benne, mint 1985-ben, mert mihelyst elkészül a vízvezeték és az első medence, jöhetnek a vendégek. Igaz, mi, építők kevesen vagyunk, itt-ott néhány nyugdíjas, vagy más alkalmi munkás jelentkezik, de azért igyekszünk. Én magam is alig várom, már, hogy itt márthassam meg testemet a vízben. Egyelőre ennyit tudtunk meg a Nagykaposon épülő fürdőről, GAZDAG JÓZSEF JSZÚ 9- Melyik időszakra emlékeznek vissza a legszívesebben?- A Szalvendy birtokon eltöltött huszonhat esztendőre. Nagyon megszerettük Rakottyás vidékét.- Mondhatom, jó szívű volt a gazdánk - erősíti meg Erzsiké néni, - mert amit ő megígért, meg is tartotta. Abban az úri világban ezt nem mindenkiről lehetett elmondani. - Tudta ó jól, miért teszi - folytatta a gondolatmenetet Józsi bácsi - becsülettel megszolgáltunk mi a bérünkért egész esztendőben. Tavasztól őszig, ugye a legelőt járta a juh, télen meg a takarmányozás, a hizlalás adott állandó elfoglaltságot. Az én nyájamnak soha nem volt szüksége állatorvosra, nem rühösödött az én jószágom, legfeljebb a lábfájást, meg egyéb kisebb betegségeket gyógyítottam saját készít- ményü kenőccsel vagy naftalinos olajjal. Nem lehetett akkoriban olyan állatpusztulásokról hallani mint manapság. Tudja, néha-néha lesétálok a Rima-partján a Méhes pusztára, elnézem a szegény ápolatlan jószágokat, szinte fáj a szívem, értük. Ezeknek a mai juhászoknak még a bot sem áll úgy a kezükben, mint ahogyan kell. Higgye el, én soha nem csupán a pénzért viseltem gondját az állatoknak, vagy mert arra kényszerí- tett valaki. Egyszerűen szerettem a munkámat. Hiába, születni kell arra.- De azért a feleség szerepe sem volt lebecsülendő - fordultam a ház asszonya felé -, hiszen amellett, hogy főzött, mosott, gyermekeket nevelt, még a jószág körül is segített, ha a szükség úgy kívánta.- Bizony nem volt könnyű a juhászfeleség élete, mert az említetteken kívül még a mezei munkát is el kellett végeznie, s ha egy kis fölösleg is megtermett a földecs- kén, batyut kötött és a piacon értékesítette azt. Az asszony dolga volt a sajtkészítés is.- Volt-e különösebb titka az Erzsi néni készítette juhsajtnak?- Az ősi recept szerint készítette azt minden bacsó-feleség. A frissen kifejt tejet a szopósborjú belével kellett beoltani, amit abban az időben minden valamirevaló hentesnél meg lehetett vásárolni. A sajtot éppúgy, mint a pecsenyebárányokat húsvét előtt nagykereskedők vásárolták fel, s ha az eredetileg megállapodott mennyiségen felül tudtunk eladni, mi is részesültünk a haszonból. Na, persze, gondolhatja, hogy az uraság nem olyan megállapodásokat kötött a szolgáival, hogy abból a szegény nép meggazdagodhatott volna. Egyedül a juhnyírás volt az a munka, melyet nem a juhász végzett. A környék híres juhnyírói Dobóca községben éltek.- S meddig folytatták ezt a megterhelő, ám gondolom mégis szép munkát?-A második világháború után egy ideig még az állami gazdaság juhait őriztük. A negyvenes, ötvenes esztendők sem voltak könnyűek, mert mindent elölről kellett kezdeni. De azért nem panaszkodhatunk, jól megvoltunk. Megtakarítottunk egy kis pénzt is, s idősebb napjainkra vettünk egy házat Rimaszombatban, amit ugyan lebontottak, de jól megfizettek érte, aztán megkaptuk ezt a kényelmes jó lakást. Nincs gondunk se vízre, se tüzelőre. Egész nap csak pihen- getiink, olvasgatunk, s ha Józsi elmegy egy kicsit sétálni, én a ház előtti virágágyást gondozgatom. Látja ezt itt, a bejárat előttit - mutat lefelé az első emeleti ablakból - ugye nem vallunk vele szégyent?-A gyerekekről még alig esett szó; hol élnek, mivel foglalkoznak?- A fiunk Magyarországon él, már ő is nyugdíjba készül. Kecskeméten kertészmérnök. Még a háború előtt mint diák csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, kommunista lett. Egy kutatóintézet vezetője. Ha csak teheti, családjával meglátogat bennünket. A lányom Feleden tanít, de itt lakik Rimaszombatban, gyakori nálunk. Mindketten megállják helyüket az életben, örülünk sikereiknek. Segítségükre egyelőre nem szorulunk, jól tartjuk még magunkat. Ketten több mint 1500 korona nyugdíjat kapunk, szerényen beosztva elég ez már nekünk. Sokáig, s nagyon sok mindenről beszélgethetnénk még de az idő már nagyon előrehaladt. Észre sem vettük, hogy érintetlen maradt a levesestál, kihűlt benne az étel. Szedelózködöm.- Aztán miért tetszett bennünket fényképezni, s miért írta le, amit elmondtunk? - kíváncsiskodik Erzsiké néni.- Mert cikket akarok magukról írni az újságba.- Mirólunk? - kérdezi Józsi bácsi hitetlenkedve, feleségére vetve ragyogó tekintetét. HACSI ATTILA ötven év körüli férfi nyújt kezet az edénygyár földszinti irodájában. Mondja a nevét is, de inkább magának, mint nekem. Én meg nem kérdezek vissza, ehelyett elmondom, kit keresek. Jó, mindjárt bemutatom, mondja, csak egy kis türelmet kérek, azonnal itt vagyok. És pár perc múlva már a gyárudvaron társalgunk. De nem magáról beszél, hanem a gyártási folyamatról és a munkatársairól, akik közül soknak húsz-huszonöt éve ez a munkahelye.- És Marie Drabová? Ő mióta dolgozik itt - kérdezem.- Huszonkét éve - mondja.- Mindenkiről ilyen pontosan tudja, mikor jött ide?- Nem, dehogy is - jegyzi meg furcsa mosollyal. Aztán annyit még hozzátesz, hogy Marie Drabovát valamivel jobban ismeri, mint a többieket. Hatalmas csarnokban kötünk ki, ahol kilenc nő és négy férfi néz egymásra, amikor megjelenünk. A kérdő tekintetek nekem szólnak, hiszen kísérőmet mindenki jó ismerősként üdvözli. De túlzott megle- pödöttséget azért nem olvasok le az arcokról. Úgy látszik, mostanában sok idegen megfordult az edényformálóban. És aki idejött, az mind azt az embert kereste akit én. Hol beszélgethetnénk? Itt, a gép közelében értelmetlen az egész, hiszen minden tizedik szavam jutna csak el az asz- szonyhoz. Hova menjünk? A gépek búgása a csarnok legtávolabbi zugába is elkísér. Marie Drabová nem szól egy szót sem. Hagyja, hogy mi ketten döntsük el, hol tudunk nyugodtan társalogni. Ó addig is dogozik. És figyel. Szüntelenül figyel. Látom az arcán, hogy hátrányban érzi magát, mert nem ismer. Én meg mindent tudni akarok róla. Hármasban ülünk a hosszú asztal mellett. Üres málnásüvegeket, tízórai maradékokat rakunk arrébb. És a törékeny asszony határozott hangon kérdezget. Úgy látszik, előbb nekem kell válaszolgatnom. De nincsenek zavarbaejtö kérdései. Először a munkámról faggat, aztán arról, hányadszor járok ezen a tájon, mennyire ismerem az itteni embereket, ezt a várost. Aztán egyszerre csak önmagáról kezd beszélni.- Esztergályos vagyok, ezt biztosan tudja. Nő létemre, látja, ilyen munkát választottam magamnak.- De lehetett volna más is, nem?- Nézze, amikor elvégeztem az iskolát, nem volt sok választási lehetőségem. Dolgozni akartam, a kétkezi munka vonzott. És az ötvenes évek elején, amikor fellendült az ipar, egy nő nem nagyon válogathatott a munkában. Én úgy láttam, kétfelé ágazik az út előttem. Vagy elmegyek egy építkezésre kőművesnek vagy pedig egy gyárba. Az utóbbi mellett döntöttem és szakmát tanultam.- Több mint húsz éve dolgozik a Sfinxben, ezek szerint nem bánta meg, hogy ilyen kemény munkát választott. Vagy mégis?- Nem, dehogy. Kérdezze csak meg a férjemet, elöfor- dult-e valaha is, hogy azon bánkódtam volna, miért kell nekem esztergapad mellé állnom.- Tényleg, hol dolgozik a férje?- Hát itt a gyárban, hiszen ő az, mellettem - mutat nevetve a kísérőmre. Most már értem... Ezért nem hallottam én a nevet a bemutatkozásnál.- Miroslav Drab - mondja most hangosan a férfi. - Látja, milyen véletlen, hogy éppen velem találkozott a folyosón. (Pavel Safr felvétele)- Egyébként velem is a véletlen hozta össze - mondja nevetve a feleség - Az ifjúsági szervezetben ismerkedtünk meg, mikor is, hányban volt? - kérdezi a férjétől. - Aztán nemsokára össze is házasodtunk. Micsoda idők voltak azok, te jó ég. Három évig tartott, amíg felépítettük a házunkat Roznovon.- Messze van az innét?- Nem, szerencsére nincs messze, de jó tíz évvel ezelőtt még nagyobbnak tűnt ez a távolság. És munka után mindig rohantam haza, mert két gyerek várt rám. Ma már felnőttek ők is. Az egyik huszonnégy éves, gépjavító a szövetkezetben, a másik tizennyolc, ó szobafestő. Amikor megtudták, hogy megkaptam a Szocialista Munka Hőse címet, felkaptak és megpörgettek a konyhában, olyan boldogok voltak. És velük örültem én is. Mert a tengernyi munkám mellett mindig megtaláltam az időt, amelyet velük tölthettem. Igaz, nemegyszer előfordult, hogy vacsora helyett üzenetet hagytam nekik: Prágába mentem, vacsora a hűtőben. Ennek ellenére mindig jókedvűen vártak haza, mert tudták, és elismerték, hogy amióta tagja vagyok a CSKP Központi Bizottságának rengeteg a tennivalóm.- Itt a munkahelyén is ilyen jó légkör uralkodik?- Ha kevés az alapanyag s akadozik a termelés, akkor beborul fölöttünk az ég, az biztos. De ha nincs elakadás, minden úgy megy, mint a karikacsapás. Szocialista munkabrigádunk tagjai már aranyérmet is kapak. Szép eredmény ez, ugye? De ha nem haragszik, most már vissza is megyek a gépemhez. SZAEO G. LÁSZLÓ 2. VII. 16.
